Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-01-05 / 1. szám

Áz Egyetemes Presbitérium (Folytatás az első oldalról) i,Az Egyházegyetem Tanácsa felhívja Veöreös Imrét az egyetemes főtitkári hi­vatal átadására és felhívja az egyetemes felügyelő által előterjesztett Grünvalszky Károlyt a főtitkári hivatal átvételére, az Egyetemes Törvényszék döntéséig. Az Egyházegyetem Tanácsa felhatalmazza az Egyetemes Közgyűlés Elnökségét, hogy az Egyetemes Törvényszék döntése «tán a szükséges végrehajtási lépéseket saját hatáskörében tegye meg és mindezekről az Egyetemes Közgyűlésnek tegyen je­lentést.” Ezután az Egyetemes Tanács Groó Gyulának 1957. július 26-án be­adott panaszát tárgyalta és az egye­temes ügyész előterjesztésére a kö­vetkező határozatot hozta: „Az Egyházegyetem Tanácsa az 1957. július 9-én 22. jegyzőkönyvi pont alatt meghozott határozatát az ottani előter­jesztés értelmében érvényben fenntartja. Megállapítja, hogy a Sajtóosztály űgy- vivő-lelkészi tisztségének betöltésére az Egyetemes Sajtóosztály Elnöksége Groó Gyulát kinevezte és így az 6 kinevezése törvényszerű és számára a díjlevél ki­adandó. annál is inkább, mert ugyan­ezen Tanácsülés 9. jegyzőkönyvi pont 5. alpontjának utolsó bekezdésében az elő­adó bejelentette, hogy Groó Gyula, akit 1956. október 19-én 1956. évi november 1-1 hatállyal a Sajtóosztály elnöke és elő­adója a Sajtóosztály ügyvivő-lelkészéül kinevezett, az Egyházegyetem Tanácsához Intézett levelében kérte részére díjlevelé- nek kiadását,” Utolsó tárgysorozati pontként egyetemes ügyész előterjeszti, hogy a jogbizonytalanság megszüntetése érdekében sürgős szükség van an­nak felülvizsgálására, hogy meny­nyiben kell érvényesnek tekinteni azokat az elvi határozatokat, sza­bályzatokat és ügyrendeket, amelye­ket a két legutolsó Egyetemes Ta­nácsülés, illetve a legutolsó Köz­gyűlés hozott. Az Egyházegyetem Tanácsa a kö­vetkező határozatot hozta: 5,Az Egyházegyetem Tanácsa kimondja, hogy az Egyetemes Közgyűlés döntéséig nem az 1957. június 10-én megállapított szabályrendelet van életben az egyete­mes egyházi iroda szervezetéről és az egyetemes főtitkár hatásköréről, hanem az e tárgyban 1954. június 29-én meg­állapított ügyrend, — az egyetemes jog­ügyi előadói állás jogkörének és szerzett jogainak sérelme nélkül. — Az Egyház­egyetem Tanácsa sürgősen összehívja az Egyetemes Alkotmány- és Jogügyi Bi­zottságot, és felhívja, hogy 60 napon be­lül tegyen előterjesztést á' szükségesnek mutatkozó elvi határozatok, ügyrendek és szabályzatok tervezetének megszer­kesztéséről és megszövegezéséről, hogy a legközelebbi Egyetemes Tanácsülés a szükséges határozatokat meghozza,“ ülése Befejezésül az egyetemes felügyelő a következőket mondotta: termé­szetes, hogy a jogi rendezéssel egyidejűleg meg kell ^szüntetni az eszmei zűrzavart is és fel kell számolni a tévedéseket és félreértéseket. Minden problémát sorra fogunk venni. Meggyőződése, hogy az Egyházegyetem 'Ta­nácsa a mai ülésen exkkel az egyhangúlag hozott határozatokkal jelentős lépést tett a kibontakozás felé. Legfontosabb feladat az egyház egységé­nek a helyreállítása. Nem a szűk megoldásokat kell keresni. Belső har­móniára, minél szélesebb egységre kell törekedni és teljes egyetértésre az egyházon belül. Ki kell kerülni a jelenlegi ex lex állapotból és teljes egyetértésre kell jutnunk a magyar állammal, népünk államával. A mai ülés alapján biztosra veszi, hogy ezt az egyetértést el is fogjuk érni. Mögöttünk A lélek embereinek története tele van eseményekkel, amelyek a múlt vagy a jövő bélyegét viselik magu­kon. Ilyen Dávid lélek-története Is. Összetört lelkű ember volt, amikor Náthán próféta felfedte előtte a valóságot. Kívül körülvette a ki­rályi dicsőség uralma, hatalma tö­retlen volt, de belül csak szegény, bűnösként nyöszörgött. Bűnében nemcsak elpártolt Istentől, akinek mindent köszönhetett, hanem ellen­ségévé is lett. A belső lélek-állapota kockára vetette a külsőt is. Amikor Dávid ezt felismerte, úgy érezte, hogy még a csontjai is összetörtek Isten keze alatt. 51. zs. 10. v. Ezzel kezdődött küzdelme Isten barátságáért. Tudott volna mente­getőzni is és azt mondani: én is csak ember vagyok;.. Uram, ren­geteg dolgom, gondom van, vigasz­talást kerestem a szívemnek. Másra is foghatta volna, mint Ádám és Éva a bűnesetben; Emlegethette volna a körülményeket is, de Dávid tudta kivel áll szemben: a szent, igaz és minden titkot ismerő Ürral. Királyi nagysága éppen ezért a megalázkodásban mutatkozott meg, a bűnvalló imádság forróságában, a kegyelmes Isten ismeretében és ezért inkább feltárta előtte minden bűnét és semmit sem tagadott. 32. zs. 5. v. Az összetört lélék bűnbánó, bűnvalló lélek lett. Ez volt Dávid múltja. A mélység és annak felismerése. Innen azon­ban vezetett már út fölfelé, előre, a jövőbe. 5,Boldog ember az, akinek az Űr bűnt nem tulajdonít” 32. zs. 2. v. A boldog lélek ujjong már ezekben a szavakban. Hiszen mindent lezáró ítélet helyett új életet kezdhetett. Isten szemébe nézett és ezért néz­hetett már az emberek szemébe is. Hát hogyne énekelt volna így »Áld­jad én lelkem az Uraf!” 103. zs. 1. v. Istennek álHása nyugodott meg rajta, az a könnytörlő megbocsátás, amely csak az Űrnél található. S ha Dávid elkezdte már énekét, bizony megtalálta a folytatás szavait is. „Szeretlek Uram, én erősségem!” 18. zs. 1; v. A boldog lélek szerelmes lélek, csordulásig töltött, hálaadó lélek; Hiszen Isten nemcsak ellen­ségei kezéből és lázadó fiától men­tette meg őt, hanem saját magától s ez mindennél nagyobb. Elszakí­totta benne a régi embert az újtól, eltörölte a szégyenteljes múltat és megajándékozta az egészen más jö­vendővel. Ilyen a Dávid lélek-története. Le­gyen ilyen a miénk is! De ebben a történetben ott van a Szentlélek története is. Ilyen csodálatos átalakulást az ember maga nem produkálhat, még Náthán próféta sem. Sőt lelket ösz- szetömi a Sátán is tud, nincs is más célja, mint az, hogy a világ gyötrődő, fájdalmas emberekből áll­jon. Sőt sokszor megkínoz még bűn­bánattal is, de ezzel belekerget a keserűség, szomorúság mélységes mélységébe, némaságba és ki nem enged onnan. Nincs is más célja, mint az, hogy ne ismerjük meg a bűnbocsátó kegyelmet Az csak a Szentlélek csodája, hogy a bűnös felismeri a valóságot, hogy a bűnös könyörgésre fordul, hogy a bűnös meghallja az Ür evangéliu­mét és Isten ellensége Isten gyer­mekévé lesz újra. Bűnös múlt he­lyett megszentelt jövendőt adomá­nyoz. Ez a jövendő nagyobb, mint a múlt, mert örökkévaló ­Mögöttünk egy év — bűneinkkel. Előttünk egy év <—< Isten Szent­leikével. Áldjad én lelkem az Urat! Megismétlik Bach karácsonyi oratóriumát <— A Lutheránia Ének- és Zene­kara január 6-án délután 6 órakor a Deák-téri templomban megismétli Bach J. S. Karácsonyi oratóriumát. Igehirdetéssel szolgál: D. Ordass Lajos püspök. Vezényel: IV el tier Jenő, orgonái: Zalánfy Aladár. — Szólisták: Keresztessy Hédi (szop­rán), Fáik Júlia (alt). Szegleti) Ferenc (tenor), Melis György (basszus), Fo­dor Zsuzsa (hegedű), dr. Sváb Nán­dor (oboa). — Belépődíj nincs. VALLATÓ Ki leszel? Hetek óta jövődet faggatom: ki az, aki még nem vagy, mondd! — tudni akarom Szemed mit von magába s füled milyen zenét -* az ízek örvény-árján mi költözik beléd? Fölgyúl-e, s milyen fénnyel gyűl majd föl homlokod? Lelkedben kit idézel: rontod, vagy orvosod? Nem jelen — te jövő vagy; mérnélek, s nincs mivel Vívok jövendő évek kísérteiéivel. Bodrog Miklós Sajtóosztály HÍREI Közöljük kedves Olvasóinkkal, hogy megjelent a Keresztyén Éne­keskönyv harmadik kiadása. Az egészvászon-kötéses Énekeskönyv 36,— Ft-os árban kapható iratter­jesztésünkben. Közöljük iratterjesztésünk vevői­vel, hogy iratterjesztésünk hétköz­naponként 9-től fél 4-ig, szombaton 9-től fél 12-ig szolgál ki. Közöljük iratterjesztésünk vevői­vel, hogy 1958. január 2-től ít-ig év­végi leltározást végez. Ezen idő alatt az árusítás szünetel. Az 1958. évi bibliaolvasó Útmutató január elején megjelenik. Megren­delhető iratterjesztésünkben. Várady Lajos A JELENESEK KÖNYVE m A „hétpecsétes könyv*4 Á 6. fejezetben kezdődnek azok a látomások, amelyek az olvasónak megmutatják, „aminek ezután meg kell lennie". Képek hosszú sora vo­nul el az olvasó szeme előtt: a láto­mások olyanok, mint az álomképek és aki le akarja írni őket, szavakat keres sokszor megragadhatatlan és kifejezhetetlen valóságok számára. Így van ez a Jelenések könyvében is. Ezért a szerző a látottakat igen sokszor az ószövetségi próféták és későbbi zsidó ún. apokaliptikus írók képeivel szemlélteti. A LÁTOMÁSOK a hét pecséttel lezárt és sűrűn teleírt könyv alap­ján indulnak el. Ez a könyv a jel­képe Isten üdvössége® akaratának, melyet a világra és benne az embe­riségre nézve elhatározott. A köny­vet a Bárány veszi át Jel. 5,7 szerint és nyitja meg. A pecsétek feltörése nemcsak tudtul adja Isten akaratát, hanem azt jelenti, hogy a Bárány végrehajtja, megvalósítja Isten üd- vösséges akaratát, úgy mint amikor a hites bíró végrehajtja valakinek a végrendeletében rögzített rendelke­zéseit. MINDEN PECSÉT feltörésénél új kép jelenik meg, de az utolsó pecsét feltörése előtt szünet áll be s az utol­só pecsétből űj hetes sorozat indul el, melyeket egy-egy trombitaszó ve­zet be. Az utolsó trombitaszónál kez­dődő képből pedig egy harmadik so­rozat bomlik ki, a hét aranycsészéhez kapcsolódva. A trombita szavával je­lezték a jeruzsálemi templomban az istentisztelet egyes aktusait, az áldo­zati bort pedig aranycsészéikből ön­tötték ki az égő áldozati oltárra. Mindez beállítja a látomások képeit a mennyei istentisztelet keretébe. Minden, amit János leír, a mennyei istentisztelet eseménye, de mint ilyen jelkép Isten végső akaratának megvalósulása számára. Helytelen tehát ezeket a képeket úgy magyarázni, hogy bennük titok­zatos jelképek segítségével az egyház vagy a népek története van megjó­solva. Ez a vélemény sok hamis ma­gyarázatra adott okot és ma is sok embert megtéveszt. A képek nem a történelem menetét jósolják meg. hanem Isten végső és megváltozha­tatlan akaratát nyilatkoztatják ki a gyülekezetnek. A HÉT PECSÉT feltörésével kap­csolatos látomások sora a négy apokaliptikus lovas megrázó képével kezdődik. Egymás után hivja elő őket titokzatos mélységekből —• ta­lán a négy világtáj felől — az Isten trónusánál álló négy élőlény. Alak­juk megrajzolásához mintául szolgált Zak. 1, 8; 6, 1—3. ök a népeket rab­szíjra fűző imperializmus, a belső pusztulást hozó polgárháborúk, a nyomukban járó drágaság, éhhalál, a pestis és pusztulás jelképei. A képek egymásutánja emlékeztet Jézus sza­vaira: Mk 13, 7—12; Mt 24, 6—14. Háborúk, országok belső rendjének a felbomlása és a nyomukban járó szenvedés, pusztulás és halál, Isten Ítélete a népeken. Jézus is figyel­meztet: „Mindennek meg kell lennie. De ez még nem a vég!” (Mt 24, 6). A négy, apokaliptikus lovas képe megrázó erővel figyelmezteti a gyü­lekezetei Isten Ítéletére, hogy a megpróbáltatások közepette is ébe­ren. lankadatlan hittel várja Urát. AZ ÍTÉLET a gyülekezetre is megpróbáltatást hoz. Mt 24, 9—12; Mk 13, 9—13 is erre utal. Ezért tárja elénk az ötödik pecsét feltöré­sével kapcsolatos kép a vértanuságot szenvedő gyülekezetei. A vértanuk mintegy áldozati oltáron adják oda életükét és vérük, melyben ókori gondolkodás szerint a lélek és vele az élet lakik —, az oltár alá csurog. János így látja a mennyei szentély­ben az áldozati oltár tövében a vér­tanukat. Az embervilágra zúduló megpróbáltatások közepette sürgető könyörgéssel száll fel kiáltásuk: „Uram, meddig halasztód még az íté­letet!” De Isten türelmet és állhata­tosságot kíván egyházától. Mert a megpróbáltatások még halmozódnak, amint azt a hatodik pecsét feltörése jelképezi. Ahogyan Mt 24, 7. 29 égi jelekről és földrengésekről beszél, úgy írja le János is látomását, me­lyet a prófétáktól vett képekkel szemléltet (v. ö. Ézs. 13, 10; 34, 4; Jóéi 2, 10. 31). Ezek a jelek jelképei annak a félelemnek és belső elesett- ségnek, amely elfogja az embert, a hatalmasokat és kisemmizetteket, az elnyomókat és elnyomottakat egya­ránt* amikor történeti sorsforduló­kon, háborúkban és elháríthatatlan természeti katasztrófákban megsejte­nek valamit Isten haragjának meg­másíthatatlan ítéletéből, mellyel őket gonoszságukért* bűneikért felelős­ségre vonja: De a Jelenések könyve a gyüleke­zetét nem fenyegetésekkel riasztja és nem rémülettel akarja eltölteni. Természeti és történeti katasztrófák közepette is van csendesség: Isten övéinek békességet ad. Ezt mutatja a 7. fejezet két képe. Az első Isten népének számbavételéről és „elpecsé- teléséről” szól. A keresztséget már az Újszövetség korában „pecsétnek mondották. Isten mintegy hitelesítő pecsétet tétet övéinek homlokára: „Az én juha imát senki sem ragadja ki kezemből”, — mondja Krisztus (Jn 10, 28). Az új nép, a választott Izráel a 12 törzs képében vonul el szemeink előtt és a jelképes szám —• a 144.000 — azt mutatja, hogy Krisztus övéinek seregéből senkit sem enged elveszni, A 7. fejezet második képében ez a nép áll a meg- dicsőültek fehér ruhájába öltözve a győzelem pálmaágával a Bárány előtt. Nagy nyomorúságból jöttek és a Bárány maga tisztította meg őket bűneikből. Még itt élnek a világban és hűséggel szolgálnak hétköznap­jaikban felebarátaiknak, népüknek. Éppen ezzel tisztelik a Teremtő Ür Istent, akié az ég és a föld. Ezért látja János Isten új népét jelképesen Isten trónusa előtt, amint királyi papságként szolgál neki nappal és éjjel és amint „a királyi székben Ülő velünk lakozik“, azaz üdvöt adva ön« magához emeli fél övéit. Karner Károly. Megrendelhető a Sajtóosztályon Budapest, VIII; Puskin u. 12, Káldy Zoltán: BEVEZETES AZ ÚJSZÖVETSÉGBE című könyve, lelkészek és gyülekezeti tagok használatára; A félvászon kötésű, szép kiállítású könyv ára 30,— Ft; Gyülekezeti iratterjesztéseknek 10% kedvezmény; A kecskeméti öregtemplom tövében az uta* ** zás és a hazakészülődés izgalmával vagy húszán is várunk a budapesti autóbuszra. Késő délután van, a nap is búcsúzik már a várostól... Fáradt fénye finoman megcsókol és csendesen végigsimogatja az arcunkat, mint ahogy olyan sokszor így búcsúzott el tőlünk kedvesen az édesanyánk... Én éppen tőle jövök, látogatni voltam egy csendes sírt az őszi akácok alatt... Nem csoda, hogy megakadt a szemem egy várakozó, öreg asszonyon. Ott állt ő is a Pestre készülődök között, karján a kosárral. Nagyon idős lehetett. Ki tudja hány éves? Előttem az öregeknek nincs koruk, csak szép­ségük. Ügy látom mindig az arcukat, ahogy az öregség őszi alkonyatában megszépíti őket a napsugár. Kedvesek, bölcsek, öreg jó szü­lők ... haza készülők... Ajándékozó életek, gazdag gyümölcsfák, akiknek mindig van va­lami csodálatos meglepetés a karjukon tar­tott kosárban... De most nagy riadalom topog a kendős né­niké szemében. Megvan reá az oka. Most állt be a főtérre a „busz" és a kinyiló ajtó elé odatódul a nép... Mi ketten „öregek“ persze hátul maradunk. — Hova utazik, kedves Néni? — szólítom meg csendesen, hogy csitítsam a nyugtalan­ságát. — Lajosmizsére. Tudja lelkem, ott lakunk mi a tanyán ... — No ne féljen, kedves Néni, hanem ven­nék fel a pesti autóbuszra, akkor egy óra múlva indul a másik, a helyi autóbusz, az éppen Lajosmizsére megy. — Igen ám — feleli majdnem sírva a Né­niké, de azzal én már nem, találok haza, mert öreg szememmel már nem látok jól... Szava a szívembe vág. Mintha a fia len­nék ennek a kedves öregasszonynak, vele és érte aggódom.,a A tömeg tolakszik és én ŐRE csendesen imádkozom érte, mint annyi sok­szor az én anyámért: „Istenem, vigyázz reá! Istenem, segítsd meg, hogy hazaérjen.,. O is... ma estére.. És az autóbusz nyitott ajtajában megjelent a kalauz, ö sem fiatal már. Az arcán szem­üveg. A haja ősz. Lehet vagy ötven éves. Az arcvonásai lágyak, kedvesek. Jó embernek nézem... A szívemben lassan ■ felpislákol egy kis láng... reménykedem. Jó ember lehet ez a kalauz. Majd csak megcsinálja valahogy, hogy még a 'sötétség előtt hazakerüljön az én ked­ves öreg nénikém... Q EK De ekkor váratlan esemény történt. Egy ember jött oda és arra kérte a kalauzt, hogy valami reklám-cédulát osszon ki az utasok között. — Amíg nincs rá utasítás, addig nem lehet — utasította el magától a kalauz. Az ember erösködött, vitatkozott, de hiába. A kalauz kemény arccal védte az utasítást, a szabályt, a törvényt... — Hű, itt baj lesz — gondoltam nyugtala­nul. A kalauz mégis csak szigorú ember és az öreg nénikének nincsen előreváltott jegye. égre a reklámos ember elment, a szigorú kalauz pedig ott állt az ajtóban és a tör« vény szerint, az utasítás szerint egymásután szólította szám szerint az utasokat, akiknek jegyük volt, akik Pestre utaztak... Aztán kiszólt a többieknek: „Akik a kör­nyékre utaznak, várják meg a későbbi helyi autóbuszt!“ — Ügy van — erősítette meg a szabályt a gépkocsivezető is, amikor hivatalosan oda­szólt a kalauznak: csak a, létszámig, Pista bácsi! Az öreg néni pedig ezalatt ott állt három kisebb gyermek mellett és csak nézte, nézte az autóbuszt... Nem szólt semmit, csak mi láttuk, hogy nehéz, öreg könnycseppek hull­nak a kosarába... Aztán beült a vezető is. Még egy pillanat és becsukódik az ajtó a „buszon" és ma este egy öreg néni nem fog hazatalálni a vak éjtszakában... De az ajtó nem csukódott be... A tömény­nek is van szíve... A kalauznak is van szeme... Pista bácsi is feltette a szemüve­get, amikor kezelte a jegyeket, de nem volt rövidlátó, amikor kezelte az embereket .n Kiszólt a kocsiból... — Jöjjön csak néni, magát még elbírja a kocsi... és ott az a három gyerek, még az is szálljon fel... A lemaradtak utat nyitottak, az utasok az édesanyjukra, a gyermekükre gondoltak... Es örült, örült a „busz", hogy ma este mindenki hazaérkezik. Még ez a kedves öreg néni is, aki nem lát a sötétben.,. A zsúfolt autóbusz elindul. Pista bácsi, az öreg kalauz, mielőtt feltenné a jegykezelő szemüvegét, még megkérdi: — Hány éves a néni? — 97 vagyok — mondja csendesen — kö­szönöm, hogy elhozott. Kis kukoricát hoztam a fiamnak a tanyáról. Most megyek haza­felé ... Pista bácsi odasúg valamit egy fiatalember­nek, aztán hangosan ezt mondja: — Aki megért 97 esztendőt, az megérdemli, hogy leüljön ... Aztán gyöngéden átölelte, le­ültette a nénikét... Hogy nyugodtan, béké­sen és boldogan mehessen hazafelé ... Az autóbuszban csillogtak a szemek... és a gyönyörű jelenethez tapsoltak a szívek ... n pedig néztem, sokáig néztem Pista bácsi emberré, gyermekké simult arcát... Egy vastag és három vékony ezüst stráf csillogott a kabátja hajtókáján ... Jól van, Pista bácsi! Megérdemelné, hogy a szíve színére cseréljék ki azokat a strófa* kát — aranyra! Jól van, Pista bácsi! Kívánom magának, hogy a maga szívét, életét, öregségét és ezüst haját is aranyozzák be gyöngéden és szere­tettel fiatalok és öregek... otthon és úton mindig az emberek ... Aki így szolgál — megérdemli Mindent megérdemel... Friedrich Lajos ,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom