Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-11-29 / 48. szám

A bűn az ajtó előtt leselkedik

Néhány hónapja csak annak, hogy a hirosimai atombomba ledobásának 14. éves fordulója alkalmából Magyar- ország valamennyi protestáns templomában a „Hirosima- napon” bűnbánati és könyörgő istentiszteletet tartottak. De hazánk határain túl is, Keleten és Nyugaton egyaránt, minden jóérzésű ember megemlékezett a bomba ledobásának szörnyű eseményéről. A bűnbánati napon Isten igéje hívta a keresztyéneket bűnbánatra és buzdította szüntelen imádkozásra és könyörgésre, hogy hasonló szörnyűség többé ne történhessék.

A hivő keresztyén emberek mindig is igaz felelősséget hordoztak szívükben az Isten által teremtett világért és az emberért, akikért Isten Krisztusban emberré lett, érte meghalt és azt akarja, hogy az ember megtérjen és éljen. Ez a felelősség nem szűnhet meg egy-egy évforduló pl. a Hirosima-nap elmúlta után sem. Ha igaz volt a bűnbánatunk és őszinte a könyörgésünk, imádságaink meghallgatását és békevágyunk meg- áldását kellett meglátnunk sok olyan eseményben, amelynek megtörténtét pedig még néhány hónappal ezelőtt a ^legoptimistábbak is” lehetetlennek tartották. Sőt, amikor már megtörténtek, akkor is kishitűen az „utópiát” látták benne. Mi, keresztyének hisszük és valljuk, hogy ezekben is az imádságot meghallgató Isten szándékai valósultak. Hamis volna szívünkben a hit és ajkunkon annak 'megvallása, hogy Jézus Krisztus él, ha az élő Krisztus uralmát csak a templomok és a gyülekezetek területére korlátoznánk és azt, ami ezen kívül az emberi együttélés gazdag területe, a gazdasági élet, a politika, a népek egymásmelleit élése, az emberiség felemelkedése stb. kivonnánk Krisztus uralma alól.

Krisztus ma is élő Ür. Ma Is éppen úgy a békesség Fejedelme, mint amikor ilyenként jött hozzánk és közénk. Szavai a Hegyi Beszédben: „Boldogok a békesség munkáiéi” ma is teljes érvényesülésre tartanak igényt. Nemcsak a Szent Könyvet, a Bibliát olvasva, hanem a napi sajtót olvasva és a rádiót hallgatva is vallanunk kell, hogy a béke munkálásában Istennek a teljes Szentírásban és mindenek fölött Krisztusban kijelentett szándékai valósulnak. A keresztyén hit bátorságával kell vallanunk, hogy a legutolsó hónapok világszenzációvá lett nagy eseményei, Kelet és Nyugat két vezető nagyhatalma kormányfőinek személyes találkozása, az ENSZ-ben elhangzott általános leszerelési javaslat, az a páratlan esemény, hogy az ENSZ-köz- gyűlés november 20-án és 21-én, tehát két nap alatt összesen hat határozatban foglalt állást a leszerelés mielőbbi megvalósítása mellett, az egyetemes emberiségnek olyan ügye, mely Isten jótetszése alatt áll.

A hirosimai atombomba után napjainkban, egy másik i— eddig még le nem dobott t—i atombomba lett nagyon 5,híressé". Ez a franciák atombombája. A Hirosima-bűn- bánati nap bűnbánatát, annak őszinteségét talán az is leméri, hogy ezt a francia atombombát felrobbantják-e a Szaharában, vagy sem? Nem szabad a keresztyénségnek olyan helyzetbe kerülnie, hogy a hirosimai-bűnbánati nap után egy bármilyen néven megjelölt más bűnbánati napot kelljen atomrobbantás miatt vagy atombomba ledo- bás miatt tartania. Hírt kaptunk arról, hogy afrikaiak, akiknek és utódaiknak életét, egészségét legközvetlenebbül fenyegeti most a szaharai atomrobbantás, zarándoklatot terveznek a sivatagba. Köztük keresztyének és keresztyén lelkészek is. Ha kell, életük odaadásával is tiltakozni akarnak az ellen, hogy egy atombomba tüzében égjen el az emberiség, reménysége és békességet sóvárgó vágya, hogy az atombomba füstje és sugárzása szennyezze be azt, amire Keleten és Nyugaton egyszerű emberek százmilliói áhítoznak, amiért a hivő keresztyének szüntelenül imádkoznak: az emberibb és szebb élet zálogát, az Igazj béke kilátógfljti

A szaharai atombomba fel- robbantását nem tekinthetjük csupán az atombomba-kísérletek egyik láncszemének. Nemcsak azért nem tekinthetjük, mert most „atomcsend” van. Ennek a bombának a felrobbantása jelentőségében túlmegy azon is, hogy ez egy újabb hatalom első atombomba-robbantását jelentené. A szaharai atombomba-robbantás könnyen szétrobbanthatná azokat a reménységeket is, amelyek a nagyhatalmak eddigi erőfeszítései és az egyszerű emberek százmillióinak egyértelmű kiállása eredményeiként a világon valami szebb és jobb jövendő bizakodására bátorítottak. Az atombomba tüzében, ki tudja mennyi időre hamvadna el újra jóakarat és békeszándék.

Szoktunk arról prédikálni, hogy a bűn természetéhez hozzátartozik az a megtévesztő megítélés, hogy a bűn elkövetése előtt mindig jelentéktelenebbnek, kisebbnek mutatkozik a valóságnál. A Prágai Keresztyén Béke- konferencia egyértelműen

szövegezte meg minden hivő keresztyén meggyőződését, hogy az atombombával való kísérletezés is, az atomenergia minden olyan felhasználása, mely nem az ember, az élet javát szolgálja, bűn. A i bűn jelentéktelenítő (bagatellizáló) természete áll előttünk felelős francia államférfiak, többek között Jules Moch francia leszerelésj szakértő ENSZ-beli nyilatkozatában is, jnelyek szerint a francia atombomba szaharai felrobbantása távolról sem ' jelent olyan fertőzési veszedelmet, mint amit annak tulajdonítanak. Vajon akkor is ezt a nyilatkozatot adnák-e, ha nem az afrikaiak, hanem mondjuk a párizsi franciák fertőződnének? Akkor is jelentéktelen volna a következmény, ha a franciák között ők maguk, vagy családjuk, gyermekeik esnének a sugárzás áldozatául?

t

Nekünk, keresztyéneknek szembe kell szállnunk azzal, hogy bárki, bárhol, *— most a franciák a Szaharában — lekicsinyelje a bűnt és annak következményét. örvendeznünk kell azon, hogy az ENSZ-közgyűlés november 20-án határozati javaslatot hozott, mely felszólítja Franciaországot, mondjon le arról a tervéről, hogy a Szaharában felrobbantja atombombáját Külön örvendeznünk kell annak az óriási többségnek, amely ezt a határozatot megszavazta. De észre kell vennünk azt is, hogy ebben a kérdésben is, mint sok más kérdésben, még olyanok is vannak, akik — hála Isten ez napról napra csökkenő kisebbség, mert az egyszerű emberek náluk is békét akarnak! — népük képviseletében a határozat ellen foglalnak állást, vagy tartózkodással mintegy érdektelenségüket fejezik ki. Szentírási szóval ezt úgy fejezhetnénk ki: „A bűn az ajtó előtt leselkedik”. Bizonyos, hogy ezek a „képviselők” nem népüket, hanem a maguk, vagy egy kisebbségben levő hideg- háborús csoport érdekeit képviselik. A keresztyén ember azonban Isten oldalán áll. Isten pedig életre és nem egymás kiirtására vagy a pusztulástól való félelemre hívott el. Nem háríthatjuk el egy pillanatra sem magunktól a keresztyén ember ezekben a kérdésekben is kötelező felelősségét és gyakorolnunk kell az ige intését: „Szüntelenül imádkozzatok”. Dolgozzunk é$ imádkozzunk szüntelenül, hogy Isten a béke magvetését, amelynek kicsírázását az utóbbi hónapok oly sok bíztató ígéretében láttuk, erősítse, növelje és tegye gyümölcsözővé, hogy az általános és teljes leszerelési javaslatokból általános és ellenőrzött igazi béke szülessék, és soha többé, még kísérletképpen se robbantsanak atombombát.

KÜLFÖLDI EQYHAZI HÍREK

SEGÍTSÉG JAPÁNNAK

NÉMETORSZÁG

Az ez év májusában megalakult Kelet-ázsiai Keresztyén Konferencia 7500 dollár segélyt juttatott a japáni tájfun-szerencsétlenség áldozatainak megsegítésére. További segítség gyűjtése folyamatban van.

D. dr. Walter Freytag professzor, a Német Missziói Tanács elnöke szívembóliában hirtelen elhunyt, 60 éves korában. A ökumenikus mozgalom régi munkását veszítette el benne.

Templomszentelési emlékistentiszlelet Radon

Cserháti halmok koszorúja övezi Rádot, ezt a gyönyörű kis községet, amelynek közepén emelkedő domb tetejéről messze mutat a maroknyi evangéhkusság alig félszázéves temploma.

Vasárnap, november 8-án de. templomszentelési emlékistentiszteleten adta át újra rendeltetésének a jelentős munkálatokkal megújított templomot Koren Emil püspökhelyettes. Teli torokból zeng az ének. A dallam ősi: Mely igen jó az Úristent dicsérni — de a szöveg új. Ez alkalomra írta a gyülekezet buzgó kántora: Gerengay Pál. A szöveg nem csupán bib- likusságával ragadja meg az éneklőket — kilenc bibliai szövegrész fonódik benne rímes és jól muzsikáló sorokká —, hanem helyi jelentőségében és időszerűségében válik meleggé és emlékezetessé. Két sor élénken muzsikál bennem, mert tudom a javítás történetét.

„Hirdesse e ház eleink

emlékét

És utódaik áldozatkészségét.”

Bizony „éleik” részéről 1911- ben nem kevés erőkifejtést, buzgóságot, imádságot, áldozatot, munkát igényelt, míg megépítették ezt a zömök, mégis feltörő, várszerűen súlyos, mégis könnyedén felfelé törő hajlékot. De volt, aki vámszedőjévé lett a buzgó- ságnak. Az építész kispórolta az alapozásból az anyagot. Most jöttek rá évtizedek múltán, amikor a falak hosszában ijesztően repedni kezdtek s az egész épület kártyavársze- rűen omlott volna szét. Szak- szerűen megvizsgálták: a falak aüáa « laza kavicsba mélyen be lehetett szúrni a botot. A dőlő falak olyannyira veszélyessé váltak, hogy azon tanakodtak: lehetséges-e egyáltalán segíteni, vagy lebontsák az egész templomot A szakvélemény után jött az „utódok áldozatkészsége”, mely „eleik emlékére” épült. A költségek felét összeadta az alig 300 lelkes filia. Másik felét közegyházi segéllyel fedeztük. Több mint 80 000 Ft-ot kellett arra fodítani, hogy körös-körül kiváltsák a falak alját s erős alappal támasszák alá a felépítményt

Valójában alig látszik valami. Kívül ódon falak, hulló vakolattal. ’ Belül új, de egyszerű alapmeszelés, amelyre később jöhet a tulajdonképpeni festés. S egy új sekrestye — mert a régit már menteni sem lehetett. A szél fújta ki alóla az alapot. Ezt a ja- víttaüannak látszó megújított templomot mégis úgy öleli magához a gyülekezet, mint az édesapa a gyermekét, akit szakadék széléről, a halálból ragadott vissza az életbe.

Hogyne zengenék hát teld torokkal:

„Boldogok, kik lakozhatnak

házadban.

És dicsérhetnek énekben,

imában.

Szeretik dicsőségednek szent helyét

Cs lábaik szövétneke szent igéd.

Add Urunk, hogy legyünk

naponként újjá, Épüljünk mint élő kövek szent házzá.

Tiszta szívet teremts bennünk, Istenünk,

És az erős lelket újítsd meg bennünk!” BrS.

AZ ÁZSIAI ÉS AFRIKAI EGYHÁZAK- EURÓPÁRÓL

Berlinben számtalan ázsiai és afrikai fiatal tanul az egyetemen. Külön lelkészük is van Siem Tjien Hing személyében. A fiatal lelkész indonéziai, egy Jáva szigeti kis evangélikus gyülekezethez tartozik. A gyülekezet tagjai jórészt kínai származásúak, őseik évszázadokkal ezelőtt költöztek Jávára. Alábbiakban Siem Tjien Hing egy német nyelven tartott előadásából közlünk szemelvényeket. Előadása abból a szempontból figyelemreméltó, hogy betekintést nyújt az ázsiai és afrikai keresztyének gondolkodásába, főleg Európáról és az európai keresz- tyénségről alkotott nézeteikbe.

„ÁZSIÁNAK ÉS AFRIKÁNAK nincs önálló egyháztörténete — mondotta. — A »fiatal egyházak- történetét az európai egyházak missziójának története nélkül nem lehet megérteni. Emellett azonban nem szabad a nyugati gyarmatosító államok világi történetét sem figyelmen kívül hagyni, a háborúk, felkelések és elnyomások történetét. A missziói tevékenység eleinte inkább egyéni és személyes jellegű volt és kevéssé egyházi. Nem az egyház végezte intézményesen a misz- sziót Ázsiában és Afrikában, hanem különféle keresztyén személyiségek. Többféle tényező mozgatta őket: keresztyén, biblikus, humanista indítékok, de olyanok is, amelyeknek a keresztyénséghez semmi közük sincs.”

városokból és most azt szeretnék, ha nemcsak a palánta növekednék, hanem a magukkal hozott föld is kiterjedne a mi földünkön. A mi földünket át szeretnék változtatni az önök részekre tagolt földjévé. Kérem, csak a magot hozzák, csak a Jézus Krisztus evangéliumát.”

Az ökuménikus mozgalmat szerinte Európában ahhoz lehetne hasonlítani, mint amikor két elvált házastársat ismét össze akarnak békíteni; az ifjú egyházaknál viszont ahhoz, mint amikor két egymást nem ismerő ember, egy ifjú és egy leány szeretnének egybekelni.

AZ IFJÚ EGYHAZAK arra

törekszenek, hogy Jézust ne a gyarmatosítók ruháiba öltözötten kelljen látniok, hanem úgy tekinthessenek rá, mint aki közülükvaló. Az evangéliumot nem „mitológiátlaníta- ni”, hanem „európaiatlanítani” szeretnék. Egy borneói da jak asszony példáját hozta fel, aki azt állította a misszionárius előtt, hogy Jézus dajak volt. A dajakok emberevők voltak, mondta a misszionárius. Jézus zsidó volt, s ha valamivé válni szeretne, akkor inkább válna művelt európaivá, mint műveletlen dajakká. Az aszony így válaszolt: „Nagytiszteletű úr! Jézussal imádságomban dajak

nyelven beszélek és ő is dajak: szavakkal szól hozzám. Dajak nyelven mondott énekekkel dicsérem öt. Ismeri a dajakok szenvedését, életét, vágyait, mintha csak maga is dajak volna. Nem ismerem őt a mi dajak életünktől függetlenül. Számomra Jézus — dajak.”

BEFEJEZÉSÜL arról szólt,

hogy az indonéziai keresztyén diákok milyen nagy felelősséget éreznek népük iránt. 1956- ban Közép-Jávában, ahol a háború alatt kiirtották az erdőket, új erdőt telepítettek. Dél-Jávában árvízpusztítás idején orvosi és egyéb segítséget nyújtottak s együtt szenvedtek az éhező néppel. Ezt nem valami egyházi térhódítás érdekében tették, hanem csupán Krisztus iránti engedelmességből, segítőkészségből. „Nem szigetelődünk el népünktől, szétszórtan ott élünk nem-keresztyén testvéreink között és velük. Istentiszteleteinkre m'■'ghívjuk szomszédainkat és barátainkat. De mindig tudatában vagyunk, hogy Krisztus, bennünket felebarátaink szeretető ve! bízott meg, hiszen Krisztus a mi felebarátainkért is megfe- szíttetett. Cselekedeteinkkel és egész életünkkel Krisztus levelévé kell válnunk, hogy; így váljék ő nyilvánvalóvá.” r Benczúr László

ha nem szólalna meg a másik kéz is. Krisztus Jobbja. meg jelöli Máté uj útját. Sza-, mara ez meg ismereden, de nem az önzés, hanem a szolgálat útja ez mar. Micsoda Lépcső! Micsoda hangiéira! Micsoda festői, művészi skála!: az illő' arannyal terheit kéztől — a szolgalatra —■ küldő kézig. Milyen evangélium van é kezekben! Hatalmasat prédikál, ez ,a kép. —# Ez igen papom. Egészen elragadtál. Nagy festő ez a Palma Vecchia. De alig hallottunk valamit róla,

— Nem csoda, Tamás, hiszen kora két kimagasló óriása, Tizian és Giorgio mellett és korában élt.

*

— Én is hoztam valamit neked, Jóska. A múlt héten olvastam és nagyon megragadott. Elhoztam neked: Virágos gyertyák. — Ismeretlen kínai szerző müve. Kínai könyv, de milyen. Ha elolvasod, tudom — mert ismerem erkölcsös nézeteidét, a fiatalságot féltő szeretetedet, — boldog leszel.

— És te, Tamás, mit summáztál mégis belőle. Na nem a tartalmára gondolok, mert akkor nem lesz érdekes, hanem a könyv egészére, üzenetére, stílusára nézve.

— Elsősorban is azt, hogy ez a könyv nagyszerű, . mert egyszerű. Hiába keresné benne az ember a cikomyát, fel- lengősséget, nagyképűséget, de még mesterkéltséget is. Ez a könyv lehet a XII. század, de a XX. század fiának alkotása is. Olyan realista, mint amilyen realisták sokan szeretnének lenni. Mégis a legmegra- gadóbb benne az, hogy úgy él, szól, cselekszik benne minden alak, szereplő, amint az a legtermészetesebb és legegyszerűbb.

Olyan, mint a kínai ember, kedves, közvetlen, természetes, egyszerű.

— Meglepsz Tormás, kíváncsivá is teszel. És még van benne valami?

— A pozitívumok serege. A tiszta szerelem, a hamisság bukása, az igazság diadala. Olyan, hogy minden fiatal kezébe adnám 18—24 éves korban. Ez a nép a maga egyszerűségével és művészetével olyan hatalmas, mint e könyv ismeretlen írója: naggyá nő az olvasó előtt.

— Bizony Tamás, igazad lehet. Én is úgy látom, sok erő van e népben és előttük a jövő.

Egy pillanatra csend lett A szomszéd szobából gyermekek lármája hallatszott. Szinte egyszerre néztek az órára. Ma na—on eltelt az idő.

Búcsúzásnál melegen simult egymásba a két kéz. Ma este is jól elbeszélgettek.

Fábry István

„Az annak idején gyarmati sorsra jutott népek szoros összefüggést láttak és éreznek ma is Európa, a gyarmati hatalmak és a keresztyénség között. Indonéziában a legutóbbi időkig is az a nézet uralkodott, hogy keresztyénné lenni és európaivá válni egyet jelent. Ezért bizony az egyházakat és a missziót felelősség terheli. Gondoljunk csak a régebbi keresztelési gyakorlatra. A megkeresztelt ázsiai ember új nevet, mégpedig európai nevet kapott. Naba- ban lelkész például keresztsé- ge alkalmával az Ernő-Károly nevet kapta. A keresztyén iskolákban gyakran adtak az európai tanítók az ázsiai tanulóknak európai nevet. Azt mondták, ■ hogy az ázsiai és az afrikai nevek túl nehezek. Erre az ázsiai és afrikai keresztyének élcesen azt mondták, hogy az Ázsiában és Afrikában élő keresztyéneknek ezék szerint tulajdonképpen a forró trópusi éghajlaton is nehéz európai ruhájukat kellene hordaniok.”

„Figyelemre méltó, hogy éppen a mostani időkben menynyire virágzik és növekszik egyházunk. Egy példa: 1945- ben, mielőtt önállókká lettünk volna, kereken 3 millió keresztyén élt Indonéziában, ma már 5 millió a keresztyén egyháztag. A mi fiatal egyházunk ma már önálló egyház. Nemcsak azért, mert önálló államban él, hanem azért. is, mert úgy véli, hogy ez hozzá tartozik az egyház útjához, csak így hirdetheti az evangéliumot saját népének.”

„Ázsia és Afrika fiatal egyházait vágyakozás tölti el az egyház ökuménikus egysége iránt. Az egység — úgy gondolom — nem olyan nehéz kérdés, mint Európában, ahol különféle széttagoltságban élnek az egyházak és az így széttagolt egyházak egymással szembeszegülnek. A fiatal egyházak nem voltak ugyan soha teljesen egységesek, de széttagoltak sem. Csak a hozzánk jött missziói munka volt felekezetileg tagolt.’.’

AZ EURÓPAI EGYHAZAK

és missziói tevékenységük széttagoltságát az egységet kereső fiatal egyházak nehezen tudják megérteni. Szemléltetésül egy fiatal leány felszólalását említi meg, aki európai misszionáriusok értekezletén a következőket mondotta: „Az Űr Jézus Krisztus azt mondotta önöknek, hogy az evangélium magvát hozzák a mi földünkre, önök azonban cserepes növényeket hoztak s a cserepekben magukkal hozták saját hazájuk földjét. Földet hoztak Amszterdamból,

beszélgetés

a.

(Egy kép. egy könyv.)

Sűrű, csendes eső fényesítette az utakat. A lámpák fényében köd és eső keveredett. Hűvös szél is siettette Tamást ezen az estén, mikor Mester József lelkészhez igyekezett.

Hétfő este volt. Mikor Tamás beállított barátjához, a szobában langyos volt és meghitt csend.

— Örülök jöttödnek, Tamás. Egy képet szeretnék mutatni neked.

— Igen, a képeket nagyon szeretem. Valami komoly alkotás ? Tudom, Te is szereted a szépet, a mesterit.

— íme, nézd, itt van.

— Ez igen, ki alkotta ezt, és a címe nem Máté elhívása?

— Eltaláltad, Tamás. „Máté elhívása” ez. A festője pedig Jakopo Palma II. Vecchia.

— Hallottam már valahol a nevét, Jóskám, de mikor is élt?

— Palma Vecchia 1480 körül született és 1528-ban halt meg. Tizián és Giorgio idejében.

— Gyönyörű ez a kép. Van benne valami nagyon mély gondolat, valami igen komoly tanulság, olyan ez, mint egy prédikáció.

— Igen, Tamás. Nézd csak, a sötét háttérből, kékeszöld nyomon lép előtérbe két személy: Jézus Krisztus és a vámszedő Máté. Mintha .mindketten itt állanának előttünk és beszélnének. Nem is any- nyira arcukkal, mégha oly szépen sikerültek is, hanem inkább kezükkel. Ez a négy kéz beszél ezen a képen hatalmasan. Egészen balra van Máté bal keze..... a homályban. Mintha a régi életét jelképezné, ujjat között csillogva ömlik a sárga arany. Minden sötétben csak a pénz világít. Démonikusan. Ezt a kezet még nem érintette Krisztus. A mammoné. Máté másik keze már mást hirdet. A vámszedő már meghallotta Jézus hívását. Ez a kéz bátortalan, de mégis már Krisztus kinyújtott keze felé nyúl, keresi az igazi világosságot.

Ez a két kéz szépen örökíti meg azt a pillanatot, mikor a kapzsiság sötétjéből cay lélek tusakodva átjut az Ür világosságába ... Mintha csak minket is megkérdeznének ezek a kezek, vajon a mi kezeink hová tartoznak? Vajon az önzés sötét homályába, vagy már a szeretet világosságába?

Most nézzük csak Jézus kezeit. Baljával hívja Mátét. Krisztus mindig így cselekszik, mikor találkozik az emberrel: magához hív. És mégis

Géniből, Wuprertalból és máé ez a hívás nem volna teljest