Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1960-02-21 / 8. szám
Mezőberény és két temploma AZ I. KERÜLETI EGYHÁZKÖZSÉG TEMPLOMA 1789-ben épült. Építészeti szempontból a „falusi barokk” templomok sorába tartozik. A három oldalról teljesen kiképzet toronyfal mozgalmas csúcsban végződik. Éppen ez a mozgalmasság jelzi a barokk stíl szerényebb változatát. A toronysisak zsindelyezett s még nem is olyan régen zsindely borította a templomtetőt is. A torony mozgalmasságát szolgálják még a fal kiugró rovátkái és a főhomlokzatra átmenő íves felület. A bejárati ajtók kőtokban nyugszanak, amiket a legutóbbi renoválás kibontott az évtizedes malterréteg alól. A főbejárat zárókövén az építés évszáma s felette az hErős vár a mi Istenünk” felirat olvasható, amit díszes or- namens keretez, A templomépület két részre tagozódik. A toronnyal szemközti zárórész leszűkül, falsíkja beugrik. A tető ezen a részen alacsonyabbá válik. Ez a fal és tetősíkbontás jelzi — a régi hagyományoknak megfelelően — a „szentély” elhelyezését. Az épület ablakai két sorban helyezkednek el. Az alsó, földszinti ablaksor, négyszögű, dísztelen, a felső (karzati) pedig félkörívben végződik. Ez utóbbiakat ornamensek díszítik. A belső tér négy fala mentén egybeépített karzat fut végig. A két hosszirányú karzat,- rész a gyülekezet elhelyezését szolgálja, a főbejárat fölöttire pedig az orgonát építették. Az Orgonával — egyben a főbejárattal — szemben nyert elhelyezést az egybeépített oltár és szószék. (Ez egyben a belső tér egyetlen szembentűnő díszítése.) Nagyon érdekes ez utóbbi kiképzése. A padlózatról elinduló építmény átfogja a templom belsejének teljes magasságát. Az oltárasztal fölött kezdődő kétoldali oszlopkötegre a szószék tetejének bezárására díszes zárórészt helyeztek el. Ez a zárórész a mennyezethez kapcsoltan fejeződik be. Az oszlopfők akantuszlevelei felett tradicionális szimbólumok jelzik a Szentháromságot, mint Akinek a jelenléte teszi szentté az igehirdetést, a Szentségek kiszolgáltatásának cselekményét és a gyülekezetei magát. Külön kell lmunk az oltárképről. Ez Petőfi unokatestvé- tének, a már említett Petries Somának nagyszerű alkotása. A festmény azt a jelenetet ábrázolja, amikor Jézus megáldja a kisdedeket. Középpontjában, magasan kiemelkedve, a Megváltó alakja. Két, kissé oldalt kinyújtott keze áldó mozdulattal nyúl az édesanyák karjaiban levő és a lábainál nyüzsgő bájos gyermekek felé. A két édesanya és a gyermekek kompozíciós elhelyezése, az alig jelzett háttér alázatos hűséggel fejezi ki keresztyén hitünk alapját, Krisztus-központúságát Magyar evangélikus oltár- ftépfestészetünk egyedülálló alkotása ez a mű. Drága kincsesé avatja nemcsak alkotójának érdekes személyisége, hanem a szürke sablontól eltérő egyszerű természetessége is. Ha a képet nézem, valahogy ják ezt az öt éven át tartó munkát. Jelenleg magyarországi evangélikus egyházunk egyik legnagyobb temploma, minthogy a gyülekezet is a nagyobbak közé tartozik. A templom mai, végleges formáját 1883-ban nyerte, amikor is a toronyrészt építették át. Bármely oldalról, vagy akár belülről szemléljük a templomot, az építkezési stílusok többféle megjelenési formáját állapíthatjuk meg rajta. A toronysisak mozgalmas kiképzése barokk hatásokat mutat, a toronyfal timpanonja és oszlopfői klasszicista stíluselemek. Az épület vaskos fala. belső terének kiképzése, a félköríves ablkok és a szintén félköríves boltozat a román bazilikát juttatják eszünkbe. Ez a formakeveredés mégsem bántó, mert a román (helyesebben neoromán) bazilikastílus mellett a többi irányzat! formák csak mintegy díszítőelemként jelentkeznek. A toronnyal szemközti oromfal teljes kiképzése is ezt a tényt húzza alá. Belső tere tágas és harmonikus. Négy harántövpár öt mezőre bontja, melynek mindegyikébe egy-egy függőkupola illeszkedik bele. A négy harántövpár nemcsak az épület belsejét tagolja, a tartó oszlop- kötegek szimmetrikusan megosztják a két külső hosszanti falat is. Az így keletkezett közökbe. kissé bemélyesztve helyezték el az ablakokat. A belső templomtér középpontjában az oltárral egybeépített szószék áll. Ez az egyik hosszanti fal mellett helyezkedik el. A másik három fal mentén egybeépített karzat fut végig. A padokat úgy helyezték el, hogy mindegyikéről jó a kilátás a középpontra. Az oltár és szószék 1818-ban készült. Dunajeszky, Alder és Punyner műve. Stílusa a barokkot követő rokoko, az irányzat némi szépségével és — mai szemmel nézve — valamivel több ízléstelenségével. De ha ez az irányzat ma már nem is tűnik ízlésesnek, mégis egy kor kifejezési formája. (Kár, hogy túl sok ilyen jellegű oltár van a templomainkban.) Művészi szempontból annál értékesebbek a templom padjai. Az 1880-as években készültek és az teszi őket különösen becsessé, hogy végződéseik kézzel faragottak. Nagyszerű látvány végigtekinteni a padsorokon s szemmel végigsimogatni a fa természetes színében pompázó, száz formájú virágokat. Egy lassan kihaló, sajátos magyar népi művészet pompás alkotásai ezek a dombormű vek: a fafaragás művészetéé. Nem hiába nyilvánították őket műemlékekké. Az orgonát 1862-ben szentelték fel, miután az előzőt a fa- zekasvarsándi gyülekezetnek adták el. Kétmanuálos és nagy hangerejű. Teste majdnem betölti az egész orgonakarzatot és így külsejében is méltó dísze a templomnak. A templomot különben szintén 1958-ban renoválták mintegy 130 000 forintos költséggel. És még egyszer valamit Petőfiről. Az ő emléke ide is elkísér... A templom külső toronyfalán három kőtábla nyugszik. Az egyik emléktábla, a másik kettő sírfelirat volt valaha. Az emléktáblán ez olvasható: „E templomhoz tartozott ótemetőben nyu- gosznak Petries Sámuelné, Or- lay Petries Soma édesanyja, Petőfi nagynénje és Csipkár Pál. aki Petőfit segesvári útjára elkísérte.” Alatta Petries Sámuelné, sz. Salkovits Karolina és Csipkár Pál kőbe vésett sírfelirata. Ez utóbbi két kőtáblát nemrégiben helyezték ide kegyeletes kezek. Igen. Mezőberényben mindenüvé elkísér bennünket Petőfi emléke, aki mintha még ma is személyes ismerőse lenne minden falubélinek, fiatalnak, öregnek. Mivel is fejezhetnénk be szebben e sorokat, mint az ő szavaival? „Szeresd híven felebarátidat, Ne vond föl közted s más közt a hidat, A hon nevét, a drága szent hazát Szívednek legtisztább helyére zárd...* Vámos József A SANTA Csel. 3:1—10. Nem tudtam járni! Szárnyát verdeső I Sebesült galamb, Párját kereső szarvas, Kicsinyeit sirató verebecske Jajongő sóhaja, emésztő vágya Volt az enyém — De most! fm, felszökeütem! Járok. Szökdelek! Halljátok? Kik az imént letettetek Részvéttel, megszokottan, Hogy kolduljak a templomkapuban: Örvendjetek! — Ujjongva futhat a szarvas! Zenghet a húr! Dalosmadár Riogva szállhat hivalkodón, Mindet megelőzi a lelkem! Eltűnők dicséretedben Ó, Názáreti! Józsa Mártonné „...mintha mi sem történt volna“ úgy érzem, mintha Ö egészen közel volna hozzám, mintha mindez ott történt volna a mezőberényi sík határban... (Csak mint érdekesség: gyermekkoromban még élt egykét idős asszony, aki annak idején a kép megfestésénél a művész modellje volt.) A festmény — tudomásom szerint — védett és művészet- történeti szempontból is nyilvántartott. Az 1. kerületi evangélikusok megbecsülik templomukat. Szép rózsákért veszi körül, amit gondos ktezek ápolgatnak. 1955-ben a régi orgonát 27 000 forintos költséggel kétmanuá- lossá alakították át. Ugyanakkor felszerelték az orgona villanyfújtató berendezését is. 1958-ban 55 000 forint összköltséggel, amiben nincsen benne a társadalmi munka, kívül-belül rendbehozták az épületet. A II. KERÜLETI GYÜLEKEZET TEMPLOMA 1792 és 1797 között épült. Méretei 'és nagysága indokolAlbrecht Goes, a Stuttgartban éiő költő-lelkész, akinek „Égő áldozat” című elbeszélését lapunk nemrégiben folytatásokban közölte s akinek másik, háborús tárgyú elbeszélése, „Nyugtalan éjszaka” a költőt világhírűvé tette s már tizenkét nyelven megjelent, legutóbb pedig film is készült belőle, Berlin—Weissenseeben előadást tartott. Előadásában épp a fent említett „Nyugtalan éjszaka” című elbeszélés keletkezésének történetéről beszélt. A második világháború idején játszódó történet egyik 'főszereplője egy lelkész, akinek alakját a költő saját élményeiből formálta. Az elbeszélés egyik csúcspontja, amikor egy másik, katonai szolgálatra behívott lelkésszel beszélgetve arról van szó: mit lehetne tenni a borzalmas háború egyik áldozatának — a halálraítélt Ba- ranovszkinak — megmentésére? S akkor hangzik el az ólomsúlyú felelet: Ezt a kérdést tíz évvel előbb kellett volna feltennünk! ^Mindig később van, mintsem gondolnád”, mondja egy régi kínai közmondás. E mondatot választotta a költőlelkész előadásának jeligéjéül. Akkor, Ukrajnában, 1942-ben már késő volt. Szörnyű dolog volna, ha ezt elfelejtenék s úgy tennénk, mintha mi sem történt volna, ha elkendőznénk a múltat és nem készítenénk már a jelenben nagy felelősséggel a jövőt. „Előre kell élni”, ha a békét még akarjuk nyerni. S ehhez az is hozzátartozik, hogy a háborút nemcsak gyűlölni kell, hanem meg is kell fosztani minden hazug dicsőségétől, amivel mindig újra fel akarják ékesíteni. Nem szabad, hogy ismét „késő legyen”, hogy cinkosokká váljunk hallgatásunkkal. Minden ember tehet valamit azért, hogy mozdítson egy keveset a világtörténelem kerekén. Kicsinek tűnhet ez, de legyőzhetetlen, ha milliók teszik ugyanazt. S a nagy cél megéri az erőfeszítést: Soha többé háborút! Hogyan olvassuk a Bibliát? 1. Rendszeresen — Ehhez tartozik elsősorban egy bizonyos idő. Reggel, vagy este, lehetőleg mindig ugyanabban az órában. Váljék ez szokássá — jó szokássá — az életünkben. Az ember szokások rabja, szokták mondani; milyen jó volna, ha ennek a jó szokásnak az áldott „rabságába” kerülnénk! — Étkezni is rendszeresen, ugyanabban az időpontban szoktunk. Ha nem igy van, egészségünk előbb-utóbb megsínyli. Az „élet kenyerét” is így vegyük magunkhoz. A rendszerességhez tartozik, hogy bizonyos terv szerint olvassuk ezt a hatalmas — több mint ezer oldalas — könyvet. Egy-egy könyvét vegyük elő és olvassunk belőle naponta egy fejezetet. Nem kell feltétlenül Mózes 1. könyvével kezdenünk. Az Üj- testámentamot legjobb a legegyszerűbb evangéliummal: Márkéval elkezdeni. Sokféle bibliaolvasási tervezet van, amik a teljes Biblia végigj olvasására nyújtanak egy- vagy többéves tervet. A Bibliaolvasó Útmutató is nyújt ilyet. Magunk is készíthetünk. A fő az, hogyha valamibe belekezdtünk, olvassuk végig. Ne csipegessünk, mint pá- kosztos gyermek a süteményből, mert Isten igéje valóban kenyér. Mindennapi rendszeres táplálékul adta Urunk. S ne válogassunk, kedves, vagy éppen kedvenc igehelyeket, bibliai szakaszokat emelve ki, hanem olvassuk a Szentírás könyveit egyfolytában. Csak így érthetjük meg összefüggésükben az egyes mondatok ér! telrnét. Az összefüggésükből kiszakított bibliai helyekkel rengeteg visszaélés, félreértés történt már az egyház története során. 2. Kíváncsian — Ez azt jelenti: azzal a várakozással és reménységgel, hogy benne Isten szól hozzánk. Persze, mindig először azt kell kérdeznünk: mi áll ott a szövegben, miről van szó, kikhez, mikor, milyen körülmények között szólott annak idején ez a prófétai, apostoli beszéd? A Biblia ilyen olvasása komoly elmélyedést kíván. Nem hiába int Luther, hogy Isten igéjét hall- gaissuk és tanuljuk (a Kis Kátéban a 3. parancsolat magyarázatában). Tanulmányoznunk kell a Szentírást, vagyis igyekeznünk kell behatolni annak eredeti értelmébe. Ebben elősegítenek Bibliánk jegyzetei, a feltüntetett ún. párhuzamos helyek az egyes versek alján, vagy a lap szélén. Néha segítségre is szükségünk van; arra, hogy mások megmagyarázzák, mint Kandakénak, aki Filep evangélistát kérte: Mi módon érthetném, ha meg nem magyarázzák? (Csel. 3,26—40.) Így fordít oda minket a biblia- olvasás a gyülekezeti isten- tisztelet, a prédikáció, a bibliaóra felé. Itt, a gyülekezet közösségében, a hirdetett ige hallgatásában találhatunk sokszor világosságot, amely eligazít homályos helyek megértésében. Csak. ha a bibliai szakasz, rész eredeti értelmét igyekeztünk megközelíteni, érthetjük meg helyesen: mit üzen abban Isten éppen most nekem. S akkor efféle kérdéseket tehetünk fel: Mit ígér nekem Isten? Miért kell hálát adnom? Mit kell cselekednem? Mit kell kerülnöm? 3. Nyitott ablaknál Ennek a követelménynek jelképes jelentése van. Azt jelenti, hogy amíg a Bibliádat olvasod, egy pillanatra se feledkezzél meg arról a világról, amelyben élsz. Karunk egyik nagy hittudósa mondotta: a Biblia mellett a napilap is legyen ott a hivő ember keze ügyében. A Biblia az élet könyve abban az értelemben is, hogy nem a való életből akar kiragadni valami elképzelt, megálmodott világba, hanem éppen bele akar állítani a való életbe. Meg akarja mutatni azokat a feladatokat, melyeket Isten éppen ma bíz népére s személy szerint éppen reám is. Meg akar ajándékozni azzal a világossággal, útmutatással. erővel, reménységgel és vigasztalással, amire épp ma van szükségem. Amikor Istennek a régmúltban megesett cselekedeteiről tanúskodik, vagy a távoli jövendőről ad ígéretet, mindezzel Istennek mostani szándékát munkálja bennem. A Bibliából ki kell tekintened az ablakon az életbe s azután életedből, munkádból bele kell tekintened a Bibliádba és így kell megtalálnod Istennek neked szóló mostani üzenetét. 4, Nyitott szívvel Ez meg azt jelenti: imádkozva. Bibliád fölött beszélgetésnek kell megindulnia közötted és Isten között. Lehet, hogy ebben néha akad részedről fejcsóváló kétkedés és panaszos kiíakadás. Ez nem baj. Ilyesmi „a legjobb családban is” megesik — s hiszen éppen arról van szó. hogy a biblia- olvasás „családi ügy”: A Mennyei Atya beszélgetése gyermekeivel. Csak az a fontos, hogy ez a (beszélgetés létrejöjjön s abba ne maradjon. S arra vigyázz, hogy úgy ne olvasd Bibliádat, mint némely iskolás gyermek a „kötelező olvasmányt”: unalommal és érdektelenül, éppen csak azért, mivel „kötelező”, alig várva, hogy lerázza magáról. Hanem úgy nyúlj e könyvhöz, mint amilyen izgalommal kedveseid messziről jött, régvárt levelét bontod fel. Mi van benne, mit ír, mit üzen, mit vár tőlem, mivel örvendeztet meg!? Ha így olvasod, hamarosan egy ismerős hangot találsz benne, amelyik persze éppen azért válik ismerőssé, mivel újra meg újra találkozói vele —: Jézus hangját, a Jó Pásztorét. Akkor bibliaolvasásod egy élő személlyel való eleven kapcsolattá válik, Jézus ígérete értelmében: „Az én juhaim hallják az én szómat és én ismerem őket és követnek ertgem” (János 10, 27). Groó Gyula Soha többé háborút! Tizennégy évvel ezelőtt, a második világháború élményeinek hatása alatt, a fenti címen cikket írtam az akkori egyházi hetilapunk egyik novemberi számába. Már az is nagyon jellemző, hogy a cikk a lap legutolsó oldalán jelent meg, mintha csak azt akarta volna kihangsúlyozni, hogy vannak ennél fontosabb dolgok is ... Azóta — Istennek legyen érte hála — itthon is, de az egész világon is, a békesség kérdése lett az egész emberiség legfontosabb kérdése, túlzás nélkül mondhatjuk: élet és halál kérdése! Még jellemzőbb volt azonban, hogy néhány nappal a cikk megjelenése után felkeresett egy értelmiségi pályán dolgozó barátom és — ahogy ő mondta — „jóindulatúan” arra figyelmeztetett, ne írjak ilyen együgyű dolgokat, hogy háború sohasem lesz, mert lejáratom magamat... Tudnom kell — folytatta, hogy háborúk mindig voltak és mindig lesznek. Még teológiailag sem áll meg cikkem állítása, mert Jézus Krisztus Máté evangéliuma szerint közölte tanítványaival: „Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről” (24:6). Ez tehát — barátom szerint — kétségtelenül azt jelentette, hogy Jézus Krisztus is tudomásul vette: háborúk mindig lesznek a földön ... Barátom érvelése akkoriban nagyon meggyőzőnek tetszhetett sokak szemében, engemet azonban cseppet sem rendített meg. Körülbelül a következőket feleltem néki. Először is felületesen olvasta el cikkemet, mert én egy szóval sem írtam azt, hogy soha többé nem lesznek háborúk, hanem kinyilvánítottam, hogy szívem-lelkem minden gondolatával, millió és millió hasonló gondolkodású emberrel küzdők azért, hogy soha többé NE LEHESSEN háború! Ami pedig a teológiai érveléseket illeti, pontosan abból az evangéliumból idézem én az Üdvözítőnket, amelyből ő. „Tedd helyedre szablyádat, mert akik fegyvert fognak, fegyvertől kell veszniök!” (26:52) Ha tehát ő azt állítja: Jézus Krisztus örök háborúkról beszélt, én ugyanolyan határozottsággal állítom, hogy ezzel a nyilatkozatával Üdvözítőnk a háborút ellenzők seregének legdrágább PÉLDAKÉPE! Figyelmeztető barátom azóta messze szakadt tőlem, pedig most már sokkal többet mondhatnék néki ezekről a dolgokról... Elmondanám néki. hogv amit ő tizennégy évvel ezelőtt EGYÜGYŰ dolognak ítélt, az EMBERISÉG LEGSZENTEBB ÜGYE lett! Elébe tárnám, hogy amit az én akkori, gyarló írásom még nagyon halványan és erőtlenül fejezett ki, ma már az emberiség legragyogóbb szellemei diadalmas erővel és ellenállhatatlan okfejtéssel mondják el a világ fórumain... Azt is tudomására hoznám jóakaratú barátomnak, hogy ma már csak azok „járathatják le” magukat, akik az emberiséget egy újabb, soha nem látott borzalmakkal fenyegető háborúba akarják belesodorni... Ami pedig Jézus Krisztus híveit illeti, Nyugaton is* Keleten is mind bátrabban és következetesebben szólal meg az Egyház hangja az emberiség szörnyű rákfenéje, a háború ellen... Boldogan újságolnám néki — hogy amit Ésaiás próféta álmodott — az örök béke gondolata, nem utópia mérj hanem élérhető közelségbe került, mert a békeszerető emberek száz- és százmilliói előbb vagy utóbb, de kényszerítik a most még ellenzőket is, nem fegyverrel, de a békesség, az alkotómunka forró vágyával, hogy valóban dobják lomtárba a háború minden szörnyű fegyverét.., Elmondanám néki azt is, hogy a gonoszok, a halálra spekulálók, a vérből aranyat sajtolni akarók, a háborús uszítok többé nem tudják elnémítani azokat, akik megismerték a boldog béke áldásait és ezt ki akarják terjeszteni az egész világra... Nem lehet többé a népeket — akaratuk ellenére — gyilkos háborúkba vinni, mert az emberiség túlnyomó része megutálta és elutasítja magától a háború szörnyű eszközét ... Ezerkllencszázíharmincegy április 5 -én, húsvét vasárnapján, a versailles-i parkban, együtt látogattuk meg egy jugoszláv lelkésztestvórrel a Trianon-pavilont és baráti szeretettel megfogadtuk, hogy mindent elkövetünk a magunk helyén és a magunk módján, hogy a népeink között akkor fennálló feszültséget csökkentsük... Baráti szeretetünk a népek közötti barátkozás jele volt... És ahogy most nézem a Trianon- palota képét és rajta a harmincéves. megfakult írást „az első jugoszláv—magyar békekötésről”, alatta saját aláírásunkat ... úgy érzem, hogy amit akkor két diák, két keresztyén teológus Krisztus nevében, a békesség nevében tett, jelképes értelművé vált: a világ békessége, az emberiség boldog jövendője csak akkor tud ki virágozni, ha felül tudunk emelkedni elfogultságon, előítéleten, gyűlöleten és bosszúvágyon ... Kedves, jóakaratú barátom, akárhol vagy a világban, tudom, már Te is másképpen látod a dolgokat. Hiszem, hogy már nem tartasz együgyűnek, hanem velem együtt boldogan és reménységgel kiáltod: SOHA TÖBBÉ HÁBORÜT! Halász Béla OLVASTUK egy nyugatnémet egyházi lapban, hogy ottani egyetemi hallgatók rendszeresen házalnak, mint újságok, folyóiratok előfizetésgyűjtői. A lap cikke megjegyzi: szégyenletes, hogy az egyetemi ifjúság kénytelen ilyen módon előteremteni — úgy látszik — a tandíjra szükséges pénzt. Álra is rámutat, hogy a „gazdasági csoda” országában bizonyára akadhatnak méltóbb és jobb kereseti lehetőségek szorgalmas fiatalemberek számára. A mi társadalmunkban — s ezért csak hálásak lehetünk — nincsen efélére szükség. Az ösztöndíjak rendszere s egyéb szociális juttatások lehetővé teszik, hogy ifjaink, leányaink egészen tanulmányaiknak szentelhessék idejüket.
