Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1960-05-29 / 22. szám

KP. BÉRM. BP. 72.

Egyházunk állásfoglalása a meghiúsított csúcskonferencia kérdésében

Az események a napi sajtóból, a rádióból, a hírközlő irodák tájékoztatásaiból közismertek. A kormányfői értekezletet, melyért a szovjet diplomácia, személy szerint különösen a szovjet kormányfő, a béketábor, oly ember- feletti erőfeszítéseket tett, (amerikai, franciaországi látogatás), amelyet száz- és százmilliók oly reménykedve vártak, amelyért a keresztyén hívek és gyülekezetek világszerte imádkoztak, nem tartották meg, elhalasztották. Megkezdődtek nyomban a magyarázgatások és a találgatások. Nyilvánvalóvá lett, és most lett azzá igazán, hogy a konferencia nem a kormányfők ügye csupán, hapern elsősorban azoknak a száz- és százmillió egyszerű embereknek ügye, akik a konferencia jó munkájától a szebb és reményteljesebb békés életük és holnapjuk biztosítását remélték. Ezek az egyszerű emberek feszülten figyelték a Párizsból jövő híreket, a rohanó eseményeket tárgyalták utcán, villamoson, Közértekben, családban és munkahelyen és a legkülönbözőbb érzésekkel fogadták. azokat.. Talán a legáltalánosabb a csalódás érzése volt, másokban a háború közelségének félelme támadt, sokan eddigi törekvéseiknek kudarcát, imádságaik hiábavalóságát látták a történtekben. Talán csak egyben voltak egységesek: abban, hogy valamennyien, nyíltan, vagy magukban töprengve felvetették a kérdést: ki a felelős ezért? Egyházi sajtónk szolgálatának tekintjük, hogy az eseményekkel és ' az azokból adódó kérdésekkel kapcsolatosan wiegszólaltassuk egyházunk hangját, és híveinket jó lelkiismeretű állásfoglalásra és ítéletalkotásra segítsük. Áz események megítélésének, az ebből adódó tanulságoknak legyen azért a mércéje a keresztyén erkölcs. A keresztyén erkölcs mércéjével mérjünk le tehát néhány kérdést. I.

I. A csúcskonferencia „meghiúsulása” és a felelősség kérdése.

Tény, hogy felületesen szemlélve Párizsban Hruscsov miniszterelnökön múlott, hogy legyen-e csúcskonferencia vagy ne. Ez azonban valóban felületes szemlélet lenne. Ez a kérdés ugyanis csak részben dőlt el Párizsban. A csúcskonferenciára a csapásokat jóval előbb mérték, elsősorban a Szovjetunióba behatoló kémrepülőgépekkel. A döntő csapást pedig, mely a csúcskonferenciát Párizsban leterítette, a május 1-én lelőtt kémrepülögép jelentette. Ezek a repülőgépek és pilótáik azonban csak eszközök voltak egy kézben. De a kéz maga, hivatalosan — helyesebben cinikusan — bevallották, azoknak a keze, akik Amerika vezető sőt legmagasabb kormányzószékében ülnek. A világ .nyilvánossága tanúja volt annak a szánalmas és szégyenletes hazudo- zásnak, majd cinizmusnak, mely először a „meteorológia” meséjével próbálkozott, majd pedig a más államokba való behatolást az Egyesült Államok „hivatalos politikájának” jelentette ki.

Talán tapintatból nem nagyon hangsúlyozták, pedig

nagyon elgondolkoztató számunkra, Hruscsovnak egy megjegyzése: és ezek mondják magukat keresztyéneknek. Mert lehetnek a keresztyén emberek között különböző látásúak, politikai fel- fogásúak, de olyan keresztyének, akik a hazugságot bármi célból — akár politikából is — megengedhetőnek tartják, olyanok nem lehetnek.

Keresztyén erkölcsi szempontból tehát nem a konferencia „meghiúsulásáról”, hanem az igazság napfényre kerüléséről kell beszélnünk. Keresztyén erkölcsi szempontból az lett volna a konferencia igazi meghiúsulása, ha az a hazugság ellenére tehát a hazugság légkörében ülésezik, tárgyal, esetleg határozatokat hoz, megállapodásokat köt. Ezek az „eredmények” a hazugság szülöttei lettek volna. Minden keresztyén hivő ismeri Jézus szavait: A ti beszédetek legyen igen, igen; nem nem; ami pedig azokonfelül van, a gonosztól van (Mt 5,37.).

Eisenhowerról sokszor hallottuk, hogy bibliaolvasó ember. Hruscsov azért érkezett elsőnek Párizsba, hogy megadja ennek a bibliaolvasó embernek a lehetőséget kimondani : , igen, igen, vagy nem, nem. Eisenhower mondott egy kicsit igent, (felfüggeszti a berepüléseket a saját elnökségi idejére) de mindjárt mondott nagy nem, nem-et is. (Nem ismeri el az agressziót, hanem az ENSZ- ben a „nyílt ég” jelszó alatt jogossá akarja azt tenni, nem vonja felelősségre a bűnösöket — hiszen önmagát kellene elsősorban elmarasztalnia —, nem kér bocsánatot, nem oszlatja el a ködöt). Keresztyén erkölcsi alapon ez nem vállalható. Hazugság ködében a „békés” egymás mellett élés veszedelmesebb, mint a ködben két hajónak elhaladása egymás mellett. A katasztrófa bármely pillanatban bekövetkezhet.

Keresztyén erkölcsi alapon az lett volna a konferencia meghiúsulása, ha ilyen körülmények között jöttek volna létre megállapodások, — ha ugyan egyáltalában létre jöhettek volna ilyenek a hazugság árnyékában — mert ez a népek jóhiszemű millióit félrevezette, eláltatta volna. „Vakká tette volna a béke erőit a béke veszélyeztetőivel szemben”.

KI a felelős? Az-e, aki a bűnt leleplezi, vagy az, aki azt elköveti? A keresztyén erkölcs válasza erre a kér» désre kétségtelen.

Kudarc' történt-e Párizsban? Igen is, nem is. Igen: a csalárdság kudarca; nem: nem szenvedett kudarcot a nyíltság, az igazi béke akarása, az igazság.

2. A háború veszedelme és az igazi béke kérdése.

Akik nem látnak tisztán, könnyen áldozatául esnek a maguk vagy mások háborús hisztériájának.

A Párizsban történtek nem a háborút, hanem az igazi békét hozták közelebb. Világosan kell látnunk, hogy az emberiség békeakarata és a béke erői ma már olyan hatalmasak, hogy meg tudják fékezni a háború erőit. Ezt a béke ellenségei is tudják, Éppen ezért számításaikban valójában nem is a háború, hanem a minél kiélezettebb hidegháború szerepel.

Nem a háború, hiszen a hadianyaggyárosok, a bankárok is tudják, hogy ma már nem lehet (ezt a kémrepülőt lelövő rakéta is aláhúzta) „csomagot” küldeni úgy, hogy a címzettől „nyugta” ne érkezzen. Ez pedig azt jelenti, hogy azonnal oda van a hadianyaggyár, a még el nem szállított készlet, a gyűjtött tőke, vagy éppen az, aki ezt a tőkét „élvezni” szeretné. Éppen mert így van,

Nyugaton is nemcsak azok az egyszerű milliók nem akarnak háborút, akiknek az semmi hasznot nem jelent, csak könnyet, gyászt és mérhetetlen szenvedést, hanem azok a józan tőkések és pénzemberek is egyre többen lesznek, akik belátják, hogy a háborúban csak mindent elveszthetnek, míg a békében tőkéjüket más — nem kevésbé jövedelmező — békés vállalkozásokba fektethetik.

Keresztyén erkölcsi alapon nem kétséges, hogy bűn milliók, sőt egész népek kiirtásának szándékából kovácsolni a fegyvereket, de bűn az akkor is, ha — bár nem vetik be azokat — állandó háborús légkört teremtenek —, hogy újabb és újabb hadimegrendelésekkel újra és újra növelhessék profitjukat. És bűn, mert ez a tűzzel való játék. Nem lehet mindig a másik fél türelmére és józanságára apellálni, mint a május 1-i kémrepülőgép esetében a Szovjetunió területére és békeakaratára.

Figyelemmel olvastuk annak idején az Egyházak Világtanácsa nyílt leVelét a tervezett csúcskonferencia kormányfőihez. -Az események túlhaladták, azért nem ismertettük lapunkban. Többek között azt kérte a nyílt levél a kormányfőktől, hogy olyan békéért fáradozzanak, amely igazságban és szabadságban születik, igazságot és szabadságot eredményez.

Mivel az Egyházak Világtanácsának mi is tagjai vagyunk, sajnálkoztunk volna közlésünkben, hogy az igazságról és szabadságról a nyílt levél csak általánosságban szól és nem fogalmazza meg pontosabban amit alatta ért. Most

azt tartanánk helyesnek, ha az Egyházak Világtanácsa is aláhúzná a történtekkel kapcsolatban a keresztyén erkölcsi tanulságokat és kifejezné azok felé, akiket illet, hogy az igazság őszinteséget és nem akármilyen tárgyalást, hanem becsületes szívet, szót, magatartást és szándékot jelent. Hogy a szabadság nem szabad behatolás, ki és bejárás a mások portájára, nem a ' zárak és lakatok szabad feltörése, a mások fiókjaiban való szabad tur- kálás. A szabadság az a

lehetőség, melyben az istenteremtette és a keresztfáig szeretett ember szabadon építheti jövőjét, szépítheti életét a maga és embertársai javára és Isten dicsőségére.

3. „Jobb adni, mint kapni.”

Közismert igéje ez a Szentírásnak. Az igazi béke vonatkozásában jelentse azt a keresztyén erkölcsi útmutatást, hogy az események nyomán meg kell látunk: nem elég a békéről csak beszélni, és nem elég a békét csak várni, hogy azt majd a kormányfők egy vágy több értekezlet eredményeként ajándékul az asztalunkra teszik. Mindenkinek egyenként, aki csak óhajtja a békét, meg kell tennie érte a magáét: jobb adni, mint kapni. Küzdeni, dolgozni kell a békéért. A Szovjetunió figyelmeztetést küldött azokhoz az államokhoz, amelyek támaszpontul adják területüket, honnét provokációs gépek szállhatnak fel. Ezek az országok egymásután határolják el most magukat az ámerikai hidegháborús politikától. Ezzel is

közelebb jött az igazi béke lehetősége, hiszen a béke most még inkább közüggyé lett. De még közelebb jön, ha a keresztyének mind külön-külön is elhatárolják magukat mindattól, ami támaszpontja lehet az egyesek szívében, a gyülekezetekben és az egyházakban a széthúzásnak, a meg nem értésnek és a hidegháborúnak.

4. A későbbi kormányfői értekezlet kérdése.

Szóltunk már arról, hogy a csúcskonferencia nem „meghiúsult”, hanem • elhalasztódott. Á kudarc az lett volna, ha az adott hamis helyzetben megtartják. Aki sokat verejtékezik, fáradozik valamiért, nem engedheti köny- nyelműen kárbaveszni munkája gyümölcsét. A szovjet kormányfő többet tett az emberiség mai nagy kérdéseinek békés megoldásáért, mint bárki más. Ezért nem vetette

oda prédául egész edigi munkáját és annak ígéretes áldását egy hazugságból megszületett, tehát eleve kudarcra is ítélt konferenciának Párizsban. Ezért javasolta, hogy halasszák azt el hat-nyolc hónappal. Nem eloszlatta, hanem megmentette ezzel milliók igazi békét sóvárgó álmait, megmentette milliók áldozatos békemunkájának érlelődő gyümölcsét.

A keresztyén erkölcsi tanulság számunkra az, hogy vegyük Istentől drága alkalomnak ezt az időt, hogy még jobban, még őszintébben még el- szántabban tegyünk meg mindent ez alatt is, hogy legyen a földön békesség és érvényesüljön az emberi jóakarat.

5. Hiába imádkoztunk?

Nem imádkoztunk hiába. A hívők imádságának meghallgatását ismerjük fel abban, hogy Isten most is az igazság, a nyíltszívűség és nem a hamisság és a hamis hátsó gondolatok érvényesülése mellé állt. Nem imádkoztunk hiába, de ugyanakkor

vizsgáljuk meg magunkat, nem imádkoztunk-e felszínesen, sablonosán, csak előírásból. Nemcsak a békére törekvő államférfiak, békemozgalmak még több fáradozására, bölcsességére, áldozatos munkájára van szükség, szükség van a keresztyének őszintébb, szívből jövőbb, álhatatosabb, buz- góságosabb imádságára is.

És szükség van arra, hogy még nagyobb munkarész vállalással vegyük ki részünket a Prágai Keresztyén Béke- konferencia munkájából, hogy fáradhatatlanul keressük, kutassuk az igéből Isten mai mondanivalóit, és azokat határozottan meg is szólaltassuk. Adja Isten, hogy egyházunk népe megértse és jól értse azt a leckét, amit hitünk szerint újra és újra felad számára Isten. Jól értse azokat a keresztyén erkölcsi tanulságokat is, amelyekért felelős Isten, embertársai és a világ előtt.

KÜLFÖLDI EGYHÁZI HÍREK

SZEMÉLYI VÁLTOZÁS A LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉGBEN. Dr. Johannes Lehmann, a Lutheránus Világszövetség sajtóhivatalának vezetője négy évi munkálkodás után visszatér Németországba. Rövidesen megtörténik utódának kinevezése. Addig is egy amerikai munkatársat bíztak meg a Lutheránus Világszövetség sajtószolgálatának német kiadásával.

EGY KERESZTYÉNIETLEN „KERESZTYÉN*’ SZOKÁS

Rio de Janeiróban és más brazíliai tengerparti városokban nagyhéten évről évre ismétlődik egy különös szokás, melyről nem állapítható meg bizonyossággal, hogy honnan (talán Portugáliából) származik.

Fiatal emberek felakasztanak egy életnagyságú, Júdás- nak öltöztetett bábut a nyílt utcán, ahol legnagyobb a -forgalom. A. bábut ütik-verik, végül nyilvánosan elégetik.

Frater Cancio Padin, a Rio de Janeiró-i S. Bento filozófiai fakultás egykori igazgatója, ez évben mozgalmat indított ez ellen a furcsa szokás ellen. Tagadja, hogy ez katolikus hagyomány lenne. Ami az ifjúságot Júcjás ilyen kigúnyolására csábítja, az nem egyszerűen a bosszúérzés ösztöne, hanem sokkal inkább az, hogy szabad folyást engedjen tombolási ösztönének. Ezeknek pedig semmi közösségük sem lehet a keresztyén hittel. A keresztyén hit a szeretet és az irgalmasság vallása.

Júdás egyébként is azért csókolta meg Jézust áruló csókkal, mert ez is Isten üdvtervébe tartozott.

Véget kell vetni ennek a keresztyénieden látványosságnak, és minél hamarább történik ez, annál jobb, mert ez a keresztyénietlen „keresztyén“ szokás egyáltalában nem válik a brazíliai katolicizmus dicsőségére.

Hívlak, Uram!

Nagyon sok gyermek a szülői háztól messze, valamelyik városban végzi közép- vagy felsőfokú iskolai tanulmányait. Csak egy-egy hosszabb szünet s a nagy nyári vakáció idején tudnak hazamenni a szülői házba. Természetes, hogy mindig nagyon várják a lehetőséget az otthoniakkal való találkozásra. A szülők is számolgatják a napokat, amelyek a gyermek eltávozásától visszatéréséig, az újbóli boldog találkozásig eltelnek. Akárhányszor ismétlődik is, mindig keserű az elválás és boldog a viszontlátás.

Jézus tanítványai is tapasztalták az elválás keserűségének és a boldog viszontlátás örömének jó izét. Nagypénteken fájdalmas szívvel kellett búcsút venniök a szeretett Mestertől s milyen boldogság volt számukra, hogy feltámadása után újra találkozhattak Vele. Örömük nem sokáig tartott, mert Jézus feltámadása után 40 nappal újra eltávozott közülük. Felment Atyjához, hogy részesedjék az Ö isteni, királyi dicsőségében. Eltávozása előtt ígéretet tett, hogy elküldi a. Szentleiket s a Szentlélek velük lesz mindenkor. Ebben a várakozásban éltek a tanítványok Jézus mennybemenetele és pünkösd között.

Mi is a mai vasárnapon a mennybemenetel és a pünkösd ünnepe között vagyunk. Arra emlékezünk, hogy Jézus Krisztus Urunk eltávozott e világból, hogy ne test szerint legyen közöttünk, hanem a Lélek által. Ennek a mai vasárnapnak az egyházi esztendőben adott helyzete arra is figyelmeztet bennünket^ hogy az egyház népe tulajdonképpen mindig Jézus Krisztusnak e földről való eltávozása s újra való eljövetele, a boldog viszontlátás megvalósulása között él. Mi is várakozunk a Jézus Krisztussal való találkozás örömére. Nemcsak a pünkösdi Lélek kiárasztását várjuk, hanem Krisztus megjelenését is.

A Szentlélek kitöltését s Krisztus megjelenését az egyház népe sohasem tétlen semmittevéssel várta, A tanítványok egyakarattal együtt voltak, amikor a Szentlélek kitöltetett. Ez az „egyakarattal” minden bizonnyal annyit is jelent, hogy együtt imádkoztak Jézus ígéretének való- raválásáért. Krisztus újra eljöveteléért sem hallgatott el sohasem az imádság. Nekünk is imádkoznunk kell, hogy beteljesedjék Jézus Krisztus ígérete. ö, aki eltávozott Atyjának dicsőségébe, jöjjön el újra népéhez Szentlelke által, s az ö személyes megjelenése által is. Vegyük hát ajkunkra a mai vasárnapnak zsoltárigéjét: „Halld meg Uram hangomat — hívlak!” (Zsolt. 27, 7).

_ Vető Béla