Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1959-03-08 / 10. szám
KP. BÉRM. BP. 78. XXIV. ÉVFOLYAM, 10. SZÄM 1959. MARCIUS 8. ARA: 1.40 FORINT Bátrabb lépésehkel. • • Káldy Zoltán püspök előadása a Békés megyei lelkészek értekezletén A kelet-békési és nyugat-békési egyházmegye lelkészei feb- uár 27-én, pénteken közösen tartották meg munkaközösségi „lésüket Békéscsabán. Az ülésen részt vett Káldy Zoltán püspök, akinek vezetésével a lelkészek, közös munkával készültek jel a kővetkező vasárnap igehirdetésére. Groó Gyula, a sajtóosztály ügyvezető lelkésze az Evangélikus Elet Békés megyei szamának cikkeit értékelte ki előadásában. Káldy Zoltán püspök tájékoztatót adott egyházunk életének és szolgálatának mai kérdéseiről. Beszámolt a Luteránus Világszövetség képviselőivel február elején Bécsben folytatott beszélgetésről is. előadását alábbiakban részletesen ismertetjük olvasóinkkal. örömmel jöttem Békéscsabára, hogy a két békési egyházmegye lelkészeivel talál- kozhassam. Szolgálatom körébe tartozik, hogy szoros kapcsolatot tartsak fenn az egyházmegyékkel és minél több alkalmat találjak a lelkészekkel való őszinte és testvéri beszélgetésre. Mai szolgálatomra külön is hangsúly esik azért, mert egész egyházunk szolgálatáról és belső helyzetéről szeretnék szólni és itt szeretnék beszámolni a Lutheránus Világszövetség vezetőivel Becsbe» folytatott tárgyalásainkról. Az egyház a szocializmusban Sokszor elmondottuk már, de most újra mondom, az a mi feladatunk, hogy legyünk egyház a szocializmusban. Többen mondották már nekem, hogy nem úgy kell mondani „legyünk” egyház a szocializmusban, hanem így: egyház „vagyunk” a szocializmusban. Mégis jobb szeretem a .Jegyünk” kifejezést, nem mintha tagadnám, hogy máris egyház „vagyunk”, hanem annak a kifejezésére, hogy az egyház mindig folyamatos „levés”-ben van és az egyháznak egyre inkább annak kell lennie ami: ti. egyháznak. Vagyis újra és újra fel kell vetnie az egyháznak: az vagyok-e, amire teremtettem és elhivattam? És ha ezt a kérdést közelebbről a szocializmussal összefüggésben vetjük fel, akkor azt kell ismételten megvizsgálnunk, hogy valóban egyház vagyunk-e a szocializmusban vagy másképpen: úgy vagyunk-e egyház a szocializmusban, ahogy Isten kívánja azt tőlünk. Ügy latoiji, jelenleg egyházunknak nem az a fő-kísértése mint többen gondolják —, hogy olyan engedményt tegyen a szocializmus felé, amelynek nyomán megkérdőjelezhető „egyház” mivoltunk, hanem még mindig az a veszélyesebb kísértése, hogy ne tegye meg a szocializmus felé azt a lépést, amelyet éppen azért kell megtennie az egyháznak, mert egyház és egyre inkább az akar lenni. Közelebbről, nem az a kísértésünk, hogy túlzottan sokat foglalkozunk a szocializmussal, hanem az, hogy túlzottan keveset gondolunk avval: mi az egyház feladata es szolgálata a szocializmusban. Több lelkész és gyülekezeti tag még mindig azzal van elfoglalva, hogy a „régi idők”- be való elmerengéssel próbálja ..őrizni” az egyház évtizedekkel ezelőtti mondanivalóját, módszereit — azzal a jeligével: ..az a jó, amit úgy csinálunk ma is, mint régen”, — ahelyett, hogy azon gondolkodnának, hogyan töltse be jól az egyház szolgálatát az új környezetben, pl. a szocializált falvakban vagy általában az iparosodás és nagyüzemi gazdálkodás idején. A késői ébredés következménye pedig sokszor a lekésés szokott lenni, a iekésés következménye pedig végzetes mulasztás. Ezért kell bátrabb lépésekkel járnunk egyházunk mai útján. A bátrabb lépések megtételét több lelkészünknél és gyülekezeti tagunknál az gátolja, hogy hamis nézetek rabjai. Állandóan hallunk ilyen kijelentéseket: „nem számít az, hogy az egyházat milyen világ veszi körül, attól függetlenül kell döntenie és szolgálatát végeznie”. Vagy: „Mi közössége van a világosságnak a sötétséggel (vagyis az egyháznak a hitetlenekkel, a világgal).” Az a felfogás, hogy az egyháznak nem kell tekintettel lennie a környezetre, nem bibliai felfogás, hanem filozófiai elgondolás. Az idealizmus alapján álló „keresztyének” mondhatnak csak ilyet. A bibliai realizmus ugyanis megítéli ezt az idealizmust. Es aki ilyen idealizmusnak rabja, miközben „menteni” akarja az egyházat, annak „elöregítésén” fáradozik. Mert ha az egyház a szocialista falvakban is úgy akar szolgálni, „mintha” nem szocialista falvakban volna, elképzelt világba ringatja magát és lassan maga is képzeletté válik. Gyülekezeti tagjaink élete szorosan egybefonódik azzal, ami az egyházat körülveszi és ha az egyház ezt ném akarja észrevenni, vagy csak úgy juttatja kifejezésre ezt az „észrevételt”, hogy állandóan ennek a külső világnak a „kísértéseitől” óv, de nem mer rámutatni sok vonatkozásban annak gondviselésszerű-jelle- gére, akkor egy olyan bib- liailag tarthatatlan idealista alapon áll, amelyre építve munkáját, éppen azt veszíti el, amit meg akart tartani. A másik kísértésünk^ ami gátol bennünket abban, hogy a szocializmusban bátrabban lépjünk szolgálatunk útján, az, hogy egyházunkban még mindig sokan nem látják tisztán az „egyház” és „világ” viszonyát. Tény az, hogy az egyház a „világból kihívottak gyülekezete”. A „szentek közössége”. A világ pedig „bűnös világ”. Helyes, ha világosan beszélünk arról, hogy a kettő között mindig van egy bizonyos feszültség. De nem helyes, ha nem beszélünk arról, hogy a kettő között kapcsolópontok is vannak. Az egyik ilyen kapcsolópont az, hogy Isten XJra mind az egyháznak, mind a világnak és Jézus Krisztus Megváltója az egyháznak is és a világnak is. A másik az, hogy sem az egyház, sem a világ nem tökéletes. Nemcsak a világ „bűnös”, hanem az egyház testén is van „sömörgő- zés”. Vagyis nemcsak a világ „világ”, hanem az egyházban is ott van a „világ”. Ha ezt világosan látjuk, akkor felszabadultan tudunk úgy szolgálni a szocializmus világában, mint az Isten világában, még akkor is, ha újabb és újabb kísértéseket kell legyőznünk. Szolgálatunk Isten igéjével Nem vitás, hogy az igévé' való szolgálatunk, a legf**bb — bár nem egyetlen — szolgálatunk. Ezt a szolgálatunkat igen jól kell végeznünk, mert ebből kifolyólag jó vagy rossz a többi munkánk is. Itt a kísértésünk az, hogy az „örök igé"-re való hivatkozással, nem akarjuk elhinni — és sokszor a híveink sem akarjuk elhinni —, hogy ma feltétlenül másképpen és sok tekintetben mást kell prédikálnunk, mini ez előtt 20—30 évvel. Ez nem azt jelenti, hogy ma nem Jézus Krisztust kell hirdetnünk éspedig mint megfeszítettet, hanem valami mást. Igenis Jézus Krisztust kell prédikálnunk, de azokra a kérdésekre nézve, amelyekben benne állunk és amely kérdésekben a 20—30 évvel ezelőtt élt gyülekezetek nem éltek benne. Magam részéről nagyon szeretem Luther prédikációit,« de teljesen elhibázott dolognak tartanám, ha elrendelnénk, hogy 1 éven keresztül a lelkészeknek Lutiier prédikációit kell felolvasni az evangélikus templomok szószékén. Néhány kérdésünkre bizonyára adnának feleletet ezek a prédikációk, de mindenki érezné, hogy a mi kérdéseink ma sokban mások, mint a Luther korában élő embereké voltak. És az Ige élő Ige, nemcsak olyan értelemben, hogy megelevenít, hanem olyan értelemben is, hogy a különböző korok gyermekeinek olyan frissen és „fiatalon” tud szólni, mint az első pünkösd reggelén. Mint Péter első pünkösdi prédikációja, úgy minden igazi prédikáció egy konkrét helyzetre nézve hangzik Maguk a textusok is, amelyeknek alapján prédikálunk — és amelyeket úgy szoktunk emlegetni, mint „örök igéket” — egy konkrét helyzet figyelembevételével készültek Máté, Márk, Lukács és János nem időtlen általánosságban, hanem egy konkrét helyzetben élő gyülekezet szükségleteit figyelembe véve mondták el, rendezték el Jézus igehirdetéseit, továbbá az életéről szóló történeteket. Pál apostol levelei valóságos levelek voltak. Ezért, aki nem keresi meg az Igének a mi helyzetünkre való mondanivalóját, hanem valamiféle „örök ige” jeligével elprédikál az emberek feje felett, az már nem is igét hirdet, hanem filozofál. Vigyázzanak a lelkészek, hogy múzeumokká ne tegyék a templomokat! De a gyülekezeti tagok se féljenek az olyan prédikációktól, amelyek a mi mai konkrét helyzetünkre nézve hirdetik a megfeszített és feltámadott Krisztust. Ne akarjuk kizárni a templomból a valóságos életet. Ne akarjunk a templomban „kikapcsolódni” mindabból, ami „kint” van. Mostanában több lelkésztársam igehirdetését hallgattam meg. Minden második vasárnap pedig 4—4 lelkésztől kérem be táviratilag a szószéken elmondott igehirdetését. A prédikációk bírálatát a lelkészeknek megküldöm. Több lelkész igen hálás ezért a szolgálatért. Volt azonban olyan lelkész is, aki bírálatomnak egyetlen sorát sem tette magáévá, hanem hosszú levélben fejtette ki, hogy mennyire neki van „igaza”. Hiába, vannak taníthatatlan tanítók! De a taníthatatlan tanítók a tanításra is alkalmatlanok. Aztán vannak olyan gyülekezetek is, amelyek „érzékenyek” minden ilyen szóra: „béke”, „népünk”, „hazánk”, „társadalmunk” stb. Ezeket szerintük nem szabad a szószéken említeni, ha pedig a lelkész mégis mondja, akkor ..politizál”. Ezek a gyülekezeti tagok jól lapozzák át az „örök igé”-t magába foglaló Szentírást és figyeljék meg, hogy a próféták milyen köntörfalazás nélkül beszéltek olyan kérdésekről, melyeketi ma sok gyülekezeti tag „elvi-,* tat” a szószéktől és nézzék? meg Pál-vagy Jakab leveleit,^ milyen bátran nyúlnak hozzá« saját koruk társadalmi kérdé-y seihez is. Szolgálatunk hazánk felé Kell, hogy nagyon drága legyen nekünk magyar hazánk. Isten kezéből fogadjuk el ha öltül JETEI fESHBfk istmsL mm fZERETITEK zánkat és népünket. Szeressük együtt. Á kereszt öröme „Kereszted által jött az (öröm a világba!“ — «J vas tani 1 egyszer a városligeti jaki ká- ípolna feszülethordozó gerendáján. Laetare vasárinapja ezt az ujjongó hála- í imádságot formálja át felszólítássá amikor ma megszólal la gyülekeztekben a zsoltár i „örüljetek és örvendezzetek ímind, akik szeretitek az Urat. J örvendjetek dicsőségének, bő- eségének!“ (Zsolt. 66, 10.) , U Nehezen fogadjuk el a fe- 6, születhordoBó gerenda felira- \ iának igazságát és ezért nehezen is születik meg bennünk az öröm. Különösen az az öröm, amely a kereszttel jár az új magyar világot építő népünket és azt a földet, ahol dolgozunk és élünk. De tartsunk távol magunktól minden sovinizmust, amely népünket más népek fölé akarná emelni, és ne legyünk kozmopoliták sem, akik nem tudják értékelni saját hazájukat. Ügy legyünk hazafiak, hogy közben a népek testvéri közösségében elvégezzük azt a szolgálatot, amit Isten a mi népünktől kíván. Hazánk felé határozottabban kell végeznünk békeszolgálatunkat. Ne felejtsük el, hogy a világ békéjének fenntartásáért és megőrzéséért folytatott mai nagy küzdelem nem az egyházban és nem az egyházak indítására kezdődött el. Ha nem mi keresztyének voltunk a kezdeményezők, akkor legalább most ne akadályozzuk ezt a nagyon fontos munkát, hanem Istentől kapott erőnkkel és eszközeinkkel szívvel-lélekkel ■ támogassuk azt. Egészen furcsa helyzet állna elő, ha az egyház el- spékulálná a békét, az ateisták pedig munkálkodnának azon. Nem tudom mit kezdjek olyan teológiávaí. és ebből folyó „keresztyén hit”-tel, amely megengedhetőnek tartja a jelen és a jövendő nemzedéket is halálba kergető atombomba használatát. Nekünk ez ellen mindent meg kell tennünk. Egyházunknak itt Magyarországon is mindenütt ott kell lennie, ahol a béke fenntartásáért munkálkodnak, mert nemcsak a szívbéli békesség fontos nekünk, hanem a politikai béke is. Rajta kell lennünk, hogy megszűnjön a „hidegháború” is. Az elmúlt félesztendőben Európa számos olyan városában jártam, amelyen végigviharzott a második világháború. Drezdában, a valamikor olyan csodálatos szép város közepén percekig futott a villamos és csak magas füvet, gazt és romokat láttam. Jártam 1000 éves dómok mellett, melyeknek felbecsülhetetlen értékű mozaik ablakainak cserepei ott ropogtak a lábam alatt, láttam sok-sok szerencsétlenné tett csonka embert. Ilyen és ehhez hasonló tapasztalatok után nem hallgathatunk a békéről. Sőt, egyházunk béke-munkáját még az eddigieknél is jobban ki kell építeni: Az Országos Egyházi Békebizottságunknak tervszerűbbé kell munkáját tennie. Meg kell szabadulnia az dl- talánosságoktól és egyre inkább konkréten és gyakorlatiasan kell szolgálatát végezni, az Egyházmegyei Békebizottságokat irányítania és munkával ellátnia. A lelkészeknek is sokkal átgondoltabban kell a presbitériumukban és gyülekezetükben ilyen irányban fáradozniuk. Szólnom kell arról a nagy gazdasági átalakulásról is, amely éppen most falvainkban végbemegy. Népünk egyre jobban áttér a társas gazdálkodásra. Mindenkinek látnia kell, hogy a mezőgazdaságban a nagyüzemi gazdálkodás a jövendő útja. Vannak olyanok, akik azt mondják, hogy ez az egész kérdés egyáltalában nem tartozik egyházunkra, mások viszont a Szentírásból vett igével igyekeznek alátámasztani a nagyüzemi gazdálkodás helyességét. Nincs igazuk azoknak, akik azt mondják, hogy ez a kérdés nem tartozik az egyházra, hiszen a gyülekezeti tagjainkról és népünk életéről van szó. De azoknak sincs igazuk, akik itt megint bibliai igékkel jönnek. Nincs szükség bibliai igazolásra és alátámasztásra. Egyszerűen a józan eszünkkel látnunk kell, hogy ha nem térünk át a nagyüzemi gazdálkodásra, vég zetes hátrányt szenved egész gazdasági életünk. Az egyház feladata azonban nem az, hogy a nagyüzemi gazdálkodás propagálója legyen, hanem az, hogy a nagy gazdasági átalakulásban élő gyülekezeti tagokat — akiknél az egész átalakulás nemcsak gazdasági, hanem lelki kérdés is — sze- retetével vegye körül. Ez a szeretet azonban ne részvétszeretet legyen, hanem bátorító szeretet. Híveinknek mondjuk meg szeretettel, hogy bizakodva és reménységgel lépjenek erre az útra. Bizonyos kezdeti nehézségek után anyagi vonatkozásban is megtalálják majd számításaikat és könnyebbé tehetik életüket. Tárgyalás a Luteránus V iíágszövetséggel Be kell számolnom arról, hogy a Luteránus Világszövetség' és a Magyarországi Evangélikus Egyház képviselői között február 14-én, Bécsben megbeszélés volt. A megbeszélésen a Luteránus Világszö vétségét Dr. Franklin C. Fry New York-i püspök, a Világ- szövetség elnöke, Giertz Bo göteborgi püspök, a Világszövetség egyik alelnöke, D. Hermann Dietzfelbinger müncheni bajor püspök, Dr. C. Lund- Quist főtitkár, Dr. Rudolf Weeber, a Világszövetség pénztárosa és Mogens Zeuten dán lelkész, titkár; a Magyar- országi Evangélikus Egyházat pedig Káldy Zoltán püspök és Dr. Pálfy Miklós, a Teológiai Akadémia dékánja képviselte. Nagyon sajnáltuk, hogy Dr. Vető Lajos püspök betegsége miatt nem jöhetett velünk. A megbeszélést — melynek tárgya a Luteránus Világszövetség és a Magyarországi Evangélikus Egyház kapcsolatainak tisztázása volt —, o nyíltság és a testvéri szeretet jellemezte. Mindkét fél őszintén tárta fel a tárgyra vonatkozó véleményét és készséggel hallgatták meg a másik észrevételéit. A megbeszélés lefolyását pozitívnek tekintjük és bízunk abban, hogy annak eredményei a jövőben gyümölcsözően fognak megmutatkozni. A tárgyalás elején megmondottuk, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház nem úgy vesz részt a megbeszélésen, (Folytatás a 2. oldalon) Inkább a fájdalmat, gyászt, szomorúságot és reménytelenséget szoktuk összekapcsolni Jézus Krisztus keresztjével, mint az örömöt. Isten át akarja törni ezt a hamis vélekedésünket és hitünk meggyőződésévé akarja tenni, hogy Krisztus keresztje, áldozata örömöt szerzett nekünk. Jézus Krisztus Urunk keresztjével öröm jár együtt, mert keresztje azt hirdeti, hogy Atyánk van! Nem mozdulatlan, süket, érzéketlen valaki van felettünk. Nem is kíméletlen zsarnok leskelődik utánunk, hanem Atyánk van. Már ez a név is azt hirdeti róla, hogy szíve van. Szíve indulatát pedig akkor tette nyilvánvalóvá, amikor még Fiát is keresztre adta érettünk. Hogy, amikor ránk néz, akkor is ezt az ö Fiát lássa, a fiaiért való áldozatot. Hogy átalakulna az imádságunk, ha mernénk hinni, hogy a kereszt által Atyánk van! Jézus Krisztus keresztje öröm forrása azért is, mert testvéreket szül! A golgotái kereszt alatt egymásra bízta Máriát és Jánost. Egy családdá lett a két idegen. Az a bajunk, hogy mindenkiben csak ellenséget szimatolunk .és a végén keserűen kifakadunk, hogy magunkra maradtunk. Nem vagyunk egyedül! Nem vagyunk idegenek! Egy család vagyunk. Egy kenyérbő! részesedünk. Nem idegen és nem ellenség van melletted, hanem testvér. Még akkor is az, ha nem tudná. Az a döntő. hogy Jézus Krisztus annak szánta. Mássá lennének a hétköznapjaink. átalakulna egymással való bánásmódunk, megváltoznék egymásról alkotott véleményünk, ha hinni mernénk Krisztus keresztje testvéreket teremtő hatalmában. Jézus Krisztus keresztje örömöt hoz akitor is, amikor az élettől való búcsúzás fájdalma szorít meg bennünket. Ekkor azt hirdeti hogy nem a semmibe zuhanunk, hanem haza készülünk. Abba az otthonba, amelyet Ő szerzett nekünk, amelynek „kapuja van keresztfából", ahogyan egy régi himnusz mondja. _ „Kereszted által jött az öröm a világba!“ Öröm Isten előtt, öröm az emberek között és öröm a halál küszöbén. r Fehér Károly E heti rajzainkról A szabadítóra váró próféta századokkal előbb látta Azt, Aki ,új Jeruzsálembe vezeti majd népét. Velük együtt örülünk mi is, mert az ö népe vagyunk. Az igehirdetés fejlécén: Meghallgatta az Isten Jézus imáját, ezért léphetett elő szavára Lázár a sírból, ezért hittek és hiszünk Benne ml is.
