Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1959-05-03 / 18. szám
KP. BERM. BP, 72, VELETEK VAQYOK... Lapunk megjelenésének hetébe esik Jézus Urunk menny- bemenetelének ünnepe, más néven Áldozócsütörtök. E név talán onnan ered, hogy a régi egyházban, a reformáció előtt ez időtájt járultak „áldozáshoz" az első áldozok. Mi azonban ezen a napon arról emlékezünk, hogy Megváltónk az Üjtesta- mentom tanúsága szerint, miután Jeltámadása után negyven napig megdicsőült testében együtt volt tanítványaival, elbúcsúzott tőlük és eltűnt szemeik elől. „Mennybe ment”, így mondja az apostoli tudósítás. S ezzel azt akarja jelezni, hogy emberi érzékszerveink, szemünk, fülünk, tapintásunk számára hozzáférhetetlenné vált. Visszatért Isten láthatatlan, szellemi világába, amit ,„menny”-nek nevez a Szentírás, s amiről Pál apostol azt írja, hogy Isten „hozzáférhetetlen világosságban lakozik” (I. Timót. 6,16). Éppen ekkor, e búcsú alkalmából adja tanítványainak az ígéretet: Én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig . .. Különös ígéret ez: épp akkor adja, amikor eltávozik; amikor — úgy tűnik legalábbis a szemlélőnek — elhagyja őket s a tanítványok magukra maradnak. Mégis, ez az ünnep, Mennybemenetel ünnepe, nem a bí sú, a fájdalmas elválás emlékünnepe Jézus népe, az egyház számára, hanem ellenkezőleg: a Vele való elválaszthatatlan közösség örvendező és hálaadó ünnepe. Mivel Urunk éppen ez által és éppen így, hogy „mennybe ment”, váltja valóra ígéretét: Veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig. Ha Jézus a földön marad, tizenkét tanítványának a társaságában, akkor ez az ígéret drága biztatás lehetett volna annak a pár embernek, de csak nekik. S nékik is csak földi életük idejének tartamára, vagy a Jézus földi életének ideje tartamára. Nekik, vagy Jézusnak is, egyszer meg kellett volna halniók s akkor véglegessé és visszavonhatatlanná lett volna az elválás. Így azonban, Jézus mennybemenetelével, az ígéret érvényessé vált, nemcsak a tizenkettőnek, de minden valaha élő embernek, aki Jézus tanítványa. Minden eníberi nemzedékek drága kincsévé vált az ígéret: Veletek vagyok... Egyszerre, egyidejűleg a világ minden sarkában, az emberi élet minden idejében velünk van Urunk. A tanítványok csak ennek az Ígéretnek a birtokában indulhattak el annak a parancsnak a teljesítésére, amihez ezt az ígéretet fűzte Urunk, ami azonban e parancsnak elengedhetetlen feltétele is: Menjetek el és tegyetek tanítványokká minden népeket ..., mert én tiveletek vagyok. Jézus Krisztus nem hagyta magára egyházát, hanem vele van és kormányozza azt. Nem hagyja magára híveit, hanem tanácsolja, pásztorolja, vezeti ókét életük minden útján. Mindezt Szentleikével, igéje által cselekszi. Nemzedékek boldog tapasztalata tesz erről tanúságot. Az egyház története — minden emberi gyarlóság, tévedés mellett is — magán viseli annak jeleit, hogy Ura kormányozza és jelen van népe között. Valahányszor istentiszteletre gyülekezünk össze, hallgatjuk a prédikációt, megterítjük az Űr asztalát, az oltárt, vesszük testét és vérét — abban a bizonyosságban tesszük: igéjében és szentségeiben, az úrvacsorában és a keresztségben jelen van közöttünk, szól hozzánk és cselekszik velünk. Valahányszor magányos órán, vagy családi meghitt körben kinyitjuk a Bibliát és olvassuk a prófétai és apostoli bizonyságtételt, abban a bizonyosságban tehetjük: Urunk ígérete most is, rajtunk is betelik, Ő velünk van ezen a napon is és ezután is mindig. Erre tanít minket Mennybemenetel ünnepe s ebben a bizonyosságban erősít meg. Ezért örömünnep ez is, mint minden ünnepünk. Eljött hozzánk a mi Urunk — így örvendezünk Karácsonykor. Odaáldozta magát érettünk Urunk — így örvendezünk Nagypénteken. El a mi Urunk s mi is élünk vele — így örvendezünk Húsvétkor. Velünk van a mi Urunk életünk minden napján — így örvendezünk Menybemenetel ünnepén. S a pünkösdi Szentlélek bennünk megszólaló bizonyságtevése minderre ráüti a pecsétet; igen, így van ez, csakugyan igaz, bízhatunk ebben kételkedés nélkül, hiszen mibennünk magunkban is szállást vett Urunk az Ö Leikével. Imádság munkáért Szerető Űristenem! Hálát adok Neked, hogy ebbe a hivatásba, munkába, szolgálatba rendeltél, mert jól tudom, hogy hivatásomban Neked szolgálok és tetszésedre élhetek. Ezért szívesen cselekszem és szenvedek hivatásom dicsőségére és szolgálatára. Csak adj hozzá kegyelmet és türelmet. Ámen. Luther Márton, 1533. Imádság békéért Isten! Te vagy az örök béke és ajándékod is béke. Te tanítottál minket arra is, hogy a békére igyekvők gyermekeidnek neveztetnek. Ontsd békédet lelkűnkbe, hogy eltűnjék minden békétlenségünk és mindenkor szeressük és keressük mindazt, ami a békét szolgálja. Jézus Krisztus Urunk által. Ámen. Protestáns egyházi vezetik eskütétele Ünnepi aktus színhelye volt április hó 27-én a déli órákban az Országházi Munkácsy-terme. A történelmi levegőjű gyönyörű teremben, amit Munkácsy Mihály remekműve, a tereim egyik falát betöltő Honfoglalás című festmény díszít, tettek esküt a népköztársaság alkotmányára a magyarországi evangélikus és református egyháznak azok a vezetői, akik az utóbbi időben foglalták el tisztségüket: Káldy Zoltán, a Déli Evangélikus Egyházikerület püspöke, Fekete Zoltán, az Északi Evangélikus Egyházkerület felügyelője, dr. Esze Tamás, a Református Egyetemes Konvent világi elnöke, dr. Bart'ha Tibor, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Szamosközi István, a Dunamellóki Református Egyházkerület püspöke, dr. Darányi Lajos, a Tiszáninnenj Református Egyházkerület püspöke, dr. Dienes István, a Ti széniinnenii Református Egyházkerület főgondnoka. Az esküt az egyházi vezetőik Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke előtt tették le. Az eskümiintát Kristóf István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkára olvasta fel. Megjelent az eskütételen Benke Valéria művelődésügyi miniszter^ Horváth János, a Művelődésügyi Minisztérium Egyházügyi Hivatalának elnöke, Miklós Imre elnökhelyettes, Gmák Károly főelőadó. Az ünnepi aktuson vendégként részt vett D. dr. Vető Lajos evangélikus püspök, Győry Elemér református püspök, dr. Pálfy Miklós teológiai dékán, Czeglédy István református teológiai akadémiai dékán, Dusicza Ferenc Református Egyetemes Konventi főosztály- vezető, Finta István szerkesztő és Groó Gyula, a Sajtóosztály ügyvivő lelkésze. „Esküszöm, hogy a Magyar Népköztársasághoz, annak népéhez és Alkotmányához hű leszek; az Alkotmányt és az alkotmányos jogszabályokat megtartom; az állami hivatalos titkot megőrzőm; hivatásom körében a nép érdekeinek szolgálatával járok el és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy működésemmel a Magyar Népköztársaság megerősödését és fejlődését előmozdítsam” — így hangzik az eskü szövege. Meghatott pillanatok ezek. Megilletődöttség tükröződik az arcokon. Ez az eskütétel újabb kifejezése annak a jó, normális viszonynak, amely egyházunk és a Magyar Népköztársaság között, az édes magyar haza állama között fennáll. Bizonyítéka annak a készségnek, amellyel egyházunk szolgálattévői a magyar nép életének szocialista fejlődését elősegíteni kívánják. S jele annak a megbecsülésnek is, amelyben egyházunk vezetői államunk részéről részesülnek. Fontos határkő ez az ünnepi aktus azon az úton, amelyen egyházunk immár több mint egy évtizede az Egyezmény megkötése óta jár. Ez az út helyes, járható út, amelyen egyre bátrabb léptekkel. Ingadozás nélkül kell járnunk. Az eskütétel annak is bizonysága, hogy az Egyezményt és az abban foglaltakat egyház és állam egyformán komolyan veszi. Egyházunk minden tagja elhívott szolgája, püspöke, lelkésze a Magyar Népköztársaság államának polgára is. Az eskü arra emlékeztet: hű és szorgalmas polgárai kívánunk lenni ennek a hazának. Itt találjuk meg boldogulásunkat, sorsunk össze van kötve a haza sorsával. Érette fáradnunk nemcsak kötelesség, de kiváltság és dicsőség is. Az eskütétel után Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke szívélyesen elbeszélgetett a meghívottakkal, akik még sokáig együtt maradtak s egy ünnepi óra felejthetetlen emlékével hagyták e) az Országház patinás épületei. ¥ A Prágai Keresztyén Békekonferencia n. ülése A konferencia 16 országból egybegyűlt 91' hivatalos résztvevője először áprEis 15-én este találkozott össze. A kilenctagú magyar delegáció a Vencel téri Európa-száilóban kapott elhelyezést. Innen indultunk találkozásunk helyére, a Husz- Szemináriumba. A Vencel-tér a modern Prága központi fekvésű, hosszan elnyúló reprezentatív tere. Állandóan hömpölygő emberáradatán keresztül, neonfények között, gazdag kirakatá'blakok mellett 'haladva, a régi Prága kanyargós utcáihoz értünk. Egy régi, de belülről modernül berendezett épület nyújt itt otthont a teológiai hallgatóknak: a Husz- Szeminárium. Teológusok figyelmes felszolgálása mellett, itt* étkeztünk naponta. Többen itt jutottak elhelyezéshez is. Tágas ebédlőben hatszemélyes asztalok mellett, eleinte az egy helyről jöttek együtt helyezkedtek el, de hamarosan keverednek. A fehér asztal jó alkalom barátkozósra, fesztelen, közvetlen beszélgetésre. A bejárattal szemközti falon hatalmas olajfestmény. Luther előfutárának, a cseh reformáció nagy alakjának, Húsz Jánosnak utolsó óráját ábrázolja. Hitvallásáért 1415-ben máglyán égették el a konstanzi zsinaton. Fehér gyolcsba öltözötten, csúfságul fejébe nyomott pa- pirföveggel, cölöphöz kötözve áll a máglya tetején. A hasábok már lángra kaptak. Húsz ajkáról azonban hitvalló ének tör a magasba. Üdvözlések során az egyik résztvevő erre a képre utalva mondotta: A béke, ma is meg van kötözve. A lángok még nem csapnak fel. Ajkunk azonban szabad. Keressük a közös szót! Valóban, az egész konferencia megnyitása napjától, április 19-én este történt bezártáig arról tanúskodott, hogy „Isten igéje nincs ’ bilincsbe verve.“ Bűnbánatot, hitet, bizalmat, elszánást, reménységet és sze- retetet tud ébreszteni. S mindezt olyan korszakban, melynek nyitányát egy szörnyű jel világítja be, egy iszonyú robbanás. 300 000 hőfokot termelő sugárzása, egy a sztratoszférába feliható gomibaalaikú füstgomolyag, 250 000 em ber pillanatok alatt végbement pusztulása. Atom-korszaknak nevezik az emberiség történetének ezt az új szakaszát. Kapujára egy japán város neve van felírva: Hirosima. Akik az atom- erő egyedül birtokosainak tudták magukat akkor, azt gondolták, hogy az atombomba le- vetésével siettetik a második világháború befejezését és az erőpolitika segítségével fogják meghatározni a béke, az egész világ békéjének a tartalmát. Tévedtek. 1945. augusztus 6. az első atombomba „kipróbálásának“ napja nem a második világháború végének időpontját jelzi, hanem egy új háborúnak — Hromadka professzor előadásából vett kifejezéssel élve, egy „világméretű polgárháborúnak“ —, , a hidegháborúnak kezdetévé vált. Mit jelent keresztyénségem az atomkorszak és a hidegháború idején? Milyen meggondolásra, önvizsgálatra, milyen vallomásra, milyen feladatok vállalására késztet bennünket keresztyén hitünk ebben a korszakban? Mit mondjunk és mit tegyünk ? Lényegében ezektől a kérdésektől szorongatva, jött létre múlt évben a Prágai Keresztyén Békekonferencia és ezek a kérdések mozgatták a mostani második ülésszakot is. Helyesen látta a Nyugat-Németországban megjelenő „Stimme der Gemeinde“ c. lap a konferencia indítékát, mikor így írt róla: „nem arról lesz itt szó, hogy Amerika ellen politikai tüntetést rendezzenek, hanem, hogy az egész ke- resztyénséget megtérésre hívják, mert a keresztyénség eddig csődöt mondott az atom- kérdésbem.“ Ez tükröződött dr. Viktor Hajeknak, a konferencia elnökének (aki egyben a Csehszlovákiai Egyházak ökumenikus Tanácsának elnöke is) megnyitó szavaiból. Minden mellékgondolat nélkül kezdünk munkába — mondotta. Nem akarunk senkinek sem bajt okozni azzal, hogy a béke kérdéséhen beszélgetést folytatUmk. Nem akarunk senkivel konkurrálni. A szeretet, a megértés, irgalom, megbocsátás Lelke, Jézus Krisztus Lelke hasson át mindnyájunkat! A konferencia munkájának színhelye ez évben a prágai methodista egyház gyülekezeti háza volt. Az elnöki emelvényen dr. Há- jek elnök, Pitirim minski metropolita és dr. Vogel professzor, a berlini Humboldt egyetem teológiai karának dékánja, másik öldalán dr. Niem- czyk professzor, a varsói teológiai akadémia rektora, dr. Bartha Tibor magyar református püspök és a konferencia fáradhatatlan titkára, Bohuslav Pospisil. Gyakran kell felkelnie helyéről, hogy a szomszédos szobába menjen át s utasítást adjon a gyorsíróknak, gépelőknek, fordítóknak és sokszorosítóknak. A fejhallgató ilyenkor is fülén van, hogy közben a teremben folyó előadást, vagy eszmecserét figyelemmel kísérhesse. Az előadások szövegét, a különböző fogalmazványok tervezetét még a konferencia menete közben, folyamatosan kaptuk kézhez. Az orosz, angol, vagy cseh nyelven hangzó felszólalásokat a karzaton elhelyezett fordító- fü’ukékben azonnal fordították és sugározták a hallgatóság felé. Csak a fejhallgatót kellett beállítani a kívánt nyelvű tolmácsolásra, és az egész épületben, a folyosókon is hallhatta az ember, ami az előadói teremben történik. (Folytatás a 2. oldalon) feQITféQRe AStIVTOK Aencem wsmeg rmomm riTGKGT Imádkozzatok! A tanítványaitól búcsúzó Krisztus szavait olvasták fel az ősegyház istentiszteletén a mai vasárnap. (János 16,23—• 30.) „Kérjetek” (latinul: Rogate.) — imádkozzatok — így biztatta Urunk tanítványait. A húsvét ünnepe utáni 5. vasárnap ettől a buzdítástól kapta nevét. Húsvét ünnepe az istengyermekség kegyelmét kínálta fel nekünk. Pünkösdkor a lelki nagykorúsággal akar Mennyei Atyánk megajándékozni. Amint Krisztus Urunk tanítványai pünkösd után elhagyva a szűk tanítványi kört, kiléptek a világba Isten küldötteként, úgy kell nekünk is élnünk és szolgálnunk e világban Isten nagykorú gyermekeiként. Pünkösd ünnepére készülődésünk közben hangzik felénk Krisztus Urunk imádságra serkentő szava. Ez arra iigyel- meztet, hogy a Szentlélek nélkül nincsen imádságos élet. A kicsiny gyermek sokszor akadozva mondja az első szavakat. Arra van szüksége» hogy kiigazítsák szavait. Mi sem tudjuk mindig Istentől azt kérni, amire igazán szükségünk van. Ilyenkor a Szent* lélek jön segítségünkre. Mennybemenetel ünnepe Krisztus Urunk feltámadása után 40 napon át megjelent többször is övéi között és tanította őket. A negyvenedik napon Jeruzsálembe hívta tanítványait, fölment velük az Olajfák hegyére, megbízta őket avval, hogy az Evangéliumot hirdessék az egész világon, majd szemük láttára fölemelkedett, fölment a mennybe. Nem váratlanul történt ez. Hivatásáról szólva ezt mondotta tanítványainak: „Kijöttem az Atyától a világba, elhagyom e világot és Atyámhoz megyek.” Arra emlékezünk mennybemenetele ünnepén, hegy Krisztus Urunk elvégezve a megváltás munkáját, visszatért oda, ahonnét jött, a mennyei dicsőségbe. Engedelmesen végigjárja a szenvedés útját, Is-i ten ezért felmagasztalta Öt. Mennybemenetele után részese lett Isten dicsőségének, hatalmának. Földi élete során is mindig javunkra használta fel erejét, hatalmát. Most is ezt teszi. Közbenjár érettünk Atyánknál. Eltávozása előtt Ígéretet adott arra, hogy velünk lesz a világ végezetéig. Szentségeiben önmagát nyújtja nékünk. Igéjében pedig arra biztat, hogy megnyitotta számunkra a mennyet. Reánk is örök- dicsőség vár! Akkor nyerjük el ezt, amikor ígérete szerint még egyszer visszajön erre a világra. Mennybemenetel után így hangzik Isten gyermekeinek kérése: „Jövel Urunk Jézus!” Ferenczy Zoltán
