Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1959-01-04 / 1. szám
. rsfcSr: Évforduló határkövénél Gyülekezeti diakóniát Egyházunk szeretetszolgálata mindig élő statisztika arról, hogy mennyi életképesség, szolgálatra és áldozatra való készség van gyülekezeteinkben. Ha a diakóniáról és ezzel kapcsolatban szeretetintézményeinkröl beszélünk, mindig előbukkan a hiányok sokasága, de ezek mellett mégis hálaadással kell felmérnünk azt, ami van, ami történt és a kész lehetőségeket is. Sztehlo Gábor, a diakónia ügyvivő lelkésze a jövő esztendő várható eseményeit az elmúlt esztendő eredményeiben mutatja meg elsősorban. — A gyülekezetek támogatása és a még folyamatban levő külföldi segítség lehetővé tette, hogy intézményeinket korszerűsítsük, modernizáljuk és az egészségügyi követelményeknek megfelelővé tegyük — mondotta. A legnagyobb lépéseket Gyenesdiúson, Nyíregyházán és a budai intézményekben tehettük. Budai szolgálatunk azzal nyert sokat, hogy a dorogi szénbánya tröszt rendelkezésünkre bocsátotta a piliscsabai- épületeket. A bányatröszt sok segítséget nyújtott az épületek helyreállításában s ezzel nagy gondoktól szabadított meg, de a belső berendezés dolga már a miénk maradt. Annyit azonban elértünk, hogy ott jelenleg 22 gyermek és 14 öreg testvér kaphatott elhelyezést. Ezzel diakóniánk ápoltjainak száma hatszázon felülre emelkedett. Ez a szám Isten sze- retetének végtelenségét és a támogatók nagy áldozatkészségét bizonyítja. Ugyancsak budai otthonainkban korszerűsítettük a mosoda és a konyha berendezéseit s a csatornázás teljességének elérése már a kerületi tanács további munkájától függ. — Arról is örömmel beszélhetünk, hogy a gyülekezeti diakónia továbbra is eleven életet él. Országszerte növekszik az érdeklődés és a támogatás is. Ezen a téren különösen a dunántúli diakóniai előadók jeleskednek, akik körül szeretetközösségek alakultak s ezzel közel jutottunk a diakóniáról alkotott zsinati törvényünk megvalósulásához, hogy ti. a szeretetszolgálat elsősorban a gyülekezetekben találjon talajra, mert csak akkor lesz növekedése és erősödése. — Végre elértük azt a célt is, hogy összegyűjthettük az intézmények vezetőit és a dia- kónai munkásait egy jelentős alkalomra Gyenesdiáson. Egymás hitéből erősödtünk, egymás tapasztalatait meghallgattuk és egységessé tettük országszerte szolgálatunkat elvi és gyakorlati vonalon egyaránt. Itt vette kezdetét zsinati törvényünknek az az előírása is, amely szerint gondoskodnunk kell munkásainknak lelki és gyakorlati kiképzéséről is a Luther Márton Intézet keretén belül és annak irányításával. Még azt is megemlítjük, hogy az elmúlt évben különösen finn testvéreink állottak mellénk, akik papírt küldöttek s ezáltal nemcsak a diakóniának nyújtottak segítséget. hanem lehetővé vált énekeskönyvek, útmutatók és a naptár megjelenése is, ami ugyancsak diakóniai szolgálatnak tekinthető. A következő esztendő terveivel kapcsolatban Sztehlo Gábor ügyvivő a következőket mondta. — Az eddigi alapokon szeretnék befejezni azokat az építkezéseket, amelyeket a balatonszárszói és a mátra- szentimrei üdülőkben elkezdettünk. Előbbi helyen 3 szobával áll majd több rendelkezésűinkre, a Bagolyirtáson pedig télen turistaszállás is megvalósulhat a síelők nagy örömére. Különösen vigyázunk majd arra, hogy munkásaink elhelyezése a szociális körülményeknek megfelelő legyen és ezzel elérhessük az irányadó állami vonalat. Gyermekeink és öregjeink számára pedig továbbra is a korszerűsítés terén kívánjuk a többletet nyújtani, hogy az intézmények' mindenütt családi otthonok legyenek. Hisszük, hogy Urunk kegyelme velünk lesz és hogy a gyülekezetek szíve mindig inkább felénk fonduL Ahol a% egyház munhásainah őregghorával tőrödnek Barátságos kis dolgozószoba egyházunk központi székhazában, az Üllői úton. Itt futnak össze az országban szerteszét élő nyugdíjas lelkészek, özvegy papnék, lelkészárv&k élet- fenntartásának csatornái. Példás adminisztrációt találunk a Nyugdíjosztály ügyvivőjének, Csekey Zoltánnak irodájában. Egy-egy kézmozdulat a kemény aktaborítékok, nagyíves kimutatások közé, s máris közli a pontos felvilágosítást. Ez a rend beszél arról, hogy jó helyen van itt azoknak ügye. akik egész életüket egyházunk szolgálatában töltötték. — Egyházunk nyugdíjasai és kegydíjasai — kezdi a tájékoztatását — két csoportra oszlanak. A nagyobbik csoportba azok tartoznak, akik 1953 előtt mentek nyugdíjba vagy lettek özvegy papnék és más nyugellátásra szorulók. Ezeknek a nyugdíjáról az állam gondoskodik. 254 személy nyugdíját fizeti az állam, erre évente körülbelül egymillió háromszázezer forintot fordít. Hálásak lehetünk ezért, mert megoldhatatlan anyagi terhet vesz le ezzel egyházunk válláról. — A másik csoportba az 1953 óta nyugellátásra kerülök tartoznak, róluk már egyházunk gondoskodik. Az elmúlt évben 76 személy nyugdíját fedeztük; az új esztendőben 8 nyugdíjas lelkésszel növekedik ez a szám. Innen magyarázható, hogy 1959-ben egyházunknak saját erejéből félmillió forint nyugdíjat kell kifizetnie. Ezt az összeget a gyülekezetek között osztjuk szét, úgy, hogy lélekszámúk arányában esik rájuk a megfelelő . rész. — Mennyi most a lelkészek nyugdíja? Kifejeződik-e benne egyházunk gondoskodó sze- retete? — kérdezem tovább. — A legutolsó évben teljes szolgálati idővel — 35 év — nyugdíjba ment lelkészek átlagosan havi 800 Ft-ot kapnak. Ezzel kis egyházunk nagy áldozatkészségről tanúskodik, mert saját erejéből ugyanazt a.z összeget fizeti átlagban nyugdíjasainak, mint amennyit az állam ad a most nyugalomba vonuló saját alkalmazottainak, az úgynevezett új nyugdíjasoknak. Persze, a régebbi egyházi nyugdíjasaink havi ellátmánya nem éri el ezt a szintet. Gondolkoztunk is, hogy nem lehetne-e értük valamit tenni. De a számítások azt mutatták, hogy erre egyházunk anyagilag képtelen lenne. Az a reménységünk, hogy államunk a nyugdíjak általános rendezésénél újabb hálára kö- , telező lépéssel az általa vállalt és folyósított egyházi nyugdíjaknál vállal majd további áldozatot. Ezek szefint évről évre növekedni fog egyházunk saját nyugdíjterhe, mert az időközben nyugállományba kerülő lelkészek vagy özvegy papnék újabb nyugellátási kötelezettséget jelentenek. —■ Igen, megfigyelhető máris, hogy míg 1957-ben csak 50 fillért kellett a gyülekezeteknek telkenként fizetni, erre a közegyházi célra, 1958-ban már 75 fillért, 1959-ben pedig 1 forint 10 fillért. Ez a kivetés pontosan megfelel a szükségletnek. Ha a régebbi hátralékok befolynak, arra mint forgótőkére van szükség, hogy az év egyetlen hónapjában se akadjunk meg a nyugdíjak kifizetésénél, hiszen a gyülekezetektől a járulék befizetése nem havi részletekben folyik be, bár az egyházi törvény így írja elő. — Mivel lehetne segíteni, hogy a gyülekezetek terhe ne emelkedjék elviselhetetlenül? — A pontos nyugdíjjárulékfizetés, a hátralékok lelkiismeretes törlesztése magában nem elég. Szükség van arra is, hogy a jelenleg szolgáló lelkészek —• ha csak valamilyen okból közetgyházi érdek nem kívánja — munkaerejük határáig dolgozzanak, mert ezzel ők is jobban járnak, de meg nem növelik egyházunk nyugdíj terhét. Az az újévi jókívánságunk, hogy a jelenleg már 60 éven túllévő 10—15 lelkészünk sokáig szolgálhasson meg erőben, egészségben. ISTEN ÉS AZ IDŐ A z esztendő végére értünk. Az életünkből megint elmúlt egy időszak, visszahoz- hatatlanul. Lesz-e még egy teljes évünk, vagy talán — ? Szilveszter éjszakáján szinte hallhatóan csikordulnak áz idő kerekei, és az éjféli harangszóban ezt halljuk: feltartóztathatatlanul múlik, fogy életünk ideje. Mások a jövő titkait kutatva jósokhoz futnak, kártyát vetnek és a csillagokat kérdezik, mit várhatnak még az élettől. Vannak, akik gondolataikba mélyedve a kikerülhetetlen végzetről elmélkednek: ez a sorsunk, sietni az ifjúkorból az élet feladatai felé. Nekünk, keresztyéneknek, sem a gondolataink elől nem kell ilyenkor menekülnünk, sem a kikerülhetetlen végzet miatt búskomor hangulatba esnünk! Babonás kíváncsiság sem ejthet rabul. Mert az idő rohanása közben, a jövő ködbevesző útján van eligazítónk, melyre hagyatkozhatunk. „Az én lábamnak szö- vétneke a Te igéd, és ösvényemnek világossága” (Zsolt. 119,105). Mit mond Isten igéje a múló időről? Isten a mi időnk Ura I sten igéje arról beszél, * hogy nem valamilyen könyörtelen, vak végzet hatalmában, hanem Isten kezében van az idő. Teremtő szavára álltak elő az időszakok, Ö alkotta meg a napok és évek múlását (1. Móz. 1,14): ö áll a világ és a népek sorsát irányító hatalommal a történelem kormánykerekénél. Ö szabja ki életünk hosszát is. „Életem ideje kezedben van” (Zsolt. 31,16): nem több és nem kevesebb, mint amennyinek Isten rendelte. Tőle indul el és Őhozzá tér vissza minden. „Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és vég, ezt mondja az Űr” (Jel. 1,8). Isten az idő Ura. A múló idő fullánkja Tjrezzük valamennyien: van valami félelmes az időnek éhben a feltartózihatatlan múlásában. De miért? Miért szeretnénk visszatartani az elröppenő órákat, éveket? Miért nem szeretünk éveink múlásáról beszélni, és válik panasz- szá még a zsoítáríró ajkán is földi életünk rövid „hetven vagy nyolcvan esztendeje'? (Zsolt 90, 10). Nemcsak azért, mert nagyon jól tudjuk, hogy minden elmúló esztdndő egy lépéssel közelebb visz a sírhoz. A halálban nem az elmúlás, a megsemmisülés az igazán félelmes, hanem az, hogy a „bűn zsoldja” (Rm. 6, 23). Hogy a halállal megkezdődött az ítélet a bűnös emberen, és mögötte Istennek, a szent és igazságos { Bírónak, végső ítélete vár I ránk (Zsid. 9, 27). Bűnössé-1 günk tudata és a szent Isten j ítélete: ez a halál s vele a múló idő igazi „fullánkja“, gyötrő és félelmes hatalma rajtunk! Van-e ez elől menekülésünk? Sokan próbálják elfelejteni, de nem nagyon sikerül. Mások megpróbálják „bölcsen“ várni ■a kikerülhetetlen véget. De ez a fajta bölcsesség olyan hidegnek tűnik és annyira kevesen találnak benne igazi vigasztalást és erőt! Nekünk más a vigasztalásunk. Isten szeretete eljött a múló időbe Tsten ismeri emberi félel- mérnkét. Ismeri a múló idő hatalmát rajtunk. Ezért szabadulást készített: Jézus Krisztusban alászállt a múló időbe; nemcsak testbe, hanem múló időnkbe is öltözött. Urunknak végig kellett járnia a földi élet halál felé vivő útját, hogy az idő rabjait megszabadíthassa. Mert Ö a mi szabadulásunk. Mi, keresztyének, nem valamilyen, lelki autoszuggesztióval altatjuk el az emberi szív félelmeit az elmúlástól és a végső számadástól. Hanem az a világosság tört be felülről, váratlanul az életünkbe, amelyet Karácsony éjszakáján a betlehemi pásztorok láttak meg először. Múló időnkben attól kezdve Isten testbe öltözött kegyelmének, szeretetének világossága ragyog. Jézusban itt van, eljött közénk Istennek bűnön, halálon győzelmes szeretete. Akiket Vele a hit köt össze, azok a szolgálat örömével és a végső hazatérés békességével járhatják múló napjaik, éveik útját: „Taníts úgy számlálni napjainkat.. “ T Ta gyorsan múló időnkben helyet adunk Jézusnak, megáldja és megszenteli életünk tovatűnő idejét. Kiveszi a szívünkből az elmúlás félelmét. Megszabadít az örökös rohanástól, időhiánytól is. Megtanuljuk helyesen látni a dolgokat: a kis ügj'ek valóban kicsinyekké válnak, a nagy feladatok valóban naggyá. Erőt és örömöt ad a szolgálatra: feladatokat kapunk a gyülekezetben és a világban, amelyeknek örömmel dőlhetünk neki, a Tőle kapott szeretet erejével. Múló időnket a szolgálat idejének tudjuk látni, melyet nekünk is ki kell használnunk, „mert eljön az éjszaka, amikor senki sem mun- kálkodhatik” (Jn. 9, 4). De Jézus ugyanakkor örömöt és békességet ad életünk végére tekintve is, még ha a most következő év lenne is a legutolsó éveink sorában. Mert Vele halálon és ítéleten keresztül Isten országa és az örökélet felé vezet az utunk! — Így számlálni napjainkat, — ez az a „bölcs szív“, amelyet Isten ád a? övéinek. Az esztendő fordulóján minden bizonnyal van helye a hálaadásnak: sok minden megköszönni valónk van Istennek, gondviselő és bűneinket megbocsátó szeretetóért. Van. helye a komoly, magunkba tekintő gondolatoknak is: jól használtuk-e fel a szolgálat földi idejét, helyesen láttuk-e meg feladatainkat, Isten kedve szerint végeztük-e tennivalóinkat? Vezesse gondolatainkét most, amikor visszatekintünk a letűnő évre és előre nézünk a jövőbe. Isten igéjének ez a hármas üzenete: „Én vagyok a kezdet és a vég — Életemnek ideje kezedben van — Tiéd a dicsőség mindörökké!" Dr. Nagy Gyula Hírek — A gyúrói gyülekezetben advent harmadik vasárnapján áldozati vasárnapot tartottak a délelőtti istentiszteleten és az esti ünnepélyen Nagy Lajos a gyülekezet yolt lelkésze hirdette az igét. Mindkét alkalommal szép számmal vett részt a gyülekezet s mintegy 3009 forint adomány folyt be, — A Pestmegyei Egyházmegye helkészi Munkaközössége december 10-én Budapesten ülést tartott, amelyen részt vett Káldy Zoltán püspök és ismertette egyházvezetési programjának irányvonalait. Előadást' tartott Jávor Pál ceglédi lelkész. Az egyházmegye lelkészei egyhangúlag Detre László mendei lelkészt választották esperessé. A Lelkészt Munkaközösség ügyvezető elnöke Bggya Géza aszódi lelkész lett. Az egyházmegyei békebizottság tagjaiul választották: Maróti János acsai. Harmati György maglódi és Roszik Mihály aíberti lelkészt. Szenedet meq íz ünnepmpoi:! Megismerhető és meglátható Az év első vasárnapja — Jn. 1, 15—18. Keresztelő János felülről kapott megbízatása alapján sok prédikációt mondott el. Fellépése elején dörgő hangú, kemény prófétai beszédek hangzottak el ajkáról. Tódult hozzá a tömeg mindenfelől, mert tetszett Izrael népének a fejszés, szórólapátos Messiásról szóló bízonyságtevés. (Mt. 3, 1—13; ük. 3. 4—18.) A Messiásba vetett reménységüket látták rövidesen megváló» sülni: eljön, akit az atyák rég vártak és Izrael népe megszabadul minden testi és lelki nyomorúságától. Jézus nyilvános megjelenésének az ideje mind közelebb jött. Erre a hírre Keresztelő prédikációiban a harcias Krisztus mindinkább kezdett elhalványulni és egyre jobban kezdte megérteni Krisztus eljöveteléneik igazi értelmét. Keresztelő Jánosnál, amikor éppen a papokkal és levitákkal vitatkozik kilétéről, megjelenik Jézus. Keresztelő János találkozik azzal a Krisztussal, akiről ő bizonyságot tett: „aki utánam jő, előttem lett, mert előbb volt nálamnál”. Az eddigi hosszú prédikáció elmarad s csak néhány rövid szóból álló bizonyságtevő mondat hagyja el ajkát: „Íme, az Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bűneit!’’ (Jn. 1, 28.) A papok és a léviták s kísérőik elhagyják Jánost. S amikor prédikációja csak ennyi: „íme, az Isten Báránya” (Jn. 1. 35.), még megmaradt két tanítványa is elhagyja és követi Jézust. Tehát küldetését betöltötte, hívei és hallgatói Krisztust követik. Keresztelő prédikáció-sorozatának egyik darabja ez a mai ige, amelyben megszólal minden idők emberének örök vágyódása: szeretném látni az Istent. Bennünk keresztyénekben is sokszor feljön ez a vágyódás, mi is szeretnénk látni Istenünket, pedig tudjuk, hogy itt a földön tükör által homályosan látunk, odafenn pedig majd színről színre. Mindazonáltal/ hogy Istent nem láthatjuk testi szemeinkkel, annak nem az Isten az oka. Isten él és munkálkodik, de az ember nem tekinthet az ő arcába, mint ahogy képtelen volt az ótestámen- tum annyi kiválasztott embere. Közel van hozzánk, beleszól lelkiismeretünkbe, hajunk szálait számontartja, s mégsem láthatjuk őt mi, akik holnap talán sok mindent ismerünk: atom-, jaira bontjuk a világot, számbavesszük és feltérképezzük az, emberi szervezetet, Mibennünk van ennek az oka. Gondoljunk az első emberpárra, akik ártatlanságukban látták az Istent, de a bűnbeesés óta már nem tekinthettek Isten arcába. Tehát annak oka. hogy Istent nem láthatjuk: a bűn. Nekünk azonban szerető mennyei Atyánk van, aki Krisztusban kijelentette magát, hagy őt megismerjük. Krisztusban irgalma és kegyelme jelent meg a világban, amellyel meg» bocsátotta bűneinket, megmutatta irántunk való örök szere- tetét. Krisztus keresztje az a hely ahol a nyomorult ember megismerheti és „megláthatja” Istent, felfedezheti benne Atyját, mégpedig hitének szemeivel. Erről a Krisztusról prédikált Keresztelő János és erről a Krisztusról kell nekünk is bizonyságot tennünk hitünkkel, életünkkel és magatartásunkkal, hogy Krisztus növekedjék■„ mi pedig mindjobban alábbs_zálljunk. Sülé Károly Amit az Úr készített Vízkereszt ünnepe — Lk. Z, 35—32. Izrael népe sokszor azt gondolta, hogy Isten talán már el is hagyta és a régi ígéretek, amelyeket népe megváltására, tett, már talán nem is érvényesek. De Isten nem volt tétlen. Hogy szándékától nem állt el, mi sem bizonyította jobban, mint az. hogy ígéreteit időről időre újra megismételte. Az ígéretek hírvivőinek sorában az utolsók között áll Simeon, az agg próféta. A néki adott isteni kinyilatkoztatás már nem időtlen. Még földi testében látja meg az Urnák Krisztusát. Így tölti el Simeon életét a reményteljes várakozás. És amikor a Lélek indítására, a templomba menve magához ölelheti Jézust, ajkán hélaadó imádság hangzik el azért, amit az Ür készített. Mert kicsoda is ez a kicsiny gyermek? 1. Izrael népének vigasztalója. Izrael népe sokat szenvedett nép volt. Nem egyszerűen a történelmi viharok hajótöröttje, hanem Isten által különösen is keményen kezelt nép. Hiszen Isten magának választotta, hogy legyen ígéreteinek hordozóia és törvényének, betöltője. A szenvedésekben Isten büntetése és próbája nehezedett rájuk. Vigasztalást csak egy úton várhatott: a bűnbocsánat által. Ezt hozta el Jézus népe számára. Szenvedések és megpróbáltatások között ma is Jézus adhat vigasztalást a bűnbocsánat evangéliuma által. 2. Izrael népének megdicsőítő je. Kevés nép hordozott annyi gyalázatot a világban, mint Isten választott népe. Mert melyik nép az, amely felé nagyobb figyelemmel fordulna a világ mint éppen afelé, amelv az Ö nevét hordozza. Ettől a néptől várja, hogy Isten akaratának megtestesítője legyen ebben a világban. Ha ezt elmulasztja, gyalázat éri. Dicsőségét csak úgy nyerheti vissza, ha Istennek engedelmes és az egész világ számára szolgáló, bizonyságtevő életet él. Ehhez azonban belsőleg megtisztított életre van szükség. Az újjászületés ajándékát Jézus hozta el. Isten népének dicsősége ma is az Ő Urának lelkeket újító hatalmában van. Akik ezt elfogadják és az Ö szeretető vei járnak mindennapi életükben, azokon ragyog fel az Ö dicsősége. 3. Az egész világ világossága. Az első bűneset óta ráhuli a világra a bűn. halál és kárhozat éjszakája. Nincs az ember kezében semmi eszköz, amellyel ezt el tudná oszlatni. A bűn bilincséből senki nem tudja megszabadítani önmagát, a halál félelmetes mélysége elől sem lehet elmenekülni, még kevésbé az Isten számotkérő ítélete elől. Ebben a sötétségben gyulladt fel a betlehemi éjszaka fénye. Jézus elhozta a szabadítás, fel- oldozás és kegyelem drága ajándékait, az Istennel való boldog félelemmentes örökéletet. Az örökélet világossága ma is felgyullad minden emberi szívben, ahol Jézus Krisztus befogadtatásra talál. Akik benne hisznek, már most örök életük van. Ez a drága ajándék azonban nemcsak az ő szívüket tölti el békességgel, hanem alkalmassá teszi őket arra is, hogy a világosság hordozói legyenek a világban, szeretet munkája, békesség munkálása és tisztaság példaadása által. Mindezért mi is boldogan köszönhetjük Jézust és együtt énekelhetünk Simeonnal hálaadó éneket. Mezősi György — Nyugdíjas házaspár idősebb hölggyel, tértivel vagy házaspárral megosztaná háztartását, oda- költözéssel. Címet a kiadóba kérnek. — Keresek egy középkorú nőt, beteg nő ápolására. Vagy bejárót; vagy bentlakót. Megbeszélés személyesen. Jürina György né . XIVj Dózsa György út 19. L i.
