Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-09-14 / 37. szám

Cjüfion is (u cloíi dfzi

ozm

nyilatkozott a háziasszony, ezizel válaszolván arra a kérdésemre, hogy hova jár templomba. Tehát sehova. Ez a felületes magatartás azonban olyan gyakori, hogy nem lehet nyilvános szó nélkül hagyni.

IMÁDKOZNI bárhol lehet. Az imádság feltétele nem valami hely, hanem az a magatartás, amelyet Jézus így jelölt meg: ,,Lélekben és igazságban“. Lélekben: annak megfelelően, hogy az Isten nem gyarló ember, hanem Lélek, ő a Tökéletes, s kifejezhetetlen minőségi távolság választja el tőlünk, tehát ezzel az alázatossággal lehet csak hozzá közelednünk. A „Lélekben“ azonban azt is jelenti, hogy Isten Lelkének segítségével, a Szentlélektől irányítva, tehát nem ötletszerűen, a magunk lelkének engedve, hanem a Lélek vezetését követve. Ezt persze nem szabad összetévesztenünk tulajdon képzelgéseinkkel, melyek rajongásba, szektásságba vezethetnek. A Lélek a Szentíráson s az ahhoz, hű igehirdetésen keresztül vezet és aki ezekkel nem ismerős, annak az imádsága is olyan zavaros lesz, mint amilyen egyénien hamis Istenről alkotott képe. Világos, hogy az imádságot mar csak azért sem lehet úgy szemlélni, mintha nem lenne több köze a templomhoz, mint a szobánk négy falához._ Ezt erősíti a jézusi kijelentés második fele: „igazságban“ (vagy valóságban) kell és lehet őt imádnunk, azaz igaz kinyilatkoztatásának, megváltó és megszentelő akaratának megfelelően. Ezen az úton is oda jutunk tehát, hogy Isten igaz ismerete nélkül imádságaink elpogányosodnak, s nem az elő Istennek szólnak, hanem az elképzeltnek, az ideának, az ■„ isteneszménynek“, önnön fantáziánk szülöttének, aki nem létezik s nem hallgathat meg. S az élő Isten nem alkalmi sóhajokat vár tőlünk s nem éri be egy-egy jajiste- nemmel. Isten megköveteli, hogy igéje alapján mindjobban ismerjük meg őt s ne úgy imádkozzunk hozzá, mint akik rá vonatkozóan val- i lásos képzeletükre vannak utalva. I

MEGKÉRDEZTEM a „nyilatkozót“, hogy ha telefonál, meghallgat- ja-e, amit a vonal másik végéről mondanak. Persze hogy meghallgatja. A következő kérdés természetesen csak az lehetett, hogy akkor miért nem kíváncsi arra, hogy az Isten mit válaszol neki, pontosabban: miért nem olvassa rendszeresen a Bibliáját s miért nem hallgatja az igehirdetést, A válasz sejthető: sok a dolga, nem ér rá. Arra nem érne tehát rá, amire az Isten teremtette, ti. hogy Urát megismerje? Ügy látszik, éppen erre nem ér rá. A legfontosabbra. S hogy akkor miért imádkozik? Egyszerű: napi kívánságlistáját okvetlen át akarja nyújtani az Úristennek, „hátha segít“. Pedighát a keresztyén imádság célja nem az, hogy Istent megnyerjük emberi terveinknek, hanem, hogy az ő erejét nyerjük el akaratának teljesítésére.

DE NEMCSAK az imádság kedvéért van a templom, bár olyasmi is történik benne, ami „civil“ otthonunkban jóval kevésbé képzelhető el: az egész gyülekezettel együtt imádkozhatunk. A templom a közösség megnyilvánulásának a helye. Az egyház nyáj, s nem kóborlók alkalmi összeverődése. Az ige együttes hallgatása, Urunk közös imádá- sa leginkább itt lehetséges. Arra van. S nem arra, hogy a ...hívek“ nagy része inkább csak úgy vizitbe járjon el oda, néhanapján, sátorosünnepkor. Tudomásul vesszük-e, hogy az Istennek — gyarló emberi szón keresztül bár — üzenete van számunkra, szóbaálluhk-e a Leghatalmasabbal: erről van szó. S Krisztus nem a levegőbe beszélt, mikor azt mondta tanítványainak: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket megvet, engem vet meg“.

Senki szobájának a négy falára Isten nem fogja angyalával felíratni, kicsoda Ö s mit akar. Senki se várjon valami rendkívülit, egyénnek szóló különkinyilatkoztatást. „Vannak prófétáik, hallgassák azokat!” Azon fordul hát meg a dolog, hogy szívünk szerint készek vagyunk-e engedelmeskedni Istennek, vagy megmakacsoljuk magunkat. Isten kész arra, hogy hozzásegítsen az áldáshoz. Bodrog Miklós

„Változnak az idők s az időkkel mi is változunk.’^

( Ülök a sötét nézőtéren és nézem a pergő képeket. Régi-régi Chaplin vígjátékok, némafilmek, egyikhez- másikhoz utólag valami zenekíséretet szinkronizáltak. Harminc s valahány esztendő előtt láttam őket: a Csodaforrást, a Csendes utcát, a Kivándorlót s mind a többit. Gyermek voltam akikor, kisdiák s persze hogy csak a mulatságosat s nevetnivalót láttam e Iképekben. Képmutató lennék, ha azt mondanám, hogy nem nevettem most is. Nevettem bizony, sőt olykor kacagtam, hangosan ha- hotáztam. Olykor pedig csendesen derültem, mosolyogtam. S néha elkomolyodva figyeltem azt, ami ott a vásznon történik, szorongva és megrendülve.

S ez az. ami elgondolkoztatott. A képeik, e bohózati helyzetek, e képtelen kalandok nyilván nem változtak. Akkor nyilván én változtam meg — tűnődtem. Talán az elszállt. ifjúságra való emlékezés tett megilletödötté? Aligha, hiszen egészen más értsek keltek bennem e képek láttán, mint csupán a gyermekkorra való visszaemlékezés. Valami mást vettem észre e naiv történetekben, valamit, ami nyilván eredetileg is benne volt a nagy művész szándékában. Persze, gyermekfejjel ezt akkor nem vehettem észre. De bizonyos, hogy felnőtten sem vettem volna észre akkor. Közben történt valami, az eltelt időben, ami engem változtatott meg. Megváltozott a társadalom. amelyben élünk s az épülő szocializmus világában egészen más visszhangot vernek Chaplin képei.

Nézem a kivándorlókat az óceángőzös fedélközén s nem tudok nevetni a bohózati helyzetéken, mert szívemet összefacsarja a határtalan nyomor látványa, mely oly valóságos e képen, hogy szinte szaga van — átélem a vendéglőben pénztelenül rendelő Chaplin izgalmát — mi

Zúgnak a szirénák

A MAGYAR DIVATCSARNOK romjait nézegetem. Szomorú esz- mélkedésemből . félelmetes sziréna- bugás riaszt fel. A Baross tér felől mentőautó száguld végig a Rákóczi úton. Tekintetemmel és imádságommal követem az útját. A körút kereszteződéséhez ér. A rendőr leállítja az ellentétes irányú forgalmat és szabaddá teszi számára az utat. Alig teszek néhány lépést a Keleti felé, amikor újabb szirénabúgástól lesz hangos a szűk utca. Három tűzoltóautó robog el melletteim, ki a Baross térre. A Rottenbiller utcába tartanának, ha nem állná útjukat egy öreg néni, kézenvezetett kis unokájával. Nagyot hallott szegény. Az autók lefékeznek. A vezető káromkodva kiszól, majd tovasietnek.

öt perc alatt két szirénabúgás. Leültem egy kirakat párkányára s engedtem, hogy zúgjon és beszéljen bennem e félelmetes hang.

A MENTŐAUTÓ akadály nélkül robogott súlyos betegével. A tűzoltóautók megtorpannak s elvesztenek öt percet. Egy beteg időben érkezett a segélyhelyre, a tűzoltók pedig késtek. öt perc életet, vagy halált jelent, öt perc alatt újabb lakásokba tör utat magának a pusztító tűz. Ha a szirénák figyelmeztető hang j ara

nem állna félre autó, gyalogos és nem tenné szabaddá az utat, nem menthetnénk meg egy sebesültet, egy súlyos beteget sem. Nem olthatnánk el a tüzet, mely meleg családi fészkeket percek alatt emészt meg.

NÉPEK hatalmas mentőautói is így száguldanak a világ nagy ország- útjain. Félelmetes a szirénázásuk. Beleremeg az egész ember, amikor hallja, akár a Közel-Kelet, vagy a Távol-Kelet segélykérő, fájdalmas szirénázását. Milyen fájó, amikor az újság hasábjain, mint térképen kíséri az ember az útjukat s meg kell állni, mert talán egy nép, vagy egy nép vezére útját állja s nem viheti szélsebesen meggyötört, beteg em- berteühét, szabad, békés földre. Perceken múlhat az élet. Nincs vesztegetni való időnk. Félre kell állnunk az útból. Békét kell akarnunk, hogy minden beteget megmenthessünk!

JÉZUS haragra gerjedt, amikor akár a gyermekeiket vagy betegeket hozzá vivő embereket feltartóztattak

lesz, ha majd fizetni kell s nincs miből — s vele számolom az öt ujján, hogy a véletlenül talált egy dollárból telik-e mindenre. S nem tud nevettetni a „Csendes utca" sokgyermekes családjának nyomortanyája — olyan döbbenetesék a ruháskosárban háló gyermekék — s a londoni külváros apacsai több szánalmat, mint félelmet vagy éppen derűt árasztanak. — S úgy drukkolok az ,.előkelő" társaságba keveredett kisembernek, ki csetlő- botló balfogásaival oly megrendítőn példázza a kigúnyolt szegénység keserű sorsát. S közben óhatatlanul Móra Ferenc egynémely elbeszélése jut eszembe; ott is csillámló derűbe csomagolva rejlik a keserű igazság, s tötét valóság az ember életéről és helyzetéről.

Ezért az élményért s tanulságért is érdemes megnézni ezeket a képeket. Mert az élmény megerősít emberségünkben s tanulság éleszti a felelősséget az ember sorsáért. De ehhez el kellett telni a három évtizednek s el kellett jönni egy új világnak, amely megtanít más szemmel nézni sok mindent — többek közt Chaplin régi képeit is.

G.

a tanítványok. Minden beteg fájdalma az övé volt. Minden segélykérő, panaszos hang eljutott a füléig. Ment éjjel-nappal, hogy minél többen meggyógyuljanak, megszabaduljanak mindennemű megkötöttségükből. „Távozz tőlem Sátán, hántásomra vagy nékem ...”. E szavakkal állítja félre az útból Pétert, aki a szenvedés útján meg akarta öt állítani A halál útján járó embert akarta megmenteni s ebben akarta a tanítvány Öt megakadályozni. •— Ment — feltartóztathatatlanul, mert nagyon szeretett engem ég Téged. Próbáljunk meg mi is az Ö szeretetével szeretni minden beteget, közel és távol, fehéreket és feketéket. Mindenkit, aki szeretne, mégpedig szabadon és békében szeretne élni.

Szirénázó, süvítve suhanó mentőautók száguldjatok! Orvosok álljatok csatasorba és mentsetek!

MENNYIVEL barátságosabbak vagytok ti mentőautók kórházak udvarán, amikor pihentek. S mennyivel boldogabbak az emberek, akik most már gyógyultan., egészségesen lépik át a kaput. Nagy vihar tombolt a testükben, de most már csend van. Béke van. Szerszám és munka után vágyik már a kéz. Most kezdik érteni az életet. Most kezd csak fájni minden gáncs, mellyel útját állták valakinek, aki beteget vitt. Most kezd vádolni minden elhangzott szó, mellyel nem a békessége^ az életet szolgálták, hanem a háborúságot, a halált.

„Álomvilágban él, kinek csak öröme

van.

Rosszul érzem, de legalább én érzem

magam.

S ez nagy tanács és nagy tanulság.

Ki tudta, mi

világ és élet? Ök csak, ők a

* »betegei«!

Kik tudták a valót e földön és föld

fölött,

az igazságot? A szegények, a

szenvedők.

Kik tudták a jövőt? Az ilyen

érzékenyek.

fgy lehettek a gyógyítók is a —

betegek!

Szent a tanács, mit ma s örökre adni

tudok:

népek vezetői, legyetek izzó

idegducok!”

Illyés Gyula kiáltja e sorokat világgá „Doleo, ergo sum” c. versében.

Sokszor vcreztünk, és még többször égett fejünk felett a ház. Mi tudjuk, mit jelent szenvedni, égni. Legyünk azért Isten kezében a békesség, az életmentés eszközei.

Hernád Tibor

„Niemöller Márton nyugatnémet püspököt, a hessen—nassaui evan. gélikus egyház elnökét az Aden- auer-kormány eltiltotta a prédiká- lástól". Ezt a rövid hírt olvashattuk néhány hete a napilapokban.

A hír ebben a formájában valószínűleg félreértésen alapszik. Az Adenauer-kormánynak sok mindenre lehet lehetősége, de arra még nincs hatalma, és reméljük nem is lesz, hogy Niemöllert a prédikálás- tól eltilthassa. Valami azonban mégis történt és ez is elég jellemző és sajnálatos eset. Külföldi egyházi sajtószolgálatból értesültünk arról, hogy egy felsőbajorországi lelkész megtagadta Niemöllertől a szószék átengedését. Niemöllernek a gyülekezet egyik templomában, Kreuh- ban kellett volna prédikálnia. A lelkész eljárását azzal indokolta, hogy Niemöller egyik beszédében istentelennek, ateistának nyilvánította azt, aki az atomfegyverkezés mellett van. Eizt a kijelentést a lelkész saját személyét illetően sértőnek és megitélőnek tartotta, nyilván azért, mert az atomfegyverkezés kérdésében más álláspontot képvisel, mint Niemöller. Niemöller álláspontja szerint ugyanis „Az atomfegyver nem fegyver. Nem tesz különbséget ellenség és nem ellenség között. A nukleáris háború nem háború, mert válogatás nélkül és féregként pusztítja az embereket." Ae említett lelkész Niemöllerben „eretneket“ szimatol. Magatartásával annyit mindenesetre nyilvánvalóvá tett, hogy keresztyének között az atomfegyverekkel szemben tanúsított magatartás nem egyszerű politikai kérdés, hanem hitkérdés. A Szentháromság Istenbe vetett hittel összeegyeztethetetlen az atomerőnek háborús célokra történő felhasználása.

Miután ismeretlen hírforrásból rádióban és sajtóban olyan hír terjedt el, hogy szeptember végén a hessen—nassaui egyházkerületet,

amelynek Niemöller egyházi elnöke, rendkívüli zsinat tartására hívják össze, hogy ott felelősségre vonják Niemöllert egy kölni atomfegyver-ellenes demonstrációban való részvételéért, szükségesnek látta Niemöller kijelenteni — amint erről a külföldi egyházi sajtószolgálat hírt ad —, hogy szó sincs rendkívüli zsinat összehívásáról. B. L.

aJlléaé

A nappaliban esti áhítat.

És ha Igatom a kedves nénikék öreg, reszkető hangú énekét:

„E földön minden csak elmúló.”

Benéz a kert. Eső után vigad.

Esti fényben fürdik az újuló fa és virág... korallkák. íriszek .,. De én inkább az éneknek hiszek.

Ma kinyílnak, lelhullnak holnap... S fáradt, fehér fejek hajolnak könyvük fölé... ágat húz így a hó. Itt az este...

s „e földön minden csak elmúló”.

Elhervadnak íriszek, örömök.

Mi lenne, ha itt megállna az ének? Ha a nénikék nem énekelnének tovább: „De Isten országa örök!”?

Szinte látom a múló tavaszokból örök tavaszba ívelő hidat tündöklő, tarka szivárványszínekben ...

És véget ér az esti áhítat.

Túrmezei Erzsébet

A rejtvényversenyek megfejtőinek névsora

Az április óta folyó különböző rejtvényversenyek helyes megfejtőinek névsorát most közöljük összesítve. Ezek szerint helyes megfejtéseket küldtek be:

Andorka Sándor, Kéty; Antal Sándor Lengyel- tóti; Alföldi Elvira, Rákoscsaba; ifj. Alföldi János, Felsőpetény; András Mátyás, Szarvas; Babos Béla, Orosháza; Babinecz Mihály, Domony; Baán Sándor, Farad; Benyő Katalin, Vecsés; Borsik Ilona, Csengőd; Bécsi Zsuzsanna, Bakonyvár; Bankó Judit, Békéscsaba; Bede Gábor, Tiszaföldvár; Balog Irén, Hegyfalu; Buga Ilona, Levél; Bagi Veronka, Budapest; Bóna Etelka, Békásmegyer; Bagoly Endre, Mágócs; Bolemann Emma Kaposvár; Binder Erzsébet, Nagydorog; Berzsenyi Janovics Éva, Balatongyörök: Borsós Gyula, Surd; Balogh Zoltán Orosháza; Bojtos Piroska, Sopronnémeti; Brezina Erzsébet, Nyírszőlős; Bácskai Kornélia, Budapest, XV.; Biró Zsuzsa, Budapest; Bernáth Győző, Sopron; Cseh Szakái Mária, Csengőd; Czigola Erika, Budapest; Csernák Terézia, Budapest; Deák Béla, Vecsés; Dénes Pál, Orosháza; Danyi Éva, Albertfalva: Dankó Béla, Hernádbüd; Dúl Jenő és testvére, Kalocsa; Drobina Klára, Csengőd; Darvas Károly, Monor; Emmer Margit, Szántód: Éltes Kond, Soltvadkert: Fecske Klára, SoTtvadlkert; Fabók Anna, Vecsés; Frittmann Edit, Bocsa; Ferenczi Kata, Rigács; Filyó Ilona, Békéscsaba; Ferenczi Gizella, Rigács; Fejér Vilmos és Gertrúd, Székes- fehérvár; Fecske Katalin, Nagyszénás; Föl- desi Márta és Éva, Lajoskomárom; Font Mária, Bocsa.: Gyermekbibliakör. Csabdi; Gaál Katalin Celldömölk: Gőgös Mária, Ajka; Groschmidt Mária, Miskolc: Göllner Zsuzsanna és Pál, Bicske; Göttl Magdolna, Sopron: Hantó László. Vásárosfalu; Hilger Edit, Boriád: Horváth Anna, Nagytarcsa: Halgas Mária, Pilis: Krucsár Katalin, Tkiad: Halmai Margit, Pécs; Hajba Csaba. Farád: Horváth Jánosné, Balassagyarmat; Horváth Károly, Felsőnyék: Hajdú Éva, Várpalota: Tttzés Lilla, Nyírlak; Imolái Zoltán. Miskok'-Görömbölv: Jakab Géza, Gecse; Juhos Boriska. Budanest: Józan Tibor. Gyöv- [köny; Kisteleki Katalin, Sárszentmiklós; Kárpáti \Imre, Belecska: Kozma László. Bakonybánk: Kovács Erzsébet, Bedegkér; Kis Pál, Gádoros; Kecskó

Mihályr Nyíregyháza-Nagycserkesz; Kókai Ilona, Vecsés; Konáacs Anna, Szarvas; Kása László, Albert- irsa; Kovács Mária, Tárnokliget; Kaltenecker Attila, Inárcs; Kovács Rózsa, Bedegkér; Kovács Anna, Paks; Koitai Mária, Kaposvár'; Kordovány Ilona, Nagycserkesz; Kovács Ilona, Celldömölk; Kova- lovszki Mária, Győr; Kovács Agnes, Szentantalfa; Kardos Ferenc, Szár; Kheim Nándor, Sopron; Kollár Mária, Nyíregyháza: Kovács Ferenc Cegléd; Krikó József, Szend; Kovács Ibolya, Békéscsaba; Lágler Márta, Kiszsidány; Lukács Jánosné, Farád; Lakatos É\?a, Tápiószentmárton; ifj. Laborczi Zoltán, Nagybarát; Labró József, Kőröshegy: Lipták Mihály, Békéscsaba; Laczkcvszki Mária, ösagárd; Madarász Ferenc, Kardoskút; Molnár Emma, Tompa- ládony; Marosvölgyi Éva, Békéscsaba; Magassy Jolán, Nagyacsád; Molnár Zoltán Pápa; Mencz Zsuzsa, Andocs; Molnár György, Pitvaros; Mohácsi Anikó Éva, Nyíregyháza: Molnár Katalin, Miskolc; Mohács János Nagycserkesz; Macher Zsuzsa, Győr; Martos Rózsa, Sárvár; Mesterházi Sándor, Kemenes- rrühályfa; Majczinger Etelka, Budapest; Mogyoróssy István, Kölesd; Máté Sándor, Gyál; Molnár Erzsi, Sobor; Martcs Judit, Mohács; Németh Emilia, Farád; Németh Ilona, Beled; Nánai Irén, Tés; Novák István, Pécs-Vasas: Orsy József és Zoltán, Üjszeged; Oravecz Pál, Budapest; Pozsgay Olga, Vecsés; ifj. Pelech Sándor, Rákoshegy; Pfeiffer Oszkár, Borjád; ifj. Puskely István, Galgaguta; Prépost Károly, Köcsk; Podani Mária. Szarvas; Parádi Margit, Pesterzsébet: Pethő Judit, Sitke; Pere Karolina, Rábcakapi; Papszt Zoltán, Kötcse; Rónás Károly, Kiszsidány; Rónás Klára Kiszsidány; Remete Teodóra, Jákfa; Ring Éva, Budapest; Rózsa Lajos, Szakonv; Sáfár Zsófia. Gyoma; ifi. Sándor Pál. Péteri; Sörnyei Margit, Csurgó: Somogy - döröcskei Bibliakör; Solt Márta, Győr: ifj. Scholz László, Budapest; Sugár Jolán, Benczurfalva: Styecz György, Szarvas; Szabó Tamás, Kissomlyó; Szabadi Mária, Cegléd: Szabó Mária. Hács: Szu- rovcsák Erzsébet, Nyíregyháza: Szabó Pál, Kiskőrös; Szabó Lilla Panna, Balassagyarmat; Szlaukó János, Budapest; Szabó Tbolva, Levél: Szlezák Katalin, Orosháza: Szlovák Károly, Szabó Imre, Fehérvárcsurgó: Székács Csilla, Szarvas: Számúéi Erzsébet, Tótkomlós; Törők Zsuzsanna Jakabháza;

Turcsányi Márta, Budapest; Terei Margit, Balf; Tar Judit és József, Békéscsaba: Tisza Mária, Vaja; Tóth Zsuzsanna, Sopronnémeti; Török Mihály, Oros; Tobak Erzsébet, Békéscsaba; Tóth Éva, Gyoma; Uhl.jár Zsuzsa, Békésszentandrás; Varga Irén, Celldömölk: Varga Sándor, Kiskőrös; Vrabecz Éva, Albertirsa; Varga Edit. Felsőgöd: Varga Tibor, Kissomlyó; Valkó László, Szák: Weiler Lidia, Tzmény: Záhony Anikó, Budapest: Zátonyi János, Csabacsüd, Zsíros Anna, Békéscsaba.

Csak a háládatos hit a megtartó hit!

(Lk. 17,11—19.)

Nagyon sok hálátlan ember van a világon, aki könnyen elfelejti, ha vele jót tesznek. A hálátlanság csúnya dolog. Minél nagyobb jót tesznek valakivel, annál csúnyább a hálátlansága, ha elfeledi azt. Leginkább elfeledik az emberek a hálát azzal szemben, akitől a legnagyobb jót és végeredményben minden jót kapnak: Istennel és az Űr Jézussal szemben.

A 10 bélpoklossal az Űr Jézus igen nagy jót tett. Meggyógyította őket lassan pusztító halálos és iszonyú betegségükből, a leprából. Igazán tapasztalhatták, hogy micsoda kimondhatatlanul nagy Jézus irgalmas szeretete és hatalma és mégis csak egy tér vissza Jézushoz megköszönni neki azt, amit tett vele. A többi 9 tovább megy a maga útján Jézus nélkül. Az Űr Jézus sokszor jár így. Kevesen vannak, akik visszatérnek hozzá hálát adni.

A legelgondolkoztatóbb ebb.en a történetben mégis az, hogy ezt a 10 leprás nyomorultat nem lehet egyszerűen hitetlen, vagy Krisztussal szemben közömbös embernek nevezni. Hivő emberek ők, hiszen cseppet sem kételkednek abban, hogy nála van lehetőség

arra, hogy emberileg gyóTiíthatatlan betegségüktől megszabadítsa ő..st. Sőt hozzá is mennek s kérik is öt erre. És nem kételkednek abban sem, hogy mire a templomba felérnek, valóban meggyógyulnak, s az őket megvizsgáló papok tényleg egészségeseknek találják őket. Volt hát valamiféle hitük. Közülük mégis csak egy felé hang-ik Jézus Urunk szava: „A te hited megtartott téged". Méghozzá ezt az embert nem is nevezhette senki valami nagyon vallásosnak, vagy legalábbis igaz vallásának, hiszen samáriai volt. A samáriabelietk pedig az élő Istenben való hitet összekeverték mindenféle pogánysággal. Mégis abban az egyben különbözött a társaitól, hogy ö visszatér hálát adni. mert megtartó hit egyedül csak a háládatos hit.

Meg kell hát tanulnunk ebből a történetből, hogy Jézus Urunk szava most is és az utolsó ítéletben is csak akkor hangzik így felénk: a te hited megtartott téged, ha nemcsak külsőleg, forma szerint vagyunk igaz vallásnak, ha nemcsak olyan hitünk van, amely csak a kérésig jut el, hanem van hálaadó hitünk, amellyel visszatérünk Jézushoz. Ha nem tartozunk a közé a végtelen nagy embertömeg közé, amely a baj idején tud kérni újra és újra, melynek ajka kérő imádságra szüntelen meg tud nyílni, de hálaadásra soha, vagy csak alig-alig.

Mintha az Űr Jézus maga biztatna ebben a történetben: kérjetek bátran, hiszen van hatalmam megadni kérésieket, de a hálaadásról el ne feledkezzetek, mert megtartó hit csak a háládatos hit!

Bánfj Béla