Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1958-01-26 / 4. szám
CfclLöcxéetjá’icus Miért különféle az űrvatsorai liturgia? A nyugatnémet parlament nemrégiben törvényt hozott, amely ismét lehetővé teszi a második világháború (hadi kitüntetéseinek viselését. A s,Kirche und Mann“ c. lap, a német- országi egyházi férfimunka lapja cikket írt ezzel kapcsolatban és azt javasolta, hogy az evangéliumi keresztyének önként mondjanak le erről a kétes dicsőségről. Ügy látszik érzékeny pontot érintett a bátor cikkíró, mert a méltatlankodó felháborodás vihara támadt fel írása nyomán. A tiltakozó levelek közül némelyet azután a lap leközölt. Jellemző megnyilvánulásai ezek a levelek annak a militarizmusnak, amely — úgy látszik — némely németeknek csakugyan vérévé vált, s amely miatt többek között Barth Károly azt mondotta, hogy ha német ember húz uniformist, az egészen más dolog, mint ha más nemzet fia teszi ezt. E levelekből csak úgy sugárzik a „Herrenvolk’* balga gőgje, a háborús rémtettek leplezetlen dicsőítése, a hitleri rendszer visszakívánása, röviden: megtéretlen konokság, megátalkodottság. Mert bizony nemcsak az egyesnek, a népnek is meg kell térnie közösségi bűneiből. —Az csak természetes, hogy az új német hadsereg hivatalos lapja a „Deutsche Soldatenzeitung“ minősíthetetlen kitörésekkel tiltakozik a cikk ellen. Annál örvendetesebb és biztatóbb, hogy az egyházi lap kitart bátor állásfoglalása mellett s azt bővebben is megindokolja. (A Kirchenblatt für die ref. Schweiz 1957. 24. sz, cikke nyomán.) Mindezt azért érdemes nekünk is tudomásul venni, mert a német mi- litarizmus újjáéledésének minden jele vészjel népünk számára, amelynek ez a militarizmus szörnyű károkat okozott. Együtt emlékezünk E napokban s-a január 17-én ‘— emlékezett mag a budapesti izraelita hitközség ünnepi istentisztelet keretében a budapesti gettó felszabadulásának évfordulójáról. Ezt az évfordulót mi is emlékezetünkben alkarjuk tartani. Bűnbánattal emlékezünk mindarra a mulasztásra, amely egyházunkat is terheli a faji üldözés sötét korszakával kapcsolatban. Hálaadással emlékezünk a szabadulásra, amit közös mennyei Atyánk szerzett. Hálával gondolurúk a felszabadító Vörös Hadseregre s mindazokra, akik ezekben az időkben bátran helytállottak s megtették mindazt, ami tőlük telt. S az egyház tanító munkájában mindent elkövetünk azért, hogy régebbi idők gonosz magvetését kigyomláljuk s elültessük a minden embert megbecsülő testvéri szeretet áldott magvait. — Amikor valamilyen okból Budapestre kerülünik, amikor csak lehet részt veszünk valamelyik templomban a vasárnapi istentiszteleten. Az úrvacsoravételben is. Persze úgy gondoljuk, hogy az istentisztelet és az úrvacsoraosztás az egész országban egységes azóta, amióta bevezették a liturgiát. Számomra meglepetés volt az, hogy az úrvacsoraosztás liturgiája keretében, a szereztetési igék mondása alatt, a gyülekezet feláll. Nálunk ez nincs így. Érdeklődtem, hogy ez miért történik így? Azt a választ kaptam, hogy egyházunkban évszázados szokás az ige felolvasásának állva való hallgatása. Ez így logikus. De ékkor azt kell kérdeznem: miért nem áll fel a gyülekezet keresztetekkor a keresztelési szereztetési ige elmondásaikor? Sőt tulajdonképen a Miatyánkot is állva kellene közösen elmondanunk, hiszen az is ige! Itt tehát nem találkozunk egyöntetűséggel és belső logikával! Még azt kell hozzá tennem, hogy Budapesten, vagy akár más gyülekezetben miért és mióta vezették be ezt a gyakorlatot az úrvacsoraosztásnál? Ügy gondolom, hogy ezekben a kérdésekben vagy a püspökök, vagy a teológiai tanári kar, vagy a zsinat illetékes, de vajon bármelyik fórum adott-e ki ilyen rendelkezést, mert vannak gyülekezetek, amelyekben ezzel az „újítással” nem találkozunk. V, L. Hivatalos közlemények A Magyarországi Evangélikus Egyház egyetemes közgyűlésének elnöksége január 8-án az alábbi levelet intézte Horváth Jánoshoz, a Művelődésügyi Minisztérium Egyházügyi Hivatalának elnökéhez: „Elnök Űr! Felbátorítva azoktól a közleményektől, amelyek szerint Népköztársaságunk Kormánya a hazai római katolikus és református egyházaknak rendkívüli államsegélyt folyósított az 1958. esztendőre az Egyezmény szerint bekövetkezett kongrua- csökkenés pótlására, továbbá indíttatva attól az anyagi helyzettől, amelyben a két fenti egyházhoz képest kisebb evangélikus egyházunk alkalmazottai, lelkészei és gyülekezetei jelenleg vannak, azzal a kéréssel fordulunk mi is Elnök Űrhöz és Elnök Űrön keresztül Népköztársaságunk Kormányához, hogy az említett egyházakhoz hasonlóan a magyarországi evangélikus egyházat is rendkívüli államsegélyben részesítse az ezévi Egyezmény szerinti kongruacsökkenésnek megfelelő ösz- szegben, a további időre nézve pedig tegye megfontolás tárgyává, vajon volna-e mód az Egyezmény pénzügyi rendelkezéseinek az államsegélycsökkenés kiküszöbölését célzó felülvizsgálására. Mielőbbi szíves intézkedését kérve, vagyunk Elnök Űr iránti igaz tisztelettel az Egyetemes Közgyűlés Elnöksége Mihály fi Ernő sk., egyetemes felügyelő D, Dr. Vető Lajos sk., püspök”. Az Egyházügyi Hivatal elnöke január 20-án kelt levelében a következőket válaszolta az Egyetemes Elnökségnek: — Tisztelt Egyetemes Közgyűlés Elnöksége! Ez év január 8-án kelt beadványukban azzal a kéréssel fordultaik a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányhoz, hogy az állam és az evangélikus egyház között kötött egyezmény értelmében az esedékessé vált 25 százalékos állam segély csökkentést pótoljuk rendkívüli államsegéllyel. A kérést megvizsgáltuk és arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy indokolt az Önök kérésének teljesítése. Ugyanakkor azt is megállapítottuk, hogy a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke elzárkózott a meglevő tényleges problémák rendezésétől. Ezért a Déli Evangélikus Egyházkerület részére mindaddig nem áll módunkban a szükséges mennyiségű rendkívüli államsegélyt folyósítani, amíg az egyházkerület vezetősége elzárkózik a felmerült kérdések rendezésétől. Meggyőződésünk szerint megvannak azok a reális feltételek, amelyek lehetővé teszik, hogy a Déli Egyházkerület vezetősége is rendezze viszonyát az állammal. Az Evangélikus Egyetemes Egyház és az Északi Evangélikus Egyházkerület részére 1958. évre folyósítjuk a rendkívüli államsegélyt az esedékes 25 százalékos csökkentés mértékének megfelelően. Ez a rendkívüli államsegély nem érinti az 1948-ban megkötött Egyezményt. Ez év végén készek vagyunk felülvizsgálni újra az egyház anyagi helyzetét és az akkori helyzetnek megfelelően kialakítani álláspontunkat. Ami a Déli Evangélikus Egyház- kerülettel kapcsolatos viszonyunkat illeti, mi a magunk részéről készen állunk ezeknek rendezésére és több hét óta várjuk a kerületi vezetőség reális álláspontjának kialakítását. Tisztelettel Horváth János s. lie., Művelődésügyi Minisztérium Egyházügyi Hivatalának elnöke”. Négyszázéves a magyarnyelvű színműírás 1558-ban jelent weg Bornemissza Péter „Magyar Elektrába A XVI. SZAZADBAN, amikor a török kezdett berendezkedni hazánk meghódított részein, a magyar jobbágy mintegy 24-íéle adót fizetett földesurának, s a töröknek. El lehet képzelni, hogy ez a teher mennyire megnyomorította az alatta nyögő parasztot, s ezzel az országot is, hogyan is lehetett volna gondolni arra, hogy Magyarországon megszülessék az első magyarnyelvű színdarab, amely ha fordítás is — SOPHOKLES „ELEKTRÁ“-JA —, mégis csak magyarul írt mű, hát megírta és megjelentette nyomtatásban Bécsben, az ott tanuló fiatal diók, Bornemissza Péter 1558-ban. A későbbi híres prédikátor által „magyarosított“ ELEKTRÁ-ból egyetlen példány maradt, ezt 1923- ban találták meg a gotihai könyvtárban. Ennek az írásműnek rendkívüli jelentősége van, mert az élőbeszédet itt írta le először magyar író s ez az első színdarab magyarul. Ki volt hát Bornemissza Péter? PESTEN SZÜLETETT 1535-ben és 1585-ben halt meg. A mohácsi csata- vesztésre következett szomorú időkben élt és korán jutott árvaságra, csak nagy küzdelmek közt végezhette tanulmányait, kora ifjúságában csatr lakozott a reformációhoz, amely abban az időben nemzetfenntartó jelentőségű volt s az iskolaügy felkarolásával a műveltség terjesztője, ezzal pedig, hogy a tanítást kötelezővé akarta tenni, s az iskolafenntartást a köz feladatának hirdette, a szabadságeszmék terjesztője lett. A fi tál Bornemissza csakúgy, mint számos társa, sok üldözést szenvedett. Nyolc évig bujdosott és tanult külföldön. Hazatérte után az egykori Mátyusföld és vidéke lakosságát igyekezett megnyerni a reformációnak és ezzel a haladó eszméknek. Mint nagyszombati szuperintendens ádáz ellenfelével, Telegdi püspökkel vitázva, ékesszólóan bizonyította élőszóban és írásban az emberi haladás szükségességét. Hatalmas térítői munkássága mellett kitartó, szívós harcosa, művelője volt a felvilágosodást hirdető, akkor születő nemzeti irodalomnak: „Siralmas énnékőm tetűled megválnom, Áldott Magyarország, tetűled eltávoznom. Vájjon s mikor leszön jő Budában lakásom!” írta egy versében r,jó Husztnak várában, Bornemissza Péter az ő víg kedvében.“ Igen ritka pillanat lehetett ez, mert nem nagyon volt vigadni valója akkor a magyarnak, de Bornemissza kedvvel, hittel, fáradhatatlanul harcolt népe felemelkedéséért. Kulturális és egyházi működése mellett nagyjelentőségű nevelési munkássága is. Tanítója volt Balassa Bálintnak, minden idők egyik legkiválóbb magyar lírikusának s ezzel — saját irodalmi működését is figyelembe véve — egyik megalapozója, megteremtője a magyar nyelvi irodalomnak. BORNEMISSZA ÉLETÉBEN aa igazság és'haladás szolgálata sok áldozatot kívánt. Az emberek emlékezetében még élt a Hunyadiak dicsőséges korának ragyogása, Mátyás nagyságáinak, hírének fénye, de ott kísértett Mohács gyászos emlékezete is, és a fénynek, ragyogásnak gyász- szál kísért emléke elkeveredve az akkori jelen kilátástalanságával bizonyára sokakat kergetett a lemondás, a reménytelenség posványába. Bornemisszát nem, ellenkezőleg. Már diákkorában vállalva az üldözéssel járó szenvedéseket, azok mellé, sőt azok élére állt, akik az igazság, a felemelkedés ügyének szentelték életüket. Küzdöttek az elnyomatás szörnyű ereje ellen, kockára tették életüket és ugyanakkor harc közben sem felejtkeztek meg arról, hogy népüknek a tudás világosságát nyújtsák. Nagyjelentőségű egyházi, prédikátori munkássága mellett fontos nevelői és irodalmi működése is, vagy talán a legdöntőbb, hogy úttörő volt és olyan területen működött, amelyen előtte senki sem járt; megalkotta az első magyarnyelvű színdarabot, ha fordítás formáiéban is, de újat, korszakot jelentőt csinált. Az élőbeszédet elsőnek alkalmazó magyar író volt. És mint később, évszázadokkal utána egy másik evangélikus püspök cselekedte, fáradhatatlanul harcolt a magyar nyelv jogaiért, és amilyen nagyjelentőségű volt Kiss János szerepe Berzsenyi Dániel irodalmi érvényesülésében, ugyanolyan, vagy sokkal nagyobb jelentőségű volt Bornemissza nevelői működése Balassa Bálint életében. Az első magyar lírikus mély műveltségének megalapozója, kifejlesztője és magasba lendítőie volt Bornemissza és kétségtelen érdeme, hogy Balassa messze évszázadokat megelőzve, friss daltermő ereiével, belső formaművészetével az első —• európai mértékkel mérve is nagy —• lírai költőnk volt. Balassa költészet tőnek remekei nem nélkülözik á népi hatásokat, sőt egyes költeményei sokáig voltak kedvelt dalok, egyház} énekeink közt pedig nem egy ma is szívesen énekelt dal dicséri Balassa alkotó zsenijét, melynek kibontakozásában Bornemisszának tagadhatatlan érdemet vannak. Borsi Darázs József AZ ELSŐ MAGYAR ÚJSÁG 1780 január elsején, szombaton, jelent meg az első magyar nyelven írt újság, a Magyar Hírmondó. Nagy, izgalmas, országos esemény volt. Latinul s németül írt újságot kiadtak már régebben is a magyar írástudók, magyarul ezt írták elsőnék. Egy fiatal, alig harminc éves evangélikus lelkész teremtette meg a. , Magyar Hírmondót: Rát Mátyás. Segédszerkesztője Barczafalvi Szabó Dávid volt. Nem kétséges, hogy Rát Mátyás a XVIII. század nagy magyar felvilágosultjai közé tartozik. Rát, Győrben született, 1749-ben. Sopronban s . Pozsonyban járt gimnáziumba. Pozsonyban nagy hatással volt rá Benczúr József ev. líceumi tanár. Egyetemi tanulmányai előtt beutazta egész Magyarországot, sokáig időzött Debrecenben. Aztán négy évig tanult Németországban, legtovább teológiát Göttln- genben. Mint Jókai Mór az ipszilont, Rát a h-betűt hagyta el családi nevéből, nem akart viselni semmi sallangot, nem látta értelmét a kiváltságoknak. Valalíá, egy rejtélyes magyar patrióta, akinek szava volt a bécsi udvarban, megszerezte Mária Terézia engedélyét a lap kiadásához. Egy és más jel arra mutat, hogy ez az ember Kempelen Farkas volt, aki Pozsonyból ismerte Rát Mátyást s a kiadó nyomdatulajdonost is. empelen Farkas baráti köre, a pozsonyi szabadkőmívesek, már írtak és szerkesztettek egy újságot, a magyar szellemben, de német nyelven megjelenő Pressburger Zeitungot. Ez nem mai alakú újság volt, hanem könyvalakú, nyolcadrét formájú lap. Ilyen lett a Magyar Hírmondó is, amelyet nem kiáltó, hanem szerény címként jeleztek legfelül s az utolsó oldalon olvasható volt e pár szó: „Nyomatott Pozsonyban, Patzkó Ágoston Ferencnél.” A szerkesztő is itt jegyezte ma-, gát, akkori szcfkús szerint, nevének két kezdőbetűjével. Rát Mátyás valóban tehetséges, sőt kiváló írástudó volt. Érdekes, okos, országos hangú lapot csinált. így lett megalapítója a magyar újságírásnak. A Magyar Hírmondó csakhamar olvasottabb lett, mint a német nyelvű pozsonyi újság. Az ifjú lelkész értett hozzá, hogyan szerezzen előfizetőket is az újságnak. Evangélikus lelkészek segítették, előfizetési Ivekre gyűjtöttek aláírásokat. Egy történetírónk megtalálta az előfizetési ívek egy részét. Kiderült, hogy például Tessedik Sámuel volt a magyar újság egyik szervezője Békésben, s ugyanaz volt a mártír Hajnóczi József édesapja is. aki szintén evangélikus lelkész volt. Ez sokatmondó adat. A Magyar Hírmondó 318 előfizetővel indult s hamar elérte az ötszázadik előfizetöü fis abban as időben tekintélyes szám volt, mert a lapok Európában mindenütt néhányszáz példányban kerültek ki a nyomdából. A magyar lap rendkívüli jelenség volt, izgalomba hozta az értelmiséget s a köznemességet — a polgária- suló Magyarország két számottevő rétegét, AJ agyarország 103 helységében éltek a Ma- gyár Hírmondó első előfizetői, de számuk megsokszorozódott, mert kézből kézbe, városról városra járt minden lappéldány. Hetenként kétszer adták ki a lapot. Rát Mátyás alighanem tudatában volt szerkesztői értékének is, mert nem kótyavetyélte el tehetségét: évi fizetése 600 forintra rúgott. Ez nagy pénz volt, mert a megyei alispán fizetése is ennyi volt. Rát a 101. szám után ugyan otthagyta a lapot, 1782-ben, s elment lelkésznek Győrbe, de a lap, melyet útjára indított, tovább virult Révai Miklósnak, a nyelvtudósnak vezetése alatt. Nem véletlen, hogy nemzetünk s nyelvünk megújulásának nagy harcát éppen ezeken a csöpp újsághasábokon vívták meg a hevesen elfogult I kortársak. A magyar társadalom, amelyik a XVIll-ik században ellenállt a latinosító s németesítő törekvéseknek, ebből a kis újságból tanult tájékozódni ég politizálni önnön nemzeti méltóságáért. A Magyar Hírmondó első szerkesztője bizalmas és őszinte levelek formájában közli mondanivalóját. Első személyben írt névtelen cikkei még nem publicisztikai írások, a közíró hangjára nézve szinte családi körben mozog. A z újság két legfontosabb része: a „Haza- béli dolgok“ és a „Külföldi hírek”. Hol az egyikkel, hol a másikkal kezdődik a lap, nyilván aszerint, melyik mondott érdekesebbet. A politikai értesülések nagyon lassan gyűltek össze. Az 1784. év Boldogasszony havának első számában például ezt olvassuk: „Talán tsak nem lészen a’ törökkel háború, talán jó szerével is mindent megnyerhetni tőle.” Lám, a török hatalom még elég erős volt ahhoz, hogy a magyar újságban le ne becsüljék. Egy spanyol hírhez ezt a megjegyzést fűzi a szerkesztő: „Azt tartom, mi sem leszünk az utolsók, hiszen vidámabbak i'agyunk a spanyoloknál.’* Az időjárásról állandóan és részletesen közöl beszámolót a lap, mégpedig a politikához hasonló közvetlenséggel, például: „Itt nálunk Pozsonyban a Duna annyira befagyott már, hogy egynéhány nap óta által kelnek rajta bátran a járó emberek terhekkel is.” Tavasszal meg állandó rovatként szerepel a lapban a hazai folyók áradásáról szóló beszámoló, az árvízi rovat. Pozsonyban írják a lapot, de az legtöbbet már a fővárossal, Budával és Pesttel foglalkozik. A Habsburgok még Pozsonyban tartják Magyarország gyeplőit, az újság is csak gyeplő mellől szólhat. De erősen hirdeti, hogy a főváros Budán van, oda nézzen mindenki. Részletesen leírja, hogy Buda mily „virágzóra emelkedik az új építések által”, melyek éppen akkor kezdődtek meg. S menynyire szépül a testvér-város, Pest is! Másutt „Rémítő szerencsétlenségek“ címen összefoglaló cikket olvashatunk „a hazai és erdélyi“ gyilkosságokról és balesetekről, amelyeknek száma azonban szembetűnően kicsi, .4 Magyar Hírmondónak jól megszervezett tudósítói voltak az egész országban. Ez a beszámolórovat nincs minden kedélyesség híján. így például az egyik tavaszi számban egy felvidéki hajdú bátorságáról értesülünk, aki urával vadászaton vett részt s találkozott egy medvével. A mackó épp egy forráshoz hajolt, midőn a hajdú rálőtt. 4 medve összerogyott. Odamegy a hajdú, kihúzza a kését, hogy lenyúzza a bundát. A roppant állat abban a pillanatban felugrik $ neki a hajdúnak. De a hajdú se volt rest. „Amaz is — írja a Hírmondó — tót legény létére jól érté az ugrás dolgát (Viszkots Jankó).” Hát csak leszorítja a medve fejét, ráül a nyafkára. A medve így nem tudta megharapni, hanem nyargalni kezdett vele, amerre tágasabb volt a tér. A vadászkutyák se tágítottak, két oldalról iszonyú csaholással kísérték a különös lovast, rá-rdugorva a vérző mackóra, amelyik végül is összerogyott s akkor a hajdú megadta neki a kegyelemdöfést. Mire a vadászó urak odaértek, a hajdú már vígan dúdolva nyúzta a gőzölgő medvebőrt. Roppant részletesen írja le a Hírmondó az első léghajók megjelenését Európában. Párizsi és bécsi tudósításai vannak az eseményről. Még rajzokat is közöl a „meleg levegővel megtelt golyóbisról". A Nap állásáról, a csillagokról természetesen számról számra értesíti olvasóit a lap. Az „Elegyes hírek" rovatában tudósitásolort oíotmhútunk az időjárásról. A lap végül lóárverési híreket közöl a szerkesztő s fontos bejelentéseket arról, kinek a vagyona kerül a legközelebb „kótya-vetyére”, Ez utóbbi rovatban legsűrűbben grófjaink és báróink szerepeltek, a'kiík úgy látszik, már ekkor kezdtek tönkre■» menni. Gazdasági természetű híreket is olvashatunk a Hírmondóban. így megtudjuk, milyen volt a gabonatermés Magyarország egyes vidékein, mi érkezett fűszerben tengeri kikötőink, Fiume felől az országba, mibe kerül a hús Bécsben. Pesten és Pozsonyban s milyen volt a tokaji és balatoni bortermést Katonai és közigazgatási kinevezéseket, hivatali megbízásokat is sűrűn közöl a lap. De legtöbbet mégis a nyelv, az irodalom és tudomány dolgaival foglalkozik, mégpedig sokszor mind bel- és külföldi újdonságot háttérbe szorítva. Felhívja a magyarokat, „ne tarkázzák a magyar nyelvet még mindig deák szavakkal”, beszéljünk tisztán, szépen magyarul, írjunk választékosán és gonddal, mert anyanyelvűnkben minden fogalomnak megvan a megfelelő szava. Ugyanígy harcol a lap a német nyelv úrhatnámsága ellen. Érvelését példákkal bizonyítja: szép magyar verset közöl, válaszol a nyelv és irodalom dolgában vidékről érkező levelekre, könyv- ismertetéseket tesz közzé. Midőn egyes olvasók tiltakoznak a. sok irodalmi hír és közlemény ellen, a szerkesztő\k nem ijednek meg, visszautasítják az oktalan hangot s megannyi okos szóval megmagyarázzák az olvasónak, hogy a magyar hírlapnak legfőbb kötelessége foglalkozni a hazai irodalommal. Ez szinte a nemzet létkérdése, írja a szerkesztő. Rát Mátyás és Révai Miklós egyaránt tudta, hogy nyelvében él a nemzet s az újságnak milyen nevelő hatása van. Kéri is a Magyar Hírmondó a tanáraikat, olvastassák a lapot diákjaikkal is. fPgy eszme bontakozik ki a pöttöm olda- 'L/ lakon számról számra, oldalról oldalra, józan érvekkel, nyugodt modorban. Korszakforduló izgalma rezeg át a lelkeken. Már forr a bor. A szerkesztő nem politizál, de maga a lap a legnagyobb politikum. A szerkesztő szavai simán folynak egymás után, mint a víz fodrai, de bennük s alattuk hullámot ver egy országbontó s országépítő gondolat. Mert a nyelvújító s vers-mutogató, nyelvi áhítatra és stílus-szépségre nevelő Magyar Hírmondó valójában már egy új ország ajtajában forgatta a kulcsot. S ezt a kulcsot megint as evangélikus magyarok hozták. Szalatmai Rezső
