Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-07-20 / 29. szám

babel utAn Helyét sem' tudni már, hol emel­kedtek az egeket vívó falak, melyek, nek tövéből szétszéledtek a szur­koskezű, hadonászó építők, — akik­nek ajkán nyelvekre szakadt az ad­dig egyértelmű emberi beszéd. A kövek elmáltak az időben, de ez a másik fal, az érthetetlenségé, ma is áll és nemzetekre osztja a torony- rakók unokáit. Kemény munkával rést nyitha­tunk rajta és szót válthatunk oro­szokkal, angolokkal, de a földön ma beszélt ezeregynéhány nyelvet megtanulni lehetetlen. Mezzofanti, minden idők legnagyobb nyelvzse­megpróbált azóta, — Zamenhof Lázár megalkotta az eszperantót — nem sikerült. Bábelnél nemcsak a nyelv, de az emberi akarat is elvesztette egye­temességét. A bűn, az Isten ellen ágaskodó emberi akarat az oka hi­tünk szerint nyelvünk és akaratunk különbözőségének, hasonlóan az em­beriséget ért előző csapásokhoz, az Éden elvesztéséhez, az özönvízhez. Jézusnak, a nagy Építőmesternek, a Szegletkőnek, az Isten templomát három nap alatt felépítő Mesternek kellett eljönnie ahhoz, hogy az első pünkösdkor Jeruzsálemben leomol- jon Bábel fala, kitisztuljon az ősi hangzavar és mindenki a maga nyelvén hallja a soha el nem múló beszédet, — Krisztus Evangéliumát.. Igaz, hogy a nyelvi különböző­ség azóta is fennáll, de a beszédek, melyek akkor, annyi nyelvén hang­zottak, meghozták az egységet azok­nak, akik örökösei Isten egyértelmű üzenetének. Nekünk, akik valljuk ezt az üze­netet, nem lehet közömbös a meg­osztott, ezemyelvű világ problémá­ja — hiszen az akaratok szembenál­lása háborút, minden eddiginél ir­tózatosabb pusztulást jelenthet. A béke és szeretet evangéliumi nem­zetköziségét kell munkálnunk, mely­ben az értő, okos szó rendezi a kér­déseket, A nyelvtanulás több annál, hogy értjük-e a külföldi magazinok szö­vegét, vagy csak a képeket nézeget­jük, — út az egy vérből teremtett idegenek szerető megértése, az Igé­ről való beszéd, a holnap nyugal­mának megóvása felé. A jövő nem csupán csúcstalálkozók zöldasztalai mellett alakul, mint ahogy az Ige sem kizárólag papok száján át ter­jed a világban, — hanem az is mun­kása, aki levelet ír prágai, londoni barátainak, vagy elbeszélget velük egy budai sörkertben. A holnapnak, a holnaputánnak, — de legfőképpen Istennek vagyunk felelősek a szere­tet és a szólás talentumaiért, me­lyeken Isterí akaratából megváltható a jövő békessége. Turchányi Sándor Jézus és a fösvényasszony (Hódmezővásárhelyi népmese) Jézus Krisztus a földön jártában- keltében, egyszer nagyon megéhe­zett, bement egy házba és kérte a gazdaasszonyt, hogy adjon neki va­lamit, amivel az Úristen megál­dotta. De az asszony olyan fösvény volt, hogy nem adott neki semmit. Azt mondta az Űr Jézusnak, hogy már két napja ő sem látott egy falat kenyeret sem. Pedig nem mondott igazat, mert hat kenyér és egy szép cipó sült épf pen a kemencében. Krisztus Urunk látta ezt jól és amikor látja, hogy az asszony semmi nélkül !kikergeti, így szólt hozzá: „Ne is adjon hát az Űristen” — azzal elment dolgára. Mikor az asszony szedné ki a ke­nyereket, uramfia! mit lát? Egy- töl-egyig mind kővé változtak. Hány kenyeret kaptál, ami kővé vált a kezedben s nem enyhítette senki éhségét? Hány élő kenyeret kaptál, Igét, ami kővé vált az aj­kadon s nem adott életet annak, aki hallgatta? Reményik Sándor így sír „Kenyér helyett" című ver­sének a végén: „Zuhogj fejemre kővé vált kenyér! Én vétkem, én igen nagy vétkem!”— Sírtál-e már így? Fájtak-e már néked a kővé vált kenyerek? Pedig de sok van! Házai nem tudsz belőlük építeni, csak esetleg krtyavárat! De sok­szor felbotlasz bennük és felhorzso­lod a térded! Ideje lenne már el­takarítani őket! Hernád Tibor EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarország! Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság, Felelős szerkesztő: Groó Gyula Felelős kiadó: Juhász Géza Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VTLI., Üllői u. 24. Előfizetési ára egy évre 60,— Ft, félévre 30,— Ft. Telefon: 142—074. Csekkszámla: 20412—VIIIs 10 000 példányban nyomatott. ZRÍNYI NYOMDA Felelős: Bolgár Imre, Fatányér Néhanapján elkél, de csak a vál­tozatosság kedvéért, vagy különckö­désből: egy kis falusias romantika olykor határozottan üdít. Egyébként viszont sokkal szívesebben eszünk porcelántányérból. Az éhes ember azonban nem sokat fintorog: nekiül a fatányérnak is és egykettőre bele­üti a kanalát. Ismerek valakit, aki azért nem jár templomba, évente csupán egyné­hányszor. mert egyetlen kedves em­berét, akinek a színvonalával és stí­lusával meg van elégedve, csak rit­kán van alkalma meghallgatni. A többi papra talán gondolni sem tud másképp, mint fanyalogva. Az ige csak aranytányérról jó neki. Vagy talán nem is az ige fontos számára. De hadd kérdezzem meg: ki lakott már jól tányérral? Ne vessük meg a szerény „tála- lású“ igét. Akik az igazságot éhe­zik és szomjuhozzák, megelégíttet- nek. Még fatányérból és favederből is. Bodrog Miklós Egy kirándulás margójára A piros négyszög mutatja az utat a cél felé. Ezen a jelzett úton halad a kis csapat a hegynek fel. Az út mellett egyelőre csak a faluszéli kertek húzódnak. Az útfélen dió­fák, beljebb szőlő, közben itt-ott egy darab krumpliföld virágzik. Egy-két helyen még málna is incsel­kedik az arrajárákkal. — A dió még zöld és teljesen ehetetlen, de a vá­rosból kiszabadult fiatalokat ellen­állhatatlanul vonzza. Tépni kell. Az értelmes magyarázkodás itt nem sokat segít, annál többet a gazda váratlanul megszólaló szemrehányó hangja a szőlőből. — Pár kilomé­terrel feljebb már felesleges teher a zöld dió, nem lehet vele mit kez­deni, elhajígálás a sorsa. Érdemes volt leszedni? — Persze, ha az em­ber a dolgokat mindig előre meg­gondolná! Pedig nem ártana. Első pihenő. Evés, aztán egy kis környezettanulmány és játék. Nem mindenki játszik. Van, aki csak néz­ni szeret és dirigálni kívülről. Pedig a játék is csalk úgy igazi, ha abban mindenki résztvesz. Van fegyelme­iii!i:iiii:!ii:i;i:iíiiiii:iii;i!iii,iíiii;i;i!liiii,M;i uj iimiitiiiii.Miiiiiiiim m niíi!í:II:Ijiiiii:i.ii;iíi:i;i:i:í!Iíiiii;i.i.i i.i,iíM:it:iii:iii!i:i Az elismerés és az öröm hangján kell szólnunk az idei könyvkiadás­ról. Minőségileg is szép a termés, örülnünk kell annak is, hogy könyviadásunk kész tekintetbe ven­ni az olvasók kívánságát és hamar kifogyott, állandóan keresett köny­vek újramegjelentetéséről gondosko­dik. Erre valóban szükség van. Egy közvetlen élmény is ezt mutatja. A villamoson a vidám könyvek sorozata legújabb kötetét olvasom. Kis lilafedelü, tenyérnyi könyv. Móra Ferenc: Tápéi diplomaták. Ára 4 Ft. Megkérdezi a kalauznő, hogy mit olvasok. Eddig a vidám könyv­tár mindegyik kötetét megvette és Nagy emberek, LUTHER: A hazugság olyan, mint egy hógolyó. Minél tovább hengerí- lik, annál nagyobb lesz. LEO TOLSZTOJ: Szeretet nélkül lehet fát aprítani és szeretet nélkül lehet téglákat formálni, de szeretet nélkül nem szabad gyermekekkel bánni. Fr. HEBBEL német filozófus: A közönség megtapsol egy tűzijátékot, de nem tapsolja meg a napfelkeltét. EHM. VVELK: Egy szerető édes­anya, Istennek láthatóvá vált keze. J. HAYDN osztrák zeneszerző: Ahogyan nekem adatott, úgy adom. De amikor Istenre gondolok, annyira eltelik szívem az örömmel, hogy a kóták, mint az orsóról a fonál, gör­dülnek kezemről és mivel Isten ör­vendező szivet adott, bizonyára meg­bocsát, ha örvendezéssel szolgálok Néki. mind el is olvasta. Siet a vásárlás­sal, mert néha megjárta. Csak hosz- szas keresgélés után tudta megsze­rezni a legújabb kötetet. Tőlem is azt akarta megtudni, vajon nem egy olyan kötetet tartok kezemben, amely még nincsen meg neki. Kérdeztem, hogy ezt elolvasta-e már. Elolvasta, s nagyon tetszett neki. Szereti Mó­rát. Milyen jó, hogy az ő könyvei is, főleg az ifjúságiak egymás után jelentek meg. Miért szeretik őt? A kezemben tartott kis kötet végén van egy kis tanulmány róla. Befe­jező szavai azt hiszem megadják a választ. Ezt olvassuk szó szerint: „1934. február 8-án halt meg Móra Ferenc, a becsület és szeretet evan­géliumának igehirdetője, ö elment, evangéliumát azonban itt hagyta." nagy mondásai BOYLE RÓBERT angol fizikus: A Biblia mellett minden könyv, még a legjobbak is, csupán a bolygókhoz hasonlóak, amelyek a naptól nyerik világosságukat. LUTHER: Isten igéjével nem lehet tréfálni; ha nem érted meg, vedd le előtte a kalapod! RICHTER LUDVIG; az ismert né­met festőművész: Jézusnak minden szava mérhetetlen mély és örök, igaz és leleplezi az emberi természetet és Istennek erejét a legdicsőségesebben. Erre örökké lehet építeni és egy szó­tag sem csal meg. Ö maga az örök igazság! Nekem legyőzhetetlen vá­gyam, hogy a Bibliát olvassam! RÜCKERT FRIGYES költő mon­dása: Isten elől — csak Istenhez le­het menekülni. ző, közösséget -formáló ereje< A kU maradottak talán éppen ezért nem vesznek részt benne? — Vannalk primadonna-jellemek, akik kéretik magukat. A primadonnáskodás nem­csak a többieket zavarja, — ego-i centrizmust takar: „Jaj, most ve­lem foglalkozik mindenki!” — De csak addig, míg meg nem unják. Aztán egyszerre csak. azon veszi észre magát az ember, hogy kizárta önmagát a közösségből. „Messze van még a turistaház?” —* „Nincs itt sehol egy kis víz?" — Nem szokta a cigány a szántást! —i Pedig néha meg kell tenni. Különö-1 sen, ha az ember önként vállalta. —t Vagy túl nehéz a feladat? — Akkor nem szabad vállalkozni rá• — Dehát egyáltalán nem árt, ha az ember kitartásra és önuralomra szoktatja magát. Sokszor van szükség rá az életben. Aki komolyan célhoz akar érni nem is nélkülözheti. A keresz­tyén életben sem. Csak ÍQV tudjuk megfutni „az előttünk lévő küzdő­teret” és legyőzni a vágyak katla­nából feltörő gonosz kívánságokat. „Hahó! Itt a cél!" — Csakhogy nem olyan a hely, amilyent vár­tunk. Ennél szebbet és jobbat már útközben is láttunk nem egyet. Nem is maradunk sokáig. Eszünk, egy kicsit pihenünk, aztán tovább. Az első fáradtságon már túl vagyunk. A szebb és jobb helyért érdemes még egy kicsit fáradni. — Jó, hogy­ha az emberben dolgozik a jobb és szebb utáni vágy, ha nem elégszik meg erőtlenül a könnyen elérhető­vé!, Persze a reálítással számolni kell így is, elérhetetlen álmokat nem érdemes hajszolni. Jó itt lenni! — A zöld, puha pá­zsiton elpihenni, a madarak énekét hallgatni, a patak medrében szikiá- ról-szi'klára ugrálni, sokszínű virág­ból mezei csokrot szedni, nemzetek labdáját játszani, nyirkos barlang mélyén titkokat kutatni. Melyik a jobb szórakozás, vagy együtt mind? — Azt mindannyian érezzük, hogy Istennek drága ajándéka ez a ben­nünket körülvevő ezercsodájú ter­mészet-világa. Legyen hála érte, hogy felüdülhetünk általa. — Hátha még bogáncs meg csalán sem len­ne! Nem volt mindig és egyszer újra nem lesz. Az út lefelé visz. Sokszor úgy ér­zi az ember, hogy nehezebb lefelé menni, mint felfelé. — Csak azért, mert szívünk visszahúz a pihenés kedves helyére? — Vagy valóban fárasztóbb a lemenetel? —. Nem minden lemenetel nehéz. A bűn mélységébe irtózatos gyorsasággal le lehet jutni és közben fáradtságot sem érez az ember, — csak utána! Újra feljönni nagyon nehéz, majd­nem lehetetlen. De van Egy Segítő Kéz, amely mindig kész lenyúlni ér­tünk és a magasba emelni. — Igen sokat■ segíthetünk egymásnak is, úgy, ahogy ott a patak sziklás med­rében sokszor nyújtottuk ki egymás felé kezünket. Mezősi György 3. L. Jézus példázatai Z. Ax dvwze-tt ftiU Melki, a Kármel hegyén lakó pásztor, kora réggel kihajtotta juhait a legelőre. Kezében pásztorbotját tartva, lassan ballagott, szólon- gatva juhait. A legelőre menet Melki mindig a juhok előtt ment. Oda vezette a nyájat, ahol jó legelőt, selymes, puha füvet találtak a juhok. Esténként, hazafelé jövet, majdnem mindig a nyáj után ment. Így könnyebb volt vigyázni arra, hogy egyetlen juh se marad­jon el a nyájtól. Melki vidám volt. Boldogan számolgatta magában, hogy mennyire meggazdagodott az előző évben. Most 100 juha van. Ez nagy kincs! Igaz vannak, akiknek ennél jóval több is van — állapította meg. Nem volt semmi irigység a szívében. Megelégedett avval, amije volt. Amint kifelé haladt a nyáj, Melki megállt az út szélén és számlálni kezdte juhait. — Egy, kettő, három ... Hosszú ideig tartott, amíg végig számlálta a nyájat. — Kilencvennyolc, kilencvenkilenc, száz. Mind megvan! — mondotta. Amikor a legelőre kiértek, Melki leült egy kőre és figyelte nyáját. Néhány juh messze ment. Ezeket visszahívogatta. Mindegyik ér­tette hangját és visszafordult. Amíg a nyáj legelészett, bőven volt ideje gondolkozásra. Visszaemlékezett gyermek­korára. Eszébe jutottak azok a történetek, amelyeket az öregektől hallott, a pusztai ván­dorlás, éhínség, Izrael népének szomorú élete az egyiptomi fogság idején. Melki ősei pásztorok voltak. Erre büszke volt a család. Hiszen Ábrahám, Izrael népé­nek ősatyja is pásztor, volt. Mózes is, aki Egyiptomból vezette ki Izrael népét. Azután Dávid király is nyájat őrzött, mielőtt ki­rállyá fölkenték. Eszébe jutott Melkinek Dá­vid zsoltára s már is énekelte: Az Űr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem.­Pásztor, király. Isten — ezek voltak azok a szavak, melyek Izrael népe számára együvé tartoztak. Melki miközben juhait nézte, saját népére gondolt. Valóban hasonlók az emberek a nyájhoz. Eszébe jutott az is, amit egy alka­lommal a zsinagógában hallott, ahova Isten beszédének hallására, imádkozásra gyüleke­zett egybe a falu szombatonként. A zsina­góga tanítómestere, a rabbi olvasta a szent iratokból: Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, mindenki a maga választotta úton jár. (Ézsaiás próféta könyve 53,6.) Ezért olyan nehéz az embernek Isten hang­ját meghallani és követni Öt — gondolta Melki. Itt az ideje, hogy összeterelje a nyájat és hazafelé induljon. Felállt egy sziklára. Hívo­gató szavát visszaverték a hegyek. A juhok felemelték fejüket, figyeltek és elindultak visszafelé a legelő széléről. Melki egy patak­hoz vezette a nyájat. Amikor mindegyik juh ivott, lassan elindult a nyáj hazafelé. Melki hazafelé menet megint megszámlálta a nyájat. Lassan ment a számlálás, mert a kis juhocskák ugrándoztak. Csak 99-ig tudott számolni- Egy juh hiányzott. Megállította a nyájat és újra megszámlálta a juhokat. Bi­zony csak 99 volt. Hol lehet a századik? Nem soká tanakodott, hanem elindult a kilencven­kilenccel hazafelé. Amikor bezárta a nyájat, visszaindult, hogy megkeresse az elveszettet. Ugyanazon az úton ment, mint amelyiken reggel terelte nyáját. Minden helyet felkere­sett, ahol a nap folyamán a juhok legeltek. Megnézett minden bokrot. Hangosan kiáltott. Hol lehet a századik juh? Lezuhant valame­lyik mélységbe? Vagy vadállat tépte szét? Fölment Melki egy nagyobb dombra, ahon­nan az egész vidéket áttekinthette. Ismét kiáltott. Most mintha hangot hallott volna. Egy juh bégetett valahol. De hol? Figyelt. Ismét hallatszott a juhocska hangja. Melki elindult a hang irányába. Meg is találta el­veszett juhát. — Mit csináltál te itt olyan távol a nyáj­tól? — kérdezte Melki a juhocskától. No, nem baj! Majd segítek rajtad. A juhocska lecsúszott egy szakadékba, gyapja beleakadt a-tüskés-ágakba. Melki ki­szabadította a juhot, megsimogatta, felvette a vállára és énekelve elindult hazafelé. Most ismét vidám volt. Mert megkereste és meg­találta elveszett juhát. Most értette meg, hogy mit jelent a Zsoltár szava: Az Ür az én jó pásztorom! Lent a faluban Melkiék házában nagy volt a nyugtalanság ezen az estén. Azt gondolták, hogy a juhok a pásztor nélkül tértek haza. Amikor megszámlálták a nyájat, egy hiány­zott. Mi történt? — ezt találgatták. Közben Melki hazaérkezett. Vállán vitte a századik juhot. A többi pásztor köréje gyűlt. Az asszonyok és gyermekek kijöttek a ha­zakból. Melki elmondotta, hogy mi történt. — örüljetek énvelem — kiáltotta Melki vígan. — Megtaláltam elveszett báránykámat! Ezen az estén mindenki vidám volt a falu­ban. Bizony igaza volt Melkinek, amikor azt gondolta, hogy az ember, amikor Istentől el­fordul, hasonló az elveszett juhhoz. Amint a pásztor nem hagyja elpusztulni az elveszett juhot, úgy Isten sem hagyja elveszni az em­bert. Jézus szava hívogatja az elveszetteket Istenhez. Aki ezt a hívogató szót meghallja és megtér, azt Jézus visszavezeti Istenhez. Ahogy a pásztorral együtt örültek mindazok, akik hírét vették, hogy az elveszett juh meg­került, úgy örvendeznek Isten angyalai a mennyben, amikor egy bűnös ember megtér Istenhez. (Svédbői: F. Z.) Prédikáló madarak, rovarok, állatok Amikor már a fecskék elköltöztek régen, egy másik madár még a tél hidegében is csapatostul ott didereg házunk körül. Ez a madár a VERÉB (Máté 10,29. — Máté 13,4.) Sokan vagyunk. Olcsók vagyunk. Párosá­val, kevés pénzért piacon árultak bennün­ket. Istennek mégis nagy gondja van reánk. Egyikünk sem esik. le a ház ereszéről az Ö tudta nélkül. Sokszor bántanak bennünket. Hálókkal összefogdosnak. Hiába csipogunk, tiltakozíjnk -iez elbánás ellen. Még ^bizonyta­lan fogságunkban is szidnak bennünket. Va­lami olyant mond az ember, hogy sok kárt okoztunk neki. Igaz, annyit beváltunk, hogy a magvető után csapatostul jártunk és sze­degettük az elvetett magokat. Amikor Isten, a bőkezű, gazdag Magvető hullatja az ige magvait, a jó magot, mi ott mindig meg­jelenünk, mint a feledés madarai és elkap­kodjuk, Ikikapkodjuk a szívetekből a jó ma­got. Óvakodjatok, gyermekek, akik Isten igéjét hallgatjátoka feledés madaraitól. Mi magunk hatalmazunk fel benneteket: hesse- gessetek el bennünket! Nem fogurik érte megharagudni! Legyetek az igének ne csak hallgatói, hanem megtartói is! „Boldog alki hallgatja, s megtartja Uram beszéded. Ó, nyújts áldások Atyja erre nekünk segítséget; Hogy hallott Igéd jobbítson, kétségünkben bátorítson.” Enekeskönyv 298. cnek 1, v. « Találd ki ! Kedves Gyerekek! Tovább folytatjuk a bibliai képrejtvény versenyt. Találjátok ki, hogy mit ábrázol a fenti kép és azt is írjátok meg, hogy a Bib­liában hol találhatjuk meg. A megfejtéseket a szokott címre (Juhász Géza, Evangélikus Sajtóosztály, VIII., Üllői út 24. I.) küldjétek»

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom