Evangélikus Élet, 1957 (22. évfolyam, 1-41. szám)

1957-12-22 / 40-41. szám

LÉGY JÓ PÁSZTOR! Tánoáka kicsi pásztorfiú volt. J Pásztor volt az édesapja is, pásztor a nagyapja is és násztor min­den őse, alkilcet ő már nem ismert, de akikről Nagyapó sokat mesélt Já­noskának szép nyári estéken. Volt Jánoskának öt nagyobb testvére, mind fiú és ezek is pásztorok vol­tak. Egy nagy nyájat őriztek együtt. — J&noslca még jóformán alig tudott tipegni, Nagyapó már magival vitte a rétre, ahoi a nyáj legelészett. Bi- zov; «leinte a kis legényke nem mert egyedül járkálni a nyáj között, hanem szórósán fogta Nagyapó ju­hászbottól kemény Ikezét vagy bele­kapaszkodott a subája szélébe. Néha úgy megijedt egy-egy öklelőző nagy- >szarvú kostól, hogy ijedtében elsírta magát és Nagyapónak fel kellett vennie őt karjaiba. De ahogyan tel­tek az évek és Jánoska nagyobb lett, mindig jobban megismerte a nyájat. Mind,en juhot külön ismert, még ne­veket is adott nékik. Különösen ked­velte a IJcis bárányokat. Karjára vette hol az egyiket, hol a imásikat; simogat­ta, dédelgette, csókolgatta. Együtt ug­rándozott velük. Gyenge füvet sza­kított nekik, meg elszaladt a patak­hoz és a korsójában friss vizet ho­zott számukra. Jánoskának nagyon tetőzett a pásztorélet. — Nagyapó pásztorbotot is faragott neki, olyant, mint a nagy pásztoroké és még be­tűket is rótt rá, meg állatokat, napot és házat. — Furulyát is csinált neki Nagyapó, úgy hogy. amikor Jánoska már beleunt a szaladgálásba, akkor leült egy nagy fa alá, ahová a pász­torok a nyári, szúró, forró napsütés elől menekülni szoktak és ott aztán fújta a magacsinálta dallamokat. A barikák meg ilyenkor odajöttek hoz­zá és letelepedtek a lábához. lie Jánoska legjobban az estéket ■*-* szerette. A pásztorok hosszú időn át nem tértek vissza a városba, hanem kint tanyáztak a mezőn. Az éjszakákat is kint töltötték. Mielőtt lement a nap, összeterelték a nyájat. Aztán, hogy beestéledett, tábortüzet raktak, hogy a vadállatokat: a far­kast meg a hiénát elriasszák. Odate­lepedtek a tűz köré jól bebur'kolóz- va a subájukba. Jánoska ilyenkor mindig odahúzódott Nagyapó mellé, mert Nagyapó csodaszép története­ket tudott mondani és olyan okos volt, hogy még az égen a csillagokat is ismerte és megmondta, melyiknek mi a neve. Nagyapó a csendes esté­ken elmondotta, hogy miképen he­lyezte el Isten az égen a csillagokat, hogyan teremtette a világot, és ho­gyan formálta az embert; beszélt ar­ról, hogy miiképen került erre a föld­re Izrael népe. Jánoska sokat hallott Ábrahámról, Jákóbról, Józsefről, (Karácsonyi történet) sokszor megkérdezte Nagyapót, hogy mikor jön már. Nemsokára el kell jönnie — válaszolta ilyenkor Nagy­apó, mert a próféták már régen mondják, hogy jön. — Nagyapó fa­ragott egy nagyon szép furulyát és azt mindig magánál hordta, hogyha eljön a Messiás, akkor néki adja. / 'ánoska sokáig töprengett, hogy 5 mit is készíthetne a Messiás számára. Végül úgy gondolta, hogy­ha a Messiás szeretni fogja a pász­torokat, akkor biztosan szívesen ki­jön a nyájhoz is és akkor neki is szüksége lesz egy pásztorbotra, ami­vel a nyájat tereli és elkergeti a va­dakat. — El is szaladt egyszer az er­dőbe és nagy kínnal-bajjal vágott egy szép botot, aztán minden nap fa­ragott rá valamit, ami épen az eszé­be jutott: csillagokat, meg fákat, kis bárányokat, meg csacsit, pásztorokat és házakat, — Igaz nem volt olyan szép, mint amilyent Nagyapó tudott faragni és a nagyobbak, sokszor ki­nevették és mosolyogva kérdezték, hogy ez vagy az, mit akar mutatni, de Jánoska tudta, hogy melyik mi­csoda, meg Nagyapó is, alkinek Já­noska megmagyarázta. Tj'zen a szép csendes estén is ott ■L/ kuporgott Jánoska Nagyapó mellett. Nézte a tábortűz parazsát és hallgatta Nagyapó meséjét. „Azt I ígérte a próféta” — így mondta I Nagyapó — „hegy a Messiás Betle­hemben, itt a mi városunkban fog megszületni. A papok meg az írás­tudók ugyan vitatják, mert azt mondják, hogy Betlehem nagyon ki­csi város ahhoz, hogy idejöjjön a Messiás. De nincs igazuk, mert Bet­lehem Dávid király városa és a pró­hangzott: ,.Pásztorok ne féljetek! Nagy örömet mondok nektek; Meg­született a Messiás a Dávid városá­ban, Betlehemben. Menjetek el, meg­találjátok . a vendéglő istálójában!” — Aztán hatalmas énekszó hallat­szott, mintha emberek ezrei és ezrei énekeltek volna: „Dicsőség a magas­ságban Istennek és a földön békes­ség és az emberekhez jóakarat!” Mózesről, a nép hőseiről, akik kitűn­tek az ellenséggel vívott küzdelmek­ben ismerte Dávid meg Salamon ki­rályok történetét és sok-sok szép történetet. De legszívesebben azt hallgatta, amiskor Nagyapó az eljö­vendő Messiásról beszélt, aki a mennyből fog eljőni egyenesen Is­tentől,' nagyobb király lesz, mint Dá­vid és lefogja győzni Izrael ellensé­geit, sőt az emberek legnagyobb el­it. léségét: az ördögöt is, aki most ha­dakozik Isten ellen és minden em­bert meg akar ölni. Ez a Messiás kü­lönösen a pásztorembereknek lesz jóltevőjük, de segíteni fog az árva gyerekeken, meg fogja gyógyítani a betegeket és megtanítja az embere­ket arra, hogyan kell Istennek szol­gálni és az embereket szeretni. — Jánoska nagyon várta a Messiást és féta biztos nem tévedett, mert neki az Isten mondta.” — Jánoska szoro­san megmarkolta a magafamgta bo­tot. „Ó bárcsak úgy lenne, ahogy Nagyapó mondja. Akkor nem is lak­na messze a Messiás és én minden nap elmehetnék hozzá.” Mindig sötétebb lett, az égen fé­nyesen ragyogtak a csillagok. Édes­apa meg a nagyobbik fiúik már alud­tak, csak Jánoska meg Nagyapó vol­tak ébren. „Aludjunk mi is.” — szólt Nagyapó. — „Húzd jól össze a subát, nehogy megfázzál.” Aztán már aludt ő is. — Jánoska nem tudott aludni. Egyre az motoszkált a fejében, hogy a Messiás Betlehembe fog eljönni. Nézte a csillagokat. Milyen sok: ki­csik, nagyok. Itt egy csomó egymás mellett, amott meg egy-egy magá­ban. Az egyik vörösen villog, szinte lángol, a másik meg kékesen szipor­kázik. — Ahogy nézte-nézte a csilla­gokat egyszeresük megakadt a szeme az egyiken. Olyan volt mint a többi, de mintha mindnél jobban csillogott volna. Aztán, ahogy gyönyörködött benne, úgy tűnt, hogy a csillag nem áll, hanem jön, mindig közelebb jön és mindig nagyobb lesz. Jánoska iz­galmában felkönyökölt és úgy bá­multa a csillagot, — „Igen, jön.” Már mennyivel közelebb van, mint az előbb. Kicsit félni is kezdett. ,.Nagy­apó” — szólt. De Nagyapó aludt, mint a többiek. Kicsit fülelt, aztó.n hangosabban szólt: „Nagyapó!” „Hm. — Mi az?” — „Nagyapó! — egy na­gyon fényes csillag jön. Erre jön”. —• mondotta Jánoska izgatottan. Erre már Nagyapó is kinyitotta a szemét és felkönyökölt. „Üstökös” — mon­dotta csendesen. „Mi az?” — kérdez­te Jánosiul. „Az fiam, olyan futó csil­lag. Hirtelen jön nagy fénnyel, az­tán gyorsan tovatűnik. — Sokat lát­tam már.” — A beszélgetésre a töb­biek is felébredtek. Nézték mind a csillagot. Az meg jött-jött egyre kö­zelebb, Betlehem. városa felé. Aztán, ahogy a város fölé ért megállt, de akkor már úgy fénylett a sötét éj­szakában, hogy az egész várost be­ragyogta és a házakat is látni lehe­tett. A pásztorok mind felugráltak. Jánoska is és ijedten szorongatta Nagyapó kezét. „Jel ez, édes gi/ere- keim!” — mondotta Naxmapó. „Vala- ~-í nagy dolog fog történni.” — Jetben a pillanatban vakító fény-L/ árasztotta el az egész mezőt. Nagy, kibírhatatlan fény. Jánoska szeméhez kapott és lebukott a földre. Es akkor egy nagy erős kiáltás A z énekszó elhallgatott. Nagy csend lett. Senki nem mert mozdulni. Jánoska is höltrav&ltan feküdt a földön és még lélekzeni is alig mert. Majd lassan óvatosan a város felé fordította fejét. „A csillag ott van!” — kiáltotta, hirtelen elfe­lejtve a nagy ijedtséget. Erre mind felugráltak. „Megszületett a Messi­ás” — szólt Nagyapó. „Az Ür an­gyalai voltak itt.” „Drága fiam, mi­lyen boldog vagyok, hogy ezt meg­érthettem. ö menjünk gyorsan a vá­rosba! — Siessetek! — Tereljétek össze a nyájat, igazítsátok meg ma­gatokat, menjünk a Messiás elé. — Gyorsan egy kis tejet, kenyeret, tú­rót és induljunk!” JPlől ment Nagyapó Jánoskával a-L/ kezén, aztán a többiek. Nem is menték, hanem szaladtak. Nagyapó olyan fürgén ment, mint egy kisfi- úcska. — Már beértek a városba. Erre, erre a vendéglő felé. Odaértek. A csillag ott ragyogott a ház felett,. Nagyapó megállt. Megigazította a su­báját, kucsmáját, mégegyszer meg­nézte mindent elhoztak-e, aztán be­léptek az udvarra. — Rozzant, öreg istálló állt az udvar végiben. Arra I siettek. — Ajtó nem volt. Be lehetett látni. A jászol előtt egy férfi és egy nő térdelt. A jászolban egy kicsiny gyermek feküdt, alig látszott ki a sok gönc közül, de körötte minden csupa fény. — Beléptek. Nagyapó levette ,a kucsmát a fejéről s erre a többiek *is. „Pásztorok vagyunk, innen Bet­lehemből.” — szólalt meg Nagyapó. „A Messiást látni jöttünk. Mert an­gyalok mondták, hogy megszületett és itt nyugszik.” — Az asszony kis­sé megremegett, majd szelíden és csendesen szólt: „Jöjjetek közelebb és lássátök.” A pásztorok közelebb léptek. Nagyapó letérdelt. A többiek is. Jánoska is. „Némely csekélysé­get hoztunk, ha nem veti meg a mi Urunk". Oda tettek mindent a jászol elé: fejecskét, kenyérkét, sajtot, tú­rót. Nagyapó a furulyát. — Jánoska a kezében szorongatta a pásztorbo- tot. — Oda merje adni? — Vájjon tetszeni fog-e a Messiásnak? és tud­ja-e majd használni, el fog-e jönni hozzájuk a mezőre? — Nekibátoro­dott és megszólalt: „Én is hoztam egy pásztorbotot. Igaz nem olyan nagyon szép. Magam vágtam és fa­ragtam, régóta készül.” Itt megre­kedt. Majd gijorsan felugrott, odasza­ladt a jászolhoz, megfogta a kicsiny Jézus apróka kezét és ráillesztette a pásztorbotra: „Neked hoztam! — Légy pásztor! — Légy jó pásztor!” — Mezősi György. Szüleid lueq űz ünnepnűpot SZÖRVANYHÍVEKNEK — BETEGEKNEK Vess számot Ö-év estéje. —- 90. zsoltár, 12 vers. A ma gyermeke sokat számol. Nemcsak az iskolában, de künn. az életben is. Családok jóléte függ attól, hogy a családfő okos számítással tudja-e beosztani az élet ezer szükségletére rendelkezésére álló anyagi eszközöket, vagy sem. Jaj annak a családnak, amelyikben elmulasztják a számvetést. S jaj annak is, amelyikben helytelenül végzik el. Mert lehet — jó ideig rendszeresen is — például túliköltekezni, de ennek mindig szó- morú következménye van. És sokszor a család széthullásához is vezet. Ezért mondta nekem a napokban egy asszonytestvérem, hegy: „én kimondhatatlanul szerettem az uramat, de ma már kimondhatatlanul gyű­lölöm. Nyomorba taszított bennünket, mert elherdálta a keresetét. Hát ezárt fontos a számvetés! Elgondolkozom az ó-év estéjén. A másik számvetésre gondolok, amire az ige int bennünket: „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk”. Ez pedig azt jelenti, hogy nemcsak test van, hanem szív, lélek is, amivel gondolni kell! Mert az élet nemcsak test, mérhetet­lenül több ennél. Az bizonyos, hogy a test és a lélek együtt az „ember”, a teremtmény, aki az Alkotóé, az Istené! E tulajdonjog ellen fel lehet lázadni, lehet tagadni is, menekülhetsz is a Gazda elől, bújhatsz is színe elől, de egyet nem tehetsz meg, nem kerülheted el a vele való találkozást. Bújt előle az első emberpár is. Az Éden sűrű lombú bokrai között nem láthatta vtoüna meg őket emberi szempár, de az Űr — mégis találko­zott velük. S gondolj, testvérem arra, hogy e találkozás után vágódott ki az Éden kapuja s lépte át küszöbét két, lehorgasztott fejű, megítélt ember, akik hurcolták már, vitték magukban immár a halált. Menekülhetsz te is, szilveszter este van! A számvetés estéje. Nézd, az óra jár. Mutatója suhan a 12-es felé. Haldoklik az 1957. év. Mert minden elmúlik. Az év is, én is... te is! Menekülhetsz barátaid köré e gondolat elől, táncba, forgatagba, vígas­ságba lehetsz a leghangosabb pillanatban, amikor 12-őt üt majd az óra s elkurjanthatod: „sose halunk meg”, szavad tompán kong majd s az egész teremtettség azt mondja majd néked: „hazudsz, mert meghalunk”. Ember, ezért tégy számvetést. Állj a te Urad elé! Hidd el, a lelked fontosabb még a testednél is! Szilveszter este van... keresd a békességet! S ne csüggedj el! Isten kicsi szolgája üzeni neked, van záloga annak is —1 van: a kereszt!... A mi Urunk keresztje! Csak vess, ó vess, ó vess komolyan számot í! Jakus Imre Mivel indulunk? Üjév ünnepe. — Rom. 8, 24—32. Mit hoz az új esztendő? — ezt kérdezzük ma magunktól és másoktól egyaránt. És találgatunk, vagy beletörődve várjuk a „változhatatlant“, kí­vánunk egymásnak sok jót, de mindenképpen kíváncsian indulunk neki az új esztendőnek. Tegnap még visszafelé néztünk. A számadás, a többé vissza nem térő lehetőségek elmúlása, a mindeneiknek végére figyelés felé irányította figyelmünket Isten igéjéje. Ma pedig ezt a kérdést teszi fel Isten egy új esztendő küszöbén az övéinek: Mivel indulunk? A jövendőiből mi sem tudunk többet, mint mások, nincsenek jóslá­saink és biztos képeink az 1958. évről, de mint a vándor, aki egy nehéz út­szakasz után megpihenve az újabb útra összegyűjti minden erejét, rendbe- teszi amije van és úgy indul bátran, így mi is számbavéhetjük, összegyűjt^ hetjük: mivel indulunk? 0 Reménységgel indulunk. Ez nemcsak olyan megszokott kijelentés, mert hát az élethez hozzátartozik a reménység is. Erre nekünk bi­zonyos alapunk van és ebben „keresztyén gyakorlatunk“ van. Pál a ró­mai keresztyéneknek az Istenfiúságról ír ebben a részben. Arról, hogy Isten gyermekeiként meg fogjuk látni Öt és bűntől, haláltól való szaba­dulásunkat. Ezt várjuk reménységgel és Isten nem fog megcsúfólni ben­nünket. Ez a reménység jó útitárs minekünk az előttünk álló útra is. Erősíti Isten reménységünket azzal, hogy „hirdeti az Űrnak kedves esz­tendejét“. Jézus nevével indulunk és járunk, Vele mindenkinek van re­ménysége. Nevének ünnepén indulunk az új esztendőibe reménységgel. A Lélek segítségével indulunk. „A Lélek segítségére van a mi erőt­lenségünknek“. Sok könyörgő imádság van most szívünkben és 2. ISTENTISZTELETI REND December hó 31-én Ö-£V ESTE Deák tér du. 6 D. Ordass Lajos, éjjel 11,12 Hafenscher Károly. Fasor du. 7 (Urv.) Gyöngyösi Vilmos, éjjel V2I2 Gyön gyösi Vilmos. Üllői u. 24. du. 7. Rákóczi u. 57/b. du. 6 (szlovák) Szilády Jenő dr„ du. 7. Karácsony S. u. 31. du. 6. Thaly K. u. 28. du. 6 Bonnyai Sándor. Kőbánya du, 7 Koren Emil, éjjel >A12 Koren Emil. Utász u. 7. du. 5 Koren Emil. Vajda P. u. 33, du. 6 Takács József. Zugló du. 6 Scholz László. Fóti úl. 22. du. >A7 Gádor András. Váci u. 129. du. 'A7 Havasi Kál­mán. Üjpest du. Blázy Lajos. Pester­zsébet du. 6 Bencze Imre. Rákosszent­mihály du. 6 Tóth-Szöllős Mihály. Bécsi­kapu tér du. 8 Várady Lajos. Toroczkó tér du. Modocsai Miklós. Óbuda du. 7 (úrv.) Komjáthy Lajos, xn,, Tarcsay V. u. 11. du. *A7 Danhauser László, éjjel 12 Danhauser László. Pesthidcgkút du. 6 Sztehló Gábor. Kelenföld du. 6 (úrv.) Kendeh György. Németvölgyi u. du. 5 Rezessy Zoltán. Kelenvölgy du. 6 Schrei­ner Vilmos. Budafok du. 6 Visontai Ró­bert. Csillaghegy du. Kaposvári Vilmos. Csepel du, 1, Gálát György, még többre lesz szükségünk. A reménységet is ez táplálja. De az imádság­ban oly hamar leszünk restek. És ha kérünk is, nem jól és nem azt, amit kellene. A Szentlélek segít bennünket az imádkozásban. Mikor nem tud­juk, mit és hogyan kérjünk, a Szentlélek „esedezik értünk kimondhatat­lan fohászkodásokkal“. Imádkozik Isten gyermekeinek üdvösségéért, de könyörög az erőtleneknek erőért, a bűnükben vergődőknek bűnbocsá­natért, a szenvedőknek enyhülésért, a szétszóródoítak egységéért. A Lélek imádkozik értünk. Isten szeretetével indulunlk. Pál apostol szavaiból kettős* értelem­ben is kicsendül ez. Isten szeret minket annyira, hogy tulajdon Fiá­nak sem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta. Szeretetében élünk szüntelenül. Szeretete ajándékoz nekünk mindent, amire csak szükségünk van. Szeretete hordoz, véd, táplál, üdvösségünket munkálja és meglátogat a kereszttel is. Mert abban is szeretete mutatkozik meg, amikor dorgálj betegágyhoz kötöz, szeretteinktől megfoszt. S itt halljuk meg az apostol másik értelmezését: „azoknak, akik Isten szeretik, minden javokra van“. A baj, az ínség, a betegség, a szenvedés, — minden javunkat szolgálja. Még a halál is, mert kapu nyílik az üdvösségre. Szépen énekli meg ezt Gerhadt Pál: „Ne zúgolódj, ha nyom az ínség. Utóbb válik üdvösségre“. Sokan indulnak félelemmel az új esztendőnek. Mi mindent kell kibír­nunk? De Isten igéje oszlatja félelmünket. Minden javunkra van. Csak Isten szeretetét el ne hanyagoljuk. f í Ránk köszöntött az új esztendő. Vegyük számba amink van. És indul­junk reménységgel előre if j. Tóth-Szöllős Mihály NAPRÓL—NAPRA HÉTFŐ: — Zsolt. 111,7. — A hűséges Isten irántunk megmutatkozó szeretetének bizonyossága: Jézus Krisztus. KEDD: — Zsolt. 25,1—2. — Jézus születésének estéjén ahhoz kell teljes szívünkből fordulnunk, aki adta nékünk öt. SZERDA: Karácsony első ünnepe. — Zsolt. 25,8. — Istennek éppen az a kegyelme, hogy ö nem vár a mi szeretetünkre, hanem az eltéved- teket eligazítja a Jézus Krisztus által. CSÜTÖRTÖK: Karácsony második ünnepe. — 1. Móz. 17,9. — Jézus Krisztusban Isten új szövetséget kötött a világgal: a szeretet és a ke­gyelem szövetségét. PÉNTEK: — Ézs. 61, 1. — Jézus Krisztus maga az az evangélium, aki szabadulást, örömet, megoldást, gyógyulást. ad az embernek. SZOMBAT: — Zsolt. 73,23. —1 A Jézus Krisztus által az Ür velünk, életünkben, szívünkben van, J, G.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom