Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)

1956-06-03 / 23. szám

X' EVANGÉLIKUS ELET \ A KÖNYVEK ÉLNEK Könyvnapra. Vidor Miklósnak ajánlom £ vezredek rohantak el fölöttünk, míg kezünkbe a kőbalta helyére a könyv került. Ember és gondolat: ez a frigy méltó szolgálni a jót. Eleven szolgánk lett immár a könyv s igen segíti azt, ki őt viszont hévvel becsüli s értő jóbarátja. Minket rajzol a nyomtatott betű: kudarc, diadal, lázas keresés, felragyogó utak az úttalanban. véges világban védtelen remény. Emberségünkért hadra kél a szó, magyaráz, pöröl, véd s tanúskodik, s ki elleneáll: az emberiség szemefényébe vájja körmeit. Nem, nem lehet az írást meggyalázni. A könyvek élnek, éppen annyira, amennyire a tündöklő igazság színképeit ragyogtatják elénk. Ez az ő tisztük: lángoló sorok égessenek meg minden gazt a földön s melengessék a didergő kezet, amely esengve nyúl a fény felé. Erős legyen hát s nyitott az a szív, melyből az élő betű születik, világos legyen s igaz az a szem, amely a dobbanó sorokra tágul, mert bennünk él a könyv: lelkünk műhelye formálhatja csak acélkalapáccsá, hogy embert, sorsot egyként alakítson. (Ilyenkor zeng a magasság, az éter remegve csillog, s meglapul a vész. Áldjon az ég! Legyen üdvöz az ember, ki tiszta szemmel tiszta szívbe néz.) Bodrog Miklós r mS KIS KRÓNIKA GYÓNI GÉZA CSEHÜL. A Hro- mádka professzor szerkesztésében Prágában megjelenő Kfestanská re­vue c. folyóirat 1956. évi 4. számá­ban vezető helyen közli Gyónt Géza híres költeményének, a Csak egy éjr szakára címűnek cseh fordítását. A költeményt Kostsánszky Dániel (po­zsonyi református segédlelkész) és Zdenék Svoboda fordította cseh nyelvre. Nem az első eset, hogy a cseh protestánsok folyóirata magyar költőkkel ismerteti meg olvasóit. Tavaly Ady-verset tettek itt közzé, s Reményik Sándornak egy költemé­nyét hetilapjuk, a Kostnické jiskry közölte. -■ ISMERETLEN PETÖFI-VERSE- KET fedeztek fel a pécsi Egyetemi Könyvtárban. Hemády Ferenc könyvtáros egy régi almanach szer­kesztőinek iratai közt három, eddig ismeretlen Petőfi-versre bukkant. A Petőfi-verseket a költő Selmecbányái és pozsonyi barátja, Szeberényl La­jos másolta le s valószínű, hogy két vers az 1838—39-es évekből való, te­hát Petőfi zsengéi, míg a harmadik valamivel későbbi. Mindhárom vers bővíteni fogja ismereteinket a költő indulási korszakáról. BERZSENYI-MÚZEUM, Egyházas- hetyén. Május 6-án, vasárnap, a Vas megyei Egyházashctyén, Ber­zsenyi Dániel szülőfalujában, a költő születésének 180. évfordulóján, iro­dalmi ünnepség és múzeumavatás volt. Berzsenyi Dániel-múzeumot avattak fel. A múzeumot Vargha Ba­lázs, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság titkára adta át a község­nek. Berzsenyi-ünnepséget tartottak az évforduló alkalmából Niklán is, Berzsenyi egykori lakóhelyén és Ka­posvárott is. ÜJ MIKSZÁTH-SZÍNMÜVET mutatnak be. A budapesti Katona József Színház bemutatja Mikszáth Kálmán Sipsirica című elbeszélésé­nek színpadi változatát. Ez a negye­dik Mikszáth-mű, amely színpadon jelenik meg. GOLDMARK KÁROLY SÁBA KIRÁLYNŐJE című operáját, me­lyet Budapesten éppen 80 évvel ez­előtt mutattak be — 1876 márciusá­ban — a budapesti Operaház most felújította. Goldmark Károly Keszt­helyen született s a késö-rcmantikus zenei irányzat egyik tehetséges kép­viselője volt. Az Operaház pompás rendezésben hozta színpadra a Sába királynőjét, amelyet ma egyébként szerte a világon játszanak. (Sz.) PÜTNOK GYÜLEKEZETI HÍREK A putnoki gyülekezet régi álma valósult meg május 13—án, amikor beiktatta első lelkészét, a két esz­tendőn keresztül szervező munkát végzett Pásztor Pált. A gyülekezet öröméből részt kért szinte az egész község népe, felekezeti különbség nélkül, és sokan jöttek el a szórvá­nyokból is. A beiktatást VirágÜ Gyula esperes végezte. Az Exaudi vasárnapjára előírt evangéliumi szent ige (Jn 15, 26—16, 4.) alapján erőteljesen szólaltatta meg Isten pa­rancsát, mely minden időben való válogatás és különbségtétel nélküli szolgálatra kötelezi a lelkipásztort. Az új lelkész Pm 15, 1—3. igéjére építette fel beköszöntő beszédét. Hangsúlyozta, hogy az evangélium hidat épít em­ber és ember között. Megmutat­ja, hogy a különbözőségeket egybe lehet hangolni, egymás javára, építésére lehet fordí­tani. Kiemelte a Központi Alap fontossá­gát, mely minden bizonnyal ennek a putnoki gyülekezetnek az érdekében is indul, hogy az erős segítse a gyen­gét, s hogy az igehirdetés szolgálata és folyamatossága a legkisebb szór­ványponton is biztosítható legyen. Azzal fejezte be: A TEOLÓGIAI AKADÉMIÁN má­jus 22-én és 25-én vendégelőadásokat tartott Berky Feriz protoierej, a ma­gyarországi ortodox egyház admi­nisztrátora. Berky Feriz protoierej előadásaiban ismertette az ortodox egyház liturgiáját, tanítását és éle­tét, elmondta az orosz ortodox egy­házban tett látogatásakor szerzett moszkvai tapasztalatait és válaszolt a hallgatóság kérdéseire. A PESTERZSÉBETI gyülekezet június 3—10-ig, ünnepi hét kereté­ben emlékezik meg temploma építé­sének 30. évfordulójáról. Június 3-án, vasárnap este 7 órakor templomi hangversenyt rendeznek, melyen közreműködik Czanik Zsófia, az Ope­raház magánénekese, Margittay Sán­dor orgonaművész és a gyülekezet ének- és zenekara. — Az alapkőleté­tel 30. évfordulóján, június 6-án este 7 órakor a jubileumi istentiszteleten D. Pezséry László püspök hirdeti az igét. — Az esténként 7 órakor kez­dődő igehirdetési sorozatban dr. Pálfy Miklós dékán, Benczúr László püspöki titkár, Scholz László és Győry János lelkészek szolgálnak. A KELET-BÉKÉSI Egyházmegye lelkészi munkaközössége május 31-én Békéscsabán ülésezett. Az ülésen ige­hirdetéssel, illetve előadással szolgál­tak Miklóssy Endre, Fabók Ferenc, Halász János, Sáfár Lajos, Zsembe- rovszky János és Kiss Benő lelké­szek. NYÁRI IDŐSZÁMÍTÁS kezdődik június 3-án, vasárnap hajnalban. Vasárnapra virradóra az órákat 1 órával előre kell igazítani. A vasár­napi istentiszteletek mindenütt már az új időszámítás szerint történnek, CSALÁDI HÍREK: Boros Károly salgótarjáni lelkész­nek és feleségének harmadik kislá­nya született. A neve: Edit. — özv. Rimár Jenőné, született Molnár Irma, a volt angyalföldi lelkész öz­vegye, életének 78. évében, május 22-én meghalt. Temetésén Gádor András angyalföldi lelkész hirdette az igét. — Az igaznak emlékezete áldott! Legyünk felebarátunk emberévé! Hiszem és vallom, hogy Isten csodálatosan munkálkodik a vi­lágban mindenütt s anyaszent- egyházunknak nagy szerepet és szolgálatot szán a világ életé­ben s magyar hazánkban is. Erre a szolgálatra jó lélekkel és egész népközösségünk boldog jö­vője érdekében ajánlom fel ma­gamat és vezetem előre a reám bízott gyülekezetét. Az ünnepi közgyűiésen igen sok meleghangú köszöntés hangzott el mind az ünneplő gyülekezet, mind a beiktatott új lelkész felé. Á napot templomi ünnepély fejezte be. A be­iktatást követő egész héten esti is­tentiszteleteken hangzott az ige és a Szentlélek ünnepére készítettek elő az igehirdetések. BÓCSA Május 21-én, pünkösd hétfőjén ünnepi istentisztelettel vette 'hasz­nálatba a bócsai egyházközség kis- bócsai templomát. Környező gyüle­kezetekből sok vendég érkezett a kis gyülekezet ünnepére. Sikter Anrás esperes a hagyományos temp­lomavatási szertartás elején ünne­pélyesen kinyitotta a tetszetős kis templom ajtaját és vezette be oda a gyülekezetét. Ünnepi igehirdetésé­ben a 23. zsoltár alapján szólt. Hu- lej Alfréd helyi lelkész Csel 10, 42 alapján prédikált. A gyülekezetei sokan köszöntötték, majd a helyi lelkész ismertette a templomépítés történetét. A szórvány gyülekezet tagjai anyaggal, munkával és ada­kozással építgették az Isten házát, amelynek létrejöttéhez más egy­házközségek is hozzájárultak ado­mányaikkal. A bethesdai harmincnyolc esz­tendeig beteg ember panaszos kije­lentése: Nincsen emberem, hogy be­vigyen engem a tóba — vád a zsidók embertelen vallásossága ellen. Szin­te hihetetlen az, hogy a gyógyító erejű tónál nem akadt senki, aki se­gített volna ezen a szerencsétlenen. A templomban — ahol ez alkalom­mal is az ország minden részéből összegyülekeztek a zsidók — ünnep­ről ünnepre, évről évre rendszeresen folyt a törvény tanítása, a törvény paragrafusaihoz ragaszkodók rend­szeresen és pontosan megjelentek »az Isten színe előtt«. Buzgólkodtak mindabban, ami véleményük szerint szükséges volt ahhoz, hogy az Isten népe legyenek. Tiszteletre méltó volt a zsidóknak minden ilyen törekvése és Istenben való hite. A bethesdai beteg vádló mondata azonban rámu­tat ennek a buzgólkodásnak merev­ségére, ridegségére és élettelenségére. A templomból nem vezetett út a Bethesda tavához, a tornác alatt fekvő, gyógyulásukat reménységgel váró betegek közé. Az a szeretet, amelyet ez a beteg ember harmincnyolc év után végre Jézusban kap, a keresztyének szá­mára ösztönző és példaadó. Nem á gyógyítás csodája az, amiben Jézust nekünk követnünk kell, hanem a? az emberi szeretet, amellyel embe­révé tudott lenni az embernek. Ennek a bibliai történetnek éppen az az igazsága, hogy a mi keresztyénségünknek ko­molysága, igaz volta nem egye­dül azon mérhető le, hogy meny­nyire tudunk a magunk meg­ítélése szerint »Isten színe előtt- élni —, hanem, hogy mi­képpen élünk felebarátaink kö­zött. Nemcsak azon, hogy mennyire tart­juk drága lehetőségnek a templom­ban eltöltött időt, az ott hallott igé­ket, a csendesóráinkat; általában mindazt, ami bennünket Istenhez köt. Ha csak ezeken lenne a hang­súly, akkor túlságosan személyte­lenné válna Istennek minden üzene­te. Önmagáért és önmagában volna; Pedig a templomban folyó éleinek, a vallásosságnak, az Isten beszé­dének éppen mi vagyunk a cél­ja. Mindezek által Isten azt akarja elérni, hogy mi »embe­rek- legyünk. A szónak abban az értelmében, ahogyan Krisz­tus az volt. Ügy, hogy »embere« legyünk a má­siknak, annak, aki rászorul. A me­rev, élettelen, »embertelen« vallásos­ságból akar elvezetni ez a bibliai történet is az élettel teli, emberi vallásosságig. A keresztyénség, az egyház népe ma mind világosabban és félreért­hetetlenül kapja Isten üzenetét: a keresztyén embernek ilyen »emberévé- kell lennie a fele­barátnak. Az emberek sóvárog­nak szeretet és segítőkészség után. Ezt várja tőlünk Isten is. Nem a szóból, az elméletből álló sze­reteted hanem azt, amelyiket a se­gítés »emberi« szándéka hat át. A keresztyónségnek meg kell ta­nulnia: hamis az az »Isten színe előtti- élet, amelyik a maga vallásos életének kereteiből száműz min­den emberit. Meg kell tanul­nia: Isten igaz gyermeke az, aki irgalmas felebarát tud lenni. Pál Edit ŐSI SCHOLAR KÜSZÖBÉN i nem olvasta örömmel, hogy ismét ün­nepe van a régi iskoláknak hazánkban? A magyar nevelés, mióta diák van magyar földön s írott pedagógiai emlék, visszatekintve a századakba, egy szakadatlan folyamot ké­pez. Miként egyról-másról, erről is megfeled­keztünk s ma újból emlékeztetni kell rá, akárha sose tettük volna. Nem véletlen, hogy a sajtó és a rádió a májusi napokban felhívta a figyelmet a jubiláló ősi iskolákra. Az volt az érzésünk, harangot húztak meg itt is, ott is, egyszerre csak egész harangjáték szólott, Jó is, hogy az iskolának harangszava van! Sárospatak szólt elsőnek. A pataki ősi refor­mátus kollégium, a mai Rákóczi-gimnázium, fennállásának 425. évfordulóját ünnepelte. 1531-ben alapította egy magyar főúr: Perényi Péter. Akkor a mi arisztokráciánk a nemzet igazi színét, lángját kívánta jelenteni, fogé­kony volt a nemes cselekedetek iránt. Lelki szemünk előtt elvonulnak a Rákócziak, a kol­légium híres pártfogói. Látjuk Lórántffy Zsu­zsanna fejedelemasszony egyszerű selyemken- dös arcát, szemérmes-okos kis mosolyát, amit a pataki diákok mindig eltűnődve vizsgálgat- tak. Zsuzsánna asszony hívta Patakra Come- nitist is. II. Rákóczi Ferenc kuruc seregébe pedig hálából állott oda a pataki diákhad, hisz a fejedelem foglalta vissza Sárospatakot s adta oda a kollégiumot újból a reformátu­soknak, S 1848—49-ben a pataki diákok alakí­tották a híres kassai vörös sipkás zászlóaljat, amelyet oly szépen megdicsért Damjanich. De tt tudomány és művészet géniusza éppoly erő­vel fészkelt Patakon, mint a hazaszereteté. Büszkén sorolhatják fel Sárospatakon a kollé­gium nagy diákjait: Bethlen Miklóst, Besse­nyei Györgyöt, Kazinczyt, Csokonait, Kossuth Lajost, Tompa Mihályt, Gárdonyi Gézát, Móricz Zsigmondot. Néhány nappal előbb ünnepelte BonyháA gimnáziuma 150. évét. Most Petőfi Sándor nevét viseli a volt evangélikus gimnázium, mert 1870-ig ez az iskola a szomszéd Sár- szentlőrincen működött, a Völgység édes lan­kái között, ott volt a diákja Petőfi. »Mintha ma is látnám — írja Sass István, az osztály­társa — kék szatengló, testhez álló öltönyét, mely vasárnaponként irigylésreméltóan simult karcsú derekára ... Ezen díszben sétált föl, fé­nyesre csiszolt lábbeliben az Isten házába.« A bonyhádi tanárok méltán beszélhettek ez idén osztályfőnöki órákon az iskola másfél száza­dáról s a diákok joggal készíthették el ifjú­sági lapjuk első számát s gyűjthették össze ugyancsak lelki hódolattal egy kiállítás anya­gát, amely kiállítás nem esik majd széjjel, hanem megmarad, alapjaként egy intézeti múzeumnak. Olvasom, hogy a bonyhádi gim­názium öreg diákjai közül az ünnepségen vagy ezer jelent meg. Nyilván, nagy kézrázás­sal fogadták Illyés Gyulát, kitűnő írónkat, iskolatársukat. A szarvasi Vajda Péter gimnázium május közepén tartotta ünnepségeit, névadója halá­lának 110. évfordulója alkalmából. Ünnepség­gel, hangversennyel, Vajda-emléktábla lelep­lezésével, sírjának megkoszorúzásával emlé­keztek a valóban kiváló nevelőre és íróra, a szarvasi Tessedik-hagyományok továbbépítő­jére. Szarvason most alakult meg az öreg­diákok baráti köre, nem kétséges, azért, hogy élessze a Vajda-hagyományt, az emberré ne­velés egyik legragyogóbb magyar evangélikus szellemét. Munka közben hallom a rádiót: a nyíregy­házi gimnázium másfélszázados ünnepéről számol be. Nyíregyházán volt diák az egykori evangélikus gimnáziumban Krúdy Gyula is, hogy a legnagyobbat említsem a sorból. Min­denki visz magával valamit az iskolából. R<t- száll-e az emlékező iskolára s mai diákjaira a múltból felidézettek közül a »lélek szépí­tésének:« májusi zápora? De kár, mondotta a mikrofonba egy öreg, tört hang, hogy nincs köztünk Krúdy Gyula, akivel együtt érettsé­giztünk itt egykoron. jubileum harangjai megszólalnak az Al­földim s a Tiszahátonr a Dunántúlon, s mindenütt, ahol régi nagy iskoláink állanak. Ma Sárospatak s Bonyhád meg Szarvas be­szél a múltjáról, holnap majd Sopron, kerül elő és Debrecen, mert mindenik megszólalhat, van mondanivalójuk. Azt tartjuk szépnek és helyesnek, amit e régi schólák is annak tar­tottak: az igaz emberséget s a becsületes ma­gyarságot. E két fogalom közé ezek a mi régi iskoláink egyenlőségi jelet tettek. Nemcsak olyan kiváló, lelkeket elragadó tanár, mint aminő Vajda Péter volt, nevelt ilyen embe­reket, hanem a kevésbé híresek is, akik is­merték a módszert s emberül helytálltak a sivárabb évtizedekben is. Nem célunk, hogy a protestáns szellem egyedül üdvözítő mivol­tát dicsérjük s elfedjük, ami jót miveitek a múltban a katolikus magyar nevelőintézetek. De nem véletlen s nem elhallgatni való, hogy az evangélikus és református kollégiumok és líceumok a haladás és fejlődés jegyében ke­letkeztek s bástyái és várai voltak a magyar felvilágosultságnak s a magyar irodalomnak. Sárospatakon oktatták először Magyarorszá­gon a kísérleti fizikát. Sárszentlőrincen, Sáros­patakon, Szarvason már évekkel, évtizedekkel az 1844-es rendelet előtt bevezették a magyar oktatási nyelvet. Vajda Péter világosan s ért­hetően fejtegeti nevezetes Erkölcsi Beszédei­ben a szarvasi templomban, hogy a »protes­tantizmusnak nem elegendő a tengési szerep, melynek birtokában van, neki nyilvánosad­ban, sőt egész nyilván ki kell terjesztenie a haladás zászlóját.« Mennyi határozottság, erő, fegyelem s összeszőtt, megbonthatatlan szel­lemi teljesség és igény volt ebben a peda­gógiában. Harmonikus embereket neveltek ott, akik egyként hittek az életben s toz Istenben. Persze, ne essünk túlzásba, ne szépítsünk meg mindent, mert volt hibája is a régi taná­roknak. Nincs is hibátlan nevelő. Móricz Zsigmond »az eltűnt ifjúság kacagó porában« visszarévedve sárospataki diák-élménnyeire, épp elég keserves sérelmet írt meg. De az emberi tökéletlenség velejárója mindennek, ami földi. Csak a hamis rajongó hiszi, hogy egy tétel, amelyet ismételget, önmagában szét- bomlasztja egy fejlődés minden nehézségét. A nevelésben is érezni és éreztetni kell az élet s az alkotás természetes kínját. Minő ember lesz az, akinek komoly küzdelmek, lelket-tes- tet megrázó élmények, az újjászületés meg­rendítő érzelmei nélkül, ösztöndíjakkal kisimí­tott ösvényeken, tálcán hozzák a diplomát. Ne higgyünk ilyen értelmiségben, mert ilyen volt egykor a mi nagyon könnyűnek talált arisztokráciánk. A reformáció meghozta a lélek szabad szár- nyalását Magyarországon, ennek elég fé­nyes bizonyítéka az egész magyar műveltség a mohácsi vésztől napjainkig. A magyar pro­testáns iskolákban maradt e szabad szárnya­lásból és igaz emberségből annyi, hogy a lan­kadt évtizedekben is hatóerő volt. Ennek az életigazságos, realizmusra nevelő, a tudomá­nyok és művészetek előtt a kapukat tövig ki­táró nevelési felfogásnak bátran szólhat a jubileumi harang szerte a magyarok földjén. Ez a protestáns szellem alkotó szellem volt a javából. Talpig férfiakat, becsületes és művelt nemzedékeket nevelt fel. »Nyelvetek mindig összhangzatban legyen eszetekkel, karotok mindig kész amellett, mit nyelvetek mond; véretek, vagyoniak legyen egyszersmind a ha­záé, a jogé, az emberiségé! Ne hagyjátok ma­gatokat elijeszteni zsarnok pillantás és a ha­talom tekintete által, meggyőződésteket el ne adjátok semmi kegyen, mert akkor magato­kat adnátok el!« — inti diákjait Vajda Péter. S ez a szó azonos Petőfi intelmével: Ha férfi vagy, légy férfi! Ünnepelni csak annak volna joga, aki vál­lalja az ünnep értelmét: a hagyomány életben- tartását. Nekünk ma ezért jut eszünkbe mind­ez, mert az új magyar ifjúság láttán a jő pedagógiának minden porszemét értéknek érezzük. Igaz műveltséget, benső harmóniát, a nemzet terheinek boldog vállalását kívánjuk azoknak, akik Patakon Rákóczit, Bonyhádon Petőfit, Szarvason Vajdát, Nyíregyházán Kos­suthot, Sopronban Berzsenyit vallják ősi schólijuk éltető szellemének. Szemünk és fü­lünk rajtuk van, ifjúságunkon. Jobbunkat nyújtjuk nekik, egyek vagyunk, tartsuk hát egymás kezét! Szalagai Rezső

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom