Evangélikus Élet, 1957 (22. évfolyam, 1-41. szám)
1957-11-17 / 35. szám
„O jöjj teiemto Szentlélek.. Keresztyének munkakezdésének örök szép könyörgése ez az ének. Minden munkához, amelybe belefogunk, minden útra, amelyre elindulunk, minden feladathoz, amelynek jó elvégzéséért küzdünk, öreá van szükségünk mindenek felett: a Szentlélekre. Öt hívtuk, Hozzá könyörögtünk mi is november 5-e napsütéses szép reggelén a fóti Mandák Intézetben. Négy hónapos kántorképző tanfolyam munkakezdésének napja volt. Zászkaliczky Pál lelkész, az Intézet igazgatója, a napi Ütmutató-igék alapján tartotta a megnyitó áhítatot. „Társakká kell Lennünk Isten félelmében“ — mondotta — „és beleépülnünk Isten házába, az Anya- szentegyházba. Nincs is más feladatunk, de erre rámegy az egész életünk. Kövekké kell lennünk, akik tartanak, szolgálnak. Mindegy, hogy hol: az oromzaton, vagy a fundamentum elrejtettségében, a szószéken vagy az orgona mellett, de ugyanannak az Istennek a szolgálatában és ugyanannak a királyi papságnak a tagjaiként. Isten Lelke ezért munkálkodik, ezt akarja bennünk ...“ — Az áhitat után megnyitotta a tanfolyamot és meleg szavakkal köszöntötte a hallgatókat és előadókat. Az ország minden részéből jöttek résztvevők összesen tizenhármán Bednárik Károlyné (Gyál), Gyüre Valéria (Balassagyarmat), Jung Sándor (Lulla), Kerekes Erzsébet (Torvaj), László Jenő (Veszprémvar- sány), Pctró Márton (Albertirsa), Sikter Lászlóné (Hegyeshalom), Sztropka János (Vácegres), Tóth József (Pusztaföldvár), Záborszky Jolán (Vácbottyán) és a tavalyi rövid tanfolyam három hallgatója: Kókai Pál (Galgagyörk), Pitlik Mária (Cin- kota) és Siklósi Mária (Bakonycser- r,ye). A tanfolyam vezetője Kiss János, az Intézet gondnoka. Ö végzi a zenei oktatást. Mellette van állandó segítségül Pál Edit nevelő s egyben előadó. A hallgatók az elméle.ti és gyakorlati zenei oktatás mellett teológiai képzést is kapnak (bibliaisme- r.‘t égj ház tanítása, gyermek- munka, a gyülekezet istentiszteleti élete, az egyház élete). Az oktatásban három budapesti segédlelkész is segít. Még néhány adat: Ez már a 14. tanfolyam, amellyel egyházunk a kántor-hiányt akarja enyhíteni. Eddig összesen 120 hallgató kapott kiképzést e tanfolyamokon. Jelenleg 80 gyülekezetben szolgálnak önállóan ilyen új kántorok. Egyházunk sok gyülekezetében bizony nagy gondot okozott a régi kántorok elveszítése. De Isten sohasem azért állít nehézségeik elé bennünket. hogy elcsüggesszen és két- ségbeejtsen. hanem, hogy megújítson őszintébb és hűségesebb szolgálatra. A kántori szolgálatnak ma sokkal elevenebben és tudatosabban kell összekapcsolódnia a lelkészi szolgálattal. Kántor és lelkész nem járhatnak külön utakon a gyülekezet kára nélkül. Testvérekké kell válniok a közös hitben a közös szolgálatra. ( Isten áldja meg régi és új kántoraimat — s köztük a most készülőket is — a szolgálatnak ezzel a megújult lelkületével. Dóka Zoltán Bizonyságtevő asszonyok A fofi nagy asszonykonferencia idején jónak látjuk közölni annak a sok levélnek néhány részletét, melyeket szolgálni akaró asszonyok és leányok írnak szerkesztőségünknek. * „A munka vagy szolgálat Isten adománya, és az asszonyt munkán, ha sokszor nincs is látszata, megnyugszik Isten áldása, örüljünk annak, hogy dolgozhatunk. Hányán vannak, akik örülnének, ha szolgálhatnának, de betegség vagy 'más o\k miatt nem tehetik. Ámde munka közben arra is figyeljünk, hogy a lelkünk ne maradjon táplálék nélkül. Mindennap vegyük magunkhoz a lelki kenyeret is. Pár rövid vers a bibliából, ezen elgondolkozhatunk, s érezhetjük, hogy világosságával átjárja lelkünket”, (J. Sándorné.) • i.Egy régi kis könyv került újból a kezünkbe. Régebben már olvastuk, most elolvastuk újra. Lelkűnkben újra feléledt a régi tűz, melyet nagy elődeink szítottak fel példát mutató életükkel. A könyv címe: Luther lelke. írta: Szigethy Lajos. Köz- kinccsé kellene tenni ezt a könyvet. Kezébe adni minden magyar lutheránusnak, hogy éljen és lobogjon benne Luther lelke, olyan hatalmas lánggal, mint égett azoknak az ősöknek a szívében, akik lutheri lelkűk tüzével építették és védelmezték az egyházat. Ez a könyv indította egy kedves barátnőmet a mellékelt vers megírására.” (özv. Gy. Istvánné) Részletek a „Luther lelke”... című versből Hálával gondolok óriásainkra, Akik egyházunkat építették, védték, Áldjon meg az Isten minden mártír lelket, Aki az egyházért ontotta ki vérét. Áldja meg az Isten minden hű szolgáját, Aki szent Igéjét igazán hirdeti, A gyülekezetnek kicsinye és nagyja Hitét és erejét abból merítheti, t0 Erős bástyánk a hit, biztos menedékünk, Kísérőnk, vigaszunk, hű támaszunk nékünk, Bármi támadjon ránk, nem vagyunk elveszve Ha Krisztus igéjét írjuk a szívünkbe. (özv. H. Béláné) * „Szeretett Nagy tiszteletű Űr! Egyidejűleg feladtam 50 Ft-ot az Evangélikus Élet szerkesztőségének címére. Est az összeget minden hónapban fizetni szándékozom a szór- vánvmunka céljaira. Imádságomban hordozom egyházunk nehéz kérdéseit, feladatait és problémáit.” (M. Katalin) MEGCSAPOLT SZÍVEK Ilyen orvosi műtét is van. A sziveket meg lehet csapolni. Az áldott orvos: Jézus. A megcsapolt szívből bőségesen ömlik a víz a Börcsi Öregek Otthonának épületében és kertjében. Először csak egy szívet csorgatott szeretetre az Isten: Garam Zoltán, bobai lelkész szívét. Látta a fáradhatatlan két nővér kínlódását. Mély kútból vizet meríteni, téleú-nyáron mosni, főzni, kertet öntözni: izomszaggató vergődés. Majd az Evangélikus Elet szerkesztőinek szívét csapolta meg. a kérő szó. És írtak és kértek: szeretetet. A megcsapolt szívekből pedig csörgött bőséggel. Élővizek mozdultak, hogy ivóvíz csorogjon. Ilyen az Isten munkája. Egyházunk szíve rákapcsolta adományával külföldi testvéreink szere- tetforrását és pontosan annyi szere- tetfilér patakzott az öregotthon felé, amennyi elindította öktóber 10-én a vízvezeték motorját. — Az ózdi gyülekezetben ési szórványában november 10-én igehirdetéssel szolgált, valammt az esti szeretet vendégségen kínai útjáról előadást tartott Juhász Géza, a Sajtó- osztály kiadó-szerkesztője. — A lébényi egyházközség újonnan épült ravatalozóját Welter Rezső esperes november 1-én szentelte fel. A ravatalozó megépítése 40,000 Ft- ba került, de ugyanennyi összeget tesz ki a hívek által ajándékozott épületanyag és a díjtalanul elvégzett munka. — November 4-én este vallásos est volt a templomban, ahol előadást tartott Weltler Rezső esperes. Sok cseppnyi szerétéiből: éltető, tisztító, öntöző vízsugár. Ott bugyog benne az érdi „szegényasszony” szíve. A legkisebb adomány! Azt írja: Küldöm ezt a csekélységet a Börcsi Öregotthon kútjára. 300 Ft-on alul van a nyugdíjam és beteg vagyok. Többet nem tudok adni, mert a vízért havonta én is 10 Ft-ot fizetek. Másnaponként kapok egy veder vizet. Ebből iszom, főzök, mosakszom és mosók. Nemcsak a pénzzel, hanem a vízzel is nagyon takarékoskodom. De... talán 1—2 vödör vizet én is segítek felhúzni az Otthon lakóinaik.” (Vajon ez a legkisebb adomány nem a legnagyobb-e?) A sorsközösség csobogása zenélő kutat ás a Pécsi Szeretetotthon gondozottjából. Névtelen akar maradni. 10 Ft adománya beszél helyette. „Az Evangélikus Élet cikke indított szerény támogatásra” írja budapesti testvérünk és tudjuk, hogy jó szívvel adta. „Én is segítik felhúzni egy vödör vizet”, írja a másik testvér. A harmadik 100 Ft-ot küldött, de nem tudjuk a nevét. De tudja az minden- kinék a nevét, aki a szegény asszony fillérére rátekintett! Talán abból a 'keréken tízezer Ft- ből csorog a víz? Nem! A kegyelem szívüdítő égi harmata csapódott le a szívek üregében és csordult ki a kérő szóra, hogy legyen belőle: élővíz, áldás, szeretet. A megcsapolt szíveknek üzenjük: köszönjük a szeretetet! Annak pedig, aki végtelen bölcsességgel mindeneket meg tud cselekedni, cuki megnyitotta a szíveket: Légyen dicsőség nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké Bácsi Sándor SZÓRVÁNYHIVEKNEK — BETEGEKNEK ,,Kövess engem“ Szentháromság után 22. vasárnap. — Lukács 9,57—62. Zsid. 13,1—9. J ézus hívására többféleképpen lehet válaszolni. Válaszolhatunk hittel, alázatos engedelmességgel, hűséges odaadással. Lehet a válaszunk tétovázó, ridegen elutasító és fölényeskedő is. De lehet a válasz alkudozó is, amikor nyitott ajtót hagyok a visszavonuláshoz. Ilyen alkudozó a két megszólított ember is. „Uram, engedd meg nékem, hogy előbb elmenjek és eltemessem az én atyámat”. „Követlek téged Uram, de előbb engedd meg nékem, hogy búcsút vegyek azoktól, akik az én házamban vannak”. — Követlek Uram, de... Olyan emberek is vannak, akik a hívás meghallósa nélkül felkínál- koznak. „Követlek Uram téged valahova mégy!” Ez az t önkéntesség is sok veszélyt rejthet magában, mert mozgatója ritkán a hit; inkább csak fellángolás. Lemaradás jár a nyomában. Hiányzik az önmegtagadás, lemondás készsége. Ez kevesek erénye csupán. H a téged hív Jézus! Szinte hallom a szíved hevesebb dobbanását.:! Átéled a pillanat nagyságát akaratlanul is. Ne keményítsd meg magadat, de ne is dobd oda magadat számvetés nélkül, mert mindkettő veszedelmet rejt magában. Követni szeretnéd az Urat? Akkor légy tisztában azzal, hogy pitéiéit szabnod lehetetlen. Aki követni akarja öt, annak csak a keresztjeit felvéve szabad Jézus nyomába szegődni. Tudnod kell, hogy O az erős és te egymagádban tehetetlen, gyenge. Ö az igaz és te a bűnös. O jár előtted és nem megfordítva. Ö szenvedett éretted és a te szenvedésed mindaddig meddő kínlódás, amíg kereszthalálának váltságát meg nem érted: I sten óvjon a megkeményedéstől! Volt már olyan ember, aki azt mondotta: nem leszek az Isten cselédje! Ugyanakkor habozás nélkül vállalt megalázó szolgaságót a bűnben. Cselédje lett, megkötözött rabja mindennek, ami életét a szakadékba sodorta. Haláltáncot járt mindhalálig — önnön vesztébe rohanva. Még a késői bánat lehetősége is cserbenhagyta. Kitérni is lehet a' hívás elől. Válasz nélkül hagyni a felszólítást. De Isten elől nem lehet elfutni. Vívódsz, hogy kövesd-e a hívó szót? Nem vagy ismeretlen előttem ebben a küzködésben. Izmosítsd meg hited és messzire érsz. Lelked otthonára, élted önzőjére, Atyádra és Istenedre találsz. Üj élethez vezető útra lépsz, amelyen ezután ketten jártok együtt: Jézus és Te! ■ps te sem csüggedj el, aki azért vagy megszömorodott szívű evan- gélikus keresztyén, mert abban a faluban, ahol élsz, nincsen hittestvéred. Nehéz sors az, amikor messzi kilométerekről sem hallhatod templomod hívó harangszavát. Nem ér el hozzád lelkipásztorod igehirdetése, testvéreid keze. Jézus ott is veled van. Jézus ott is hív téged: „Kövess engem!” És kövessed is a szórványsors társtalanságában, amelyben Isten a hűség példamutató megtartására választott ki. Semmiképpen sem vagy és maradsz egyedül. Ott is van közösség, együttlakozás Jézussal és evangélikus anyaszentegyházunk minden hívó gyermekével. — Hited harangozzon be minden napon lelked templomába és Evangéliumot hirdet néked az örök pásztor — Jézus: „Kövess engem!” , Kémény Gabor NAPRÓL—NAPRA HÉTFŐ: — Jób 28,28. — Istenhez való odatérés a gonosztól való elfordulás nélkül nem lehetséges. KEDD: — Zsolt. 4,5. — A szívnek átformálására, megújítására van szükség. SZERDA: — Zsolt. 37,31. — Boldog az az ember, aki így él. CSÜTÖRTÖK: — 2 Móz. 20,15. — A szívbe írt törvény Istennek engedelmeskedő életre indít. PÉNTEK: — 1 Móz. 24,12. — A másokért való imádság raeghallgatásra tál ál Istennél SZOMBAT: — Ézs. 17,9—10. — Isten megbünteti azt, aki elfelejtkezik róla. ________________________ A LELKIPÁSZTOR SZÓL Gyíllcliezeli hírei. — Szentháromság ünnepe utáni vasárnapokon a liturgikus szín: zöld. * — A vasi egyházmegye lelikészi munkaközössége november 1-i ülésén Túróczy Zoltán püspök a finnországi egyházi életről tartott előadást, majd megbeszélést folytatott a lelkészekkel az időszerű egyházi kérdésekről. Este a templomban a gyülekezet számára tartott előadást. Ez alkalommal szolgáltak még dr. Kiss Jenő ny. teol. tanár, Csákó Gyula püspöki titkár és Csengödy László kerületi lelkész. — A győrszemerei gyülekezet október 27-én ünnepelte templomaiéi-, szentelésének s a gyülekezet önállósulásának 150. éves évfordulóját. A jubileumi hálaadó istentiszteleten Túróczy Zoltán püspök hirdette az igét. — A kőszegi gyülekezet október 31-én reformáció estet, november 3-án pedig Gyülekezeti Segély ünnepélyt tartott. Szolgáltak dr. Karner Károly teol. tanár és Tekus Ottó esperes. Közreműködtek Ho- léczius Jenő és Szendrő János (ének) Zoltai László (hegedű), Barabás Dezső (gordonka), valamint a gyülekezeti énekkar Budaker Gusztáv vezetésével. — A Szilsárkány-sopronnémeti gyülekezetben november 3-án Túróczy Zoltán püspök szolgált igehirdetéssel és a presbitereknek előadással. — A Mágócs—mekényesi társgyii- Iekezetet meglátogatta Káldy Zoltán esperes és istentisztelet keretében beiktatta a mekényesi gyülekezet új felügyelőjét, Schulteisz Jakabot. — Az őrimagyarósdi gyülekezetei október 31-én meglátogatta Túróczy Zoltán püspök és előadást tartott Finnországról. Este igehirdetéssel szolgált Csákó Gyula püspöki titkár. — A soproni gyülekezetben november 3-án dr. Kékén András lelkész szolgált. Délelőtt igét hirdetett, délután előadást tartott a mdn- neapolisi világgyűlésről. — A gyomról gyülekezet megválasztott lelkészét, Rimár Jenőt, november 10-én iktatta hivatalába Válint János esperes. — A győri öregtemplomban reformációheti igehirdetés sorozatot tartottak az egyházközség mindhárom körzete számára. Október 31-én este a testvér református gyülekezettel közösen tartottak emlékünnepélyt, amelyen előadást tartott Pa- taky László református lelkész. — A győrsáigi missziói egyház- község és a Pázmándhoz tartozó helybeli református gyülekezet évek óta testvéri egyetértésben közösen, ünnepli október 31-ét. Az evangélikus templomiban tartott ezévi ünnepélyen Pataky Dénes pázmándi református lelkész hirdette az igét. , — A Déli Egyházkerület püspöke Dóka Zoltán eddigi ösztöndíjas lelkészt a Deák-téri egyházközséghez osztotta be segédlelkészi szolgálatra. — Dr. Zelenka Frigyes ny. tan- felügyelő, a kelenföldi egyházközség presbitere, november 7-én 88 éves korában elhunyt. Temetése november 11-én volt. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, november hó 17-én Deák tér: de. 9 (úrv.) dr. Kékén András, de. 11 (úrv.) Hafenscher Károly, du. 6 Dóka Zoltán. — Fasor; de. fél 10 (gyerm). Gyöngyösi Vilmos, de 11 (urv.) Gyöngyösi Vilmos, du. 5 Szeretet- vendégség: Sztehlo Gábor, du. 7 Mezősi György. — Dózsa Gy. űt 7.: de. fél 10 Mezősi György. — Üllői út 24.: de. fél 10. de, 11. — Rákóczi út 57/b: de. 10 (szlovák) dr, Szilády Jenő, de. háromnegyed 12. — Karácsony S. u. 31.: de. 10. — Thaly K. u. 28.: de. 11 Bonnyai Sándor, du. 6 Bóeskay Gusztávné. — Kőbánya: de. 10 Takács József. — Utász u. 7.: de. 9 Koren Emil. — Vajda Péter u. 33.: de. fél 12 Takács József. — Zugló: de. 11 (úrv.) dr. Nagy Gyula, du. 6 Vámos József. — Gyarmat u. 14.: de. fél 10' Vámos József. — Rákosfalva: de. fél 12 (úrv.) Vámos József. — Fóti út 22.: de. H (úrv.) Gádor András. — vári út 129.: de. 8 Gádor András. — Újpest: de. 10 Blázy Lajos. — Pesterzsébet: de. 10 Bencze Imre, du. 6 Bencze Imre. — Sorok- sár-Ujtelep: de. fél 9 Bencze Imre. — Rákospalota MAv-telep: de. fél 9 Bolla Árpád. — Rákospalota: de. 10 Bolla Árpád. — Rp. Kistemplom: du. 3 Kökény Elek. — Pestújhely; de. 10 Kürtösi Kálmán. — Rákosszentmihály: de. fél 11 Tőth-Szöllös Mihály. Bécsikapu tér: de. 9 (úrv.) Madocsái Miklós, de. 10 (német, úrv.) Várady Lajos, de. 11 (úrv.) dr. Benes Miklós, du. 7 (úrv.) dr. Benes Miklós. — Toroczkó tér: de. fél 9 Várady Lajos. — Óbuda: de. 9 (gyerm.) Komjáthy Lajos, de. 10 (úrv.) Komjáthy Lajos. du. 5 Volpio Márton. — XII., Tarcsay V. u. 11.: de. 9 Volpio Márton, de. 11 Volpio Márton, du. fél 7 Rutlkay Elemér. — Budakeszi: de. fél 10 Csonka Albert. — Pesthideg- kút (Szent István u.): de. fél 11 Ruttkay Elemér. — Kelenföld: de. 8 (úrv.) Bottá István, de. 11 (úrv.) Bottá István, du. 6 dr. Rezessy Zoltán. — Németvölgyi út 138.: de. 9 dr. Rezessy Zoltán. — Ke- lenvölgy: de. 9 Schreiner- Vilmos. — Budafok: de. 11 Schreiner Vilmos. -— Nagytétény: du. 3 Schreiner Vilmos. — Csillaghegy: de. fél 10 Kaposvári Vilmos: — Csepel: de: tij du, % Levél egy római katolikus menyasz- szonyhoz. akinek evangélikus vőlegénye van. KEDVES TESTVÉREM! ígéretemhez híven, érintkezést kerestem egy római katolikus lelkészszel, akivel évekkel ezelőtt együtt tanítottam egy középiskolában. Tegnap sikerült vele beszélnem. Sajnos az eredmény negatív. Ö pontosan azokat mondotta el, amiket én mondtam el Testvéremnek. Hogy mégis beszéltem! vele, ez azért volt, hogy teljesen pontos választ tudjak adni jó Ielkiismerettel, de meg azért is, mert élt bennem egy halvány remény, hátha valamit enyhült a rideg törvény és talán lesz valami megoldás. De nem enyhült. Épp úgy van ma is minden, mint volt. Ők nem engednek. Legyen szabad ezzel kapcsolatban megemlítenem azt is — és ezt sem szabad elhallgatnia vőlegénye előtt! — hogy a mi evangélikus egyházunkban is elkezdődött az egyházfegyelemnek kérdése. S ha vőlegénye adna teljes reverzálist, úgy az égyházfe- gyelem őt is fogja érni! Tudom, hogy levelemmel nem segítettem elő ügyüket egy lépéssel sem. Dönteniök Testvéreméknek kell; Egyet azonban a lelkiismeretükre kötök Ister előtti felelősséggel: két, nem egyhiten lévő keresztyén fél kérdése a házasságkötésnél nem az lehet: Ki veszít többet, hanem: mi a becsületes megoldás Isten előtt?! Ha feles megoldásba mennek bele — a fennálló római katolikus egyházi törvények szerint — kedves Testvérem fog többet veszíteni. De hozzátesszük mindjárt: Emberek előtt. Mert azt a kizáró és szentségektől élzáró törvényt emberek hozták minden bibliai alap nélkül. Vi- I szőni ugyanakkor a becsületeset I tette. Mert, ha a másvallású keresztyén jó férjnek, akkor jónak kell lenni annak hite is, ami abban jut kifejezésre, hogy gyermekeik vallását felesben állapítják meg. S hogy fiú- vagy leánygyermékük lesz, azt Isten dönti el. így mindenben Isten és nem emberek előtti felelősségben járnak el. Mint lelkész, azt a tanácsot tudom adni: ha már oly nagyon kiéleződött a helyzet kettejük családfában, akkor házasságukat Istenre figyelő becsületes helytállással és nem embereket néző aggcdalmaskodással kezdjek és folytassák. Hiszen a kegyelmet és áldását Isten adja. Életükre, házasságkötésükre Isten áldását kéri azzal az intéssel és em- lékeztetéssel, amit az Ige így mond: „Istennek kell inkább engedelmeskedni, mint az embereknek." Ap. Csel. 5,29. Szeretettel és áldáskívánással: Ruttkay Elemér — Gyermekszerető háztartási alkalmazottat keres dolgozó házaspár. Hor- váth, Bp., II., Árpád fejedelem útja 27j Telefon: 360—784. — 1 és 2 év közötti leányt, vagy fiút örökbefogadna evangélikus család. Cím a Kiadóhivatalban. — Idős férfit vagy nőt élete végéig eltartanék 40 000,— Ft-ért vagy hasonló értékű ingatlanért. Választ „Szerető bánásmód” jeligére a szerkesztőségbe kérek. — Kétszemélyes háztartásunkba megbízható. szolid bejárónőt kérésünk. Telefon: 459—187. i Káldy Zoltán: BEVEZETÉS AZ ÚJSZÖVETSÉGBE című könyve, lelkészek és -gyülekezeti tagok használatára. A félvászon kötésű, szép kiállítású könyv ára 30.— Ft. Megrendelhető a Sajtóosztályon Budapest, VTH. Puskin u. 12. Gyülekezeti iratterjesztéseknek 10% kedvezményi