Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-04-13 / 15. szám

Hirdesse a lelkész az igét lelkünk megtartására és életünk jobbítására „Ezer szállni van összeszőve a templom és az élet“ — mondotta beiktatásán Korén Emil. fi fasori, grviilfíkfízfít. iíi foTUvszt* „(Az eqiietleti utunk” Dr. öartiia Tibor tiszántúli református püspök beiktatása a debreceni nagytemplomban A sok jeles történelmi eseményt látott debreceni nagytemplom zsúfo­lásig megtelt a tiszántúli kerület lelkészeivel, tisztségviselőivel és a deb­receni gyülekezetek tagjaival, hogy tanúi legyenek a kerület új püspöké­nek dr. Bartha Tibcrnak a beiktatásán. A több mint nyoleszáz hivatalos résztvevő között ott voltak Horváth János az Állatni Egyházügyi Hivatal e'nöke munkatársaival, Győry Elemér és Darányi Lajos püspökök, a kü­lönböző felekezetek, az Országos Béketanács, a megye és város és a helyi Népfrontbizottság képviselői. Az Evangélikus Egyházat D. dr. Vető Lajos püspök és dr. Pálfy Miklós teológiai professzor képviselték a beiktatáson. . tus gyülekezet elnöksége, élükön Sza- mosközy István esperessel, a.baptista egyház képviseletében Szabó László elnök, a methodista egyház képvi­seletében Hecker Ádám szuperin­tendens, a magyar ortodox egyház képviseletében Berki Feriz protoierei Itt voltaik az új lelkész volt gyüle­kezetének, a kőbányai gyülekezet­nek tagjai is szép számmal, hogy búcsúzzanak lelkészüktől és köszönt­sék új szolgálati helyén. Az új lelkész beiktatását Blázy Lajos újpesti .lelkész, a pesti egyház­megye főjegyzője végezte dr. Kékén András Deák téri lelkész és dr. Kosa Pál rákoskeresztúri lelkész segédleté­vel. Blázy Lajos,2 Tim. 1,7—14 alap­ján hirdette az igét. Három dolgot emelj ki az igéből: l.Isten akaratá­nak- megtestesítői vagyunk az evan­gélium hirdetésére. Sem a lelkész, sem a gyülekezet nem önmagáért van. 2. Az egészséges beszéd példá­ját őrizze meg a gyülekezet és a lel­kész is. 3. Boldogan tapasztalhatja ez a gyülekezet is és lelkésze is a szolgálatba küldő Űr megsegítő ere­jét. Bár a fasori gyülekezetnek álig ötven esztendős önálló múltja van, mégis hatalmas bizonyságai vannak Isten erejéről, mellyel erősítette hi­tét és szeretetét. Következik a beiktatás aktusa. A gyülekezet új lelkésze átveszi az ol­tárt bibliát, a templom kulcsát és a lelkészi hivatal pecsétjét, majd az egyházmegye luther-kabátos lelké­szei igével megáldják őt. A gyülekezet énekkarának szép éneke után — Händel Messiásából a Halleluját éneklik — Koren Emil •igehirdetését halljuk. Nem bekö­szöntő beszédet ihond, hanem a nagy­Győry Elemér dunántúli püspök felszentelő igehirdetése és áldása után az új püspök letette az esküt, majd igehirdetése után megtartotta püspöki székfoglaló beszédét. Először arról beszélt, hogy a múlt helyes ér­tékelése milyen pozitív lépéseket ho­zott létre az egyház minden terüle­tén. A jövő tekintetében pedig to­vább kell mennünk az eddigi úton, figyelembe véve a tanulságokat és a jót jobban csinálva. Most a gyü­mölcstermés ideje következett el és a pásztori, a lelki gondozást 'kell fő- feladatnak tekinteni, hogy a helyes felismerések minden lelkésznek és minden református hívőnek a kin­csévé váljanak. Az. egyház és állam viszonyáról szólva hangsúlyozta, hogy ez a viszony az ellenforradalmi események miatt nagy mértékben megromlott, a bizalom megingott. Ha a lelkészek és hívek nem elég­szenek meg az elvi nyilatkozatokkal, hanem élik is a népi demokrat ikus rendszerben adott viszonyt, akkor Isten nevelő munkája gyümölcster­mővé teszi szolgálatunkat nemcsak az egyházban, hanem a hazafiúi kö­telességek- terén is. Az új püspököt egymás után üdvözöl­ték mély benyomást leeltö székfoglalója után az egyházi és világi testületek kép­viselői. Az Evangélikus Egyház nevében D. dr. Vető Lajos püspök a következő­ket mondotta üdvözlő beszédében: „A református egyház ünnepi esemé­nyében mi, evangélikusok is szívből osz­tozunk. A mncfyar protestantizmus útja töri élelmünk tanúsába szerint közös üt, melyen reformátusok és evangélikusok kéz a kézben járnak évszázadok óta ... s mögöttünk Jrvő évtized r.z egyázaink kö­zötti testvéri együttműködés legszebb korszakai közé tartoznak. A szocializmus útjára lépett népünk körében, együtt igyekeztünk a protestantizmus helyét megkeresni és megtalálni. Együtt jöt­tünk rá arra, hogy a szocializmusban a keresztyénségnek megvan a helye s nem­csak nem szűkült le munkaterületünk hanem új lehetőségek tárultak elénk. Gondolok itt mindenek előtt a béke vé­delme érdekében kifejtett közös mun­kánkra. Nehéz utat téttünk meg az elmúlt 10 esztendőben. De az eltelt évek s még az ellenforradalom is, amely megpróbálta egyházainkat letéríteni az ige világossá­gában és lelkiismeretűnk ösztönzésére megtalált és helyesnek tapasztalt útról, igazolják, hogy nem tévedtünk. Ma már a viliág összes keresztyén egyházai fog­lalkoznak a béke védelmének kérdésével s a vele kapcsolatos problémákkal. Ide­haza meg azok is, akik korábban értet­lenül nézték útkeresésünket a szocializ­musban, elismerik, hogy van út az egy­ház számára és a keresztyénség számára a. jövő felé. Az ellenforradalom s annak következményei sajnos mintha lazítottak volna testvéri kapcsolatainkon. Ügy gon­dolom, hogy ez csak a felszínen történ­hetett így. A jő kapcsolatok kiépítése és fenntartása elsősorban a személyes kap­csolatokon múlik. Dr. Bartha Tibor püs­pök úrban olyan egyházi férfiút ismer­hettem meg az elmúlt évtizedben, aki protestáns egyházaink együttműködésé­nek készséges híve és műnk,álója.” P. M. Egyházzenei hangverseny A fasori evangélikus templomban (Bu- I dapest, VII., Gorkij fasor 17 alatt) 1958. április 20-án este 6 órakor Peskó György prágai útja előtt HANGVERSENYT rendez. Közreműködnek: Peskó György orgonamüvész, Neuenstein Frigyes operaénekes, Peskó Zoltán orgonaművész kísér. Áhítatot tart: Koren Emil esperes. A műsort ismerteti: Mezősi György s. lelkész. MŰSOR: 1. Bach, J. S.: Preludium és fuga G- dur 2. Neuenstein Frigyes énekel. 3. Cernohorsky, B. M.: Tokkáta C-dur, 4. Janacek, L.: Postludium, 5- Bach, J. S.: Tokkáta — Adagio és Fuga C-dur, 6. Neuenstein Frigyes énekel, 7. Franck. C.: Korálfantázia á-moll. HÚSVÉTKOR KRISZTUS URUNK diadalt aratott a bűn, halál és Sá­tán felett. Kitört a sír börtönéből, így \telt tanúságot arról, hogy az élet hatalmasabb, mint a halál. Akik igehirdetését hallgatták, azok tudták, hogy feltámadása az örök élet diadalát hirdeti. A húsvéti ese­mény ezt a mindeneket érintő új­ságot adta tudtára a világnak, hogy lehet örökké élni! Aki szembenézett már a halál mindent megrontó uralmával, aki igazán szereti övéit és nem elégszik meg azzal, hogy csak 30 vagy 40 évig van velük együtt, az érdeklődik afelől, hegy mimódon lehet kiszabadulni a há­lái hatalmából, mi módon lehet el­nyerni az örök életet. Krisztus Urunk számított erre az érdeklő­désre. Halála előtt nagy gondja volt tanítványaira. Az Úrvacsora szerzé­sekor kegyelmével megajándékozta őket s megmutatta nekik, hogy mí- módon lehetnek vele egyek halála után is. Testét, és vérét adta nékik. E világból való elköltözése előtt pe­dig azokra gondolt, akik tanítványai szavára hinni fognak benne. Őket is részesíteni akarta halál feletti diadala gyümölcséből, ezért szerezte a Keresztség Szentségét. Luther Márton így írt a Kereszt- ségről: „Az egyetlen vigaszunk és ittunk, mely az isteni javakhoz és t szentek közösségébe elvezet." Valóban a Keresztség üdvösségünk egyetlen útja, nélküle nincs örök életünk.' A KERESZTSÉG ÉLETÜNK EL­SŐ ALKALMA VOLT. mikor Isten megszólított. Igaz ez nem simogató szó volt, hanem kemény isteni tett, Hiszen bűnös szívvel jöttünk bele ebbe a világba. A bűn pedig nem kerülhet Isten közelébe. A bűn az, ami halálunkat és Istentől való el- vetettsógünket, kárhozatunkat okoz­za. Mivel Isten az életünkben foly­tatni akarja a húsvéti eseményt, vagyis örök életet akar nekünk ad­ni. azért a keresztelésünk' alkal­mával megölte bennünk a bűnt. Is­teni kegyelem az, hogy mi ebből nem éreztünk semmit. Pál apostol erről így ír: „Ú-emberiink övele (Krisztussal) megfeszíttetett." ' Mi­lyen különös: örök életünk a halál­lal kezdődött. Azért, hogy folytatód­hasson a feltámadással. Mert Krisz­tus is ezt az utat járta meg. Azért járatja velünk a Keresztségben Isten Krisztus útját, hogy nekünk > adhas­sa Urunk halálának és feltámadá­sának gyümölcsét, az örök életet. Mért Ö nem, akarja, hogy Krisztus halála kárba vesszen. Hiszen Jézus­nak nem kellett volna megismernie a halált, benne nem volt bűn, ő nem volt a sátán hatalmában. Ke­resztre érettünk feszíttetett, feltá­madása is érettünk történt. Kitört a sír börtönéből, hogy mi is utána mehessünk. A KERESZTSÉG ELKÖTELEZÉS a keresztyén szont életre. A Biblia „újjászületés fürdőjének” említi a Keiiesztséget. Mindén születés csak lóezdete egy meginduló életnek. A Keresztség kezdet. Isten első nagy lette, amiben megszólít bennünket, aminek folytatódnia kell. Isten meg­szólító szavára válaszolnunk kell. Ö nem kényszerrel tereli be az embe­reket az örök életbe. Kegyelmét an­nak adja, aki kéri ezt. Gyermeksé­günk idején, amikor megkeresztel­tek, akkor még nem tudtunk szólni néki, de szavát nem lehet felelet nélkül hagyni. Isten a Keresztség­ben jött felénk, ezen az „egyetlen úton” kell nekünk is hozzá menni. Közöttünk ott van, napról napra nö­vekedik az áthághatatlan akadály, a bűn. Ezzel kell felvenni a harcot naponként. Ügy folytatódik a Ke­resztség az életünkben, hogy napon­ként meghalunk a bűnnek és na­ponként feltámadunk Krisztusnak, Ez nem a mi benső küzdelmünk csupán. Hiszen, akj megkeresztel- tetett Isten Szentlelikét kapta. Az Atyának és Fiúnak és Szentiéleik­nek nevében kereszteltettünk meg, ez kötelez minket a szent keresz­tyén életre. Luther így ír erről: „Mindnyájan Isten gyermekei va­gyunk — jónak, irgalmasnak, tisz­tának, igaznak, igazságosnak, egye­nesnek. békeszeretőnek s még el­lenségeinkhez is jószívűnek kell lennünk. Mert Isten neve ezt mun­kálja azokban, akik benne megke- resztelkedtek.” ISTEN MUNKA JA, amit bem nünk megkezdett, a halálunkban ér véget. Aki igazán naponként szem­be néz a bűneivel s keményen har­col ellenük, az kénytelen megálla­pítani, hogy nem tud velük végezni. Mindig újabb és újabb tör elő a szívből, vagy a régiek jelentkeznek más formában, új erőben. .,A bűn halála ebben az életben akkor vá­lik teljessé, amikor az ember testi­leg is meghal és porrá lesz.” — írja Luther. Ekkor lesz teljes az, amit Isten megkezdett bennünk keresz­telésünkkor. Mivel minden akadály elvétetik életünkből, elnyerjük az örök életet. De csak azok, akik egész életük folyamán abból a kegyelem­ből éltek, amit a Keresztségben Is­tentől kaptak. Csak annak adatik a Keresztség ajándéka, akinek az élő Krisztusban van a hite. Féke min­den hamis biztonsággal! Krisztus Urunk beszél arról, hogy lesznek, akik hiába zörgetnek nála az íitélet- . kor. hiába mondogatják. hogy I ..Uram! Uram!’ kizáratnak az örök j életből. Hit nélkül a Keresztség j ítéletet munkál. Olyan, mint Kain I homlokán a bélyeg. Arra emlékez­teti Istent, hogy egyszer elkezdődött valami az életünkben, de ennek azért nem lett folytatása, mert mi ellene álltunk Isten szeretetének. Mennyei Atyánk felkínálta nekünk az örök életre vezető utat, ha ezen nem jártunk, nem juthatunk el az i üdvösségbe, örvendj! Isten a Ke- I restségben gyermekévé fogadott! i ri! azon az úton, amelyiken elin­dított. Feltámadás vár reád és örök I élet! Ferenczy Zoltán Krisztus Urunk feltámadása A bét első napján pedig A sírbolthoz közeledik Néhány asszony füsztrekkel És iüatos kénetekkel. S bár szemük ezt alig hitte: A kő el volt hengerítveJ Bementek hát, őt keresték: Nem találták az Ür testét. Míg ezen megdöbbenének. Két férfiú állt melléjek Fényes, fehér öltözetben, S az asszonynép mind megretten. Orcájukat lehajtották Es azoktól ezt hallották: Holtak közt, ti fehérnépek. Élőt minek kiesnétek? Nincs itt, hanem feltámadott! Szavaira gondoljatok, Amiket még akkor mondott. Mikor Galileában volt: Szükség, hogy az ember Fia, Kinek el kell fogatnia, A keresztfán halált haljon, S harmadnapra feltámadjon! Erről megemlékeznének. Mikor pedig hazatértek: Elmondták a tizenegynek. Azután a többieknek. Két Mária: Jakab anyja. Es Magdolna és Johanna Mondta el ezt még aznap A tizenegy apostolnak. De azok ezt be nem vet tök, Üres szónak tekintették; Nem hitték a csodás dolgot, Amit asszonybeszéd mondott. Péter mégis odafutott, S amikor a sírhoz jutott; Csak lepleket talált ottan, S hazament nagy meghatottan. Vietórisz József A z estharang már régen elmondta altató- ^dalát, de még mindig halkan hullott a hó a fáradt falu fölé. . . A tél, mint egy óriá­si, fehér puha pehelypaplan takarta be a be- hunytszemű kis falusi .házakat. Csak a Ko­vács Miskáék palatetős házának ablakában virrasztóit valami világosság ... Különös ember volt ez a Kovács Mihály. Már régen elszakadt Istentől is, emberektől is. Magának való, magának élő, mozdulatlan arcú, hallgatag gazda volt. Nem- bántott ő soha senkit, de nem ii igen állt szóba senki­vel. Csak dolgozott, meg élt a családjának. A felesége, Rozika és a nyolcéves kisfia, Andriska volt számára az egész világ és az egész, emberiség. Andriska még néha eljárt játszani a pajtásokkal, Rozika még benne élt hétköznap a faluban, vasárnap a templomban. De Kováds Mihály csak magának élt, otthon, a bezárt kapu mögött. El is nevezték hama­rosan „Kapus” Kovácsnak. Ezen az éjszakán „Kapus" Kovács már másodszor nézi meg a kaput: be van-e jól zárva?! — Miért nem alszik? Mitől fél?! Ugyan ki járhatna erre, ezen a csendes, ál­mos éjszakán?! A halkan hulló hópelyhek riadtan repülnek szét „Kapus” Kovács kemény, komor arcá­rólNem csoda, hogy ilyen komorrá ke­A LAMPAERNYO ményedett az arca, hiszen a Halál ólálkodott a háza körül... Andriska, a kedves, kicsi Andriska, akiért élt, ott feküdt nagy betegen az ágyon... Ro­zika most váltotta, rajta a borogatást és az anyák örök angyalarcával sírva- nézte a lázas kis fiát. A lámpa fénye még tüzesebbé lette a. lázban gyötrődő gyermeket. Rozika- felállt. Valami papírt keresett lámpaemyönek, hogy Andriska szemét ne bántsa annyira a fény. Hirtelen nem talált mást, csak azt az újsá­got, amit vasárnap vásárolt a templom kapu­ban. Amíg vitte a lámpa felé, egy pillanatra eszébe jutott, hogy mennyire megszidta ezért is az ura, meg a templomért,' is .. . Most mégis feltette a lámpára Ügyes, asszonyi mozdulattal megtűzte, nehogy leessen — a lámpaernyő... „Kapus” Kovács ott ült az asztalnál... Nézte a szemefényét, a szenvedő, halállal birkózó Andriskát. Azután eszébe jutott ez az egész mai nap. Milyen borzasztó! Hogy fel tud fordulni egyszerre a világ. Hogy össze tud törni ilyen rövid idő alatt a boldogság. fcrr Nem is gondolt eddig semmi komolyra. Igaz, hogy már néhány napja fekszik a gye­rek, de hogy ez legyen belőle?!... — Mit is mondott ma az orvos — ismételte magában. — Itt már csak az Isten segíthet! — igen, így mondta. Es mintha valami hozzá hajló testvéri ölelés lett volna a szat'ában. Azután a tisztelendő úr is itt volt. Meglá­togatni az Andriskát. Azt mondta: „Isten ke­zében vagyunk, Mihály!” — Az lehet — mondta csendesen önma­gának — de itt már minden elveszett... Kemény arcán úgy peregték le a könnyek, mint a feketén lehulló csillagok az augusz­tusi éjszakán. Aztán halálos fáradtan belebámult — a lám­paernyőbe ... Egyszeresek odavilágosodott valami a szeme elé. Néhány sor a lámpaer­nyőnek megtett újságból. Vastag, fekete be­tűikkel ott állt előtte ez a mondat: „Jézus Krisztus azért jött, hogy megkeresse és meg­mentse azt, ami elveszett!” „Kapus” Kovács nézte, nézte sokáig ezt a mondatot. Egy elfelejtett régi emlék kezdte lassan átmelegiteni a szivét. Amikor ott állt egyszer a konfirmációi oltár előtt, és látta, igen, látta egész tisztán maga előtt öt... Jézus Krisztust.. . ...Kapus” Kovács lassan felállt. Térdre ereszkedett az asztal mellett, mintha az oltár előtt lenne. A kezét összekulcsolta: — Ide jöjj Uram! Te... Te... még meggyógyíthatod! En tudom!... En hiszem!... Aztán odament az ágyhoz és átölelte síró asszonyát. Hajnalig ketten ültek és ketten imádkoztak a betegágy mellett... Reggelre csendes, egyenletes lélegzéssel, ki­simult arccal aludt Andriska. Amikor kinyi­tották az ablakot, a gyermek is kinyitotta a szemét. Ez a szem tiszta volt és reájuk mo­solygott ... Élt... és újra az övék volt... Ödakünn a vasárnapi templorpba hívoga­tott a harang szó... Rozika hálaadó szívvel templomba készülődött... „Kapus” Kovács utánaszólt. — Várjál, én is elmegyek ... Rozika sugárzó arccal nézett az urára. A szemlében egy boldog könnycseppen ragyogott a csoda: Egyszerre kapta vissza a fiát és az urát. Az ajtóból mégegyszer visszajött. Megeső- lkolta a fiát, aztán, lassan levette, meg simo­gatta és megcsókolta a — lámpaernyöt Friedrich Lajos? i A Volt valami jelképes ebben a lel­készbeiktató istentiszteletben. Nem egy külön ünnepi istentiszteletre gyűltek össze a fasori gyülekezet hí­vei. A nagyheti esti igehirdetéssoro­zat keretében, április elsején iktat­ták be Koren Emil esperest, a fasori egyházközség lelkészi állásába. A Nagyihét keddjénok ezen az esti is­tentiszteletén zsúfolásig megtöltöt­ték a hívek a szép fasori templomot. Istentiszteletre jöttek, mint a hét minden egyes napján, hogy Jézus i Krisztus szenvedéséről, haláláról éá I. feltámadásáról halljanak, de ugyan- j akkor köszöntötték új lelkészüket is. Adja Isten, hogy mindig így le­gyen: a gyülekezet és lelkésze min- i chg az ige körül találkozzanak, a Jézus Krisztusról szóló bizonyságig- i tel meghallgatására gyülekezzenek i i össze. í , Reszt vettek az istentiszteleten az 1 ; A lami Egyházügyi Hivatal képvi- \ \ Sclői, D. dr. Vető Lajos püspök, i Grunvalszky Károly főtitkár, a Teo- ( lógiai Akadémia és a Sajlóoszíály ! képviselői, a Pesti Egyházmegye lel- ] :KPS7.PÍ Í3 g7himC7'Ó/lriP p r-w-. á ' heti igehirdetéssorozat aznapi ige jé- . nek (Ézsaiás 6,1—8.) alapján Isten I bűnöket elfedező kegyelméről be- j szél. Arról tesz bizonyságot, hogy; Jézus Krisztus által a gyülekezet és a szolgáló lelkész bűnei is elfedez- \ tettek. Az istentisztelet plán díszközgyű­lésre maradt együtt a gyülekezet, ahol Kappel Mátyás, a gyülekezet he­lyettes felügyelője ünnepélyesen át­adta Koren Emilnek a gyülekezet díjlevelét, amit a lelkész közvetlen szavakkal köszönt meg. A díjlevél ősi szövegének három mondatával kapcsolatban beszélt a gyülekezet pásztorának kötelességeiről. Az egyik mondat így hangzik: hirdesse (ti. a meghívott ée beiktatott lel- j kész) az igét lelkünk megtartására és életünk jobbítására. Evvel kap-1 esolatban az új lelkész többek kö-1 zott a következőket mondotta: A ' kettő — lelkünk megtartása és éle- 1 tünk jobbítása — nem választható ; el egymástól. Ezer szállal van összeszőve a temp óm és az élet. Az egész emberiségnek közös, nagy embe­ri feladatai vannak és ebben ne­künk, mint keresztyén emberek­nek, Istentől» kapott küldetésünk alapján is részt kell vennünk. A közgyűlésen többen köszöntötték ! ä beiktatott lelkészt és a gyülekező- I izamosköiy István református espe- es, Szabó László, a baptista egyhá; :lnöke, Hecker Ádám methodiste izuperintendens, Káldy Zoltán es- Jeres, Croó Gyula a Sajtóosztálj igyvivője, Gaudy László a volt pest így házközség részéről (köszön tésé- >en rámutatott arra az érdekes tény- e, hogy a pesti egyházközség éle- ében ez a 21. lelkészbeiktatás), dr íósa Pál a pesti lelkészek részéről Ir. Göttche Ervin egyházmegyei fel­ügyelő az egyházmegye gyülekezet: levében, Göllner Gusztáv a búcsúzé :öbányai gyülekezet nevében, Karc ■‘ál kőbányai református lelkész, Sü- e Károly lelkész a fasori gyüleke- et részéről; Dobos Lajos pedig a fa- ori, ifjúság nevében. A közgyűlés befejezéseképpen Kő­én Emil lelkész válaszolt a köszön­ésekre. Köszöntjük mi is a fasori evan- íélikusokat és lelkészüket és kíván- uk nekik, amit Káldy Zoltán espe- es mondott köszöntésében: E mel­ett a templom mellett ne ménjét I az élet, hanem jöjjön be az élei , templomba, mert régen rossz, he ■irekesztjük az életet. Lehessen ide whozni Krisztus elé kintről bút iajt, örömöt, mindent; és hangoz- ék úgy ebben a templomban a lel- észek ajkáról az ige, hogy azt ki ehessen vinni az életbe. J. G.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom