Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-10-26 / 43. szám

HA LUTHER MA KÖRÜLNÉZNE... X reformáció egyháza akkor Síit és akkor áll ma is hivatása magas­latán, ha ehihez az igéhez tartja ma­gát és ahhoz, Akitől ez az Ige való, a Jézus Krisztushoz. D. dr. Vető Lajos A holtak ajka néma. Luther Már­ton annakidején megfelelt azokra a kérdésekre amelyeket saját korában adott fel neki az Isten. Megfelelt szóval és tettel, tollal és egy egész élettel. De hiábavaló próbálkozás elképzelni, hogy ma mit mondana — egy teljesen más egyházi és világi helyzetben, mint az övé volt. Vajon ma hol és hogyan folytatná a refor­mációt? — nem tudjuik. Porai felett messzehjaingzóan konganak a witten­bergi templom harangjai, énekei mindenütt zengnek, gondolatai újra meg újra megszólalnak, — de mint az igazán nagyok, ő is annyira ko­rának gyermeke volt, hogy képzele­tünk nem kíváncsiskodhat: milyen lenne a mi időnkben, reformatori egyénisége és műve? Valamit azért mégis megtehetünk, ha a reformáció mai sorsa foglal­koztat bennünket. Elindulhatunk keresni a nyomát, hogy mi ment át a reformáció örök­ségéből a mi egyházi életünkbe, gyülekezeteink köztudatába, evangélikusaink hitébe és éle­tébe. Ezen a felfedező utón nagyon sok nyomra bukkanunk. Luther arca örömre derülne, ha kézbe venné énekeskönyvünket. Csodálkozva látná, hogy kátéját szerte a világon mindenütt használják, Afrikában és Izlandon is. Kicsit szomorfcodna is­tentiszteleti rendünk megszegénye- désán, ő gazdagabbnak akarta. De azt megelégedéssel állapítaná meg, hogy az igehirdetésre nagy hangsúly esik templomainkban. Fájna neki, hogy a magángyónáshoz vezető utat annyira benőtte nálunk a bozót. Vi­szont árnulva látná az egyházi zene fejlődését, boldogan figyelné kis gyü­lekezetek lelkes énekkarait, a „szent muzsika” neki mindig szívügye volt. Mint számára újdonságot üdvözölné a diakóniát és úgy erezné, hogy ez későbbi szép hajtás a reformáció fá­ján. Nem kevésbé örülne a színes- bőrűek „ifjú egyházainak” láttán: lám, az evangélium, amelyet ő az új­kor kezdetén Németországban 'hir­detett, a későbbi évszázadoiklban tovaterjedt távoli földrészekre. Vég­eredményben sok öröme telnék az egyház mai képében, azonkívül, hogy a hibákat, hiányo­kat is észrevenné. Mély csalódás csak akkor érné, ha beszélgetni kezdene evangélikus emberekkel. Ezt a csalódást mi ige­hirdetők is állandóan átéljük, ha leszállunk a szószék magasságából és beszédbe elegyedünk igehirdeté­sünk hallgatóival a templomkapu­ban vagy otthon. Kiderül, hogy amit mi a reformáció tanításának megfe­lelően szerettünk volna megfogal­mazni, abból vajmi keveset ragadott meg hallgatóink lelke. Évtizedekkel ezelőtt nagy feltűnést keltett egyházunk egy fiatal lelké­szének ■— ma egyik püspökének — valláslélefctani tanulmánya: A hit által való megigazulás elve egysze­rű evangélikus hívek lelkivilágában. Ebben több evangélikus egyháztag­nak megnyilatkozását dolgozta fel módszeres, kísérleti vizsgálódással. Az eredmény riasztó volt. Alig van evangélikus, akinek lelkében tuda­tosan élne a reformáció nagy felfe­dezése: a bűnös ember Krisztus ér­deméért hit által lesz igazzá Isten előtt. Az azóta eltelt évek hoztak javu­lást e tekintetben. Friss levegő csa­pott át gyülekezeteinken, — hisszük, hogy a Szentlélek lehellete. Az ige­hirdetés megújulása, a bűnbocsánat evangéliumának határozott hirdetése többekben keltett világosságot. Sok­szor megszégyenítő, hogy egyszerű hivő emberek milyen tisztán ragad­ják meg hitünk lényegét, míg na­gyobb egyházi műveltségű emberek csak a „jó Istenről“ tudnak és nem jutnak el a bűneikért meghalt Meg­váltójukig. Egy időben sokat kellett járnom különböző gyülekezetekbe igehirde­tés-sorozatok tartására. Megbeszélé­sek alkalmával gyakran feltettem a kérdést: mit gondolnak, kik üd- vözülnek? A válasz majdnem min­dig ez volt: a „jó“ emberek! Csak amikor egy kicsit megbolygattuk ezt a feleletet, akkor világosodott meg, hogy Jézus Krisztus éppen ellen­kezőleg tanítja. Nem a jó cseleke­deteik érdemére építő embereknek, hanem bűneik tudatában Isten ir­galmában bízó embereknek ígéri az örök életet. „Isten, légy irgaumas né­kem bűnösnek!“ — ez a legmélyebb bibliai imádság azonban még min­dig nem cseng ott a legtöbb evan­gélikus ember szívében. Akkor is elkomorodnék Luther, ha szembe találkozna az evangélikus kegyességbe lopakodott tétlenség vo­násával. Ö valaha azt mondotta: „Öh, vajmi eleven, szorgos, tevé­keny, hatalmas dolog a hit, úgy hogy lehetetlen, hogy ne tenne sza­kadatlanul jót. Nem is kérdi, kell-e jót cselekedni, hanem mielőtt kér-. deznék, már megcselekedte és min­dig a cselekvésben van elfoglalva“. Ez az aktivitás azonban nem jellem­ző ma általában az evangélikus em­berre. Itt egy olyan elhajlást látunk, ami nyilvánvaló eltérés a lutheri re­formációtól. Nem véletlen, hogy Ja­kab apostol levele az utolsó évtize­dekben előtérbe került egyházunk­ban. Azt hiszem, hogy a mai refor­mációnak — a döntő jelentőségű Római levél mellett — a tettekre hangsúlyt tevő Jakab-levél lenne a másik fontos bibliai leckéje. Kier­kegaard, a múlt században élt nagy dán evangéliumi gondolkodó, más személyes okokon kívül főiképpen azért nem ment lelkészi pályára, noha a teológiát állandóan tanulmá­nyozta, mert az volt a meggyőző­dése: a prédikáció a hallgatókat csak keresztyén ismeretekre segí­tette, ők pedig elfelejtettek keresz­tyén emberekként létezni. Ezzel már érintettük is azt a pon­tot, ahol a mai reformáció végbe­mehet — és ez: az igehirdetés. Nem új dolog ez, hiszen a 16. századi re­formáció is Isten igéjét tisztította meg, tette hangossá, A reformáció személyes ajándéka: a bűnbocsánatba vetett hit, a cselekvő hit olyan igehirdetések­ből születhet, amelyekből ép­pen ez árad. De nemcsak papok dolgáról van szó: falusi konyhában a Biblia fölé hajló család néha jobban viszi to­vább a reformáció lelki örökségét, mint némelyik szószék. Mégse fe­lejtsük a régi reformáció mai életté válásának döntő igazságát: Egyhá­zunk legnagyobb ügye a prédiká­ció! V. L A reformáció nyomában indulták el lapunk munkatársai. Mért- földlépő csizmával évszázadokat jártak be, keresve: merre és mikor, hogyan szökkent szárba s milyen termést hozott a hajdani witten­bergi magvetés. Lábújjhegyre állva átnéztek a tételkiszögező Luther válla fölött, hallgatták Buda piacán Dévait, Sztáray énekére figyel­tek a tolnai dombok között, Károli bibliája fölé hajoltak egy evan­gélikus családdal valahol Magyarországon, örvendeztek Tessedik és Bél Mátyás tudományának, Haubnerrál lelkesedlek Kossuth zász­laja alatt, új szomjúsággal merültek az Ige teológiájába s szétte­kintettek egy mostani gyülekezetben. Felfedező útjukat ezután magunknak kell folytatnunk. Mert mindnyájunk ügye ez, amiért felelősséggel tartozunk. Nem lezárt ügy és múltbeli emlék a refor­máció, hanem folyamat, élő valóság. Isten felől tekintve: az élő Krisztus szüntelen munkálkodása egyházában, amikor igéjével tisz­togatja, oltogatja, plántálja és gyümölcsökkel ajándékozza meg egyházát. Az ember felől tekintve pedig állandó feladat, megújulás az igére való hallgatás hűségében. Isten kijelentett igazságának megismerésében, a bizodalmas reménységgel való engedelmeskedés­ben. így mondották ezt eleink: Ecclesia semper reformari debet, — az egyházat mindig megújítani kell. Így van, így kell lennie. Reformációs-ünnepi számunk Isten Lelkének ebben a munkájában szeretett volna eszköz lenni s mindnyájunkat ebben a feladatban előbbresegíteni. A krónikás leteszi a tollat, mert elérkezett a mába. Aki még szól, a mostan helyzetét méri fel és előrepillant a hol­napba, * A reformáció egyháza a szec'aüzmhan Ma a mi magyarországi evangé­likus egyházunknak legfőbb felada­tai közé tartozik, hogy életével és munkájával megfelelő módon illesz­kedjék be a szocialista állami, tár­sadalmi és gazdasági rendbe. Mi a helye és mi a jövője az egyháznak a szocializmusban? — ezt a kér­dést manapság egyre komolyabban és őszintébben vetik fel az egyház hívei is. Ha a keresztyénséget így viszo­nyítjuk az új társadalmi rendhez, a szocializmushoz, ebben benne van az, hogy az egyháznak a másfajta társadalmi rendszerekben is meg­volt és megvan a helye. Tehát meg­volt a helye a keresztyénségnek az ókori (rabszolga), a középkori (feu­dális) társadalmi rendben is, vala­mint a reformáció egyházainak is megvolt a helyük az újkori és leg­újabb kori társadalmi rendszerek­ben (kapitalizmus). Jó, hogyha tisz­tában vagyunk azzal, hogy a nem szocialista társadalmi rendszerek­ben mi volt a helye és a szerepe az egyháznak. Visszatekintve az elmúlt közel kettőezer esztendőre s így vizsgálva az egyháznak a viszonyát a külön­böző társadalmi rendszerekhez, nagyjában és egészében bizonyos kettősséget kell megállapítanunk. Az egyház viszonyulását a fennálló társadalmi rendszerhez egyfelől az határozza meg, hogy az uralkodó társadalmi rendszer igyekszik _ az egyházat a saját céljai szolgálatába állítani. Ez általában sikerülni is szokott, de inkább csak az egyház vezetőrétége és az uralkodó társa­dalmi rend hatalmasai között. így volt ez mindjárt az ókorban Nagy Konstantinustól fogva, aki a római birodalomban a keresztyénséget ál­lamvallássá tette. így volt a közép­korban is. Sőt, az újkorban a refor­máció egyházainál is ezt kell meg­állapítanunk. — Másfelől arra tanít a történelem, hogy az egyházat a tömegek különösen azért becsülték, mivel az egyház, illetve a keresztyén- ség nyújtott számukra sanyarú sor­sukban, az elnyomatás és kizsákmá­nyolás állapotában vigasztalást, megnyugvást és éltető reménységet. A kettősség tehát az egyháznak a társadalmi rendszerekhez való vi­szonyulásában azt jelenti, hogy ugyanakkor, amikor az elnyomó osztályok kezében az egyház az el­nyomás egyik eszköze, az elnyomot­tak számára vigasztalás forrása volt és lehetett. Vajon az egyháznak ez a kettős szerepe fennáll-e és megmarad-e a szocialista társadalmi rendszerben is? Az elmúlt évtized tapasztalatai azt mutatják, hogy a letűnő uralkodó társadalmi osztályok továbbra is megpróbálták az egyházat a kezük­ben tartani, sőt egenesen annak se­gítségével szerezni vissza régi ha­talmukat. A nagy egyházi világ- szervezetekre vonatkozólag is ha­sonló megfigyeléseink vannak. A szocialista társadalmi rendben élő egyházaknak, köztük a mi magyar- országi evangélikus egyházunknak is legfőbb feladatai közé tartozik, hogy ettől a kísértéstől megszabadul­jon, s meggyőzően bizonyítsa, hogy nincs semmilyen politikai, társadal­mi rendszerhez kötve, s ezért a szo­cializmusban is meg tudja találni a maga helyét és feladatkörét. Mivel az uralmukat vesztett társadalmi osztályok és elemek szívesen behú­zódnak az egyházba és annak gyü­lekezeteibe, az egyháznak ezt a sza­badságát megóvnia nem könnyű fel­adat. De az egyháznak attól is óvakodnia kell, hogy a szocialista társadalmi rend politikai eszközévé váljék. Nem vitás, hogy erre nézve is van az egyháznak kísértése. Alkik a szocializmust nem jól értik, azok is hajlanak arra, hogy az egyházat politikai szolgálatba hajtsák. Kér­désünkre a jó választ csak akkor kaphatjuk meg, ha tisztában va­gyunk azzal, hogy a szocializmus hogyan nézi az egyház, a lelkész, s általában a vallás szerepét az új társadalmi rendben. A szocializmus a vallást a letűnt társadalmi rend tartozékának tekinti ugyan, de mi­vel olyan államot és társadalmi ren­det akar létesíteni, mely az összes dolgozók igényeit kielégíti, nem zár­kózik el az elől sem, hogy a dol­gozók vallásos igényei is kielégíttes- senek. Az egyház és annak lelké­szei ennek tudatában illeszkednek bele a szocialista társadalmi rend­be. A szocialista társadalmi rend­szer egészen más alapokra épül, mint az eddigi társadalmi rendszerek. Semmi nyoma annak, hogy létrejöt­ténél és felépítésénél az egyházra olyan érteleimben számítanának, mint ahogyan azt a kizsákmányoló társadalmi rendszerek tették. Vilá­gos azonban, hogy a proletárdikta­túra formájában kezdődő szocialista társadalmi rendszer nem tűrheti el, hogy az egyház a letűnt társadalmi rendszerek uralmi törekvéseinek szolgálatában álljon. Mint láttuk, az egyház nemcsak az elnyomók, hanem az elnyomottak számára is fontos volt az elmúlt időkben. Van-e az egyháznak ki­látása a jövőre abban az új társa­dalmi rendszerben, amely főcéljául tűzte ki az elnyomottak felszabadí­tását, a nyomor, a háború, s általá­ban a szenvedés megszüntetését? Voltak és vannak még ma is olya­nok, akik azt gondolják, hogy ha megszűnik a baj, a szenvedés, a nyomor ezen a világon, akkor nem lesz többé értelme a lelkész munká­jának és az egyháznak sem. Anél­kül, hogy kisebbíteni akarnánk a szocializmus eredményeit és kilátá­sait, mindenekelőtt meg kell jegyez­nünk, hogy az emberi szenvedés ki­küszöbölése csak egy bizonyos ha­tárig lehetséges. Másfelől, hogy az Isten országáról szóló krisztusi evan­gélium nemcsak a szenvedőknek je­lent örömhírt, hanem azt minden embernek hirdetni kell, ahogyan ezt a Szentírás kívánja. Az örven­dező egészséges és jómódú ember számára is ünnep az az óra, amely­ben Isten szeretete személyesen megszólítja. Sőt, a jobb és tökéle­tesebb társadalmi rendszerben még szebb és dicsőségesebb az egyház feladata, mint a szenvedés és a nyomorúság korszakában. , Mindig éppen elég munkája akad az egy­háznak abban, hogy vigasztaljon, jó­ra neveljen, a jóért még nagyobb erőfeszítésekre buzdítson, egymás-' sál megférni, békében élni és a bé­kéért munkálkodni intsen. Most a világ és benne népünk is átmeneti korszakban él. A régiből megyünk az újba, egy új társadalmi rendszer felé. Ebben az átmeneti időszakban különleges feladatot je­lent számunkra a béke megmenté­séért munkálkodni. Befelé és kifelé, itthon és külföldi munkánkban egy­aránt fontos ez a munkakörünk. Erre éppen azért lehet egyházunk különösképpen is alkalmas, mivel nincs semmilyen társadalmi rend­szerhez kötve, tehát a kapitalizmus­hoz éppen úgy szólhat, mint a szo­cializmushoz. Éppen a békemun- kánk során vált világossá előttünk az, hogy a modern korban az egy­ház nemhogy nem lett feleslegessé, idejétmúlttá, hanem feladata és je­lentősége fokozódott. Ebből és az ehhez hasonló tapasztalatokból hit­tel és reménységgel következtethe­tünk arra, hogy igaz a mi Urunk Jézus Krisztusunk ígérete: ég és föld elmúlnak, de az Ö beszédei mindig megmaradnak. Budapest XVII. kerületének lakossága D. dr. Vető Lajos püspököt jelölte orssággyülési képviselőnek Budapest XVII. kerülete óriási ki­terjedésű peremváros: Rákoskeresz­túrt, Rákosligetet és Rákoshegyet foglalja magában. Ennek a nagy ke­rületnek lakói gyűltek össze október 21-én este a rákosligeti iskolában je­lölő gyűlésre és lelkes hangulatban, teljes egyhangúsággal D. dr. Vető La­jost, az Északi Evangélikus Egyház- kerület püspökét jelölték a kerület országgyűlési képviselőjének. A gyű­lés résztvevői a felszólalásokban hangsúlyozták, hogy azért jelölik D. dr. Vető Lajos püspököt, mert az el­múlt országgyűlési ciklusban (ami­kor ugyancsak a XVII. kerület kép­viselője volt a parlamentben) meg­ismerték őt úgy, mint aki mindig képviselte a kerület lakóinak érde­keit és a néphez, a szocializmushoz hű egyházi vezetőnek mutatkozott mindig belföldön ég külföldön egy­aránt. A jelölő gyűlésen résztvett D. dn Vető Lajos püspök is, aki meghatót- tan köszönte meg a kerület lakóinak bizalmát. Debrecenben lesz a Keresztyén Békekonferencia állandó bizottságának ülése A legutóbb Prágában, folyó évi május 30-iól június 4-ig ülésezeú Keresztyén Békekonferencia állandó bizottsága legközelebbi össze­jövetelét Debrecenben tartja október 31-től november 2-ig. Az ülésen több külföldi egyház képviselői is részt vesznek. Gyülekezeti hírek — A Szentháromság ünnepe utá­ni 21. vasárnapon az oRárterítő szí­ne: zöld. A vasárnap oltári igéje: Jn 4, 47—54; szószéki igéje Ef. 6, 1—9. — A csővári gyülekezet 12 000 Ft költséggel megújította parókiáját. Az egyháztagok áldozatkészsége tet­te lehetővé, hogy az ódon épület megújuljon. — A todbai gyülekezetben október 12-én a vasi egyházmegye gyüleke­zeteinek diakóniai előadói részvéte­iével diakóniai találkozó volt, ame­lyen a helyi gyülekezet presbiterei is részt vettek. Igehirdetéssel és előadással szolgáltak: Tekus Ottó esperes, Józsa, Márton celldömölki lelkész, Garam Zoltán lelkész, az egyházmegye diakóniai előadója és Wirth Rudolfné, a szombathelyi gyülekezet diakóniai előadója. — A fóti Belmissziói Otthonban november 1-én megkezdődik az alapfokú kántorképző tanfolyam férfiak és nők részére. — CSALÄDI HÍREK: Cséry La­jos dombóvári lelkész és neje októ- ben 10-én ünnepelték 25 éves há­zassági évfordulójukat. A jubiláló házaspárt Lotz Tibor csikóstöttösi lelkész áldotta meg a dombóvári templomban. — Nagy Zsigmond és felesége, Eőry Lídia október 4-én tartották házasságuk 50-ik évfor­dulóját. Unokájuk, Nagy Márta ugyanakkor tartotta esküvőjét Bíró Elemérrel. A jubiláló házaspárt és az ifjú párt a jubilálok fia, Nagy Gyula nagyalásonyi lelkész áldotta meg a farádi templomban. — Poló- nyi Béla kelmefestő, a putnoki gyü­lekezet buzgó presbitere, 74 éves korában elhunyt. Reformációi ünnepélyt rendez a Magyarországi Egyhá­zak Ökumenikus Tanácsa a reformáció 441. évfordulóján, október 31-én, pénteken este 6 órakor a budapesti Deák téri evangélikus templomban. Az ünnepélyen bibliát olvas és imádkozik Hecker Ádám meího- dista szuperintendens, megnyitó beszédet mond Szabó László, a baptista egyház elnöke, az ün­nepi beszédet dr. Nagy Gyula, az Evangélikus Teológiai Aka­démia professzora tartja, záró­beszédet mond Farkas József református lelkipásztor. Közre­működik a Lutheránia énekkar. Erre az ünnepségre a magyar protestáns egyházak tagjait tisz­telettel és szeretettel meghívja az ökumenikus Tanács. Le3készSrt@ksziet Budapesten A Magyarországi Egyházak öku­menikus Tanácsának tagegyházai október 21-én, kedden délelőtt 11 órakor közös lelkész-értekezletet tartottak a budapesti Református Teológia dísztermében. Az értekez­let népünk egységének és béke­szolgálatunknak kérdéseivel foglal­kozott. Az értekezleten dr. Pcsta László, a Fővárosi Tanács VB el­nökhelyettese tartott nagyhatású előadást, amelyre következő szá­munkban visszatérünk. A budapesti protestáns papoknak ezen az érte­kezletén résztvett Horváth János, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, Veres Pál főelőadó, Gálik István előadó és Herling Jakab, az Orszá­gos Béketanács titkára is. ISTENTISZÍELEIi REND BUDAPESTEN, október 3l-én, a Reformáció ünnepen Deák tér d. e. 11. Kékén András dr., d. u. 6. (ökumenikus ünnepély) Groó Gyula. Fasor d. e. 11. Mezősi György. tJUöi út 24. d. e. 11 Kardos József, d. u. 6. Grünvalszky Károly. Kákúczi út 51/1). d. e. 10. (szlovák) Sziiády Jenő dr., d. u. 6. Kardos József. Karácsony S. u. 31. d. u. 6 Drenyovszky János. Thaly K. u. 28. d. e. 11. Bonnyai Sándor, d. u. 6. Boirmyai Sándor. Kőbánya d. e. lü. Veöreös Imre, d. u. 7. V£öreös Imre. Zugló d. e. 11. Sciholcz László, d. u. 7. Karr.er Ágoston. Fóti u. 22. d. e. 11. Gádor András, d. u. Ve7. Gádor András Váci u. 1*9. a. u, Vs7 Bulcz Bál. Újpest d. e. 10 (urv.) Blázy Lajos, d. u. Vj7. (urv.) Bláay Lajos. Pesterzsébet d. e. 10. szabó István, d. u. 7. Bencze Imre. Kákusp.uota MAV-telep d. e. VaO, Rá­kospalota d. e- 10. Rp- kistemplom d. u. 3. Pestújhely d. u. 6. Kürtőéi Kálmán. Rákósszc ntmihály d. e. Vili- Tóth-SzőUős Miháyl. Bécsikapu tér de. 11 Várady Lajos, du. 7 Tage Morsing dán lelkész. Toroczkó tér de. fél 9 Benes Miklós. Óbuda de. 10 (úrv.) Komjáthy Lajos, du. 7 (úrv.) Komjáthy Lajos. XII. Tzrcsay V. u. 11. de. 11 Danhauser László, du. fel 7 Danhauser László. Pesthiclegkut du. 6 Ruttkay Elemér. Kelenföld de. 11 (urv.) Rezessy Zoltán dr. du. 6 (úrv.) Rezessy Zoltán dr. Kelenvölgy de. 9 Visontai Róbert. Budafok de. 11 Visontai Róbert. Albertfalva de. 7 Visontai Róbert. Nagy­tétény du. 3 Visontai Róbert. Budafok du. fél 7 Sehreiner Vilmos. Csillaghegy de. fél ’0 Kaposvári Vilmos. Csepel de. 11, du. 7. _____________________________ EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyeteme.« Egyház Sajtóosztályának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: Groó Gyula Felelős kiadó: Juhász Géza Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili., Üllői u. 24. Előfizetési ara egy évre 60,— Ft. félévre 30,— Ft. Árusítja a Magyar Posta Telefon: 142—074. Csekkszámla: 20412— VTJJ. 10 000 példányban nyomatott. ZRÍNYI NYOMDA 1 Felelős; Bolgár Imre.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom