Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-01-12 / 2. szám

T % A NAGYON SOK KÖZÜL ami szükséges a házasság felé vezető tiszta szerelemhez, hadd emeljek ki egy s más nélkülözhetetlent. Feltétlen őszinteség Megbízni a másikban s becsülni annyira, hogy a legtudatosabban igyekszem megismertetni magam vele, kevésbé dicső oldalaimról is, nehogy aztán „bevásároljon” velem. S ezt is, mint annyi mást, előbb adnunk kell, ha kockázat árán is, és csak aztán lehet igényünk ha­sonlóra. S ami nem tetszik a szere­tett személyben, arról is tudnunk kell beszélni neki, nehogy későn derüljenek ki az alapvető ellentétek! Gondolkozásmód, tervek, munka, életcél, vérmérséklet, érdeklődési kör, stb. legyen idejében teljesen őszinte beszélgetés tárgya. Hűség Ez nem az oltárnál kezdődik, ha­nem koraifjúságunkban! Feltétlen önmegtartóztatás egészen a házas­ságig — s ez mindenkire egyaránt kötelező. Nincs külön tízparancsolat fiúk és lányok számára, sem pedig kiskorúak és önálló fiatalok szá­mára. Nincs kettős erkölcsiség, leg­feljebb megalkuvó lányok és felelőt­len fiúk vannak! S a hűség nem is csupán azt jelenti, hogy ha szívbeli kapcsolatunk komoly lett, nem kó­szálok más után. Hanem: minden sze- retetemmel. akarásommal, erőmmel mellette állok, hogy ő mindegyre jobb és több legyen. Az tud hűséges lenini, azaz a másikat jól szeretni (mert lehet rosszul is), aki először istenhez hű, s a másikat is elsősor­ban erre és ebben szeretné segíteni. Jézus Krisztus az összetartó Harma­dik. S vele ez a hűség feltétlenül lehetséges, mindkét nemnek s min­den életkorban, a legsúlyosabb kí­sértések között is! A szeretet nem kritkátlan, vak hódolat, hanem Istentől kikönyöröghető és napon­ként elnyerhető indulat, amely mintegy kiválasztja a másikat, hogy mindenképpen javára legyen- Istenhez szeresse s nála megtartsa. A szeretet — a szerelemben is! — előbb boldogítani akarja társát, s enélkül boldog nem lehet. Követelés helyett áldozatot akar hozni. Ennek híján indulatunk alig különbözik a kecske „szerelmétől” a káposzta iránt: magamnak akarlak, megkapa- rintlak! A szerelem szeretet nélkül olyan, mintha a hideg szobában tü­zet rakunk, de nem a kályhában. Az igazi csak annak jöhet el akit betölt az igyekezet, hogy valaki számára igazivá készítse fel magát. Mcsatlan tányérba kár lenne a fi­nom ölel. Előbb nekem kell meg­tisztulnom, „igazivá” lennem! Ha ez nincs meg bennem, feltétlenül csa­lódni fogok. A külsőt sem lehet elhanyago Ini Legdöntőbb ugyan a lelki s szel­lemi összhang, ha már megvan a szerelem, de például az idővel, las­sacskán hányavetivé váló modor, fi­gyelmetlenség, lomposság, „ideges­ség” belső lazaságról, szeretetlenség- ről árulkodik. A jé házasság azt is jelenti, hogy a felek újra meg újra igyekeznek ismét meghódítani egy­mást külső-belső vonalon egyaránt, s ezzel mutatják meg, hogy a mási­kat nem telemtjR kihúzott sorsjegy­nek, érdektelennek. Nem sündisznóállás a házasság, nem érdekszövetkezeti sejt. A jó házasság építő erő a szom­széd, a gyülekezet, a nemzet szá­mára is. Egy nép erkölcsi ereje igen nagy mértékben attól függ: milye­nek a családjai. S ez az egyház egé­sze számára is döntő. Hogy is mond­ta Józsué? „Én és az én házam az Ürnak szolgálunk!” I Bodrog Miklós Már néha gondolok... Már néha gondolok a szerelemre. Milyen lehet — én Istenem — milyen? Találkoztam tán véle messze-messze Valahol Andersen meséiben? Komoly és barna kislány lesz. Meren­gő. A lelke párna, puha selyemkendő. És míg a többiek bután nevetnek, Virágokat hoz majd a kis betegnek. Ágyamhoz öl. Meséskönyv a szeme. Halkan beszél, csak nékem, soha más­nak. Fájó fejemre hűs borogatást rak És kacagása hegedűzene. Egy lány ki én vagyok. Hozzám ha­sonló Különös, titkos és ritkán mosolygó. Az éjbe nézó'. Fáradt. Enyhe- csöndes. Csak széttekint és a szobánkban csönd lesz .. • Kosztolányi Dezső („A szegény kis gyermek panaszai” c. kötetből.) ÚJÉVI AJÁNDÉK Ostorpattogás hangzott az ablak alatt. Marci kíváncsian ugrott az ablakhoz. A szomszédék Miskája volt az oníorpat- togtató. Dicsekedve kiáltott be Marci­nak; — Itt van a keresztapám! Ostort ho­zott nekem. Üjeszlendei ajándék. S nagyokat pattogtatott a cifranyelű kis ostorral. Marcinak abba kellett hagynia a Mis­kával való társalkodást, mert hívta az anyja, hogy megfésülje. Hiszen idestova indulnia is kell a nagyapjához, hogy az új esztendő első napj án felköszömtse il­lendőképpen. De hátra van még a hu- gocskája, a Julcsa. Míg annak a kon- tya elkészül, Marci kisompolyog az ud­varra, majd kiáll a kapu elé és elnézi a házakat, az utcát, ami mind megcso­dálni való, mert egész éjszaka esett a hó és mindent vastag hótakaró lep be. Édesanyja végre kihozza Julcsát és el­indítja mindkettőjüket: — No, menjetek. A verset aztán szé­pen felmondjátok! Marci azonban hallja, hogy a Miska az utca túlsó végén pattogtatja most az ostorát, erre gondol egyet s megszólal: — Én is. szeretnék újesztendei ajándé­kot. Mondja meg édesanyám az édes­apámnak, hogy vegyen nekem olyan ostort, mint a Miskáé. Édesanyja már szeretné, ha indulná­nak, de azért megbíztatja: — Majd megmondom. De most már csak menjetek! Mennek is már szépen, egymás kezét fogva, de a harmadik szomszédnak, Nagy Balázsnak háza előtt megállnak, meri ott a befagyott pocsolyát nagy csapat gyerek állja körül. Vígan kurjongatva csuszkáinak rajta. Egyszerre csak hall­ják, hogy utánuk szól az anyjuk: — M2rci, rá ne menj! Megint össze­zúzod magad. Marcinak nagyon jól esnék, ha leg­alább egyet csúszhatnék a szép, síkos jégen, azonban engedelmeskedik. Nehéz szívvel ugyan, de indul tovább. Az te­szi könnyűvé neki az engedelmeskedést, hogy még most is sajog a jobb lába. Ép karácsony első napján ütötte véresre. Akkor az ő házuk előtt volt pompás jég. j Bezzeg nincs most. Az édesapja egész j talyiga salakot szórt rá. Marci és Julcsa megjárták nagyapóékat. Mindegyik szépen elmondta a verset, elmajszolta a nagy darab mákoskalácsot, SAKKOZÓKNAK Szabad gyalog SAKKOZTUNK. Izgalmas lépések követték egymást. Az ellenfél erő­sen szorongatott. De végül mégis sikerült egy szabadon álló gyalogra szert tennem. Már nem férhetett hozzá a másik fél egyik gyalogja sem. Fenyegetően utána ugratott ugyan a huszár, de az sem ért célt, s a gyalogosom az utolsó sor koc­kájára léphetett! Az pedig köztudo­mású, hogy a sakkban „minden gyalogos tarsolyában hordja a mar- sall-botot1’. Itt, az utolsó sorban rög­vest átváltozik. Tiszt lesz belőle. Afaár éppen a vezér! — Ez történt az én kis szürke szabad gyalogom­mal is. Vezér lett belőle, s számom­ra — győzelem. ILYEN SZABAD GYALOG az Isten embere is. «Szürke ember ugyan, egyszerű és kicsiny közle­gény a világ sakk-tábláján. Nincs rajta sok dísz, cifrázat, faragás, mint a „tiszteken”. Veszedelmes mezőkön vezet az útja. Mindenfelől les rá az ellenfél, de mivel Isten csodálatos, hatalmas keze vezeti a kockán elő­re, lépésről-lépésre, nem győzhetik le és nem akadályozhatják meg a cél elérésében. Akár „bástyát” állít­hat fel vele szemben az ellenfél — az utolsó lépéstől mégsem tarthatja vissza: a szabad-gyalog belép és át­változik! A győzelem fehér ruháját kapja! SZERETNÉL ilyen szabad gyalog lenni? Szabad minden bűn és a kárhozat kísértő rémétől? Hogy ne tudjon elragadni a sátán hatalma sem? Nézd: Isten keze nyúlt le hozzád a Jézus Krisztusban, s Ö ki­harcolta a győzelmet bűn és kárho­zat felett a te számodra is! Az O szabadosa vagy te is, testvérem. Azt mondod, nem látszik ez meg. Lehet, de ha a bűn veszedelmei között is vezet utad, az utolsó lépés mégis újat ad: meglhal a gyalog, s előjön a vezér! Meghal végképp a bűnös ó-ember és él az új, örökké! TALÁN, ha Pál apostol ismerte volna a sakk-játék szabályait, nem­csak arról írt volna a Korinthusiak- nak, hogy: „Tudjuk, ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökkévaló házunk a mennyben!” (2. Kor. 5,1.) S nemcsak átöltözés­hez hasonlította volna (3,4.) azt a nagy. csodálatos reménységet, ami a keresztyén ember szent kincse — hanem ahhoz a változáshoz is, amely a sakktábla első (illetve: utolsó) so­rában játszódik le egy-egy gyalog­gal! Ha nem is ezzel a képpel mond­ja, de mégis arról tesz bizonyságot, hogy a „gyalogos tarsolyában hord­ja a marsall-botot", mert így írja: „Aiki pedig minket elkészített, az Is­ten az, aki a Lélek zálogát is adta minekünk! (5. v.) A dicsőséges, új élet záloga bennünk a szent Lélek ajándéka. A LÉLEK az új, mennyei ember kezdete itt a régi korban. Még nem miénk a tökéletesség és a teljesség, de zálogot kaptunk felőle! Isten atyai szíve nem hagyja övéit bizony­talanságban, kétség között. Ezért ad­ta a szent Lelket. Ö erősít meg min­ket bizodalmunkban. Ö szabadít ki a csüggetegség szorításából és ő táplálja a sóvárgó vágyat szívünk­ben: hogy kívánunk elköltözni és az Orral lenni! Testvér! Ne feledd el, hogy jóma­gad is „szabad-gyalog" vagy Isten kezében. Ö vezet és visz át vesze­delmek tüzén, kísértések árjain (Ézsaiás 43,2.) s az „utolsó lépésnél”, a feltámadásban újjá tesz, újjá te­remt téged is dicsőséges, örök, szent életre! Bencze Imre Fohász Lelkem hánykódik, mint a hab, Mit a hullámzó víz vet parthoz. Alászáll, majd magasra csap! Nem tükrözi az arcod Uram... Szavaddal csendesíts le. Parancsolj csöndet nékem. Add vissza lelkem örömét, Add vissza békességem. Mint napsütésben a vízről Felgyöngyözik a pára, Szálljon Hozzád szívemből A csöndes, boldog hála. Józsa Mártonná amit kapott. Marci belegyömöszölte zse- beibe a Julcsa részűvel együtt a két teli marok mogyorót, amit a nagypapa maga hozott a padlásról s most szépen, las­san hazafelé bandukolnak. Nagy Balázsék előtt még mindig csusza kálnak a gyerekek. Marci éis Julcsa me­gint megállnak. Marci már-már menne is tovább, de most odakiállt neki a Ku­rucz Anti: — No, Marci, félsz? Miért nem próbá­lod meig? Marci elrösteli magát. S amint észre­veszi, hogy az Antival együtt a többiek is csúfoiiidárosan nevetnek rá, el is pi­rul belé. Hetykén odaveti: — Nem félek én! — Hát altkor jöjj! — kiáltják ketten- hárman is. Marci menne, de a fülében, szívében megcsendül az édesanyja tiltó szava: — Marci, rá ne menj! A lába is mintha megfájdulná. Eszébe jut az édesanyja intése is: — Megint összezúzod magad! De a Kurucz Anti megint elkiáltja ma­gát: — Félsz te, Marci! Gyáva vagy. Szé- gyeld magad! Marci most már mindent elfelejt. El­ereszti Julcsa kezét és nekiszalad a po­csolya jégtükrének. Fölemelt fejjel, büszkén csúszik rajta végig. Már megizlelte a gyönyörűséget és. na­gyon megkívánta. Alig várta, hogy újra sorra kerülhessen és egyet csúszhasson. Jól sikerült most is. De harmadszorra bezzeg elesett. Odavágódott az útra. Iszo­nyatos bőgőssel állt fel. S amint rá­tekintettek a többiek, annyifelé szalad­tak, amerre láttak, mert Marci arca csupa vér volt. Csak Julcsa tudta, hogy az édesanyjához kell szaladnia. Jajve- székelve rontott be a pitvarba: — Édesanyám, vége. van a Marcinak! Agyonütötte magát. Már talán meg Ss halt. Szaladt az anyjuk, ahogy csak tudott. Marcit ott találta, ahol feltápászkodott. A vér homlokáról a képére csurgóit alá. Egy éles kavicsba verte be a fejét, amint elesett. Menni sem akaródzott neki, mert a jobb lábát újra megütötte. De az édes­anyja látta, hogy nagyobb baj nem esett, hazavonszolta tehát a saját lábán. Marci közben egyre csak azt bőbte: — A Kurucz Anti az oka! A Kurucz Anti! Otthon az édesanyja megmosta képét, lábát, bekötötte, aztán fejét két keze közé fogta és szemébe nézett: — Marci, ki az oka? Felelj meg becsü­letesen. A büntetésed egyik felét már megkaptad. Ugye, fáj a homlokod, meg a térded? Megkapod a másik felét is, ha másban keresed a hibát. Marci lesütötte szemét: — Én vagyok az oka . . . S szívében keserű bánat támadt amiatt, hogy nem engedelmeskedett édesanyjá­nak, Odasímult hozzá s meg is mondta neiki: — Bánom, hogy nem engedelmesked­tem .. . Bocsánatot kérek ... Az édesanyja lehajolt hozzá: — Lásd, fiacskám, nem ostor kell ne­ked űjesztendei ajándékképpen. Másra van szükséged. Nem az édesapádtól, ha­nem az Ür Jézustól kell azt kérned. Mit gondolsz, mi az? Csak gondolkod­jál rajta. . . Marci megértette, hogy mire van szük­sége. Este, amikor elmondta az estéli imádságot, nekibátorodott és hozzátette: — Ür Jézus, tégy engem jó gyermekké! Adj nekem ebben az új esztendőben en­gedelmes szívet! Erre az édesanyja is, az édesapja is megcsókolta. S Marci az újesztendőben megkapta s el is fogadta az engedelmes szívet. Kedves olvasóim! Az Ür Jézus mind­nyájatoknak engedelmes szívet akar ad­ná. Elfogadjátok-e? Dr. Podmaniczky Pál t EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság;- Felelős szerkesztő: Dr. Kékén András Felelős kiadó: Juhász Géza Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest vili., Puskin u. 12. Telefon: 142—074. Csekkszámla: 20412—VTII.- 10 000 példányban nyomatott. ZRÍNYI NYOMDA Felelős: Bolgár Imre. IQ AZ TÖRTÉNET gy iskolásfiúval történt meg az alábbi eset. Kértem őt. írja meg a gyermek­rovatba, de nem vállalkozott reá. Ezért én mondom el helyette. Nehéz a kő, hátha még a szívemet nyomja, s hiába akarom, nem tudom levenni róla. Nyári vasárnap délután. Az ember igyek­szik jól eltölteni ezeket a szép órákat. Persze a ruhákra vigyázni kell, de azért így is lehet nagyszerű szórakozást találni. A mi kis váro­sunkban nincsen se strandfürdő, se állat­kert, se vidámpark, de van egy kis patak. Ezen más nemigen találna csodálnivalót, de mi, itt lakó gyerekek annál többet. — Nézzük meg a patakot! — jelentettem ki határozot­tan, mire húgom, barátnőjével együtt készsé­gesen jött patakot nézni. Mikor odaértünk, felébredt testvérem kötekedő kedve. _ Ni, ott úszik a Pistahal, ez meg itt Jan­csi. Nézd, ott van a Zoli halacska. P us ztán ellenkezésből enyhén fejbeütöttem őt. Verekedés lett belőle. Húgom hirte­len összehúzta magát. Löktem rajta egyet. Utána sem néztem, csak akkor, amikor fel­nyögött fájdalmában. Az árokba esett és nem bírt felkelni. Egy kiálló fagyökérre esett val­lóval. Elrémültem. — Mi van veled? — kérdeztem. — Eltört a keze! mondta egy arra jövő bácsi. Lélekszakadva hazarohantam. — Mindjárt itt lesznek a lányok — hazud­tam Édesanyámnak. Hova bújjak apám elől, töprengtem. Mire szolgálatból megjön, nem találhat itthon. Futottam keresztanyámhoz, ahol gyakran szoktam játszani. Másnap kétheti üdülésre mentem, melyet apám már tavasszal előjegyeztetett nekem. Végre ijesztően közeledett az idő, amikor Édesapám elé kellett állnom. Hazakerülve az üdülésből, egy ideig ilyen napi beosztást csi­náltam: apám szolgálatban — én otthon; apám otthon —• én keresztanyámnál. Ez per­sze nem tarthatott sokáig. — Tessék csak ideadni azt a kosarat! — a vödör vizet! — a szenet! Majd én segítek! Alig ismertem magamra, ahogyan Édes­apám körül sündörögtem. Talán ő is így volt, mert egész nap elfogadta segítségemet. Testvérem begipszelt karja mint fehér fel­kiáltójel meredt felém: — Nem menekülhetsz a büntetés elől! — figyelmeztetett. Egyre izgatottabb és egyre udvariasabb 'toltam. TTste lett. Együtt az egész család. Mind- egyikük arcán kis fények, mosolyok ját­szadoznak. De beszédüket nem is értem. Há­tamon hideg és meleg táncol. Rettegve lesem apárg. kezét: mikor lendül ütésre? Szeretném elfogni tekintetét csak egy pillanatra, de nem merek a szemébe nézni. — Zoltán, gyere ide — hallom. Gépiesen lépek egyre közelebb ... — Most! — gondolom magamban, nyakam összehúzva. Egy jó meleg kéz Páliamat érinti. — Apám megbocsátott! — csap belém a felismerés. Még mélyebbre hajtom fejem, hogy elrejtsem örömömet. — Előfordul ez máskor? — Nem! v Húgomra nézek. Szemei alatt két gyémánt. Könnycseppek a villanyfényben. — A lányok érzékenyebbek! — gondolom és férfiasán kezet szorítok vele, visszatartva könnyeimet. Ö nem taszít el. Megbocsátott. Táncolni szerettem volna boldogságomban. A követ, mit nem tudtam levenni szívem­ről, Isten elvette szerétéiből. Erzsébet néni A TEMPLOMBAN Az oltárkép Az oltár felett legtöbb templomban egy gyönyörű festmény van. Ezt nevezzük oltár­képnek. Legtöbbször Jézus gyötrődését a Getsemánei kertben ábrázolják ezek az oltár­képek. Láttál már bizonyára más oltárképeket is. Talán éppen a ti templomotok oltárképe is mást ábrázol! Valamennyi oltárkép azonban megegyezik abban, hogy mind Jézus életéből egy-egy történetet ábrázol. Egy-kettőt fel­sorolok, talán h tietek is benne lesz: Jézus a kereszten, Jézus feltámadása, mennybeme­netele, lecsendesíti a tengert, kihúzza a süly- lyedő Pétert. Egyik legszebb képe az, ami­kor a gyermekeket ölébe veszi és megáldja. Sok templomban nincs oltárkép, helyette egy nagy fából faragott kereszt áll, amely éppen azt hirdeti, mint a kereszt az oltáron. Tudod-e. mit ábrázol a ti oltárképetek? Hegyháti János bácsi Kedves Gyerekek! A ^ múlt számban közöltük a X. rejtvényso- rozai megfejtését. Most állítjuk össze a XI. sorozat helyes megfejtését. Mihelyt készen leszünk vele, azt is közölni fogjuk és mind­két rejtvénysorozat nyerteseinek a jutalmakat kiküldjük. Az itt közölt rejtvényre a megfej­téseket január 18-ig küldjétek be a szokott címre. (Juhász Géza Evangélikus Sajtóosz­tály, Budapest, Vili. Puskin u. 12.) A borí­tékra mindig írjátdk rá: Rejtvénypályázat. A szünidőre további jó szórakozást és pihenést kívánok, szeretettel köszönt mindnyájatokat Géza bácsi VÁLASZOLJ! XIII/2 (Olvasd el hozzá az Apostolok Cselekedeteiről irt könyv 24—25. fejezeteit.) 1. Ki volt Tertullus? (2 pont) 2. Kik támadnak fel a feltámadáskor? f pont) 3. Mit vitt Pál Jeruzsálembe? (3 pont) 4. Ki volt Félix felesége? (1 pont) 5. Becsületes ember volt-e Félix? (3 pont) 6. Mennyi ideig volt Pál könnyű fogságban Cézáreában? (2 pont) 7. Miért akarták a jeruzsálemi papok, hogy Festus Pált a fővárosba vitesse? (2 pont) 8. Hol keresett Pál védelmet a zsidók ha­mis vádjai ellen? (3 pont) 9. Minek tartotta Festus Pál hitét? (2 pont) 10. Miért hallgatta ki Festus Fáit? (4 pont)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom