Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-02-23 / 8. szám

/ BÖJT? cA barátság Az idő homályában messzire tűm­nek az Ótestamentum világának vagy akár a középkornak zsák beöl­tözött, hamuban gubbasztó, koplaló alakjai. Még egy-két évtizeddel ez­előtt szép számmal akadtak olyanok a gyülekezetekben, akik némely szokásokban, bizonyos időkben őrizték a böjt maradványait. Ma már alig találunk ilyen embereket a gyülekezetben. Elvesztette a böjt jelentőségét és tartalmát? — Né­hány évvel ezelőtt egy ifjúsági együttlétre hivtak, beszéljek arról, hogy a mai keresztény ifjúság mit kezdjen a böjttel. Magam is érez­tem ennek a kérdésnek aktualitá­sét. Különösen meg tudtam érteni azokat a fiatalokat, akik 'bár egy hiten voltak szüleikkel, a böjti idő­szakban érezték a magatartásbeli feszültséget a böjtölő szülők és ma­guk között, akik pl. bent az üzem­ben azt ették, amit eléjük adtak. Vajon megszegték Isten parancsát? Vajon ma, amikor a böjt szinte megszűnőiben van, arra kell töre­kednünk, hogy valamiképpen visz- szahozzuk és általános szokássá te­gyük? Hozzátartozik keresztény éle­tünkhöz a böjt? Most, abban az időszakiban, melyet az egyházi év menetében Böjtnek nevezünk, tisz­tázzuk a kérdést. Mikor és miért böjtölt isten népe? Ha utánanézünk, azt látják, hogy általában olyankor, amikor Isten­hez való viszonya megromlott és azt rendezni igyekezett. A testi böjt csak külső kísérő jelensége volt a belsőnek, a lélek böjtjének. — Ez a belső böjt végsősorban önvizsgá­latot jelentett és ennek nyomán 1 megszomorodást az Istentől való el­szakadás miatt, a megromlott vi­szony rendezésének vágyától hajtot­tam — Bárcsak Isten megbocsáta­na, visszatérne és könyörülne, — Ez a böjt igazi tartalma. Azonban a böjt tekintetében is sokszor történt elcsúszás. — Ha böjtölünk Isten dolga könyörülni. A böjttel Isten jóindulatát lehet hát biztosítani. — Így gondolkodott sok­szor Izrael népe és így a középkor egyháza is. Az önvizsgálat, a bűn miatti megszomorodás, az Isten bo­csánatának kérése elmaradt és a külső kísérő mozzanatok maradtak meg érdemszerző cselekedetképpen. Jézus, de korábban a próféták, majd később a reformátorok, ezt az üres, tartalomnélküli, lélektelen böjtöt támadták. Van-e helye ma a böjtnek? A böjtnek helye van ma is a ke­resztény ember életében. Sokszor megkísértett, sok bűnnel viaskodó, el-elbukó fiatal életünkben is. — Az önvizsgálat, Istentől elszakadá­Az én édesanyám... Az én édesanyám. Mindig vigyáz reám. Mindig csak dolgozik. Soha meg nem áll. Én édes Jézusom. Adj néki sok erőt, £s minden jóságáért, óh Kérlek, áldd meg őt! Bóna Etelka V. o. tanuló sunk megítélése, az Istennel való megújult közösség keresése hitéle­tünk leglényegesebb része. Ezt ha­tározottan várja és kívánja tőlünk Isten. De szívünk nyugtalansága is csak így lel békét. A böjti időszak is erre való. Már a kereszténység történeti kezdetén külön, időszakban emlékeztek meg Urunk szenvedéséről és haláláról. Hitben elődeink ezt az emlékezést böjttel kapcsolták össze. Krisztus szenvedése és halála teszi leginkább láthatóvá Istenihez való viszonyunk megromlását, de ez kínálja fel a fe­szültség feloldását is a bűnbocsá- natban. — Persze a böjt nincs eh­hez az időszakhoz kötve, mert hi­szen azt szüntelenül kell gyakorol­nunk. De ez az időszak különösen is figyelmeztet az önvizsgálatra és bűnibánatra. A külső kísérőjelenségek nem döntőek. Akinél a belső tusakodás külső jelekben is meglátszik, nem vét, csak ne legyen formaság. De az sem követ el mulasztást, vagy vétket, aki lelke mélyén, emberi szemtől nem látva vívja meg a har­cot. — Ha Isten Lelke megismer­tette velünk Krisztus keresztjének titkát, azt is megértjük: van-e szük­ségünk böjtre és miért. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTE­LETÜNK központjában mindig az igehirdetés állt és ezért fokozott gonddal kell keresnünk a szószék helyét. E kereséshez a jövő számára sok tanulságot nyerhetünk, ha rö­viden áttekintjük a szószék történe­tét. Egyáltalán, hogyan alakulha­tott ki a szószéknek az a ma mór természetesnek tartott „szónoki emelvény” szerű formája. AZ ELSŐ GYÜLEKEZETEK a házanként tartott istentiszteleteiken állhatatosan foglalkoztak az apos­tolok tanításával, a kenyér megtö­résével, és az imádsággal. Az ilyen kis közösségekben neip volt szük­ség az asztalnál ülő apostolnak se szószékre, se oltárra. Felolvasva az evangéliumot vagy az epistolát, vis­szaült a helyére és onnét tanította a gyülekezetei vagy osztotta ki az úrvacsorát, a Krisztus testét és vé­rét. Természetesen Isten igéjének a megbecsülése már itt is kifejezésre jutott azzal, hogy a ház legszebb székére és legszebb asztalához ül­tették a gyülekezet püspökét. „Aki titeket hallgat engem hallgat.” (Lu­kács 10,16.) Ez számukra már ter­mészetes ígéret volt, nem úgy, mint a történelem folyamán az egyre in­kább szónoklatot mondó és szép be­szédet váró „papok” és „hívek” se­regének. Amikor tehát megszólalt közöttük Pál, vagy a ma már isme­retlen nevű apostol, igehirdető, ak­kor ígérete szerint e gyülekezetek­hez maga az Ür Krisztus szólt Pál, vagy a ma már ismeretlen igehir­dető száján keresztül, mint ahogy ez azóta is így történik, akár hiszik ezt. vagy sem az ige hirdetői és hall­gatói. Krisztusnak ez az igehirdetés­két, vagy több ember bensőséges és tartós kapcsolata, amely azt célozza, hogy életük iránya helyes és töret­len legyen. Ami ennél kevesebb, az nem méltó a barátság névre. Nem mindegy, hogy egy óra alkatrészeit a mester céltudatos, egymás mellé rendelő munkája tartja-e össze, vagy a rozsda. Nem barátság a cinkos­ság, amely bűnös célra tör, sem pe­dig a „haverság”, amely — hadd határozzam meg így — erkölcsi megfontolás nélküli társulás, s mi­vel gyökerei akárhányszor nem a legtisztább mélységékre nyúlnak, gyümölcsei is általában fanyaro'k, vagy éppen mérgesek. A barátság nem egyszerűen megnemtámadási, vagy kölcsönös segélynyújtási szer­ződés. Alapja nem az, hogy belátjuk: úgysem érünk célt egyéni boldogu­lásunk önző hajszolásával, s ezért „saját jólfelfogott érdekünkben’’ igyekszünk másokra is tekintettel lenni, sőt egy-egy rtíkonszenves személyben szövetségest keresni, akinek segítünk, azért, hogy majd ő is segítsen. A cél az, hogy ketten, vagy többen egymás segítségével mind jobban tudják Istent félni s embertársaikat szeretni. Ennék kü­lönleges eszköze a barátság. ben való jelenléte volt az, ami az „igehirdető”- vagy „szó”-széket olyan fontossá tette ezeken a há­zanként tartott istentiszteleteken s azóta is minden keresztyén, de fő­képpen az evangélikus istentisztele­ten. A szószéknek ez a megtisztelése megmaradt a katakombákban is. A püspök díszesen kiképzett trónszerű szószékét itt is az oltárasztalnak használt martyr-szarkofág (kőkopor­só) mögött, a gyülekezettel szemben helyezték el. Ez a szószék került azután a korai bazilikákba is. Az apszis diadalíve alatt elhelyezet': ol­tárasztal, vagy szarkofág-oltár jobb­oldalán olvasták fel az ünnep evan­géliumát, baloldalán pedig az epis­tolát. Az ülve mondott, néha több­órás igehirdetés pedig az apszis fala mellett egy lépcsőzetes’ emelvényre állított „trón”-szószékből hangzott el. Ezt a trón-szószéket valamivel ala­csonyabban úgy vették körül a gyü­lekezet véneinek, a presbitereknek — akik ebben az időben még pré­dikáltak — a „szószékei”, ahogy a Jelenések Könyvében veszik körül a Vének a Bárány trónusát. j A barátság kapcsolat: ] épp ezért vigyázzunk, kihez „kap- ' csoljuk” magunkat, s kit magunk­hoz. Madarat tolláról, embert barát­járól. A rokonait senki sem válogat­hatja meg, de a barátait igen! Ne tékozold bizalmadat — int József Attila egyik verssora. Amikor bará­tot választunk, egyszersmind dön­tünk is egy bizonyos életirány, ma­gatartás mellett. Ha a csónakban a másik evezőt másvalaki fogja, jól vá­lasszuk meg: kivel, kikkel szállurk egy csónakba, különben ki tudja, hol kötünk ki, s nem ússzuk meg szárazon a tévedést. „Mások vittek rossz utakra engem” — panaszoljuk talán, csakhogy a rossz útra általá­ban nem ( hordágyon, de még csak nem is kény szerzubbony ban viszik az embert, hanem a tulajdon két lá­bán sétál a romlásba. A barátvá­lasztás ■ felelőssége mindig fennáll. Kölcsönösen befolyásoljuk egymást, magunkba szívjuk egymás lelkiségé­nek a „levegőjét”, emeljük, vagy süllyesztjük egymást. A barátság alapja Az igazi, mély barátság alapja egy­részt az, hogy a barátok gondolko­dásmódja, életcélja lényegében azo­AZ EZREDÉV FORDULÓJÁN azon­ban már hiába keressük az ilyen trónszószéket az apszisban, a ro­mánstílusú templomban helyét a szentségtartós oltár foglalja el. A szószéket pedig kiteszik az apszis­ból a gyülekezeti térbe, valamelyik oszlopra. Ettől az időtől azután meg­kezdődik a szószék „kálváriája", és csak a neve őrzi meg az eredeti for­máját és jelentőségét. Még a refor­máció sem tudott sokat változtatni ezen. Létrehozta ugyan az ún. „ol­társzószéket” (a keresztyén temp­lomtörténet során a legcsúfabb „templomi berendezési tárgyat”), amely megoldással nem a szószék eredeti lényegét kereste meg, hanem csak az oltárkultusszal szembeni polémiáját juttatta kilejezésre, vagy még ennél is egyszerűbb ok kész­tette erre: a belső térmegoldés a karzatok miatt. MA MAR SENKINEK sem jut eszébe, hogy ráépítse a szószéket az oltárra. Ha nem is az első idők jel­képes elrendezésében építik meg a mai templomainkban a szószéket, mégis jó helyre teszik, amikor az apszis és a gyülekezeti tér találko­zásánál nem magas „szónoki emel­vényt”, hanem egészen alacsony szószéket helyeznek el, az apszis gyülekezet felé néző jobboldalán. Azért ezen az oldalon, mert ezzel jut jelképesen kifejezésre az, hogy amikor hangzik az igehirdetés, ak­kor maga az Isten forgatja ott „két­élű kardját”, tehát maga az Ür Krisztus van jelen azon a szószé­ken, ahol az Ö igéjét hirdetik. Jó, ha ezt nemcsak valljuk, hanem be­szédes módon kifejezésre. is juttat­juk, amikor a szószék méltó helyét keressük. Szita István nos legyen: önzetlen jóra-töreíkvés, másrészt pedig szellemi képességük, érdeklődésük is összeilljék. A lel-* kialkat megegyezése már nem ilyen elengedhetetlen: olykor nagyszerűen kiegészítik egymást a túlélénk és a csöndeske, a közlékeny és a zárkó* zott. Hány ember kapcsolata a barátság? Valóban megértő, benső barátja, akivel minden törekvése, kérdése gyakorlatilag közös az embernek, sok aligha lehet. Számos embernek pedig egy sincs; ennek ökai léheU nek: túlzott, talán beteges zárkózott* súg; az alkalmazkodóképesség hiá* nya (ez főként az egyedüli gyerekek nyomorúsága); az önzés: inkább kap* ni akarok a barátságban, s nem adni; szeszélyes: „magánakvaló” gondolkozás és cselekvés; s végül a legsúlyosabb oka a baráttalanság- nak: nincs kitűzött, komoly életcél, belső meggyőződés, amelyet elszán­tan követni igyekszik az ember, hi- szén ez emelhet barátságokat a leg­közvetlenebb rokoni köteléknek is fölébe! Gondoljunk csak arra, kiket neve* zett Jézus „anyjának és testvérei- nek“: tanítványi körét, ékikkel Is* ten szolgálatában egy volt. (Mt 12,50) „Ti az én barátaim 'vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok néktek.” (Jn 15,14) Egyre-másra lehetne sorolni azokat az ígéreteket, amelyeket Isten az Őbenne meggyökeresedett barátság­hoz fűz. „Az Úr legyen köztem ás közied” (1. Sám. 20,42) — így köt* nek barátságot és szövetséget Isten színe előtt Dávid és Jonathán. Az a barátság igazán erős, amelyet Isten tart össze. Nem valami hétköznapi érdekközösség a barátság, hanem cél- és hitközösség, bajtársi közös* ség Isten szolgálatában, az embe­rekért. Ezért akciőközösség is, nem csupán önsegélyező egylet. A töb* biekért, Istennel, Elsősorban Jézus legyen a barátunk így a barátságban is mindenekfö* lött Isten elkötelezettjei vagyunk, mert a legjobb barátunkat is csak Rajta keresztül tudjuk jól szeretni. Ez szoríthat rá arra, hogy a Tőle kért és kapott szeretettel tudjunk olyasmit is megmondani a másik* nak, ami nem túl hízelgő reá nézve. A barátság nem kölcsönös kenege* tés, hanem: Isten eszközeivé leszünk egymásra nézve. Ez persze áldozat* készséget is jelent. Ha kell, a má* sík kedvéért kész vagyok akár hát* térbe is húzódni. A fontos az: neki hogyan jó. (Az egyik barát házas* sága esetén például általában csők* ken a barátság szorossága. Ez tér* mészetes. Az ő társa elsősorban az, akit Isten melléje rendelt.) Egymásnak jó, azaz jóra vezető és segítő, igaz barátai akkor lehetünk, ha elsősorban Jézus Krisztus a ba­rátunk. Egymást akkor tudjuk iga* zán, jól szeretni, ha egymásnál min* dig jobban szeretjük Jézus Krisz* tust. Hiszen életünk is annyit ér, amennyiben az övé, feléje tart. Eb* ben erősítsen az igaz barátság. Bodrog Miklós Mezősi György Az istentisztelet helye L A szószék története BIBLIAÓRA Igaz Vste 8 óra. A szoba símogatóan csöndes " és meleg. Anyuka levelet ír, Márta első horgolását bontogatja, nehogy sapka le­gyen belőle terítő helyett. Kati tündérmesé­ket olvas. Egyszerre csak a 8 éves Juditka feláll játszóhelyéről és odatesz két széket a. kályha mellé. Ráülteti az új, nagy kaucsuk- babáját, a régi alvót, amit tavaly karácsony­kor kapott, a nylonbabát és a kis horpadt- orrút. Végül egy kopott maókó is odakerül fl babasor végére. Most Juditka kezébe veszi Bibliáját, éne­keskönyvét. szembeül a babákkal és komo­lyan mondja nekik: „Kedves Testvéreim! Máté evangéliuma 9-ik részéből a 18—25-ik versig olvasom.“ (Jairus leánya feltámasztá­sáról és egy súlyos beteg asszony meggyógyí- tásáról szól ez az igeszakasz.) Afíg Jutka olvas, nem veszi észre, hogy édesanyja már nem a levelet írja, ha­nem az ő szavait. Ezt hallottq, anyuka a Kályha melletti sarokból: „Megfigyeltétek gye­rekek az Igét? Ha igen, mondjátok el, miről szólt? Senki se tudja már megint? Én el­mondjam? Jól van, elmondom. Ez az Ige ar­ról szólt, hogy egy bácsi leánya meghalt. El­ment Jézushoz. Körülötte nagy sokaságot ta­lált. A sokaságban egy asszony így gondolko­zott: ha csak ruhája szegélyét érintem, meg­gyógyulok. A bácsi igy gondolkozott: Jézus meg tudja gyógyítani a lányomat. Jézus nem akarta, hogy Őt megcsodálják, mindenlkit el­küldött. Kinevették, miért beszél olyan buta­ságokat, hogy aki meghalt, alszik. Pedig Jé­zus tudta jól. Énekeljük el a 105-ik ének 5-tfc versét! történet Óh, szállj közénk királyunk! íme eléd kiállunk: A sötétség elmúljon, A hit fénye ragyogjon! Miért nem énekeltetek mindnyájan? Nem tudjátok? Imádkozzunk! Uram, köszönjük, hogy ma is tudtunk menni iskolába és most együtt lehet a család. Dicsőség néked örök­kön örökké. Ámen. Most akkor alszunk! Én is alszom. Jóéjsza­kát.“ Erzsébet néni 90 éves egyháztag — Győry Vilmos emlékéről Az Evangélikus Élet február 16-i száma a gyermek-rovatban kedves, mélytartalmú kis verset közölt néhai Győry Vilmos Deák téri lelkész tollából, születésének 120. évfordulója alkalmából. Az unokák előtt mi 80—90 éves evangélikusok is szeretnénk megemlékezni róla. Ifjú korunkban abban az áldásban volt részünk, hogy személyesen ismerhettük Győry Vilmost. Emlékünkben él az egész lényéből kisugárzó szeretet, az emberi jóság. Nem fe­lejtettük el igehirdetéseinek bizonyságtevését, szívhezszóló hangját. Lelkűnkben őrizzük az igehirdetőt, a jóságos, szerető embernek em­lékét. Egy kilencvenéves evangélikus A TEMPLOMBAN Az orgona Ä legtöbb templomiban van orgona. Fenn a karzaton, az oltárral szemben van elhelyezve. Mikor belépsz a templomba, már szép halkan szól. A Sok síp amikor megszólal, áhitatotkelt a szívünkben. Szinte emeli lelkünket Isten felé. Talán ezért nevezték el az orgonát a „hang­szerek királyának”. Mindig figyelj arra, hol tart az orgona a dallamban és vele együtt éne­kelj. Legtöbb helyen éppen a gyermekek ad­ják a levegőt az orgona tüdejébe. A gyerekek fújtatnak. Egyenletesen kell mindig fújtatni. Sok templomban már villanyfújtató is van. Az orgona a hangszerek királya, Istent dicsérve szól a búgó hangja. Ott ül mellette a kántor bácsi (néni). Orgonái és az éneket vezeti. Hegyháti János bácsi Mátyás király és a tudós Mátyás király udvarába egy alkalommal olasz tüdősök érkeztek. Közülük az egyik, aki hittudós volt, 'különösen kérkedett nagy tu­dományával. Mátyás király hírét vette ennek. Amikor megjelent előtte ez a hittudós, ezt a kérdést tette fel neki: „Krisztus Urunk miért bízta az egyházat a tanítványók közül éppen Péterre, aki megtagadta öt?“ A tudományá­val kérkedő tudós egy darabig elgondolkodott. Aztán szégyenkezve beismerte, hogy nem tud a király kérdésére megfelelni. Mátyás király ekkor így szólt: „Krisztus Urunk azért bízta Péterre az egyházat, mert Péter apostol, a.ki bűnbe esett, és azután megtért, jobban tudta hirdetni a bűnbocsánat evangéliumát." F. Z. Konfirmandus imádsága Szentháromság Isten! Te kereszteltél meg engem és így lettem gyermeked. Könyörgök hozzád konfirmandus társaimért és magam­ért. Növeld hitünket a konfirmációi oktatás ideje alatt. Tégy kitartóvá minket az imád­ságban, hűségessé a bibliaolvasásban. Add, hogy áhítatosan vegyünk részt az istentiszte­leteken. Szívünket töltsd meg a Te szere te­tőddel. Segíts, hogy bátran harcoljunk a kí­sértésekkel szemben. Te készíts fel bennün­ket a konfirmáció napjára. Ámen. Találd ki! ii, 1. Melyik bibliai íráshelyet ábrázolja ez a kép? 2. A bibliában hol olvashatunk róla? E két kérdésre adott válaszokat a követ­kező címre küldjétek: Juhász Géza Evangé­likus Sajtóosztály, Budapest, VIII., Puskin utca 12. A borítékra írjátok rá pontos címe­teket és azt is, hogy hányadik osztályba jár­tok. Szeretettel köszönt benneteket Juhász Géza bácsi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom