Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-03-01 / 9. szám

-^ÓRSzIoor^ 'i EVA,l/CiÉLlKU9 Ok] TAR KP. BÉRM. BP, 72. Kétszázezer algériai menekült Évek óta olvashatjuk a napilapokban a híreket arról, hogy Észak-Afrikában háborúk folynak. Ezek a háborúk jelei és velejárói a „fekete földrész” népe szabadságharcának. Nem is olyan régen még Afrikából a bennszülötteket rabszolgákként hurcolták el más világrészekbe, főleg Amerikába. Ugyanakkor Afrikában gyarmatokat létesítettek, ami azt jelenti, hogy idegen államok uralma alatt dolgoztatták és használták ki Afrika eredeti lakosait. Az emberiség fejlődése azonban nem ismer országhatáro­kat és Afrikának színesbőrű őslakosait is magával ragadta. Ennek következménye, hogy az afrikai népek nem tudnak belenyugodni gyarmati elnyomatásukba, s egymásután vívják ki szabadságukat. Éppen országgyűlésünk legutolsó ülésszakán, a múlt héten láthattuk a legújabb afrikai önálló ország, Guinea küldöttségét, s a küldöttség vezetője kijelentette, hogy az afrikaiak nem nyugszanak addig, amíg teljesen elnye­rik szabadságukat és függetlenségüket. Ez a törekvésük küzdelmekbe, áldozatokba, erőfeszítésekbe kerül, mivel a gyarmatosító hatalmak igyekeznek továbbra is fenntartani előnyeiket. Hogy például Anglia, Franciaország, Hollandia, Belgium olyan mesésen gazdag államok voltak, azt nagy mér­tékben gyarmataiknak köszönhették, illetve annak, hogy gyar­mataikat és azoknak lakosait a legnagyobb könyörtelenséggel kizsákmányolták. Most a gyarmattartó országok, gazdaságilag igen nehéz helyzetben vannak gyarmataik sorozatos elvesztése révén. A kétféle törekvés kisebb-nagyobb gyarmati háborúk­ban is megütközik. Így van ez Algéria népe és Franciaország között. Négy év óta dúl a modern fegyverekkel felszerelt francia gyarmati hadsereg és a szabadságáért küzdő algériai nép között a kegyetlen háború. Ennek a háborúnak rengeteg halálos áldozata van, de talán még többen vannak az olyan algériai öregek, asszonyok és gyermekek, akik a borzalmak és szenvedések elől a szomszédos Marokkó és Tunisz nevű orszá­gokba menekülnek, amelyek már megszabadultak a gyarmati sorstól, de maguk is nemrég kezdtek önálló állami életet. Ezek az afrikai országok nagy erőfeszítéseket tettek és tesznek ugyan az algériai menekültek ügyében, azonban egyre világo­sabb a világ közvéleménye előtt, hogy segítségre szorulnak. A Nemzetközi Vöröskereszt ismételten felhívást bocsátott ki az egyes államokban működő nemzeti Vöröskereszt szerveze­tekhez az algériai menekültek megsegítése érdekében. A Ma­gyar Vöröskereszt is megkapta ezt a felhívást, március hónap­ban mi magyarok is adakozni fogunk az algériai menekültek megsegítésére. Mi magyarok, akik két világháborút szenvedtünk át, s akik élénken emlékszünk még az 19b6-os ellenforradalomra, különösen is átérezzük az algériai nép szenvedéseit. Csatla­kozunk azért a Nemzetközi Vöröskereszt felhívásához és szí­vesen megnyitjuk szívünket és kezünket segítség céljából. Mint Jézus Krisztus megváltott tanítványai is elkötelezettek­nek érezzük magunkat, hogy ebben a segélyakcióban tőlünk telhetőén részt vegyünk. Szenvedő emberek, gyermekek, nők és öregek megsegítése a legszebb keresztyén felebaráti fel­adatok közé tartozik. Nem mondjuk azt sem, hogy az afri­kaiak messzire vannak tőlünk, azt sem, hogy más vallásúak, mint mi. Valljuk, hogy valóban úgy van, mint kedves ökume­nikus énekünk kezdő sorai hangzanak: „Krisztusban nincs Kelet, s Nyugat...” Az Egyházak Világtanácsa is ismételten foglalkozott az algériai kérdéssel. Az Egyházak Nemzetközi Ügyekkel foglalkozó ökumenikus bizottsága 1957—58-as munkajelentésében kijelenti, hogy az algériai konfliktusnak széleskörű nemzetközi jelentősége van. A francia protestánsok ismételten is lépéseket tettek a háború megszüntetése érdeké­ben. Emlékszünk rá, hogy egy francia protestáns lelkészt be­börtönöztek azért, mert algériaiakat rejtegetett. Túl minden politikai vonatkozáson, mindenki, aki szereti a békét, rész­véttel gondol Algéria népének szenvedésére. Ne álljunk meg ennél a részvétnél, segítsünk a szenvedőkön, adakozzunk evan­géliumi keresztyén áldozatkészséggel az algériai menekültek számára, akik a legújabb jelentések szerint legalább kettő- százezren vannak, nagy részük szabad ég alatt tölti éjszakáit, s még elegendő élelme sincs. A szenvedők vigasza, az érettünk és minden emberért szenvedést és kereszthalált vállalt Megváltó Jézus Krisztus buzdítsa fel a szíveket önzetlen áldozatkészségre és adako­zásra. Támogassuk szóval és tettel az áldott munkát végző Vöröskeresztet azzal is, hogy felhívására mi is segítjük a szen­vedő algériai menekülteket. D. dr. Vető Lajos A romániai református egyház küldöttsége hazánkban A magyarországi református egyház vendégeként az el­múlt napokban hazánkban tartózkodott a romániai református egyház háromtagú küldöttsége: Arday Aladár püspök. Buthi Sándor püspöki tanácsos és Benedek Kálmán teológiai tanár, orgonaművész. Itt-tartózkodásuk alatt, február 20-án megláto­gatták hivatalában D. dr. Vető Lajost, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspökét. A hosszabb ideig tartó szívélyes hangú megbeszélésen részt vett Káldy Zoltán, a Déli Evan­gélikus Egyházkerület püspöke is. Három érdekes külföldi hír Három hírhez szeretnénk most néhány megjegyzést fűzni, amelyek bejárták a világsajtót és különösképpen is a keresz­tyén emberek gondolatvilágát foglalkoztatják. A Magyar Rádió is közölte és a napilapok is megemlí­tették, hogy az Egyházak Vi­lágtanácsának február első fe­lében Genfben ülésező Végre­hajtó Bizottsága kéréssel for­dult az ugyancsak Genfben tanácskozó, atombomba-kísér­letek megszüntetésének kér­désével foglalkozó nemzetközi konferenciához. A kérelmet a Szovjetunió, az Egyesült Álla­mok és a Brit Királyság kép­viselőinek nyújtották át. A kérelem rámutat arra, hogy az atomerő felfedezése óta a világ népei abban a félelem­ben élnek, hogy ezt a hatal­mas erőt pusztításra használ­ják fel s viszont szeretnék re­mélni, hogy az atomerő az emberiség jólétének növelésé­re és biztosítására fordítható. Keresik az útját annak, ho­gyan lehet a háború veszélyét elhárítani s a felfedezett új erőket a béke szolgálatába ál­lítani. A genfi konferencia sokat tehetne annak érdeké­ben, hogy az emberiség fára­dozásai túljussanak azon a holtponton, ahol eddig meg­akadtak. Az Egyházak Világtanácsa s annak tageffyházai szerte a világon ismételten szót emel­tek illetékes hatalmaknál az általános leszerelés érdekében, melynek első állomása az atomkísérletek megszüntetése. Tudjuk — mondja a nyilatko­zat —, hogy az atomkísérletek nemzetközi ellenőrzése nehéz feladat. Tekintettel azonban arra a veszedelemre, amit ezek a kísérletek és azoknak következményei a most élő és az eljövendő nemzedékre je­lentenek, mindent meg kell tenni a jó eredmény érdeké­ben. A megegyezés alkalmas a bizalom növelésére és a bi­zalmatlanság eloszlatására. Kérjük, mondja a nyilatkozat — tegyenek meg minden lehe­tőt e jó cél érdekében s kép­viseljék ezeket a gondolatokat kormányaiknál és ne szűnje­nek meg a megegyezés érde­kében fáradozni. Az Egyházak Világtanácsa végrehajtóbizottságának e ké­rése a genfi atomkísérleti kon­ferenciához kétségtelenül je­lentős lépés. Mindenesetre azoknak az államoknak kell megszívlelniük, amelyek ed­dig elzárkóztak az atomkísér­letek megszüntetése elől. S nem szabad elfeledkezni ar­ról, hogy az egyik atomha­talom, a Szovjetunió, megtette már a döntő kezdeményező lépést, amikor a maga részé­ről egyoldalúan is hajlandó volt az atomkísérletek be­szüntetésére. A svájci egyházi sajtószol­gálat egy tekintélyes ameri­kai egyházi lap nyomán közli a hírt, hogy Kínában négy teológiai főiskola gondoskodik a lelkész! utánpótlásról: Nan- kingban, Pekingben, Kanton­ban és Sanghaiban. A biblia terjesztéséről egy Sanghaiban székelő központi hivatal gon­doskodik, amelynek vidéki vá­rosokban lerakatai vannak. A biblia iránti érdeklődés igen nagy. 1949 és 1955 között 43 különböző új kiadásban jelen­tek meg bibliai könyvek kínai nyelven. Most folyik a biblia új fordítása a héber és görög eredeti szövegek alapján. A közelmúltban jelent meg egy héber-kínai szótár, továbbá egy kínai nyelvű bibliai lexi­kon, valamint dr. A. Cseng professzor könyve az Újszö­vetség görög szavairól. Erre a hírre azért érdemes felfigyelni, mert szemléletes képet nyújt a kínai keresz- tyénség életéről és munkájá­ról. Egyes nyugati világi és egyházi lapokban ugyanis is­mételten jelentek meg olyan hírközlemények, amelyek sze­retnék a kínai keresztyénsé- get elparentálni és azt bizo­nyítani, hogy ott megszűnt vagy megszűnőben van az egyházi élet. Most maga az egyik amerikai lap kénytelen nagyon is benyomástkeltő adatok alapján csattanós bi­zonyítékot adni arról, hogy mindennek az ellenkezője igaz. Kínában nagyon is ele­ven és mély keresztyén hit­élet van. D. Niemöller Márton az el­lene indított perrel kapcsolat­ban, amiről már korábban hírt adtunk, levelet intézett egyházkerületének lelkészei­hez és gyülekezeteihez. Mint e levelében írja, először él az­zal az egyházalkotmányban számára biztosított joggal,| hogy közvetlenül fordulhat a, lelkészekhez és gyülekezeteké hez. Kéri őket, hogy várjáh meg türelemmel az ítéletkor zatalt. Egyidejűleg közli azt is, hogy a nyugati sajtó által el ferdített módon visszaadott, kasseli beszédéről — amely el-, ferdített szöveg alapján{ Strauss hadügyminiszter eile-1 ne az eljárást megindította - hangszalagfelvétel készült an­nak idején. E döntő bizonyíté-i kot most átadja védőjének: Védőjéül Niemöller elnök dr; Gustav Heinemann német or-< szággyülési képviselőt kérte1 fel. A németországi uniált egy­ház zsinata előtt dr. Scharfe elnök foglalt állást Niemöllert mellett. Rámutatott arra, hogy Niemöller minden meg--, nyilatkozásában Urának égő szívű tanúja, ki végzetes ka-1 tasztröfától akarja megóvni azt emberiséget. Utalt Scharf el-1 nők ezzel kapcsolatban Gál. 1, 10-re: „Ha embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék”. Nie- möller megnyilatkozásait en­nek az igének a fényében kell szemlélni. G. Segítség Algériának A „fekete földrész” — Afri­ka — forrongásban van — adta hírül egy afrikai útjáról nemrég hazatért európai egy­házi vezető. Közhelyszámba menő igazság ez ma már; Af­rika népei elindultak az ön­állósulás, a függetlenség felé vezető úton s nem lehet töb­bé őket megállítani. Az ez­előtt még vagy két évtizeddel elképzelt álom „Eurafrikárói”, Európa és Afrika szoros kap­csolatáról, amelyben persze Európáé lett volna a vezető szerep — szélfoszlott. Sem Európa, sem Ázsia, de Ame­rika sem fűzheti járszalagra ezt a hatalmas földrészt, amely ismét — de éppen nem először — belépett a világtör­ténelem színpadára s ott ön­álló szerepet követel magának. Afrika az afrikaiaké! Ez a jel­szó visszhangzik Fokvárostól — Algériáig! S mily jelképes, hogy épp e két végső pontján a fekete világrésznek vált legélesebbé a függetlenségért való küzdelem. A Délafrikai Unió kormánya embertelen törvényekkel próbálja bizto­sítani egy törpe fehér kisebb­ség uralmát s az észak-afrikai Algériában immár negyedik éve lángol a rájuk kényszerí- tett szabadságharc, mérhetet­len szenvedést zúdítva a la­kosságra. Kétszázezer mene­kült árasztotta el a szomszé­dos tuniszi és marokkói terü­leteket. íme, néhány adat annak megvilágítására, hogy miről is van tulajdonképpen szó: Húsz esztendő előtt Afrika területé­nek még mintegy 40 százalé­ka francia fennhatóság alatt állt. Ugyanekkor mintegy 25 százaléka brit terület volt. i Mindez néhány év alatt alap­vetően megváltozott. A 200 millió afrikai őslakosból már közel a fele, 80 millió önálló, szabad államokban éli életét. S a példa ragadós! Ezért a szabadságért küzd Algéria népe is. Ebben a hatalmas or­szágban a megművelt terüle­tek 80 százaléka franciák tu­lajdonában van, jóllehet az őslakosság 83 százaléka föld­művelésből él. Évi átlag-jöve­delmük 20 000 francia frank — 02 éhenhalásra is kevés. 1954­ben 1 800 000 gyermek, az ösz- szes iskolaköteles korban levő gyermekek 90 százaléka, anal­fabéta volt. Az algériai egye­tem 5000 diákjából csak 500 volt algériai — akkor, amikor Algériában nyolcszor annyi az őslakosok száma, mint a be­vándorolt európaiaké. Minden egy éven aluli 1000 gyermek­ből 181 meghal — nem csoda, hiszen mintegy 40—80 000 la­kosra esik egy orvos! Egymil­lió munkanélküli tengeti má­ról holnapra életét. íme, ezért folyik háború Al­gériában. Ez a háború válasz­úira állítja a francia keresz- tyénséget is. A római kato­likus egyház egyik lapja, a „Mission de Francé" múlt év márciusi számában a püspöki kar állást foglalt ebben a kér­désben: „Áz algériai nép ön­állóságának nem szabad útjá­ba állni" — mondja többek között a nyilatkozat. A Re­formé című lap, a francia pro­testánsok lapja rendkívül bá­tor hangú cikkek sorozatával foglalt állást Algéria szabad­sága mellett. „Nem lehet töb­bé folytatni Algériával szem­ben az eddigi politikát” — írja a lap. Számos leleplező cikk­ben tárta fel a gyarmati há­ború szörnyűségeit, a kínzáso­kat és „megtorló” intézkedése­ket. Az ún. „népszavazás” igazi hátterét is felfedte és eredményeit ennek megfele­lően kiértékelte. Mindezek miatt a lap helyzete rendkívül nehézzé vált. Számos előfize­tője lemondott és a lap anyagi fennmaradása is kétségessé vált. Minderről annak idején többször is beszámoltunk. Az algériai háború, sajnos, még mindig tart. Az áldozatok megsegítése sürgős és nagy feladat. Az algériai nép most nagyon emlékeztet az Irgal­mas Samaritánus utasemberé­re, aki „a rablók kezébe esett". A keresztyének bizonyára nem fogják a példázatbeli pap és lévita módjára elkerülni a fe­lebaráti szeretet gyakorlásá­nak ezt az alkalmát, a szen­vedő algériai gyermekeket és asszonyokat —, a felebarátot, akit Isten most a mi utunkba is vetett. G. Gy. SZEMEIM MIN DEN KOR IRRÄ NÉZ NEK 25. ZS 15.V+ Mint űzött vad, úgy kiált a bűnökbe tévedt zsoltáros a Szabadító után. Vele keressük mi is a bűnbocsánatot annál az Úrnál, aki győzött a bűn fölött. Az igehirdetés fejlécén: A golgotái úton azért indul Jé­zus Lázárt föltámasztaní, hogy így adjon jelt a halál fölötti hatalmáról. Ezzel az Istent di­csőíti, a halállal küzdő embert pedig bátorítja. Hol a szemünk? Jóformán minden szülő megkérdezi nyiladozó értelmű kisgyermekétől: „Hol a sze­med?" Mert hát olyan jó lát­ni, ahogyan a kis kézfej emel­kedni kezd és hosszabb-rövi- debb ideig tartó bizonytalan­kodás után odaér a szemhez. Megmutatja, hogy ott van a helyén. „Szemem mindenkor az Úr­ra néz, mert Ö húzza ki a tőr­ből lábamat.” Böjt harmadik vasárnapjának névadó zsoltár­verse (Zsolt. 25, 15.) egy régi hivő bizonyságtételén keresztül mutatja meg a felnőtt keresz­tyéneknek, hogy mikor van helyén a szemünk. „Szemem mindenkor az Úrra néz." Ez a magatartás nem magától értetődő. Hiszen az a természetes, ha a lábunk alá nézünk, különösen akkor, ha olyan veszélyek fenyeget­nek bennünket életútunkon, amelyeket a zsoltár a tőr, csapda, kelepce képével szem­léltet. Ha ezek között az Úrra nézünk, nem úgy járunk, mint az egyszeri bölcs, aki a csilla­gokat szemlélte és közben bele­esett a gödörbe? A zsoltáros azonban nem el­mélázó égbenézésre biztat, ha­nem arról vall, hogy kísértés sek, veszélyek, gondok, bűnök között rátalált a szeme az Úr­ra, és ebből szabadulás szár­mazott. Böjt ideje segít abban, hogy az Urban a kereszt Urát, Isten Bárányát lássuk. Szemünk ak­kor van a helyén, ha Őrá te­kint. A Zsidókhoz írott levél is arra biztat bennünket, hogy keresztyén életünk harcát úgy harcoljuk meg, hogy közben szemléljük a hit elkezdőjét, fe­jedelmét és bevégzőjét. Jézus Krisztust, aki a gyalázattól nem iszonyodva, keresztet szenvedett és az Isten királyi székének jobbjára ült. (Zsid. 12, 2.) A Zsidókhoz írott levél segítségével az is világossá vá­lik ebből a zsoltárból, hogy itt nem futó pillantásról, hanem szemlélődésről, meditá­cióról, elgondolkodásról van szó. Rohanó időben, ezer gond és elfoglaltság között is időt kell találnunk arra, hogy „sze­münk az Úrra nézzen“. Ez a szemlélődés nem kárbaveszett idő, nem is egyszerűen csak valamiféle „lelkigyakorlat", ha­nem életszükséglet. Ez indíthat el minket a hasznos, tevékeny, gyümölcsöző, felebarátunk ja­vát szolgáló életre. Fehér Károly í t l t

Next

/
Oldalképek
Tartalom