Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-08-09 / 32. szám

HIROSIMÁI ÚTIRAJZ Hirosima japán félszigeten fekszik. Itt dobták le 1945. augusztus 6-án reggel azt a bombát, amely befejezte a második világháborút. A há­borút saját eszközével, a rom­bolás eszközével zárták le. Hirosima tragikus hírességé­ről ma már mindenki tud a világon. Azon a végzetes reggelen égy ismeretlen japán férfi el­indult hazulról, hogy a bank­ból pénzt hozzon. Mivel túl korán érkezett, leült a bejá­rat kőlépcsőjére. Amikor rö­viddel 9 óra után a bomba lezuhant, a férfi nem volt többé. Eltűnt, egyszerűen nem találták. Senki sem tudja megmondani, hogy a rádióak- tiv sugarak égették-e el vagy repeszdarabok semmisítették meg. De a kövön, ahol ült, sötét folt maradt, egy ember rettenetes mása, aki előbb még létezett, de most már csak ez a fekete körvonal maradt belőle. Mintegy az idők jelképe ez: az ember sa­ját maga által szabadjára eresztett erőktől megsemmi­sül és belőle csak ez a ször­nyű árnyék marad. Friss, napos februári napon tekintettünk le a városra ar­ról a dombról, ahol az ame­rikaiak atombetegségekkel foglalkozó intézetet létesítet­tek. De senki sem mond kö­szönetét vagy nyilvánít elis­merést azért, hogy az ameri­kaiak az atombomba még mindig ható borzalmas követ­kezményeivel felvették a küzdelmet. Ellenkezőleg: a nagy épületcsoport csak fo­kozza az emlékezést arra a borzalomra, amely annakide­jén a városra tört. A folyón híd ível át, mely széles úttestben folytatódik. 'Azután nagy tér terül el. Mindegyik a békét hordozza nevében: békehíd, békeút, bé­ketér. Olyan ez, mint eskü a Szörnyű emlékezéssel szemben. Nagyon modem, de jólesően egyszerű az emlékmű a béke­téren. A. legmegragadóbb an­nak a kis emlékoszlopnak fel­irata, amelyet az atombomba következtében elpusztultak öz­vegyei állítottak. Türelmes, majdnem alázatos japán nyelvű szöveg, amely azt mondja, hogy az ő áldozatuk akkor nem lesz hiábavaló, ha nem ismétlődik meg, ami ha­lálukat okozta. Az ember szin­te érzi, hogy ennek a város­nak neve az emberiség telje­sen új helyzetének jelszavává vált, és hogy egyetlen szó a felelet arra a még le nem győzött, halálosan fenyegető veszedelemre, amelyet az em­ber tudományával maga idé­zett fel. Ez a szó: béke. Ha túlnézünk a béketéren, távolból látjuk a béketemplom tornyát. Modem katolikus templom. A hatalmas épít­mény, az egész világról ér­kező adományokból létesítve, feltűnően elüt a szegényes ja­pán környezettől. Békeharang függ magas tornyában és hí­vogat istentiszteletre. Ennek a napnak estéjén kis protestáns templomban voltam. Japán keresztyének nagy számban gyűltek össze — professzorok és kulik, diá­kok és öreg nénik. Prédücá- ciómat mondatról mondatra tolmácsolják. Azt a gondolatot említem meg, amely ígéret­ként tündököl: Nincs világ­béke a béke emberei nélkül. A leggyümölcstelenebb és legmenthetetlenebb magatartás a gyűlölet — a gyűlölet né­pek és emberek között. Az egyetlen, ami az emberiség jövőjét katasztrófától meg­mentheti: a béke vágya. „Di­csőség a magasságos meny- nyekben Istennek és békes­ség a földön” ...a jóakaratú embereknek? Ez elengedhetet­len; de elég az emberek jó­akaratára hagyatkoznir^Az eredeti szövegben hatalma­sabban és vigasztalóbban hangzik: „... az isteni jótet­szés embereinek”. Azokban az emberekben, akik Isten kegyelme alatt, Istennel való békességben élnek, növekszik a béke érzülete. (1956-ban megjelent útinap­lóból.) Svájci keresztyén fiatalok hangja Svájcban 1958-ban forrott a súlyos kérdés: felszer eljék-e S semleges állam haderejét atomfegyverekkel? A vitában egyik keresztyén ifjúsági havilap is részt vett. Körkérdést intézett olvasóihoz. A beérkezett válaszokat pedig közölte. A feleletek között voltak felelőtlenek is, de találunk nagyon sok komoly véleményt, bátor keresztyén meggyőződést. Ez nem kis dolog, Hiszen a közvélemény nyomásával szemben kellett felemelni számlikát. Néhányat megszólaltatunk annak illusztrálásául, hogy az igazi 'keresztyén felelet az atomfegy­verkezés kérdésében nyugaton és keleten ugyanaz: NEM! Az istenfélelem meggondol- koztató hiányára vall, ha va­laki azt véli, megsemmisítő fegyverekhez kell nyúlnunk, amelyek nincsenek tekintettel emberre, állatra, növényre. Van egészséges, keresztyén fé­lelem az atombombától, és ez attól a vétektől való félelem, amelyet: alkalmazásával (akár önvédelem céljából is) ma­gunkra vennénk. Megengedhe­tetlenül belenyomulnánk Isten teremtésébe. * _ A nukleáris fegyverek a* öngyilkosság eszközei. Mint öngyilkosok, tiszta lelkiisme­rettel léphetünk a mi Urunk elé? * A svájci haitóságolkinalk az a szándéka, hogy az atomfegy­vereket bevezessék a hadse­regben, „mivel az ország és a nép megvédése csak így tel­jesíthető“, világosan mutatja, hogy az Istenbe vetett biroda­lom helyébe hitetlenség lépett a mi „keresztyén“ országunk­ban. * Keresztyén fiataloknak ez a testvér-hangja erősítse meg bennünk is a helyes keresz­tyén meggyőződést! * Azok az emberek, akik azt hiszik, hogy a háborút és az evangéliumot összhangba lehet hozni (akár általában, akár bizonyos körülmények között), Krisztus elárulói. Életre indító bűnbánat „Rossz korban születtünk' — így sóhajtanak fel gyakran, akik már két világháborút megértek s nem szeretnének egy újabb, harmadikat is megérni. Ebben a sóhajban van igazság, de csak fél igaz­ság. Az emberiségnek egy olyan korszakába léptünk, amelynek kapujára ez a név van felírva: Hirosima. Atom­korszaknak is szoktuk nevez­ni ezt a korszakot. Ez a kor­szak azonban nemcsak Isten ítélete alatt áll. Az atomkor­szakra is érvényes az ö ke­gyelme. Ebben a korszakban is az életet és nem a halált választotta Isten számunkra. Hirosima poklában azért keil meglátnunk a keresztet, Jé­zus Krisztust, hogy teljes ha­tározottsággal hirdessük az atomkorszak emberének: nem kell a halált választanod, vá­laszthatod az életet. Istennek az egész emberiség iránt Jézus Krisztusban kife­jezett jóindulata, békeszándé­ka kézzel fogható tényeken is felcsillan. Max Borúnak, a Nóbel-díjas atomkutafcónak néhány évvel ezelőtt Hanno- verban tartott . előadása is ezekre mutat. Többek között a következőket mondja: Az atommagban rejlő ener­gia felfedezése nemcsupán fe­nyegetést és veszedelmet je­lent a jelenlegi emberiség számára, sokkal inkább je­lenti új felismerések, hatal­mas tcehnikai fejlődés forrá­sát, sőt túlzás nélkül mond­hatjuk: az emberiség meg­mentését egy másik jelentke­ző veszélytől, amely a szer­ves égő anyagok kimerülése következtében áll elő. A mi civilizációnk a szerves égő anyagok kiaknázásán épül, vagyis a szén, a nyers­olaj és csak igen csekély mér­tékben a vízienergia kiakná­zására. Jelenleg még elegendő mértékben teremtik elő eze­ket. Már látható azonban az idő, mikor a szükséglet nem lesz kielégíthető. A szüntelen háborúk ellenére, az emberi­ség létszáma az utóbbi 150 esztendő alatt, hihetetlen mér­tékben növekedett meg. Azt lehet mondani, hogy 100 év alatt megkétszereződött. 1800- ban kb. 900 millió, 1850-ben 1 200 millió, 1900-ban 1600 millió, 1950-ben 2 500 millió ember élt a földön. Az energiaszükséglet leg­alább ilyen mértékben nö­vekedik, sőt tulajdonképpen lényegesen gyorsabban, mert hatalmas földterületekért, kü­lönösen Ázsiában és Afriká­ban, mélyen a haladottabb országok életszínvonala alatt élnek az emberek, de arra tö­rekszenek, hogy a lemaradást behozzák. Mivel a tartalékok összes­sége korlátozott, különösebb látnoki képesség híján is ki lehet mondani, hogy az em­beriség válsága felé tart. Az atomfizikusok felelőssé­get hordoznak ezért a folya­matért. Enélkül energia­hiány következtében, civili­zációnk nyomorultan tönkre­menni kényszerülne. Ezért dolgoznak odaadással nehéz tudományos, technikai, gazda­sági és társadalmi problémák leküzdésén. Mintha a Gondviselés ma próba elé állítana bennünket: akartok-e tovább élni? akar­tok-e sokasodni? meg akarjá­tok-e javítani életetek színvo­Hirosimában percek alatt Kétszázezer ember halt meg. Váratlanul jött a halál, S pusztult gyermek, ifjú, öreg Hirosimában aznap reggel Csecsemő aludt édesen. Anyja őrködött álma felett: „Aludj, aludj kis gyermekem!“ Hirosimában kicsi gyermek Játszott vidáman gondtalan, Ö még nem tudta, nem értette Mit jelent ez: háború van. Hirosimában iskolába Mentek reggel a gyerekek. Azt hitték, előttük az élet, Melyre kell, hogy készüljenek Hirosimában ifjú lányka Egy katonáról álmodott: Ha véget ér a háború, majd Együtt lennének boldogok. Hirosimában minden anya Féltve nevelte gyermekét — Lehulló bomba, gyilkos szilánk Jaj, ki ne oltsa életét! Hirosimában öreg szülök Aggódtak gyermekükért! Kinek a frontra kellett menni. Várták, hogy egyszer visszatér. Hirosimában folyt az élet, Az utcán emberek jártak. Mindenki végezte munkáját. Búgtak a gépek, a gyárak. Hirosimában oly sok ember Békét remélt és életet — Repülő jött, és bomba robbant — Aztán mindennek vége lett... A hirosimai halottakra emlékezve írta — egy falusi olvasó, nalát. Kezetekbe adom a jövő kulcsát. Csak egy a kiköté­sem: hagyjatok fel a veszeke­déssel, a bizalmatlansággal, az erőszakkal. Különben jajj néktek! Vajon meghalljuk-e az intő szót? Mindehhez két megjegyzést: 1. Hamis lenne Hirosima napi bűnbánatunk, ha az is­tentiszteletről hazafelé tartva, továbbra is csak azon sóhaj­toznánk, hogy „rossz korban születtünk“. Az igazi bűnbá­nat bizakodó, reménykedő és engedelmes életre indít. Jézus Krisztus ilyen bűnbánactal ajándékoz meg bennünket. Hi­rosima pusztulásával kapcso­latos bűnbánati és könyörgő napunknak ezért Jézus Krisz­tus napjává kell válnia. 2. Ha Hirosima poklában meglátjuk a keresztet, Jézus Krisztust, akkor ez a rom­város intő jellé lesz számunk­ra, olyanná, mint „fáklya ve­rem előtt“. Vagy, hogy Remé­nyije Sándor idézett verse egy másik képével szóljunk, egy olyan fáklyává, amelyet ré- gente a győztes hadvezér tű­zött ki a legyőzött város fő­terén. Amíg a fáklya ég, ér­vényben van a kegyelmi idő, az ellenállók letehetik fegy­verüket, nem lesz bántódá- suk. Ilyen fáklya-fénnyé vál­hat Hirosima fájdalmas, intő, szívet összeszorító példája számunkra, ha a halál felett és a világ bűne felett diadal­mas Élet Fejedelmének fényé­ben tekintünk rá vissza Benczúr László t Könyvespolc ALOIS JIRASEK legújabban magyarul megje­lent műve: Vitézek, Zsoldosok és Huszárok, öt történelmi el­beszélés, a hosszabb lélekzetű regényeiből („A kutyafejűek”, „Sötétség”, „Mindenki ellen”) a magyar olvasóközönség előtt már ismert cseh író gazdag terméséből. A történelem szé­les körét ölelik fel ezek az el­beszélések: a csehek 13. szá­zadbeli szabadságküzdelmétől a brandeburgiak ellen, a hu­szita háborúkon s a harminc­éves háborún át egészen a 48-as magyar szabadságharcig. Az ősi ellenség, a német ellen folynak a harcok, akár a Né­metrómai szent birodalom, akár a Habsburg-császárság mezében jelentkezett. S köz­ben egyre másra magyar vá­rosok, tájak, emberek neve is felbukkan. Emlékeztetőül, hogy a Dunamedencében, a Kárpátok karéjában élő né­pek sorsa egybefonódott. Együtt kell megtalálniuk a békében és szabadságban való élet feltételeit. A fordítás Szalatnai Rezső gondos munkája, ő írt okos tanulmányt a szép kiállítású kötethez. A fordítás ízes, szemléletes magyar stílusa szinte eredeti mű benyomását kelti. — ó — Családi hírek. Audits József, az egykori budapest-fasori főgimná­ziumunknak 1912 óta hűséges és odaadó szertári laboránsa, majd kapusa, négy és fél évtizedet meghaladó lelkiismeretes szolgá­lat után 72 éves korában Buda.- pesten, a régi gimnázium épüle­tében levő lakásán elhunyt. Az igaznak emlékezete áldott! AUGUSZTUS 6. 1548-ban halt meg Georg Rhau (Khaw) német zenemű­kiadó. 1488-ban született. Lip- csében a Tamás-templom kán­tora volt, amikor végbement 1519-ben Luther és Eck híres vitája. Miután már korábban is dolgozott rokonai nyomdá­jában, 1529-ben átvette a Rhaw—Grunenberg nyomdát. AUGUSZTUS 1. 1615-ben halt meg V ul- pius Menyhért weimari kántor. Ö szerezte többek közt a következő korál-dallamo- kat: „Krisztus, te vagy éle­tem“ (556), „Dicsőség néked, Istenünk" (737). AUGUSZTUS 9. 1945. augusztus 6-án hullott Hiros ima japán városra az atombomba. A Prágád Ke­resztyén Békekonferencia is­mert felhívása az egész ke­resztyén világ lelkiismoretét keresi ezen a gyászos emléke­zetű évfordulón. Magyarorszá­gi gyülekezeteink emlékezése hunba na t és bűnbocsánatért való könyörgés ezen a napon. 1920-ban Genf ben előké- szító konferenciát tartották a „Gyakorlati keresztyéníég”, más kifejezéssel, az „Élet és munka” ügyével foglalkozó vi- lággyüléshez. Ezt aztán öt év múlva, 1925-ben Stockholmban tartották meg. A mozgalom motorja Söderblom Náthán, uppsalai érsek volt. Ugyan­csak Genfben és szintén 1920- ban ülésezett a párhuzamosan futó másik ökumenikus moz­galom tervező konferenciája is; e másik mozgalom arra irányult, hogy a „Hit és szer­vezet” dolgaiban legyen egy­házközi tanácskozás. AUGUSZTUS 10. Kr. u. 70-ben történt. Je­ruzsálem pusztulása a 66-ban kezdődött római—» zsidó háború befejezéseképpen, A templom már az ostrom alatt kigyulladt, és a város szándékos, megtorló össze- rombolásával egyszerre a zsi­dóság áldozati istentiszteletei­nek a színhelye is végső rom­lásra jutott. A városban la­kott zsidókeresztyének még az ostrom előtt Palesztina más vidékére vonultak. Így az ad­dig legtekintélyesebb keresz­tyén gyülekezet, a jeruzsálemi, befejezte különleges egyház­történelmi szerepét. 1556-ban született Nicolai Fülöp német énekíró. Szen­vedélyesen védelmezte a luthe­ránus tanítást. 1596-tól a vesztfáliai Unnában lelkészke- dett, itt borzalmas pestisjár­vány tört ki; gyülekezete vi­gasztalására irta „Az örök élet örömtükrét” és ebben ta­lálható az általunk is szívesen énekelt két éneke: „Tündöklő hajnali csillag” (403), „Vigyáz­zátok, azt kiáltják” (588). 1608-ban halt meg. Az egyházi énék történetében az a neve­zetessége hogy szépen szólal­tatta meg a Krisztus iránti személyes vonzalmú szeretetet; énekeiben egészségesen páro­sul a lutheri keresztyénség és a misztika. Friedrich Lajos: AZ ÉLET PARANCSOLATA Ha valakit egyszer megkérdeznénk, mi az, ami nélkül nem tudja elképzelni az életet, akkor egészen biztosan azt a mondatot mon­daná^ reá, hogy „szeretet nélkül nincsen élet!" — Annyira nincs, mint ahogy nem tudnánk élni nap nélkül. Képzeljük csak el, mi lenne, ha egyszer lehullana és széttörne a nap. Többé nem lenne kenyér, tavasz és kék ég. Lehet, hogy ívlámpák még megvilá- gitanák az utcákat, de a lámpák árnyéká­ban sápadtan járnának az emberek. Kihűlne és megfagyna a föld. Szeretet nélkül nincs élet. Képzeljük el a világot szeretet nélkül. Az anyacsók, a pá­rod mosolya, a gyermeked simogatása és a karácsonyeste nélkül és nem kívánsz többé élni. Ady Endre három szép szavát milliók könnye sírja végig a világon: — Szeretném, ha szeretnének! Minden szívnek szívre van szüksége, amelyik föléje hajol és betakarja. És mindenki átölel valakit, amikor az em- bererdön végigsüvít az ősz: jaj, csak ezt az egyet el ne rabolja tőlem a halál! Amikor Jézusnak odatartják a törvény­táblákat, hogy húzza alá azt, amit a legfon­tosabbnak és legnagyobbnak tart a paran­csolatok között, akkor ö egy gyönyörű új szóval írja át a rideg kőtáblákat és ezt a szót milliók olvassák végig a világon: sze­retni! Jézus nagyon jól tudta, hogy aki szeret, annak nem kell külön megmondani, hogy mit tegyen és hogyan viselkedjék. — Az édesanyának nem kell könyv és nem keU kőtábla, hogy arról leolvassa és megtanulja, hogyan szeresse a gyermekét. Nem kell pa­rancs az anyacsókhoz és nem kell kotta a bölcsődalhoz. Nincs törvénye annak az ál­dozatnak, amelyik virrasztásos éjszakában veríték, könny és imádság között ezer és ezer ólálkodó veszélyen át az élet napfé­nyes útjára ringatja a gyermekét. Csak egy szív jön utánunk, amelyik szeret! Paul Geraldy, a fehér hajú francia költő az élete utolsó karácsonyestéjén boldog köny- nyekkel csókolta hitvese arcára ennek az igazságnak örökszép vallomását: — tudod kedves, a mi életünkben az volt számomra a szép, hogy mindig éreztem, hogy a lépé­seimet annak a léptei kísérik, aki szeretett engem! Isten akaratához nem törvény kell, hanem szív, amelyik szereti Öt, amelyik az Ö szivével minden pillanatban összedobban. Ez az összhang, ez a harmónia — ez a leg­nagyobb parancsolat! Ez az összhang tanítja meg az embert sze­retni a másikat is! Mindenkit, aki a küszö­bödre lép. Akkor otthona leszel és testvére mindenkinek, barátnak, ellenségnek és ide­gennek. Akkor érted meg, hogy mi mindnyá­jan emberek egy család vagyunk. Minden ha­lálnak, minden háborúnak és minden könny­nek az árnyéka a mi < arcunkra is odavetődik. A mi szívünkbe is belevág. Mert ugyanannak a sorsnak a testvérei vagyunk! Valaki egy­szer azt mondotta: — Légy kemény, mint a gyémánt: amely mindent karcol, de öt nem karcolja meg semmi! Ebből a mondat­ból születtek a szenvedések, a szörnyű vi­ták és vérengzések, harcok és háborúk. Jézus egy másik mondatot ír a szivedre: — Sze­resd a felebarátodat, mint önmagodat! Milyen szép ez a parancsolat! — Olvasd csak el, egy keleti nép ismeretlen bibliája ezt mondja róla: — AJei egy árvának, egy is­meretlennek a fejét megsimogatja, egy fény­sugarat fog kapni a feltámadás napján min­den hajszálért, amihez a keze odaér! Milyen szép ez a parancsolat! — Hallgasd csak. Az emberi könnyek költője így énekel róla: — Ha mindenki csak egyetlen fát ül­tetne el, újra édenkertté válna a föld és ha mindenki csak egyetlen egy embert tenne boldoggá — boldoggá lenne a világ! Milyen szép ez a parancsolat! Róla beszél­nek ezek a verssorok is: „A kezet csak megfogni szabad elereszteni vétek ellökni átok. Egymásba simuló kezek tartják össze az eget és a világot!' Vasárnap, augusztus 9-én a halál földjére emlékeznek szerte az országban az emberek. Harcok és háborúk pattanó pokla szakadt rá akkor az emberekre és otthonokra, bölcsökre és mezőkre. Mi ma az emlékezés halálos földjéről, háborúk poklából békés holnapok­ba nézünk. Mi élni, szeretni akarunk! BoL dogan, együtt. Békés otthonban és boldog családban. Mi az élet parancsát mondjuk és vidáman valljuk az élet békés és testvéri mozdulatát: — „egymásba simuló kezek tart­ják össze a világot!’-*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom