Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1958-09-21 / 38. szám
A MEGBOCSÁTÁS Július közepén ülésezett Berlinben a „Keresztyén Békeszolgálat” mozgalma. A bevezető előadást Hromád- ka prágai professzor tartotta: „A megbocsátás hatalma az európai népek együttélésében” címen. Bocsánatból élünk — ez a mondat lehetne .előadásának összefoglalása. „Csak akkor- tudjuk meglátni és megtapasztalni, hogy mekkora szakadék választ el minket Istentől, ha tudatára ébredünk annak a szakadéknak, amely embertársainktól szakít el”. Isten megbocsátó szeretető abban a mértékben válik tehát számunkra valósággá, amilyen mértékben mi a magunk részéről valósítjuk meg a Miatyánk kérését: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, amiképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Ahol az emberek és népek között elkövetett vétkeket el akarják jelentéktelenítenl, ott nincsen megbocsátás. Csak ott van igazi megbocsátás, ahol az ember felismeri vétkét, npm próbálja tagadni s éppen ezért hálával és örömmel fogadja az attól való szabadulást.” — A konferencia német résztvevői itt visszaemlékeztek azokra a bűnvalló nyilatkozatokra, amiket a Németországi Evangéliumi Egyház annakidején Stuttgartban (1945.) és Darmstadtban (1947.) megtett. Sajnos e nyilatkozatok feledésbe mentek. Ezért is nem szabhatták meg az evangéliumi keresztyénségnek kelet és nyugat politikai feszültségében követendő útját s nem tették lehetővé a megbékélést. Hromádka professzor rámutatott arra:' Nyilatkozatainkban szó esett ugyan vétkeinkről, azonban egyházi és állami újjáépítésünkben megfeledkeztünk a múlt vétkeiről s változtatás nélkül alkalmaztuk a XIX. század politikai és egyházi eszméit. A keresztyének már az első világháború katasztrófájáért való felelősséget is elhárították maguktól, aminthogy a nyugati keresztyénség a szocialista forradalmat is semmibe vette vagy pedig a régi állapotok visszaállítására spekulált. Pedig visszafelé nem vezet út. Ezért a népeknek és egyházaknak egymáshoz való kapcsolatában meg kell ismerni a valóságot és ezzel közös tusakodásban kell szá- motvetni. Ez azt is jelenti, hogy meg kell a másik népet szellemi szerkezetében, történeti örökségében, gondjaiban és reménységeiben ismerni. A konferencia másik fő előadását ugyanerről a témáról dr. Albert Ras- ker holland professzor tartotta. Mindjárt elöljáróban rámutatott arra, hogy a témát nem szabad Európára leszűkíteni. A természet, a történelem és az emberi vétek mély árkokat szántott a világ ábrázatán. Fel kell ismernünk Pál apostollal: mindannyian vétkeztünk. Ami összefűzhet bennünket, az a Jézus Krisztusban szerzett kiengesztelődés. S ennek az értelme abban van, amit Pál apostol egy más helyen így fejezett ki: „Ne nézze ki-ki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét Is”. (Fii. 2,4.) Megszégyenítő, hogy mindig újra keresztyének azok, akik az erő és az engesztelhetetlenség politikáját képviselik. A nyugati politika ún. keresztyénsége már rég hitelét vesztette. A keresztyén népeket ma az a babona kerítette hatalmába, hogy atombombákkal meg lehet védeni a békét. Ma ez a bálványimádás erősebben fűzi össze a németeket, hollandokat, amerikaiakat, mint a Jézus Krisztusban való hit. Hogyan nevezhetünk másokat ateis- I iáknak vagy bálványozóknak akkor, amikor keresztyén népeket az atom- [ fegyver bálványában való babonás bizakodás tölt el? Vállalni kell az I egymásban való bizalom kockázatát j ahelyett, hogy az egymásra való gya- I nakvás kockázatát vállalnánk. Ezt Istenben bízva kell megtenni, mert Istennek olyan lehetőségei vannak, ] amiket mi nem látunk. A megbocsá- i tás hatalma nagyobb, mintsem hin- I nénk. Isten hidat épít népek és era- j berek közé s minket élő kövekként j akar felhasználni ebben. Hoffmann hallei professzor tartotta a harmadik előadást „A kenyér jelosztása” címen. A világ kgnyere egyenlőtlenül van felosztva. A második világháború óta a jól ellátottak még többet ehetnek, mint azelőtt, az éhezők pedig még többet éheznek. Csak akkor lehet az igazi békét biztosítani, ha az egész világ számára készítenek tervet a föld javainak igazságos elosztásáról. Különben az éhezők egy napon elveszik a gazdagoktól azt, amire szükségük van. Az élet napos oldalán élőknek fel kell ismerniük, hogy nem lesznek szegényebbek attól, ha a szegények gazdagabbá válnak. A konferencia befejezésének egyik legemlékezetesebb órája volt, amikor Grüber prépost a konferencia résztvevőit magával vitte a Berlin- Weissensee-i zsidó temetőbe ahol az ott megjelent zsidó rabbitól bocsánatot kért a zsidó népen elkövetett gonosztettekért. S ezt éppen Grüber prépost cselekedte, az a férfiú, aki az üldözések ideje alatt élete kockáztatásával ezrek életét mentette meg. Ezzel élő példát mutatott arra, mit jelent a bűn és a megbocsátás valóságával számot vetni s mit'jelent a keresztyén békeszolgálatot felelősséggel hordozni. G. fi nybergi konferencia az atomfegyverkezés eilen Az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának a dániai Ny- borgbam tartott ülésén határozatot hoztak az atomfegyverkezés ellen. A (határozat hangsúlyozza, hogy az atomhatalmak megtették az első lépést abban az irányban, hogy megkíséreljék az atomkísérletek nemzetközi ellenőrzését. A konferencia üdvözli a népek jobb megértésének ezt az első kezdetén. Arra kéri azonban a vezető államférfiakat, ne maradjanak meg ennél az első lépésnél, hanem haladjanak tovább bátran és határozottan a megkezdett úton. „Ha megszűnnek az atomkísérletek, mint ahogyan ezt már egy évvel ezelőtt sürgettük, meg kell szüntetni az atomfegyverek gyártását is és meg kell kezdeni az igazi leszerelést. Ennek előfeltétele, hogy bizalom és barátság jöjjön létre a népek között. Arra van szükségünk, amit „nyitott világnak“ nevezhetnénk, vagyis egy olyan világnak, amelyben az emberek szabadon és őszintén találkozhatnak egymással, megérthetik egymást és bízhatnak egymásban. Felhívjuk az egyházakat, segítsenek egy ilyen világ útjának egyengetésében. Ismerjük a nehézségeket, amelyeket le kell küzdeni. Azonban ami lehetetlen az embereknél, az lehetséges az Istennél, öt kérjük, hogy vezessen és erőstísen minket a világ békéjéért való fáradozásban.” Az ülésen újabb egy évre újraválasztották az Egyházak Világtanácsának 12 tagú Végrehajtó Bizottságát, amelyhez többek között dr. Nie- möller és dr. Hromádka professzor is tartozik. Az értekezlet 3 új tagegyházat vett fel az Egyházak Világtanácsának tagjai közé. Ezzel a tagegyházak száma 171-re emelkedett. Az értekezlet elhatározta, hogy az Egyházak Világtanácsának legközelebbi, harmadik világkonferenciáját 1961/62 fordulóján Ceylonban fogják megtartani. A tervbe vett konferencia témája: „Jézus Krisztus — a világ világossága”. — A Központi Bizottság legközelebbi ülésén jövő év augusztusában Rhodos szigetén fogják megtartani. A Központi Bizottság aggodalmának adott kifejezést a ciprusi helyzet felett. Sajnálkozását fpjezte ki azon, hogy Makarios érsek még mindig száműzetésben van. Reménységét fejezte ki a tekintetben, -hogy a tárgyalások az 'érsek visszatérését fogják eredményezni. A Sajtóosztály HÍREI — Több lelkészi hivatal panaszt tett könyvelésünknél, hogy olyan tartozásokat is nyilvántartunk folyószámlájukon, amelyekről nem tudnak. Ezért nyomatékosan kérjük a lelkészi hivatalokat, hogy a lelkészi hivatal vagy iratterjesztés számára tett megrendeléseket a lelkészi hivatal pecsétjével ellátva és a parókus lelkész aláírásával küldjék el Sajtóosztályunk iratterjesztéséhez. Csak az így elküldött megrendeléseket tudjuk a lelkészi hivatalok folyószámláin nyilvántartani. Minden egyéb megrendelést a megrendelést aláíró folyószámlájára írjuk. Amelyik városban két vagy több lelkészi kör is van, a hivatalos megrendeléseknél kérjük mindig feltüntetni, melyik lelkészi kör teszi a megrendelést, ellenkező esetben a megrendelést nem tudjuk teljesíteni. Mit akar Isten a betegséggel? A betegség emberi életünk kel- lemetlen kísérője. Legtöbbször nagyon rosszkor jön, sokáig _ marad és előfordul, hogy elkísér egészen a sírig. Vele kapcsolatban sokféle kérdést szoktunk felvetni. Kérdezzük, hogy miért látogatott meg éppen minket, milyen kórokozók okozták, milyen módon lehetne tőle mielőbb megszabadulni. De csak nagyon kevesen teszik fel azt a kérdést: Mit akar Isten elérni a betegséggel az életünkben? Mi az Ö szándéka, célja vele? Próbáljunk most ezekkel a komoly kérdésekkel szembenézni. Tstennek a betegséggel nem az a célja, hogy napvilágra hozza, ki az igaz és ki a bűnös. Sajnos, vallásosan gondolkodó emberek még ma is beleesnek abba a tévhitbe, hogy minden betegség jelentkezése Istennek az embertől való haragos elfordulását jelenti. Milyen sokszor hallani kegyes emberek panaszát: miért sújt Isten éppen engem, amikor igyekszem Neki szolgálni és a büntetését nem érdemiem meg. Gyógyíthatatlan betegség mögött nagyon sokan sejtik konkrét bűn büntetését s viszont az egészséget Isten olyan ajándékának látják, amivel az igaz embereket jutalmazza. — Nem szabad beleesnünk a Jézus-korabeli zsidók tévedésébe! Nem igaz, hogy a beteg ember gonosz és az egészséges ember jó. Nem igaz, hogy Isten a beteg emberre haragszik és csak az egészséges embert szereti. Ez a szemlélet felületes és hamis. isten a betegséggel figyelmez± tetni akar minket emberi életünk romlottságára. Ahogyan a lázmérő magasra szökkenő higanyszála jelzi a szervezetben fellépett zavart, úgy jelzi emberi életünkben a betegség a bűn jelenlétét. Azt, hogy az ember és az Isten között a kapcsolat megromlott. Nem lenne betegség, szenvedés és halál, ha az ember egészen otthon lenne Istennél. De mivel a teremtmény elszakadt Teremtőjétől. ezért romlott meg az ember egészsége is — a bűn következményeként. Bárcsak lenne számunkra minden betegágy, minden kórház, minden mentőautó és minden koporsó bűnbánati prédikációvá, hogy fájna nekünk nagyon emberi életünk romlottsága. A betegségben Isten meg tíkarja mutatni kicsinységünket. Isten megengedi gyermekeinek, hogy nagyszerű eredményeket érjenek el és ezeknek örüljenek. De azt nem engedi meg, hogy az emiber az ö trónjára, az Ö helyére próbáljon ülni. Minduntalan figyelmeztet arra, hogy kicsinyek, teremtmények, kegyelemre szoruló lények vagyunk S ebben a munkájában felhasználja a betegséget is. T sten azt akarja, hogy betegsé- günkben őhozzá kiáltsunk segítségért. Ez nem zárja ki az orvos- tudomány eredményeinek igénybevételét. Igenis szabad hálás szívvel elfogadnunk az orvos segítségét, a gyógyszereket, a kórházi ápolást. Szabad örömmel tudomásul venni I azt is, hogy hazánkban ma milyen széleskörű és jól megszervezett a betegek orvosi ellátása. Emellett azonban Isten a betegségben meg akar tanítani minket imádkozni. Azt akarja, hogy minden szenvedésünkben, bajunkban gyermeki bizalommal kérjük segítségét. „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején és megszabaáítlak téged” — biztat igéjében (Zsolt. 50, 15). A leggondosabb orvosi munka és a legkorszerűbben felszerelt műtő sem teszi feleslegessé az imádkozást. Viszont semmiképpen sem az orvosi munka lebecsülése, ha a keresztyén ember elsősorban Istennek köszöni meg gyógyulását. „Szenved-é valaki közietek? Imádkozzék. Öröme van-é valakir.sk? Dicséretet énekeljen.” (Jak. 5713.) Isten Jézus Krisztusban olyan Szabadítót adott nekünk, aki megtörte a betegség hatalmát, is. Érdemes tehát Istenhez kiáltani mindenkor gyógyulásért a Szabadító Jézus nevében. A betegség átélése segít abban, ■“rx hogy mások szenvedését megértsük. Nekünk szeretettel kell lennünk szenvedő embertársainkhoz. A szeretetben pedig mindig sok megértés van. Viszont igazán megérteni valakit csak akkor tudunk, ha valamit átéltünk már az ő szenvedéséből, ha megpróbáltuk hordozni azokat a terheket, amelyek rá nehezednek. Isten nem akarja, hogy hideg, részvétlen szívvel álljunk meg embertársaink betegágya mellett. Azt akarja, hogy bele tudjuk élni magunkat beteg testvérünk helyzetébe és ilyen módon szeretettel tudjuk hordozni szenvedésének terhét. Ezért is küldi ránk a különféle betegséget, hogy annak átélése megértőbbé tegye a szívünket Tsten a betegséggel végeredményben azt akarja elérni, hogy közelebb kerüljünk Hozzá és vágyakozzunk a végleges szabadulás után. Nagyon sokan a testi gyógyulást, az egészséget tartják a világon a legnagyobb kincsnek. Valóban nagyszerű érzés tapasztalni a gyógyító erők győzelmét a beteg szervezetben a kór felett. De nekünk tudnunk kell, hogy Isten teljes és zavartalan egészséggel az örök életben akar minket megajándékozni. Ezt az örök életet pedig Jézus Krisztusban nekünk adta. „Akié a Fiú, azé az élet” (1. J. 5, 12.). Életünk legdöntőbb kérdése tehát az, hiszünk-e; egészségünkben w betegségünkben örömünkben és bánatunkban, életünkben és halálunkban, az egyszülött Fiúban, Jézus Krisztusban. Ha nem, akkor a betegség keserves nyűg, iszonyú teher, vagy félelmetes rém lesz az életünkben. Ha viszont igen, akkor a betegség áldott eszköze lehet Istennek az életünkben régi énünk megtörésére s az üdvösség reménységének szívünkben való felébresztésére. A betegség végső célja az, hogy egyre jobban vágyódjunk Istenhez és egyre jobban szeressük azt a Jézust, aki minden betegségünket elhordozta. Tarjáni Gyula Eislebentöl — Eislebenig [ Luther élete Másképp nem tehetek Márton legyen a neve ! Az utcák csöndesek már, de Möhrából való Luther Járwséknál nehéz az éjszaka. Gyermeket várnak, és a kemény bányász együtt szenved asszonyával. Lassan megy az idő, hiába kergetnék. Tíz óra ... tizenegy..: S mielőtt a toronyőr megkiáltaná az éjfelet, világra érkezik a gyermek. Fiú. A második, 1483. november 10. Éppen négyszázhetvenöt esztendeje. S másnap az eislebeni Péter-Pál templom keresztelő-kápolnájában csurran a keresztvíz: „Márton legyen az ö neve!” A sorsdöntő villám 3505; júliusi forró délután. Két jogászfiú bandukol a híres erfurti egyetem felé. „Mar- tinus Luther ex Mansfelt” az egyik. Szűk vállán büszke apja nagy reményeit viszi: legyen különb ember minden ősénél. „Atyám azt mondta rólam, hogy vezetőember leszek, talán bíró...” Alig veszik észre, hogy mögöttük vihar kerekedik. Csapkod a villám, s egy közeli dör- dülésre Márton rémülten kiált: „Szent Anna, segíts, szerzetes leszek”. S a nagyreményű jogász 1505 július 17-én megzörgette az erfurti Ágoston-rendi kolostor súlyos kapuját. Sarut- lan rend, kolduló szerzet. Az igaz ember hitből él „Jámbor szerzetes voltam, és a szerzetesi szabályokat olyan szigorúan tartottam meg, hogy elmondhatom: ha valaha szerzetes a mennybe jutott szerzetesi életéért, akkor én is a mennybe jutottam volna ... Mert én nem a gyomromért, hanem örök üdvösségem végett tettem szerzetesi fogadalmat...” De a kérdések kérdése mélyebbről dörömböl: „Hogyan nyerhetem meg a kegyelmes Istent?” Aki a szegény bűnöst maga elé ereszti, irgalniasan kezeli, s akit nemcsak félni kell, hanem szeretni is lehet . Ebben a gyökérkérdés ben kap az öngyötrő szerzetes döntő eligazítást a kézbekerült bibliából, Róma 1,17-nél: „Az igaz ember hitből él”. Tudniillik a Krisztusban való hitből. Hogy élhessen az ember, igaznak kell lennie, bogy igaz lehessen, Krisztusra szorul, s hogy Krisztusra szorul, ez a hit. Luthernak a felfedezés „mennyországot” jelentett, az egyháznak: reformációt. Zuhog a kalapács Nagy, testes ember a búcsú-komisszár. Aranybetűs könyvből hirdeti a pápai szót: „Mi, tizedik Leó, római pápa, Krisztus földi helytartója, Péter és Pál utóda, Tetzel János úrnak, dominikánus atyafinak, eretnekek bírójának, apostoli biztosnak, teljhatalmat adtunk, hogy bő búcsút osszon az egész világon. Megoldozhat minden bűnből, teljes bocsánatot hirdethet a haldoklóknak, bezárhatja a pokol kapuját, megnyithatja a paradicsom ajtaját...” És jönnek öreg anyókák, kegyes asszonyok, férfiak is jönnek. Riadtan számolgatják: elég-e a tallér? Mert ára van a cédulának... Luther prédikál az igazi bűnbocsánatról s levelez a gyalázatos ikufárság ellen. A vásár folyik tovább. Felszegezi hát 1517. október 31-én déli 12 órakor a wittenbergi vártemplom kapujára hires 95 tételét. Bent a templomban akkor még sötét volt a világ: hazugság múzeuma a vártemplom hajója. Szűz Mária teje, szalma Jézus jászol-bölcsőjéből, a megölt bethlehemi kisdedek maradványai, próféták fogai: aki mindent végignézett, ezer- négyszáznegyvenhárom purgatóriumi év kínjaitól szabadulhatott meg. Sűrű babona. De kint az ajtón zuhog a kalapács, s veri a reformáció első tiszta hangjait: „Amikor Urunk és Mesterünk azt mondta: »Térjetek meg«, azt akarta, hogy hívei egész élete megtérés legyen.” A nagyvonalú Kajetán bíboros azt gondolta, hogy csak hat betű az egész: „re-vo-vo", „visz- szavonom". Ajánlotta is sűrűn az ágostai kihallgatáson: „Re-vo-ca”, „vond vissza!” Luther nem vont vissza semmit. Miltitz, a kamarás, puhító szóval próbálkozott. Eck János, a tanár, mérges vitával — hiába. Aztán a császár következett. Az alig húsz éves V. Károly első országgyűlésére idézi a reformátort, Wormsba, 1521 márciusában. Elmegy, és a fényes gyülekezetnek azt mondja, hogy csak az igének enged, ha abból meggyőzik. De a császár inkább a hatalom eszközéhez nyúl: átok reá. „Itt állok, másképp nem tehetek, Isten engem úgy segéljen. Ámen!” Hős? Jobb, ha úgy mondjuk, hogy hűséges. Az első evangélikus parókia A házasélet sem magánügy, Lutheré éppen nem. De azért itt adjuk át a szót neki magának. „1525-ben házasodtam meg... E cselekedetemmel meg akartam erősíteni, amit tanítottam. Isten így akarta és így lett. Mert én sem szerelmes, sem heves nem vagyok, hanem szeretem feleségemet. Ha valaki a wormsi gyűlésen azt mondta volna, hogy hét év múlva házasember leszek, feleségem, gyermekeim lesznek, kinevettem volna. Nem akartam én ilyen messzire menni. Hiszen csak a búcsú ellen akartam küzdeni... Isten jól gondoskodott rólam, hogy ilyen asszonyt adott... Katámat nem adnám oda sem Franciaországért, sem Velencéért... 1526. június 7-én született első fiam: János, 1527-ben leányom: Erzsébet, 1529-ben, mennybemenetel napjának éjjelén Magdolna, 1531-ben november 29-én Márton, 1533-ban január 28-án Pál. Gazdagabb vagyok az egész világ összes pápás papjainál...” „A testem ez!" Nem „transzszubstanciáció”, ahogy a pápások tanítják, de nem is csak jelképes emlékezés, ahogy a svájciak állítják, hanem „kon- szubsztanciáció”: ez történik az úrvacsorában. „Nem vagyunk mi olyan balgák, mint ahqgy némelyek vádolnak, nem képzeljük, hogy Krisztus teste olyan durván van jelen az úrvacsorában, mint a kenyér a kosárban és a bor az iccében.” Nincs átlényegülés, hanem együtt a kettő: a valóságos kenyér és a valóságos Krisztus-test, mert Ő mondta, hogy „ez a testem”. S ahol az ige ilyen világos, ott engedni, alkudni nem lehet. Zwinglinek Mar- burgban két napi vita után csak ennyit mondhat; „Tibennetek más lélek van". Ugyanabban az évben ír két páratlan könyvet a tiszta tanításért: A Kis- és Nagykátét. Jövőre lesz 430 éve. A wittenbergi fülemüle „A zene Isten gyönyörű és dicső adománya, egyenesen a teológia rokona. Semennyiért sem adnám csekély zenei tudásomat. Rá kell kapatni és állandóan szoktatni az ifjúságot erre a művészetre, mert ez hasznavehető embereket nevel.” Hogy 32 éneket írt-e Luther, vagy 38-at, azt nem tudni biztosan. Nem volt költő, mégis hatalmas énekei vannak. Barátai azt mondták, hogy ezek az énekek „szárnyas evangélisták”, az ellenségei, hogy „gyilkos fegyverek”. Enekkincsünk legdrágább darabjai a Luther-énekek. Az „Erős vár...” kéíszáziéle nyelven zeng szerte a világon. Négyszázharminc éve született. Jövőre 24 Luther-ének éri meg születése 435 éves fordulóját. Például ez is: „Jer, örvendjünk, keresztyének, Jer, énekeljünk vígan!” Szabó József (Folytatjuk)
