Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-12-07 / 49. szám

Húszéves

a Budapest—Angyalföldi templom

Káldy Zoltán püspök egy napja Angyalföldön

November kilencediké. Második napja egyfolytában esik. Még tegnapról ittrekedt a gyárkémények füstje és a köddel keveredik. Az ólomszürke égbolt, mint valami óriási bádogfedés szorítja le ezt a kö- högtető masszát a földre. Felszállni nem tud, hát a házait közé és a ruha alá kúszik. És az eső egyre kopog az ablakon. és csorog le az ereszről, az esernyők huzalának végéről és a kalapok pereméről. Igazi, templomtól otthonmarasztaló idő! Fél tíz. Az angyalföldi parókia vaskapuja csikor- dui egyet. Érkezik az első presbiter. Tíz óra előtt együtt van a presbitérium püspökfogadásra. Tíz órakor megérkezik a püspök. Frissen, mosolyogva, vidáman, mintha nem is a füstös ködből, szélvágta esőből, hanem csupaderű napfényből jönne.

A TANÁCSTEREMBEN egyenként ismerkedik meg a presbiterekkel, akiknek ne- bén Fa Ferenc másodfelügyelő köszönti a püspököt. A presbitérium és a gyülekezet kettős örömét tolmácsolta. Örömét, mert húsz éve áll temploma: és örömét, hogy itt üdvözölheti a püspököt, akit csak néhány napja iktattak hivatalába. Örül az angyalföldi gyülekezet, hogy a püspök szinte innét, ebből a gyülekezetből in- dü] főpásztori szolgálatára, melyhez Isten Szentleikének «■éjét és áldását kívánja.

Káldy Zoltán püspök rövid beszédben válaszolt. A püspökséget hittel és minden félelem nélkül vállalta — mondotta. Szolgálatinak tekinti tisztségét. Szolgálni Istennek az emberek között és az emberek javára. Szolgálatát a szocializmust építő Magyar- országon egyháza és egész népe érdekében akarja végezni, erre hívja maga köré a lelkészeket, a presbitériumaikat és gyülekezeteket is. Ehhez kéri a gyülekezetek támogatását, készségét és mindenekelőtt imádságát.

Gádor András gyülekezeti íelkész felszólalása után közvetlen és nagyon termékeny eszmecsere alakult ki. Érdekes és építő párbeszédekben világosodoott meg, 'hogy mi az egyház jó szolgálata a szocializmusban, mi a felelőssége az egész emberért és népünkért, hogyan kell látnia azt a világot és embert, akiért Krisztus meghalt és akit halálával és feltámadásával megváltott és üdvösségre elhívott. Az eszmecserét a templomba hívó harangkondulás záratta be. Két megnyilatkozás azonban idekívánkozik: 1. a püspöké: jó volt ez a beszélgetés. Országszerte kellene ilyen presbiteri üléseket tartani!, 2. egyik presbiteré: reggel nyolckor kellett volna kezdeni, de úgy, hogy ne kelljen megszakítani, hogy minden problémába belemehessünk, de egészen mélyen!

A TEMPLOMBAN az össze- sereglettefcnek a 84. zsoltár 5. verse alapján hirdette a püspök Isten igéjét: Boldogok, akik lakoznak az Isten házában. Isten háza a templom. Templomról nem lehet úgy beszélni, hogy először ne arról a templomról legyen szó, melyről Krisztus mondta: Leronthatom az Isten templomát és három nap alatt felépíthetem azt. Ez a templom Krisztus maga, Aki a kereszten meghalt, de harmadnapon feltámadott. Földi templomainkban ennek a Krisztusnak tiszta igéje hangzik, kegyelmének ajándékait nyerjük a szentségekben. Ezért

boldogok, akik lakoznak Isten házában. Isten mindenütt ott van, de teljesen a templomban vagyunk vele. Szomjas vándor nem harmatcsepp- nél, hanem a forrásnál oltja a szomját. Isten teljes és tiszta igéje itt válaszol minden kérdésünkre. Jöjjön azért be a templomba egész életünk minden kérdése. Hit, üdvösség, kegyelem, bűnbocsánat igéjének hirdetése nélkül nem templom a templom, ezeknek kell hangzamiok mindenek előtt, de nemcsak ezeknek. Istennek a mindennapi kérdéseink számára is van mondanivalója. Van mondanivalója az igazságosabb és emberibb élet, a munka, a béke, a háború stb. kérdéseiben is. Senki ne tegye le gondjait, hétköznapjainak kérdéseit idejö- vet a templomkapuban, mert a templom nem a kikapcsolódás helye! Igényeljen feleletet, segítséget mindenki minden ügyében és bajában. Így lehet boldog a gyárban, bányában, irodában vagy bárhol élő és dolgozó ember, aki Isten házában lakozik, mert így tudja egész életét Isten szerint élni, munkáját Isten szerint végezni. Az élet nem mehet el a templom mellett, nem is rekedhet kívül rajta.

Lakozni a templomban azt jelenti, hogy Istentől mindig eligazítást, tanácsolást várni, kérni és elfogadni. Amikor csak lehet, hallgatni igéjét, de igéjére hallgatni és a szerint kell élni akkor is, mikor nem lehetek ott. Munkahelyen is és mindenütt, mindig Istennél, Isten előtt, Istennel lenni. Mikor kijövünk a templomból, utcára, otthonba, munkahelyre stb., utánunk jön, velünk jön a templom. És azok a boldogok, akik így lakoznak Isten házában, mert egész életük istentisztelet.

SZERETETVENDÉGSÉGEN ünnepelt délután a templomáért Istennek hálát adó gyülekezet. Weltler Jenő karnagy vezényletével egymásután hangzottak fel a szebbnél szebb művészi énekszámok a Lutheránia énekkar tolmácsolásában. Berény Imréné felolvasása, Mossóczy Vilmos és Pármay £va fiatal színművésznő szavalata foglalta keretbe a püspök előadását.

A püspök előadása kedvelt gyülekezetébe, Pécsre vitte le hallgatóit. Pécsről külországokba, majd ismét vissza Pécsre utaztunk az emlékezés és képzelet szárnyán. Betértünk egy-egy templomba, megálltunk kataíalk mellett vagy egy-egy érdekes szószék tövében. Hallottunk templomról (Mánia), amely elszakadt az élettől és ezért elszakadtak tőle az élők. Ez a templom arról prédikál, vigyázzunk, nehogy mellettünk is elhaladjon az élet! Egy másik templomban az élőket kiszorították a holtak. Cárok temetkezőhelye. A sok cári sír miatt megállni is alig van hely benne. Pedig a templom nem a múlt, letűnt nagyságok és életformák siratóhelye. — Voltunk templomban, amelynek két szószéke van. Az egyikről még soha nem prédikáltak. Ez a szószék az átokkihirdetés helye. A templom nem azért van. hogy átkot szórjon az emberre, hanem azért, hogy Isten Krisztusban megjelent szere- tetének evangéliumát prédikálja a világnak. — Láttunk egy szószéket, baldachinjián gyorsszámyalású sasokkal, a szószék tövében pedig szójukat kitátö rémisztő szörnyekkel. Alig röppen el a szószékről Istennek életre való igéje, a Sátán már a szószék tövében el akarja azt nyelni, hogy ne jusson el, vagy ne teljességben jusson el a szegény bűnös és sok kérdéssel viaskodó emberhez. Mi ne engedjük, hogy a Sátán elragadja vagy elzárja tőlünk Isten teljes, tiszta igéjét.

Így tért vissza újra a püspök az angyalföldi templomhoz, és kérte rá szolgálatához Isten gazdag áldását.

Gádor András

A KEGYELEM SZÖVETSÉGE

A KRISZTUS ELŐTTI második évezred közepe táján a mezopotámiai ősi Űr városából kirajzott egy kis karaván. Ábrám, a későbbi Áb-rahám, a „Népek Atyja”, feleségével Száraival, akiből utóbb Sára („Fejedelemasszony”) lesz. Lót s néhány szolga és a lábasjószág. Napnyugatnak tartanak, a pusztába s az ismeretlenbe, mert így rendelte Isten, aki elhívta Ábrahámot és „szövetséget kötött” vele. Ez a szövetség a kegyelem szövetsége, ha Isten felől nézzük és a hit szövetsége, ha Ábrahám felől szemléljük.

Régi magyar szóval a szövetség: kötés. Valaki egy másik személyhez köti magát. Hozzáfűzi az életét, életre halálra. Ilyen kötés a házasság — nem véletlen, hogy a Szentírás a házassági szövetséggel példázza gyakran Isten és az ember viszonyát. A házasságban egy ember a másik emberhez köti a maga sorsát. Jó napokban és rossz napokban, egészségben és betegségben, bánatban és örömben. Hozzáköti magát ahhoz az emberhez, férfiúhoz vagy nőhöz, erényeivel és bűneivel, értékeivel és hibáival együtt; vállalja múltját és megosztja jövendőjét. És ■— ami sokszor a legnehezebb — hozzáfűzi magát a másik rokonságához, emberek seregéhez, akik már előbb hozzátartoztak ahhoz a másik emberhez.

VAN ABBAN VALAMI hallatlan és hihetetlen, hogy Isten köti magát az emberhez. Az örökkévaló Isten a múlandó emberhez, a szent Isten a bűnös emberhez. Kötést szerez és ebben megköti magát: kötelezd ígéretet tesz az embernek. Ábrahámnak megígéri: nagy nép atyjává teszlek, neked adom ezt a földet — az új hazát, ahova kihívta a régiből — s áldássá teszlek minden valaha élő ember számára. Istent semmi és senki nem kényszeríti erre — miként is kényszeríthefné? Nem készteti semmi e szövetségre, csak a saját szíve. Isten „buzgó szereiméről” szólanak évszázadokkal utóbb á próféták, ebben sejtve s hirdetve e megfoghatatlan titok kulcsát.

Ábrahámhoz köti magát Isten s az 5 utódaihoz. Izsákhoz, Ézsauhoz és Jákobhoz — s e kettő közül is csak az utóbbihoz — Józsefhez és Jákob többi tizenegy fiához, s a néphez, mely belőlük származik, Izraelhez. Van erre Istennek valami különös oka? Ür s majd Hárán városának miért épp e lakosára esett választása? Izsák két fiából miért a másodsTülött ikerfiú, J álkóto lesz az elsőszülötti jog s az áldás örököse? Minderre nincsen válasz. Isten kiválaszt, elhív, tetszése szerint. Istennek ez a iötetszése a Szén'írás szóhasználatában a kegyelem. Megindokolhatatl-n és magyarázhatatlan szeretet. Ábrahám

nem érdemelte ki e szeretetet — és mivel is szolgálhatott volna reá? Jákob sem és a többiek sem azután. Isten szövetséget köt Ábrahámmal és utódaival, megköti magát, hozzáköti magát ígéretének megmásíthatatlan szavával e pár emberhez. Ez a kegyelem szövetsége.

Azért is, mert benne Isten kegyelmet ígér Ábrahámnak s rajta keresztül utódainak is. Ez több, mint a Noéval kötött szövetség. Abban Isten csak türelméről biztosította az embert. Eltűri a földön s nem törli el újra, mint egyszer a vízözönben az embert, érdeme szerint. Most pedig arra tesz ígéretet, hogy utitársa lesz az embernek. Isten barátja — így emlékeztek késői századok Ábrahámról. Méltán. Ábrahámmal Isten útrakelt; vele sátorozott Kánaán földjének oázisaiban, asztalához telepedett angyali követ képében, szólt hozzá álmaiban, megoltalmazta ellenségei között, tanácsolta családi bajaiban. Vezette, szinte kézzelfoghatóan kezénél fogva e mozgalmas évszázad történelmi zivataraiban az ismeretlen tájon, idegenek között, keskeny ösvényen. Hordozta ezt az embert s utána utódait is, pásztorolta, ha kellett fenyítette őket. De mindenképpen velük volt. Istennek ez az élete az emberrel a kegyelem. Bűnbocsánat, mondja más szóval a Szentírás. Azt akarja ezzel mondani: a szent Isten jelenléte megszenteli a bűnös embert, vagyis elhárítja, eltávolítja mindazt, ami ezt az együttlé- tet, Istennek az emberrel való együttlétét lehetetlenné tenné. „Udvarképessé” kell tenni az embert, hogy Isten társaságában élhessen. Istennek ez a tette a bűnt eltörlő, megbocsátó kegyelem.

ABRAHAM engedelmeskedik Is-ten kiválasztó, elhívó szavának. Reáteszi az életét arra, amit Isten mond és ígér. Ütrakel az ismeretlen Istennel. Utódai ugyanezzel a bizodalommal vannak az „Ábrahám Istenéhez”, akit századok múltán is úgy emlegetnek a próféták, mint az „Ábrahám, Izsák és Jákob Istenét”, az ígéretek Istenét. Ábrahám az első, aki szót fogad az Urnák és szaván is fogja Öt. Bizodalma és engedelmessége, hűtlenségéből való mindig újra Hozzá térése, belé fogódzása, Benne reménykedése: a hit. Emberi megfelelője, párja és edénye a kegyelemnek, mint tengelynek a kerék, ami körül megfordul s amiben értelmét leli; mert tengely nélkül a kerék igazán fából vaskarika. S a kerék a tengely alkalmas szerszáma, amivel elindulhat s terhet hordozva célhoz érhet Isten megköti a kegyelem szövetségét Ábrahám-mal, ez azt is jelenti: Ábrahám hitével bevonul az emberek közé, hogy ígéreteit beteljesítse s nagy terveit véghez vigye az egész emberiség üdvözítésére. Ábrahám, e pásztorkodó ókori vándor életével bevonul az üdvösségtörténet a világtörténelembe — mondotta egyszer egy nagy hittudós és milyen igaza volt.

MERT MINDNYÁJUNKRA

érvényes e „kötés”, a szövetség, amit Isten Ábrahámmal szerzett. Azok Ábrahám utódai, akik az ő hitéből valók —* hirdette Pál apostol másfél évezreddel később. Vagyis, aki olyan bizodalommal engedelmeskedik Isten szavának, mint annak idején Ábraháms aki beleteszi a maga kezét Isten feléje kinyújtott kezébe, aki re-teszi az életét arra. amit Isten ígér és üzen. S ilyen mindenki lehet, ha ma nem még. akkor holnap, vrgy azután. Mindenki lehet Áb- rahám örökségének, az áldás ígéretének váramányosa, mert mindenkiért eliött az „Áb- rahám magvából való”, az áldás hordozója és valóra váltója: Jézus Krisztus. Őbenne telt be a kegyelem szövetsége, amit Jeten egykor Ábrahámmal kötött.

Groó Gyula

A Sajtóosztály U'ceí

— örömmel közöljük a lelkészekkel és a gyülzkezeli iratterjesztések vezetőivel, hogy a

KERESZTYEN

ÉNEKESKÖNYV

új kiadása megjelent.

Ara 40,— Ft. Megrendelhető iratterjesztésünkben, kész- pénzfizetés ellenében. Kérjük azokat a lelkészeket, akik már megrendelték az Énekeskönyvet, hegy azoknak árát — levonva belőle a 10 százalékos iratterjesztési kedvezményt —, a Sajtóosztály 220.278—VIII.

számú csekkszámláján fizessék be, feltüntetve a csökken az összeg rendeltetését. Kérjük, hogy az Énekeskönyv árának beküldésével együtt adják fel a kiküldendő Énekeskönyv- csomagok portóját is. A portó összege: 20 db Énekesbönyvig: 5,— Ft; 30 db-ig 6,— Ft; 10 db-ig 7,— Ft; 50 db-ig 9,— Ft.

— Az 1959. évi Evangélikus Naptárra és Ütmutatóra rendeléseket iratterjesztésünk felvesz. A Naptár ára 10

,— Ft, az Űtmutató ára 8,— Ft. Iratter- jesztések 10 százalék kedvezményt kapnak.

LAQERLŐF ZELMA;

<z7lz egyiptomi menekülés

100 esztendővel ezelőtt, 1858. november 19-én született a svédországi Ver miami ban Lagerlöf Zelma, Nobel-díjas világhírű írónő. A Békevilágtanács felhívására ebben az évben világszerte megemlékeztek róla és írói munkásságáról. .Ezt tette egyházunk is, amikor körzeti lelkészkonferenciákon és több gyülekezeti szeretetvendégségen programba iktatták a Lagerlöf Zelmáról szóló megemlékezést. Hetilapunk most a több világhírű regény (Gösta Berling, Jeruzsálem) szerzőjének ugyancsak világhíres Legendáiból közöl egy bűbájos mesét a gyermek Jézusról.

Távol napkelet sivatagján élt sok-sok év előtt egy rendkívül öreg, hihetetlenül magas pálma. Akik átvonultak a sivatagon, megálltak alatta és szemügyre vették, mert

magasabb volt minden más pálmánál, sőt azt szokták róla mondani, hogy bizonyára magasabbra fog nőni a piramisoknál s az obeliszkeknél is.

Alit a pálma nagy magányosságban s ahogy egy napon elnézett a sivatag fölött, látott valamit, arrU any- nyifa meglepte, hogy csodálkozásában ide-oda ringatta hatalmas lombkoronáját karcsú törzsén. A sivatag széle felől két magányos vándor közeledett. Még nagyon-nagyón messze jártak, valósággal hangyáiknak látszottak, de bizonyos, hogy két ember volt. Két idegenje a sivatagnak — a pálma ismerte a sivatag népét — egy férfi és egy asszony. Az asszony szamáron ült, a férfi mellette ballagott. Nem volt se vezetőjük, se sátruk, se teherhordó állatjuk, se vizes tömlőjük.

— No — mondta a pálma magában —, ezek ketten meghalni jöttek ide.

A pálma gyorsan szerteszét tekintett.

— Csodálom — folytatta —, hogy még nincsenek itt prédájukért az oroszlánok. Nem mozdul egyik sem. Sivatagi rablót sem látok. De majd jönnek.

— Hétszeres halál vár rájuk — tűnődött a pálma. — Oroszlán szétmarcangolja, kígyó halálra csípi, szomjúság elcpeszti, homokvihar eltemeti, rabló megöli, napsugár elégeti, félelem elemészti szegényeket.

Megpróbált másra gondolni. Ennek a két embernek sorsa elszomorította.

De körötte, a szétterülő egész sivatagban nem akadt semmi, amit már évezredek óta ne ismert és figyelt volna. Semmi sem érdekelte. Üjból a két vándorra kellett gondolnia.

— A viharra és szárazságra! — szólt s az élet két nagy ellenségét emlegette — mit hord a karján ez az asszony? Azt hiszem, ezek a tébo- lyodottak kis gyermeket is visznek magukkal.

A pálma, mint az öregek rendesen, távollátó volt, s valóban jól látott a messzeségbe. Az asszony karján egy gyermek ült, fejét anyja vállára hajtotta és aludt.

— A kicsikének nincs is elegendő ruhája — folytatta a pálma. — Látom, anyja rongyaiba van takarva. Szerencsétlen asszony, nagy sietve ragadhatta ki a bölcsőből s rohant vele tóim. Most már értem. Ezek az emberek menekülők

— De mindazonáltal bolondok. Hacsak angyal nem oltalmazza őkét, jobb lett volna ellenségeiktől minden rosszat eltűrniök, semhogy a sivatagba vonuljanak.

— Képzelem, mi történhetett velük. A férfi munkája mellett volt, a gyermek aludt a bölcsőben, az asz- szony elment vízért. Alig tett az ajtóból két lépést, látta, hogy ellenség tör hajléka felé. Visszarohant a házba, karjába kapta gyermekét, odakiáltott urának, hogy kövesse, aztán elmenekültek. Egész napon át bujdokoltak, bizonyára nem nyugodtak egy pillanatra sem. Igen, így történheted; s én mégis azt mondom: ha csak angyal nem oltalmazza őket,..

— Annyira meg vannak rémülve, hogy fáradságot s más testi fájdalmat nem is éreznek; de látom, hogy a szomj-halál már csillog a szemükben. Ismerem a szomjuhozók ábrázatát.

A szomjúságra gondolván, görcsös rángás lepte meg a pálma karcsú törzsét s hosszú leveleinek tömérdek apró vége felkunkorodott, mintha tűz pörkölte volna meg.

— Ha ember volnék, sohasem merném a sivatagot felkeresni. Nagyon bátor lény az, aki ide beteszi a lábát, holott nincsenek gyökerei, melyek lehatolhatnak a soha el nem apadó vízerekhez. Még pálmákra is veszedelmes itt az élet. Olyan pálmára is, minő magam vagyok.

— Ha tanácsot adhatnék nekik, arra kérném őket, ford -Ijanak visz- sza. Ellenségeik sem lehetnek velük

I kegyetlenebbek, mint a sivatag. Talán abban bizaikodnak, hogy a sivatagban könnyű az élet. Én tudom legjobban, hogy néha magamnak is nehéz életben maradnom. Emlékszem, ifjúságom idején egyszer a szélvihar valóságos homokheggyel borított el. Közel voltam a megfulladáshoz. Ha egyáltalán meghalhattam volna, ez lett volna az utolsó órám.

A pálma folyta*ta hangos gondolkodását. Szokása már ez az öreg remetéknek.

— Hallom, hogy csodásán dallamos búgás fut keresztül lombjaim koronáján. Minden levelem szárnyat öltve zeng. Nem is tudom, mit érzek ezelcnefk a szegény vándoroknak látásán. Az a szomorú asszony oly szép. Emlékeztet életem legcsodálatosabb eseményére.

S mialari az öreg fa levelei halk melódiákat zizegtek, a pálma arra a nagyon régi időre gondolt, mikor két tündöklő hírű emberi lény volt az oázis vendége: Sába királynője s vele a bölcs Salamon. A szép királyné hazafelé tartott országába, a király egy darabig elkísérte s itt búcsúztak el egymás'ól.

— Ennek az órának emlékére — szólt a királynő — datolyamagot ültetek a földbe s azt akarom, hogy pálma nőjön belőle. amely erősödvén, éljen mindaddig, mígnem király támad Júdeábán, aki nagyobb Salamonnál.

Ezeket mondván, elültette a magot s megöntözte szép szeme köny- nyeivel.