Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1958-09-21 / 38. szám
Papi szemmel a brüsszel világkiállításon Mérnökök, bányászok, technikusok, tisztviselők és papok körében néztem végig e+y igen jól megrendezett IBUSZ társasutazás keretében a brüsszeli világkiállítást. Vannak utak és tapasztalatok, amelyek élményekben oly gazdagok, hogy értékük valójában csak fokozatosan, az idő múlásával érlelődik ki. Ez is ázók közé tartozik. Színek, ízek, illatok, képek — fehérek, feketék, sárgák, rézbőrűek a sokszázezres hömpölygő tömegben, -y- monumentális és miniatűr gépek, a technika csodái, kendők, vázák, ékszerek, könyvek, házi eszközök, szövetek, kelmék, műanyagok, grafikonok, ábrák, statisztikák, szobrok, festmények, virágok, díszfák, szökőkutak, csarnokok, tornyok, harangok tömkelegé kavarog még bennünk s lassan szűrődik tapasztalattá, tanulsággá és haszonná. Ezek között próbál az ember tájékozódni emlékeiben s a térben. Középen az atomium szabályos, és mégis bizarr kilenc gigantikus gömbje. A függővasút kétszemélyes kosarai úsznak szabályos közökkel körülötte, lent hullámzik a tömeg, tülkölnek a háromkerekű mot or- taxik, suhannak, az alacsony, halk buszvcnatok. A királyi park hatalmas területén szerte a fák között emelkednek a különös pavilonok — mind egy-egy különleges ötlet — érdekes tornyok nyúlnak hol egyenesen, hol ferdén a levegőbe, itt-ott harangjáték csilingel rajtuk, különös tónust vegyítve a vásári zűrzavarba. 51 ország színes világa A park legszebb részén emelkednek az egyes népek és országok kiállítási csarnokai. Ennek a területnek középtáján, ovális tó, belőle tucatszám szöknek a különleges szökőkutak. Körülötte levegős távlatban helyezkednek el a Szovjetunió. a francia, az USA. az arab államok, a Vatikán monumentális pavilonjai. Mögöttük a csehszlovák, az angol, a német, a latin-amerikai államok, a magyar, finn, norvég, marokkói és egyéb pavilonok — a térkép szerint 51 nép és ország világát tárják fel. Ugyanakkora területen, mint ezek összesen, fekszenek a belga pavilonok, intézmények, vállalatok, képtárak, hivatalok kiállítási csarnokai. Külön jelentős területet foglalnak el a Belga-Kongó, a nemzetközi szervek, a folklore s az attrakciók pavilonjai. Épületszerkezetileg messze kiemelkedik a francia pavilon óriási lepkealakja, mely sok emelet nagyságú kolosszusával egyetlen ponton nyugszik. A Szovjetunió monumentális üveg téglalapja a gépeknek, élenjáró technikai fejlettségének sokoldalú képét tárja fel a szünet nélkül benne hullámzó tömegnek. Az arab népek pavilonja lenyűgöző kulturáltságot tükröz, az amerikai kör- épület színes, sokoldalú, de kissé sablonos belsőt takar. A miénk az arab pavilon mögött fekszik, ízléses, otthonos pavilontömb, népünk életének, gépeinknek, művészetünknek, néprajzunknak s a vendéglőjében ételeinknek hű megismertetője. Ott- jártunknak egyik napján látogatta meg éppen a belga király. Az Egyházak Világtanácsa pavilonja Az egész világnak ebbe az egyetlen hatalmas parkba tömörített tarka zűrzavarában egy szerény pavilon felé tartok. Olvasóinknak erről szeretnék bővebben írni. Az Egyházak Világtanácsának pavilonja ez. Az egyik központi bejáratnál emelkedik, közel az atomiumhoz. Előtte karcsú torony csúcsén három kereszt jelzi az egyházak összefogását. Alsó csarnokában kis pavilon árulja a Bibliákat a legkülönbözőbb nyelveken. Hátul zajtalanul nyílik az üvegajtó s templomba lépünk. Ez a templom külön szót érdemel. A világszerte fejlett, modern templomépítészetnek érdekes darabia. Szabályos körben körülfutó üvegfalai bizarr ötletszerűséggel elrendezett összevisszaságban engedik át a legkülönbözőbb színekben a fényt. Az összhatás mégis megnyugtató. Rajtuk át tisztán látszik a kiállítás útjainak zsúfolt forgalma, de a zaj •kívülrekedt. Szemben a homorú, sima falon különös kereszt. Sok kisebb szilánkból áll, lazán összeillesztve. Talán a mai ember szét- esettségét mutatja. Mellette szerényen mélyed a falba a szószék. Előtte az oltár nemesen egyszerű és művészi. Hátul a kis kóruson villanyorgona szól (ennek a hangja azonban nem szép). Naponta több istentiszteletet tartanak itt, különböző nyelveken. Hallgattunk német, holland és francia nyelvű igehirdetést. Minden alkalommal megtelt a templom. Naponta egyszer pedig kongóbeli néger keresztyének az oltártól spirituálékat énekelnek. Csodálatos melegséggel zengenek ezek az énekek. Emlékeink legszebbikei közé tartoznak ezek a percek. A pavilonnak a kórusba nyúló kiállítási csarnokában minden különösebb külső ötletesség és mozgalmasság nélkül sorakoznak a sokatmondó képek. Amikor a kiállítás páratlanul gazdag viláigtermésével telik meg az ember szeme, ez a szerény képsorozat a velejébe vágóan, hirdeti: . Minden a tiétek. Az egyik falon húsz nyelven — köztülk magyarul is — olvashatjuk a bibliai mondatot (1. Kor. 3,22—23): minden a tiéték, ti pedig Krisztusé, Krisztus pedig Istené. Isten a legnagyszerűbb módon állította az ember rendelkezésére azt a képességet és eszközöket, hogy életét emberien rendezze. Ez.soha nem volt érthetőbb, mint éppen ma, a nem sejtett technikai előrehaladás széles távlatú korszakában. Az éjszakát világossá tettük, a föld kicsivé vált az elemek legyőzése által. A gépek egyre több és több fárasztó munka alól mentesítik az embert s növelik a szabadidőt. Mint második nap, úgy lát el minket fénnyel, meleggel és erővel az atom. Valóban kezünkben van minden. Mégis milliók élnek abban a félelemben és aggodalomban, hogy az emiber az új erőket jó helyett rosszra fordítja. A technika és kutatás vívmányai még nem vezetnek ön- maguktól jóra. Erről éppen az a japán beszél némaságában is, akit az egyik képen látunk. Az ember mai kérdéseit és megoldatlanságát sok erőteljes kép tükrözi. A hiba nem is az eszközökben van, hanem az emberben. Az ember önzése, bűne a bajok gyökere. Az egyházak, Isten népe ehhez a kérdéshez szól hozzá gyökerében s kínálja a megoldást, amely hite szerint az Igében van. Minden a tiétek, ti pedig a Krisztuséi. Ez a pavilon képeinek utat mutató mondanivalója. Mint harang- szó csendül meg az evangélium békéltető, harmóniát hozó mondanivalója. S mi, akik nyugtalanul néztük a mai ember képét szerte a kiállításon, különösen az absztrakt művészeti alkotásokban, látva a sok belső elrendezetlenséget, nyugtalanságot, kimarjultságot, a lélek zsivaját, úgy. éreztük, döntő a tanácsa es mondanivalója, a bizonyságtétele és eligazítása ennek a szerény képanyagnak. Az egyházak evangéliumot hirdető szolgálatát teríti ki előttünk igehirdetésben és szentségkiszolgáltatásokban családtól gyülekezetig, kelettől nyugatig, északtól délig. Az egyházak módszerbeli új útkeresése is megkapóan tükröződik. Bizonyságot tesznek a képek arról is, hogy Krisztus nem engedi, hogy tanítványai elvonuljanak, hanem beküldi őket szolgálatra, munkáló életre a világba. Ahol az Ige a tömeg felé hat, ott egyházzá lesz, ahol pedig az egyén felé, ott a másik ember felé megnyíló szolgálat kap erőre. Magáról a belga protestáns keresz- tyénségről is szép képet kapunk eb- beii a pavilonban nemcsak a képek, de a külön osztogatott kis traktátus útján is. Az Egyházak Világtanácsának munkáját népszerűsítő és feltáró képek után a képanyag az imádságra hívással fejeződik be. Az imádkozó kezek arra utalnak, hogy a keresztyén életet kicsiben és nagyban az imádságnak kell kísérnie és hordoznia. Ez őriz meg egyedül és vezet a keresztyén egzisztencia forrásához, az Igéhez és a Lélekhez. Imádság nélkül a keresztyéneknek semmi sem lehetséges, de az imádságé minden Ígéret. „Minden a tiétek” — ez az imádkozó valóságos kincse a legmélyebb értelmében. Mint Krisztus tulajdona és Isten gyermeke ágyazódik bele a világba, de ki tud tekinteni fölötte a legnagyobbat kérve:, jöjjön el a te országod. A Vatikán pavilonja Az Ige erejét, bűnbocsátó, embert mentő bizonyságtételét megkapó egyszerűséggel tükröző protesténs pavilonnal párhuzamban állítva a Vatikán hatalmas épületkolosszusát, az az egyház történelmi erejét hirdeti a maga sajátos eszközein keresztül. Hatalmas, sima fehér falfelület mögött dőlő püspöksüvegként emelkedik a templom kissé hátra hajló tornya. Amint belépünk a kiállítási részébe, Rodin: Gondolkodó-jának megrázó szobra áll előttünk, mögötte a sokak által körülvett hosszúkás medence, amelybe csapból folyik apró szoikőkutakként a szenteltvíz. Képeken, maketteken, reliefeken, művészi reprodukciókon, filmeken, szobrokon keresztül tükröződik az egyház útja a világban. A templomban s a hozzá fűződő fülkékben annak is nyugtalanított tanúi lehettünk, hogyan tört be az abszktrakt művészet az egyházba. Kint pedig a kiállítási pavilonhoz kapcsolt sönté- ses, ételszagot árasztó és jazz-muzsi- kás vatikáni vendéglőn ez a felírás olvasható: Civitas Dei. Kirándulás a tengerpartra Ez a kiállítási miliőbe illeszkedő katolicizmus szinte ellentmond annak az áhitatnak, csendnek és művészi szépségnek, amit a tengerparthoz tett kirándulásunkon három csodálatos hangulatú városkának: Aalst- nak, Gent-nek és Brugge-nak gótikus templomremekeiben láttunk, ahol a régi flamand bőség és művészet hagyatékaiként nem ritkák a Rubens, Van Eyck és hasonló képek. A városképekbe történelmi levegőt árasztva illeszkednek be az ősi őrtornyok: a beffroi-k, az ódon várak s a bájosan szép csipkés házsorok. Vidéken a már holland közelségre Valló szélmalmokat láttunk s a tengerparton elfutottunk a világháború tragikus emlékeit őrző bunkerek és erődítmények vonala mellett. Osten» de-ban megfürödtünk az Északi-ten» ger hideg hullámaiban s a vendéglőben a kitűnő halétel mellett 7 frankot fizettünk egy pohár vízért. Élménynek ez is valami. Séta Brüsszelben Brüsszel hallatlan forgalmú szűk utcáin, szép parkjain és széles sztrádáin sétálgattunk; néztük a nagy árubőségű kirakatokat és üzleteket* áruházakat és utcai pultokat az aránylag csekély vásárlóközönséggel; gyönyörködtünk a pompás épületekben, különösen a Grand Place-on; némi kárörömmel néztük, hogy a hallatlanul gyors és sokhelyt szappanos vízzel történő. járdatisztítás ellenére is sok a szemét; mint jó turistákhoz illik, megnéztük mi is a Maneken Pisch-t; elüldögéltünk a járdára kirakott kávéházi asztaloknál; szédültünk az ijesztő autóforgalomban; a villamosokon hallgattuk az ott is divatos kalauzi bemondást: tessék a kocsi belsejébe menni! (csak persze franciául, amit viszont jobban megértettünk, mint sok pesti utas a magyar kalauz magyar kérését); szóval ízleltünk valamit abból, ami nyugat — s hat nap múlva boldogan jöttünk haza a MALÉV kényelmes repülőgépén. , Koren Emil A diósgyőri vár tövében Amikor az írás esti csendjében az emlékeim térképe fölé hajolok, akkor szinte egyszerre egymás mellett látom ezt a három helyet: Miskolc, Diósgyőr-Vasgyár és Diósgyőr. Persze földrajzilag is olyan közel vannaik egymáshoz, mint a láncszemók. Bennem mégis mindezt más öleli át. Miskolcot, az életem első nagyvárosát, Diósgyar-Vasgyárt, a munka gyermekszemimel megcsodált magasztos műhelyét és Diósgyőrt, a munkából megtérő, elcsendesedő emberek pihentető faluját. ■ ( Mindez érthető, mert Miskolcon voltam diák. Számomra ez a föld a „fiatalság" földje, az első imádságok és az első vágyak szülőföldje volt. Ma Diósgyőrről szólnak ezek a szavak. A Vár ölében pihenő faluról, ahol a gyárból hazatérő munkások boldog arcára hazaváró kedvesként köszön rá a megújított templomból az estharang. Mert ma ünnep van Diósgyőrben. Nem messze innen a munka óriási műhelyében Isten az öröm mosolyával áldja meg azokat, akik egy békés nép jövőjét építik, itt pedig a diósgyőri templomban Luther-kabá- tos evangélikus papok imádkoznak a püspökkel és összekulcsolt kézzel éneklik az ősi könyörgést: „Áldd meg Isten e munkát! . . ." Azt a szép munkát, amelyik annyi embernek megszépítette templomát. És most hadd beszéljenek ők, akiknek ajkán Isten ünneppé szépítette a szót... A püspök... D. dr. Vető Lajos püspök a délelőtti templomi igehirdetésben emlékezett meg a diósgyőriek megújított templomáról. Szeptember 7-én éppen a „hála vasárnapja“ volt. Templomainkban mindenütt Magyarországon a háláról szólt a prédikáció. A püspöki igehirdetés is ezt mondta. A tíz bélpoklos örökre példázza — mondotta a püspök —, hogy a hála ritkaság. Az emberek jobban szeretnek panaszkodni, mint hálát adni. Ahhoz, hogv hálásak legyünk, meg kell változni. Ez a változás három dolgot jelent. Először is meg kell látni azt a jót, ami van. Másodszor meg kell becsülni a jót. Harmadszor meg kell köszönni a jót! Ahhoz, hogy hálásak legyünk — folytatta a püspök «—, a jót mind a három helyen meg kell találnunk: a házunkban, az egyházunkban és a világban. Ahhoz, hogy hálásak legyenek az emberek — fejezte be igehirdetését a püspök —, ahhoz gyógyítás kell. Legyen ez a megújított templom a gyógyulás helye és levegője mindenki számára. Ahol békességre, örömre és üdvösségre gyógyulnak meg az emberek; Az esperes..% Balikó Zoltán, a borsodi esperes szeretettel köszöntötte Vető püspököt az egyházmegye megújított templomában. Elmondotta az egyházmegye népének örömét, hogy Vető püspök püspökké választásának éppen 10-ik évében látogatta meg a diósgyőri gyülekezetei. Isten áldását kérte a püspök életére, hogy továbbra is bölcsességgel és hűséggel vezethesse egyházának népét. Az esperes második szava Morav- csik Sándor lelkészhez szólt. Köszöntötte őt, diósgyőri lelkészi beiktatásának 25-ik évfordulóján. Negyedszázados szolgálatát Isten iránti hálával köszöni meg ma a gyülekezet. A lelkész... Moravcsik Sándor beszélt munka- tái-álr-l. akik segítségére voltak. Ezek közül is kiemelte, hogy az építést vezető testvér az egyik éjszakán ömlő felhőszakadásban kúszott fel az állványokhoz, hogy beázás ellen néhány biztonsági intézkedést megtegyen. Hálásan megköszönte a templomnak tett adományokat, az egyházi hatóságtól kapott 10 000 forintot s a gyülekezettől kapott több mint 30 000 forintot és 950 munkanapot. A „hála vasárnapján“ egy buzgó gyülekezet szíve telt meg újra hálával Isten kegyelme és pásztorának szolgálata iránt. A felügyelő... A közebéden került sor a felügyelő felszólfdásóra. Elmondotta, hogy a .gyülekezet tagjai túlnyomóan munkásemberek. Ez azt jelenti, hogy amikor munkálkodnak, akár az egyházban, akár a világban, mindig egyet akarnak: teljes erővel közrehatni abban az igyekezetben, amely a világnak és benne minden embernek a békét akarja biztosítani. A presbiter... Sok felszólaló közül hadd írjuk még ide az egyik presbiter szép szavait. — A templom közelében van a Vár, amelyik pár év múlva lesz 700 éves. Most még omladozik, de úgy tudjuk, hogy az országos műemlék- védelem most rendbehozatja. Ügy gondoltuk, templomunk se omladozhat — ezért rendbehoztuk. Most már megint van szép temploma 1000 evangélikus embernek. A Vár köveit széthordták, nekünk az a szép hivatás adatott, hogy ezeket a köveket most összeszedjük, és beépítsük a várba. A Vár ölén pedig az a rendeltetésünk, szép feladatunk, hogy lelki kövekként épüljünk fel lelki házzá, az Isten Szentlelke templomává. Ehhez most megint erőt, segítséget, biztatást ad az új templom és hitet ad hozzá a benne elhangzott igehirdetés. ■ Ez a mi hálánk, hűségünk és holnapunk! * A „hála vasárnapján“ így ünnepelt Diósgyőr evangélikus népe. A hála kicsorduló poharából azonban még másoknak is jutott. Az egyik evangélikus lelkész felállt és bányásznap lévén, köszöntötte mindnyájunk hűséges munkásait: a bányászokat. Este van már s a Vár tövében templomi ének mondja az esti imádságot: „Azért szerelmes Jézusunk, Templomodban légy templomunk: Szenteld templommá lelkünk, Lakozzál örökké bennünk!" (484. ének, 4. v.) Alföldi Péter t
