Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1960-01-17 / 3. szám
^Miskolci templomunk így kezdődött... Hamarabb felépült volna — annyi más templomunkhoz hasonlóan —, ha nem állt volna a kibontakozás útjába a vakbuzgóság s a Habsburg- önkény, amely Magyarországot „koldussá, németté s végül katolikussá“ akarta tenni. A Türelmi Rendelet előtt a szomszédos Arnótra járhattak a miskolci evangélikusok istentiszteletre. 1782-ben kérik II. Józseftől, hogy templomot építhessenek, s egy évre rá megkapják az engedélyt. Egyelőre egy nagy faépületet használnak, de 1789-ben már letehetik a templom alapkövét. Az építkezés nyolc évet vesz igénybe, s már áll a torony nélküli, szabályos keresztalakú templom. Persze udvarban, mivel utcára nem nézhet. 30 éves a templom s a reformáció 300. évfordulójára készülődik a gyülekezet, amikor kigyullad a templom s tetőzete és belső felszerelése — az oltár kivételével — a tűz martalékává lesz. S ez megismétlődik 1843-ban! De a károkat helyrehozzák, s idővel még torony is épül. így alakul ki a templom mai, barokkos jellegű homlokzata. Ez idő tájt öntetik a ma is meglevő három, 5—10—16 mázsás harangot; a toronyóra is már közel száz éve működik. A belső teret tizennyolc éve hozták nagyon szépen rendbe. Mértéktartó színekkel, ízlésesen festettek avatott kezek, főként klasszikus díszítő elemeket használva fel. Az utolsó renoválás 1957-ben volt: külsőleg hozatta rendbe az egyházközség a templomot, nagyobbrészt saját erejéből. Kívülről egyszerű gondozott- ság, belülről meleg, otthonos légkör — különösen, ha megszólal az orgona, s a gyülekezet egyemberként énekel, majd Isten üzenetére igyekszik figyelni. Ahogy belépünk, megragadja figyelmünket a neoklasz- szikus oltárt díszítő impozáns nagyságú és erejű kép: Krisztus a Gecsemónén. Nem kisebb művész alkotása, mint a Székely Bertalané! A háttérül szolgáló füves-cserjés táj s fönt az ég nyomott hangulatú, de a térdeplő Krisztus arcán fenséges szelídség, határozottság és méltóság. A kép romantikus felfogású s pusztán a Szentírás alapján részben talán másnak látnok a mi Urunkat; hanem a művész ábrázoló ereje ettől függetlenül elvitathatatlan, a kép maradandó benyomást hagy bennünk. Kétezernél több evangélikusé ez a templom az ország második legnagyobb városában. Erőteljes, magas tornya kemény határozottsággal mutat az égre. Udvarban van ma is, ami az istentiszteletek zavartalansága szempontjából kedvező. Pár lépés a főutcáról, s ha eddig nem sejtettük volna, meglep bennünket, ahogyan hirtelen elénk magaslik az átjáróudvarban, bérházak és Iskolák között. Valamelyest talán ilyen az egyház szolgálata is. Súlyos megpróbáltatások között született, komolv zökkenőkön kellett keresztüljutnia, s nem állhat fenn, csak ha folytonosan megújul, ha engedi, hogy Isten megreformálja, azaz önmagával töltse be. Bodrog Miklós Karácsony éjszakája, a „szentséges éj” szomorú és megdöbbentő meglepetéssel szolgált az 1959. esztendőben: „ismeretlen tettesek” horogkeresztekkel mázolták be a kölni zsinagóga falát. Mikor e sorokat írjuk, két hete múlt ennek immár s a kölni eset azóta félelmes és felriasztó jellé vált Európa, sőt az egész emberiség egén. A napisajtó arról számolt be s számol be nap nap után, hogy azóta folytatódtak és ma is tartanak, sőt egyre ijesztőbb méreteket öltenek az antiszemita merényletek. Németország- szerte jönnek a jelentése« zsinagógák, síremlékek, temetők beszennyezéséről. S — ez a legmegdöbbentőbb — mintegy varázsütésre — megmozdultak a sötétség és gonoszság erői világszerte: Angliában és Norvégiában, Belgiumban és az Egyesült Államokban, Argentínában és Franciaországban történnek ilyen merényletek. Seligenstadt egyetlen élő zsidó lakója, a 84 éves Hamburger Izsák névtelen fenyegető levelet kapott — de ugyanígy megfenyegették az offenbachi keresztyén cserkészfiúkat is, mert egy elhagyott zsidó temető gondozását vállalták. A washingtoni földalatti vasút falán antiszemita jelszavak jelennek meg s Oslóban Roosevelt elnök szobrára mázoltak horogkereszteket. Mint vízbedobott kő nyomán a hullámgyűrűk, úgy terjedtek a kölni eset után a hasonló jelenségek. S a merényletek szinte egyidőben való végrehajtása, gombnyomásra meginduló gépezetre emlékeztet. Nem kétséges, hogy világméretekben szervezett megmozdulásról van szó, s e merénylet az egész emberiséget fenyegeti. Mert nemcsak zsidó templomok és síremlékek jutottak e napokban ilyen sorsra, hanem keresztyének is. Karácsony másodnapján a würz- burgi evangélikus Pál-temp- lom bejáratát is beszennyezték. S előfordultak ilyen esetek másutt is. Roosevelt szobrának meggvalázása is mutatja, hogy itt nem egyszerűen és pusztán antiszemita „ki,M •••••••••••••••••••••»•• ••••••••••••••• Júrmezei Erzsébet: Mária lengésekről”, éretlen suhan- cok csínytevéseiről, vagy éppen vallásellenes merényletekről van szó. A jel, amit a merénylők sárral, kátránnyal, tintával felmázoltak: a horogkereszt. S e jelből jutott nemcsak templomok falára, hanem lámpaoszlopra, kerítésre, utcakövezetre is. 1949. óta 3880 zsidó sírt gyaláztak meg 176 temetőben Nyugat-Német- ország területén. IVlegdöbben- tő adat, nekünk azonban a valóságra kell figyelnünk, amit e tünetek csak jeleznek. S e valóság: annak a mozgalomnak, erőnek, politikai tényezőnek az immár szervezett és nyílt jelentkezése, amely két évtizeddel ezelőtt lángba borította a világot. A kölni karácsony éjszaka félelmetesen emlékeztet az 1938 évi november 9-1, úgynevezett „Kristályéjszakára”, amikor zsidó üzletek és otthonok bezúzott ablaküvegcserepei borították Németország városainak utcáit. Akkor nem sejtette — vagy nem akarta észrevenni — a világ, hogy mi kezdődik s mi készül. Pedig így kezdődött az emberiség életének egyik legsötétebb korszaka — így kezdődött a második világháború. Fasizmus, nácizmus, imperializmus, militarizmus, gyarmati elnyomás s mindenfajta kizsákmányolás azonos szellemiségnek változata, megjelenése. A fajelmélet és faji üldözés: négerek, zsidók, színesek, nem árják, nem germánok stb. megkülönböztetése és elnyomása, üldözése és megsemmisítése — mert végül is erről volt szó és ma is erről van szó — szoros összefüggésben van a háború és béke kérdésével, a felfegyverkezés vagy leszerelés, az atomháború és atomhalál kérdésével. Azonosak a gyökerek mindenekelőtt eszmeileg. Az antiszemitizmus csak egyik megnyilvánulása az erőszak és gyűlölet, az elnyomás és leigázás szellemiségének. A „Herrenvolk”, az urak népe elmélete ez, amely világuralomról ábrándozik s minden más népet, nemzetet csak „szolgahadnak” tekint; munkaerőnek, eszköznek céljai elérésére. S persze a Herren- volk-on belül is csak egy szűk kis csoport osztályérdeke diktál és érvényesül. hamburgi „Spiegel” hasábjai» „szenzációs” cikksorozat készül bizonyítani, hogy 1933- ban nem a nácik maguk gyújtották fel a német birodalmi gyűlés berlini palotáját. —• ahogyan ezt a világköztuda* bizonyítottan eddig hitte —« hanem — a kommunistáid Ahogyan azt már akkor ii Göbbelsék állították. Ugyanazok az erők sürgetik Nyu- gat-Németország atomfelfegyverzését, szítják a hidegháborút s készítik a meleghábo* rút — amelyek most az antiszemita merényleteket rendezik. Dr. J. Iwand bonni teológiai professzor, a békemozgalom kiváló harcosa két év előtt Akadémiánkon tartott előadásában mutatott rá egy megdöbbentő összefüggésre. Az atombomba előállításának és első — hirosimai •— alkal* ! mazásának kérdésével foglalkozva többek között kijelentette: „Szilárdan meg vagyok győződve, hogy senki sem szánta volna rá magát egy Ilyen pusztító eszköz létrehozására, ha a zsidóirtás szörnyűsége nem következett volna be.” Valóban: az emberiség történetében akkor először támadt példa arra, hogy embereket, népeket, egész fajokat rovarok módjára lehet kiirtani, gázzal, kemencével. Az atombomba, a H-bomba tökéletesített Auschwitz. Hallgathat e ezekben a dolgokban az egyház? „Cinkos, aki hallgat”, mondotta e napokban Karl Fischer német lelkész az antifasiszta ellenállási mozgalom tagja. Valóban, az egyház éppen e kérdésben: az antiszemitizmus ügyében nem hallgathat. Nemcsak azért, mert egyszer már — húsz évvel ezelőtt — kevés kivétel- I tői eltekintve hallgatott. Nem- j csak azért, mivel súlyos mu- J lasztások vétke terhel mindnyájunkat ebben a dologban. Nemcsak azért, mert végzetesen későn ébredtünk rá —- már akik ráébredték — annak idején, hogy miről volt szó. Hanem azért is, mivél ennek a kérdésnek egészen mély összefüggései vannak keresztyén, evangéliumi hitünkkel. Az antiszemitizmus nemcsak ostobaság, embertelenség és gaztett, hanem bűn is. Vétek a felebarát és Isten (A Mária egész életét magábaölelő szonettsorozat folytatása) KÁNA János 2, 1—11. Imént hangzott el: „Mi közöm tehozzád!” De az alázatos édesanya már bízva biztat sorra minden szolgát: „Megtegyétek, akármit mondana!” ö nem parancsol, csak szelíden kéri. — Látja, Fia más parancsra figyel. — S tud várni: elég, ha megmondta néki. Jézusnak a hiányról tudni kell. És a kővedrek tiszta vízzel telnek, és gyöngyöző, tüzes borral a serleg. A boldog anya régen tudja már, de a csoda borának édessége most még mélyebben írja a szívébe: nem vár hiába, ha Jézusra vár. KÍVÜL BELÜL Apostolok cselekedetei 1, 14. Egyakarattal együtt imádkoznak, és Jézus anyja, Mária is ott van. Vége a szívettépő fájdalomnak: látta már Krisztusát feltámadottan! Él! — hirdeti a tündöklő tekintet. S boldogság Őt szüntelen visszavárva, csodáit most elemlcgetni mindet, és emlékezni mindenegy szavára! Hinni, hogy minden órán visszatérhet. Várni, hogy teljesedik az ígéret... S Lélek szelének zendülését lesve, dicsérni Őt ujjongó dicsérettel... eggyé lenni a szent gyülekezettel: hiszen az Krisztus dicsőséges teste. Mert személyileg is azonosak a gyökerek. A zsinagógák s lámpaoszlopok bemázolói a Nyugat-Németországban gombamódra elszaporodott szélső- jobboldali szervezetekből kerülnek ki. S e szervezetek mögött jól leplezetten ott rejtőzik a hitleri birodalom sok ezer magasrangú pártembere, bírája, tábornoka. S nem véletlen, hogy míg a kölni s más merénylők nyomozása csak immel-ámmal folyik s a bonni kormány csak a felháborodott világközvélemény nyomására szánta rá magát néhány éppen nem erélyes lépésre, addig Düsseldorfban immár hetek óta folyik a nagy per a békemozgalom ve- j zetői ellen. S ugyanakkor a I ellen. Bűn, amely Isten ítéletét vonja fejünkre. Nem véletlen, hogy a németországi Hitvalló Egyház harca a hitleri rendszer ellen éppen ezen a ponton robbant ki: az úgynevezett árjaparagrafus kérdésében. Akkor felrémlett némelyekben — s ez bizonnyal nem emberi felismerés volt csupán — hogy e kérdés mélyén az egyház létének gyökér-kérdése rejlik. Hogy Izrael és az egyház elválaszthatatlanul összetartoznak. Erről a kérdésről azonban lapunk legközelebbi számában szeretnénk bővebben szólani. Groó Gyula Márk 3, 31-35. Haza szeretnék hívni, menteni, hisz életére ellenségek lesnek. Bent tanít. Kintről üzennek neki: „Anyád s testvéreid kívül keresnek.” Feszülten figyel az édesanya. Alig várta már, hogy fiához érjen. S meghall valamit — bár ne hallana! —: „Ki az én anyám? Ki az én testvérem?” Szívemtől oly messze voltál, názáreti Liliomszál, míg Fiad elé hajoltál. öt ölélem át hitemmel. Őt dicsérem énekemmel. Öt szeretem szerelemmel. ZcdzUe* &&calc A Katolikus Békebizottság lápjában, a Katolikus Szóban érdekes epizódot olvastunk Eisenhower amerikai elkiváltsága a Vatikánban, hogy fényképészei felvételeket készítsenek. A cégtulajdonos a leszármazottja annak á „Aki Atyám akaratát cselekszi!” Az Ő hangja! És nem jön, nem siet ki! Szavai, mint kemény kövek zuhannak Mária szegény, meggyötört szívére. Bent mindenki Jézus anyja, testvére! ők pedig kívül vannak!... Kívül vannak! GOLGOTA János 19, 26—27. Roskadozva, révülten kíséri. Arca egyre halványabbra válik. A Golgotát akarja elérni. Vele lenni... végig ... mindhalálig! S kerültelek koronásán, cifrahímű, szép palástban, hogy Öt kisebbnek ne lássam. Eltakarta fényességed a tövist, a szegénységet, s eltakart előlem — Téged. De az ige fénye mellett most már látlak, énekellek, énekemmel átölellek. Ügry, amint Érte vagy áldott, s amint Te is öt imádod, szíveden sarjadt virágod. nőknek a pápánál tett látogatásáról „Isten vele, pápa úr” címein. A kis közlemény így hangzik: Eisenhower amerikai elnök látogatása XXIII. János pápánál nem járt éppen cére- moniális nehézségek nélkül. Ezeket azonban mégiscsak leküzdötték, annál is inkább, mert a pápa túltette magát rajtuk. S bár a látogatás magánjellegű volt, az elnök megkócsisnak, aki 1849-ben Gaeta- ba csempészte a vidéki papnak öltözött IX. Pius pápát. Ezek a fényképészek frakkban jelennek meg, ha szükséges, letérdelnek és mindenképpen diszkréten viselkednek. A kivételesen beböcsátótt amerikaiak lármásan viselkedtek, minden társadalmi formát mellőztek és dolguk végeztével ódatólongtak a pápáhöz, megrázták a kezét amerikai Gyökeret ver keresztfája alatt. Nincs erő, mely elszakítsa onnan. Jaja, könnye régesrég elapadt. Nézi néma, fagyott fájdalomban. Míg a kereszt irgalmas Királya letekint az elalélt virágra. Minden szaván piros pecsét a vére: ,JmhoI fiad!” Mintha búcsút venne! Édes fiát veszítse el benne, s találjon rá megváltó Istenére! Fiad alázatos, tiszta tűkre, ki fényét beissza, hogy Reá vetítse vissza. Nem ' agy többé messze-távol. Szőve fényből, napsugárból példád előttem világol. Kísérlek, mert Öt kíséred. Dicsérlek, mert őt dicséred. Őbenne dicsérlek Téged. érkezésekor mégis eljátszották az amerikai s a pápai himnuszt. Az elnök a pápát a Sire! szóval (Felséges úr!) szólította meg a Szentséged! vagy Szentatya helyett. Az amerikai fotóriporterek egyenest megbotránkozást kél- tefctekí Egy római cágnék a kedélyességgel és Good by, Pope! (Isten vele, pápa úr!) köszöntéssel sietve tövábbáll- tak, nehogy újabb felvételeiket másutt élszalasszák. Rómában híre jár, hogy a pápa jóízűen mosolygott és ezt mondta a közelében álló egyik monsignorenak: „Ez a világ- forradalom 1”
