Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1960-05-01 / 18. szám
KP. BERM. BP, 72. Küldetésünk Káldy Zoltán püspök április 24-én János ev 20, 19—23. alapján elhangzott rádiós igehirdetése. 0 Felolvasott Igénk első felében a tanítványok csapata igen ;zánalmas látványt nyújt. Bár a nap reggelén magdalai Mária ürül hozta nékik, hogy látta a Feltámadottat és beszélt Vele, a tanítványok húsvét vasárnapján este mégis úgy vannak együtt, mintha nem lenne húsvét, hanem csak nagypéntek. A kívül valóktól félnek és nyugtalanságukban magukra zárják az ajtót. A zárt ajtók mögött önmagukkal foglalkoznak, maguk körül forognak, talán a külső helyzetet mérlegelik és közben elfeledkeznek arról a feladatról, melyet Jézus Krisztus bízott rájuk. Húsvétkor, húsvét nélkül élnek. Azt gondolják, hogy a lezárt ajtók menthetik meg őket és így biztosíthatják megmaradásukat. Az egyháztörténelem folyamán nem egyszer ismétlődött meg az egyházban az első tanítványok magatartása. A századok folyamán sokszor úgy akart az egyház vagy az egyházon belül bizonyos csoport megmaradni, hogy a körülötte levő világban ellenséget látva egyre jobban elszigetelte magát. Sűrűn ismételgette, hogy a világ „gonosz” világ, amelyben dé- monikus erők érvényesülnek és ezekkel szemben csak úgy lehet védekezni, ha az egyház mindjobban magára zárja az ajtót és csak önmagával törődik és hallgat mind arról, ami körülötte van. Valamiképpen úgy, mint az a „menekülő”, akiről Aprily Lajos azt írja, hogy csalódva a világban, és az emberekben egy bozontos, nagy szigetbe vetette magát és ott kunyhót épített magának, de úgy, hogy „varázslatos tiltó-övül három kört von a ház körül. Krisztus-tövisből sűrű fal: gúny volt az első őrvonal. Magánya második körén magas gőg volt a vársövény. A legbelső tiltó-varázs: örvény-mélységű hallgatás. Körön s világokon belül, világot épít egyedül”. Észre vesz- szük-e, hogy a versben menekülő magatartása milyen sokszor kísérti meg ma is az egyházakat, vagy az egyházon belül kisebb csoportokat? Hány gyülekezeti tagunk látja az „igaz egyház” helyes magatartását abban a világból „kimenekülő” életstílusban, amely tiltó-öveket von a világgal szemben az egyház háza köré? Hányán nézegetnek a gőg, a vár-sövényéről a környező világra és hányán ajánlgatják az „örvény-mélységű hallgatást” az egyháznak, az egyház vezetőinek azokban a nagy kérdésekben, amelyek foglalkoztatják népünket és az egész emberiséget. De a hallgatás menekülés a Szolgálatból a nyugalomba, a felelősségből a felelőtlenségbe, a reménységből a reménytelenségbe, a szeretetből a szeretetlenségbe és az életből a halálba. A bezárt jijtók mögötti egyház, amely nem törődik a körülötte levő világgal, már nem egyház, hanem kripta, a gőg-sövényét maga köré növesztő egyház már nem egyház, hanem az önigaz farizeusok gyülekezete, az élet nagy kérdéseiben hallgató egyház már nem egyház, hanem néma szobor. A maga köré sövényeket vonó egyházon csak az a feltámadott Jézus Krisztus segíthet, Aki nem akarja a bezárt ajtók mögött hagyni az övéit és akinek volt hatalma csodálatosan, az emberi értelem számára megfoghatalan módon a zárt ajtókon keresztül is belépni a küldetésükről megfeledkezettt tanítványokhoz. Az a Jézus Krisztus jelent meg húsvét vasárnapján a tanítványok között, aki előtt semmivé lesznek a tér és idő korlátái és Akinek a kezén és oldalán levő sebhelyek nem csak azt igazolják,, hogy ö az, akit megfeszítettek, hanem sokkal inkább azt, hogy Ö az a győzelmes Űr, Aki felszakította a halál világának ajtaját, feltörte a koporsó fedelét és korlátlan hatalommal lépett át a halál világából az örök élet világába. Ennek a halál-győző vitéznek van ereje ahhoz, hogy áttörje azokat az ajtókat, amelyeket az Ö gyülekezetei, vagy egyes gyülekezeti csoportok a világ felé magukra zártak és lerombolja azokat a „vársövényeket”, amelyekkel sokszor körülveszik magukat a mi világunkban a keresztyén emberek. Van ereje arra, hogy áttörje a világ kérdéseiben való felelőtlenség, a világgal szemben való szeretetlenség és reménytelenség zárt ajtajúit. Jézus Krisztus nagyobb minden bűnnél, erősebb minden megkötözöttségnél és ugyanazzal a szeretettel és hatalommal nyitja meg a gyülekezet ajtaját a világ felé, amilyen szeretettel és hatalommal nyitotta meg a menny ajtaját az egész világ felé. Amikor a keresztyén gyülekezet a világ felé fordul, akkor olyan világ felé tekint, amelyet Isten teremtett és amelyet Jézus Krisztus a golgotái kereszten megváltott és amelyben legyőzte a bűnnek és halálnak erejét. 3. A bezárt ajtók mögött félő tanítványokat úgy küldi ki Jézus Krisztus ebbe a világba, hogy előbb megajándékozza őket békességgel és örömmel. Úgy lép közéjük, hogy kétszer is mondja nékik: „Békesség — békesség néktek!" A tanítványok pedig „örvendeztek, mikor látták az Urat”. Jézus Krisztus nem azzal lépett a tanítványok közé: nyissátok ki a bezárt ajtókat, mert a világ már nem világ, abban többé nincs bűn és nehézség, hanem ezzel: „Békesség néktekP’ Itt tűnt ki, hogy a tanítványoknak nem is a környező világgal volt bajuk, hanem önmaguklial és még inkább Istennel. Nem a környező világnak kellett elsősorban megváltoznia, hanem nekik maguknak. Nekik kellett elfogadniuk először azt a békességet, amelyet Jézus egyszer már így adott nékik: „Békességet hagyok néktek, az én békességemet adom néktek, nem úgy adom én néktek, mint a világ adja, ne nyugtalankodjék a ti szívetek se ne féljen.” Az a békesség, amit Jézus adott a tanítványoknak, nem pusztán valami belső lelki nyugalom volt, hanem a teljes szabadulás, a bűnnek, a halálnak, a félelemnek és a sötéten látásnak hatalmából. Vagyis, az a békesség maga az üdvösség volt, az a boldog állapot, amelyben „kint és bent is béke” van. Azt a békét ajándékozta Jézus nékik, ami nem csak a szívekbe szorul, hanem amely föléje szélesedik nemcsak egy-egy emberi életnek, hanem egy családi otthonnak, egy gyülekezet(Folytatás a 3. oldalon) A hábsrát mini a nemzetközi vitás kérdések megoldásának eszközét egyszer s mindenkorra ki kell küszöbölni Dietrich Bonhoeffer, a 15 évvel ezelőtt mártírhalált halt német evangélikus lelkész, 5 évvel a második világháború szörnyű világégésének kitörése előtt, azaz 25 ével ezelőtt, a béke és az ember iránti mélységes szeretetének és felelősségérzetének így adott hangot: „Hogyan jutunk békéhez? Ki ad a békének úgy hangot, hogy a világ azt meghallja, kénytelen legyen azt meghallani? Hogy minden nép örvendezhessen annak. Az egyes keresztyén ezt nem tudja megtenni — ahol mindenki hallgat, felemelheti ugyan szavát és irányt mutathat', de a világ hatalmai szó nélkül átlépnek rajta. Az egyes keresztyén mutathat ugyan utat és szenvedhet (a háború és elnyomás veszedelme miatt. Szerk.) — ó bárcsak tenné! — de elnyomja őt a gyűlölködés hatalma. Csakis egy nagy ökumenikus zsinat, amely Krisztus egyházából az egész világ területéről gyülekezik össze, tud úgy megszólalni, hogy a béke érdekében kimondott szavát a világ, ha kell, fogcsikorgatva is kénytelen legyen meghallani. És hogy a népek örvendezzenek, mert Krisztus egyháza fiainak kezéből Isten nevében kiveszi a fegyvert és számukra a háborút megtiltja és az őrjöngő világ felett Krisztus békéjére hív." Az a vágyakozás és az a meglátás, ami Bonhoeffer szavaiban nyilvánul meg, nem utópia. A Szovjetunió miniszterelnökének kezdeményezésére küszöbön áll a csúcstalálkozó. A Prágai Keresztyén Békekonferencia pedig az egész világ keresztyénéinek felelősségét szólaltatja meg újra és újra teljes — és bizottsági üléseiben. Az április 20—22 között Debrecenben tartott előkészítő bizottsági ülésen pedig már látótávolságba hozta az egész világ békeszerető keresztyénéinek azt a nagygyűlését, amely félreérthetetlen és egyértelmű hangot ad az emberiség bókevá- gyának. Ez a hang szólal meg tisztán a bizottsági ülés alábbi zárónyilatkozatában. Zárónyilathoxat A Prágai Keresztyén Béke- konferencia Keresztyén Béke- világnagygyűlést előkészítő bizottsága Debrecenben tanácskozott 1960. április 20—22 között. A megnyitó istentisztelet után, melyet Schmauch proressszor tartott, Vogel és Hro- mádka professzorok referáltak a következő témákról: „A reménység politikája” és Feladataink a keresztyén béke- világnagygyűlés előtt. A bizottsági ülés résztvevői három albizottságban dolgoztak, és pedig a teológiai, az operatív és a pénzügyi bizottságban. Javaslatokat terjesztettek elő a keresztyén béke- világnagygyűléssel kapcsolatban. Megállapították a nagygyűlés időpontját, helyét és témáit, valamint szervezeti és pénzügyi kérdésekben döntöttek olyan értelemben, hogy a részt vevő egyházak viselik a pénzügyi terheket. Elhatározták, hogy időpontként 1961 második negyedét, tanácskozási helyül Prágát helyezik kilátásba. A bizottság tanácskozásai során kifejezésre jutott, hogy 1. az atomfegyverekkel folytatott mindenfajta kísérlet beszüntetését tekintjük az első valóságos és pozitív lépésnek a világméretű és teljes leszerelés útján. 2. Az a szilárd meggyőződésünk, hogy háborút, mint a nemzetközi vitás kérdések szabályozásának eszközét, egy- szersmindenkorra ki kell küszöbölni. 3. Nyomatékosan hangsúlyozzuk, hogy a nagyhatalmak vezetőinek a csúcstalálkozón folytatandó tárgyalásai a nemzetközi enyhülés folyamatát kell, hogy szolgálják, hogy így a népek békés együttélését lehetővé tegyék. 4. Ügy véljük, hogy a diplomáciai síkon folyó tárgyalások mellett továbbra is szükség van a népek felelősségére és összefogására, a békeszerető emberek aktív tevékenységére, hogy a nemzetközi enyhülés elleni, hidegháborús támadásokat kivédjük és a béke érdekeit biztosítsuk. Ebben az értelemben táviratot küldtek a tízhatalmi leszerelési konferenciához, Gén]be. A bizottság emlékeztet arra, hogy az 1959. évben Hirosima napján bűnbánati és könyörgő istentiszteleteket tartottak nagy egyetértésben az egész világon és kifejezi azt az óhaját, hogy ebben az évben, amikor az atombomba Hirosimára való ledobásának 15-ik évfordulója lesz, a ke- resztyénSég újra imádságban legyen együtt. A bizottság tagjai részt vettek a Prágai Keresztyén Békekonferencia elhunyt első főtitkárának, a debreceni Theo- logiai Akadémia díszdoktorának, B. Pospísilnek emlékünnepélyén, mely alkalommal leleplezték B. Pospísilnek az ismert festőművész, FélegyA FELTÁMADOTT KRISZTUS nem változott semmit feltámadása óta: Ugyanúgy szereti a zárt ajtó mögé rejtőző tanítványait, mint azelőtt. Ugyanúgy harcol értük könyörülő szeretetével, mint halála és feltámadása előtt. Hiszen értük halt meg! Bátorságéi önt a • szívükbe. Hiszen értük támadott fel! S ez adja nekünk is a bizonyosságot, hogy a feltámadott Krisztus tusakodik értünk is: Keres és hív bennünket, harcol a hitünkért, hogy meglássuk és megvalljuk: Te vagy a Krisztus, az élő Isten élő Fia! „ÉN URAM ÉS ÉN ISTENEM” — kiáltott fel Tamás, amikor a feltámadott Krisztus eléje állt és kételkedő szemébe nézett. Rövid néhány szó — de a hit szava, de az életet újból megtalált ember szava, de az élete értelmét végre fölfedező hivő ember szava! S mindez azért van így, mert aki benne hisz, annak szemében a halál nem az utolsó szó. Annak életében a bűn nem leküzdhetetlen végzet Annak az emberházi László által készített képét az Akadémia üléstermében. A bizottság munkája teljesen az 1961-ben tartandó Egyetemes Keresztyén Békevi- lágnagygyűlés intenzív előkészítésének jegyében folyt. Az eredmények a harmadik prágai ülés elé kerülnek, mely ez év szeptemberének 6—9. napjain tanácskozik. nek új élete van a feltámadott Krisztusban és általa. „Ha valaki a Krisztusban van, új teremtés az: a régiek elmúltak, íme mindenek megújultak!” KRISZTUS ÉL ÉS ÉN IS VELE! Ezt a feltámadott Krisztusba, az Életbe kapaszkodó hitet, amely egy csapásra átértékeli az ember felfogását a halálról és az életről, amely legyőzi a félelmet és az új élet szükségességéről győzi meg az embereket — a tanítványok is az élő Krisztus értük harcoló szeretetének az ajándékaként kapták meg. A félénk, megrettent, kétségeskedő, sőt kételkedő tanítványok kis csoportja zárt ajtók mögött tanakodik a történtekről. Még nem tudnak fenntartás nélkül hinni az eseményekben. Még ott gubbaszt szívük mélyén a „hátha”. Ekkor jelenik meg a feltámadott élő Krisztus ismerős, régi köszöntésével: „Békesség néktek!” Megmutatja nekik kezeit és oldalát, hogy a félelmüket és kétségeiket eloszlassa és a (Folytatás a i. oldalovi Tekintsetek as emberre A Prágai Keresztyén Békekonferencia Béke-Világ- nagygyűlést előkészítő bizottsága az alábbi táviratot intézte a Genfben ülésező tízhatalmi leszerelési értekezlethez: „A Tízhatalmi Leszerelési Értekezletnek Genf A Prágai Keresztyén Békekonferencia keresztyén béke- világnagygyűlés előkészítő bizottságának Debrecenben tartott ülése alkalmából kifejezzük azt a reménységünket, hogy az önök tanácskozásai jelentős lépéssel viszik előbbre a világméretű teljes lefegyverzés ügyét. A békeszerető emberek az egész világon nagy várakozással tekintenek önökre s azon a véleményen vannak, hogy a lefegyverzés érdekében meg kell tenniük azokat a lépéseket, amelyek az ember szolgálatában állanak, annak az embernek a szolgálatában, aki nem akar tovább a bizalmatlanság és az aggodalom légkörében élni, hanem egy háború nélkül élő világban szeretné alkotó erőit érvényesítem. »Tekintsetek az emberre!-« Debrecen, 1960. április 22. A bizottság tagjai” „En Uram és én Istenem“ (Ján. ev. 20,19—31) Isten gyermekei Földi életünk egyik legszebb köteléke a családi kötelék. Isten kegyelmének drága ajándéka, hogy kicsiny gyermekkorunkban a családban a szülői szeretet melengető szárnyai alatt találunk oltalmat. Védelemre, támogatásra szoruló életünk itt kapja meg fejlődésének feltételeit. Ha pedig kinőttünk a régi fészekből, szűknek bizonyulnak a régi keretek, kirepülünk s új fészket rakunk, saját családi otthonunkat építgetjük. Akik eddig szüléink otthonában gyermekek voltunk, gyermekeink szüleivé leszünk. Isten teremtő akaratának megfelelően van mindez így. Isten akarja, hogy ne legyünk egyedül életutunkon, hanem együtt, egymás mellett, egymás szolgálatára legyünk a családban. Ahogyan a szülő segíti, támogatja gyermekét, amíg annak szüksége van erre, ugyanúgy ell megtennie a gyermeknek mindezt, ha szülője szorul rá a gondviselő sze- retetre. Erre tanít minket az emberek közjitt általánosan elfogadott erkölcsi törvény s Isten igéje egyaránt. A mai vasárnap szószéki igéje (Ef. 6, 1—4.) is szüléink iránti tiszteletre, engedelmességre, szolgálatra int. Nagy felelősség gyermekként eleget tenni a szülői szeretet parancsolatának, de nem kisebb annál a felelősségünknél, hogy gyermekeinket jól, „az Gr tanítása és intése szerint” neveljük. Jézus Krisztus Urunk különösképpen is arra figyelmeztet bennünket, hogy vigyázzunk, meg ne botrán- koztassunk egyet is azok közül a kicsinyek közül, akik Őbenne hisznek (Máté 18,6). Engedelmes gyermeknek lenni, szülők és Isten iránti engedelmességben élő gyermekeket nevelni nagy feladat. Nem is sikerül egykönnyen. Csak akkor tudunk ennek a kettős keresztyén kötelességünknek megfelelni, ha mi magunk is Isten gyermekei vagyunk. Mint Isten gyermeke más nem is lehetek, mint igazán engedelmes gyermek s jó szülő. Isten gyermekévé kell lennem egészen, hogy Isten rámbízhassa az ő gyermekeik Ezért akarja Jézus Pétert is az iránta való szeretetben megerősíteni, hogy rábízhassa a nyájat. (Ján. 21,15—17.) Isten ezen a mai vasárnapon azt várja tőlünk, hogy legyünk gyermekeivé, a Neki való engedelmességben, szolgáljuk szüleinket gyermeki szeretettel s neveljük gyermekeinket az Gr félelmében. Vető Béla
