Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1960-04-24 / 17. szám

ARCKÉPEK DÜRER ALBERT Dürer: önarckép ÉJSZAKA VOLT FENN AZ EGEN: a nyugodt telehold; lenn a földön: egy nyugtalan ember. A város az ünnepre készülődött, őt magái azonban elfogták a kételyek. Arcára min­denkit elriasztva ült ki a késégbeesés nem látott megoldást. Sehogyan sem illeti bele az ünnep előtti készülődésbe. Az ünnep már közel volt: este sem lehetett lepihenni. A hold maga is segítette ezt az ünnepi hangulatot. Határozott fénye és éles árnyé­kai elmélyedésre serkentettek. Ahol így el válik fény és árny, ott még az ember is számadásra, önvizsgálatra törekszik, hogy belső világában is különváljék jó és gonosz, élete pedig a világosság mértéke szerint follyék tovább. Az az ember azonban, aki nem tudott be­leilleszkedni ebbe az ünnep előtti képbe — Júdás —, eszét vesztve rohanta végig Jeru­zsálemet. Zűrzavaros gondolataiban nem tisztázódhatott egész világosan, hogy mennyi is a megbánnivalója. ösztönei rossz sejtel­mekkel vették körül. — Hibát követtem el? — beszélt magában és magának, kérdést téve föl, bár nem akadt, aki válaszoljon. Válasz nélkül maradó kér­désével fellebbezett zilált szíve könyörtelenül rászakadó lelkiismeretfurdalása ellen. — El­árultam-e csakugyan? Azt akit ezrek hal- gattak, nem ismeri-e Jeruzsálemben minden­ki? Tettem-e hát valami különöset? Csak annyit mondtam, amennyit minden gyerek is tudott! Már-már kezdett lecsillapodni. — De miért gyötör akkor annyira az egész? Miért vág belém annyira az elkövetett dolog emléke? — pattantak elő az új kérdések és nyugta­lansága ismét kínzóvá nőtt, hogy most már végképp birtokába kérítse. S mivel ebben a szörnyű belső monológ­ban sehogyan sem tudta árulását igazságos színben elképzelni, bűnrészeseket kezdett keresni. — Hát nem ők a hibásak? Pont énrám bízták az erszényt, a Mester és a többi ti­zenegy ... hogy aztán mindég legyen valaki, akit anyagiassággal vádolhassanak! — forrt magában s eszébe villant a megkenetés, amikor mindnyájan ellene fordultak. — Hát nem nekem volt igazam? Kellett az a kenet a Mesternek? Annyira egyszerűen élt, hogy inkább neheztelnie kellett volna, amikor ez a bűnös asszony megkeni! De ha én szólok, mind nekem támadnak... — fortyogtak to­vább gondolatai a rémület üstjében. Fölvil­lant a vacsora emléke, ahol Jézus rásütötte, hogy ő az áruló. — Pedig akkor még el sem árulta! El lehet ezt szó nélkül tűrni? Nem bosszúra gondolna ilyenkor mindenki? Min­denki láthatja — igy gondolta —, mindenki összefogott, hogy erre a sorsra juttassák. Ilyen indulatban volt azóta, hogy kijött a vacsoráról, ölni és gyilkolni szeretett volna. Kijövet eszébe jutott, amit pletykákból tu­dott: a főpapok csendesen és zavar nélkül akarták Jézus ügyét elintézni. Mikor néhány napja először mondták ezt neki, ő is a töb­biekkel együtt háborodott föl. De most, ami­kor dühe tetőfokára hágott, megfordult a hír értéke. Most maga sietett, hogy éppen ő segíthessen a főpapoknak. Igaz, örömmel fo­gadták, bár Júdás nagyobb elismerést várt. Es nagyobb pénzösszeget is. Most, a tett után egyfelől a szűnni nem akaró lelkiisme- retfurdalás gyötörte, másfelől pedig keve- selte „munkája” bérét. AKÁRMILYEN ZAVARODOTTAN IS fu­totta végig Jeruzsálemet, mégsem kerülhette ki azt, ami most mindenkit foglalkoztatott. Ezúttal a Mester nem tűnt el, nem vonult át észerevétlenül a tömeg között. Csakugyan elfogták, csakugyan vallatni kezdték és Jú­dás árulását csakugyan fölhasználták a ször­nyű terv végrehajtásához, hogy Jézust ha­lálra ítéljék. Hogy így történt, most már nem lehetett bírni vele. — Jóvá kell tenni, jóvá kell ten­ni! — dörömbölt a megvadult lelkiismeret Júdás mellében. — Vissza a főpapokhoz és vissza mindent! — Valahogyan azt képzelte, ebben a magánkívüli állapotában, hogy elég a harminc csengő ezüstöt visszafizetnie és ő megkapja Jézusát a főpapoktól. Azt hitte, hogy mivel ennyiért képes volt elárulni Mesterét, most ugyanez az összeg majd őket is meghatja. EZ A MÁSODIK ALKÜ azonban nem si­került. Hiába ment vissza, hiába volt a bűn­vallás és hiába volt minden. — Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért! — próbálta a töredelmes bűnvallást és a felmentő tanúskodást egyetlen mondatba sűríteni. — Nem ránk tartozik... a te dolgod... tégy úgy, ahogy jónak látod... — válaszol­ták a főpapok. Bizonytalan feleletek voltak ezek, de az biztos volt Júdás számára, hogy a megtörténtből nem lehet már meg nem történtet csinálni. Hatalmas csörömpöléssel vágódtak az ezüstök a földre. A dühös áruló nem any- nyira megbánással, mint inkább valami re­ménytelen elszánással dobta eléjük. — Hát itt van, legyen a tietek! — csörömpölték az ezüstök az elrohanó Júdás helyett,. — Itt nem hagyhatjuk, az biztos... A per­selybe nem kerülhet, hiszen vérdíj, — pró­bálták megállapítani a szétgurult ezüstök sorsát. Azok, akik ezt az összeget előbb ki­fizették, nem éreztek lelkiismeretfurdalást később a szolgálat végzésekor, — a pénz azon­ban megszenségtelenítette volna a szent per­selyt ... — Van itt egy eladó mező. Jó helyen fek­szik, vegyük meg. Talán sikerül ennyiért is megszerezni a fazekastól. Űgysincs az idege­nek számára temető. Megint sikerül meg­oldani egy régi kérdést... Júdás kérdése azonban nem foglalkoztatta már őket... EKKOR INDULT EL, csődje tudatában, kötelet szerezve, hogy az igazi megoldás he­lyett halállal oldja meg becstelen élete fele­let nélkül maradt kérdését. * SOSEM LEHET pontosan megállapítani, hogy egy-egy hír hogyan is tud olyan gyor­san terjedni, mint ahogyan azt nap mint nap látjuk. Még csak az ünnep péntekje volt, kora reggel, de a Genezáret halászai és a Tízváros halaskofái már az áruló Júdás ha­lálhírét pletykázták egymásnak. — Tudni lehetett róla, hogy másra se ké­pes! Azt mondják, a Mester előre meg is fenyegette, s nem is egyszer, árulásától félve. — Nem lehetett azért olyan gonosz... A Mester tudta, mi van az emberben. Olyan bűnöket is rábizonyított a gazdájukra, amit igazán nem tudott senki más. Miért válasz­totta volna tanítványává, ha előre tudta?.a-, — De megmondta azt is a Mester, hogy keresztre kell mennie, végeredményben csak abban segített, amit a Mester úgyis el akart érni — gúnyolódott Júdáson egy vámszedő, akinek teljesen mindegy volt, hogy mivel üti el az idejét. — Vigyázzon ám, mit mond! — hurrogták le a kofák. — Lehet, hogy megölik, de köz­tünk nem lehet gyalázni! — Csak azt csodálom, hogy most miért nem tűnt el közülük. Hányszor el akarták fogni, de senkinek sem sikerült — tért vissza valaki a tisztességesebb mederbe. — Most meg saját tanítványa juttatja a keresztre! — Akkor még nem érkezett el az óra, ame­lyen áldozatra kellett mennie — magyarázott egy tájékozottabb, aki úgy látszik, többször hallgatta a Mestert. — Most eljött az óra és beteljesedett a Mester szava, hogy szenved­nie kell.. JŰDÁSRÖL ES ARRÓL AZ ÉJSZAKÁRÓL kezdtek el beszélgetni, amelyen a Mestert elárulták. Ezt a hírt aztán észrevétlenül szorította ki a halaspiacokról a másik: a Mester föláldozta magát, nemcsak népéért, hanem az egész világért is. Áldozata avult­tá tette a Szövetséget és Üj Szövetséggel ajándékozta meg a világot. Olyan szövetség­gel, amelyben a bűnükön igaz szívvel bán­kódok felismerhetik az irgalmas kegyelmet. Drenyovszky János A KÉPZŐMŰVÉSZ ALKO­TÁSA mindig nyitott könyv. Lapozni lehet benne, olvasni lehet belőle. Történelem, kul- xtúra, lélek izzik át az anya­gon, mert a véső, az ecset, a színek, az idomok formába öntik a szellemet, a kort, rög­zítik az időt, az eseményt, az érzelmet és a hangulatot. A halott anyag engedelmes esz­köze az alkotó akaratnak és az ábrázolás tökéletessége eleven tanú, beszélő történe­lem. Századok pereghetnek az idő homokóráján, de a formát öltött gondolatok mozdulat­lanságukban is megelevened­hetnek. Más kifejezésmóddal, de beszélhetnek nekünk úgy. ahogy szavakkal talán mi sem tudnánk. Szárnyra kelhe­tünk a képzelettel és távoli világok, távoli idők, emberek és sorsok, gondolatok nyílnak ki előttünk. Mint a napfénynek az ár­nyék, úgy válnak kísérőivé a képzőművészek a nagy 'szelle­mi mozgalmaknak. Ott van­nak mindenütt, ahol lüktet az élet, születik az új és nem egyszer maguk is forradalmi harcosaik alkotásaikkal az eszméknek (renaissance). DÜRER ALBERT KÉT KORSZAK GYERMEKE. Egyik lábával még a középkorban áll, a másik azonban már át­lépte az újkor határmezsgyé­jét Témája, ábrázolásmódja, mondanivalója még sok te­kintetben középkori, de a bel­ső láz, a keresés, a sejtés és a cél már a holnapé; amit így megragad, az a „reformá­ció jegyében“ születik. Abban a korban lát napvilágot (Nürn­berg, 1471.), amikor a régit a szellem minden oldaláról tá­madás érte, amikor a korszak felett megjelent az esthajnali csillag. A reformátor Luther Márton kortársa, honfitársa, és mint ábrázolóművész, har­costársa is. Míg Luther a toll és szó fegyverét szegezi a múltnak, a réginek, romlott­nak, Dürer rajzaival, metsze­teivel prédikál, küzd, harcol, szemet nyit és eszméltet. Hogy származásának magyar vonatkozása is van, külön büszkeségünk. (Atyja Ajtós községben született, innen a név eredete: Ajtós=Thürer= Dürer.) Atyja ötvös volt, Nümbergben telepedett le. NÜRNBERG A XV. SZA­ZADBAN és a XVI. század elején, valóságos német Fi­renze. A század második fe­lében, Dürer halála után azonban már rossz szelek kezdtek fujdogálni a festőkre és szobrászokra. A német kéz­művesség, plasztikai művészet gazdag, ősi vénája, mintha hirtelen kiapadt volna. Az utolsó fellobbanás, az utolsó gazdag, eleven erő Dürer, ezen a talajon növekszik. A fiatalember maga is az ötvös­séget tanulja, apja mestersé­gét. De a gondviselés számá­ra más utat jelöl ki. 19 éves korában vándorútra kel, Svájc, Franciaország, Olasz­ország északi részével ismer­kedik meg. Az ötéves ván­dorút tapasztalatokban gaz­dag és már majdnem kibon­takozott művészt kísér haza. HÁROM ÉV MÚLVA, 1498- ban adja ki a fiatal mester első művét, a Jelenések köny­véhez készített, 15 részből álló fametszetet. Ahogy két évtizeddel később Luther a 95 tételében mondja ki elő­ször véleményét az eltévedt egyházról, úgy bírálja Dürer metszeteiben a velejéig meg­romlott egyházat. (Az egyi­ken többek között angyal súlyt le pallosával a pápára.) A metszeteket idézetekkel lát­ta el. Isten a művészetet ál­lította szolgálatába, hogy egy­házát igaz útra térítse. Ezek után tesz művészete igazán prédikátora az evan­géliumnak. Egész sora jelenik meg a kereszten függő Krisz­tusnak és mint később a re­formátor, ő is Krisztusban fedezi fel élete üdvösségét. A művészet hosszú századokon keresztül az ő Krisztus-képei­ben csodálja a názáreti arcát. (Veronika kendője.) A XVI. SZÁZAD MÁSO­DIK ÉVTIZEDÉBEN még csodálatosabb gazdagságot ölt Dürer grafikai művészete. A kifejezés sokoldalúsága, ért­hetősége, világossága tükröző­dik a Kis passió és Nagy passió sorozatán. A passió története lenyűgözi, újra, meg újra foglalkoztatja. Három évvel később (1513), újra megjelenteti rézkarcban. Ki­dolgozása még finomabb, még gazdagabb. 1520—21-ben, a már orszá­gos hírű mester ismét útra kel. Végiglátogatja hazája nagy városait, eljut a Német­alföldre is. Mindenütt ünnep­ük, nagyra becsülik. Útja so­rán sok arckép születik, mely valóságos iskolája a művé­szet ezen ágának, (önarcké­pei, Érasmus- és a többi kor­társ arcképe.) Valamivel ké­sőbb készíti el reformátrnmk első munkatársa: Melanchton portréját is. DÜRER UTOLSÖ NAGY MÜVE a leghíresebb vala­mennyi között. János és Pé­ter, Márk és Pál apostolok páros képei. (1526.) Ezeket a képeket szülővárosának, Nürn- bergnek ajándékozta. (Ma Münchenben vannak.) Monu­mentális felfogású, hatalmas kifejezésű alakok az aposto­lok e képeken. Művészetében itt a teljeset, a tökéleteset próbálta nyújtani és teljes si­kerrel. Dürer a középkori egyház szülötte, reformátor a mű­vészet területén. Amikor Luther Márton megjelent a történelem porondján, benne azonnal a meg­újuló egyház hírnökét, a tiszta evangélium hirde­tőjét üdvözölte. A két emberben rengeteg a közös vonás. Ugyanaz a lelki gyötrelem, igazságkeresés űz­te Dürert is, mint a reformá­tort. Művészete épp úgy szom­jazta az igazságot, a világos­ságot, a végső és nagy kér­désekre épp úgy várta a fele­letet, mint Luther. Az Isten előtti felelősség kérdésében, az üdvösségkeresés közben ugyanazt az utat járta végig, amelyet az Ágoston-rendi szerzetes járt. Nem sokkal a tételek kiszögezése után, együttérzését abban fejezi ki, hogy néhány fa- és rézmet­szetet ajándékoz Luther Már­tonnak. Valószínűnek tartják, hogy a világhírű: „A lovag, halál és az ördög“ című réz­karc is közöttük volt. Min­denesetre ennél a rézkarcnál eszünkbe jutnak Luther sza­vai: „Istennek valóban az tetszik, ha nem az embereket, vagy az ördögöt, hanem egyedül Öt féljük.“ FÉLTŐ SZERETET, tiszte­let és aggódás volt benne re­formátorunk iránt. Amikor a Worms-i birodalmi gyűlés után hírét vette annak, hogy Luther eltűnt, a következőket írta: „Él még, vagy meggyil­kolták őt? ... így szenvedett ő Krisztus igazságáért és azért, mert a krisztustalan pápaságot megbüntette... Ö, Uram, Jézus Krisztus, járj közbe a Te népedért... gyújtsd össze nyájadat sza­vaddal, amely a szentírásban van, segíts bennünket, hogy hangodat felismerhessük, uta­don járjunk. Ö, Isten, ha Lu­ther meghalt, ki fog bennün­ket a tiszta evangéliumma) hozzád vezetni ?“ * Ereje, tehetsége. ragyogó művészete úgy állt a refor­máció szolgálatában, mint éj­szakában a csillagok. Fény volt ő is, mint sokan mások Isten kezében, hogy világítsa­nak a sötétben botorkálók­nak, az eltévedtzlcnek. Istpn a reformáció ügyét benne is diadalra segítette jutni. Ál­tala is megmutatta, hozzá az út Krisztuson keresztül vezet. 1526. április 6-án halt meg. 436 éve hunyta le szemét a nagy művész-reformátor, aki megtanított minket Krisztus­ban szemlélni világot, törté­nelmet, embert. Rédey Pál DEÁK TÉR A Lutheránia Ének- és Zene­kara előadásában 1960. ápri­lis 25-én hétfőn du. 7 órakor a Deák téri templomban BACH H-MOLL MISE Közreműködnek: László Margit (szoprán) Sándor Judit (mezzo) Tiszay Magda (alt) Réti József (tenor) Mezőfi Tibor (basszus) Vezényel: Weltler Jenő karnagy Megnyitót mond Káldy Zoltán püspök Belépés díjtalan TTTVTTVVTTTTVTVTTTVVVrrvyTTTW A Sajtóosztályon kapható Biblia 60,— Fi Újszövetség (kötve) 20,— „ Újszövetség (fűzve) 12,— „ Énekeskönyv (kötve) 40,— „ Énekeskönyv (műbőr) 50,— * Énekeskönyv (új rész) 13,-. a Imakönyv (Raffay) 25,— „ Imakönyv (Jávor) 2<V-» m Dürer: A Gecsemáné kertben Dürer: Az apostolok

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom