Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1958-10-12 / 41. szám
ÍAttoa-fauxuAJifai tevéi Az Evangélikus Élet szerkesztői azzal a kéréssel fordultak hozzánk, hogy lapunk egyik számát szerkesz- szük meg mi, tolna-baranyai lelkészek. Írjunk egyházmegyénkről, annak múltjáról és jelenéről, jövendő terveinkről, a tolna-baranyai dombokon és völgyekben élő gyülekezetekről és azokban folyó munkáról. A jelen szám a bizonysága annak, hogy a szíves kérésnek örömmel tettünk eleget és megírtuk — legalább főbb vonásokban — mindazt, ami országos érdeklődésre tarthat igényt és tanulságos lehet más egyházmegyék, azokban élő gyülekezetek és gyülekezeti tagok számára. A nyitott szívvel való egymásra hallgatásra és egymástól tanulásra ugyanis most olyan nagy szükség van, mint a mindennapi kenyérre. „Összerózódás" Alig van az országnak még egy olyan területe, amelyben — az utolsó két évtizedre gondolva — a népvándorlás olyan nagy méretű lett volna, mint Tolnában és Baranyáiban. Ez már a második világháború alatt megindult a német nemzetiségű lakosság nyugatra távozásával, majd folytatódott — a háború következményeképpen — a németek jelentős részének hazánkból való elköltöztetésével. Ehhez, járult még a nagybirtokok felosztása és a földnélküli parasztság földhöz juttatása nyomán megindult népvándorlás. Az elköltözöttek helyére Csehszlovákiából és Bukovinából, de Szatmáriból és az Alföldről is magyar „telepesek” érkeztek. Így kerültek ezen a területen egymás mellé a legkülönbözőbb nemzetiségű és vallású emberek. Vannak községek, amelyekbe a régi lakosú római katolikus horvátok és ugyancsak régi lakosú evangélikus németekhez Csehszlovákiából evangélikus és református magyarok érkeztek, másutt az evangélikus németek mellé római katolikus bukovinai „székelyek” jöttek. Magától értődőén ez az új együttélés nem ment minden zökkenő nélkül. Mind az őslakosságnak, mind a telepeseknek voltak lelki és anyagi természetű nehézségeik és sérelmeik, amelyek természetszerűleg vele járnak egy ilyen nagy átalakulással. Mivel ez a nagy változás és lakosságcsere igen sok, eddig jórészt evangélikus vallású német községet is érintett, az egymás mellé került emberek jóviszonyának kialakításában jelentős szerep jutott evangélikus egyházunknak. Az evangélikus lelkészeknek e kérdésben az a feladat jutott, hogy az evangélium hirdetésével előmozdítsák elsősorban saját híveik sérelmeinek gyógyulását és a különböző nyelvű és vallású népek egymást ségítő együttélését. A? „összerázódás” a legtöbb helyen jól halad előre: a telepesek egyre mélyebb gyö" keret vernek és a régi és új lakosok összefognak a népünk előtt álló nagy feladatok végrehajtásában. Amikor egyházunk az „összerázódás”-t elősegítette, nemcsak egyházi szolgálatot végzett, hanem nemzeti feladatot is segített megoldani. Nemcsak azáltal, hogy a népvándorlásba belekerült falvak evangélikus népének hirdette a szeretet evangéliumát, hanem úgy is. hogy az új helyzetben egymás, mellé került emberek konkrét kérdéseiben igyekezett előmozdítani a jó megoldásokat. Meg kell látnia egyházunknak az ilyen és ehhez hasonló feladatokat, hogy sajátos szolgálatának elvégzése közben, ezekre is tekintettel legyen éspedig nemcsak valami ködös általánosságban, hanem egészen konkrété, fgy kell előmozdítania az egyháznak mindenütt az egész emberiség baráti együttélését is. Az épülő új világban Tolma-Baranyában és Fejér megye egyházmegyénk- hez tartozó déli sarkában még az országos ütemnél is gyorsabban épül az új magyar világ. Ezt a gyors ütemet és új viláigot ezen a területen többek között ezek a nevek jelzik: Sztálinváros. Komló, Pécs-Üjmeszes, Pécs-Uránváros, Pécsi Erőmű (amelyhez 40 km távolságból, földalatti csöveiken érkezik majd meg a Duna vize), gépállomások, állami gazdaságok, társasgazdái-' kodások (az egyéniek mellett), kulturális intézmények serege (csak a mi egyházmegyénk területén 12 nagyközségben és városiban van gimnázium!). A mi evangélikus híveink jelentős része ezen a területen, a pécsi, komlói, hidasi, váraljai, szászvári, nagymányoki szénbányákban, a sztálinvárcsi vasműnél, a pécsi, dombóvári, bonyhádi, mohácsi gyárakban, állami gazdaságokban dolgozik, nem egy közülük modern, parkettás, fürdőszobás lakásban lakik, vagy családi házat építtet maigának munkahelye közelében. (Természetesen vannak szerényebb körülmények között élők is!) A szocializmus kiépítése, a nagyüzemi gazdálkodás fejlesztése nyilvánvalóan tovább fog folyni egyházmegyénk egész területén, de az egész országban is. Egyházunknak ebben a világban kell elvégezni Istentől kapott szolgálatát: az evangélium hirdetését, a szentségek kiszolgáltatását, a szeretetmunkát. Ennek a szolgálatnak végzése ebben a gyorsiütemű életben az említett helyeken is folyik és Isten bizonyára ad a jövőben is utat és módot szolgálatunk betöltésére. De ebben az épülő új világban, néhány kérdésnek őszintén, a magunk jól felfogott érdekében, szemébe kell néznünk (hacsak nem akarunk az egyházhoz nem méltó strucc-politikát űzni): amikor híveink nem kis részié nemcsak egyszerűen benne van ebben az új magyar életben, hanem aktív munkálója annak a maga munkahelyén, nézheti-e az egyház az egész átalakulást csak úgy immel- átmmal? Hogyan állunk azok előtt az emberek előtt, akik felszabadultan építik ezt az új világot és annak sok előnyét is élvezik, ha tőlünk csak a kifogásokat hallják, a velük való együttörülés helyett? Vagy elintézzük a kérdést úgy, hogy akik ennek az új világnak lelkes építői, azok már úgysem tartóznak hozzánk? De továbbmenőleg: nincs-e tévedésben több falusi lelkészünk, akik még mindig úgy néznek gyülekezetükre, mint „homogén falusi gyülekezét”-re. holott híveiknek egyrészét autóbuszok szállítják naponként a közeleső bányákba vagy gyárakba és vasárnap délutánját nem egy közülük úgy tölti el, hogy felül Csepeljére vagy Pannóniájára és bemegy szórakozni a legközelebbi városba? Mindez persze a gondolkodás- módot is alakítja. Vajon számolnak-e ezzel az igehirdetések mondanivalójában és módjában? Azok a híveink* akik egyelőre csendesebb falukban vagy városokban élnek és így nem látják még olyan szemléletesen a nagy átalakulást, amely hazánkban végbemegy, mint mi itt Tolna-Baranyában: miért nézik sokszor értetlenül, máskor szeretetlen kritikával, egyházunk vezetőinek azt a munkáját, amely odairányul, hogy evangélikus egyházunk megtalálja helyét az új magyar világban és el tudja végezni szent szolgálatát? A „minden kákán csomót” kereső magatartás helyett sokkal jobban illik evangélikus híveinkhez a valóság világos felismerése, abból folyó következmények és feladatok óckodás nélküli bátor vállalása és a vezetők munkájának segítése, mindenek felett pedig a „hitből élés" megtanulása. A fraternitas Azok a lelkészek és világiak, akik más egyházmegyéből jöttek el Lelkészi Munkaközösségünk egyik vagy másik ülésére, szinte egyöntetűen szokták megállapítani: „úgy érezzük, nálatok él a fraternitás szelleme”. Nyilván azt értették rajta, hogy a lelkészek egymáshoz való viszonyában megtapasztalható a testvériesség valósága: az egymás iránt való szeretet, az egymásnak való megbocsátás, az egymás intése és az intés elfogadása. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek közöttünk viták, egymástól eltérő álláspontok és „lá- tás”-ok egyházunk jelenlegi útját illetőleg is. De igyekszünk egymásra úgy nézni — még ha nem fogadjuk is el a másik álláspontját — mint Jézus Krisztusban testvérekre és nem vonjuk kétségbe a másik egyház szerétetét. Isten Szentleikének igazi közösséget teremtő erejére építve, mindent el kell követnünk azért, hogy a fratemitásnak ez a szelleme egyre jobban elhatalmasodjék felettünk és közöttünk. elsősorban a lelkészek, az egyházmegyékben élő gyülekezetek, az egyes egyházmegyék között, vagyis az egész magyarországi evangélikus egyházban. A fraternitás szellemének kell uralkodnia a gyülekezetek presbitériumában és magasabb egyházi testületek ülésein. Ott is, ahol elvi kérdések tisztázásáról, de ott is, ahol anyagi ügyek intézéséről (kis gyülekezetek megsegítése, lelkészi fizetések arányosítása) van szó. Persze a fraternitás szelleme nemcsak szabadságot jelent a vitákban hanem kötöttséget is. A fraternitás Lelke fegyelmez. A Lelkészi Munkaközösségek és a tanácskozó testületék nem az őserdőnek részei, ahol mindenkinek mindent szabad, hanem az egyháznak a közösségei, amelyekben az egész Egyház iránti felelősséggel kell beszélni. Ma pe(Foiytatás a 2. oldalon) Egy nagy kérdés előtt A nyugatnémet Wuppertal város operaházában nyitották meg a német ifjúság szövetségének 110 éves jubileumi ünnepségeit. Schmidt Rudolf lelkész, mint elnök, köszöntő beszédet tartott s ebből idézzük az alábbi sorokat: „Amikor néhány évvel ezelőtt a Demokratikus Németország ifjúságának egy csoportja vendégünk volt, az utolsó este egyikük elénk állt és azt mondta: Hallottuk és tapasztaltuk, hogy Ti mellettünk álltok, imádkoztok érettünk s ezt most megköszönjük. De ezekben a napokban azt tapasztaltuk, hogy Ti még nagyobb veszélyben éltek, mint mi odaát, abban a veszélyben, hogy tönkrementek jóllakottságotokban, jódolgotokban, életszínvonalatok miatt. Ezentúl mi is imádkozunk érettetek!” Ezt az idézetet a Licht und Leben c. Essenben megjelenő ifjúsági folyóiratból idézzük, mert jellemzőnek tartjuk a ma fennálló szellemi-lelki helyzetre nézve. Iwand bonni professzor jogosan nyilatkozhatott magyarországi sajtókonferenciáján így: „Az egyház azért vált tehetetlenné, mert túlságosan azonosította magát a polgári társadalommal...” De magam is tapasztaltam, hogy a polgári társadalomban, a kapitalizmus világában, a pénzhajszg. kísértéseiben, a mámorító forgalomban az egyház is megszédült, anyagi biztonságérzete van s ma még nagyrészt nem ismerte fel, hogy csak vallásos előadásokat tart, de nem hirdet evangéliumot, pompás liturgiában forog, de az nem válik életté, a technika modern, remek lehetőségeivel munkálkodik, de nem gondoz lelkipásztori szívvel elvesztett milliókat. A régi világ halálos helyzetet készített az egyháznak, de még kisebbségiben vannak azok, akik ebből az ölelésből menekülni akarnak és másokat isi megmenteni. Azért csodálkoztak nyugaton mindenütt, amikor statisztikai adatokat szolgáltattam arról, hogy nálunk vasárnap és hétköznap hány istentiszteletet tartunk, mennyi a bibliaórák száma, hányszor osztunk úrvacsorát, mennyien vesznek részt azokon és milyen az áldozatkészség, vagyis amikor elmondtam, hogy új helyzetünkben mennyire élet kenyere lett az Ige és a közösség. Ez a nagy különbség nemcsak két egyház közötti különbség, hanem a két háttér különbsége is. A polgári és szocialista társadalom és életforma különbsége is. Most nem bocsátkozunk annak magyarázatába, hogy miért, csak a tényt állapítjuk meg, hogy a szocializmus körülményei felfokozzák az egyház hivatás- és küldetéstudatát, átformálják az igehirdetést és az élet legnagyobb kérdéseiben, mint a béke vagy háború, az egymás mellett vagy az egymás ellen való élés s az emberség mivolta kérdéseiben az egyházat új eszmélésre késztetik. Mindezekben pedig felismerjük Isten akaratát, valami egészen különleges, kegyelmes bánásmódot, egy nagyszabású tervet, amelynek végrehajtásában Isten engedelmességre és hűségre hívja népét és egyházát. Ha ilyen látás és tapasztalat birtokában felteszik előttem a kérdést, hogy az egyház élete és szolgálata érdekében. a polgári vagy szocialista társadalomra szavaznék-e, akkor azt válaszolnám: mint Isten adta helyzetre, a szocializmusra szavazok. Várady Lajos Egyházmegyénk a múlt és jelen tükrében Mai hazánk 1/12-ét kitevő ősi földdarab gazdag történelmi levegőt áraszt. Emberemlékezet óta lakott föld. Déli részén lépte át a Drávát és rajta haladt keresztül a rómaiak építette mursa-aquincumi (eszék— budai) 'hadiút. Római légionáriusok lépteitől rengett itt egykor a föld. A középkorban keresztes hadak átvonuló útja, majd később üvöltő janicsár seregek felvonulási területe. Sophiana (Pécs) római uradalom idejéből megmaradt katakombái már őskeresztyén sírokat rejtegetnek. Honszervező István király e területen két vármegyét létesít s ugyancsak Pécsett alapítja az első magyar püspökségek egyikét, Nagy Lajos ugyanitt az első magyar egyetemet. E területen emelkedő várak (Szigetvár, Siklós), keményen dacolnak az előrenyomuló törökökkel. A mohácsi csatasíkon vívja velük a parasztfelkelés leverése folytán elgyemgült magyar nemesség élethalál harcát, hogy e történelmi csatamező aztán a nemzet temetőjévé váljék. A reformáció ekkor tájt már e vidéken is hódít. Siklósi Mihály, Eszéki Imre és Sztá- ray Mihály énekes-prédikátor a környék reformátorai. A 150 éves török hódoltság alaposan megritkítja e vidék lakosságát is. A másfélszázados ozmán uralomnak Lotharingiai Károly hadai vetnek véget. A gyér őslakosság mellé ekkor magyar és német, de Baranyában már korábban is sokác és szerb lakosság települ. Evangélikus alig akad köztük. Csupán Gyünkre, Sárszentlőrincre, Tamásiba, Zombá- ra és a Baranya megyei Marázára jut néhány tucat Veszprém és Vas megyei magyar evangélikus család. A zombaiakat az ottani katolikus plébános nemsokára elűzi, mire azok az Alföldre húzódnak és Orosházát alapítják. A német evangélikus telepítés eredetileg a szerb határőrvidékre irányul, de Tolna megye befolyásos földesura, Mercy gróf a szorgalmas svábokat Tolnán leszállíttatja a hajókról és kiterjedt birtokaira telepíti. Kistormás, Varsád, Felsőnána, Kismányokkal az élen falvak és gyülekezetek egész sora létesül így, melyek két-három nemzedék múltán már rajokat bocsátanak ki a szomszédos Somogy és Baranya megyékbe is. A városokba még a múlt század elején is alig engednek be evangélikusokat. így érthető, hogy e területen ma már legnagyobb pécsi gyülekezetünk 100 évvel ezelőtt mégcsak Magyarboly filiája. Szekszárd, Dombóvár, Mohács városi, de a környékre is kiterjedő szórványjellegű gyülekezetei jóval későbbi eredetűek. Az új szocialista városokban (Komló, Sztálinváros) pedig még csak most szedelőzködik össze az evangélikus- ság. A második világháborúig e területen fekvő egyházmegyékben, az akkor még idetartozó somogyi gyülekezeteket nem számítva, 36 anya és 22 leánygyülekezetben 42 300 evangélikus élt. A háborút köveitő német visszatelepítések során e lé- lekszám jelentősen leapad. A legyengülő egyházközségek közül többet bokrosítani kell, jóllehet felvidéki evangélikusok betelepülése és a Pécs—Komlói iparvidék nagy fellendülése kissé enyhíti a lélekszám veszteséget. Még két új ányagyüle- kezet is alakulhat (Pálfa, Mágoes). így ma 32 anyagyülekezetben kb. 24 000 főnyi evangélikusság él e területen. A leolvadt lélekszámú gyülekezetek hősies erőfeszítéseket végeznek fennmaradásukért, valamint tágassá vált templomaik és parókiáik fenntartásáért. Minden jel arra mutat, hogy egy-két sorvadá- sos hely kivételével e kisebbre zsugorodott gyülekezetek is, az új szórványjellegű gyülekezetekhez hasonlóan, mindjobban magukra találnak és vállalják őrálló szerepüket hazánknak tájakban és természeti kincsekben oly változatos, virágzó ősi földdarabján. Ormos Elek Mohács
