Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1960-07-24 / 30. szám
KP. BÉRM. BP. 73. Yáltozatlan szeretetben PIHENÉS IDEJE Részletek D. dr. Veti Elhangzott a Magyar 1 lippi 2,2—7. alapján. Nagy örömet jelentene az apostol számára, hogyha olvasói, gyülekezeteinek tagjai, a keresztyének egyenlő indulattal, egyforma szeretettel viseltetnének egymás iránt s nyilván őfeléje és mások felé is. Az ingadozó emberekre nem lehet építeni, s velük eredményesen együttmunkálkodni szinte kilátástalan. Az apostol azt szeretné, ha a hívek jellemek, karakterek lennének, s ez éppen azt jelenti, hogy állandó, megbízható tulajdonságokkal bírnának. Ennek tudna az apostol örülni, s ezért arra kéri levele olvasóit, hogy ők ilyen állandó jellemű, megbízható emberek legyenek. Törekedjenek állandó és egyenletes érzületre, kifejezetten is egyenlő, változatlan szeretetve, éspedig mindenki iránt. Krisztus Urunk szerint Isten így szeret bennünket, hiszen ő felhozza napját mind a jókra, mind a gonoszokra, erőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak. Nekünk is tökéleteseknek kell lennünk, amiképpen a mi Meny- nyei Atyánk is tökéletes. A biblia Istent hűségesnek mondja, s ezért van az, hogy az igazi szeretet fő jellemvonásai közé tartozik az állandóság, hűség. Tökélétességre kell törekednünk. Ezért igenis küzdenünk kell, mint sportversenyen a jó játékosoknak, de nem úgy, hogy más kárán igyekszünk előnyökre szert tenni és kitűnni, hanem úgy, hogy minden dolgunkat a lehető legjobban, legszebben és legtökéletesebben iparkodunk elvégezni. Tehát feladatunkra, a munkánkra összpontosítjuk figyelmünket, s ez annál jobban sikerül, minél jobban megfeledkezünk önmagunkról. Közelebbről, amikor valamilyen feladatot kell megoldanom, arra gondolok, hogy magát a feladatot minél jobban oldjam meg és nem arra, hogy én most majd valami olyat cselekszem, amire más nem képes, s aminél fogva én majd mindenkinek főiébe kerekedem. Jézus Krisztust hozza fel követendő példaképpen itt is az apostol, aki ezen a földön küldetését úgy igyekezett tökéletesen megoldani, hogy emberekhez hasonlóvá lett, szolgai formát vett fel és a világért sem hangoztatta, hogy ö az Istennel egyenlő. Tudjuk, hogy azok, akik ma magukat istennek tartják, vagy akár csak a világ urának, mondjuk Napóleonnak, az elmegyógyintézetben találhatók. Nagyzási rögeszméjükkel együtt jár, hogy a társadalomba nem tudnak beilleszkedni és hasznos tevé- kenysénet folytatni. Ha valaki tehát nagyzási rögeszméknek hódol, ugyanazon-az úton jár, mint ameh/ik a társadalomból kifelé, az elmegyógyintézet felé vezet, vagyis embersége, belső lelki egészsége és a közösségbe való beilleszkedése megromlik, ha még momentán nem is tekintik elmebajosnak, legfeljebb többé-kevésbé idegbetegnek. Persze, vannak, akik eltúlozzák azt az intelmet is, hogy mást mindenkit tartsanak különbnek önmaguknál. Ezek azok az alázatoskodó farizeusok, akik azzal akarnak kitűnni és mindenkinél különbek lenni, hogy ők a világon a legalázatosabb, tehát legjobb gyermekei az Isten5 Lajos püspök igehirdetéséből, ládióban, 1960. július 17-én Finek. Valóban az itt a leghelyesebb, ha nem önmagunkkal vagyunk elfoglalva, hanem hivatásunk dolgaival, feladatainkkal és kötelességeinkkel, s azokat minden erőnk és tudásunk, akaratunk és figyelmünk latbavetésével igyekszünk megoldani. örvendetes, hogy világi vonalon hogyan érvényesül most már ez a követelmény is. A háború pusztításai után örültünk, ha nagyjából rendbe- hozhattuk az országot és házunk táját, finomságokra és kicsiségekre azonban nem sokat adhattunk! Pedig éppen ezektől függ sokszor, hogy igazán örülni tudjunk, s örömet tudjunk szerezni másoknak is. Lutherünk a kis dolgokban való lelkiismeretes munkának és kötelességteljesítésnek volt a híve. Aki a kévésén hű, arra sokat is rá lehet bízni — hangoztatják az evangéliumok. Ma tudjuk, hogy a világ és az élet micsoda végtelenül apró kicsiségekből tevődik össze, s éppen ezekben a láthatatlan kicsiségekben micsoda iszonyatos erők rejlenek. Abban kell tehát jeleskednünk, hogy látszólag jelentéktelen munkánkat is igyekezzünk a legtökéletesebben elvégezni. A felolvasott bibliai szakasz beszél a haszonról is. „Ne nézze ki-ki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is!“ Ez világos beszéd, mégis van olyan ferde gondolkodás a keresztyének körében, mintha az embernek a saját hasznával nem szabadna törődnie, vagyis önzetlennek kellene lennie egészen az öngyilkosságig. Figyeljük meg, milyen világosan ír az apostol: ne- csak a maga hasznát, hanem a másokét is! Az tehát a helyes felfogás a haszon kérdésében, hogyha a saját hasznomat a közösség, a többiek hasznával összhangban mozdítom elő, s nem annak ellenére, tehát embertársaim kárára. A jó igyekezet úgy munkálja a saját hasznát, hogy az a közösségnek is hasznára legyen, a közösség hasznáról pedig tudja, hogy az neki is javára van. A keresztyén hittudományt izgatta a kérdés, miért lett Isten emberré. A középkorban ezt a problémát egyenesen azzal élezték ki, hogy felvetették a kérdést, miért nem öltött testet Isten valami másban, valamilyen állatban, vagy növényben. Ma is, a XX. század közepén, a keresztyén hittudomány vizsgálódásainak szinte a középpontjában áll az ember problémája, s ezen belül az emberrélétel kérdése. Micsoda az ember? Mi a rendeltetése? Hogyan lehet boldog? Ezeket a nehéz kérdéseket kell jól megválaszolnunk, s ennek a keresztyén módja az, hogy a Megváltóra nézünk, s onnan várjuk a feleletet. Mint ahogyan az apostol is Krisztus példáját idézi, amikor 'megbízható jellemeket szeretne nevelni olvasóiból. „Annak okáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is", — írja. Is — hangsúlyozza, nehogy azt gondoljuk, hogy csakis ö, az Isten-ember lehetett ilyen, más nem, s a legkevésbé lehetünk mi ilyenek. És mi volt ez a krisztusi „indulat", ez a követésre méltó érzület, amelyet alázatosnak mond az apostol? Semmi esetre sem valami önmagáért való alázatoskodás. Hanem az, hogy ö nem akart semmi más lenni, mint ember, egészen ember és igazán ember! Nem akart önmaga és a világ előtt istent, de még isten-emberi méltóságban sem tetszelegni. Erre mutat már az, ahogyan a pusztában a három kísértést visszautasította. Nem volt hajlandó isteni csodákat cselekedni, a követ kenyérré változtatni, s a templom tetejéről leugrani, hogy mennyei angyalok hordozzák tenyerükön. Nem kellett neki a világ minden országa. s azok gadagsága és dicsősége sem. Nem uralkodónak, királyfinak született erre a földre. Hanem „szolgai formát" vett föl. Vagyis vállalta az emberiség általános és átlagos sorsát. Mert akkor is csak kevés volt a király és az úr. a nép óriási többsége szolgált, szolgasorban élt. A többségnek, a szolgasorban élő embernek, a küzdő átlagembernek a sorsát vállalta, amikor emberré lett, s ebben maradt a keresztfán történt haláláig. Ember akart lenni. Csak ember. Hogy ember legyen, ebben látta isteni küldetését. Ügy is mondhatnánk: minél inkább lett emberré, annál inkább betöltötte isteni, megváltói küldetését, Isten s az Isten szabadító őrök szere- tetének kinyilatkoztatását. Miképpen is hihetnénk Isten szeretetében, ha Krisztus maga nem lett volna olyan, mint a többi ember? Ha megvetette volna emberi mivoltunkat és lenézi sorsunkat?! Abban, hogy olyan lett, mint mi, küzdő, fáradó, tervező, szenvedő, haladó, reménykedő emberek, hogy ilyenné lett Isten ezen a földön, ebben annak kihangsúlyozását látjuk, hogy mennyire szereti Isten az embert. s milyen nagy dolog embernek lenni, nyugodtan mondhatjuk: milyen isteni, milyen fölséges dolog embernek születni. ötven- száz évvel ezelőtt ez a kinyilatkoztatott igazság elfogult és öntelt emberi nagyzásnak tűnhetett fel, ma azonban éppen a végtelen világmindenség titkait feltáró tudományos vívmányok késztetnek ennek belátására. Arra gondolok, hogy ha lenne az embernél különb lény a min- denségnek Földünktől számítva több fényévnyire terjedő területén, akkor már felfedezett és megtalált volna minket, amikor mi, földi emberek már ott tartunk, hogy hamarosan világűrhajókon kutathatjuk át a legközelebbi égitesteket, megtudni, mi van ott, van-e ott egyáltalán élet és élőlény. Ha ezt meggondoljuk, nevezetesen, hogy sok-sok fényévnyire megközelítően sincs az élet, különösen a ma- gasabbrendű élet n.fejlődésére alkalmasabb égitest a mi Földünknél, akkor új fénybe kerül a biblia szava: Isten éppen emberré lett, az embert találta a legalkalmasabbnak arra, hogy benne testet öltsön, hogy Isten az embert az ő képére és hasonlatosságára teremtette, s az ember a teremtés csúcspontja, koronája. Nem megható és csodálatos-e mindez ma még inkább, mint korábban lehetett, amikor az ember oly keveset ismert a minden- ség titkaiból! A régi zsoltár költőien szép szavainak igazsága zendül meg szívünkben: „Mikor látom egeidet, a Te ujjúidnak munkáját, a holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél: Micsoda az ember — mondom —•, hogy megemlékezel róla? És az embernek fia, hogy gondod van reá? Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az Istennélés dicsöségMOST LOMBOSODTAK KI a hegyek százados fái, most zöld a rét, most kellemes a Balaton, Duna, Velencei tó, Rába, Repce vize, most érkezet el a nyaralás, pihenés ideje! Isten a munkást jutalomra tartja méltónak, ami alatt persze nemcsak azt kell értenünk, hogy a szorgalmas munkás megérdemli a betevő falatot, hanem magától értetődően azt is, hogy a szorgalmas munkás, tisztviselő, paraszt, mérnök, orvos, diák stb., méltó a nyaralásra, pihenésre, teljes kikapcsolódásra. Egy évi szorgos munka után szüksége van a dolgozónak arra, hogy megszokott környezetéből kilépve, elutazzon vizek partjára, hegyek közé, hogy ott friss, tiszta levegőt kapjon, sétáljon, horgásszon, vagy a kellemes folyók hűvös hullámaiban ússzon. ORSZÁGUNKBAN MÉG SOHA ANNYIAN nem pihentek, nem nyaraltak, mint ebben az esztendőben! A Lő- vérektől a Mecsekig, a Ba- konytól a Pilisi hegyekig, Bükktől Nyíregyházáig, tízezer és tízezer ember pihen. A vállalati üdülők öreg diófái alá kitették a ping-pong asztalt, amely mellett őszhajú, barnára égett férfiak hajladoznak a labda után, más asztalok mellett sakktábla fölé hajolnak. A Balaton nyílt vicére kiszaladtak a fehér vitorlások, a Dunán karcsú csónakok szaladnak vidáman ismeretlen célok felé. A Duna kanyarban, Tahi, Visegrád, Leányfalu táján versenyt úsznak a fiatalok. Tihanyban a Diós-állén tarka pillangókat kergetnek a gyermekek, akik felé gyógynövények illatát hozza a szél. Nyaraló sátrak szárait állították fel a Mátra alján, a Balaton partján, a Velencei tó mellett. Nyaraló táborokat, moteleket létesítettek, pihenésre alkalmas nagyüzemeket hoztak létre műanyagból, fából, téglából, de mindez kevésnek bizonyult, mert sehol a földön nem oldották meg olyan olcsón a gyárak és vállalatok népének üdülését, mint nálunk! ARRÓL PEDIG KÜLÖN KELL SZÓLNI, hogy az iskolás gyermekek ezrei milyen vidáman, boldogan indulnak üdülésre! Láttam itt Pesten az egyik iskola előtt vagy száz diákot, akik kora reggel kipirult arccal várták a villamost, hogy időben elérjék a Déli-pályaudvart, ahonnan gyorsvonat repíti őket a Balaton mellé. A Kis-Körúton szemtanúja voltam, hogy a járda szélén álló emberek százai hogyan integettek három hatos busz tömött gyermekseregének, akik énekszóval mentek nyaraink Ezek a gyermekek súlyban gyarapodva, barna testtel, egészségesen jönnek majd haza pár hét múlva. Addig a tábor udvarán rúgják a labdát, kosarazod és tisztességgel megkoronáztad őt! Úrrá tetted őt kezed munkáin, mindent lábai alá vetettél...” Jézus példája nyomán mi is becsüljük meg jobban az embert. Becsüljük meg önmagunkban is, másokban is. Becsüljük, óvjuk, védjük az életet, a magunkét is és a másét is. Az ősi isteni parancsolatot: „Ne ölj!", terjesszük ki az egész emberi nemre, az egész földkerekségre, az egész történelemre. Tartsuk meg és tartassuk meg mindenkivel. Éljünk békében és szeretet- ben, kis közösségekben, a csanak, úsznak, sportolnak. Reggel friss tejet kapnak, tíz órakor friss gyümölcsöt, délben a jóillatú ebéd csalogatja őket és este a tábortűz mellett kicsiny zenekaruk dallamai ringatják álomba a fáradt diákokat. Hazánk gyönyörűséges tájait külföldiek ezrei látogatják, a Margit-sziget rózsaligete mellett angol, német, orosz szót hallani és a Palatínus, vagy a Gellért hullámaiban a magyar szó mellett idegen nyelveken is elkiáltják a boldog nyaralás vidám mondatait! ORSZÁGUNKBAN MINDEN EMBERNEK VAN MÓDJA, alkalma arra, hogy pihenni menjen, kikapcsolódjék. Ezekben a hónapokban csak a falu népe nem tud üdülésre menni, mert mezőinken most van legnagyobb munka! De ebben az évben már módszeresen szervezik a falu népének üdültetését is! És ez jól és helyesen van így! Ósszel, télen a vállalatok, gyárak adják át pár hétre üdülőtelepeiket a falu népének, hogy a jól végzett begyűjtési munka után ők is érezzék a pihenés testet-lelket megújító jó ízét! Zsinati törvényünk egyik paragrafusa lehetőséget ad az egyház szoglálatában álló munkásoknak is arra, hogy a hittel, hűséggel végzett munka után az egyház dolgozói is pihenhessenek. A gyülekezetek népe segítsen érvényt szerezni ennek a paragrafusnak, hogy a gyülekezetek munkásai erőt gyűjthessenek a további jó munkára! A pihenés Isten tanítása szerint sohasem lehet öncél. Nemcsak azért pihenünk, hogy egészségünk jobb legyen, ideg- rendszerünk megnyugodjék, izmaink újra rugalmasak legyenek, ezért is, de ezentúl . azért is, hogy visszatérve munkahelyünkre jobb kedvvel, vidáman fogjunk újra munkánkhoz! ISTEN AJÁNDÉKA a zöld mező, a virágos rét, a pacsirta éneke, a madárfütty, a csobogó patak, a friss forrásvíz és mindezt azért ajándékozta Isten a világnak, hogy az emberek kivétel nélkül örülni tudjanak a természet kibeszélhetetlen és leírhatatlan szépségeinek! Aki szedett már csokorba vadvirágát, járt mesét mondó erdők úttalan útjain, úszott tiszta vizek üdítő hullámaiban, olvasott régi fák lombkoronái alatt, át- érezhette, hogy mindez milyen jó a munkában elfáradt testnek! Az Istenben hívő ember pedig a természet szemet-lelket gyönyörködtető szépségein túl látja azt az Istent, aki mindezt adta, hogy az életet szépnek lássuk, ajándékul elfogadjuk és pihenten, jókedvűen újra hozzáfogjunk megszokott munkánkhoz, mellyel a szép élet szükségleteit állítjuk elő! Fülöp Dezső ládunkban, munkahelyünkön, a gyülekezetben s az egyházban éppúgy, mint a legnagyobb emberi közösségekben is, mint amilyen az ország a haza, s a népek egész földünkre kiterjedő sokasága. Legyünk ebben a békére és sze- retetre irányuló törekvésünkben megingathatatlanok, meg- változtathatatlanok, ahogyan az apostol is kívánja. Röviden: Legyen bennünk ugyanaz az indulat, mint amilyen a mi Megváltó Krisztusunkban is volt. Ebben lesz öröme Istenünknek, de nekünk is és sokaknak ezen a földön. Ámen. fi szolgálat útján Amint a szerető szülő tanít- gatja növekedő gyermekét az élet útjára, ugyanúgy tanítja Isten is gyermekeit, a keresztyéneket. Sokszor megfedd, megdorgál egy-egy ballépés után, de számtalanszor átsegít az élet buktatóin, kiemel a bűnből, megsimogat, amikor csüggedünk, Szentlelkével megerősít, ha megfogyatkozik a hitünk. Isten a mai vasárnapon, amikor igéjével vezetget bennünket, a szolgálat útján való járással kapcsolatban két dolgot akar erősen a szívünkbe vésni. Ne hagyjuk el Istent — hangzik az első figyelmeztetés. Isten népének élete sohasem volt sima úton való gondtalan járás. Adódtak problémák, szinte minden percben szembetalálkoztak a bűnnel. És csak úgy tudták helyesen megoldani a problémákat, csak úgv tudtak diadalmaskodni a bűn felett, ha Istenre néztek, Öreá hallgattak, az Ö útját járták. Talán néha eszünkbe jut, hogy hátat fordítsunk Istennek, vagy akár csak egy kicsit is elforduljunk Tőle. Ügy gondoljuk, hogy az életünkben lehetnek olyan pillanatok, amikor nem Öreá nézünk, nem az Ö akarata szerint, hanem a magunk kedve szerint formáljuk az életünket. Éppen ezért hangzik az ige tanácsa és figyelmeztetése: Ne hagyjuk el Istent! Ne hagyjuk el az embereket — hangzik a második tanács és figyelmeztetés. Jézus Krisztus földi élete példája volt a másik ember mellé való állásnak abban a világban, amelyben a gazdag lenézte a szegényt, az -egyik megvetette a másikat. Jézus odaállt a megvetettek, a lenézettek mellé, ö, az Isten Fia, a bűnösök mellé. Nem törődött betegséggel, bűnnel és szennyel, csak az embert látta, aki megváltásra vár és szcretetre vágyik. Jó, ha komolyan vesszük az ige figyelmeztetését, mert ma is vannak olyan emberek, akik különbséget akarnak tenni ember és ember között. Mi nem járhatunk ezen az úton. Oda kell állnunk az emberek mellé. Lehet, hogy talán a családunkban is van olyan, aki mellett eddig elmentünk anélkül, hogy észrevettük volna: szeretetre vágyik. Lehet, hogy a munkahelyünkön is van olyan, aki a szívünket kéri, S vajon észrevettük-e már, hogy az egész világ is várja, hogy szavunkkal, szívünkkel és egész életünkkel odaálljunk a problémákkal bajlódó emberek mellé, legyenek azok fehérek, feketék, vagy sárgák. Ha a szolgálat útján akarunk járni, vegyük komolyan a mai ige tanítását: Ne hagyjuk el Istent és ne hagyjuk el az embert. A kettő szorosan egybetartozik. Ez a szolgálat útja. Harkányi László
