Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-11-23 / 47. szám

TT Káldy Zo’íáa püspök első körlevele A keresztyén reménység Káldy Zoltán, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke körlevelet intézett az egyházkerület gyülekeze­teihez. Ebben többek között a követ­kezőket írja: „Szeretettel közlöm, hogy f. hó 5-én Isten kegyelmében bízva átvet­tem a Déli Evangélikus Egyházke­rület püspöki hivatalának vezetését. Hiszem, hogy az az Isten, aki beállí­tott ebbe a szolgálatba ad hitet, erőt és bölcsességet szolgálatom betöltésé­hez. Kérlek Benneteket, emlékezze­tek meg rólam és szolgálatomról imádságaitokban. Ezt ígérem én is Nektek. E helyen is hálásan köszönöm Koren Em'l püspökhelyettesnek, át­meneti időben, sok szeretettel és ta­pintattal végzett jó szolgálatát. Isten áldja meg életét és további mun­káját. Szívből köszönöm beiktatásomon résztvett Szolgatársaim megjelenését, a távollevők leveleit és táviratait. Jól esett az a testvéri szeretet, me­lyet egyfelől a jelenlevő Szolgatársak részéről, másfelől a hozzám írt sorok­ból megtapasztaltam. Az Egyház Ura tegye együttműködésünket őszintévé és gyümölcsözővé mind magunk, mind evangélikus egyhá­zunk és magyar népünk számára. Most minden. Is'éntől kavott erőn­ket latba kell vetnünk azért, hogy evangélikus egyházunk tétovázás nélkül járja azt az utat, amelyre Isten állított rá bennünket. Azt az utat, melyet röviden úgy jellemez­hetnénk, hogy legyünk való­ban egyház a szocializmus­ban. Vagyis hirdessük Isten igéjét tisztán és igazán, szolgáltassuk ki a szentségeket Krisztus Urunk rende­lése szerint és mindezeken keresztül és ezekből kifolyólag segítsük né­pünket is mindabban a jóban, amit az új magyar világ felépítése érde­kében végez. Nekünk evangélikus lelkészeknek, mindent el kell követnünk azért, hogy kiküszöböljünk mindent, ami egymástól elválaszt bennünket, vagy esetleg széthúzást idéz elő közöttünk. Az elmúlt években lefolyt teológiai konferenciákon és a Lelkészi Mun­kaközösségekben folytatott testvéri beszélgetésekből nyilvánvalóvá lett előttem, hogy lelkészeink egy­házunk mai útjára és szol­gálatára nézv e igen sok kérdésben egyetértésre ju­tott ak. Csak Isten iránti hálával beszélhetünk erről a tényről! Vannak még vitatott teológiai egyházkormányzati és egyházjogi kérdések. Ilyenek mindig is lesznek és kell is hogy legyenek, hiszen Krisztus egyháza nem élettelen tárgy, hanem élő organizmus. Ahol A Sajtóosztály HÍREI — Közöljük a lelkészekkel és a gyülekezetek iratterjesztéseivel, hogy rövidesen megjelenik a Keresztyén Énekeskönyv újabb kiadása. Ára 40 Ft. Gyülekezeti iratterjesztések 10% kedvezményt kapnak. Megrendelhető — készpénzfizetés ellenében — a Sajtóosztály iratterjesztésében. Be. fizethető a 220.818.—VIII-as csekken. — Iratterjeszíésünk az 1959-es Nap­tárra is felvesz előzetes megrendelé­seket. — Ugyancsak rövidesen megjelenik az 1959-es Útmutató is- Előzetes megrendeléseket iratterjeszíésünk el­fogad. pedig élet van, ott az élet állandó kérdéseket vet fel, amelyeket meg kell válaszolni. Most azonban nem az a dolgunk, hogy azokat a kérdéseket táljuk előtér­be és torzítsuk nagyra, amelyekben nem teljesen egyformán látunk és gon­dolkodunk, hanem az a f el­ad at unk, hogy kihangsú­lyozzuk mindazt, amiben már egyértelemre jutot­tunk. Közben természetesen vitáz­hatunk azokról a kérdésekről, ame­lyekben még nem tudunk egyformán dönteni. A vitákban, melyekben új­ra és újra felvetjük a kérdést: „mi az igazság"? —, ne feledkezzünk meg a szeretet parancsáról, amely nélkül akármilyen jól is tudjuk az igazságot „semmik vagyunk” és ne feledkezzünk meg az alázatról sem, hiszen csak „rész szerint van ben­nünk ismeret". (1 Kor. 13.). örüljünk hát mind annak, amiben Isten Szent­lelke egységre vitt el bennünket.” Október 12-én, napsugaras őszi vasárnapion ünnepelte az Enying—• siófoki missziói egyházközség enyin­gi temploma felavatásának huszadik évfordulóját. Az egyházközség 1934- ben alaikiult, karcsú ' tornyú, kedves temploma 1938 óta fogja össze a Várpalotától Lajoskomáromig és Lepsénytől Siófokig terjedő terüle­ten szétszórtan élő kb. 500 evangé­likust. A gyülekezet jelenlegi lelké­sze, Schád Ottó 14 helyen tart rend­szeresen istentiszteletet, a nyári hó­napokban fontos feladata még a Ba- latonpartnak a gyülekezet területé­hez tartozó, Balatonkenesétől Bala- tonszéplakig terjedő kb. 25 kilométe­res szakaszán üdülő, az ország leg­különbözőbb gyülekezeteihez tartozó hívek lelki gondozása. Az ünnepi istentiszteleten, ame­lyen az enyingi, siófoki és szórvány­beli hívek s a vendégek teljesen megtöltötték a templomot, Lágler Béla porrogszentkirályi lelkész,, a Somogy—zalai egyházmegye espere­se hirdette az Igét. Lukács 15,11—24 alapján a tékozló fiú történetének hátterében álló atyai házról és a gyülekezet otthonáról, a templomról szólt. A templom a békesség helye: jaj, ha nem találunk itt békességeit. A templom az erőgyűjtés helye és az igazi közösség otthona. Maradandó közösség csak ott van, ahol Isten is jelen van. Nagy a gyülekezet tagjai­nak felelőssége azért, hogy szőkébb közösségük, családjuk is bele tartoz­zék a gyülekezet közösségébe. Mi­lyen jó, hogy a templomban mindig felmelegedhetünk Isten szeretetének tüzónél. Az esperes végül intette a híveket: becsüljék meg a templomot, harangjának szavában Isten hívó szavát hallják meg. Az istentisztele­tet követő ünnepi közgyűlésen az espieres a Somogy—zalai egyházme­gye nevében köszöntötte és támoga­táséról biztosította a gyülekezetét. Üdvözlet hangzott el még a gyüle­kezetben régebben szolgált lelkészek, a templomépítés idején a gyülekezet segítségére siető enyingi református és a szomszédos lajoskomáromi evan­gélikus egyházközség küldöttsége ré­széről. A délutáni istentiszteleten Szalay Kálmán nagyszokolyi lelkész, a gyülekezet egykori segédlelkésze Máté 11,28 alapján hirdette az Igét. Az enyingi templom azért épült — mondotta —, hogy itt is találkoz­726. Zsoltár Ha jóra fordítja Sión balsorsát az Űr, mintha álmokat látnánk olyanok leszünk. Csupa mosoly lesz a szánk, ajkunkon hangos kacagás. Egymásnak mondják majd nemzetek „Az Űr ezeken nagyot cselekedett”. Nagyot cselekedett mirajtunk az Űr — ezért vigadozunk. Fordítsd jóra Uram a mi balsorsunkat, mint Délvidéken a szikkadt patakokat! Akik könnyeztek, amikor vetettek, hangosan kacagnak, amikor aratnak. Kevés magvát sírva viszi — bandukolva — sok kévéjét emelgeti hangosan kacagva. hassunk mindnyájan Jézus Krisztus­sal. Vajon hiány lélek találta meg békességét Jézus Krisztusnál az el­múlt 20 év alatt ebben a templom­ban? Legyen ez a templom tovább­ra is a Jézus Krisztusban való meg­békélés helye. A 20. évfordulón egy magát meg­nevezni nem akaró siófoki asszony­testvérünk 1000 forintos adományá­val gyűjtés indult a siófoiki harang céljára. A gyülekezetnek távolabbi jövőre szóló reménysége, hogy a lel­készi hivatal székhelyén, Siófokon, ezen a gyorsan fejlődő járási szék­helyen, a Balatonpart legforgalma­sabb fürdőhelyén, ahol az évenkénti sokezer nyaraló között bizonyára több száz evangélikus is megfordul, felépül egyszer az egyházközség má­sodik temploma. Istennek ad hálát a gyülekezet a múltért, Istent kérjük, áldja meg a gyülekezetnek és lelkésznek minden fáradozását, tervét, hogy az E-nying —siófoki missziói egyházközségnek necsafe múltja, de bíztató jövője is legyen. M. P. A REMÉNYSÉG éppenúgy hozzá­tartozik az ember életéhez, mint a levegő. Amig bőségesen élhetünk vele, észre sem vesszük, de mihelyt fogyni kezd, azonnal jelentkeznek a ! zavarok. Valamilyen reménysége minden embernek van. S a derűs na­pokban és zavartalan körülmények között szülte bármilyen reménység kielégítheti az embert. A remény­ség igazi értéke azonban akkor tűnik ki, amikor jönnek a nehéz napok és megpróbáltatások. Az igazi remény­ség ilyenkor sem halványul meg, sőt ellenkezőleg, még élőbbé és hatóbbá válik. A keresztyén emberek szívét ilyen igazi élő és lankadatlan re­ménység tölti be. ISTEN IGÉJE ezt a reménységet egy mondatban így foglalja össze: Jézus Krisztus a mi reménységünk! (I. Timóteus 1,1). Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy a keresztyén ember bizodalmát végső sorban nem a saját erejébe, tudásába, vagy ügyességébe, veti, — bár mint Istentől kapott ajándékokat ezeket is felhasználja boldogulása építésében, hanem élete megváltójának egyedül a keresztre feszített és feltámadott Jézus Krisz­tust ismeri el. önmagunkba, vagy más emberekbe vetett reménység a nagy megpróbáltatások idején leg­többször cserben hagy bennünket. Ezért óvja a hívő embert már az ótestamentum is az emberekbe ve­tett bizodalomtól. (Jeremiás 17, 5—7). A JÉZUS KRISZTUSBA vetett reménység tartalmilag ezt jelenti: Bizonyosak vagyunk abban, hogy egyéni és közösségi életünk minden problémáját Jézus Krisztus a gonosz felett aratott győzelmével megoldot­ta. Ez a döntő győzelem a kereszten történt, ahol Jézus Krisztus önként vállalt áldozatával a mennyei Atyát minden emberi bűnért kiengesztelte s ezzel elhárította a legfőbb aka­dályt, mely az engedetlenség bűné­ben vergődő embert Istentől és em­bertársaitól elválasztotta. A keresz­ten szerzett bűnbocsánat által újra úgy tekinthetünk Istenre, mint sze­rető édesatyánkra, s úgy közeledhe­tünk embertársaink felé, mint test­véreinkhez, tehát újra Isten képére teremtett emberek lehetünk a te­remtő Isten akarata szerint. EZ AZ ISTENNEL VALÖ zavarta­lan, boldog közösség ugyan még csak reménységünk tárgya, Krisztus­nak a kereszten aratott győzelme azonban már most termi áldott gyü­mölcseit. Az eljövendő Isten orszá­gából Isten gyermekei már itt e föl­di életben kóstolót kapnak, amikor hittel fogadják Isten bűnbocsánatát. Mert a bűnbocsánat elfogadásának látható gyümölcsei vannak: szeretet, békesség, öröm, türelem, szelídség stb. S ezek az áldott gyümölcsök nerpcsak a keresztyének életében tapasztalhatók, hanem az ő életükön keresztül hatást gyakorolnak az egész emberiségre is, segítenek ab­ban, hogy ez az egész világ már itt e földön minél jobban megfeleljen az Isten által megígért eljövendő új világnak. A keresztyének bár tud- jáik, hogy a zavartalan, igazi békes­ség csak Jézus Krisztus eljövetele­kor valósul meg, mégis mindent megtesznek azért, hogy e földön em­ber és ember, nép és nép között bé­kesség legyen. Ezért veszik ki ré­szüket a keresztyén egyházak a bé­ke megóvásáért kifejtett mozgalom­ban s e szolgálatukban is Krisztus gonosz feletti győzelmének a közve­títői. A keresztyének vallják, hogy a gonosz és a bűn ebből a világból Krisztus Urunk visszajöveteléig ki nem küszöbölhető, mégis elszántan küzdenek minden bűn, jogtalanság és igazságtalanság ellen. Ezért tá­mogatnak a keresztyének mindem olyan törekvést, mely a földi javak igazságosabb elosztását, az emberi jólétet és előrehaladást tűzte ki fel­adatul. S azt is is tudják, hogy ezt a küzdelmet nem egyedül vívják, mert az a Jézus Krisztus, aki a ke­reszten életre-halálra menő harcot vívott a gonosszal, ma is megad minden segítő támogatást ahhoz, hogy már e világban minél keve­sebb legyen a bűn és minél jobban diadalmaskodjék a jó az emberek életében. Jézus Krisztus győzelmé­nek ezek a jelen világban is megJ tapasztalható gyümölcsei csak még jobban megszilárdítják a -keresztyé­neket abban a hitükben és remény­ségükben, hogy Isten Ígéreteiben bízhatunk és bátran reájuk helyez­hetjük egész életünket. MINDEN EMBER legfőbb vágya, hogy megtalálja és megismerje az igazi reménységet, amely soha meg • nem szégyenít. A ' keresztyének ép­pen ezért embertársaiknak a leg­jobb szolgálatot azzal tehetik, ha nem titkolják el előttük Jézus Krisztusba vetett reménységüket. Ez persze nem csak azt jelenti, hogy bátran beszélnek róla, hanem első­sorban azt, hogy életükkel és szol­gálatukkal megbizonyítják e világ előtt, hogy Isten gyermekei — bár végső reménységük beteljesedését Isten eljövendő országában várják — szolgáló szeretetükkel mégis min­dent elkövetnék, hogy Isten- eljö­vendő országa öröméből már itt e földön minél több megvalósuljon. Selmeczi János A brit egyházak tanácsa és a tábornok A bút egyházak tanácsának liver­pooli ülésén heves vitákra adott al­kalmat a ciprusi helyzet megbeszé­lése. A nemzetközi lkérdésekkel fog_ lalkozó bizottság elnöke, dr. Robert Mactkie határozati javaslatot terjesz­tett elő, amelyben mérsékelt hangú, de félreérthetetlen bírálatot gyalko- rolt az angol hadsereg Ciprus-szigeti ,,rendcsinálásával” kapcsolatban. „Tragikusnak tartjuk, hogy ezek a fegyveres szolgálatra behívott ifjú emberek, akik a mi nevünkben cse­leidnek, életüket kockáztatják s á nevünkben erőszakot is alkalmaznak, ebbe a helyzetbe kerültek. Annál is inkább, mert meg sem érthetik, hogy a görögök miért ragaszkodnak ilyen kitartóan ügyükhöz, amelyben a s2a_ badságukait védelmezik s mit sem tudnak arról a régi barátságról, amely az angol és a görög népet an­nakidején összefűzte.” Még ez a bírálat is sók volt azon­ban Wilson-Haff enden vezérőrnagy­nak, aíki azt kereken visszautasította. A katonák feladata az, mondotta, hogy a rendet helyreállítsák és min­den törvénytelen erőszakosságot megtoroljanak. Az egyik püspök is, akinek a fia Cipruson teljesít kato­nai szolgálatot, tiltakozott az ellen, hogy a ciprusi eseményekkel kapcso­latban m megtorló intézkedések" ki­fejezést használják. Ügy látszik a brit egyházak taná­csában döntő szavuk van a — tábcrr- ntíkoknak. Dr. Pálfy Miklós fordítása Húszéves az enyingi templom Béla bácsi falusi kántor. Olyan „modern’ kántor, ákiről nem lehet sok érdekes dolgot írni, hacsak azt nem, hogy munkája és élete egy: Istent dicséri. Hej, de megváltoztak az elmúlt másfél év­tized nagy kohójában a kántoraink is! Hol vannak már a humoros anekdoták szereplői? Foglalkozás, biztos kenyérkereset helyett in­kább szolgálat lett ez az egyházi munka. Ma már a falusi kántorok legtöbbje nem hivatá­sos kántor, hanem az orgona mellett szolgála­tot teljesítő és szolgálatot vállaló egyháztag. Ilyen szolgálatot teljesítő gyülekezeti tag Béla bácsi is az egyik alföldi gyülekezetben. Korára nézve még nem illetné meg a „bácsi”, — hiszen mindössze 46 éves, de erősen dere- sedű haja miatt az egész falu csőik így ismeri. Legyen hát nekünk is Béla bácsi! Valamikor az 50-es évek elején történt. Egyik vasárnap néma maradt az orgona. Volt akikor is ének, szállt az istendicséret, de Béla bácsi azon az istentiszteleten vem tudott oda­figyelni az igehirdetésre. Mindig csak ez az egy mondat foglalkoztatta: — Valami nagyon hiányzik — s ezt mon­dogatta akkor is, amikor az istentisztelet vé­gén a templomkertben beszélgetni kezdett a presbiterekkel. — Nekem valahogyan nagyon hiányzik, hogy nem szólt az orgona — panaszkodott. S ebben mindenki egyetértett. Ez is lett a fő beszédtéma. De különösen is Béla bácsi szívében volt nagy üresség. — Most már mindig így lesz? — kérdezte magától. Nem volt ő gyülekezeti vezető, nem járt el A falusi konferenciákra, de a templomban ott volt minden vasárnap délelőtt. Különösen énekelni szeretett nagyon. A dohány füsttől kissé ér­des hangja mindig kihallatszott a férfiak kö­zül. Az istentiszteletek után hazafelé menet is dúdolgatta a főének dallamát. Most aztán nagy üresség lett benne! — Próbáld meg Béla — szólt oda hozzá az egyik presbiter. — Te jól tudsz énekelni. Or­gonáim is majdcsak megtanulsz. — Orgonáim? Hogy én legyek a kántor? — válaszolt kissé ijedten. — Na azért azt mégse! De szeme előtt már felderengett egy lícép. Látja magát ott ülni a nagy orgona előtt s előtte a sok fehér-fekete billentyű. Még hang­ját is hallja, ahogyan elkezdi az éneket. De aztán összerázkodik. Ugyan már hogyan tud­na ő eligazodni azok között az ismeretlen hangjegyek között. — Nem értek én ahhoz. — Mentegeti ma­gát önmaga és a presbiterek előtt. Mégis valami nem engedte aludni azon és a következő éjszakákon. Mindig csak ez járt a fejében: — A gyülekezetnek van rám szüksége. A mag már el volt vetve s lassan érlelődni kezdett. így került el Béla bécsi kő.ntoú'ínzö tanfolyamra. Es a szolgálatkész lelke köny- nyebbé tette kérges újjait s megismertette ve­le a hangjegyek eddig ismeretlen világát. Amikor aztán hazajött új hang vegyült a kis kemfor lakás ismert falai közé a véget nem érő gya­korlás hangja. Az egyik vasárnap aztán nagy izgalomra ébredt az egész család. — Apu fog orgonáim! — izgultak a gyere-' kei, mert ilyen is volt vagy három. És azon a vasárnap sem tudott Béla bácsi az igehirdetésre figyelni. Félt, — nem is ta­gadja, pedig már sok nehéz pillanaton keresz­tülsegítette életében az Isten. Beleizzadt. El­fáradt a szolgálatban. De lelke az utolsó nr- gonahang után már újjongoit: Istennek szol­gáltam! Béla bácsi nem művésze az orgonának, de mestere. Nem foglalkozása az orgonálás, ha­nem szolgálata. A múltkor, krumpliszedéskor ott találtam kertje végén. S míg a földet vágta, addig is dúdolgatott magában. Megismertem: az el­múlt vasárnap főénékének a dallamát pró­bálta emlékezetébe vésni,.. Beszélgetés közben megkérdeztem, hogy tudja összeegyeztetni a mezőgazdasági munkái a kántori szolgálattal. — Nem pénzért csinálom. — mondja. — Nekem a paraszti murilza a főfoglalkozásom. A kántorság az csőik szolgálat. Én ezzel szol­gálom az Istent. Mert tudod — mondja — or­gonaszó nélkül rossz hallgatni még az Isten igéjét is. Egyszer meglestem az orgona mellett. Űjjai még ma is remegnek, de játékában már csak a szakértő fül tudja megérezni azt, hogy itt nem egy művész, hamm egy paraszti kéz ál­tal szolgáló lélek játszik. A feltúrt földet kerülgetve, megkérdeztem tőle, hogy egyházi szolgálatában mi volt eddig a legkedvesebb emléke. — Az — válaszolja kérdésemre —, amikor az egyik lelkész, aki többször végzett szolgá­latot a mi gyölekezetünkben, istentisztelet után mindig megvárt a templom ajtajában s nemcsak kezet fogott velem, hanem meg is köszönte szolgálatomat. Ez a köszönet többet ért minden fizetésnél! Köszönöm én is Béla bácsi az egyházurik- ba.i végzett szolgálatodat! És megköszönöm a névtelen Olvasóval együtt minden gyülekezeti kántornak a szívből jövő szolgálatúikat. Le­gyen áldás és megértés munkájukon. Karner Ágoston

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom