Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1960-07-10 / 28. szám

KP. BÉRM. BP. 72. ORSZÁG E VANG XXV. ÉVFOLYAM, 28. SZÁM 1960. július 10. ARA: 1,40 FORINT Közösség Istennel — felelősség az emberért Részletek Uzon László szolnoki lelkész I960, június 19-én a Rádióban elmondott igehirdetéséből. Alapige: Ap. Csel. 2,42-47. Ez az ige az első keresztyén gyülekezet életének leírása. Egy képmelléklet pünkösd történetéhez. Mai embernek kicsit különös kép. Azt mondhatná valaki: lázban égő, egekbe néző társaság — kevés gyakorlati érzékkel. Valójában a szü­letés forró, megáldott napjai ezek a gyülekezet életében, s végigvonul rajtuk egy bensőséges megtapasztalás, ami bol­doggá és sugárzóvá tette őket, amire fel kell figyelnünk: olyanok, mint akik kincset találtak. Ez a kincs éppen a mö­göttük lévő pünkösd ajándéka: a közösség. A testvéri kö­zösség mély értelmét kapták ajándékba és adják át most nekünk... Tudom, hogy a szó: „közösség” nem mindig rokonszen­ves. Ez azonban merő félreértése a dolognak. A gyermek, akit még nem rontottunk el, mindig megkeresi a másikat, igényli a közösséget. Homokvárat társaságban szeret építeni. Amilkor egy házasságban megjelenik a türelmetlen hang, az ajtócsapkodás és egymás bírálgatása, akkor nem ott a baj, mintha két ember közössége tűrhetetlen lenne, hanem ellen­kezőleg: hogy megsértették a közösséget, s hervadozni kezd. Pünkösd után az volt a hívek drága ajándéka, hogy közös­ség született... Az, ami a pünkösdi gyülekezetben száll ajándékul az em­berre, mindenek előtt felfelé emelő közösség. Istenhez kap­csol, a mindenségben jelöli meg a helyemet. Azt olvastuk: „és foglalatosak voltak az apostolok tudományában és a ke­nyérnek megtörésében”. Az apostolok tudománya semmi egyéb, mint Krisztus. Az ő ismerete és az ő szemlélete. A kenyér megtörése pedig az Űrvacsora. E kettőn alapszik te­hát a gyülekezet közössége. Krisztus életfelfogása, az ő le­hajlása a kicsikhez és a szenvedőkhöz, kitartása csalódásokon keresztül a szeretetben halálig — és a feloldódás, a bűn- bocsánat, mihelyt életét elfogadom életem alapjának: ez az apostolok tudománya. És az Űrvacsora szentsége: a szövet­ség ünneplése, az együttlét az anyaszentegyház megfeszített és megdicsőült Urával, mely egyesíti a híveket vele, mint a testet a fővel. Itt szűnik meg az ember magánossága először, mikor bűnbánatban találkozik az örök isteni renddel és el­szánja magát az ő követésére; megbékél vele. De azután rögtön, ezzel egyidőben, az a közösség, amiről a mi történetünk beszél: közösség a testvér felé; a másik em­ber életének vállalása és hordozása. Krisztus egész élete egy tiltakozás az ellen a felfogás ellen, mintha nekem semmi kö­zöm sem volna a másik ember életéhez. Ez a felfogás ön­magában is lehetetlenség. Nem élünk lakatlan szigeten, a mi életünk ezer szállal függ össze. A gyermek sorsa a szülő kezében van, a szülő nyugalma a gyermekében, a házastárs sorsa a másik társ kezében. Nem az a kérdés, hogy jogom van-e a magam életét élni, hanem az, hogy jogom van-e tönkre tenni a másik ember életét? Krisztus élete nekünk arról beszél: ezer szállal kapcsolódik az életünk egymáséhoz. Akarnunk és vállalnunk kell ezt az összetartozást. Egymás­melleit élésünk legyen közösségé. „Azért jöttem, hogy életük legyen és bővölködjenek”. „Példát adtam nektek, hogy amint én cselekedtem, ti is óképpen cselekedjetek.” Ezek Jézus szavai. A híveknek tehát, akik KriszUis testének részei, min­den erővel be kell vetül .magukat, életüket és szívüket az emberi szolidaritás, az élet mentése, védelme és emelése érdekében. így érthető a pünkösdi gyülekezet nagy testvéri közös­sége, amely nemcsak az üdvösség dolgára, de az élet minden szükségére tekintettel van. Ebben az őskeresztyén gyüleke zetben a „Jézus szenvedéseivel való egyesülés” a testvéri közösség olyan erejét váltotta ki, hogy annak azonnal tettek ben kellett megnyilvánulnia. így olvastuk: „mindnyájan, akik hittek, együtt voltak és nekik mindenük közös volt. Sokan pedig jószágukat és vagyonukat eladogatták és szétosztogat­ták azokat mindenkinek, amint kinek-kinek szüksége volt”. Akinek a lelkében a krisztushitből támadt testvéri kö­zösség ilyen gyümölcsöt termett, azoknak már a csontjaik is elporladtak, de ma is él közöttünk tettük példája. Mennyi gyűlölet, mennyi családi viszály, utálatos cívódás támadt már a vagyon körül és ők egy olyan korban, amikor a vagyon volt minden, — oda tudták azt adni a közösség érdekében. Egyszer a gazdag ifjú mégszomorodva ment el — ismerjük a történetét, — mert sok jószága volt. Ezek a testvérek meg tudták vetni a hamis mammont, mikor drágább kincset lehe­tett szerezni helyette. Mégis, bármily igaz volt a tett, — szinte nyomtalanul tűnt el, ilyen formában nem lett folytatása. Az első keresz­tyéneknek ez a példája mint példázat, mint szimbolikus tett az értékes és mint ilyen él közöttünk, s nem mint a szegény­ség és az élet anyagi problémáinak konstruktív megoldása. Egy lelki gyakorlat, egy demonstráció. De ma már tudjuk, hogy ahhoz, hogy mindenki emberi igényeit ki tudjuk elégí­teni, az egész társadalom és termelő erőinek megszervezése szükséges. Ez érdekekbe és elfogultságokba ütközik, amelye­ket csak a munkásmozgalmak egyesített erőfeszítése tudott legyőzni. Ma ezeknek a feladatoknak az irányítását az állam vette át hatalmas méretekben. Most ugyanez a szeretet arra kell indítson minket, hogy mindent megtegyünk azért, hogy ez a feladat teljes mértékben sikerüljön is. Ez nem jelenti azt, hogy a szolgáló szeretetnek nincs, vagy nem lesz többé tárgya és feladata a világban, hanem azt, hogy a formái változtak meg. Az alamizsna és az áldo­zathozatal helyébe, amint a szegénység fokról-fokra eltűnik, mindinkább a közösséget vállaló, hűséggel és jólélekkel vég­zett rendszeres munka lép. Ez lesz a bizonyságtétele a yiü- lekezetnek e világban arról, hogy közössége van az élet Fe­jedelmével. A mai vasárnapi evangélium ez az ige: „Én vagyok a szölötö”. Az egyház gyakran hímez szőlőágat az oltárterítök- re. Ez a közösség jelképe. Krisztus a gyökér, a növényi test nemlátható része, mely táplál és fenntart; a hívő a szölő­Egyházunk vezetőinek látogatása Kállai Gyula miniszterelnökhelyettesnél Kállai Gyula, a Minisztertanács első elnökhelyettese, Olt Ká- rolynak, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének jelenlétében fogadta D. dr. Vető Lajos és Káldy Zoltán püspököt, valamint Mihályfi Ernő egyetemes felügyelőt. A szívélyes beszélgetés során Kállai Gyula időszerű kérdésekről folytatott eszmecserét egyházunk vezetőivel. Őszinte örömmel értesültek egyházunk tagjai arról a megbeszélésről, amely az Országház épületében Kállai Gyula, a Minisztertanács első elnökhelyettese és egyházunk vezetői között lefolyt. Igen megtisztelőnek tartjuk, hogy a Minisztertanács első elnök- helyettese, országos munkája közben alkalmat talált egy­házunk vezetőivel való be­szélgetésre. Külön is örülünk annak, hogy az eszmecsere — amely időszerű kérdésekről folyt — szívélyes volt. Egyházunk a szocializmust építő Magyarországon él. Az egyház vezetőinek a miniszter­elnökhelyettesnél tett látoga­tása is mutatja, hogy evangélikus egyházunk a jó protestáns történeti hagyományoknak megfe­lelően, részt kér és részt vállal népünk nagy tör­ténelmi feladatainak meg­oldásából. Az evangé­likus egyház vezetői és népe szívvel-lélekkel dol­goznak, hogy népünk élete minden vonatkozásban egyre szebb és gazdagabb legyen. De részt kérünk abból a munkából is, amely az egész emberiség békés jövendőjé­nek kiharcolása érdekében folyik. Ott akarunk lenni imádságainkkal és becsületes munkánkkal mindenütt, ahol a jóakaratú emberek az általános leszerelésért, a fegyver és háború nélküli világért, a különböző fajú, vallású és világnézetű né­pek békés egymás-mellett éléséért, a gyarmati né­pek szabadságáért és ál­talában az egész emberi­ség boldogulásáért és jó­létéért harcolnak. Egyházunk vezetőinek a miniszterelnökhelyettesnél tett látogatása jó alkalom volt arra is, hogy kifejezésre jut­tassák köszönetüket kormá­nyunk felé azért a nagy anyagi támogatásért, amelyet egyházunk élvez. Japánban emlékeznek Hirosimára ei tekintélyes nyugatnemet egy-1 házi lapban Herbert Mochals- ki vizsgálja annak a nagy­arányú tömegmegmozdulás­nak és tiltakozásnak gyöke­reit, amelyeket Eisenhower tervezett japáni látogatása, illetve a japán—amerikai .biztonsági szerződés” váltott ki. Leírja, hogy június 19-én amikor Eisenhowernek kel­lett volna megérkeznie, a to­kiói repülőtéren félmillió tün­tető készült felvonulni, hogy ezzel Eisenhower különrepü- lőgépének leszállását lehetet­lenné tegye. „Az erőszak nél­küli ellenállás a nem kívá­natos látogatás és a bizton­sági szerződés ellen — mely az ország biztonságának és függetlenségének feláldozá­sát jelentette volna — ezzel elérte csúcspontját. Japán felkelt. És ez a hirosimai for­radalom.” „Még 1959-ben is újra és újra haltak meg emberek az A-bomba sugárzásától, me­lyet 1945. augusztus 6-án dob­tak le és ugyanennek a su­gárzásnak hatása folytán em­berlényhez nem hasonló gyer­mekek születtek. » A sugárhalálnak még nincs vége. Egy egész nép sorsa ez. Senki nem tudja, mikor és hogyan éri el őt, vagy gyerme­két. A hidrogénbomba kí­sérleti-robbantások meg­mérgezik a fő élelmiszert a rizst, megfertőzik a ha­lakat, a földet és a föld gyümölcseit, a halál psí- ráit hordozzák és a cse­csemők azt már a tejjel magukba szívják. A „keresztyén” bomba, a „fe­hér bomba” és annak követ­kezményei egy egész nép sor­sává és átkává lettek. Emberek voltak — keresz­tyének és fehérek — akik ezt a sorsot és ezt az átkot em­berekre hozták. Most felkel­nek ezek az emberek. És nem akarnak egy „Honest John”-t sem atom robbanó-fejjel. Nem akarnak semmiféle szerződést, mely őket a megtorlás céltáblájává tenné. Nem akarnak semmiféle repülőbázissá lenni, ahonnét katonai ér­dekből — ma még U—2- vel, de holnap már hid­rogénbombával startolnak más emberek ellen. Nem akarnak — és ezt hang­súlyozni kell — az USA állí­tólagos biztonságáért vágóál­latokká lenni, amellyé egy­szer már minden kényszerí­tő körülmény nélkül lettek. Japán kész volt a kapituláci­óra! — amikor az új „fegy­ver” kísérleti tárgyaivá tet­ték őket. . Ezért kelnek fel, ezért vo­nulnak az utcákon, ezért nem akarják, hogy Eisenhower lá­togatást tegyen náluk. Ez a hirosimai forradalom joga. Az ember felkelésének joga. Az atombombát Németor­szág számára konstruálták. Augusztus 6-án azért nem esett Frankfurtra vagy Lip­csére, mert mi már május 8-án kapituláltunk. Csak 91 nap • óvott meg minket Hirosima sorsá­tól. Minden okunk meg­van arra, hogy „a hiro­simai forradalomhoz” az embereknek az emberte­lenség elleni erőszak nél­küli felkeléséhez csatla­kozzunk. A mi egyetemi hallgatóink ott hagyják-e a hallgatóter­meket, a mi munkásaink a gyárakat, hogy erőszak nél­küli ellenállással minden ra­kétatámaszpont és atom tö­megpusztító-fegyver megsem­misítését kikényszerítsék or­szágunkban’ Mikor fogjuk megérni, hogy a mi kiirtásunkat és meg­semmisítésünket éppen azok az eszközök és berendezések készítik elő, amelyekről az az őrült gondolat, amelyet még mindig az erőszakban ban bízik, biztonságunk meg­őrzését reméli. Ez a bizton­ság a mi halálunk! A japá­nok tudják ezt. Tanuljunk tőlük. Különben a hirosimai forradalom az emberek erő­szak nélküli felkelése túl ké­sőn jött. Afrikai lett a szudáni evangélikus egyház elnöke Krisztus Szudáni Evangé­likus Egyházának elnökévé Akila Todi lelkészt (Nigéria) nevezték ki. Ezzel elsőízben került ennek, az egyháznak ve­zetése afrikai kezébe. Todi lelkész Arne Pilgaard Pedersen dán szuperinten­dens utóda. Pedersen mint al- elnök működik tovább. Titkár az afrikai Ezra Jangare lelkész lett. Krisztus Szudáni Evangé­likus Egyháza a dán szudán- misszió gyümölcse, 10 400 megkeresztelt tagja és 11 benszülött lelkésze van. j Engedj étek..,! Ha az embert megkérdezik valami felől, illik a kérdésre válaszolni. Hogyne volna dön­tő, hogy az ember az Isten által feltett kérdésre Is fele­letet adjon. Mielőtt az Isten feltette volna kérdését az em­bernek, előbb nyilatkozatot tett: én szeretlek! Nyilatko­zata után hangzik a kérdés: te is szeretsz-e engem? A vá­lasz: a keresztyén ember élete. A mostani vasárnapok ép­pen erre a válaszra akarják a figyelmünket fordítani. Az ige szeretné megmutatni, hogy az Isten munkája és kinyilat­koztatott akarata után, hogy kell ennek a válasznak ki­formálódni a mi életünkben. Azt mondja az ige: olyanná kell lennünk, mint a só, vagy mint a gyertya fénye. Olyanná kell lennünk, mint akikről nyilvánvaló, hogy Isten gyer­mekei. Olyanná kell lennünk, akik bátran és nagy bizony­sággal merik életüket az ő Atyjuknak kezébe letenni. Parancsok hangzanak el fe­lénk, amelyekre választ vár tőlünk Urunk. Vigyázzunk! Ne essünk abba a sokszor elbuktató tévhitbe, hogy amikor enge­delmeskedni kell, akkor itt egészen magunkra hagyatkoz­hatunk és a magunk erejére építhetünk. Mindenki hama­rosan észreveheti, hogy itt sokkal nagyobb feladatról van szó annál, hogy azt em­beri erővel lehetne teljesí­teni. Ezért figyelmeztet az ige alapvető tartalma szerint arra, hogy az engedelmesség a döntő a keresztyén ember életében. Engedjétek ... ! En­gedjétek — . mondja Jézus, magatokon keresztül Istent cselekedni, hogy az embe­rek a ti cselekedeteitek lát­tán az Istent dicsőitsék. Higy- gyetek az Isten kormányzó hatalmában és szeretetében! A keresztyén élet tehát nem emberi cselekvés, hanem mind teljesebb és engedelme­sebb ráhagyatkozás az Űr akaratára és engedelmesség annak az erőnek, mellyel Ö vezérli a mi életünket. Meny­nyivel könnyebben és jobban tudnánk ma hivatásunkat be­tölteni ebben a világban, ha ez az engedelmesség eleve­nebben élne bennünk! És mennyi mindent rontottunk el szolgalatunkban azért, mert nem Öt engedtük ma­gunkban munkálkodni, ha­nem mi akartunk valamit tenni. Mennyivel egyszerűbb és félreérthetetlenebb volna a szolgálatunk ma, ha mind­nyájan tudtuk volna és tud­nánk járni ezt az utat. Ha nem a magunk értelmére és energiájára támaszkodnánk, hanem engednénk, hogy a mi Urunk véghez vigye rajtunk, bennünk és általunk az ő ke­gyelmes akaratát. Meg kell tanulnunk az első keresztyé­nek szívből fakadó imádsá­gát: Uram te formálj és te erősíts meg engem, hogy a te gyermekedként élhessek. En­gedjétek, hogy az Isten cse­lekedjék! Kökény Elek vessző, amelyen megjelenik a gyümölcs. Elképzelhető keresz- tyénség, amely csak előbbit akarja? Én csak kapjak, de én ne hozzak semmit, se gyümölcsöt, se áldozatot? A gyümölcs mindig kifelé néz a világ felé. Táplál égi madarat és fáradt vándort egyformán, az öröm közösségteremtő ajándékával szolgál. A gyümölcs az egész életet érinti, lelki és anyagi ágon egyformán terem. „Kitartottak a közösségben és a könyör­gésben” és gondoskodtak a szükségletekről is. A lelki és test­véri közösség kiépítésén fáradozik a gyülekezetben, a csa­ládban, de minden ember felé is, sőt a nemzetek és fajok megértésén a nagyvilágban. Fáradozik a szántóföldeken, a a jól gyűjt meg vannak a keretek, össze vannak gyűjtve az emberek, közösséget, egymásért érzett felelősséget kell teremteni min­den emberrel. Ez ma a keresztyenségnek szeretetmunkája és áldozata annak érdekében, hogy mindenkinek jusson szükség szerint. Végül a pünkösd utáni gyülekezetről azt olvassuk: „ré­szesültek eledelben örömmel és tiszta szívvel”. Az ilyen Krisztusba fogózó életnek megvannak a gyümölcsei befelé, a gyülekezet és a hívő felé is: öröm és tiszta szív, tehát a lélek kiegyensúlyozottsága, üdvössége és ehhez járul a má­sik: a mindennapi kenyér.

Next

/
Oldalképek
Tartalom