Evangélikus Élet, 1957 (22. évfolyam, 1-41. szám)

1957-12-22 / 40-41. szám

Jézus születése napja

DECEMBER HAVÁBAN már ]

úton-útfélen szóbakerül a karácsony. Különösen családtagok között Szülőnek, gyermeknek ez a központi témája. — A pályaudvar várótermében, önkénytelen szem- és fültanúja lettem, egy ilyen családi, karácsonyi párbeszédnek. Középkorú édesapa, panaszkodva mondta elutazó leányának: „Sajnos, Életem, olyan váratlan veszteség ért bennünket az elmúlt hónapban, hogy az idén nem lesz ■„

Jézuska”! Nagyon fájlalom, de még ahhoz sincs kedvünk, hogy karácsonyfát állítsunk magunknak. Nagyon szomorúnak ígérkezik ez a karácsony! Ha az ember már karácsonykor sem vehet ajándékot az egyetlen leányának!..; ha még karácsonykor sem ülhet igazi, ünnepi asztal mellé!? ;.— keserű arccal, lemondóan legyintett. Látszott ezen az apán és érzett a hangján, a szeretetteljes őszinteség. — Az „egyetlen leány” azonban, meglepő választ adott. Belekapaszkodott az apja kabátjába, mintha alaposan meg akarná rázni s úgy nézett reá valami I mélabús, de végtelen szeretettel teljes szemrehányással: „Édesapám!.;, hát ilyen pogány ember maga?;..” „Én? — pogány? ;.— horkant fel kérdőleg az apja. „Igen, az, — hangzott a válasz, — hát az ajándék teszi a karácsonyt? .:. vagy a karácsonyfa? ..; vagy a vacsora? ... hát maga csak akkor boldog, ha három pár nylonharisnyát hozhat nekem karácsonykor és dúsan terített asztal mellé telepedhet vidám asztaltársaság körében? — Hát az a karácsonyi öröm, ha az ünnepek után elmondhatjuk az ismerősnek: ez igen! — micsoda koszt volt az barátom!;.; hal, szárnyasok, pecsenyék, torták, valódi kisüsti és olaszrizling!.;. Hát nem érzi Édesapám,, milyen nagyon elszomorító, ha mi a legdrágább, a legkedvesebb ünnepünket, — pogány lakomává züllesztj ük ? .;

Szerettem volna a meglepődött apa válaszét hallani erre a komoly 5,kioktatásra”, de megszólalt a beszállást jelző hang s a búcsúzó leány és búcsúztató apa elsiettek a kijárat felé.

MIKÖZBEN magamban, jólesően és elismerőleg helyeseltem az apát téritgető leány mondókáját, arra gondoltam komoly keserűséggel: vajon hány ilyen karácsonyváró ember él, ma kettőezer esztendővel Krisztus születése után, a „keresztyén” Európában? Mennyi ál-öröm bújik meg az emberekben már csupán akkor is, ha nem Krisztus születéséről, hanem csak egy közönséges, emberi születésnapról van szó, — amelyet ugyancsak nagy előszeretettel „ünnepelnek” meg! — Emlékszem egy ilyen születésnapra. Sokan voltak a meghívottak s a hangulat „remek”. Az egyik szoba, — ez volt a születésnap „fénypontja”, >— valósággal a nagyvárosi cukrászba, büfé és italbolt kombinációja. Csillogtak a szemek, fényesen göm- bölyödtek az arcok, megittasodva keringőztek az öröm és elragadtatás magasfeszültségű hangjai szerte a lakásban s az egyik meghívott aranyifjú, — nyilván szellemeskedésnek és udvarias bóknak szánta a kedves háziak s az ünnepelt családtag felé, — megállva az összes érzékeket ingerlő asztal előtt, megfelelő

hangokkal és mozdulatokkal magára' összpontosítva a figyelmet, kihívóan, [ előbb az egyik, majd a másik karján j tűrte fel a kabátujjat, magyarán:! „nekigyűrkőzött”, mondván: „na< fiúk! — most aztán lássuk, ki bírja] velem az iramot!? ...”

Mélységesen elszégyeltem magam, — helyette is. — Arra gondoltam: i micsoda lesújtó véleménnyel van ez \ a „vendég” az „ünnepeltről” és mi- < csoda gyilkos kritika és önkritikát nyilatkozik meg ebben a fellépésben, j Pedig csak gyarló, emberi halandó • születése napját „ünnepeltük”! ...

A KARÁCSONY IS: SZÜLETÉSNAP. Megtestesülés. Testbeöltözése • az örökkévaló Istennek. Emberi* testbe öltözött,^ „szolgai alakot” öl- \ tött magára Az, aki a világ megne- mesítésére és üdvösségére alázkodott! emberi formába, „nem tekintvén \ zsákmánynak, aat hogy ő az Isten- í nel egyenlő”. — A gyarló, féregnyit földi ember, nem tud istenné lenni J Istenhez felemelkedni. Ezért a Vég- \ télén, Az Isten, emberiesedik hozzáJ hogy találkozhassanak, hogy kiemel-' hesse az embert, a saját képére te-' remtett, embernyi nyomorúságából. I

CSALÁDI ÜNNEP ez is: születés-^ nap. De nem „a család ünnepe”, nemi „a Jézuska” ünnepe és nem „a meg-a rakott asztalok ünnepe”, hanem: azé emberiség nagy családjának öröm-1 ujjongása, hálaimája és dicsőség-i mondása Istennek azért, hogy vég-? télén kegyelme, elküldötte a „Sza-t badítót” a legsötétebb éjszakán.

Nem mondom azt, ne legyen karácsonyfád!, azt sem mondom: netj teríts ünnepi asztalt, ne örülj, ne? ajándékozz, de! — ne feledd, hogy? mindez csak szimbólum. Az ajándék,« a gyertyafény, az arany és az ezüst' csillogása, csak jelkép: emberi:! gyarló erőfeszítésed és dadogásod j annak kifejezésére, hogy nagyobb,! szebb, kedvesebb, több ajándékot! még nem kapott, — s nem is foga kapni, — ember, mint akkor: kétezer^ esztendeje, a Krisztusban.

Nem mondom, hogy ne igyekezz^ szeretetednek kézzelfogható, láthatót jeleivel kifejezni azt, hogy ünne-§ pelsz, de ne feledd: mindennél fontosabb ezen a napon az, hogy Istent szereti a világot és benne téged is, jj „hogy el ne vesszél, hanem örök"; életed legyen!” Bogy a Géza

Karácsony

Harang csendül,

Ének zcndül,

Messze zsong a hálaének,

Az én kedves kis falumban Karácsonykor

Magába száll minden lélek. Minden ember Szeretettel

Borul földre imádkozni,

Az én kedves falumba A Messiás

Boldogságot szokott hozni.

A templomba Hosszú sorba Indulnak el ifjak, vének,

Az én kedves kis falumban Hálát adnak A magasság Istenének.

Mintha itt lenn A nagy Isten

Szent kegyelme súgna, szállna,

Az én kedves, kis falumban Minden szívben Csak szeretet lakik máma.

Bántja lelkem a nagy város Durva zaja,

De jó volna ünnepelni Oda haza.

De jó volna tiszta szívből — Ügy mint régen — Fohászkodni;

De jó volna megnyugodni.

De jó volna mindent, mindent

Elfeledni,

De jó volna játszadozó Gyermek lenni.

Igaz hittel, gyermek szívvel A világgal Kibékülni,

Szeretetben üdvözülni.

Ha ez a szép rege Igaz hitté válna,

Óh, de nagy boldogság Szállna a világra.

Ez a gyarló ember Ember lenne újra,

Talizmánja lenne A szomorú útra.

Golgotha nem volna Ez a földi élet,

Egy erő hatná át A nagy mindenséget,

Nem volna más vallás.

Nem volna csak ennyi:

Imádni az Istent És egymást szeretni.»«

Karácsonyi rege Ha valóra válna,

Igazi boldogság

Szállna a világra..» Ady Endre

HOMOKÓRA

Prédikátor 3;1. —

A régi görögök mondották, hogy jsenfci sem léphet kétszer ugyanabba ia folyóba. Mire másodszor odaérkezne, már más a folyó, benne új habok [rohannak a tenger felé. — így élünk jmi emberek a rohanó időnek a partján és a pillanatok örökre elbúcsúznak tőlünk, mint a hullámok. Az (életünk azért olyan szép és drága, ^mert ilyen: egyszeri és viszavonha- ;tatlan. Mert múló pillanatokból és (szent alkalmakból áll. Minden pillanat egy virágos kapu, minden pillanat egy napsugaras út, amelyiken 5át fölfelé indulhatsz az élet hegyol- jdalán. Minden pillanat egy gyönyörű templomikapu, amelyen át Isten (otthonába lehet lépni. Ha a pillanat iclmúlik, az alkalom elveszett. Senki (nem hozhatja vissza az elszállott I időt, senki ki nem nyithatja többé [az elmulasztott, vagy eltékozolt al- jkaiom ajtaját.

Ma, az esztendő utolsó napján azt [üzeni az Isten, hogy vigyázz, becsüld [meg az időt és az alkalmat, mert az [idő elszáll és az alkalom meghal. Az [Ige így mondja: mindennek rendelt [ideje van az Ég alatt.

Rendelt ideje van az ifjúkornak

Isten erre az időre bízta reá a (mesterség és a tudás ábécéjét. Aki iezt az időt átalussza. eljátsza, vagy (elkóborolja, az sohasem fogja megkapni a maga mesteri levelét.

Rendelt ideje, talán így mondhat- fnám,

drága alkalma van a munkának.

(Isten megengedi, hogy valahol egy ^munkahelyen vidám szívvel és friss (izmokkal építsem a magam számára (és ezzel együtt talán egy egész világinak a holnapok hajlékát.

Rendelt ideje van a pihenésnek.

[Vannak olyan percek, amikre ez van [ráírva: ez a megállás ideje. Most 'örülj, pihenj, vagy vigadj. Szerezz [új erőt azokra az időkre, amiknek [az a rendelése, hogy dolgozz. Aki ezt ’nem teszi meg, aki elengedi a pihe- [nés perceit, az kifárad és kifullad. Rendelt ideje van a boldogságnak is.

.Van olyan pillanat, amelyik kézenA Magyar Rádió karácsonyi műsorszámai

A karácsony kettős ünnepére egész sor karácsonyi vonatkozású műsor- számmal készült fel a Magyar Rádió. Olvasóink előzetes tájékoztatása érdekében ismertetjük a kettős ünnep tervezett karácsonyi vonatkozású műsorait. A rádió hallgatói főleg zenei vonatkozásban hallhatnak majd igen szép műsonszámokat.

A karácsonyi műsorsorozat december 24-én, a Petőfi-rádióban kezdődik délután 14.20-kor. Kórusművek kerülnek előadásra, többek között Palestrina Tota pulchra-ja és Exultate Deo-ja, több motetta és Bach: Minden élő dicsérje az Urat. A Kossuth-rádióban ugyanezen a napon, tehát kedd délután y27-kor karácsonyi hangverseny kezdődik kiváló zenekarok közreműködésével. Este 9 órakor a Petőfi-rádióban kerül előadásra Händel Messiás című oratóriuma a huddersfieldi kórustársaság énekkara és a liverpooli filharmonikusok, valamint kiváló szólisták közreműködésével. A Kossuth-rádióban este 10.10-kor betlehemes játékokból összeállított műsor kezdődik és az éjféli hírek után kezdődő félórás műsor is a karácsony hangulatát tükrözi, melynek keretében karácsonyi pásztordalok kerülnek előadásra.

December 25-én, karácsony napján reggel 8 órakor a Kossuth-rádióban félórás orgonaműsor lesz: Gergely Ferenc orgonaművész karácsonyi orgonaszámokat játszik. A Pe- tőfi-rádió délelőtt 11 órakor a Magyar Rádió Énekkarának hangversenyét közvetíti a Magyar Néphadsereg Központi Tiszti Házából. Többek között Gregorian dallam, Praetorius: In dulci jubilo, ismeretlen szerző karácsonyi éneke, Monteverdi: Angelus ad pastores, Svee- linck: Hódié Christus natus est, Bach: Lobet den Herrn, alle Heiden, Britten Karácsonyi énekei, Bärdos Bölcsődala és ugyancsak tőle Aranyszárnyú Angyal és Kodály: Örvendjen az egész világ, Karácsonyi pásztortánc és a 121, zsoltár kerül a hangverseny keretében előadásra. Este 21.30-kor ugyancsak a Petőfi-rádióban a Magyar Rádió Énekkara és szimfonikus zenekara Harmath Artúr új karácsonyi kantátáját adja elő bemutató előadásban. A kantáte egyes tételei: Mes- siás-várás, Csodával terhes éj, Áltatódal Jézuskának és Ujjongás a jászol előtt.

December 26-án, karácsony második napján, csütörtökön este 10 órakor a Petőfi-rádióban egy órán át Bach karácsonyi oratóriumából hallunk részleteket.

fogva feléd hoz egy embert; és azt mondja: ez az, aki téged szeretni fog; ez a rendelt párod. Szívében rejlik minden kívánságod és minden boldogságod. Ha nem ismered meg őt; ha elengeded, zajló embererdőben talán sohasem fogod többé megtalálni.

Rendelt ideje van az Istennek.

Ilyen alkalom minden vasárnap. Ilvenkor Isten ott áll a templomajtóban és vár. Jelenléte a gyönyörű alkalom, hogy a múló idők emberéből valaki az örökkévalóság gyermeke legyem. Gyönyörű alkalom arra, hogy egy vergődő világ vándora meghallja az örökkévalóság hangjait.

És most gondold el, milyen köny- nyelmű az ember, hogy játszik az alkalommal. Kinek fáj, hogy elmaradt vasárnapi útja? Kinek fáj az, hogy ebben az esztendőben egy csomó ember mellett az irgalom minden mozdulata nélkül továbbment. Kinek fáj az, hogy ebben az esztendőben valakit megbántott? Kinek fájna isteni és emberi könnycseppek?

Pedig az alkalom elfut és sohasem fog többé visszajönni. Csak az árnyéka és a könnyes emléke. Egyszer majd visszatér hozzád ez a vasárnap. És akkor majd ügy szeretnél eljönni mégegyszer, a tiszta templomba és Isten előtt kiönteni a lelkedet, minden örömödet és minden fájdalmadat és minden életrontó bűnödet. De nem lehet. Már késő. Az alkalom elszállt és te hiába vergődöl egy forró betegágy halálba hulló lázas percei alatt.

És egyszer az ítélet rendelt idején majd újra visszasírod ezeket a drága perceket. Mert

rendelt ideje van az ítéletnek is.

Hogy fogod majd magadat vádolni. Kezedet tördelve fogod majd zokogni: miért Is nem voltam jó addig, amíg lehetett. A szívem, ó(h, az miért nem szeretett?! Hogy fog könyörögni az ajkad: Uram, add vissza nékem a lepergett perceket, hadd töltsem meg őket hittel és hűséggel, imádsággal és jósággal. Uram, hozdd visz- s.za az embereket, hogy szerethessem őket. Add vissza Uram a kívánságodat, hogy betöltsem. Vagy egy vasárnapot adj még, hogy Krisztust megkeressem — de akkor miár késő! Akkor már más rendelése lesz az időnek.

Valamikor régen homokórával mérték a perceket. Két kicsi üveggömb volt egymás felett. Az alsó üres volt, a felsőben voltak a porszemek Egy szűk nyíláson lassan hullották lefelé a homokszemek. Amikor az utolsó is lehullott, meghalt egy perc. — Esztendő utolsó napján Isten odaállít téged az életed homokórája mellé. Látod, hogy hullanak a porszemeik. Ki tudja, mennyi van még hátra.

Egyetlen valaki van, aki ezen még segíteni tud. Jézus Krisztus meg tudja fordítani a homokórát, hogy a halál porszemeiből a kegyelem porszemei legyenek.

Esztendő utolsó napja van és neked az Istenhez való megérkezéshez még van egy — porszemnyi időd!

. Friedrich Lajos

Anno 1796. öt évvel azelőtt, hogy Nelson angol admirális Koppenhágát bombázta, húsvét előtt Claus Hinnrich Footh kapitány kihajózott a „Marianne Gofienhoop” hajóval a tengerre. Csodálatos tavasz szállt a levegőa ben. A hajósok többsége ugyan óvatosan várt, de a kapitány egyetlen tallért sem hagyott a földön féküdni, még ha nyakába is került volna.

Johann Christopher Geerds volt a kormányosa. A fia Andrees Geerds, egy tizenötéves kemény gyerek, szeretett volna ugyan vele- menni, de az apja visszaparancsolta. Csak segítsen nagybátyjának a csónakműhelyben és édesanyjának a házban. Felesége nehéz szívvel búcsúzott urától, faiaga sem tudta miért. Wustrow szélén láktak, egy öreg leány volt még velük.

Elmúlt a tavasz és a nyár, sőt már beköszöntött a hideg is. A többi hajó egymásután futott be a kikötőbe. A „Marianne. Goden- hoop”-ról még semmi hír nem érkezett. December elsején a „Barbara” kapitánya, Herik, is megjött és késő este felkereste a lelkészlakást. Szomorú hírt hozott. A „Marianne Godenhoop" nehéz északnyugati viharban a Jajgatás öbölben zátonyra futott és elmerült. Csak a kapitány holttestét vetette ki a víz) a többiéket magában tartotta. A lelkész először Footh kapitány feleségéhez ment még az este. Az öregasszony keservesen sírt, de mondta, hogy ő ezt tudta, mert az előző héten férje szigonya, ifjúságának biiszike Emléke, leesett a falról. Azután behívta gyermekeit s csak annyit mondott: „Atyátok a tengerbe veszett, imádkozzunk.”

Geerds fiatal felesége elsápadt, amikor meglátta a lelkészt. A belső szobába vezette s a karossékben csöndesen hallgatta a halálhírt. Nem sírt, nem is jajgatott). Csak rázta tagadólag a fejét és folyton mondogatta: „Ném lehet az, lelkész úr, nem lehet. Akkor nekem ezt tudnom kellene.” A lelkész nehéz

szívvel mondta el vele a Miatyánkot, de ami-1 kor már haza érkezett, azt mondta feleségének; „Félek, hogy Elisabeth Geerds elveszti az eszét.”

S valóban. Még a gyászistentisztelet után sem volt hajlandó felvenni az özvegyek fehér ruháját. Sokszor órákhosszat álldogált a kerek kis ablask előtt, s a tenger felé bámult. Egyébként 1mindent rendben tartott, a ház ragyogott a tisztaságtól. Volt már úgy, hogy elveszettnek vélt hajóik visszatértek, de itt emberileg semmi remény nem mutatkozott. Miklós napján a fiatalasszony nagyon nyugtalan lett. Nagytákaritást rendezett, disznót ölt, kalácsot sütött, mint a többiek. Közben hirtelen hideg köszöntőit be, s az öböl War- némündeig befagyott.

December 24-én erős köd szállt le. A szél zúgott északról és a ködfelhőket hol erre, hol arra kergette. Délután hat óra felé terjedt el a hír, hogy kinn a tengeren, a jégmező szélénél megakadt egy hatalmas vitorlás. Amikor a szél éppen szétkergette egy helyen a ködöt, valaki még látta a karcsú árbocokat. A férfiak fejüket csóválták. Ha most vihar jön, a hajót ráhajtja a zátonyokra és már vége. Este nyolc órakor, almikor mindenki az ünnepi vacsoránál ült. tompán hallattszott három ágyúlövés. A hajó vészjeleket adott. Ügy látszik, befagyott. Ha mégis marad, akkor meg az éhség öli meg az timber éket.

A férfiak lassan gyülekeztek a parton. Prémbuniában és vízhatlan csizmában voltak. Hátizsákban élelmiszert, szenet és fát hoztalk magukkal, meg két deszkát és ugrólécéket. Az asszonyok aggódva vették körül őket. Henk 'kapitány vezette a csapatot. Amikor a jégről még egyszer visszatekintett a falu égő lámpái felé, megdöbbenve látta, hogy Andrees Geerds is a menethez csatlakozott, „Menj vissza, te gyerek!” — mondta dör- mögő hangon. De az nem tágított. „Én is megyek” — vágott vissza s a kapitány látta, hogy minden szó hiábavaló. „Hát akikor Isten nevében!” s elindulták az éjszakába.

A ropogó jégen haladó menetről még sokáig mesélgettek a faluban. A vezető mellett mint egy vadászkutya, teljes biztonsággal Andrees ugrált botjával a hasadékok fölött, amelyek a jégtáblák között sötétedtek. A szél erősödött, Henlk gondterhelten nézegetett hátra felé. Ha a szél iránya megváltozik, ha deszllia és ugróléc nem használ visszafelé, akkor vége a bátor csapatnák. A tenger mélye fölött jártak és karácsony éjszaka volt! De végül kibontákoztak a hajó ködös f of mái. A hold magasra emelkedett és vörösen izzott át a sötétségen. Éppen egy hosszú, széles hasadás elé kerülték, s ami ezután történt, az gyorsabban játszódott le, mintsem el lehetne beszélni. A hajóról egy villanás látszott csak, azután egy muskétás puskájának a gyenge visszhangja durrant, majd egészen közelről jajkiáltás hallattszott. Egy poccsa- nás, mint amikor a nehéz test rázuhn a vízre, azután ’mély csönd. Abban a pillanatban az ifjú Andrees kétségbeesett hatalmas nekifutással átugrott a hasadékon. eltűnt a sötétségben és kiáltott: „Itt vagyok apám,, fogd meg!” Éppen akkor felhő került a hold elé, s mindenre sötétség borult. A mentőcsapat

dermedten állt. „Fogd meg!” — hallották kissé messzebbről, majd a ropogó jégen lépések közeledtek. Mindenki állt, senki más nem merte kockáztatni az ugrást. De a szél. amely eddig állt, megfrissült észak-keletről, s a jégtáblát lassan hajtotta kifelé. Vártaik és álltak. Elmúlt negyedóra és ismét ugyanannyi. A férfiak széthúzódtak, majd a jobb szárnyról hangok hallatszottak. Az egyik deszka éppen jó volt. A fiatalabbak közül né- hányan lassan átvonultak a jégtáblára, s ott is csatárláncot alkottak óvatossan. Amint beljebb kerültek a ködben, előtűnt két emberi alak, az együk térdre esve, a ’másik" mellette állva, magához szorítva, kabátját ráterítve. Andrees volt és — az apja Geerds kormányos. Félholt volt már szinte, dermed* a jeges hidegtől, keze csupa vér a szemcsés jégtől. Korty pálinkát öntöttek belé, azután két ember átkarolta és kényszerített^k, hon” menjen, majd fusson velük a jégen. Íny indult 'meg a vérkeringése. Az élelmiszeri é° szenet eldobálták, hogy könyebbek lek enek; Amikor elérték a partot, Henk kapitány levette sapkájiát; „Köszönjük Néked, Vruvlk, mert Te jó vagy, s jóságod örökkévaló.”

Így minden kitudódott. Amikor a ..Mari- 0,nne Godenhoop” elsüllyedt, a viharban, Geerds kormányos nem is volt rajta. Utolsó útjuk New-castlba vezetett, s amikor Geerds este a kikötőben járt, egy szűk, sötét utcában leütötték és az angol haditengerészetbe kényszerítették. A fregattá Révaiba ment, s már ott 'megpróbált szökni de hiába. Azután a hajó éppen ebbe az öbölbe jutott, ezért a kormányos megkockáztatta az ugrást át a hajókorláton. Minden rosszul sikerülhetett volna, ha a fia nem ér oda és vem nyúitja a lécet feléje a vízbe. Utána is lőttek, de a seb helyét nem látta más hátán, csak a felesége.

Átdolgozva ford.; Várady Lajos,

fl

G. Ringeling:

Karácsony a tengerparton