Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1958-07-06 / 27. szám
D. Dezséry László püspök beszéde a Déli Egyházkerület Tanácsának ülésén (Folytatás a harmadik oldalról.) egyházba, arra, hogy azt propagálja: a tiszta igehirdetés most kezdődik. Ezt nyiltan megmondtam személyes beszélgetésekben több esetben. Nem a magam érdekében várom az igazságtételt, hanem azért, (hogy próbáljunk önmagunkhoz becsületesek lenni. Ki változott? Egy jellemző vitát szeretnék elmondani még, amire nagyon fölfigyeltem. Annak idején, amikor a minneapolisi gyűlésről hangzott el beszámoló, Szabó püspök próbálta értékelni Ordass püspök útját 1947- től kezdve és arra utalt, hogy azért sikerült neki most új formák között megállnia hivatásában, mert 1947- óta belüről megváltozott. Ezzel a Szabó püspök-féle elképzeléssel, vagy felfogással szemben Kékén András ugyanazon az értekezleten viszont hangoztatta, hogy sem Ordass püspök, sem' ők semmit sem változtak 1947-óta, hanem az állam magatartása változott meg az egyházzal szemben. Ilyen módon tehát Ordass püspök és az ő magatartásuk könnyebben érvényesíthető. Előttem nyilvánvaló, hogy mindkét tábor védte önmagát ebben a vitában. Szabó püspök azért, mert még a nyakában van a reakció ítélete, hogy 1948-ban nem állt ki hősiesen a reakció oldalán és most meg akarta mutatni, hogy 1947-óta Ordass is közelebb jött ahhoz, amit ő miár akkor tudott. Kékén András szintén önmagukat védte, mert azt akarta kimutatni, hogy azért nem adták meg magukat, ők ma is a „hitvalló“, a „kereszthordozó“, az 1947-es, 1948-as keresztyének. Lényegében az az igazság, hogy nem változtak. Ezt az egész egyházi helyzet tükrözi, mert valóban minduntalan előkerülnek egyházunkban az olyan régi kérdések, amelyek szerintünk — úgy hittük — már lezárt kérdések. Kétségtelen, hogy a mi mostani államunk egész politikájában, egész rendszerében a demokratikus irányzatnak egy sokkal erőteljesebb megnyilvánulását mutatja. Nyilvánvaló, hogy az egyháznak ebben a helyzetben könnyebb önmagát érvényesítenie, de az is nyilvánvaló, hogy az egyháznak azzal a becsülettel kell ezt teljesíteni, amellyel a népünkben való szolgálatot akarja elfogadni, nem visszaélve ezzel a mostani helyzettel, hanem éppen felhasználva arra, hogy végre becsületesen működjünk együtt népünkkel. Az egyház autonómiájáról A jelen események között újra fel kell figyelnünk arra az állandóan jelentkező egyházjogi beállítottságra, amely Ordass püspököt és sok hívét jellemezte és jellemzi ma is. Üjra és újra egyházjogi fogalmazást igyekeznek adni politikai akcióknak és teológiai kérdéseknek. Mindez nálunk a törvényességnek, az egyházi autonómiának, önkormányzatnak emlegetésével történik. Ami a törvényességre vonatkozik, az — most. már, nyugodtan mondhatjuk — mosolygásba fulladhatott. Nem is hitte az ember, hogy annyi nyilvánvaló törvénytelenséget másfél esztendő alatt el lehet követni egyházigazgatás közben, mint amit elkövettek. Az egyszerű leírott törvény egyszerű rendelkezéseit sem hajtották végre, nemhogy a törvényességnek a szellemét és igazságát tudták volna érvényesíteni. Ami az egyház autonómiájára Vonatkozik, szintén szeretném azt az intésemet itt hagyni az egyházban, hogy meg kell gondolnunk rrfár egyszer, mi végre, mi célból történik újra és újra az egyház autonómiájának ez a teljesen oktalan emlegetése. Az egyház a mi államunkban, a Magyar Népköztársaságban ugyanis törvényekkel rendezett, szabad, autonóm életet él. Az autonómiáért folytatott protestáns küzdelmek — sose felejtsük el — a római katolikus befolyás alatti Habsburg monarchia állama ellen váltak akuttá a protestáns gondolkozásban. Katolikus államról mér nincs szó. Mi egy szocialista államban élünk, olyan ideológiát hordozó államban, amelynek nem érdeke, hogy bármelyik egyházat is a másikkal szemben megrövidítse, vagy előnyökhöz juttassa. Ez az állam mitőliink mást nem kíván, mint, hogy lojálisak legyünk, a magunkét hirdessük mindig úgy, hogy szemmeltartsuk népünk érdekét. Az Elnök Űr ma is kifejezésre juttatta, hogy nem kíván kompromisszumot, elvi kerékbetörést az egyháztól. Nagyon jól tudja egyébként, hogy úgysem lehet ilyen kompromisszumot kicsikarni. Az egyháznak nem tudom miért kell újra és újra az egyházi autonómia kérdésének feszegetésével feszültté tenni a helyzetet. Azt hiszem, hogy az elmúlt eszterdőben, ha nem is minden órában, de sokszor bizonyosság volt az, hogy igenis a meglevő törvényeink, az állammal meglévő helyes viszonyunk alapján az egyház minden érdekét képviselni lehet. Gyülekezeteink virágoztak, és előrehaladtak az elmúlt esztendőkben. Tisztázódás felé Azt hiszem, nincsen sürgősebb tennivaló az evangélikus egyházban, mint az, hogy akik felelősek az egyházért, üljenek össze, gondolkozzanak, szövetkezzenek jól meggondolt célokra, hogy végre lehessen hajtani nem csak szavakkal, hanem cselekedetekkel az Egyezményt és annak minden következményét egyházunkban. Hogy lehessen szabadon és hatékonyan dolgozni az egyház érdekében. Azt hiszem, egyházunknak meg van a módja arra, hogy teljesen őszinte viszonyban legyen az állammal, és ezt most megtoldom azzal: a társadalom minden rétegével, minden •összefüggésben. Látom, hogy milyen szeretettel, mennyi bizalommal, mennyi komoly reménnyel fogadják, vidéki, városi és mindenféle népfrontbizottságokban, békegyűléseken, a legkülönböző társadalmi összefogásokban a lelkészeket. Higyjétek el, semmi akadálya nincs annak, hogy egyházunk történelmi feladatát teljesíteni tudja. A köszönet szava Most arra készülök, hogy lemondásomat bejelentsem püspöki tisztségemről. Ezt elsősorban is azzal a hálás köszönettel akarom megtenni, hogy visszakaptam a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsától és az Egyházügyi Hivataltól volt püs'pöki munkám megbecsülését, személyes becsületemet azzal, hogy ez a mai határozat / létrejöhetett. Másrészt szeretném megmondani, hogy ugyanabban a meggyőződésben élek és fogok élni az egyházban teendőkre nézve, mint ahogyan éltem eddig, nem a mellemet verve, vagy önmagam igazolását keresve, hanem azzal a püspöki szóval, — merjetek benne hinni —■, hogy az elmúlt esztendőkben a fő kérdésekben nem hibáztunk. Merjetek abban hinni, hogy rendelkezésűnkre áll ugyanez az út, és hogy ezen az úton nem fogtok kátyúba jutni. Lemondok a püspöki tisztemről azzal, hogy ismételten megköszönöm a nekem adott elégtételt az állam részéről. Köszönöm, hogy az egyház- kerület tanácsában alkalmat adtak ezek elmondására. Szeretném, ha lemondásommal valóban megszűnnék minden akadály, amit személyemmel teremtettem az egyházban személyek között. Szeretném elmondani ugyancsak hálával, hogy megtaláltam helyemet a Magyar Nép- köztársaságban. Ez is lemondásom egyik indoka. Nagyon szeretem azt a munkát, amit rámbíztak. Az irodalmi munkát, ami könyvekben is kifejezésre jutott már. Az újságírói munkát és egyáltalában a magyar népnek azt a szolgálatát, amit most végezhetek, nagyon nagyra becsülöm. Ott az egész népnek szolgálhatok és azt tapasztalom, hogy olyan megbecsülést kapok, amit az egyházban nem kaptam meg. Boldog vagyok, hogy megbecsülik munkámat és ez is megnyugvást ad nekem ahhoz, hogy bátran és világosan döntsék egyházunknak ebben a mostani fontos órájában. Hogy itt ne csak lezárulhasson egy történelmi szakasz, hanem kezdődhessék egy új. Megmondom, ha ez nem is jó egyházi szó: büszke vagyok arra, hogy a Bányai Egyházkerületnek, később a Déli Egyházkerületnek lehettem püspöke. Nincs bennem harag senkivel szemben sem, de van különös- fajta értetlenség néhány emberrel szemben, akik végig nem tudták megtalálni az egyensúlyt abban a te- ' kintetben, * hogyan tekintsék " az " én újfajta életemet és viszonyaimat az egyházhoz, amióta az ellenforradalomból kifolyólag nem lehettem püspök. Nincs bennem harag senkivel szemben, viszont van hála néhány lelkész iránt, nagyon komoly, mély hála — és még ezt (hadd fejezzem ki. Elsősorban is Mekis Ádámnak, Koren Emilnek és Káldy Zoltánnak szeretném megköszönni azt, ahogyan ők püspökségem idején együttszolgáltak velem. A becsületességüket akarom megköszönni, amivel minden időben ott álltak mellettem, sokszor igen súlyos problémák között. És engedjék meg, hogy megköszönjem a püspöki hivatal személyi karából elsősorban Benczúr Lászlónak az elvhű és szorgalmas munkát egyházunkért és a baráti munkát, amit együtt végezhettünk, majd mindazoknak, akik még együtt voltak itt ebben a hivatalban és az én megítélésem szerint becsülettel helytállottak. Az még a dolgom, hogy szót ejtsek arról, hogy a dolog természeténél fogva népünk körében végzett más munkáim miatt és még egyéb más okok miatt is, addig az ideig sem kívánom a püspöki tisztet ellátni, amíg az Elnöki Tanács újabb, törvényes és hivatalos lemondásomat megbírálja és elfogadja. Szeretném, Í ha már most megtörténnék a püspökhelyettes kinevezése, amit én most azonnal megteszek, kérve az egyházkerület tanácsát, hogy fogadja el ezt a tervemet. A püspökhelyettesi kérdés eldöntésénél bizonyos véleményemet, egyházjogi felfogásomat a jelenlegi egyházi törvényesség kérdésében hangoztatnom kell. Hangsúlyozom, hogy ezzel a felfogással már nem kívánom megterhelni az egyházkerület tanácsát, sem az egyház törvényhozó testületét, sem az Egyházügyi Hivatal és az egyház- kerület viszonyát. Most úgy beszélek erről, mint aki valóban magánvéleményét mondja. Egyházjogi felfogásom szerint 1956-ban és 1957-ben tartott minden olyan egyházkerületi tanácsülés és egyházkerületi közgyűlés törvénytelen és szabálytalan, amelyen nem lehettem jelen magam és nem lehetett jelen Darvas József felügyelő úr. Következőleg törvénytelennek és semmisnek tekintem azt a tisztújítást is, amit múlt nyáron egyházkerületünkben végrehajtottak. Ennek a tisztújításnak során töltötték be Mekis Ádám püspökhelyettes •helyét is az egyházkerületi főjegyzői tisztségben. Tudom, hogy az, akivel I az ő helyét akkor betöltötték, azóta | lemondott. Mivel nem akarom az • egyházkerületi közvéleményt meg-* terhelni az én véleményemmel, ismerve Mekis Ádám felfogását is, az a szándékom most, hogy a nyilvánvalóan következő püspökhelyettest, Koren Emil esperest kérjem fel a püspökhelyettesi tiszt ellátására, aki kétségtelenül Mekis Ádám után is és Zászkaliczky Pál után is püspökhelyettese kerületünknek és tisztsége nincs összeköttetésben az általam megtámadott egyházi gyűlések törvényességével. Végül hálásan megköszönöm Darvas József egyházkerületi felügyelő úrnak a hosszú évek óta velem együtt betöltött szolgálatát és hadd juttassam kifejezésre, hogy életem sok nehéz pillanatában nyújtott nekem olyan emberi, olyan eszmei, olyan konkrét segítséget, amelyekért életem végéig hálás leszek. Az egyházkerület boldog lehet, hogy az ő józan ítélőképessége, nyugalma, tisztánlátása, becsületessége jelen lehet ma is az egyházkerületben, mint vezető tényező. Ismételten megköszönöm Elnök Űrnak és az Egyházügyi Hivatalnak velem kapcsolatos minden cselekedetét és A Déli Egyházkerület püspöki tisztéről ezennel lemondok. A DELI VEGEKRŐL... Néhány héttel ezelőtt a végvárakról olvastál kedves Olvasó „Végvári Krónika“ címmel. Ebben, az írásban Tokaj múltját, jelenét és jövőjét szólaltatta meg a krónikás. Ebből az írásiból felénk kiáltott a tokaji evan- igélikusság élete: élünk és gyarapodunk népünkkel együtt! Ma kedves Olvasó a betűk szárnyán kísérj el egyik legdélebben fekvő végvárra, Siklósra. Siklós Baranya megye egyik legdélebben fekvő városkája. Közigazgatásilag ugyan nem város, de tájjellege elbírja és megengedi a „városias” jelzőt. Járási székhely, kulturális központ, kórházzal, középiskolával és modem üzletekkel. Jelentőségét növeli a vár, amely épségében a régi történelmet hirdeti a déli határszél lakóinak és évenként 10—15 ezer turistának, akik az ország különböző vidékeiről — sőt még külföldről is — jönnek ide megcsodálni a gyönyörű várat, megpihenni a várkápolna egyszerű, csendet parancsoló oltára előtt és végigtekinteni a várbástyáról a cukorsüveg alakú nagyharsányi hegy felé. Siklós régi település. A honfoglalás után, pontosan 1191-ben hallunk róla először a pécsi káptalan által kiállított oklevélben, amelyből megtudjuk azt, hogy a mai Siklós vidékén a Kán (Kaán, Keán) nemzetség telepedett le és e nemzetség siklósi ága százhúsz éven keresztül birtokolta ezt a vidéket. 1294-ben már olvashatunk a Castrum Soklos-ról, tehát a siklósi sziklás dombon levő erődítményről, amelyet a tatárjárás elleni védekezés céljából emeltek. A siklósi várban volt fogságban Hónapokkal ezelőtt szerkesztőségünk címére levelet hozott a posta! A dcl-balatoni misszió (jelenlegi központja Balatonszárszó) egyik gondnoka írta. Telve volt levele panasz- szal. Különösképpen két dolgot fájlal; hiányzik a lelkészi munka folyamatossága; gyakran váltják egymást a lelkészek; Siófoktól Keszthelyig nincsen evangélikus templom, súlyos a reverzális veszteség. Sokáig nem válaszoltunk a levélre! Szerkesztőbizottságunk nem akarta valamilyen sablonnal elütni a választ! Segíteni akartunk! S most, miután álláspontunk kialakult, elérkezett a levélírás ideje. Levelünk egyik fele a dél-balatoni misszió elöljáróinak, híveinek szól; a másik felét lapunk olvasóihoz cí mezzük. 1. Ügy látja a szerkesztőbizottság, hogy a délbalatoni misszió eredményes egyházi munkájának fenntartása rendkívüli egyházi érdek. A magyar-tenger partján egyre több hívünk keres üdülést. Télen sem kihalt a Balaton partja! Ezért az igeszolgálatot minden áldozattal fenn kell tartani. Az a 400 lélek, mely Za- márditól Balatonfenyvesig állandó lakosa a déli partnak, nem képes a folyamatos lelkészi munkát biztosítani. Az Evangélikus Élet — a Sajtótanács jóváhagyásával — kész arra, hogy a missziót patronálja! Anyagi és erkölcsi támogatást jelent a palronálás, melyet addig szeretnénk folytatni, amíg a misszió meg tud állni a saját lábán, vagy más egyházi szerv a támogatást át nem veszi. A patronálás első aktusaként előlegeztünk 10.000 forintot az 1958. évre a szolgálat folyamatosságának biztosítására. Abban a reménységben élünk, hogy patronálásunk meghozza az eredményét. A szórvány hívei is Zsigmond király is — közel fél évig. A vártulajdnoosok elég sűrűn váltogatták egymást. A földesurak közt említésre méltóak a Perényiek. (Pe- rényi Imre felesége volt Kanizsai Dorottya, akinek neve ismert a magyar történelemből.) A dél-magyarországi reformáció Siklósról indult ki Perényi Péter várurasága alatt. Udvari papja, Siklósi Mihály terjesztette rendkívül nagy buzgósággal a protestantizmust. Melanchton 1545-ben levélben erősítette Perényit, hogy „pártfogolja tovább is a protestantizmust”. Nem mondunk nagyot, ha az akkori siklósi várat, pár történetíróval együtt a magyar Wittenbergnek nevezzük, mert hiszen onnan indult ki a déli végek protestáns missziója. A vár sok viszontagságon ment keresztül a török dúlás idején, majd az azt követő évszázadokon mindmáig.. Többször leégett, újjáépítették, formálták, alakították. De az idők viharát legyőzte s ma a turisták kedves találkozóhelye. A szórványban élő evangélikusok De mi maradt a magyar Witten- bergből? Nyolcszáz református és 60—70 evangélikus! igyekezni fognak a maguk áldozatával a további fejlődést előmozdítani. 2. A szerkesztőbizottság a patroná- lást abban a reménységben vállalta, hogy az Evangélikus Élet hatalmas olvasótábora ezen elhatározását helyesli és támogatja. A misszió patro- nálásának anyagi feltételeit ez a nagy olvasótábor hordozza. A szerkesztőbizottság reméli, hogy lapunk olvasói egyetértenek a dél-balatoni egyházi munka fenntartásáról alkotott véleményével. Patronalásunk mértéke attól függ, hogy lapunk olvasói hogyan fogadják és hogyan támogatják elgondolásunkat. Kérő szóval fordulunk lapunk olvasóihoz, szíveskedjenek a patroná- lásban segítségünkre lenni; a dél-balatoni misszió céljára adományaikat lapunk csekklapján megküldeni, feltüntetve a csekklapon az adomány célját. Azon leszünk, hogy efrre a célra szánt — és a Gyülekezeti Segély keretében elszámolt adományuk elősegítse a célt: hangozzék az evangélium a Balaton déli partján! A befolyt összegektől lapunkban állandóan tájékoztatást adunk olvasóinknak. Dr. Kosa Pál Rómában május 18-án avatták lelkésszé az első két olasz származású evangélikus lelkészt. Eddig az olaszországi evangélikus gyülékezé- tekben, melyek legnagyobbrészt Itáliában élő külföldiekből tevődnek össze, külföldi származású evangélikus lelkészek szolgáltak. A két evangélikus olasz lelkész közül az egyik, Giani Domonkos előzetesen baptista prédikátor, a másik, Poggi- oli ldelmo pedig katolikus lelkész volt. — A lelkészavatással egyidejűleg ülésezett az olaszországi evangélikus egyház szinodusa is. A dicsőséges egyháztörténeti múltból íme a jelen! A siklósi evangélikus egyházközséghez tartozik Dél-Baranya közel 30 községe (ha nem ennél is több!). Az összlélekszám a jelenlegi szórványos felmérés mellett feb. 150—160 lehet. Elszórva, magukrahagyatva, elöregedve. 1938 óta önálló missziói egyházközség — papíron. Azelőtt Magyarboly fiókegyháza volt. 1938-tól kezdődően a mai napig hat lelkésze volt. (Az elmúlt három év alatt négy!) Ez a szám is mutatja, hogy önállósága csak papíron van meg. A rendkívül nagy távolságok, amelyek a szórványok között vannak, a járműnélküliség — kerékpárral a dimbes-dombos vidéket nem lehet járni —, s főleg az anyagi helyzet nehéz problémát ad a gyülekezetnek. Templom, gyülekezeti terem sehol nincs a gyülekezet területén. Istentiszteleteket a református templomban tartanak — több helyen közösen a református testvéreikkel. A testvéri kéz, a segítőkészség, a közös ügyért való fáradozás, a dicsőséges múlt: ez jellemzi a reformátusok és evangélikusok viszonyát ezen a részen is. Mindezek ellenére, a nehéz adottságokat is legyőzve, öt helyen állandóan folyik az igehirdetés. Ez év első negyedévében 41 alkalommal hangzott igehirdetés. Ez a siklósi gyülekezet jelene és mi lesz a jövője? Sajnos, azt kell mondanunk, hogy fogynak az amúgy is csekély számú evangélikusok. Anyagilag szintén nagyon súlyos a gyülekezet helyzete, a siklósi evangélikusok segélykiáltása így hangzik ki e sorok közül is: A Központi Alap segítségét kérjük, hogy közöttünk továbbra is hangozhassák az Ige! Köszönet és kérés Hogy eddig is szólt az Ige ezeknek a végvári evangélikusoknak, azt Isten után a pécsi gyülekezetnek és a pécsi gyülekezet lelkészének, Káldy Zoltán esperesnek köszönik meg a siklósiak, akik nemcsak lelkileg, hanem anyagilag is felelősséget éreztek és éreznek hittestvéreik lelki gondozásáért. De meddig tarthat ez még? Sürgős, nagyon sürgős intézkedés kellene, hogy a déli határszél, egy egész közigazgatási megye közel fele területe ne maradjon lelki gondozás nélkül. Ezt az ébresztgető szolgálatot szeretné erősíteni e krónika is. Siklós fejlődő város. Pár év óta bekapcsolódott a hazánkat mind jobban átszövő idegenforgalom vérkeringésébe. Alig négy kilométerre Siklóstól van Harkány világhírű fürdőjével, ahol az évad legnagyobb részében ezrek lepik el a gyógyító fürdőt — köztük sok evangélikus is! Siklós és Harkány között pedig a hegyoldalban ott fekszik Máriagyüd, a katolikusok híres búcsújáró helye. A déli végvár még megmaradt evangélikusai innen a természetadta festői vidékről fordulnak kérő szóval egyházunk népéhez: ne engedjétek, hogy elkallódjunk! Az egyház vezetőségétől pedig ezt kérik; keressék meg mielőbb a kibontakozás útját, hogy utána legyen még idő és erő ahhoz, hogy segíteni lehessen egy széthulló, gondokban élő egyházközségen. Próbálják életre- kelteni minél előbb a Központi Alapot, a testvéri segítés és áldozatvállalás központi intézményét, hogy minden szórvénygyülekezetben hangozhassák az Isten igéje, és, hogy ne kelljen egyik szolgatársnak sem a vándorbotot a kezébevenni s egyházunknak gyülekezeteket feladni! K. A. Válasz a magyar tenger déli partjára!
