Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1959-07-19 / 29. szám
A Hirosima-bűnbánati nap elé D. Schmauch W er ner, a greifswaldi evangélikus teológiai fakultás újszövetségi tanszékének a professzora. A Prágai Keresztyén Békekonferenciának mindkét ülésén a határozatok végső szövege az ő tollából származik. Csendes tudós típus. Keveset beszél. De ha megszólal, minden mondata „ül”. A békével, az atomháború kérdésével és a Hirosima-bűnbánati nappal kapcsolatos álláspontja mélyen a Szentírásban gyökerezik. Igen fontos megállapítása, hogy „a Prágai Konferencia nemcsak a keresztyénség felelősségét állapítja meg az atom- fölfegyverzés és atomkísérletek kérdésében, hanem mindenekelőtt saját magát köti hozzá Isten igéjéhez és annak a parancsolatához." Ezért indul ki legutolsó megnyilatkozásában is Mt 5,9 megállapításából: „Boldogok a békességet szeretők, mert őket nevezik Isten gyermekeinek.” A fenti mondatot nem szabad kiragadni és elszigetelni mindattól, amit Jézus az egész Hegyi Beszédben tanítványainak a lelkére kötött. „Jézusnak az igehirdetése Mt 4,17 szerint ebben a mondatban foglalható össze: »Térjetek meg, mert elközelített a meny- nyek országa«. A Hegyi Beszéd pedig ennek az evangé- liomnak, ennek az örömhírnek az alkalmazása az ember egész földi életére.“ A békesség megteremtése éppen ezért nem alkalmi feladata a keresztyén embernek, hanem a Jézus Krisztus követségében járó embernek lényeges ismertető jegye, elszakíthatatlan kapcsolatban van a bizonyságtételével é$ magatartásával. A keresztyén ember békességszerzése Isten állandó békességet munkálásának az elismerése. S ezért vele kapcsolatban nem tehető fel sem az a kérdés, van-e eredménye, még kevésbé az a kérdés, hogy milyen érzülettel és gondolattal nézik és fogadják az emberek. A Szentírásnak ezt a tanítását kell alapul venni, ha helyesen akarunk véleményt alkotni a jelenlegi politikai helyzetről és meg akarjuk érteni a Prágai Békekonferencia második ülésének az üzenetét. Keresztyén szempontból tömegpusztító fegyverekkel háborút folytatni nemcsak felelőtlenség, hanem bűn és Krisztus követségének a megtagadása. E tekintetben rendkívül fájdalmas jelenség, hogy a keresztyénség napról napra cserben hagyja az embereket és bizonytalan magatartásával a hidegháborút táplálja. Márpedig a keresztyén emberek felelőssége nem merül ki abban, hogy szembefordulnak a „melegháború“ előkészítésével, hanem az is feladatuk, hogy munkatársak legyenek a hidegháborút megszüntetni akarók nagy táborában. A Prágai Keresztyén Békekonferencia egyik nagy vívmánya, hogy a hidegháborút teológiai kérdésnek ismerte föl. Hiszen a legmegdöbbentőbb, hogy ma egyházi hidegháború is folyik. A melegháborúnak és a hidegháborúnak a keresztyén megítélésén fordul meg ma, hogy mennyire hűséges a keresztyénség Urához és mennyire szereti azt az emberiséget, amelyért Krisztus meghalt és a pokolra ment. D. Schmauch ismételten megbélyegezte a Németországi Egyesült Evangélikus egyház zsinatát, hegy ezekben a kérdésekben a mai napig nem tudott egységes és világos tanítást és útmutatást ad- j ni a német evangélikus keresz- tyénségnek, amely pedig mai politikai helyzeténél fogva különösen is hivatott arra, hogy a békességszerzés oldalán álljon és harcoljon; Ennél a kérdésnél világosan fölveti Schmauch a német evan- gélikusság politikai felelősségének a kérdését is Németország jelenlegi kettéosztottsá- gában és a berlini kérdésben. Mert igaz ugyan,, hogy a politikai döntéseket a keresztyén ember nem vonhatja le közvetlenül a Jézus Krisztusról szóló hitvallásából. De az is tagadhatatlan, hogy „ilyen politikai döntések a hit alapján lehetségesek. Az Űjtestá- mentom nem állapítja ugyan meg, hogy ma 1959-ben milyen cselekedetekre van szükség a béke megvédése érdekében.“ De azt is világosan kell látnunk és vallanunk, hogy politikai magatartásunkat is meghatározza az a krisztusi parancs, amely a békesség munkálására int bennünket. Schmauch professzor üzenetét ezekben a kérdésekben így foglalja pontokba: 1. A keresztyének semmiképpen sem vehetnek részt olyan akciókban, 110 éve halt meg Rázga Pál lelkész, a szabadságharc vértanúja léhezf&fa amelyek a világ ördögi vonásait szolgálják. Nem állhatnak úgy valamelyik oldalra, hogy annak folytán bezárul előttük a másik oldalon álló testvérhez vezető ajtó. Z. Az evangéliom fölszabadit bennünket arra, hogy „minden emberrel együtt dolgozzunk, aki a józan ész alapján és politikai eszközökkel törekszik a békére." 3. Az igazi keresztyéneknek kell ezen a téren megtenniök az első lépést és ezzel a magatartásukkal a politikai vezetőket is arra indítaniok, hogy a megbékéléshez vezető útra elsőnek lépni nem gyávaság, hanem a legnagyobb bátorság. Ezek mellett az általános megállapítások mellett a mai konkrét teendőket így látja Schmauch professzor: 1. Be és meg kell szüntetni a versengést a tömegpusztító fegyverek gyártásánál. Üjna meg újra kérni kell az atomnagyhatalmakat, hogy a végső cél elérése előtt ne hagyják abba a tárgyalásokat. „A Nyugat propagamdafogásnak minősítette a Szovjetuniónak 1958. március 31-i hálára kötelező ajánlatát. De miért nem tette próbára ennek az ajánlatnak az őszinteségét azzal, hogy egy megfelelő és nagyobb ajánlatot tesz a békés megoldásokra?! Hiszen ehhez megvolt a lehetősége!“ 2. Nem kétséges, hogy ,.Nyugatnémetország katonai föl- fegyverzését és bekapcsolását az atomfegyver-bázisok övezetébe keresztyén és politikai szempontból egyaránt felelőtlen lépésnek tartjuk. Politikailag egyenesen elképzelhetetlen, hogy hogyan lehetne megvalósítani Németország újraegyesítését, ha mi németek magunk nem teszünk meg mindent annak a félelemnek a megszüntetésére, amit a német militarizmus keltett a világiban.“ 3. Ha a középeurópai atommentes övezet kérdése sok és többször megtárgyalt okból értelmes és célravezető dolog, „akkor nekünk németeknek kell jó példát mutatnunk, akik a többi népekkel szemben oly sokat vétkeztünk és mindent megtennünk azért, hogy ilyen módon a feszültség feloldódjék. És higyje el a világ, ezt nem azért tesszük, mert valamilyen keleti ideológiának és koncepciónak „adtuk el magunkat“ mint keresztyének, hanem azért mert legjobb belátásunk szerint ezt cseleked- teti velünk keresztyén felelősségünk". 4. Nekünk keresztyéneknek mindig áldozatra készeknek kell lennünk. Ezért nem mondhatunk nemet arra a békeszerződés-javaslatra, amelyet a Szovjetunió tett a határokra vonatkozólag. A bűnös szándékkal elkezdett és totálisan elveszített háborúnak a következménye ez. És igen nagy segítséget jelentene Európának, ha cserébe olyasmit kapnánk ezért, amivel eddig mi németek a történelemben még nem rendelkeztünk: igazi és valóságos barátságot keleti szomszédainkkal! Nagy reménységre jogosítanak azok a testvéri találkozások, amelyek keresztyének között jönnek létre a kölcsönös megbocsátás jegyében! 5. Különös gondot keU fordítani arra, hogy a berlini hidegháborús góc megszűnjék. Nekünk keresztyéneknek nincsen ugyan erre különleges receptünk. „De a keresztyéneknek és elsősorban ebben a városban lakó keresztyéneknek a hangja nem volna cél» tálán és lényegtelen.* „Mert az evangéliom fölszabadít berniünket arra is, hogy a függönyöket elhúzzuk. a határfalakat lebontsuk és mindig mi tegyük meg az első lépést a megértés érdekében.“’ Dr. PáUy Miklós A szlovák származású, német műveltségű Rázga Pál Kossuth Lajos felhívásának hatása alatt a nemzeti ügy hős lelkű hirdetőjévé vált. Rázga Pál 1798-ban született, egyszerű szlovák polgári családból. A teológiát Pozsonyban és Bécsben végezte. 1846- ban választották meg pozsonyi harmadik lelkésszé, ahol az első Stromszky Sámuel du- nán-inneni szuperintendens, a másik lelkész Rázga egykori iskolatársa, Schimko Vilmos esperes volt. Beköszöntő beszédében 1846 tavaszán Rázga Pál a következőket mondta: „Erőm, tehetségem a tied, szeretett gyülekezetem. Életem a hazáé! Az egyháznak örömmel adom meg, amit adhatok, hazámtól el nem vonom soha, amivel néki tartozom." A pozsonyi országgyűléseken megjelenő Kossuth Lajossal és szabadságáért küzdő társaival gyakran találkozott Rázga. Kossuth buzdításának hatása alatt Rázga gyakran lelkesítette híveit a nemzeti ügy felkarolására. A bécsi és pesti márciusi események hatása alatt a Pozsonyi Nemzeti Egyesületet alapította meg Rázga, amelynek. tagjai eltökélték, hogy egy emberként állnak a nemzeti kormány intézkedései mögé. Rázga lett ennek az egyesületnek az egyhangúlag megválasztott elnöke. Ettől fogva gyakran tartott beszédeket az egyesület gyűlésein. A kortársak tanúsága szerint beszé dei sohasem lépték túl azt a határt, ameddig egy evangélikus lelkész a közügyekben való részvétel tekintetében elmehet. Rázga beszédeiben benne lüktet a jobbágyfiú vágya a nép szabadsága iránt, az egykori sorkosztos diák óhajtása, hogy a nyomor megaláztatásaitól másokat megkímélhessen és a népet mélyen szerető evangélikus lelkipásztor reménysége, hogy a katonai uralom és a népek elnyomása helyébe kiszélesített emberjogok és polgárjogok fognak lépni. Ezek késztették Rázgát arra, hogy szavát felemelje a hódító törekvések és a katonai szellem érvényesülése ellen. A pozsonyi nemzetőrség 184<8 őszén azokhoz a honvéd csapatokhoz csatlakozott, amelyek Schwechatnál harcoltak. Velük osztotta meg a tábori élet veszedelmeit Rázga Pál is, aki tábori lelkészként mindingig hősies kitartásra buzdította honfitársait és híveit. A schwechati. vereség után a visszavonuló honvédséggel együtt tér vissza Pozsonyba, s ott a Zöldfa vendéglő erkélyéről tartott gyújtóhatású és igen emlékezetes beszédet a néphez. Az év végén azonban Win- dischgrätz császári tábornok csapatai a Duna vonalán élőre nyomultak Pest felé és Pozsonyt császári sereg szállotta meg. Sokan menekültek a városból és Rázgát is figyelmez- teték, hogy jó lesz elhagynia Pozsonyt, amíg az út Komárom felé nyitva áll. ö azonban azt válaszolta: „Ne sértsetek! Gyáva volnék, ha elhagynám polgártársaimat, akik az én tanácsomra siettek a hazát védeni!“ A Pozsonyba bevonuló császári csapatok parancsnoka, Wrbna tábornok nyomban parancsot adott ki Rázga lakásénak megszállására. Egy városi tanácsossal katonák jelentek meg Rázga házánál s őt felségétől és öt gyermekétől való megrendítő elbúesúzása után a Duna-parti vízikaszámya börtönébe vitték. Rettenthetetlen bátorsággal áUt Rázga vallató bírái elé. Ha megtagadta volna a hazáért és szabadságért küzdő magatartását s behódolt volna a császári önkénynek, talán megmenekülhetett volna, ö azonban akkor is, amikor az egyik bíró azt kérdezte: „Nemde, önt mások biztatták fel, hogy a Zöldfa erkélyéről a népet őfelsége ellen izgassa és erőszakkal kényszerítették arra, hogy papi minőségében a rebellisek fegyvereit megáldja?“ — erre Rázga így felelt: „Korántsem! Én szabad elhatározásomból cselekedtem és hazafias meggyőződésemet követtem! Vétkes nem vagyok. Honszerelmem vezérelt. Jóhiszeműen jártam el, mikor a Nemzeti Egyesületet szerveztem. A haza védelmére keltem, midőn a nemzetőröket buzdítottam.“ Ebben a tántoríthatatlan hűségben rejlik Rázga személyes nagysága. Emlékéből fénylő példa világít ma is minden magyar és minden evangélikus felé. Közben Bécs menesztette a honvédség dicsőséges tavaszi hadjáratában oly sok kudarcot vallott Windischgrátzet s helyette a hírhedt Haynau vette át hazánk leigázásának dicstelen feladatát. A pozsonyi gyülekezet mindent elkövetett lelkésze kiszabadítása érdekében. Női küldöttség ment a vérszomjas Haynauhoz. Térdelve és sírva könyörögtek a küldöttség tagjai Haynau előtt Rázga életéért és népes családja jövendőjéért. Haynau azonban kigúnyolta őket s azzal hagyta faképnél a küldöttsége: „Hadd lógjon az akasztófán minden rebellisnek elrettentő például!“ És már meg is tették az utolsó előkészületeket Rázga kivégzésére. 1849. június 18-án akasztották fel. Megindító imádsággal készült Rázga élete utolsó útjára. Schimko Vilmos pozsonyi esperes, Rázga lelkésztársa és régi iskolatársa volt kirendelve mellé a siralom- házba. Emlékezetből feljegyezte azt az imádságot, amelyet Rázga az utolsó úrvacsorája után börtönében, a kivégzés előtt mondott: „Uram, ha lehetséges, vedd el tőlem a szenvedés poharát, de ne az én, hanem a te akaratod szerint legyen... Itt állok előtted, Mindenható, a hajnalpír fényében és végigtekintek az életemen. Elfog a bánat, de lelkem nyugodt... Megáldok mindent, amit szemmel látok magam körül. Áldom Pozsony lakóit... Áldom ártatlan, szegény gyermekeimet. Áldom kedves feleségemet. Áldom azokat is, akik engem elítéltek. Áldom az én drága hazámat és kívánom, hogy nemsokára szabaddá és boldoggá legyen!“ Rázga Pálnak ezt az imádságát hívei nagy kegyelettel őrizték meg. Sokan hordták Bibliájuk vagy imádságos könyvük egy-egy lapjára jegyezve. A hős lelkész-vértanú emlékét mélyen a szívébe zárta a nép, mert tudta, hogy az igazság Rázga oldalán van, s ha felülkerekedett is a császári katonai szellem, a nép Rázga imádságával azt óhajtotta, hogy hazánk „nemsokára szabaddá és boldoggá legyen!“ Dr. Ottlyk Ernő Munkálkodjál — jó szerencsével Aki népünket ismeri ás szereti, tudja, hogy a magyar ember ritkán köszön pusztán egy jónapottal. Az „adjon Isten” mellé jókívánság kerül, aszerint, amilyen dologban találja az embertársát. Ha étkezés közben, akkor jóétvágyát, ha munka közben, úgy jó munkát kíván. Ha örömben, az öröm megszaporítására szól a kivánalom, ha gyászban, akkor a vigasztalódást célozza. Jókívánsággal telik meg szí- vem-lelkem, amikor írásommal köszöntöm hazám dplgo- zó népét: Munkálkodjál jó szerencsével! Ez a jókívánság összecsendül az egyik vasárnap szentleckéivel (Mt 21, 28—31, Csel 8, 26—29 és Zsolt 1.). Népünk az aratás boldog lázában ég. Vannak olyan családok, amelyeket ez a vasárnap is a betakarítás mezején talál. Pihenésre csak étkezéskor jut kicsinyke idő. Meg arra, hogy a hívő belepillantson az áldott olvasmányba, a vasárnap igéjébe. Aki az élet kenyerére éhezik, az a szorgos munka közepette is megtalálja, vagy akár útközben is. Mint a „szerecseny“ férfiú a gázai úton. Most mindenki siet, úton van. Kiki a maga dolgában. Az aratás gyors üteme lendítő kerék módjára hajtja meg az élet minden munkáját. Nekem is sietnem kell dolgommal, ha nem akarok lemaradni. Felügyelőmet, akivel templomrenoválásunk ügyében be- szélnivalóm van, alig tudom elcsípni a harmatos puha reggelen. Egy pillanatra áll csak meg, de lába lépésben marad. Vállán kapa, felsőkabát, tarisznya és vizeskorsó. Az egész nap tennivalója tárgyakban kifejezve. De így van ez másoknál is. Némelyik ember kapát és kaszát is visz egyszerre. Melyiket használja? — kérdem az elmenőtől. Mind a kettőt, mert mindegyikkel dolog van — hangzik a válasz. A fiatalok némelyike motorral megy munkába. A motor meg van rakva. Elöl a szerszám, hátul az asszony. Az öregek a hajnali „buszt” választják útieszközül. Jó és olcsó, ha ráz is. Forint a szőlőkig. Valaha gyalog kellett megjárni Miskolcot is porban- sárban, „batü’-val a hátán a dolgozó embernek, ha élni akart. Ma saját autóbuszállomása van a falunak. „Mink építettük" — mondják boldogan —, fáját az erdő, kavicsát a Hemád nyújtotta. Ott van a falu középpontjában, szemben az ugyancsak falunép- alkotta kultúrházzal. Ez mind népünk eredményes építőmunkájáról beszél. Mert a munkának az a legnagyobb öröme, hogy nem hiábavaló. Gyümölcseit élvezi a dolgozó. A munkából terített asztal lesz, melynek részese minden becsületesen munkálkodó. Nemcsak egy napra, valót ad a munka, amiről a rosszemlékű „napszám” elnevezés beszél. Jó kedvvel dolgozik népünk, de élni is akar. Jogos igényei vannak az élettel szemben. Jobban öltözik, különb lakásban lakik, változatosabban táplálkozik és őszintébben vigad, mint elődje. Élni akar a szellemi és lelki javakkal is. Tanul és dolgozik. Köszöntelek népem, hűséges munkádban! De nemcsak ennyit teszek. Melléd állok, mikor dolgozol és melléd ülök, mikor olvasol. Megmutatom, hogy túlhaladott már a szólásmondás: a paraszté a munka, a papé a miatyánk. De imádságom és prédikálá- som is éretted lesz. Vigyázok életedre és munkádra, hogy jó szerencsével járj. El ne indulj a gonoszok tanácsán. Az Isten törvénye legyen szívednek gyönyörűsége, hogy megállhass az életben és az ítéletben. Mert nemcsak hasznos munka van, hanem ördögi munka is. Van, aki jószívvel, s aki ímmel-ámmal végzi dolgát. Az egyik ember fogadja, de nem teszi, a másik meggondolja magát és elindul. Ütőn kell lennünk igaz emberekként a jó felé. De kell győznünk minden akadályt, meg kell törnünk minden gonoszt, hogy a jóban megmaradjunk. Van Urunk és segítőnk ehhez. Munkálkodjál népem és járj jó szerencsével az igazak útján, hogy boldog lehess! Nikodémusz János Külföldi egyházi hírek LONDON A londoni német evangé likus egyházközség temploma a második világháborúban majdnem teljesen elpusztult. Az újjáépített templomot június 21-én szentelte fel D. Adolf Wischmann, a Német- országi Evangéliumi Egyház külügyi hivatalának elnöke. A templomot Dietrich Bon- hoefferről, a Hitvalló Egyház 1945-ben meggyilkolt vértanú lelkészéről nevezték eL HERRNHUT A hermhuti Testvér-Egyház zsinata május végén tartott ülésén emlékeztetve a Testvéregyházak nagygyűlésének 1957-ben az amerikai Bethlehemben tartott nyilatkozatára, szózatot intézett gyülekezeteihez. Ebben állást foglalnak az atomfegyverekkel való kísérletezés és minden tömegpusztító fegyver ellen s az atomenergiának békés célokra való felhasználása mellett. „Ne lankadjunk meg a népek közötti békéért való könyörgésben” -— feje, rörtílr, b© A nyi intierrarpt JÜLIUS 15. 1811-ben született Hedr b er g F r e drik Gabriel, a finn evangéliumi mozgalom alapítója. 1834-ben Turkuban szentelték lelkésszé. Eleinte a felébredtek mozgalmának volt a híve, majd Luther iratai elmélyült tanulmányozásának hatására külön kegyességi irányzatot indított. 1873-ban megalapította a „finn lutheránus evangéliomi szövetséget”. 82 éves korában volt meg. Haláláig töretlen munkaerővel szolgált. Énekei közül a mi énekeskönyvünk új részében is van egy, a 759. sz. ének. JÜLIUS 16. 1054-ben a római pápa követei letették a konstantinápolyi Hagia Szófia templom főoltárára az átokbullát az ottani pátriárka és hívei ellen. Ezt a tettet a bizánciak hasonlóval viszonozták. Így fejeződött be a két vetélytárs egyházfő közötti s z.a k a d á s évszázados folyamata és az egyház kétfelé válása. JÜLIUS 17. 1505-ben lépett Luther Márton az erfurti ágosto- nos-remeterendi kolostorba, hogy szerzetessé legyen. Közvetlenül az a fogadalma vitte erre a lépésre, amelyet Mans- feldből Erfurtba menet egy vészes zivatarban tett. Valójában ahhoz a tévelygő kegyese séghez igazodott, amely a szerzetességben eszményi életcélt látott. Luther addig folyton azt hallotta, hogy a szerzetesek valamilyen különleges er- kölcsiséget tudnak elérni szerzetesi fogadalmaik teljesítésével. Mint buzgó szerzetes, maga is átélte a hamis keresztyénség kudarcát. A Bibliából meg is bizonyosodott, hogy Isten előtt egyedül Krisztus kegyelméből van megigazulá- sunk. 1810-ben született Kolbe nh e v e r Mór soproni lelkész. Eperjesen, majd 1846- tól haláláig, 1884-ig Sopronban lelkészkedett. Főképpen mint a magyar költők, köztük Petőfi németre fordítója jutott jelentőségre. Az egyházi irodalomnak is buzgó munkása volt. Több jubileumi és építő tartalmú prédikációja és egyháztörténelmi tanulmánya jelent meg. JÜLIUS 18. 1870-ben a vatikáni zsinat kimondta a római pápa tévedhetetlenségét. E dogma szerint a pápa tévedhe- tetlenül dönt a hit és az erkölcs dolgaiban, amikor pápai „székéből” nyilatkozik. A vatikáni zsinat egyéb dogmák felállításával is fokozta a pápa hatalmát a római katolikus egyházon belül. A zsinat határozatainak egyhangú meghozatalát csak az tudta biztosítani, hogy az ellenzék tagjai hazautaztak. A következetesek még többet tettek: kiváltak a római egyházból, és megalapították az ó-katolikus egyházat. JÜLIUS 20. 1590-ben fejezték be a Vizsolyt Biblia nyomtatását. Még abban az évben ki is bocsátották három nagy kötetben. Ez volt az első teljes magyar bibliafordítás. Károlyi Gáspár gönci református lelkipásztor, abaúji esperes készítette paptársai közreműködésével. A legújabb magyar irodalomtörténeti kézikönyv így méltatja: „Az 1590-ben megjelent teljes magyar biblia a betetőzését jelentette az irodalom magyarnyelvűségéért vívott harcnak és hosszú időre valóságos nyelvi normát nyújtott a magyar nyelvű irodalom művelőinek.” Károlyi Gáspár bibliafordításának másik jelentősége pedig az, hogy ma is ezt használják a magyar protestáns keresztyének, bár a Vizsolyt szöveget többször átdolgozták. — Evangélikus lelkész egyetemi hallgató (gyógyszerész) leánya részére az Üllői úthoz közel bútorozott szobát keres, itt cím a kiadóban^
