Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)

1956-04-08 / 15. szám

* EVANGÉLIKUS ELET Hogyan tanulják az új énekeket Hévizgyörkön ? fflz evangélikus embernek mindig az elsők között kell lennie a munkában, a becsületben és a helytállásban KOMOLY, NAGY FELLEGEK vándorolnak az égen. Már megfehé- reditek. Ez a fehérség a tavasz jele. Amikor kisüt a nap mögülük, érezni, hogy van ereje a napnak. A varjú károgása eltűnt a téllel. Pacsirta szól a mezőkön. A rábaközi föld már nem fekete, hanem barna, porhanyósra barnul és szárad a sok téli hó és víz után. Ha az ember Beled község felé tart a vi- .cai állomás felől, balra végtelenbe vesző szántások, vetések Jtárulnak elé. Meg kell állni az úton, mertsojí- mindenről beszélnek ezek a vetések. Nehéz kifejezni, amit a szem lát és a szív érez. A láthatár mintha a vetés­re borulna, mintha a nap is a vetés­ből kelt volna fel, mintha vetés lenne az egész határ. Az egyetlen hatalmas tábla az országútról mintha végtelen­nek tűnne. Az őszi vetésű búza leve­lei már megindultak, tövei bokrosod­nak. Mikor szél folyik át a földeken, a vetés még meg sem rebben, csak áll, hiszen a sorok még egészen ala­csonyak. Általában jól kibírták a te­let. A RÉGI MEZSGYÉK HELYE már meg sem látszik, egyenes sorokat hú­zott vetéskor a traktor. Lehet vagy 100—120 hold ez az őszi búzavetés. Az emberi munka gondosságát, az előrelátás céltudatosságát, az összefogás erejét hirdeti ez a ha­talmas tábla. Nagy erőt hirdet egy ilyen óriási tábla, olyat, mint egy hatalmas híd, vagy egy nagy épülettömb. Mindig lenyűgöző látvány az emberi munka nagy­szabású eredménye. Az országút jobboldalán szintén nagy táblák terülnek el, de itt még észre lehet venni, hogy az egykori mezsgyék helyén a föld kicsit hullá­mos. A vetőgép meg-megzök:kent an­nakidején s nyomában utána simul­tak a búzasorok. Itt először szánthat­ták át a kisparcellák mezsgyéit. Nyil­vánvaló, hogy itt még csak első ízben folyt nagyüzemi vetés. Bele van írva a beledi határba parasztságunk szö­vetkezeti fejlődésének története. Áz országút egyik oldalán a régi nagy­üzemi tábla, a másik oldalán az ősz­szel induló új szövetkezeti gazdálko­dás vetései zöldellenek. A távolban sok száz kis parcella vetése, szántása látszik. A határ többségét még ezek teszik ki. Nem egyformák az emberek. Dehát min­den megérik a maga idejére. A nagy tábla ereje, termése, jövedelme mór mindenesetre ott van beszédes példa­ként a kis földszalagok között. A HOSSZÚKÁSÁN ELNYÚLÓ FALU egyik végén áll az evangélikus templom. Az egykori földesúri ha- talmaskodés csak az akkori falun kí­vüli területre engedélyezte a temp­lomépítést. 1804-ben kezdtek hozzá s éppen ebben az évben fogják meg­ünnepelni a beledi evangélikusok templomuk 150 éves fennállását. 1800. augusztus 20-án volt a templom fel­szentelése. Addig Beled az ősi artiku- láris helynek, Vadosfámik volt a fi- llóija. A be'ediok nagyon sokat tud­nak egyházközségük múltjáról. Csak úgy ömlött ajkukról az egyháztörté- nelem. Elbeszélgettünk az 1751-es vadosfai »zavargásokról«. Akkor ugyanis a nép elnyomói vallási ürügy- gyei viszályt és verekedést szítottak Vadosfán, aminek az lett a követ­kezménye, hogy a Habsburg állam- gépezet. a »tekintetes« vármegye és a katolikus papság hosszú időre el akarta venni a kedvét mindenkinek a haladó megnyilvánulásoktól. Vé- gigbotoztatták a községet, a szuper- intendensi tisztet is viselő vadosfai lelkészt, Fábry Gergelyt bebörtönöz­ték. Apáról-fiúra szállt ez a keserű emlék Beleden is, hiszen az anyáégy- házközségről volt szó. ahonnan a be- lediek nagy része is származott. MINDEN EVANGÉLIKUS EMBER tudja Beleden, hogy Gyurátz Ferenc, a neves dunántúli püspök egykor be­ledi lelkész is volit. De mélyen él az emléke az evan­gélikus parasztköltőnek, a büki Fekete Sándornak is, aki tragikus körülmények között fulladt bele a Rábába, a második világiháború ide­jén. Verseskötete nem jelenhetett meg a Horthy-korszakban, de a nép szívében megőrizte verseit, ma is egész versszakokat tudnak idézni tőle. Asszonyok mondták el ezt a pár- sort, de úgy, ahogy csak az egykori zsellérek tudják a maguk eltemetett fájdalmát, de valóra vált reménysé­gét is visszaadni: »Csak várjatok zsallérházak, csak várjatok zsellérkölykek, vad, Jóízű kacagástok megmentheti még e földet!* És Fekete Sándor, á parasztkölto nem tévedett. A vele együtt érzők reményeikben nem csalódtak. El­jött az az idő, amikor megifjo- dott a falu arca, és megújultak benne az emberek. Ezek ma már nem nagy szavak, ha­nem a valóságnak a kifejezései. Hogy milyenek ezek az új emberek — arra könnyű válaszolni. ITT VAN PÉLDÁUL Bödecs Jó­zsef. Szép szál, harmincas, nyílt te­kintetű, csendes, szerény, okos be­szédű fiatalember. A templomban ismertem meg, a presbiterek között. Később megtudtam, hogy az ősszel alakult »Búzakalász« termelőszövet­kezeti csoport elnöke, egyben a Győr- Sopron megyei tanács tagja. Otthoná- nában vaskos mezőgazdasági szak­könyvekben lapozgatunk, hozzá ha­sonló művelt, céltudatos tszcs-tagok- kal. Komoly szakviták kerekednek ki a több és jobb termésért. Itt már híre-hamva sincs a ma­radiéinak Nyitottak minden új és jobb termelési mód előtt. Nem csoda, hogy vonzó'rőt jelentettek mások számára is. Kezdetben 16-an Varsóból jelentik, hogy Bell chi- chesteri püspök, az Egyházak Világ- tanácsa tiszteletbeli elnöke nyilatko­zatot adott a lengyel rádiónak. A püspök, aki legutóbb a Lordok Házá­ban is határozottan síkraszállt az atomfegyverek betiltása és a nem­zetközi kérdéseknek békés tárgyalá­sok útján való megoldása mellett, mostani nyilatkozatában a nagy­hatalmak közötti bizalmatlanság ki­küszöbölésével foglalkozott. Megálla­pította, hogy szükség van a leszere­120 hold földdel indultak meg az al­sóbb fokú közös gazdálkodás útján, de csakhamar 33 családra növekedett a tagságuk és 218 holdra a földterü­letük. Terveiket nagy érdeklődés kí­séri, mert öntözéses kertészetre is gondolnak a földjüket átszelő patak vizéből. Ezek bizony új emberek a javá­ból. Erejük megsokszorozódott az összefogással. Tudják, hogy nagy tervek és nagy lehetőségek áll­nak előttük. De van még egy másik példa is. Horváth Sándor sovány, alacsony, eleven, csupa tevékenység. A korát sem hinné az ember, pedig már 65 éves. Odasúgják nekem, hogy ő bi­zony »tizenkilences«, sok baja volt utána a csendőréggel. Ez a fürge, dolgos öregember a »Szabadság« ter­melőszövetkezet elnöke, ök már 1951 óta a közös gazdálkodás útján halad­nak, a másik termelőszövetkezettel, az »Előre« tagságával együtt. Ök vol­tak a közös gazdálkodás úttörői a fa­luban. Sok próbát kiállottak, azt is, amikor 1953-ban sokan azt hitték, hogy megingatható a szövetkezeti mozgalom. Ma már büszke örömmel mondja Horváth Sándor, hogv övék az a hatalmas vetésű búzatábla, amit az országútról lehet látni, de azt is hozzáteszi, hogy náluk a tagság átla­gos jövedelme jobb a középnarasz- tokénál. Ezt annak is tulajdonítják, hogy szemük fénye a jószágállomány. De fejlett gyümölcstermesztést is folytatnak. Volt olyan tag is, cici egyedül gyümölcsből hat mázsát ka­pott részesedés fejében. Amint bemegyünk Horváth Sándor otthonába, két dolog tűnik fel: a szép rádió és Luther Márton képe a falon. MIRE EZEK A SOROK megjelen­nek, azóta már megvalósult a dolgo­zó parasztok vágya, már lehet kint dolgozni. Munkakedvben sehol sem volt hiány, alig várták már, hogy a földre rá lehessen menni. Most már biztosan serényen folyik a munka. Fülembe csen* az egyik öreg beledi presbiter szava, aki azt mondta, hogy az evangélikus em­bernek mindig az elsők között keil lennie a munkában, a be­csületben és a helytállásban. Aki így gondolkodik és így cselek­szik, az minden bizonnyal helyesen találta meg hite következményeit és gyümölcseit. Dr ottlyk Ernő lés és a függőben levő politikai kér­dések kölcsönös engedmények és fáradozások útján való megoldására. »Meggyőződésem — mondotta —, hogy lehetséges megegyezést létre­hozni az ellenőrzött leszerelésre és a tömegpusztító fegyverek eltiltására vonatkozóan. Addig is, amíg a tö­megpusztító fegyvereket teljesen be­tiltják, szükség van az atomfegyve­rekkel való kísérletek megszünteté­sére. A kormányok és népek céljául ki kell tűzni, hogy az erőszakot az értelemmel helyettesítsék.« HEV1ZGYÖRK Aszód közelében 800 lelket számláló gyülekezet. Jó ideig temploma volt csak és Aszód­ról gondozták. Másfél éve készült el a két szobából álló papiak. Külseje még nincs bevakolva, de belül ott­honos derű, tisztaság és rend fogad­ja a belépőt. A gyülekezet első meg­választott lelkészével, Fekete Ist­vánnal, Bazan István kántorral és Búza István gondnokkal ülünk együtt a szobában és az énekes­könyv új kiadásáról beszélgetünk. Nagyon nagy örömet szerzett Hévízgyörkön az új énekeskönyv — kezdi Fekete István lelkész. Fontos könyv a hivők számára, mert ezen keresztül sajátítják el és gyakorolják be egyházunk főbb tanításait, az igehirdetés mel­lett ez hozza közel számunkra a Biblia tartalmát és az egész ke- gyességi élet kialakulásában döntő hatású. SZERETNEK ÉNEKELNI — hangoztatja a lelkész és a kántor is több ízben. Minden éneket végig- énekelnek. Néhány évvel ezelőtt vagy 25 új éneket válogatott össze lelkészük a reformáció-korabeli éne­kekből, a régi magyar anyagból és finn énekek közül. Ezeket ugyan is­tentiszteleten eddig nem használták, csak egyéb alkalmakkor, de a gyüle­kezet jelentős része már ismeri őket és nagy örömükre szolgált, hogy ezeknek az énekeknek kétharmadát megtalálták az »Új Részben«. Kará­csony éjszakáján és Óév estéjén az a szokás, hogy a leányok felmennek a templomtoronyba és énekelnek. Eb­ben az esztendőben már az új éne­kek közül is választottak. Most azt szeretnék, ha az egész gyülekezet kezdene énektanu­lásba. Hogyan kezdenek hozzá? — kérdez­zük. Bazan István kántor elmondja, hogy a kántorságot egyháza és az ének iránti szeretetből végzi. Fog­lalkozása szerint földműves. Fiatal ember. 1949-ben Fóton részt vett egy hathetes tanfolyamon. Most már több éve ő vezeti az istentiszteleten az éneklést és az énekeket két kéz­zel, de kíséret nélkül játssza. Minden ének dallamát el tudja játszani. Ja­nuárban részt vett azon a fóti kán­tortovábbképző konferencián, amely az új énekek megismertetésével fog­lalkozott. Többször kiemeli, hogy különösen az ifjúság mennyire lel­kesedik az új énekekért és milyen szorgalmasan tanulja azokat. Először velük tanulnak meg néhány éneket, azután a vasárnap délutáni isten­tiszteleten már a gyülekezettel együtt éneklik. Fekete István megjegyzi, hogy egyenlőre csak a délutáni istentisz­teleten énekelnek az új rész énekei közül. Ezek az istentiszteletek is elég látogatottak. Résztvesz rajtuk a gyülekezet 10 százaléka. Először Hatvanad vasárnap tűztek ki új éneket, mégpedig egy régi magyar éneket (705) és a 719. sz. ún. finn esti éneket. A délelőtti istentiszteleteken majd később tesznek próbát; MILYEN NEHÉZSÉGEKKEL TA­LÁLKOZIK az énektanulás? — kér­dezzük a kántort. A gyülekezet megszokta a kiegyenlített éneklési módot és hajlamos a ritmikus dalla­mokat is így énekelni. A másik ne­hézség abból származik, hogy túl hangosan énekelnek és az ének hangja elnyomja az orgonáét és a kántorét. Segítséget jelentenek az új részben közölt kóták. Arra igye­keznek, hogy a kedd esti bibliaórák- hoz kapcsolódó énekórákon ponto­san tanulják meg az új dallamokat azok, akik az istentiszteleten majd vezetni fogják az éneklést. Segítsé­get nyújt a gyülekezet egy másik fiatal tagja is, aki szintén részt vett egy kántori tanfolyamon és noha az orgona játékban nincs olyan gyakor­lata, szép és jó hangjával sokat se­gít. Most melyik énekeket tanulják éppen? — kérdezzük. Két húsvéti éneket tanulnak, mind a kettő ősi, reformáció előtti korból való: »Ki­rályi zászló jár elől« (735. sz.) és »Krisztus feltámadt« (736. sz.). Meg is kérjük Bazan Istvánt, hogy éne­kelje el őket. Pontosan, és helyes ritmussal énekelte mind a kettőt, pedig az utóbbinak a dallama nem is olyan egyszerű. Később átmen­tünk a templomba és ott harmóniu- mon is lejátszott egynéhány éneket. A harmóniumot is most hozatták rendbe 400 forintért, hogs’ a keddi énekórákon e mellett gyakorolhassa­nak, s ne kelljen az orgonához fel­menni. NEMCSAK MI KÉRDEZTÜNK, tőlünk is kérdezgettek, főleg az énekeskönyv szerkesztési munkája felől. Végül arról beszélgettünk, hogy miért szerette meg olyan ha­mar a gyülekezet az új énekesköny­vet. Külső formáját megnyerőnek találták. »Ha kezébe veszi az ember, mindjárt látja, hogy olyan mint egy keresztyén énekeskönyv«, örültek annak is, hogy a régi énekesköny­vek ezután is használhatók marad­tak és annak is, hogy az Új Rész­ben ismerős, de eddig istentisztele­ten nem használt énekekre bukkan­tak. Nagyon hálásak az énekeskönyv imádságos részéért. Az időseb­bek örülnek annak, hogy az imádságok a Kiskáté magvas tanításaiba vannak beágyazva és használatuk közben gyermekkori tanulmányaik elevenednek fel. Szo­kás a gyülekezetben, hogy halál­esetnél a gyászoló családnál össze­jönnek a szomszédok, együtt éne­kelnek és imádkoznak. Ezekre az al­kalmakra is segítséget kaptak az imádságos részből. Egyetlen kifogá­suk az énekeskönyvvel kapcsolat­ban, hogy még többet szerettek vol­na megvásárolni belőle. E tekintet­ben megnyugtathattuk őket, hogy a következő években új kiadások je­lenhetnek meg, mert az énekeskönyv kliséit Sajtóosztályunk íélretétette. A hévízgyörkiek buzgósága jó pél­da az új énekek tanulására, de nem mondható mintának minden tekin­tetben. Más gyülekezetben mások az adottságok és mások a körülmények. Ezek tekintetbevételével alakul ki az énektanulás módja. A korálkönyv második köteté­nek megjelenése, amely az Új Rész dallamait dolgozza fel, most már lehetővé teszi, hogy az Üj Rész dallamaival behatób­ban lehessen foglalkozni és is­tentiszteleti használatra is be­vezethetők legyenek. Azzal a reménységgel vettünk bú­csút Hévízgyörktöl, hogy az új éne­kek tanulása is növelni fogja a fogé­konyságot minden iránt, ami új és jó. Benczúr László Bei! chictiesteri püspök a nagyhatalmak közötti bizalmatlanság kiküszöböléséről JEQYZETEK Pfetrik Géza * alighanem ismeretlen név legtöbb olva­sónknak. De tudós lelkészeink, pedagógus­értelmiségünk jól tudja, hogy Patrik Gézában a magyar múlt kutatásának egyik legkiválóbb elősegitőjét kell tisztelnie, a nagy bibliográ­fust, aki műveiben szilárd hitelességgel össze­foglalta egy század magyar könyveit. Most, hogy a magyar könyvtudomány a könyvtáro­sok és a könyvbarátok számára megrajzolja Petrik Gézát, szólnunk kell róla nekünk is múltidéző parcellánkon. 1845. október 3-án született a Pozsonytól nem messze levő Alsószelin, egy színmagyar és színevangélikus községben, ahol édesapja evangélikus lelkész volt. Középiskolái elvég­zése után Petrik Géza könyvkereskedőnek ál­lott be Sopronban (ahol közben apja a líceum igazgatója lett). A szülői otthonból hozta ma­gával a könyv szeretetét. Sopronból Pestre telepedett át, segéd lett Osterlamm pesti könyvkereskedőnél s 1869-ben átvette Oster­lamm üzletét és antikvariátust csinált belőle. Az antikvariátus már nem igazi bolt, hanem műérlök találkozóhelye, ahol a régi könyvek böngészése közben már majdnem kutató­munka folyik. A könyvekbe rótt múlt kutatói és szerelmesei otthonra találtak Petrik Gézá­nál. Abban az időben nevezetes kutatás in­dult meg Budapesten: fel kell sorakoztatni minden magyar könyvet, fel kell állítani Magyarország műveltségének gúláját. Szabó Károly akkor gyűjti s írja össze a magyar könyvek címét a legrégibb időktől 1711-ig. 1876-ban már megindult Budapesten a Magyar Könyvszemle, Európa legelső könyvtártudo­mányi folyóirata. Mire 1879-ben kinyomják Szabó Károly Régi magyar könyvtárának első kötetét, Petrik Géza előlép az antikvariátus- ból s könyvárusból könyvtudós lesz, Elhatá­rozza, hogy folytatja Szabó Károly munká­ját, s összegyűjti az 1711 óta megjelent ma­gyar és magyar vonatkozású műveket. Ehhez annyi lelkesedés kellett, amennyi tudást igé­nyelt. Petrik bőviben volt mindkettőnek. 1888-----1892 között jelenik meg Magyar i>ib­li ográphiája, az 1712—1860. évek magyar könyvészete, négy kötetben. Ez a mű, az úgy­nevezett „Petrik”, éppoly úttörő mű, mint a Szabóé. A magyar múlt kutatóinak nélkülöz­hetetlen kalauza s megbízható segítője. Petrik Géza óriási munkát végzett. Feldolgozta a Magyarországon megjelent magyar nyelvű, idegen nyelvű és a hazánkra vonatkozó kül­földi műveket, feldolgozta a folyóiratok tar­talomjegyzékét is, az évkönyvek cikkanydgát sem hagyta ki. Az elemző címleírás ilyen méretű alkalmhzása egyedülálló munka az európai bibliográfiában is. Munkáját foly­tatta s feldolgozta az 1910. évig terjedő ma­gyar könyvanyagot. 1894-ben kiadott egy könyvet — Kalauz; az újabb magyar irodalom­ban címmel —, egy nagyközönség számára szánt nemzeti bibliográfiát. El nem kedvetle­nedre s mindenkitől tisztelve folytatta mun­kásságát haláláig; 1925-ben távozott az élők sorából. Petrik Géza életműve: a becsületes, megbízható, alapos, pontos kutatómunka szimbóluma. Szeretettel simogatjuk meg a Petrik-köteteket, nemzeti műveltségünk pillé­reit. A magyar evangélikus értelem messzire- mlágitó fénye az. Bihari Sándor híres életképét, a Bíró előtt címül, azt hi­szem, mindnyájan ismerjük, Jómagam, em­lékszem, diákkoromban megdöbbenve néztem egy úri lakásban egy másolatát. Pajtásomék- nál volt a kép s ha csak lehetett, vissza­visszatértem hozzá. Egy cigány áll a bíró előtt s magyarázza a bűnét, valami olyan emberi s bizalmas levegőben, mely az arcokra s a moz­dulatokra nem a büntetést, hanem a megbo­csátást sugározza. S az alakok mind valósá­gosak, hitelesek. Ez így volt — gondoltam magamban — ez így van. Ez a szoba, ezek a férfiak itt mind valódiak. A cigány is ember, akár a többiek s ki fog derülni az ö igazsága! Most száz éve, hogy Bihari Sándor megszüle­tett s ötven éve, hogy meghalt, idézik a lapok s mondják, hogy realizmust csinált Mikszáth éveiben, akár a nagy palóc. Fiatalon halt meg, ötven éves korában, de fiatalon volt bátor, Szolnokon, ahol a bíró előtt álló cigányt fes­tette s aztán Budapesten, ahol folytatta művé­szeti tevékenységét. Ki ne ismerné életképei közül a Bíró előtt-nek testvéreit: a Falurosz- szát, A programbeszédet s főleg az Az ő nó­tája című olaját, amelyért 1893-ban aranyér­met kapott a rézbányái fiú, aki gyorsan és könnyen sajátította el München stílusát. Hogy aztán otthon ugyanilyen gyorsan hátat fordítson a német divatnak, amelybe Buda­pest akkortájt elmerült. Bihari kiszállt a vi­dékre s ott nemcsak körülnézett, hanem látott is újat. Meglátta a népet, meglátta a falusi valóságot. Amit ebből édesgyökér-izű realiz­mussal kifejezett a vásznain, az nem jelen­téktelen lépés volt a magyar nép valóságára felhívó érdeklődés számára. Még csak idill s anekdota, amit fest, de már ugyanaz a szín­tér, amelyen néhány évvel később költemény, regény, rajz, festmény és szobor támad s harcba indul mind a népért, hogy nemzet le­gyen valahára. Bihari, a szolnoki festő-telep egyik megalapítója, tehát az úttörők közé tar­tozik. örömmel nézünk rá képeire a dupla év­fordulón. Marczali Henrik száz évvel ezelőtt született — 1856. április 3-án — s a századvégi és századeleji magyar liberalizmusnak jellegzetes képviselője volt. Roppant történetírói és pedagógiai munkássá­got fejtett ki. 1878-ban gimnáziumi tanár Bu­dapesten, 1895-től kezdve pedig egyetemi ta­nár. A szorosabb értelemben vett kutatómun­kán s monográfiák egész során kívül olvas­mányos, népszerű műveket írt: Magyarország történetét és a Képes Világtörténelmet. Ezek igen elterjedt müvek voltak ötven évvel ez­előtt. Egyes művei angol, német ‘s francia nyelven is megjelentek, hogy szót szóljanak hazánkért külföldön. Magyarország történe­tének úgyszólván minden korszakáról írt, de különösen jól ismerte a XVIII. századot, Má­ria Terézia és II. József korszakát, amelyről két kitűnő könyvet hagyott hátra A XIX. szá­zad fia volt Marczali, maga is egy felszabadult s a magyarságban helyét meglelő kisebbség tagja, aki odasimult a kor polgári liberaliz­musához, sürgetve a békés haladást Magyar- országon. Magyarország története című hét­százoldalas könyvét, summázva mondanivaló­ját, ezekkel a szavakkal fejezi be: „Közjogi- lag kötve vagyunk: műveltség dolgában sza­bad a kezünk. Jövőnk attól függ: mire, mikép használtuk fel ezt a szabad kezet.” Még a Habsburgok uralkodtak akkor felettünk s az országon dörömbölt a türelmetlen Sors. De Marczalinak igaza volt: nemzeti műveltségünk a fontos ötvöző s varázsoló erő, annyi hiányzó más erő pótlása. Szalatnai Rezső

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom