Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1959-04-19 / 16. szám
A KÖZELSÉG KÖDÉBEN. ~ Isten* amikor megteremtette a világot, a közelség útjára a szépség és az öröm ünnepi szőnyegét szőtte az ember lábai elé, hogy az együttélés boldogság legyen az ember számára. Így rejtette el a kenyérbe a mindennapok mosolyát, az anyacsókba, kedveseink arcába, szavaiba és szívébe a szeretet miniatűr munkáit. Így rejtette el a Bibliánkban, a szószékünk szavában, Krisztus testében és vérében örök otthonunk és mennyországunk terített asztalát. Hogy ezekben a közelségekben újra meg újra megtaláljuk Öt, mint Akiben van egyedül az életünk értelme, célja, öröme és reménysége. És ml mégis a közelség ködében élünk. Sátáni dolog ez, aki kitalálta és reánk bocsátotta a közelség ködét* hogy szemeink ne lássanak. Aki Isten szép szőnyegét teleszórta a megszokás temetői porával, hogy a közelség kapujában ne vegyük észre a közeledő Isten hatalmas lépteit. így szoktuk meg a kenyér közelségét. Sokszor már nem látjuk rajta Isten kinyújtott kezét. Sokszor imádság nélkül tudjuk már megszegni és közönyösen a kezünkbe venni. így szoktuk meg a szívünk dobogását. Sokszor már csak úgy hallgatjuk, mint egy megvásárolt óra ketyegését és elfelejtkezünk róla, hogy a szívünk óráját minden pillanatban Isten keze húzza fel a számunkra.' Megszoktuk a szívünket, mint egy gépet, aminek el kell járni az életünk lejártáig. így szoktuk meg az anya- ésók melegét, szeretteink tekintetét. A közelség ködében hétköznappá, a megszokás magától értetődő szürke valóságává válik ajándék-együttlé- tünk és már nem remeg át rajtunk a boldogság, amikor egymás mellé leülünk. És el tudunk menni egymás mellett mint az idegenek. Te a közelség ködében olyan természetesnek tartod, hogy vannak a fcözeledben olyanok, akik szeretnek téged. És talán eszedbe sem jut, hogy mindez egy minden pillanatban újra születő csoda és csak azért vannak és csak azért szeretnek, mert egv hatalmas Harmadik, az ajándékozó Isten kegyelmes kézzel meghosszabbít! ja számodra a létezésüket és vigyáz arra, hogy a szívükben újra szülessék számodra a szeretet. Így szoktuk meg az Istent Is. A Krisztus keresztjét, a templomunkat és a Bibliánkat. Vagy kicsoda imádkozott ma reggel a békesség csendjéért, a levegőért, a pohár vízért, azért, hogy a szeme lát, azért, hogy a lába jár?! Így szoktuk meg és így tartjuk természetesnek, hogy Isten atyai szíve a gondviselés kendőjébe betakar és megoltalmaz. Így szoktuk meg a templomot, mivel odajárunk. Így szoktuk meg a Bibliánkat, mint egy magasságokból, fénylő havasokból hozzánk érkező tiszta patakot, hús forrást, amiből néha-néha merítünk egy fél- pohár vizet. Mindez természetes, hogy van! Nem is gondolkodunk felőle. Nem kérjük és nem is mondunk köszönetét érte. Csak élünk vele, mint megszokott, megszürkült mindennapi kincsekkel — a közelség ködében! Lukács evangéliuma negyedik fejezete szerint Kaper- naumban is így néztek Jézusra. Túlságosan közel volt hozzájuk. Hiszen ott élt és ott lakott. Kegyelmének kincseit úgy szórta reájuk mindennap, mint a reánk mosolygó napsugár. De ők már mindezt úgy megszokták. Csak később, amikor már Jézus elment Ka- pernaumból, és csodálatos élete már messze járt, akkor kezdték Öt meglátni. Messzire kellett mennie, hogy közel jöhessen hozzájuk. Istennek sokszor kell olyat tennie, hogy a közelség köde felszálljon az életünkről. Sokszor ki kell vennie a játékszereket a gyermek kezéből, hogy felnézzen és meghallgassa az édesapját, aki beszélni kíván vele. Isten is így vesz el tőlünk sokszor valamit: hogy felnézzünk és a messzeségben is meglássuk Öt. Az egyik alföldi akáclombos tea Magyar Izraeliták Országos Központja április 11-én Budapesten a Goldrnark-teremben irodalmi estet rendezett S ó- lem Áléchem születéséinek századik évfordulója alkalmából. A béke, a szabadság és a haladás nagy írójának emlékét az évforduló alkalmaiból az egész Sialadó és békeszerető emberiséig magünnepelte. Szőkébb hazájában, a Szovjetunióban — amiről a magyar sajtó is részletesen beszámolt — Moszkvában rendeztek emlékére nagyszabású ünnepséget. A budapesti irodalmi esten Szakosíts Árpád, a Béka Világtanács irodájának tagja mondott bevezetőt, Gergely Sándor Kossuth-díjas író tartott Sólem Áléchem irodalmi munkásságát és életművét méltató előadást, Sós Endre író, az Országos Béketamécs tagja, a MIOK elnöke mondott eimlékbeszédet. A műsor keretében neves előadóművészek adtak elő Sólem Áléchem műveiből, illetőleg nyújtottak magasrendű zenei élvezetet a termet zsúfolásig megtöltő lelkes közönségnek. Talán egyik legmegkapóbb élménye volt az estnek Sólem Áléchem egyik elbeszélése a Kis késről. Egy gyermekről metőben kis pad állt sokáig egy sír előtt. És én valahányszor odaültem az édesanyám sírja elé, mindig úgy éreztem, hogy a vádlottak padján ülök. Nem azért, mert nem szerettem. Hanem azért, hogy miért nem szerettem jobban addig, amíg lehetett. Lehet, hogy egyszer vádolni fog a templompad is, a Krisztus keresztje is. Miért nem szerettem jobban addig, amíg lehetett. Amíg nyitva volt a kapuja és nyitva volt az Ég. És nyitva volt a szívem. Míg Krisztus a közelemben járt. Mert egyszer bezárulhat az Ég és Jézus eltávozhat. Nem úgy, hogy Isten elfelejt. Nem úgy, hogy Jézus elhagy. Mindig úgy, hogy én megyek el tőle messzire. Talán olyan messzire, hogy nem tudom többé megtalálni. *írom ezeket a sorokat a Bibliám mellett egy sötét éjszakán és azért imádkozom, hogy Isten Szentlelke fújja el rólunk a közelség ködét, hogy a szemeink újra lássanak. Hogy tisztán lássuk Öt, magunkat és az embereket, az útunkat, a helyünket és a holnapunkat. Hogy csendre csi- títsa a szívünket kedves szép énekünk: „Légy csendes szívvel, légy békével!..." Friedrich Lajos szól a történet, akinek minden vágya egy bicska volt. Meg is szerzi magának, de nem tisztességes úton. Ettől kezdve nincs öröme a hőn óhajtott tárgyban, belebetegszik. Csak miután jóvátette vétkét tér vissza életöröme, békessége s mondhatja el a történet felejthetetlen zárómondatát: Olyan jó élni, olyan jó becsületesnek lenni. Sólem Áléchem egyik műve, „Tóbiás, a tejesember” című elbeszéléskötete a közelmúltban magyarul is megjelent. Akik hozzáférhetnek — mert bizonnyal nagy keletje volt a becses műnek — szerezzék meg és olvassák el ennek a finom, halk hangú költőnek a novelláit. Minden műve egy-egy vallomás az életről, az emberségről, a becsületről. Jiddis nyelven írt s ezt a nyelvet az irodalmi kifejezés nemes eszközévé tette. Műveit lefordították számos nyelvre s neve bevonult a világirodalomba. Műve nemcsak egy népé, országé, fe- lekezeté, hanem mindnyájunké. Az emlékéneik hódoló esten megjelentek a református és evangélikus egyházak kéipvise- íői is, hogy tisztelegjenek a nagy költő emléke előtt. MILTEN VISZONYBAN legyen Krisztus tanítványa azzal a világgal, amiben él? Hogyan nézze ennek a világinak kérdéseit és erőfeszítései t ? Milyen mértékben kapcsolódjék be ennek a világnak ügyeibe? — Nem erőltetett, elméleti kérdések ezek. És nem csupán a mi nemzedékünk kérdései* Jézus szava szerint tanítványai nem e világiból valók, de ebben a világban élnek. Ezek a kérdések mindig időszerűek voltaik. VANNAK, akik úgy látják, hogy Krisztus tanítványainak semmi közük ehhez a világhoz, nem ennek a világnak polgárai. Ezért azon igyekeznek, hogy mindenben és minél hiatárcfczofttabban elkülönítsék magukat a világ ügyeitől és bajaitól. De köziben elfelejtkeznek arról, hogy az egész világ Istené, mert Ö teremtette és ö kormányozza ma is! Luther írja: óvakodni kell attól a tévelygéstől, amely szerint a világból ki kell menekülni és a világi dolgoktól és tevékenységtől őrizkedni keil, mert ilyen módon az ember Isten teremtését veti meg. M.ÁSOK egyenesen ellenségesen néznek szembe a világgal. Állandóan harci készültségben állnak, mindenütt ellenséget vélnek fölfedezni; S míg Péter módjára sokszor kardot rántanak, végzetesen szemük elől tévesztik az igét: Jézus nem ítélet végett jött a világra, hanem, hogy megtartassák a világ általa Jézus a világért küldetett, az egyház se lehet tehát a világ ellen! JÉZUS nagyon világos és egyszerű képekben adta meg a helyes választ a fenti kérdésekre: legyetek olyanok, mint a só a tésztáiban, gyertya a sötét szobáiban, vagy elvetett búzamag a barázdáiban. Egy szóval: Szolgáljatok! Krisztus egyháza nem önmagáért van, hanem a világért. Léteinek egyetlen értelme ennek a szolgálatnak betöltése. Ha az egyház a maga érdekeiért harcol, a saját fennmaradásáért küzd és nem vállalja az áldozatos szolgálatot, akkor már nem is Krisztus egyháza többé. ENNEK A SZOLGALATNAK legsajátosabb tartalma Isten igéjének hirdetése, hogy megtérve sokan eljussanak az üdvösségre. Az egyház önmagát teszi feleslegessé, ha szolgálatának célját és értelmét nem ebben látja. A keresztyén ember filág- iránti szolgálata és felelőssége megnyilatkozik imádságaiban is. Az imádság témaköre túlnő a lelki kérdéseken és egyházi problémákon. A világ gazdasági és politikai életéért mondott imádságokban a keresztyén ember nemcsak magáira veszi az ilyen kérdéseknek sok súlyos gondját, hanem ezeknek megoldására Istent hívja segítségül! BECSÜLETTEL ÉLNI Az Országos Béketanács és AMIKOR JÉZUS a tanítványok Iáhát megmosta, meg akarta óvni övéit attól a kísértéstől, hogy szolgálatukat vallásos, lelki körre szűkítsék le. Jézus a tanítványok szolgálatáról így beszélt: éhezőknek enni ad ni, szom j azokat meg elégíteni, jövevényeket befogadná, mezíteleneket felruházni, betegeket és foglyokat meglátogatná. Aki ezt a kétkezi, közvetlen szolgálatot nem vállalja, vagy húzódozik tőle, az magatartásával meghazudtolja bizony- ságtevö szavai éppen úgy, mint imádságát EZT A SZOLGÁLATOT nemcsak magánéletünkben, hanem nagyobb távlatokban a társadalmi, gazdasági élet és az egész emberiség nagy kérdéseiben vállalnunk kell. Nem nézhetjük tétlenül az emberiség erőfeszítéseit a jólét növeléséért és a béke biztosításáórt. te egyháznak ffnJnde*e(kkel kapcsolatban kell hogy legyen mondanivalója és határozott állásfoglalása. Isten előtti felelősséggel kell síkra szánnunk minden jóért és Isten előtti felelősséggel kell eüurta- sítamunk minden rosszat. Ezeknek a szolgálatoknak valóságosaknak és megtapaisz- talhatóaknak kell lenniük a világ szempontjából is, hogy látva jócselékedeteinket, dicsőítsék mennyei Atyánkat. SZOLGÁLATUNK KÖZBEN ismernünk kell szolgálatunk határait is. Tudatában kell lennünk armaik a ténynek, hogy nem a mi szolgálatunk váltja meg és gyógyítja meg a világot, hanem Jézus Krisztus újjáteremtő hatalma. Nincs kezünkben világot megújító program és hatalom. De élő Urunk van, aki új eget és földet teremt. Madocsai Miklós .............................................................. ... lá ttuk Hallottuk Azt hiszem, hogy akik ott voltak április 10-én a Zene- akadémián, P e skóGv ö r gy orgonaművészi diploma-hangversenyén, azok egyöntetűen megállapíthatták, hogy orgonahangversenyen ennyire zsúfoltan nem látták még a Zenéakadémiát. Minden hely foglalt volt, még az orgona előtti mellvéden is álltak. Ez kettőt bizonyít: először is, hogy zenekedvelő közönségünk szereti az orgonamuzsikát és minden lehetőséget és alkalmat megragad egy-egy orgonahangverseny meghallgatására, másodszor pedig azt, hogy nagyon sokan néztek reménységgel és várakozással egyházunk fiatal orgonaművészének, Peskó Györgynek első nyilvános orgonaművészi szereplése elé. A diploma-hangverseny hallgatói nem is csalatkoztak reménységükben és várakozásukban. Igazán nagyon szép és művészi hangversenynek lehettünk fültanúi. Élvezet és gyönyörűség volt hallgatni Peskó György művészi, nyugodt és kiforrott játékát, amelybe az orgonajáték klasz- szikus hagyományai mellett megtalálhattuk egyéni játékfelfogásának pozitív jeleit is. — Szabad legyen megmondani, hogy mi evangélikusok külön is örültünk művészetének és sikerének (a diploma- hangverseny zsűrijének minden tagja a maximális pontszámmal értékelte Peskó György játékát, aki így jeles diplomát kapott). Örülünk, hogy egyházunk egy újabb művésszel gazdagodott és reméljük, hogy tudását és művészetét egyházunk javára, is gyümölcsözteti. Eddigi előrehaladását, munkáját, életét is nagy figyelemmel és érdeklődéssel kísértük — szinte „szurkoltunk*■ neki, hogy idáig eljusson —, ezután is vele fogunk örülni minden további eredményének. Diploma-hangversenyéugk hat számból álló műsora az orgonairodalom széles skáláját ölelte fel. Az orgonamuzsika klasszikusától, Bachtól Hinde- mithig, a mai orgonazene legjelentősebb alakjáig: egyforma művészi ihlettel szólaltatta meg műveiket Peskó György. Bach János Sebestyéntől két számot játszott: a G-dur prelúdium és fugát, valamint a Passacagliát. Mi evangélikusok, érthetően, nagyon szeretjük Bach muzsikáját. Peskó György is szereti. Ez a szeretet és művészi átélés játékán is meglátszott, különösen a Passacaglia előadásán. Következő száma Liszt: Weinen, klagenje nagy élmény volt. Sok neves művésztől hallottuk már játszani ezt a klasszikus darabot, de Peskó György egyéni felfogású játéka a darab új szépségeit csillogtatta meg. Szinte kézzelfoghatóan éreztük, amint keze alatt sírt, zokogott az orgona. A fájdalomnak, majd az Isten akaratában megnyugvásnak nagyszerű kifejezése volt ez a játék. Hindemith nehéz — de számunkra kissé szokatlanul modern — I. szonátáját is tökéletes tudással adta elő Peskó György. Regeri Introduction és passacagliájának, valamint Hidas: Toccátájának előadásában a virtuóz művészt hallhattuk, akinek technikája is nagyszerű. . A magunk részéről is köszönjük ezt a nagyszerű zenei élményt jelentő hangversenyt és további jó eredményeket kívánunk fiatal orgonaművészünknek. JANCSI JULISKA Egy pap naplójából Egy faluba valók mind a ketten. Egy vonattal jönnek, péntekenként reggel kilenc óratájt nyitják rám a dolgozószoba ajtaját. Szórvány-konfirmandusok. Kezükben most is ott gyúródik a konfirmációs könyv, arcukon a fiatalság és a felelés előtti izgalom pírja. Félreteszem a tollat, hogy kezembe vegyem a szívüket. Fogadom a köszönésüket, kikérdezem őket a családról. Meggyógyult-e már Juliska édesanyja és Jancsi nagypapája kikeveredett-e már az influenzából. •.— Ejnye, de sápadt vagy, Jancsi! — Fáj a hasam — mondja Jancsi és ezzel az ügy be van fejezve, mert a has néha fájni szokott, ha sokat pakolnak bele, mondjuk a húsvéti sonkából. A világ ezért nem állhat meg és a konfirmációi oktatás idejéből sem vehetünk el emiatt. Drága ez a másfél óra, meg a vasúti jegyet sem adják ingyen. Elmondjuk az imádságot, elővesszük a bibliát és számonkérem tőlük a hétre kijelölt három evangéliumi fejezet kedves igéit. Felolvassák mind a ketten, kissé akadozva, gyakorlatúmul a nekik tetsző két-két bibliai verset. ‘— Ne aggodalmaskodjatok a holnap felől... Ebből a bibliai versből hamarosan megtanuljuk mind a hárman, hogy annak, Aki gondot visel az ég madarairól, annak az Atyának gondja van az ő drága véren megváltott ember-gyermekeire is. Innen már csak egy lépés a mai lecke, ahol a Gondviselő Istenről esik éppen szó, aki nemcsak elindította ezt a világot, hogy hadd forogjon millió évekig, hanem 'fenntartja, gondját viseli rajta minden teremtménynek,. Nekünk is. Most jönnek az izgalmas percek, mert be kell számolni a káté-feleletekről, amit az eddigi félórás magyarázat és beszélgetés meghitt hangulata után is úgy kell tudni, mint az iskolai leckét. Ügy tudni, hogy még öreg korukban is idézhessék az unokáknak. — Isten megoltalmaz minden veszedelem ellen. Megvéd és megőriz minden gonosztól... — Jól van, Jancsi. Miért cselekszi Isten mindezt teveled? — ... atyai isteni jóvoltából cselekszi.;. Ejnye, de sápadt ez a gyerek. Egészen falfehér. Hasára szorítja kezét és tekereg kínjában. Hátha valami komoly baja van! Befejezem előbb az órát. Feladom a leckét Juliskának, bejegyzem Jancsi könyvébe is. Odasietek Jancsihoz, aki akkor már a díványon kínlódik. — Fájt már máskor is? Látott orvos? f— Nincs orvos a faluban — nyögi szegény —, tegnap este vizes ruhát tettünk rá. — Gyere csak át velem az orvoshoz. A rendelőintézetben már összecsuklik. Soron kívül beengednek vele, az orvosnő megvizsgálja. Nem szól, de tárcsázza már a mentőket. Csak a telefonálás után mondja. — Vakbélgyulladás, gyorsan a sebészetre. Jancsit kivezetem valahogy, leültetném a. padra, de összeesik. Nagy nehezen felrakjuk hárman a padra, aztán becipeljük egy csendes orvosi szobába és várjuk a mentőket. Lassan csillapodnak a fájdalmai. Óvatosan megsimogatja a hasa táját, rendezgeti a ruháját és indulna máris haza, ha tudna. V isszanyomjuk. — Mit gondolsz, Jancsi, szó sem lehet róla. Belepusztulhatsz. Nézi a mennyezetet és szeme sarkán szivárognak a könnyei. — Édesanyám! — sírja. — Telefonálunk neki — ígérem. — Otthon van? — Nincsen, csak este jön haza. Senki sincs otthon. Érzem, hogy elönt a meleg. Orvos nincs a faluban, senki sincs a házban, abban a falutól messzeeső b akterházban. Mi lett volna ezzel a gyerekkel egy vakbélátfúró- dás esetén? Föléje hajolok, meghatódva ezen az elgyötört kis arcon. Bízzál, Jancsi, gondjába vesz a mi Mennyei Atyánk, meg fog őrizni téged is a bajban. így beszélek hozzá a mentőautóban is, a liftnél is és a csillogó műtő előterében. Lassan elapadnak könnyei a fiúnak. Még egyet intek neki, amint betolják gurulós kocsin a műtőbe. Megtorlóm a homlokom, imádkozom néhány szóval az Áldott Orvoshoz magamban, aztán sóhajtva elindulok lefelé a lépcsőn. Delet harangoznak, sietni kell, hittanóra kezdődik nemsokára. O M Éppen két hét telt el azóta. S megint péntek reggel van és kilenc óra. Jönnek a vonatról az utasok. Ismerősen nyikkan az utcaajtó, Jancsi és Juliska jönnek, mosolyog mind a kettő, én is. Átölelem Jancsit, ragyog a vékony fehér kis arc előttem. S úgy ülünk le mind a hárman, mintha egy család lennénk két hét óta. Van mit beszélni s van mihez kapcsolni az igét. Egyszercsak eszembe jut a lecke is. Szigorú arcot erőltetek és ráförmedek a fiúra. — Te Jancsi, még két kérdéssel tartozol a múlt leckéből! Mi lesz azzal a tartozással? Nevet Jancsi és Juliska is, elfújta a szél a régi drukkot. — Miért cselekszi Isten mindezt teveled? — kérdem a könyvből. Fújja Jancsi a választ. — Isten mindezt csupán atyai isteni jóvoltából és irgalmasságából cselekszi. És én erre sem érdemes, sem méltó nem vagyok. Rám néz várakozva a másik kérdésre. De én késlekedem a másik kérdéssel, mert közben azt a parancsot kaptam Istentől, hogy nézzek jó mélyen Jancsi szemébe, mert ott valamit látni fogok. És látom is a velem hosszan szembenéző fiú megpárásodott szemében a hit születését. Hosszan nézünk egymásra s mind a ketten egyre gondolunk. Aztán kérdés nélkül mondja Jancsi a kátéfeleletet. — Istennek én mindezért hálával és dicsérettel, szolgálattal és engedelmességgel tartozom. Ezután egy hosszú percig nem szólt egyikünk sem. Se Jancsi, se Juliska, se én. Azt mondják, hogy az ilyenfajta csöndben angyal repül át a szobán. HL Németh István
