Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1959-01-04 / 1. szám
i--.;.. ; . ' r Évforduló határkövénél i'Folytatás az 1. oldalról) 1945 óta jóformán semmi sem történt a teológiai tudományos utánpótlás terén.” — Miben lehet közegyházunk teológiánk segítségére a célkitűzések elérésére? „Az Akadémia hallgatóit nemcsak a professzorok, hanem az egyházi közvélemény is neveli, amellyel naponként találkoznak. Ezért szövődik össze legszorosabban a lelkészképzés ügye az egyházkormányzás és lelkésztovábbkép- zés kérdéseivel. A lapon keresztül is köszönetét mondok gyülekezeteinknek a testvéri megértésért, amellyel szupplikáló teológusainkat fogadják és az áldozatkészségért, amellyel e szolgálatokat rendikivül eredményessé tették. — A jövőben a gyülekezetekkel való kapcsolatainkat még sokkal szorosabbra kell fűznünk, s e célra az intézet igazgatójának minden lehetőséget biztosítani kell. — Mivel segíti teológiánk gyakorló lelkészeink, szolgála- j tát? Milyen eredményei vannak a Gyülekezeti Segély félévtizednyi munkájának? — kérdezzük a szórványok régi szerelmesét, aki lelkészi szolgálatában és szépírói tollával sokat fáradt a „kallódó lelkekért”. —• Két feladatot tűzött a Gyülekezeti Segély maga elé: épülő templomok és szórványgyülekezetek segítését. A gyakorlatban eddig az előző célt követtük elsősorban. A meginduláskor az volt az elgondolásunk, hogy” inkább kevesebb templomot, de nagyobb jelen,.Professzoraink szakcikkekkel és aktuális tárgyú dolgozataikkal igyekszenek lelkészeink munkáját támogatni. Az Akadémia értékes könyvtára is rendelkezésére áll lelkészeinknek. Persze ezzel nem elégedhetünk meg. — A lel- késztovábbképzés ügye az utóbbi években' elaludt. Egyházi vezetőinknek meg kell ta- lálniok annak útját-módját, hogy lelkészeink lépést tudjanak tartani a teológia legújabb eredményeivel és azt beépíthessék igehirdetői, lelkipásztori és tanítói szolgálatukba. — Viszont lelkészeinknek is sokkal jobban fel kell hasz- nádniok az adott lehetőségeket és szorosabb kapcsolatot tartani a teológiával. A belföldi ösztöndíjas állásokat fenn kell tartani a jövőben is. Bevált dolog. Sajnos, egyházunk püspökei nehezen tudják mentesíteni a gyakorló lelkészi szolgálattól ösztöndíjat nyert segédíel készeinket. Meg kell jegyeznem, hogy véleményem szerint a belföldi ösztöndíj semmiképpen sem helyettesíti a külföldit. tőségű adománnyal segítsünk tető alá. Ezt neveztük „két templom” — majd „négy templom” — akciónak. Utóbb azonban annyira emelkedett a szükséglet, hogy a szeretet parancsa alapján nem lehet segítőmunkánkat néhány templomra korlátozni. A hívek áldozatkészsége is növekszik a Gyülekezeti Segély ja- vára. Ezért jelentősen megnőtt a megsegített gyülekezetek száma is. — Milyen változásokat hoz az új esztendő a munkában? — Eddig az volt a rendszerünk, hogy előre megállapítottuk, a következő év gyűjtését milyen gyülekezetek között osztjuk szét. De arra a tapasztalatra tettünk szert, hogy egy év leforgása alatt annyi váratlanul adódó szükséglet bukkan fel (például templomok gombásodása vagy egyéb károsodás következtében), ami célravezetőbbé teszi, ha csak utólag döntünk a rászoruló gyülekezeteknek juttatandó adományok szétosztásáról, amikor a pénz már együtt v3n. Ebben az évben tehát előre nem jelölünk meg gyülekezeteket, amelyeknek javéra gyűjtünk, de kétségtelen, hogy a legjobban támogatásra szoruló egyházközségek fogják kapni az idei segélyösszegeket. — Külön ki kell emelném a munka országos irányításában a Gyülekezeti Segély egyházmegyei előadóinak értekezletét, amit évente a számadás és a tervezés feladatának elvégzésére szoktunk összehívni. Sok egyházi bizottság munkájában vettem már részt, de ebbe tudok a legjobb szívvel és a legmelegebb együttérzéssel belekapcsolódni, mert a legnagyobb szeretetben és megértésben munkálkodó egyházi bizottságunknak tartom. Ennek az együttlétnek során lenyűgöző módon nyilatkozik meg a testvéri összetartás és az egymásért való felelősség egyházunkban. — De hát,mivel segíthet ebA redakció — Ady korának és irodalmi érdekeltségű embereinek képzeletében és tapasztalatában bűvös szó volt. Ma így mondjuk: szerkesztőség. Régen leszállt a bűvös régiókból s a mindennapi élet. természetes lüktetésének színtere lett. Egyházi életünknek is ütőerére tapintunk rá, ha belépünk a szerkesztőségbe, az Evangélikus Élet és Lelkipásztor formáló műhelyébe. Pedig ez csak egy része sajtóosztályunk munkájának. Az Üllői út 24. szám alatti egyetemes székház túlzsúfolt épületében négyfelé szakítva végzi szolgálatát egyházunknak ez a rendkívül lényeges szerve. Két szobában a lapok szerkesztése, a sajtóosztály központi irányítása folyik s itt található a fejlődő modern könyvtár és folyóiratgyűjte- mény. Másik két szobában neben a munkában az egyszerű egyháztag? — Régi célkitűzésünk, hogy a Gyülekezeti Segély javára szóló adakozásban, amelyet minden gyülekezet szervezetten folytat az év bizonyos időszakában, elérjék híveink országosan az 1 forintos fejenkénti átlagot. Ez annyit jelent, hogy minden gyülekezetben annyi forint adomány fusson össze e célra, mint amekkora lélekszámú a gyülekezet. Ezt a célt már erősen megközelítettük, hiszen — amint lapunk karácsonyi számában közöltem —• több mint 300 000 forint volt az 1958. évi összeredményünk. Az anyagi eredménynél azonban többet akarunk elérni. Szeretném megnyitni az evangélikus hívek látókörét más gyülekezetek szüksége felé és a Jézus Krisztustól tanult szeretet tág ölelésére biztatni őket. Ezért az adományok mellett gondoskodó szeretetü- ket és imádságukat kérjük. Ez a beszélgetés alig pár perc alatt zajlott le. Sürgetett az idő más egyházi feladatok miatt. Hisszük, hogy ez a sebesség jellemzője lesz továbbra is a Gyülekezeti Segély munkájának, mert óriási tempóval dolgozó korunkban csak erős ütemű fejlődéssel lehet teljesíteni az egyházi feladatokat. Építkező kicsiny gyülekezetek erőfeszítése, erőtlen szórványok gondja az új esztendőben a Gyülekezeti Segély szolgálatának fokozódására számít. Bizonyára nem hiába! onfóny mellett folyik a könyvelés és adminisztráció. Harmadik helyen mennyezetig nyúló polcok között szorong az iratterjesztés. A negyedik helyen — összevontan más egyházi pénztárakkal , •— folyik igen pontos könyveléssel a pénzkezelés. Közben külső és belső folyosók, lépqsőház, pár- nás és függönyözött ajtók. Ember legyen, aki irányítás nélkül célhoz talál. A központi irányítás nagy Íróasztala mellett telefon, írógép, adventi koszorú, könyvek és folyóiratok között keressük fel a sajtóosztály vezetőjét, Groó Gyula lelkészt, aki egyben az Evangélikus Élet szerkesztője is. Negyedévi előre mutató laptervezés és kéziratok olvasása közben itt nem sok idő adódik beszélgetésre. Néhány gyors kérdés és tömör felelet — ez a beszélgetésünk. kapunk olvasóinak I Istentől megáldott újesztendőt kíván A SZERKESZTŐSÉG Fokozódó ütem a gyülekezetek testvéri szolidaritásában, A Gyülekezeti Segély 5 esztendős múltra tekint vissza. De tulajdonképpen sokkal régibb. A különbség annyi, hogy a régen egyesületi keretben folyó murrlka ebben az új formában szervesen beleépült egyházunk életébe. A múlt örökségét és az új helyzet új feladatait egyaránt szívén hordozza a Gyülekezeti Segély országos lelkészi vezetője, Koren Emil püspökhelyettes, akinek ez irányú működése változatlanul folyik a Gyülekezeti Segély megalaikulása óta. Egy óra a sajtóosztályon — Néhány kritikai megjegyzést kérek á múltra, hiszen a józan bírálatból és egészséges hibakeresésből nő ki a helyes tervezés a jövőre. — Nem találta meg sajtónk az egyháznak azt a hangját, amellyel az egyház közepéből kiindulva kellett volna hozzányúlnia ez eseményekhez és üzenethez. Egyrészt szószéki hangon szóltunk — pedig az írás egészen más — másrészt átvettük a világ szóhasználatát s ezzel nem tudtuk kifejezni az egyház mondanivalóját. — Mit ért az „egyház közepe” kifejezésen? — Az evangélium hirdetését, de úgy, hogy a mai ember életének velejét célozza meg és találja el. Ezt a mí szolgálatunkban a sajtó sajátos eszközeivel és módján kell végeznünk, a hírközlés, a riport, a tanító és építő írás stb. kifejező formáiban.. — Ezzel már a sajtószolgálat jövő körvonalait vázőlgat- juk. — Igen, már a feladat felé tekintünk. Meg kell találnunk az egyházi sajtó sajátosan egyházi hangvételét s ugyanakkor publicisztikai jellegét. Az újságírás abban is több a leírt szónál, gondolatnál vagy akár könyvnél, hogy érzékeny füllel figyel a visszhangra, élénken ügyel aura, hogy mire vezeti az olvasót. Nem regisztrálni akar, hanem előremutatni. Ezért segíti világosan egyházkormányzatunkat. — A lap szolgálatán túl hadd tereljük a szót a kiadványok kérdésére is. — Korai volna még pontos kiadványtervezetről szólni, bár ezzel is készen vagyunk. Csupán annyit hadd jegyzek meg, hogy legfőbb feladatunk híveinket ellátni Bibliával — ezt ökumenikus összefogással végezzük — ének- és imakönyvet adni kézbe s jó keresztyén olvasmányokkal, könyvekkel és traktátusokkal tanítani s a keresztyén életben eligazítani. — Milyen utakon jár még sajtószolgálatunk ? — Sokrétűen segíti a szórványokat. Karácsonykor szere- tetintézményeinfcnek jelentős mennyiségű énekesikönyvet juttatott ajándékképpen. Fenntartunk fiatal segédlelkészek részére egy belföldi ösztöndíjat. Külföld felé mind hírközlő, mind tanító szolgálatunk jelentős. Egyre többen igénylik külföldre került híttestvé- reink lapunkat. Meginduló Központi Alapunknak első komoly anyagi támogatói vagyunk. Ez csak néhány hang szolgálatunk széles skáláján. Elvi utunkat mátrai sajtókonferenciánk nyilatkozata világítja meg. — Néhány szót kérünk még a sajtóosztály szervezetéről és elhelyezéséről. — Mindkettő tekintetében vannak kívánnivalók s bátran törünk a helyes megoldások felé. A munka és beosztás észszerű racionalizálására törekszünk s elhelyezésben is jobb megoldást kell találnunk. Telefon cseng, a postás levelek és folyóiratok, újságok garmadát teszi az asztalra, kéziratot hoznak be — adjuk át ezeknek a helyet és időt, mi látjuk a hasznát. (Folytatás a 3. oldalon) Gyülekezeti hírek — Űjév utáni vasárnapon az oltárterítő színe: fehér. A vasárnap oltár! igéje: Rm. 14, 7—9; szószéki igéje: Mt. 2, 13—23. — Evangélikus vallásos félóra lesz a Petőfi Rádióban 4-én y29 órakor. Igét hirdet: íiáldy Zoltán püspök. — A keszthelyi gyülekezetben ádventi vallásos estet tartott a veszprémi egyházmegye lelkészi munkaközössége. Előadással szolgáltak: Halász Béla esperes. Boros Lajos és Tóth Sándor lelkészek. Az előadások témája: ,,Az ádventi ember békessége Istennel, em bertársaival és a világgal”. Szentgyörgyi Ferenc lelkész karácsonyi orgonaszámoka: adott elő. — Apostagon ádventi szere- tetvendégséget tartottak december 11-én a gyülekezeti teremben. Előadást tartott Várady Lajos budavári lelkész, énekelt a gyülekezet kis énekkara. — A kisbaboti és bodon-í helyi gyülekezetben advent 2. hetében egyhetes igeHirdetés- sorozat volt. December 14-én bálaadó istentiszteleten emlékeztek meg a bodonhelyi templom felszentelésének egyéves évfordulójáról. — CSALÁDI HÍREK: Lá- donyi György ny. bezii lelkész november hó 22-én életének 51. évében hosszú szenvedés után meghalt. Temetése november 25-én volt. Az igaznak emlékezete áldott. A Sajtóosztály hírei Vásárlóink figyelmébe: Január 1—-15. között iratterjesztésünkben az árusítás leitározás miatt szünetel. A megrendeléseket azonban zavartalanul teljesítjük. Felkérjük a gyülekezeti irattér-» jesztéseket, hogy az esetleg visszamaradt Útmutató-példányokat legkésőbb január 15-ig a Sajtóosz-» tálynak (VIII. Üllői út 24.) vissza-* küldeni szíveskedjenek, hogy a (iúlrendeléíeknek legalább egy részét e példányokból kielégíthessük. SKávomíiivátpoíi Timmermans elbeszélése — Ford. Groó Gyula Aznap hó esett és estefelé a hó- szállingózásban egy nyikorgó mutatványos kocsi tartott kifelé a városból. Egy öreg ember és egy kutya húzták a kocsit s ablakában egy sovány fiatalasszony arca látszott. Az asszony gyermeket várt és nagy szemével szomorúan nézett ki az ablakon. A hóesés elnyelte őket, és senki sem törődött többé velük. Másnap karácsony volt s a metsző hidegben az ég mint kék üvegharang borult a fehér hólepellel takart táj fölé. Suskewiet. a sánta pásztor, Pitje- vogel, a kopasz halászlegény és Schrobberbeck, a csipás koldus a tanyákat járták háromkirályoknak öltözve. Hosszú boton aranypapírból kivágott csillagot emelt az egyik, amit forgatni lehetett, a másik egy hosszú harisnyát cipelt, abba gyűjtötték a pénzt s a harmadik zsákot vetett a vállára a kapott ennivalónak. Rongyos kabátjukat kifordították; a pásztor ócska cilindert csapott a fejére, Schrobberbeck papírkoronát viselt, s Pitjevogel, aki a csillagot forgatta, suvickkal kente be az arcát. Jó esztendő után jó volt az aratás: a kéményekben sonkák lógtak a füstön s a parasztok a kályha mellett pipázva gondtalanul várták a Javaszt. Suskewiet, a pásztor oly szépen fújta a régi jámbor énekeket, Pitjevogel buzgón forgatta a csillagot s a koldus olyan megható ábrázatot vágott, hogy mire az erdő fölött vörösen felkelt a hold, a harisnya megtelt pénzzel és a zsákban is jócskán akadt kenyér, meg sonka- csánk, alma. körte és kolbász. A három fickónak jókedve kerekedett. Duhajul egymást lökdösték s az eszük ott járt a kocsmában a pálinkás üvegen, s azon, hogy jól tele eszik majd magukat, úgy, hogy televert hasukon a bolhát is el lehet nyomni. Ahogy a házakban sorra kialudtak a lámpák s lakóik ásítva aludni tértek, a három király is abbahagyta az éneklést s a hold fényében számolni kezdte a zsákmányt. Akadt ott tallér elég. Pálinkára váló egy hétre! S maradt még húsra és dohányra is bőven. A feketére mázolt Pitjevogel vállára vetette a csillagot és fürgén megindult, s a másik kettő vidáman kocogott utána. Aztán egy idő múlva, hogy hogyan nem, ránehezedett valami kérges szívükre. Elcsendesedtek. Talán a fehéren csillogó hó tette s a kemény és sápadt holdfény? Vagy a fák óriás és kísérteties árnyéka a havon? Vagy talán a saját árnyékuk? Vagy éppen a csend, amely ráborult a behavazott, holdfényes tájra s amelyben nem hallatszott sem egy madárkiáltás, sem egy kutyavakkan- tás. Pedig ezt a három elszánt csavargót nem lehetett egykönnyen megijeszteni. Sok görbe utat megjártak már és sok furcsát láttak életükben: lidércet, boszorkányt és éjjeli rémeket. Ez azonban most valami más volt, olyasféle, mint egy nagy csoda lélegzetfojtó előérzete. Valami elszorította a szívüket. A koldus hetykén megszólalt: „Én nem félek!” „En se”, mondta a másik kettő s közben reszketett a hangjulk. „Hiszen ma karácsony van”, emlékezett Pitjevogel. „Ilyenkor Isten mindig újra megszületik”, tette hozzá a pásztor jámbor képpel. „Igaz az, hogy ilyenkor a juhok mind keletnek fordítják a fejüket?”, kérdezte Schrobberbeck. „Igen, s ilyenkor zümmögve röp- dösnek a méhek”. „Mondják, hogy ilyenkor látni lehet, mi van a víz alatt”, erősítette Pitjevogel; „én azonban még sohasem próbáltam meg”. A csend, ami több volt mint csend, újra rájuk telepedett, mintha egy lélek járna valahol a holdfényben. „Gondoljátők, hogy Isten újra eljő a világra?”. — kérdezte szorongva a koldus, s közben a bűneire gondolt. „Igen” — mondta a pásztor — „de senki sem tudja, hogy mikor... s csak egy éjszakára jő”. Árnyékuk most elébük vetődött s ettől még jobban kezdtek félni. Egyszerre észrevették, hogy eltévedtek. A hó volt ennek az oka, mely befödte a patakok jegét, az utakat s az egész tájat. Megálltak s a tekintetük körbejárt. Hó csillogott mindenütt a holdfényben, itt-ott pár fa, de sehol egy ház s a jól ismert malom sem látszott. Nyilvánvalóan eltévedtek s a hold fényében látták egymás szemében az ijedelmet. „Talán imádkozzunk” — fohászkodott Suskeviet, a pásztor, „akkor nem esik semmi bajunk”. A pásztor és a koldus rákezdtek egy imádságra; Pitjevogel azonban csak maga elé mormogott, mert a konfirmációja óta elfelejtett imádkozni. Ahogy megkerültek egy bokrot, Pitjevogel megpillantott a távolban valami fényt, ami egy ablakból világított. Megvidámulva szó nélkül elindultak feléje. S akkor valami különös történt. Hallották s látták mind a hárman, de egyik sem mert róla szólani. Méhek zümmögtek a levegőben s a hó alatti árokban valami fénylett, mintha lámpák égtek volna ott. Kopár fűzfák között egy mutatványos kocsi állt, annak ablakából jött a fény. Pitjevogel felkapaszkodott a lépcsőn és bezörgetett. Borostás képű öregember nyitott ajtót és beinvitálta őket. Egy cseppet sem csodálkozott fura ruhájukon, a csillagon és Pitjevogel feketére kent ábrázatán. „Az utat jöttünk megtudakolni”, akadozta Pitjevogel. „Itt van az út" — mondta az öreg — „kerüljetek beljebb!” A válaszon elképedve azért szót fogadtak s amint beléptek, a hideg üres kocsi egyik sarkában egy ifjú asszonyt láttak ülni, kék köpenyben, aki egy kicsiny újszülött gyermeket tartott a mellén. Nagy sárga kutya feküdt mellette s fejét a térdére hajtottaAz asszony szeme szomorú vcút. De amint meglátta a belépőket, kedvesen rájuk mosolygott. S a kis gyerek is feléjük fordította pihés kis fejét s szemecskéjének szűk résén rájuk mosolygott és úgy tűnt, mintha Pitjevogel fekete képe tetszett volna legjobban neki. Schrobberbeck látta, hogy a pásztor letérdelt s levette a cilinderét; ő is letérdelt s levette fejéről a papírkoronát. Eszébe jutott sok bűne és gyulladt szeme megtelt könnyel. Pitjevogel is letérdelt. Ahogy így ott térdeltek, zengő hangok szállOostak a levegőben s valami csodálatos békesség töltötte be őket. De egyik sem tudta, miért. Az öregember közben tüzet rakott egy kicsiny vaskályhában. Pitjevogel látta, hogy sehogyse akar neki sikerülni és szolgálatkészen megkérdezte: „Segíthetek?” „Nem megy, mert vizes a fa” — mondta az öregember. „Hát nincs szenetek?” „Nincs pénzünk” — mondta az öreg szomorúan. „S mit fogtok enni?" kérdezte a pásztor. „Nincs mit ennünk”. A három királyok zavartan s részvéttel pillantottak az öregemberre, az ifjú asszonyra, a gyermekre és a sovány kutyára. Aztán egymásra néztek s a gondolataik találkoztak. A harisnyából kifordították a pénzt az asszony ölébe s az ennivalót a zsákból mind kiöntötték egy kis asztalkára. Az öregember éhesen nyúlt a kenyér után s egy piros almát nyújtott a fiatalasszonynak. Az mielőtt beleharapott volna, megmutatta a mosolygó gyermeknek. „Köszönjük” — mondta az öregember. „Isten fizesse meg”! (Folytatjuk)
