Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-02-22 / 8. szám

A templomok nyitott történelemkönyvek. Ér­demes őket megszólítani, hi­szen falaik, berendezéseik sok esetben évszázadok emlékét őrzik hangtalanul. De ha kér­dezik őket: felelnek. Esemé­nyekről, melyeket láttak és hallottak. A hallei templomok közül először a „Szent Mária-temp- lom” vonta magára figyelme­met. (Három néven is isme­rik: Unser Lieben Frauen Kirche, de a városban csak Marktkirchének mondják.) Ta­lán azért, mert az első délelöt- tön, amikor a villamos szűk Utcákon kanyarogva váratlanul egy hatalmas térre ért: szem­betűnő volt ez a templom négy különös tornyával. Azóta ala­posabban is megnéztem, kívül- belul, s meg is kérdeztem. A templom készségesen felelt, el­mondta, amit évszázadok so­rán látott és hallott — én pe­dig most leírom, amit hallot­tam tőle. Valamikor — sok száz évvel ezelőtt — két templom állt a Vásártéren: a kisebb Szent Gertrud és a nagyobb Szent Mária-templom. Egymás mö­gött épültek, mindkettő nap­nyugatra nézve, ahogyan egy 1500-ból származó képen lát­tam. A kettő között alig 8—10 méteres átjáró volt csupán. Hogy miért építették a kettőt közvetlen egymás mögé — nem tudom. Régi korok emlékét őrzi a kép, hiszen a Gertrud templomot már 1120-ban emlí­ti egy okirat. A másikról tud­juk, hogy 1136—1151 között épült. Csendben és békességben szolgálták a gyülekezetei, mert a templom sok mindent eltűr. Nem omlottak össze, amikor a középkori egyház megromlott és hamis szolgálatát végezték bennük. Szó nélkül tűrték azt is, hogy a város az akkori ka­tolicizmus egyik legerősebb fellegvárává épüljön ki. Ma­gukba fogadták az alkalomról alkalomra begyűlő gyülekeze­tei — és hallgattak. S közben múltak az évszáza­dok. 1517 nyarán egy Tetzel nevű szerzetest láttak a temp­lomok, aki búcsúcédulákról prédikált és azokat árusította i— majd néhány hónappal ké­sőbb friss és izgató hírek ér­keztek a városba. Nem messze Haliétól — Wittenbergben, egy szerzetes-tanár írni és be­szélni kezdett a búcsúcédulák ellen, bűnbánatra és megtérés­re intve az embereket. Luther hatása hamarosan érezhető volt itt is. Albrecht kardinális aggódva tekintett Wittenberg felé. S hogy útját állja a terje­dő reformációnak, éppen a Má­ria templomot szemelte ki vé­dőbástyának. Ezekben az években vetődött fel az a gondolat, hogy mind­két templomot bontsák le, s a négy torony felhasználásával egy újat építsenek. A kardiná­lis elfogadta a tervet, de a pol­gárság húzódozott tőle, félve a nagy költségektől. Végül ab­ban állapodtak meg, hogy a lebontást a város, az újjáépí­tést az egyház fedezi, így ke­letkezett hát a két templomból ez a különösen tornyai miatt megkapó templom. 1539-et ír­tak, mire készen lett. Közben más szelek fujdogál- tak Halléban is. Bizony Alb­recht gondolatából, hogy a templom védőbástya legyen a reformáció áradatával szem­ben, nem lett semmi. Sőt: ép­pen a reformációnak lett a bás­tyája. Nemcsak Justus Jónás­nak — e templom reformátor hitű papjának, Luther közeli munkatársának köszönhető ez, hanem másoknak is. Es a templom ettől kezdve az igaz, megelevenítő evangéliu­mot hallotta. Oltárától Krisz­tus rendelése szerint szolgáltat- ták ki az úrvacsorát. A polgár­ság pedig a feljegyzések sze­rint örvendezve csatlakozott az „új” tanításhoz. De az idők változnak. Egy rövid időre átmenetileg ismét katolikus templommá lesz. S ebből az időből különös ese­ményre emlékszik a templom. Egy navon szerzetesek jöttek pálcákkal és botokkal. Bemen­tek a templomba, s megverték az oltárt és a szószéket, mint­egy elűzve ezzel a ..lutheránus ördögöt”. A templom némán tűrte ezt is. Bölesebb volt mint a szerzetesek. Tudta, hogy az evangéliumot nem lehet bot­tal elhallgattatni. Nem is sikerült a luthera- nizmust kiűzni sem a temp­lomból, sem a városból. Hama­rosan ismét egyik föbástyájá- vá lett a reformációnak. 1545- ben járunk. A városon átutazó Luthert augusztus 4-én a vá­rosi tanács először fogadja hi­vatalosan. Majd a következő napon — így emlékszik a templom — Luther ugyancsak a tanács kíséretében ebbe a templomba megy, ahol Jn 5, 39—40, 43. versek alapján ar­ról prédikál, hogyan kell iga­zán kutatni a Szentírást, hogy abban Krisztust és az örök éle­tet megtaláljuk. A prédikáció elején különben örömének adott kifejezést, hogy a refor­máció ebben a városban is olyan szépen előrehaladt. Az­után felszólította a gyülekeze­teket a Szentírás hűséges olva­sására. Akik hallgatták: már régen porladnak a földben, de a falak ma is emlékeznek. Emlékeznek arra is, hogy Luther ezután még háromszor volt Halléban, s mindannyi­szor a Szent Mária-templom­ban is. Először ugyanez év ok­tóberében, majd 1546. január 6-án ismét. Ekkor Máté 3, 13— 17. alapján a kér észt ség áldásá­ról és értékéről prédikált. Ha­sonló szavakkal fejezte be be­szédét, mint előző év augusz­tusában kezdte. A mansfeldi grófok viszálya az idős és be­teg Luthert télvíz idején még egyszer útra kényszerítette. 1546. január 25-én a kora reg­geli órákban érkezett Witten­bergből Haliéba. Justus Jónás­nál szállt meg. Nem akart itt időzni, de a Saale jégzajlása, vagy magas vízállása miatt kénytelen volt három napot a városban tölteni. Ekkor — ja­nuár 26-án — prédikált ismét és utoljára a Szent Mária- templomban. Ezután e falak többé már nem hallották hangját. De lát­ták még egyszer. Három héttel későbben, de már csak halott­ként. Így emlékeznek vissza erre az eseményre: Luther holtteste február 20-án délután 5 óra körül ér­kezett a város kapujához. Ha­talmas tömeg várta és fogad­ta. A kaputól a Mária temp­lomig húzódó rövid út majd két óráig tartott az emberek sokasága miatt. Mikor a ko­porsóval a templom elé ér­tek, a Vásártéren összegyűlt hatalmas gyülekezet az „Aus tiefer Not”-ot (Bűnösök hozzád kiáltunk) énekelte. S Luther még egyszer betért kedves templomába Megkérdeztem a templomot, s a templom mesélt. Életének egy rövid szakaszáról, de talán a legmozgalmasabbról és leg­érdekesebbről. S valahányszor útba ejtem keresztül haladva a Markton, újra és újra arra gondolok: ezek a falak milyen sokat láttak! Valahányszor be­ülök a templom padjaiba, né­zem a szószéket és a mögöttem levő oltárt (az oltár a gyüle­kezet háta mögött van, így ol- tári szolgálat idején az egész gyülekezet feláll s az oltár felé fordul): eszembe jutnak a sza­vak és mondatok, melyek egy­kor itt, erről a szószékről hang­zottak el. Ennek a templomnak csodá­latosan szép múltja van. De milyen lesz a jövője? Vajon igazság marad-e, amit egyszer Luther asztali beszélgetés köz­ben egész Halléről így mon­dott: Óh, Halle, te drága vá­ros, a kegyelmes Isten megőriz téged, hogy el ne süllyedjél; bizony te szeretted Isten igé­jét és én tudom, hogy Isten ezért tart meg téged”. Halle/S. 1959. február 4. Fekete István KÜLFÖLDI EQYHÁZI HÍREK GENF A genfi egyházkerület taná­csa Kálvin ősi templomában ülést tartott, amelyen meghall­gatta M. Richard Extermann egyetemi docens előadását, aki az atomfegyverkezés kérdését a természettudomány oldalá­ról világította meg. Az előadó arra a végkövetkeztetésre ju­tott, hogy csak az atomfegy­verek általános eltiltása ment­heti meg az emberiséget a kol­lektív öngyilkosságtól. — Saj­nálatos, hogy az előadást kö­vető eszmecserében a vélemé­nyek szétágazása miatt nem tudtak megegyezni és így nem került határozathozatalra sor. Megdöbbentő, hogy a teológu­sok ebben a kérdésben néha bizonytalanabbak, mint a ter­mészettudósok. FINNORSZÁG A mammutgyülekezetek to­vábbi fenntartása az egyház bűne — írja egy Finnország­ban megjelenő svéd nyelvű egyházi lap. Finnországban jelenleg 75 gyülekezet van tíz­ezren felüli és 25 gyülekezet húszezren felüli lélekszámmal. A lap azt javasolja, hogy e Részvéttáviratok a dán evangélikus egyháznak A dán hajó ismeretes ka­tasztrófájával kapcsolatban egyházunk püspökei a követ­kező táviratot küldték Fugl- sang Damgaard dán evangé­likus érseknek: Érsek Űr! Tudjuk, hogy a hajóka­tasztrófa a dán népet és egy­házát is mély gyászba borí­totta. A magyarországi evan­gélikus egyház és egyben a magunk nevében is mély rész­vétünket nyilvánítjuk egyhá­zának, Érsek Úrnak és egyhá­za útján a mélyen sújtott hozzátartozóknak. Vető és Kál- dy püspökök. Hasonlóképpen táviratilag fejezte ki részvétét a Magyar- országon járt Tage Morsing lelkész gyülekezetének a bu­davári gyülekezet. Két- fiafal orgonista a Zeneakadémián „Egész szívemből — írja Luther — dicsérem és magasz­talom a zene szabad művésze­tét, Istennek ezt a szép és pom­pás adományát. ... a tapasz­talat is igazolja, hogy Isten Szentigéje után semmit sem kell úgy méltányolni és dicsér­ni, mint a muzsikát... Mert a zenének hatalma és ereje van az emberek felett __ Mert se mmi sem tudja a földön job­ban a szomorúakat felvidítani és az örvendezőket elszomorí­tani, a kétségbeesetteket báto­rítani, a fennhéjázókat alázat­ra indítani, a túlzó forró sze- retetet megzabolázni és csen­desíteni, az irigységet és gyű­löletet csökkenteni mint a mu­zsika.” Luthernek e gondolatai ju­tottak eszünkbe, mikor feb­ruár 10-én a Zeneművészeti Főiskola két utolsó éves evan­gélikus növendékének — Trajtler Gábornak és Peskó Györgynek — orgonahangver­senyét hallottuk. A fiatal mű­vészjelöltek bizonyságát adták, hogy értenek mesterségükhöz. Sokszínű, változatos és bizony sokszor nehéz orgonaművek­kel gyönyörködtették, ragadták meg hallgatóikat. Bizonyos, hogy ha majd az Ige szolgála­cSuiai-lieqq Megálltunk és alattunk, mint a tenger hömpölygött a köd s a felhők alatt a világ. Néztük táguló szemekkel — körülöttünk konok sziklafalak, ziháltató hegyi ösvény, a bokrok alján kanyargó, cseles kaptatok — s mindent befolyva a Marosra omlott irdatlan köd lassan magábafont. Erre emlékszem. Oly valószínűtlen, meseszerű szörny lett egy-egy fenyő, talajtalan támolyogtunk az űrben, mely mint forró tej fut, fejünkre nő, elönt s végképp elszakadunk a mélyben tovább zsongó, zakatoló világ végső csücskétől — a hajnali fényben elsüllyedünk, atlantiszi csodák... A fűszálakon megcsillant a harmat, gyöngysorba fűzve, mint egy nő nyakán ... — Hajnal — gondoltuk —, de a szánkra hamvad a szó tüze, mire kimondanánk. Csak álltunk. Néztük a hegyet, a fákat, a szomszéd ormok élét, a ködöt s mit a hunyorgó szem már nem is láthat,, a csúcsokon túl, a felhők mögött — s lenn, lenn a mélyben és nyugatra messze, a kis falut, a Várost, s a he-yek kopasza fölött, szürkés égbe veszve, ki tudja hol, a végső felleget — s a sűrű távol a szemünkbe áradt és elfolytak a hetek, hónapok... Csönd volt — hallgattuk. Vártunk, mint a vágyak. Mint ö, ki a felhők közt hallgatott. Vidor Miklós tában szólaltatják meg a hang­szerek királynőjét, akkor is magukkal ragadják az Űr di­cséretére gyülekezetüket. Mert vajon lehet-e akármelyik mű­vészet számára méltóbb fel­adat, mint hogy Teremtőjét di­csérje és áldja? Erre a nagy feladatra kérjük számukra a Szentlélek segítő erejét. Sulyok Imre nagy gyülekezeteket fel kell osztani kétezret meg nem ha­ladó lélekszámú gyülekezetek­ké. * A FAJI KÉRDÉS AZ AMERIKAI EGYHAZAKBAN Az egyik amerikai reformá­tus gyülekezet anyagi nehézsé­gekbe került, mivel gyüleke­zeti tagjai közé négereket is vett fel. A központi egyházi hatóság elhatározta a gyüle­kezet segélyezését. Ugyanezt kilátásba helyezte minden ha­sonló helyzetbe kerülő gyüle­kezetnek. Ezzel kapcsolatban 1054 gyülekezetét kérdeztek meg s a válaszokból kiderült, hogy a „fehér" gyülekezetek közül csak 12 százalékban vannak néger gyülekezeti ta­gok és a megkérdezetteknek csak 49 százaléka hajlandó arra, hogy tagjai közé négere­ket is felvegyen. •k CSEHSZLOVÁKIA Dr. Andrej Ludovit Katina a szlovákiai evangélikus egy­ház nyugati egyházkerületé­nek püspöke február 4-én töl­tötte be életének 50. életévét. Ebből az alkalomból a szlovák evangélikus egyház hetilapja hosszabb cikkben emlékezik meg munkásságáról s különö­sen azt a szolgálatát emeli ki, amellyel segített az egyház út­ját megtalálni a szocializmust építő Csehszlovák Köztársa­ságban. A szlovák evangélikus egy­ház liturgiái bizottsága javas­latot készített az egyetemes alapokat. közgyűlés elé a modern szlo­vák istentiszteleti nyelv be­vezetésére. A szlovák evangé­likusok istentiszteleti nyelve jelenleg ugyanis az ún. bibliai nyelv, azaz a XVI. század cseh nyelve. A csehszlovák ökumenikus tanács január 22—23-án Prá­gában konferenciát rendezett, amelyen az atomveszély elhá­rításáról tanácskoztak. A szlovák evangélikus egy­házban lelkésszé avatták a teológiát végzett nőket. 1958. novemberében történt meg először, hogy egy segédlelkész- nőt helyettes lelkészként egy gyülekezet önálló vezetésével bíztak meg. A Cseh Testvér­gyülekezetben már három lel­késznő vezet önállóan gyüle­kezetei. A pozsonyi evangélikus gyü­lekezet január 22-én Petrőczy Kata Szidónia emlékünnepélyt tartott születésének 300 éves, halálának 250 éves évforduló­ja alkalmából. Az ünnepélyen igemagyarázattal, énekszá­mokkal, Petrőczy Kata Szi­dónia verseinek felolvasásá­val, szavalatokkal és előadás­sal szolgáltak a gyülekezet lel­készei és tagjai. KUBA Fidel Castro, a kubai forra­dalom vezére kijelentette, hogy a kubai iskolákban visz- sza fogja állítani a vallásokta­tást és az ország törvényhozá­sában is keresztyén alapelve­ket fognak figyelembe venni, mivel az erkölcsi nevelésben fontosnak tartják a vallási Özv. Molnár Lajosné kör­mendi templomgondozó testvé­rünk azt kérte levélben a szer­kesztőségtől, hogy a Magyar Rádióban átlag négyhetenként elhangzó evangélikus igehir­detéseket teljes terjedelmük­ben közöljük. Hivatkozott arra, hogy sokan laknak templom nélküli helyen, esetleg betegek. Így fejezte be: „Kimondhatat­lan boldog lennék, ha erre nézve igen lenne a döntésük”. VÁLASZUNK: Teljesen megértjük Molnár Lajosné testvérünk kérését és indokait is. Többször előfor­dult már, hogy igehirdetése­ket teljes szöveggel közöltünk. Sajnos, erre rendszeresen nem kerülhet sor — helyszűke miatt! Éppen ezért a „Szenteld meg az ünnepnapot” című ro­vatban mindig van, ha rövi­debben is, igehirdetés az arra a vasárnapra előírt ige alap­ján. Ugyanazon az oldalon ta­lálható egy-egy másik írásma­gyarázat, elmélkedés is, sőt mindinkább arra törekszünk, hogy minden cikk igehirdetés, Jézus Krisztusról szóló bizony­ságtétel legyen. A lehetősége­ket így kívánjuk kihasználni és ezzel gondolunk szórvány­híveinkre és a betegekre. Mindazonáltal nem feledke­zünk el a kérésről és amikar csak mód és hely adódik, vagy amikor valamilyen külö­nös, jelentős ok és cél forog fenn, közlünk, teljes igehirde­téseket is. Ezzel kapcsolatban a szer­kesztőség felhívja a figyelmet arra, hogy minden közérdekű ügyben szívesen áll olvasóink rendelkezésére, ad felvilágosí­tást ebben a rovatban, mert súlyt helyez arra, hogy a szerkesztőség és az olvasók nagy tábora eleven, hasznos és áldott kapcsolatban legyenek egymással. V. L. A BIBLIA ALAKJAI József Jákob legkedvesebb fia volt. Édesapja meg­különböztetett szeretettel vette őt körül. Dí­szes ruhákba öltöztette és kényelmesebb éle­tet biztosított számára többi testvéreinél. Jó­zsef megszokta ezt a megkülönböztetést és természetesnek tartotta, hogy ő a kedvenc. Testvéreiben feltámadt az irigység kivéte­lezett öccsük iránt, de szívük mélyén főleg azért gyűlölték, mert észrevették, hogy József­nek különleges jóstehetsége van és két érde­kes álomban, — amit gyerekfejjel ő maga sem értett akkor, — életének dicsőséges jövendő­jét látta. Kellemetlen természetű testvérüket szerették volna körükből eltávolítani. A legelső adandó alkalommal meg is tették ezt. — Amikor egy­szer József maga jött ki hozzájuk a mezőre, kihasználták védtelenségét, megragadták, be­dobták egy közeli ciszternába (mély gödör a földben, ahová a téli esőzés idején a vizet gyűjtötték a szárazság idejére). Majd eladták rabszolgaként egy éppen arra vonuló kara­vánnak. Józsefre nehéz sors szakadt, úgy látszott, hogy elveszett. Pedig valójában a magáraha- gyatottságnak ebben az idejében még szoro­sabban mellette állt az Isten. Nagy melysé­gekbe, kilátástalan helyzetekbe engedte ugyan Józsefei, de nem engedte elveszni, nem hagyta, hogy kár érje, sőt a szenvedéseket a javára fordította. A próbák, az emberek go­noszsága, rossz szándéka csak József ügyét vitték előre, mert Isten olyan Úr, akinek a rossz is kénytelen szolgálni. A karaván kereskedőkből állt és ezek elad­ták Józsefet egy gazdag egyiptomi forrnak, Potifárnak. Itt jó dolga volt Józsefnek, de eb­ben a jósorban kellett egy másik nehéz pró­bát kiállnia. Potifár felesége hűtlenségre akar­ta csábítani. József azonban jobbnak tartotta az Istennek való engedelmességet mindennél és nem engedett a csábító szónak. Ezért bör­tönbe került. Isten azonban a börtönben is vele volt. Felhasználta Józsefet mások erősí­tésére és a börtön által készítette a szabadu­lás és felmagasztalás csodálatos útját. Börtönbeli magatartása híres lett a fáraó előtt és nehéz helyzetében, amikor nem tudott megfejteni egy álmot, Józsefet kérte tanács­adónak. József megfejtette a fáraó álmát és jó ta­nácsot adott neki az ország előmenetelére nézve. Hűségéért a király mellett az ország első embere lett. Heteim”, által segíteni tudott éhező testvérein: Isten általa mentette meg a Nu/uOjt'/a '95? pusztulástól Jákobot, az ígéret örökösét és családját. Ismeritek a képes kockajátékot? Mindegyik kockán rajta van a kép egy részlete. Külön nézve értelmetlen részleteket látunk minden kockán, de összerakva kialakul az egész kép. József története is ilyen. Külön-külön nézve értelmetlennek látszik József életének sok részlete, de ha az eseményeket egymás mellé állítjuk, látjuk, hogy minden részlet-esemény értelmet kapott Isten kezében. Tanuljunk meg ebből az élettörténetből job­ban bízni Isten segítő és vezető hűségében, Aki a részletekben sokszor érthetetlen, de az örök­kévalóság fényében népét csodálatosan célba- vezető Űr! K. I. 4 l É

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom