Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1958-01-12 / 2. szám
0 R5 ZAG 0 S EVANG E L I K U S HE TI L XXIII. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM 1958. JANUÁR 12. ÁRA: 1,40 FORINT. illési larioll az Evangélikus Egyházi Békebizollság Mindnyájunk ügye Az „Evangélikus Élet” múlt év 17-i számában olvastunk ezen a címen cikket. Akkor jegyeztem ezeket a gondolatokat annak a cikknek a margójára, és most kiegészítve, az „Evangélikus Élet“ minden olvasójának a szívére helyezem. Hogy a szórványok ügyié olyan nehezen indult el a holtpontról, és hogy lehetett idő. amikor erről a kérdésről hallgattak, mást fontosabbnak tartottak, 'ennek okát abban látom, hogy sokszor és sokan nem látják, mit jelent ez: szórvány. Ezért nem is említem általánosain a szórvány ügyét, hanem inkább egy szórványról írok, így talán sokam megértik, mit is jelent a szórvány számunkra. Ennek a szórván ynak a neve: Nagymányok. Körülbelül negyven ’éye fejlődő bénya.yid'étí. ptt születném, ott voltam mindaddig, míg egy Nagymányokhoz közeli gyülekezet lelkésze lettem. Majd az elmúlt évben végrehajtott, területrendezés során ismét az én szórványom lett. Ezen az őszön ott is megkezdtem a hitoktatást. Mielőtt az első órára indultam, visszatekintettem az ezelőtti huszonöt éves állapotra. Emlékeztem. Hányán is voltunk ezelőtt huszonöt évvel, akik ugyanennek az iskolának a padjaiból halgattük az evangélikus lelkész oktatását? Huszonkét név, huszonkét arc vetődik elém. Igen ennyien voltunk. Talán többen ,is, akäkne már nem emlékszem. Majd ezzel a szorongó kérdéssel indultam el. Vájjon ma huszonöt év múlva hány gyermek vár engem. Hányat találok, akiknek az arcvonása emlékeztet majd azokra, akikkel én ültem ott a padiban. Ütközben még számadást is végeztem. Ha azóta mindegyiknek csak két gyermeke született, akkor engem ma negyvennégyen várnak. Belépek a terembe. Tizenkét' gyermek üdvözöl. Lassem végigmérem őket. Három, csak három mutat ismerős vonásokat. Meg- kérdezém a neveket, majd az édesanya nevét. Nem tévedtem, a hu- szorikéttes szám, melynek huszonöt év alatt negyvennégyre kellett volna növekedni, leapadt háromra. Itt akkor megértettem, hogy mi a szórvány. Á többi kilenc az időközben újonnan idetelepültek gyermekei. Tehát vannak ismét újak, akik megint hozták magukkal gyermekeket. Hazafelé nem tudtam szabadulni ettől a kérdéstől: vajon ezekből is csak egy : kevés, egy kis töredék marad majd meg? Hazaérve, a kartotékból megállapítottam magamnak a jelenlegi létszámot. Ebben a szórványban ma a lélekszám hatvanhét. Hitoktatásra jár tizenkét gyermek. Még nem jár iskolába hét. Megkonfirmált kilenc van. És egy, aki hitoktatásra nem jár. Lehet, hogy vannak többen. Egy év alatt ennyire találtam rá régi emlékek, régi ismeretség alapján, véletlen találkozás folytán és céltudatos keresés után. Huszonkilenc fiatal evangélikus lélek. Most születtek, most nevelkednek, vagy most fognak házasodni. Vajon elvesznek-e mind a huszonkilencen? Vájjon ismét csak egy kis töredék marad-e meg? Ez ennek az egy szórványnak a jelene, és a leien nagy, aggodalommal teli kérdése. Múlt és jelein után önként vetődik fel a kérdés: mi a jövő? Sem ennek, sem más szórványnak nincsen jövője addig, míg nem desz egy helyisége, nevezzük templomnak, imahazhak, kápolnának vagy bárminek,' ahol a hirdetett evangéliumból hit ébredhet, a hit erősödhet,- ahol megáldhatjuk a házasulandók szövetségét, ahol megkeresztelhetjüik az újszülötteket. De éppen ez nincsen! Hiába van adva hatvanhét lélék. Hiába mennének közülük számosán isten- tiszteletre, hiába volna olyan jegyespár, akik házassági szövetségüket evangélikus templomban áldatnák meg. Hiába volna újszülött, akit evangélikus templomiban szeretnének megkereszteltetni. Hiába van pásztor, aki az életét tette rá arra. hogy az Ür Jézus szolgálatában mind ezzel a jóval szolgáljon, azoknak, akik mindezt éhezik és szomjazzák, ha minden akarásnak mindig csak ez a vége: nincsen hol! Végül szeretnék valamit ajánlani azoknak, akiket nyitott sebként éget ez a kérdés. Ne ragadjuk meg ezt a kérdést most már általánosságban. Legyen minden esztendőben mindnyájunknak ügye egy-egy szórvány! Minden esztendőben minden segítségünk fusson egy-egy szórványba! Ha van az „Evangélikus Életnek” tízezer olvasója, és ez a tízezer évente csak öt vagy tíz forintot tenne le erre a célra Isten oltárára, mit tudnánk ebből végezni! Vagy ha minden gyülekezet, melynek van temploma, és amelyekhez eljut az evangélium szava, hálából ezért évente száz forintot adnának oda azért, hogy mindez meglegyen ott is ahol még nincsen, de ahol már nagyon kellene, mi lehetne mindebből' Hely, négy fal. tető, ajtó, ablak, melyek mögül minden esztendőben egy új kis gyülekezet dicsérné az Urat. Űj szószék melyről evangélium hirdette-tnék, új oltár, amely előtt térdet és fejet hajtanának azok, akik ezt eddig még nem tették, vagy már régen nem tették, mert nem tehették. Ez a szórvány ügy. Vajon mindnyájunk ügye? Kari Béla VASÁRNAP A nap aranytányér az égnek Ünnepi, kéklő bársonyán. Az utcát felseprik a fények, Gyöngy csillog a fák ágbogán. A világ már lassan felébred, Ámíílva nyitja fel szemét S mint végtelenből zengő ének A vasárnap a földre lép. Rumi Erzsébet i Az Országos Béketanács Evangélikus Egyházi Békebizottsáiga 1958. január 3-án ülést tartott. Az ülésen részt vett Hantos János az Országos Béketanács főtitkára és Herling Jakab titkár. Dr. Karner Károly imádsága és megnyitója után dr. Kelten András ügyvivő lelkész bejelenti, hogy miután D. dr. Vető Lajos, az Északi Egyházkerület presbitériumának határozata folytán elfoglalta püspöki székét, a szabályzat szerint védnökévé vált bizottságunknak. Bejelenti, hogy az ülésre a megválasztott tagokon kívül meghívta Grünvalszlty Károly, Groó Gyula, Benczúr László, Fülöp Dezső, Fekete Istyán, Virág Gyula, Gádor András, Lágler Béla, Zalán Pál, Mezősi György, Bojtos Sándor lelkészeket. Javasolja, hogy a bizottság ezeket a lelkészeket a legközelebbi egyetemes presbitériumi gyűlés elé terjessze megválasztásra, és mondja ki, hogy megválasztásukig vegyenek részt a bizottság munkájában. A bizottság az ügyvivő-lelkész bejelentései! és javaslatát egyhangúlag elfogadta. Ezután a Békebizottság nevében szeretettel köszönti D. dr. Vető Lajos püspököt és Mekis Ádám esperest abból az alkalomból, hogy őket az Elnöki Tanács a Zászlórend II., illetve IV. fokozatával tüntette ki, és kívánja a bizottság nevében, hogy a békéért való szolgálatúikat továbbra is hűséggel végezzék. Jelentés az elmúlt év munkájáról A bizottság meghallgatta az ügyvivő lelkésznek az Egyházi Békebizottság 1957. évi munkájáról szóló jelentését. A jelentés első pontjában a bizottság megalakulását és célkitűzését ismertette. Második pontjában pedig a bizottság elmúlt évi munkájáról szólt. Beszámolt arról a munkáról, amely a béke kérdésének teológiai tisztázása érdekében folyt és felsorolta azokat a teológiai dolgozatokat, amelyeknek alapján egyházimegyei lelkészi munkaiközösségben foglalkoztak a béke kérdésével. Ismertette azokat az állásfoglalásokat, amelyeket hazánk és a népek békéjének védelmében tett egyházunk. Ezzel kapcsolatban rámutatott arra, hogy a lelkészek készséggel vettek részt a béke érdekében végzett munkában és a maguk munkaterületén ismertetik és megvalósítják ezeket a határozatokat. A határozatokkal kapcsolatban az a reménység, hogy azok nem voltak pusztába kiáltott szavak. Ezután a protestáns egyházi békebizottságok által rendezett közös békeünnepélyekről szólt, majd a külföldi egyházak békeszolgálatával való kapcsolatokat ismertette. Jelentésében kitért az egyházi sajtó békéért folytatott szolgálatára is. A jelentést termékeny eszmecsere követte, melynek során felszólaltak: Bojtos Sándor, Boros Károly, D. dr. Vető Lajos, Zalán Pál, Mekis Ádám, Grünvalsziky Károly, Abaffy Gyula, dr. Karner Károly, Selmeczi János, Lehel Ferenc és Vicáig Gyula lelkészek, valamint Hantos János, az Or- I- szágos Béketanács főtitkára. A fel- I k szólaló lelkészek bizonyságot tettek arról, hogy egyházunk népe mind komolyabban veszi a békét és azt, hogy ezért a békéért küzdeni kell. Több javaslat is elhangzott a bejelentéssel kapcsolatban, többek között az, hogy az elmúlt esztendőben elhangzott előadásokat, cikkeket, tanulmányokat külön kiadványban kellene megjelentetni. A hozzászólók egyrésze azt hangoztatta, hogy egyházunk jövő évi békemunkáját aktívabbá, termékenyebbé, gyakorla- tiasiabbá kellene tennünk. a szocializmustól félve ellenzik a békemunkát. Ez — azt hiszem — élő kérdés ma is, de remélem, rövidesen megoldott kérdés lesz. Ha az egyház őszintén akarja szolgálni a népek boldogulásának ügyét, akkor nem fog visszariadni a békemunlká- nak ilyen összefüggésekben való végzésétől sem. Önöknek itt és most kell szolgalmak. Itt és most kell azonosulniok a magyar ' néppel és annak érdekeivel. Itt és most kell együttműködniük e nép társadalmi törekvéseivel és szerveivel. örülök, hogy az elhangzottakból egyértelműséget hallok ki és így remélem, hogy önök megtalálják helyüket és feladatukat a békemunkában. — Hogy a bizottság elmúlt évi munkájában voltaik hibák, azt önöknek kell eldönteniök. Az a fontos, hogy legyen készségük a hiányosságok megállapítására, mert az a készség magában rejti a jobb munkára való törekvést. Örülni fogunk, ha az egyházi békemunka kézzelfogható- sága tovább' erősödik és még határozottabb lesz az átlépés a teológiai síkról a gyakorlat területére. A hozzászólások után a bizottság az 1957. évi munkáról szóló jelentést a javasolt kiegészítésekkel együtt elfogadta. Ezévi munkaterv Ezután az ügyvivő lelkész ismertette az 1958. évi munkatervet, melyben a teológiai munka, az egyházmegyei lelkészi munkaközösségek feladatai, a külföldi kapcsolatok ápolása és a sajtószolgálat szerepelt. Az ügyvivő lelkész hangsúlyozta, hogy a munkaprogramnál a következő elveket kell szem előtt tartani: a) Ki kell mélyíteni a lelkészek teológiai meggyőződését abban a tekintetben, hogy egyházunk szolgálatának jelentős területe a béke szolgálata. b) 1958-ban }s támogatni kell a Béke Világtanács és az Országos Béketanács törekvéseit. c) Súlyt kell helyezni arra, hogy minden lelkésztestvérünk a maga munkaterületén, a konkrét helyi feladatok megoldásában való résztvál- lalással tegyen bizonyságot bókesze- retetéről és építő javaslatáról. A munkatervhez többen hozzászóltak kiegészítő javaslatokkal, melyekkel együtt 1958. évi munkatervét a bizottság elfogadta. Az ülés utolsó pontjaként az Evangélikus Egyházi Békebizottság a következő állásfoglalást tette:' Az Országos Béketanács Evangélikus Egyházi Bizottsága 1958. január 3-án tartott gyűlésén örömmel vette tudomásul az egyházmegyei lelkészi munkaközösségeknek, a körzeti lelkészi konferenciáknak, valamint a bizottság elnökségének azokat a határozatait, melyekben az 1957. év folyamán a leszerelést, a katonai tömbök felszámolását, a nagyhatalmak tárgyalásait, az atomfegyverekkel való kísérletezés megszüntetését, az atomenergia békés célokra való felhasználását, a colomból béke-világgyűlés határozatainak támogatását, a kommunista pártok békekiáltványának támogatását, Kínának az ENSZ-be való felvételét egyhangúlag és erőteljesen kívánták. A bizottság az 1958. jan. 3-1 gyűlés alkalmából nyomatékosan kéri: a lelkészeket, hogy a maguk gyülekezetében hűségesen végezzék azt a szolgálatot, melyet népünk és a népek békességének érdekében végezniük kell a teremtményeinek javát akaró Teremtő Üristen parancsára, a külföldi egyházak vezetőit és tagjait, szerveit és intézményeit, hogy Isten előtti felelősséggel tegyenek meg mindent a békeszerzés szolgálatában, a magyar népet, hogy becsületes és hűséges munkával járuljon hozzá hazánk békés fejlődéséhez, a több kenyér, nyugodtabb élet és magasabb műveltség megvalósításához* s végül a népek vezetőit, hogy Isten előtti felelősséggel ne a pusztulást, hanem a fejlődést, ne a halált, hanem az életet, ne a háborút, hanem a békét akarják és munkálják. A bizottság minden tagja bizalommal reméli, hogy Isten az 1958. évet a béke, a szeretet, a megbocsátás, a megértés és az egymást segítő együttélés megvalósulásának esztendejévé teszi. Az Országos Béketanács főtitkárának felszólalása Hantos János, a Béketanács főtitkára felszólalásában többek között a következőket mondotta: Meggyőződésem, hogy önök a békemunkát nemcsak a józan ész keretébe tartozó feladatként tudják végezni, hanem azt jól össze tudják egyeztetni azzal a hivatással, amiben állanák, mert úgy tudom, hogy az önök tanítása nem hogy ellentétben volna a békemunka célkitűzéseivel, hanem éppen egy irányba esik azokkal. Ami a békemunka és a szocializmus viszonyát illeti, a békemunka valóban erősíti a szocializmust. S ezért lehetnek olyan lelkészek, a 4% é> Január 3-án hazaindult a hazánkban tartózkodó kínai protestáns küldöttség Elutaztak kínai vendégeink. Több mint egy hónapig voltdk közöttünk és ezalatt az idő alatt jóformán az egész országot bejárták, igen sok gyülekezettel megismerkedtek, szolgáltak azokban és nagyon sok alkalommal találkoztak lelkészekkel, a protestáns egyházak vezetőivel. Az itt eltöltött idő alatt szívünkhöz nőttek és rajtuk keresztül megszerettük a kínai keresztyéneket és az egész kínai népet is. Mikor megérkeztek azzal a reménységgel köszöntöttük őket lapunkban, hogy együttlétünk gyümölcsöző lesz mindkét ország keresztyénéi számára és -hogy ittartóz- kodásuk azt fogja bizonyítani; megtaláltuk és többé el sem eresztjük egymás kezét. Most elmondhatjuk, hogy ez a reménység az elmúlt öt hét alatt valóság lett. Testvérekként ismertük meg egymást és minden szoglálatukból tanultunk. Mégpedig oly sókat, hogy köztünk végzett szolgálataik kiértékeléséhez idő kell. Fájdalmas szívvel búcsúztunk tőlük. Valahogy átéreztvk azt, amit Ting püspök a búcsúfogadáson így fejezett ki: aiki búcsúzik, az mindig egy kicsit meghal az itthonmaradot- tak számára. Kétszer búcsúzhattunk tőlük. Először január 2-án a Ferihegyi repülőtéren volt könnyes a szemünk, búcsúzás közben. Szinte megörültünk annak a hírnek, hogy nem indul repülőgép Moszkva felé a nagy köd miatt. Így még egy napig együtt lehettünk velük. Másnap, január 3-án a Nyugati pályaudvaron gyülekeztek össze a protestáns egyházak vezetői és lelkészei, az Állami Egyházügyi Hivatal és az Országos Béketanács képviselői, hogy Isten- hozzád-ot mondjanak kedves vendégeinknek. Lapunk olvasói nevében is szeretettel búcsúztattuk K. H. Ting püspököt, Huanq Pei-yung meihodista lelkészt, Chen Chien- hsun evangélikus lelkészt és Shen Tus-yung egyházi újságírót. Utólag is kívánunk nekik jó utazást és hazaérkezésük után Istentől megáldott eredményes szolgálatot a kínai keresztyének között. Itt tartózkodásuk kiértékelésére lapunk későbbi számában visszatérünk.
