Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1960-01-03 / 1. szám

Arccal és hittel a jövő felé A Magyarországi Evangélikus Egyházegyetem Ta­nácsa 1959. december 17-én, Budapesten az Egyház­egyetem tanácstermében ülésezett. A tanácsülést Mi- hályti Ernő dr., egyetemes felügyelő nyitotta meg. A tanácsülés fő célja az 1960. évi költségvetés megtár­gyalása és elfogadása volt. Nemcsak a költségvetés tárgyalásánál, annak adataiból, de a tanácsülés min­den témájánál az egész légkör arról tett bizonyságot, hogy egyházunk az utóbbi évek rázkódtatásai, belső egyházi nehézségei után megtalálta a maga helyes út­ját és bizakodással tervezheti és építheti mai és hol­napi életét. Az alábbiakban a tanácsülés fontosabb mozzanatairól adunk tájékoztatást. Érdeklődéssel és egyetér­téssel hallgatta a tanács Kál- dy Zoltán püspök egyházi el­nök tájékoztatóját, mely a júniusban tartott egyetemes közgyűlési beszámoló után és azzal együtt teljesebb képet rajzolt az azóta történt ese­ményekről, majd pillantást vetett a holnap felé. Elvileg és gyakorlatilag rendeződtek egyházunk ügyei Meggyőződésünk szerint Magyarországi Evangélikus Egyházunk az ellenforrada­lom okozta nehézségeken túl jutott. Az elmúlt esztendőben mind elvileg, mind gyakorla­tilag rendeződtek egyházunk ügyei és helyreállt az a rend, amely elengedhetetlenül szük­séges a további jó munkához. Tudjuk jól, hogy maradtak még elintézni való dolgaink, de ilyenek mindig is lesznek, hiszen az egyház élő organiz­mus, amely mindig hoz elő újabb kérdéseket. Mégis úgy látjuk, hogy kialakult egyhá­zunkban az a légkör, amely­ben eredményesen lehet dol­gozni és a felvetődő problé­mákat őszintén lehet feltár­ni, megbeszélni és megoldás­hoz vinni. Mivel elvi síkon rendeződtek dolgaink, a gya­korlati tennivalók ebből adódnak és ennek segítségé­vel oldódnak meg. Az a tapasztalatunk, hogy az Állami Egyházügyi Hiva­tal vezetői is nagyobb biza­lommal néznek Magyarorszá­gi Evangélikus Egyházunkra, amelynek az ellenforradalom utáni vezetői igen sok nehéz­séget okoztak és megzavarták egyházunk és államunk jó vi­szonyát. Ma evangélikus egy­házunk és államunk viszonya rendezett. A tárgyalások az egyezmény szellemének lég­körében folynak, úgy, hogy mindkét tárgyaló tiszteletben tartja a világnézeti különb­ségeket és teljes nyíltsággal beszéli meg a problémákat. Államunk az elmúlt eszten­dőben is a teljes államsegélyt folyósította, egyházi nyugdíja­sainknak az elmúlt esztendő­ben is másfélmillió forint ér­tékben nyugdíját megadta, 229 nyugdíjasunk nyugdíját 1959. május 1-től felemelte, több templomunk renoválásá­hoz segélyt adott, külföldi út­jainkat elősegítette és valutá­val támogatta, több lelkész­családunknak a ' Német De­mokratikus Köztársaságban a pihenést lehetővé tette, egy­házunknak a rádióban való havonkénti szolgálatát bizto­sította. Mindezért hálával és egész népünk javára végzett és végzendő jó munkával tar­tozunk államunknak. A béke reménységében és kötelezésében Isten iránti hálával kell megemlékeznünk arról, hogy az 1959. esztendő meggyőző­désünk szerint közelebb hoz­ta az egész emberiséghez milliók vágyát, a világ-békét és Vele együtt az általános le­szerelést. Ügy érezzük, hogy az idei karácsony ünnepén, mikor elmondjuk az angya­lok énekének ezt a sorát: „békesség a földön”, akkor nagyobb reménységünk lehet arra, hogy ez a békesség valóban meg is valósul, mint eddig volt. Közelebb van hoz­zánk a népek békés egymás­melled és egymásért élése, mint bármikor volt. Bárcsak megvalósulhatna az általános leszerelés is, úgy ahogy a Szovjetunió miniszterelnöke az ENSZ közgyűlésén azt ki­fejtette. Tudjuk, hogy mindez nem valósulhat munka és fá­radozás nélkül. Bár a béke Isten ajándéka, mégis a mi számunkra olyan feladat, amelyért erőnk teljes latba- vetésével kell fáradoznunk. Magyarországi Evangélikus Egyházunk a maga részéről az 1959. esztendőben is ki­vette a békéért való fárado­zásból a maga részét és eltö­kélt szándéka, hogy a jövő­ben még tudatosabban, még nagyobb belső meggyőződés­sel és még nagyobb szorga­lommal munkálkodik ezért. Népünk lépésről lépésre előbbre jut Arról is Isten iránti hálá­val kell szólnunk, hogy ma­gyar népünk egyre jobb ered­ményekkel tünteti el az el­lenforradalom okozta káro­kat. Az 1959. esztendőben is mind gazdasági, mind társa­dalmi és kulturális vonatko­zásban igen szép eredmények születtek. Népünk lépésről lé­pésre jut előbbre és építi szépnek és gazdagnak hazán­kat. A mezőgazdaság szocia­lizálása egyre tervszerűbben és egyre eredményesebben halad előre és ipari fejlődé­sünk is szembetűnő. Lelké­szeinknek és gyülekezeti tag­jainknak a maguk helyén mindent el kell követniük azért, hogy a nagyüzemi gaz­dálkodás minél eredménye­sebben megvalósuljon és ál­talában népünk minden vo­natkozású fejlődése megtör- ! ténhessék. Reményünk van arra, hogy dr. Vető Lajos rövidesen hivatalba lép Sajnálattal kell megemlíte­nem, hogy püspöktársam, dr. Vető Lajos, az Egyetemes Közgyűlés elnöke július kö­zepe óta súlyos beteg volt. Viszont örömmel közölhetem, hogy Isten segítségével egész­ségi állapota igen szépen ja­vult és remény van arra, hogy a jövő esztendő elején hivatalát újra átveheti. Imád­kozunk azért, hogy Istenünk adjon néki mielőbb jó egész­séget és erőt a további jó munkához. Á Központi Alap Az 1959. esztendő egyik leg­nagyobb eseménye a Közpon­ti Alap megszervezése volt, amelynek révén alacsony fi­zetésű lelkészeink díjazását legalább részben rendezhet­tük. Gyülekezeteinktől 400 000 forintot kértünk erre a cél­ra. Bár ez a teljes összeg még nem folyt be ebben az esztendőben, mégis Sajtóosztá­lyunktól, már az előző évek­ben kapott, a Központi Alap­nak átutalt 180 000 forint se­gítségével sikerült a kiutalá­sokat az egész esztendőben fennakadás nélkül eszközölni. Ha nem is hiba nélküli a Központi Alap működése, mégis látásunk szerint helyes volt annak megszervezése és a hibák kijavításával kell ezen az úton tovább men­nünk. Az Egyházegyetem irodájának átszervezése Jelentős esemény volt egy­házunk életében egyház­egyetemünk irodájának át­szervezése. Ezzel az átszerve- vezéssel több mint évi 200 000 forintot tudunk megtakaríta­ni. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a megma­radt munkaerőkkel Egyház­egyetemünk különböző osztá­lyainak munkáját zavar nél­kül el tudja látni. Szükség van még egyes osztályokon a munkák jobb elosztására és több munkatársunk szakértel­mének növelésére, de lénye­gében mindenütt fennakadás nélkül folyik a munka. A rend bizonyságai Ebben az esztendőben meg­tartottuk az egyházmegyei közgyűléseket, az egyházke­rületi közgyűléseket és az egyetemes közgyűlést. Ezek a közgyűlések is a rend helyre­állásának a bizonyságai vol­tak és egyben elősegítették a további rendezést. Az Egy­házegyetem különböző bizott­ságaiba új tagokat választot­tunk és reménységünk sze­rint az új összetételű bizott­ságok jó irányú és egész egyházunk számára hasznos munkát fognak végezni. Négy egyházmegyében új esperest választottunk, két egyházmegyében pedig a régi esperesek kerültek vissza hi­vatalukba. Több helyen egy­házmegyei felügyelőket vá­lasztottak és iktattak hivata­lukba. Az 1959. esztendőben 26 lel­készválasztást folytattunk le a Magyarországi Evangélikus Egyházban. Ebből hét esetben lelkészküldés joyán a püspö­kök neveztek ki lelkészeket, a többi 19 esetben a gyüle­kezetek választottak. A lel­készküldések aránylag nagy száma azt mutatja, hogy több gyülekezetünk presbitériuma nem nőtt fel még oda, hogy egyházunk kérdéseit jól lás­sa, az összefüggéseket felfog­ja és a helyi érdekeket össz­hangba tudja hozni a közegy­házi érdekekkel. Több eset­ben azonban a gyülekezetek bizalma olyan lelkészek felé fordult, akiket közegyházi ér­dekből is tudtunk támogatni. A budapesti lelkészi kar ösz- szetétele is ebben az eszten­dőben megváltozott, amennyi­ben öt volt budapesti lelkész került vidékre, részben lel­készcsere, részben útválasztás és részben kinevezés révén. Meggyőződésünk szerint erre a változásra feltétlenül szük­ség volt és abban a remény­ben vagyunk, hogy a buda­pesti lelkészi kar jelenlegi összetételében jobban be tud­ja tölteni azt a szolgálatot, amelyre a mostani időnkben szükség van. Is. Kétségtelen, hogy az 5 professzorra igen komoly munka nehezedik, de hisszük, hogy felkészültségüknél fog­va és egyházszeretetüknél fogva munkájukat jól tudják továbbra is ellátni. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa szep­tember 11-én újjá alakult. Egyházunk 12 taggal van képviselve; Az Okúmén fkos Tanácson belül a testvérfele- kezetekkel való kapcsolatunk jó. örülünk az együttműkö­dés lehetőségének. A Magyar Biblia Tanács Ószövetségi szakbizottsága az Ószövetség fordításában nagy lépésekkel halad előre és remélhetőleg két év múlva végeznek mun­kájukkal. Arccal és hittel a holnap felé Egyházunk külföldi kapcsolatai A Magyarországi Evangé­likus Egyház, miht az egy ke­resztyén Anyaszentegyháznak tagja és ezen belül, mint a világ protestantizmusának, il­letőleg evangélikusságának része az 1959. esztendőben is igyekezett kifejezésre juttat­ni, hogy a maga részéről kész munkálkodni az egyháznak a Jézus Krisztusban adott egy­ségének nyilvánvalóvá téte­lén. Űjra és újra kifejezést adtunk együttmunkálkodási szándékunknak és töreked­tünk is erre az együttmun- kálkodásra. Ugyanakkor a szolgálat-kötelezettségét is éreztük a különböző világ- szervezetek felé éspedig első­sorban azért, hogy a tagegy­házak figyelmét felhívjuk az egyházaknak az egész embe­riségért való felelősségére, a világbéke munkálásának, a népek békés egymás mellett élésének ügyére. Sokszor jut­tattuk kifejezésre, hogy ha az egyházak az adott történelmi körülmények között, az atomkorszak­ban, az atomfegyverek nagyfokú felhalmozódása idején nem teljesítik Is­tentől kapott feladatukat a drága emberi élet meg­őrzése tekintetében, akkor visszaszerezhetetlenül el­vesztik hitelüket az egész emberiség előtt. Az elmúlt esztendőben az volt a tapasztalatunk, hogy sza­vaink hangsúlyosabbak és hi­telesebbek voltak, mint évek­kel ezelőtt és azt is örömmel tapasztaltuk, hogy a világ- szervezetek felelőssége nagy­ban nőtt az egész emberisé­get érintő problémák megol­dása iránt. Az Egyházak Vi­lágtanácsa Központi Bizottsá­gának rhodosi ülése igen ha­tározottan foglalt állást az atomfegyverek megszüntetése és a népek békés együttmű­ködése mellett. Magától ér­tetődően a világszervezetek­ben van még bőven tennivaló a még jobb álláspont és a még hathatósabb munka ér­dekében. A világszervezeteket vagy azok egyes tagegy­házait még mindig meg­kísérti, hogy a Keleten élő egyházak munkáját torzítva lássák és sajtóik­ban tett nyilatkozataikkal az egyházi hidegháborút szítsák. Abban a reménységben va­gyunk, hogy egyfelől külföldi szolgálatainkon keresztül, másfelől egyházunk megláto­gatásán keresztül egyre job­ban megismerik magyarorszá­gi evangélikus egyházunk munkáját és így megszaba­dulnak a hamis képzetektől. Az 1959. esztendőben igye­keztünk a szocializmust építő országok területén élő protes­táns, illetőleg evangélikus egyházakkal a kapcsolatain­kat elmélyíteni és megszilár­dítani. Ez elsősorban a Prá­gai Keresztyén Békekonferen­cia munkájában való aktív részvételünkön keresztül tör­tént, de segített a kapcsolatok szorosabbá fűzésében szovjet­unióbeli, kínai, lengyelországi és csehországi utam is. Törvényszékeink tekintélye Az elmúlt időkben egyházi törvényszékeink tekintélye bi­zonyos mértékben csökkent. Viszont az 1959. esztendőben a törvényszékek tekintélye megerősödött. A Déli Evan­gélikus Egyházkerület Tör­vényszéke törvényadta jogá­val élve egyházi közérdekből két lelkészt áthelyezett és az áthelyezést a kerület püspöke foganatosítani is tudta. Belső—külső épités Az elmúlt esztendőben 4 lelkészjelöltet szenteltünk fel, akik közül három az Északi és egy a Déli kerület kötelé­kébe tartozik. Örömmel jelenthetem azt, hogy ebben az esztendőben egyfelől gyülekezeteink nagy áldozatkészségéből, másfelől külföldi hittestvéreink ado­mányaiból sok épületünket, templomunkat és lelkészlaká­sunkat tudtuk megjavítani. Egyik-másik .gyülekezetünk áldozatkészsége e tekintetben kimagasló nagy volt. A hittankönyv-pály ázatok eredményesek voltak. Ennek nyomán új hittankönyveket nyomattunk. Ezeknek egy ré­sze már megjelent, más ré­sze nyomás alatt van. A konfirmációi előkészítésé­vel kapcsolatban olyan ren­delkezést adtunk ki, hogy an­nak időtartama ugyanannyi, mint tavaly volt. Egyházi lapjaink Egyházi lapjaink, az Evan­gélikus Elet és a Lelkipásztor az 1959. esztendőben is jó szolgálatot végzetek. Azok az elvi tisztázódások, amelyek egyházunk életében végbe mentek, tükröződnek lap­jainkban is és egyben hatá­rozottabb irányt adhattak ne­kik is. A Lelkipásztor című szakfolyóiratunk november közepén a Teológia Akadé­mián igen jól sikerült anké- tot rendezett, amelyen mint­egy negyven lelkész vett részt, közöttük a 16 egyház­megye esperese. Ügy gondol­juk, hogy több teológiai kér­dést sikerült itt is tisztáznunk és ez jó kihatással lesz egy­házunk kormányzására, a Lelkészi Munkaközösségek életére és egyházi lapjaink tartalmára, Teológiai munka Teológiai Akadémiánk munkája zavartalanul folyt Betöltöttük az 5. tanszéket Helyesnek tartom, hogy mostani ülésünkön necsak hátra tekintsünk, hanem elő­re is. Egészen vázlatosan sze­retném elmondani, milyen feladatokra kell a következő időkben erőnket központosí­tani. Mai törvényeket Törvénykönyvünk, melynek alapján az egyházkormányzás ma is folyik, elavult. Ezek a törvények 1934—37-ben szü­lettek és azokat Horthy Mik­lós és Hóman Bálint írták alá. Már a nevek is mutat­ják, hogy egészen más társa­dalmi rendben születtek ezek a törvények és azok jórészé­vel ma alig lehet egyházat kormányozni. Külön nehézsé­get jelent, hogy az elmúlt években néhány új törvény­cikket alkotott Zsinatunk, amelyek nincsenek összhang­ban a régi törvényekkel. Így bizonyos kettősség is érezhető törvénykezésünk egész vona­lán. A Zsinat előkészítéséhez hozzá kell fognunk. Ennek kimunkálása szükséges. Gyülekezeti átszervezés Az Egyetemes irodánál vég­zett átszervezést bizonyos vo­natkozásban az egyházme­gyéknél és az egyházközsé­geknél is szükséges lesz vég­rehajtani. Ide vonatkozólag még nem akarok konkrét ja­vaslattal jönni, de azt meg­mondhatom, hogy a jövőben száz-kétszázlelkes anyagyule- kezeteket anyagi okok miatt nem fogunk tudni fenntar­tani. Szükséges lesz több ösz- szevonás eszközlése, természe­tesen figyelembevéve az ige­szolgálat ellátásának szem­pontját is és nemcsak az anyagi szempontokat. Helyes­nek találnám azt is, ha az 500 leiken aluli gyülekezetek­ben megvizsgálnánk a gyüle­kezeti tagok életkor-görbéjét, mert több gyülekezetünkben a gyülekezeti tagok elöreged­tek és az öszevonásoknál a jövőre nézve ezt is figyelem­be kell majd venni. Egyházi fizetések Országos vonatkozásban a Központi Alappal kapcsolat­ban meg kell vizsgálnunk a lelkészi fizetéseket is. Valami olyan terv vonalai bontakoz­nak ki előttem, mely szerint valamennyi lelkészi állást há­rom vagy négy státusba kel­lene sorolni és a lelkészi fi­zetéseket ezekre vonatkozólag országosan rögzíteni. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy van olyan lelkészi állás, ahol 200 gyülekezeti tagot kell gondozni egy helyen és itt is biztosítjuk az 1666 forintos fi­zetési átlagot, ugyanakkor 10-15 szórványgyülekezetet gondozó lelkésznél is ugyan­ezt tesszük. Valamiképpen a munka mennyiségét és minő­ségét a jövőben jobban össz­hangba kellene hoznunk a fizetésekkel. A fizetésrendezés dolgát el kell intéznünk az Egyetemes Egyházi irodánál és az egy­házkerületek hivatalaiban is. Itt is nagy aránytalanságok vannak. Ugyanazért a mun­káért az egyik egyházkerü- i létnél más összegű fizetést kap a tisztviselő, mint a má­siknál és az egyetemes egy­háznál. Egy tabellát kellene készíteni, amely az egyház hivatalban levő alkalmazott­jai számára irányadó volna. Egyházi épületek Szükséges volna egyházi épületeink állagának felméré­se is éspedig valamennyi gyü­lekezetben. Pillantnyilag az a helyzet, hogy az a gyülekezet kap nagyobb segélyt, amelyik jobban tud kérni. El kellene rendelnünk azt, amit már a tolna-baranyai egyházmegyé­ben megtettek, hogy minden egyházmegyében egy 2—3 ta­gú bizottság szálljon ki a gyülekezetekbe és állapítsa meg az épületek állagát, re­noválásra szorultságát. Így a szükség szerint tudnánk se­gíteni, nem pedig a kérések szerint. Rendeznünk kell néhány olyan dolgot is, amely jelen­leg még mindig az egyház privilégiumához tartozik. Töb­bek között azt, hogy a köz­ponti hivatalainkban és a lel­készi szolgálatban átlagban egy hónapi szabadságot vesz­nek igénybe alkalmazottaink. Meggyőződésem szerint itt ugyanúgy kellene eljárnunk, mint a világi pályán levő munkásoknál. Tizenkét nap alap és két évenként egy nap. Meg kellene szüntetnünk a 13. havi fizetéseket, mind a központi hivataloknál, mind olyan lelkészi fizetéseknél,- ahol ezt gyakorolják. Helyette a munka minősége szerint jutalmakat kellene behoz­nunk. El kellene törölni az 55 forintos napidíjakat és itt is a 31 forintos napidíjakra kellene áttérni. Végül javaslom, hogy zárjuk le minden vonatkozásban, anyagi vonatkozásban is a re­habilitációs ügyeket és mond­juk ki, hogy 1959. december 31-től semmiféle rehabilitá­ciós ügyekkel nem foglalko­zunk. Megköszönve munkatár­sainknak, elsősorban Mihályfi Ernő egyetemes felügyelő úr­nak sok segítségét, Magyar- országi Evangélikus Egyhá­zunk életére és szolgálatára Isten áldását kérem. A püspöki tájékoztató után Káldy Zoltán püspök a kül­földi utakról s azok értéke­léséről adott beszámolót. Kü­lönösen kiemelte azt a szolgá­latot, amelyet az egyetemes emberiség ügyében a Prágai Keresztyén Békekonferencia és benne evangélikus egyhá­zunk is végzett. (Káldy Zolr tán külföldi utazásairól la­punkban annak idején ismé­telten beszámoltunk.) Az Egy­házegyetem Tanácsa Káldy Zoltán püspöknek köszönetét mondott külföldi egyházi ösz- szejöveteleken és konferenciá­kon végzett szolgálataiért, majd többek között az alábbi határozatot hozta: „Az Egyházegyetem Tanácsa jegyzőkönyvé­ben is megörökíti dr. Theol. h. c. Bohuslav Pospísil, a Prágai Ke­resztyén Békekonferen­cia 1959. október 14-én elhunyt titkárának em­lékét. A béke izzólelkű harcosa volt, aki az egyetemes keresztyen­ség lelkiismeretét akar­ta felrázni az atomhá­ború és hidegháború fe­nyegető veszélyével szemben. Elvesztése nemcsak a csehszlovák protestantizmus veszte­sége, mi magyar evan­gélikusok, akik munka­társai lehettünk békéért küzdő fáradozásának — halálát a magunk vesz­teségének is tekintjük. A Prágai Keresztyén Békekonferencia továb­bi munkájában még hathatósabban szolgá­lunk, hogy ezzel is megbecsüljük dr. Pospí­sil emlékezetét.” Ezután a tárgysorozat pont­jai szerint tárgyalta a tanács­ülés: az Egyházegyetem anya­gi helyzetét. Az egyházi iro­da költségvetésében az elő­irányzott összeg fedezeti és szükségleti oldalon 307 802 forint; a Teológiai Akadémia 1959. szeptember 17-én tar­tott ülésének javaslatát s en­nek alapján az alábbi hatá­rozatot hozta: „Az Akadémia szer­vezeti és működési sza­bályzatának 19. és 20. , §-ai helyébe a követ­kező szöveget iktatja: »•Tanszékváltoztatás vagy tanszékcsere a kari ülés határozata és az érde­kelt tanárok elfogadó nyilatkozata alapján az egyetemes presbitérium jóváhagyásával törté­nik.« A Teológiai Akadémia 1960, évi költségelőirányzatában a (Folytatás a 3. oldalon) ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom