Evangélikus Élet, 1957 (22. évfolyam, 1-41. szám)

1957-09-15 / 26. szám

cÁ gyermek AZ ISKOLA ÉV ELEJÉN a gyer­mek 'kerül a központba. Ilyenkor a szülő sokkal jobbap figyel gyerme­kére, mint bármikor máskor. Gon­doskodó szeretettel veszi körül és igyekszik minden szükséges dologgal ellátni. Ezzel is könnyíteni szándék­szik nehéz vándordíját. Édesapák és anyák buzdítással, tanáccsal, csók­kal és áldással eresztik útra legdrá­gább kincsüket, a gyermeket. A gyermek a szülőtől kap és vár min­dent. Örömmel fogadja az ajándékot. Ezeknek elfogadásából áll az egész élete. Az ajándékot kéri és várja. Kicsi még és sokszor megbotlik. Nem tud szegény magára vigyázni. Nem egyszer* súlyosan meg is sebzi magát. Fájdalmaival édesanyjához menekül és ha hibázott, félve rejti kicsiny orcáját édesanyja köténye mögé. Bocsánatért esdékel. Tudat­lan még, de bízik édesatyja tudásá­ban, erejében. A sötétben fél egye­dül lenni. Magával hívja az édes­apát, és kicsiny erőtlen kezével erő­sen kapaszkodik az erős, de gyön­géd atyai kézbe. Ha pedig leszáll az est, békében hajtja fejét ólomra, hiszen még gyermek. ■ DE TE MÁR NEM VAGY GYER­MEK. Felnőtt lettél. Magad kezébe vetted életed irányítását. Tervezel, munkálkodsz. Az élettől minél töb­bet igyekszel kiharcolni és a magad erejére támaszkodva, amit csak le­het megszerezni. Ajándékot mór nem ismersz. Isten felhozza az ő napját reád is és néked is ad korai és késői esőt. Sok jót ad ajándék­képpen, amit fel se tudsz mérni és teljesen figyelmen kívül hagyod, hogy minden jó adomány felülről száll alá TE MÁR NEM VAGY GYERMEK. Vigyázol miagadra, hiszen az élet megtanított vigyázni. De bármennyi­re is vigyázol, mégis sokkal többet botiasz mint egy gyermek és sokkal ----------------­tö bb és súlyosabb sebei szerzel ma­gadnak. Igaz már nem jajdulsz fel. önmagadba fojtod fájdalmaidat, könnyeidet. Emészted magadat, de nem vagy hajlandó belátni, hogy té­vedtél. Nem keresed a bocsánat he­lyét és adóját, azt, aki a megrepedt nádat nem töri el és a pislogó gyer­tyabelet nem oltja ki. TE MÁR NEM VAGY GYER­MEK. Erős és bátor vagy. Nincs kire támaszkodnod. Segítségre se szá­míthatsz, hiszen akik körülötted erősek voltak, gyengék lettek. Nincs már hatalmuk, befolyásuk. Nincs senkid, egyedül állsz a világban. Pedig a Megváltó áldott átszegzett kezével kész segíteni neked is és már eddig is sokszor közeledett feléd, de te kitértél előle és biztató szavát nem engedted be szívedbe. TE MÁR NEM VAGY GYER­MEK. A tékozló fiú is sokáig nem volt gyermek. Napról napra boldog­talanabb és nehezebb lett az élete. Csődbe jutott. De minden csődjén keresztül tört az atya szeretete és egy szép napon elindult haza béres­nek. Ez lett életének legszebb napja. Amikor hazaért, csodák csodá’ ára atyja nem béresnek, de gyermekévé tette. Gyermekké lett újra. Életed olyan, mint egy eldobott kő. Lehet, hogy emelkedik, de egyszer kezd zuhanni mindig lejjebb és lejjebb. Hol fogsz kikötni? A mennyei Atya téged is vár. Szeretete áttöri a szí­vedet és mind azt, ami életedben reárakódott mint öröm és szomo­rúság, mint nyereség és veszteség, mint kudarc és bűn. Szóval mind azt, ami gyermekséged állapotából kiemelt és elragadott a mennyei Atya közelségéből. Gyermekké akar tenni. Ne félj, vár téged is, aki a megrepedt nádat nem töri és a pis­logó gyertyabelet nem oltja ki. Solymár András ►^>----------------­mi (T) O S TA LADA ALFONS SCHOSSER ESPERES ÜRNAK SULZ A/N WÜRTTEMBERG Kedves Barátom! A minap szomorú asszony ült iro­dámban. Könnyekkel áztatott leve­let szorongatott markában. A fia írta, aki az őszön több ezer társá­val disszidált és azóta: egy nyugat­európai tábor lakója! Ma holnap 16 éves!.?.. Elmúlt a láz; elszállt a ka­landvágy; becsukódott előtte az a színes világ, mely talán regényes útirajzok, kalandos filmek nyomán élt a szívében. Ma nincs már egyéb vágya, minthogy haza jöhessen. Ezért írja egyik levelét a másik után! Minden levélnek egy a ref­rénje: Anyám, tégy meg mindent hogy haza mehessek. S az anyja? Ezerszer is végig olvasta már a köny- nyekkel áztatott sorokat. Hozzám is azért jött, hogy segítsem hazajönni a fiát. Nem kell mondanom, hogy a szóbajöhető lelkészeknek azonnal írtam. Talán sikerül hazahozatni a fiút,! Ezért írok most neked is Kedves Barátom! Nem első és nem utolsó eset ez. Sajnos naigyon sokan el­hagyták a szülői házat köszönés nél­kül s most Idegenben sóhajtoznak az otthon után. Arra szeretnélek megkérni, hogy ha módodban van, légy segítségére a mi elszéledt fia­taljainknak a hazatérésben. Elvesz­nek a nagy világban, ha nem segí­tünk rajtuk. Ha édesapai szívre, édesanyai ölre kerül egy-egy eltá­vozott, de hazavágyó gyermek, nem csupán egy-egy magyar családban lesz égigérő az öröm, de bizonyára nagy örvendezés lesz az Isten an­gyalai között is. Ismerem érző szíved. Tudom, hogy nem tagadod meg segítséged. A régi barát szeretetével köszönt a szolgálatban testvéred Dr. Kosa Pál lelkész MEGÉRKEZTEK... D. Ordass Lajos püspök vezetésével Szabó József ny. püspök, dr. Nagy Gyula teol. dékán, dr. Wiczián Dezső teol. tanár, dr. Kékén András és Hafenscher Károly lelkészekből álló delegáció hétfőn este hazaérkezett a minneapolisi világkonferenciáról. A hazatérőket budapesti lelkészek és a hozzátartozók csoportja fogadta a Puskin utcai püspöki hivatalban. Turóczy Zoltán püspök és Zászkaliczky Pál püspökhelyettes üdvözölték aa érkezőket, az üdvözlést D. Ordass Lajos püspök köszönte meg. Krisztus hírnökei — Emlékezés a herrnhuti misszió születésnapjára — IFotytatfis as első oldalról) ' ’ tét formálni. Hirdeti, hogy ez a há­rom összetartozik: egyszerű élet, be­csületes munka és keresztyén hit. Ismétlem, semmi látnivaló, nem volt a templomon, mégis tovább néztem, mint Párisban a Notre Dame-ot. — Megnéztem végül az egyház nagy kiadóvállalatát is, az Augsburg Pub­lishing House-t. Sokemeletes, kettős épület. Alul a nyomda, modern, ha­talmas gépekkel. A kiadványok szá­ma sokszáz. A kiadóval kapcsolat­ban lévő könyvesboltok száma négy­ezer. Szívesen kértem volna minta- példányokat a mi sajtóosztályunk számára, de amennyit kérés nélkül kaptam, azt is postacsomagban kell feladnom, mert a táskámban nem fér. Egy nyomdai ellenőr vezetett végig az épületen. Az épületben templom is van. Ott láttam ezt a ké­pet: Luther — egy kézinyomdára tá­maszkodva. Igen, az Augsburg Pub­lishing House templom és nyomda egy épületben, modern kiadásban. l égefelc járunk a gyűlésnek, illő tehát arról is írnom, mit végzett a magyar delegáció. Ordass püspök prédikált, felszólalt, tárgyalt és számtalanszor nyilatkozott sajtónak, rádiónak, televíziónak. Szabó püs­pök is prédikált és egy alkalommal ismertette a magyar evangélizációt. Nagy Gyula sokat dolgozott, mert nagyon tevékenyen vett részt a vég­ső teológiai tételek kidolgozásában és megfogalmazásában. Wiczián és Hafenscher munkacsoportjaikban te­vékenykedtek. Én is ezt tettein, s ezenkívül megírtam most — íme — a tizedik riportot a delegáció útjáról és élményeiről. Dr. Kékén András Az élet prédikál... Az amerikai kongresszus egyik éjszakai ülése még folyt. Sok volt a felszólalás, mert az ülést hosszú időre el akarták halasztani. Egy igen fontos találmányról azonban nem volt még szó. A karzat egyik sarkában egyedül ült és figyelt egy férfi, akinek komoly, bölcs arcán a gond lassan reménytelenséggé vál­tozott. Nem győzött várni, ezért váratlanul felállt és haza ment sze­gényes lakásába. Már szinte félig éhenhalt, mert minden keresetét ta­lálmányába ölte, abba, amelyről a kongresszus még nem tárgyalt. Ott­hon kétségbeesetten térdére esett és ügyét, munkáját Isten kezébe aján­lotta. Többet már nem tehetett... Csak másnap tudta meg, hogy a kongresszus utolsó pontként mégis tárgyalta a találmány ügyét és 30 000 dollárt szavazott meg kísér­letei folytatására. Valaki azt mond­ta a feltalálónak: „Amikor erről az ügyről volt szó, mintha valami meg­szállotta volna a jelenvoltakat.’’ Morse, a távíró feltalálója, tudta, hogy mi volt ez a valami: imádság meghallgatás. Egy évvel később, amikor már munkáját befejezte, ő maga dik­tálta az első táviratot. A szövege így szólt: „Ezt Isten cselekedte...” 225 évvel ezelőtt, 1732. augusztus 18-án történt. Lassan leszállt az este HERRNHUT kicsiny házaira. Itt is — ott is pislákoló fények gyúlnak az ablakokban. Az árvaház első eme­lete is világos már: ide szoktak es­ténként áhítatra gyűlni a gyülekezet tagjai. A csendes utcák kapui sorra nyíl­nak ki s egyre többen sietnek az egyiíttlétre. A gyülekezés alatt a szo­kottnál is élénkebben folyik a be­szélgetés. Mindenki ugyanarról a té­máról beszél. Egy tájékozatlanabb idős asszony érdeklődve fordul társa felé. — Mi indította őket arra, hogy ilyen messzire menjenek? — Emlékszik-e arra a fekete ke­resztyén testvérre, aki nemrég itt járt? — hangzott a gyors felelet. Aki Középamerikábó!, a Szent Tamás szigetekről került mint szolga a dán király udvarába. Ott, a koronázás­kor találkozott vele tavaly ZINZER- DORF testvér. Ö hozta ide közénk néhány napra, hogy felelősséget éb­resszen köztünk, belső megkötözött- ségben élő pogány honfitársai iránt. Ekkor gyulladt meg a missziói tűz DOBER Lénárd és NITSCHMANN Dávid szívében. A beszélgetés egyszerre elhalkul. A zsúfolt teremben mindenki készsé­gesen ad helyet a belépő Zinzendorf Miklósnak és a mögötte jövő két test­vérnek. Egymás mellé ülnek az asz­tal köré és elkezdenek egy éneket. Hatalmas visszhangként folytatja a gyülekezet a Krisztust magasztaló lutheri éneket. Ezután Zingendorf kér szót. Hiva­talosan is bejelenti, amit már csak­nem mindenki tud: Dober fazekas és t A menny kapujában (C. F. Meyer) Álmomban, édes, láttalak, hogy mennynek vitt a léptem; Forrásban mostad lábadat Kapuja közelében. Csak mostad, mostad szüntelen, Káprázíam sugarától, S elölről kezdted sebesen Munkád, ki tudja, hányszor. Megkérdeztem: „Miért fürdeted Lábad könnyáztalottan?” „Mert mélyen jártam lenn veled — Felelted — lenn a porban.” Nitschmann ács engedtek Isten hU vásáriak és néhány napon belül ké­szek elindulni a Nyugat-Indiai szige­tekre. A néger rabszolgák közé akar- jók vinni Krisztus világosságát. Ma vesznek búcsút a herrnhuti gyüleke- zettől... Jól emlékezett mindenki az elmúlt hónapok eseményeire, s arra, hogy a gyülekezet egy része tervüket in­kább csak kalandvágynak ítélte. Jú­lius 16-án azonban az Útmutató igéje bizonyosságot adott mindenkinek, hogy az Úrtól lett ez a dolog és Ö lesz velük minden útjukban. ö fog gondoskodni Nitschmann otthonma­radó feleségéről és gyermekeiről is! A gyülekezet hittel és reményked­ve vesz hát búcsút két kipróbált test­vérétől. Minden jelenlévő egy ének­verset választ s azt a többiek vele együtt éneklik közös búcsúénekként, így erősítik a távolba indulók szívét ’— több, mint száz énekverssel! Fá­radhatatlanul, megújuló erővel zeng a misszió Ura felé, Német, cseh és morva hívők, szegény napszámos vagy kézműves emberek dicsőítik Krisztust ezen az emlékezetes nyári estén. Nem tudják még, mi lesz a nagy tervekből; nem ismerik a ha­tóságok indulatát sem; nem világos még az anyagi fedezet dolga; — de szent hittel és gyermeki alázattal merik a misszió meginduló munká­ját az egyház Urára bízni. A testvéri együttlét végetér. Késő éjszaka borul már az Ür oltalma alatt élő településre. Két nappal később, augusztus 21-én hajnalban örömtől-aggodalomtól csil­logó szemek, kitáruló ablakok, lo­bogó zsebkendők búcsúztatnak egy távolodó kocsit. Zinzendorf Miklós és a két misszionárius ülnek benne. Együtt mennek Bautzen határáig. Kiszállnak a kocsiból, letérdelnek az út porába. A kézrátétellel íkapott ál­dás a Lélek erejét adja a két hírnök­nek. Ez a nap lett a herrnhuti misszió születésnapja. Dober és Nitschmann még aznap tovább mentek Wernigerode—Ham­burg—Koppenhága felé. Az onnét in­duló hajóval Advent 3. vasárnapjáni december 13-án érkeztek meg Szent Tamás szigetére. Nem volt semmijük, — de velük volt az Űr. Lelke vezérelte őket, hogy a puszta földön gazdag aratás lehessen. Magyar evangélikus egyházunk missziói munkájában tanuljunk meg mi is egyedül az Úrra támaszkodni! Ford.: HÁRS ERNŐ dr. F'abiny Tibor Sárospatakon a serdü­lő Móricz Zsigmond előtt egyszerre két kapu tárult fel: Erdély kapu­ja és a Felvidéké. Ma­gyar történelmi érzel­mekre az író Patakon tett szert, ott gombo- lódtak össze lelkében a magyar tájak és száza­dok. A pataiki vár re­naissance öregtornyából 'jó időben ellátni Kas­sáig, ott hullámzik a szem előtt az aranyzöld zempléni róna s ott a, Hegyalja gyönyörű kék kúpjaival, ámelyék- iől még télen is érezni a tokaji bor csodála­tos illatát. Sátoraljaújhelyen is vannak anyai rőkonök, Imregen ugyancsak. A család szá­lai innen szaporodnak és felvezetnek egész a Kárpátokig. Akkor jut el Móricz első ízben Kassára is. A tüneményes tapogató apa viszi magával egyik útjára a legidősebb fiút. Sőt. talán többször is járt akkor Kassán. „Egyszer Kassáról gyalogoltam haza Patákra” — vallja a nagy gyalogló. Hát ez jókora út, s ott sora­koznak fel közben a nagy múlt összes állo­másai. Kazinczy Széphalma van arra. S Bocs­kai. Bethlen és a Rákóczidk szabadságért szóló sereglésénefk országútja az. A pataki kisdiák képében egy érzékeny patrióta érke­zik Kassára. Budapest s az Alföld nagy pa­rasztvárosai előtt a Felvidék tömény urbani- tású, régi építkezéseit megőrző, históriás vá­rosai voltak az író első nagv élményei s lát­ványai. Persze, szép volt Kassa. „Az édes­apámmal voltam ott először, éppen hafminc évvel ezelőtt. Büszke voltam, az ezeréves büszke kiállítás büszke ifjúságában, hogy ne­künk magyaroknak ilyen szép nagy városunk van” — írja a Kassai ború c. cikkében 1926- ban. Esztendők múlnak el, de az alföldi ifjú kapcsolata csodálatosmód folyton meg-meg- újul az észáki vidékkel. 1901 nyarán írja Móricz Zsigmond a nagybátyjának, Pallagi Gyulának Kisújszállásra: „Mi itt úgy kiszá­radtunk, hogy még el se tudjuk képzelni, mi­lyen üdén, vidáman, 1milyen munkakedvvel térhet meg valaki a zordon Kárpátok feny­vesekkel vadregényes tájáról.” Fél év múlva találkozik egy kispesti teaestélyen = ne té-. ^HLóricz 3Lsigmonct és felesécje vessze meg az olvasót az „estély” szó — Holies Eugéniával, Jankával. TTlkerülhetetlenül összefonódott a két ^ lélek. • „Szebb emlékem soha sehol, mint a gömöri hegyékben” — vallja az író a Gyalogolni jó­ban, Janka gömöri lány volt, s az ifjú pár szerelme a gömöri hegyék közt erősödött. „Anyámnak rengeteg rókona volt a Felvidé­ken, de különösen Gömörben. Ha Miskolcon átszállt a bánrévei, vagyis a gömöri személy­re — nevetett apám — minden vasúti bakter, állomásfőnök, első-, másod- és különösen har­madosztályú utas rokona volt, akivel rögtön gömöriesen. magyarul és tótul, rökoni érzés­sel, aggodalmasan és örömmel beszélgetett” — írja Móricz Virág az Apám regényében. Holies Janka apja nagyon szűk körülmé­nyek közt élő bányaírnak volt, anyja, alkit Szklenár Jozefinnak hívtak lánynevén, rop­pant akarattal intézte két fiának s egyetlen lányának jövőjét. Evangélikusok voltak. A házban a, reformáció világossága s jellemne­velő ereje uralkodott. A fiúk Losoncon jártak gimnáziumba, a lány az ország egyik legjobb preparandiáját járta, a pozsonyi állami női tanítóképzőt. Az iskoláztatás költségeit az anya hihetetlen munkabírással — két tehenet is tartott — spórolta össze, hisz az apa kis fizetéséből nem telt volna erre. Kis gömöri bányahelyeken laktak Holicsék, Mecenzéfen, a kis hámorók közt, ahol ásókat és kapákat készítenek és vasláncokat, ott járt Janka pol­gáriba. onnan költözködtek át Vashegyre. Itt kötődött meg a házasság. 1905 januárjában. Nagyrőce az utolsó állomás, azon túl csak a hegyék, székérút, fenyők és felhők. Janka kemény és makacs jellem volt. Nehezen ba­rátkozó, mindenfkit belső értékei szerint meg­ítélő, 'mindig jellem, szavahihetőség, állhata­tosság s megbízhatóság alapján ítélő ember. A képék és levelek a házasság első feléből mit sem. árulnak cl abból, hogy Janlka tüstént szerelmük kezdetén Móricz Zsigmondnaik fö­lébe 'került, ahogy az író egy kései levelében, bizalmasan, önnön védelmére vallja. Boldo­gok voltak, felhőtlenül. Jankára nagy hatással volt Pozsony, az ele­ven városi élet, színház, hangversenyek, tár­saság, az irodalom szókatlan megbecsülése, akár az iskolában, s a történeti környezet, aztán Bécs közelsége s a Duna roppant mél­tósága. Nem csoda, hogy ez a lány boldognak érezte magát a régi Ikoronázó városban. Ki­tűnő diák volt. „Ügy hívták: az okos Holies Janka” — írja róla a leánya. Kislánykorában egyideig Selmecbányán is lakott, egy nagy­néniénél. Pesten is nagynéninél van látogató­ban. a'mikor az említett teaestélyen bemutat­kozik néki a perzselő szemű Móricz Zsigmond. Csetnékre nevezik ki helyettes tanítónak, ott gyorsan megkéri valaki a kezét s akikor a kispesti ifjú előáll, s habár nincs kispolgári tekintélyű állása, mindössze kezdő újságíró — házasságot kér Janikétól. Az ifjú belül már igazi s teljes írónak tudja magát, majd jő a siker napfénye, akkor majd meglátja a világ, kicsoda Móricz Zsigmond. Tfét világ találkozott. A légváltozás, amely- be Móricz Zsigmond evvel a házasság­gal belékerült, érlelte meg benne tudatosan a maga >mondanivalóját kereső írót. Janka ott állott mellette, keresve sem találhatott jobb asszonyt, magához valót, lelkesítőt, tár­sat az írói munka legelső feladatához, az anyag kiválasztásában, a. figurák elképzelésé­ben, egy pompás elemző és bíráló elmét, aki nemcsak megértette az írót, hanem ösztökélte az írói hivatás legrangosabb teljesítményére: a társadalmi forrongást és javítást vállaló írásművekre. „Ha Janka nincs, vajon ki bő- szíti Móricz Zsig'mondot az igazság felismeré­sére, kikiabálására?” — írja Móricz Virág. Pesten Iáknak, még homályban, sikere nincs még a. fiatal férjnék, szegények, de az asz- szony csodálatos szervező erővel fenn tudja tartani önérzetüket és bizalmúkat. Az érint­kezés Janka szülőföldjével nem szűnik meg egy pillanatra sem. Hónapokat töltenek Gö­mörben minden esztendőben. Két fiuk szü­letik s mindkettő csecsemő korában meghal. Az egyik Bandika — mindkettőt így hívták — Rozsnyón van eltemetve, ott halt 'meg Rjozs­nyófürdön egy nyáron. A rozsnyóiak sohse feledkeztek meg a „Bandika” feliratú Ikis sír ápolásáról. (gyógyulást, pihenést, segítséget, élményt, megírnivalót az író évéken át felesége szülőföldjéről kap. Együtt keresik fel Po­zsonyt, együtt járják Bécset, megnézik Prágát. Janka Pozsonyban gyógyíttatja magát, sorra kerül Jolsva, Rozsnyó, Zólyom, a kis Brusznó fürdő. Mindenütt rokonok, barátok, ismerősök fogadják ókét. Bebarangolják a régi felvidéki bányavárosokat, gyalogolnak vagy 'kocsikáz- nak a festői völgyekben, megállapodnak egy- egy forrásnál, amely források minden hegy­oldalban más-más ízűek, mint egy roppant borospince, ahol tminden hordóban másfajta bor van. De a bányák világát is most ismeri meg Móricz, s korábban bárkinél a magyar írók közül ismerkedik a bányászok életével, a nehéz fejtőmurikával a föld alatt. A rozs- nyói piacon kiválasztja magának a legértel­mesebb fiaJkkerest s avval barangol asszo­nyostul hegyen-völgyön. Megnézik Csucso- mot, ahol arannyal áttört antimónt bányász­nak, onnan kis kirándulás Dobsina s a hires jégbarlang, aztán még tovább, Murány vára s a sztracenai völgy, „a világ legszebb völ­gye”. (Gyalogolni jó.) Murány Gyöngyösit idézi, Szklabonya nagy elődjét a realizmus­ban, Mikszáth Kálmánt, Rimaszombatban Tompa. Mihály alákja rémlik fel előtte s meg­tekinti Blaha Lujza szülőházát, a nagy szín- művésznőét. a!ki majd Móricz első színdarab­jának, a Sári bíró-nak egyik alakítója és si- kerre-hozója lesz. Más évben Harsba láto­gatnak, Barsendrédre, ugyancsak rókonökhoz, s alkalma van megint más felvidéki réteg ta­nulmányozására. Ez a község Léva mellett van s a barsendrédi csupa-nemes, kócos, ku­tyabőrű paraszt világból egy ugrás Léva. Ott élte gyermekkorát Reviczky Gyula, áki éppúgy végigjárja az ódon felvidéki városokat diák­korában, 'mint Janka s éppúgy Pozsonyban érettségizik, mint Móricz Zsigmondné, akiről ne'm egyszer mondotta nekünk a férje, hogyha Janka ír, nagy író lehetett volna. Nem vé­letlen, hogy Reviczfkyről regényt alkart írni Móricz Zsigmond. Már készülődött is rá, a halál akasztotta meg benne. Annál többet írt meg Móricz Zsigmond ab­ból, amit Janka meséit el neki. Szala tnai Rezső

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom