Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)
1956-06-03 / 23. szám
EVANGÉLIKUS ÉLET I líúscdus lei i/agy> fedft is i/Uá#,.. —ä. mindé lág.Mert vagy er■■■ rJjL =i \==M V- *---4 L— , J • sag, Mert csak te vagy ér-te vált- ság Adámnak bunds fiai, Mi is jöttünk imádkozni, Felséged szegény szolgái: Méltdztassál meghallgatni. Méltöztassál meghallgatni. Sírván előtted könyőrgünk. Bocsássad meg ml sok bfinünk, .Melyekkel csak ma is tőlünk Megbántattál, ó Istenünk. Megbántattál, d Istenünk. Parancsold meg angyalidnak, Hogy körülöttünk járjanak. Mindenkor strázsát álljanak, Éjjel, nappal vigyázzanak. Éjjel, nappal vigyázzanak. Az ellenségnek sokaságát. Jól tudod. Uram. szándékát, Lelki s testi álnokságát, Ellenkező nagy táborát. Ellenkező nagy táborát. Beád hagytuk mi magunkat. Jól tudod gyarlóságunkat: Viseld akképpen gondunkat. Hogy vehessük országodat. Hogy vehessük országodat. Segítségedből mindennek. Testnek é6 gonosz ördögnek. Minden ml ellenségeinknek Veled állhassunk ellenek. Veled állhassunk ellenek. Emlékezzél meg mlrőlunk, Fáradság után nyugalmunk. Add meg, édesítsed álmunk, Lelkűnkben, hogy nyugodhassunk. Lelkűnkben, hogy nyugodhassunk. Oltalmazz tüztől. fegyvertől, lopó s tolvaj ellenségtől, Haláltól, fertelmességtől, Gonosz álmoktól, vétkektől. Gonosz álmoktól, vétkektől. Reggel ismét, hogy felkelünk, Háladást előtted tészünk, Mindenkor téged dicsérünk; Velünk vagy s ki áll ellenünk? Velünk vagy s ki áll ellenünk? EZ AZ ŐSI ESTI ÉNEK a Kr. u. 7. században keletkezett, de a reformáció tette az egész keresztyén- ség közös kincsévé. A reformáció hozta el Magyar- országra is, ahol először Huszár Gál 1574-ben megjelent énekeskönyvében találjuk nyomát. Ezután majdnem minden énekeskönyvben szerepel. Közli az Üj Zengedező Mennyei Kar is. Majd nyoma vész. A Dunántúli Énekeskönyvben nem találjuk. Az első világháború utáni években azonban újból előtűnik. Sokan a tábortűz parazsát látják izzani és a Tahi körüli Duna-táj al- konyi csendjére emlékeznek, mikor megszólal ennek az éneknek első sora. A Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség nyári táborai népszerűsítették újból és vezették vissza az egyházi használatba. A Diákszövetség énekesfüzete ugyan nagyrészt idegen eredetű evangélizá ciós énekanyagot közölt, de később — főleg Schulek Tibor ösztönzésére — kezdett ízelítőt adni a régi ma gyár istenes énekekből és ezzel felhívta az egyházi közvélemény figyelmét is ezek értékére. A diákok számára bizonyos mértékig ínyencséget jelentett a régies, de erőteljes és kifejező magyar nyelv. Másokat meg éppen a régiesség, amint mondották: a patina, tett tartózkodóvá ettől és a hozzá hasonló énekektől. Az ének tartalma, közvetlen hangú biblikus mondanivalója, józanul csengő, minden regényes hajladozást nélkülöző szép dallama győzött. Józanította a rajongókat, megnyerte az ellenkezőket. Elég széles körben vált ismertté és népszerűvé arra az időre, amikor az énekeskönyv új kiadását készítette elő egyházunk. A bizottságnak nem volt nehéz dolga, amikor döntenie kellett az »Új rész«-be felvétele ügyében. AZ ÉNEK EREDETILEG latin nyelvű himnusz, így kezdődött: Chrtete, qui lux es et dies Noctis tenebras detegis Lucisque lumen eredetis, Mumen beatutn predicans: Praecamur, sancte domine, Defende nos in hanc nocte, Sit nobls in te requies, Quietam noctem tribue. Több költő fordította le, de csak Albcrus átdolgozása vált maradandóvá. Alberus Erasmus 1500 körül a Maina melletti Sprendlingenben született. Tanulmányai befejezése után Fülöp hesszeni őrgróf, Luther követője, hazájába hívta, hogy ott győzelemre segítse a reformáció ügyét. Később Németország északi részén működött. 1553-ban mint Mecklenburg szuperintendense halt meg. Az irodalom Aesopus latin állatmeséi fordítójaként ismeri. Ezt az éneket 1537-ben a rigai egyházi rendtartásban hozta nyilvánosságra. Mai dallamformája a Kolozsvári Énekeskönyvben jelent meg 1744-ben és a Spangenberg énekeskönyvében (1568) található dallamnak magyar változata. MAJD MINDEN STRÓFA Isten gondviselésével foglalkozik. Azért könyörög és azt dicsőíti. Ügy foglalkozik azonban vele, hogy nyilvánvalóvá lesz: csak a Krisztus-hit alapján lehet szó igaz gondviseléshitről. Ahol azonban Jézus Krisztusról van szó, ott mindig az emberről is szó van, ott Isten mindig elküldi láthatatlan követeit »szolgálattételre azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget* (Zsid 1, 14.), hogy »strázsát álljanak« (Zsolt 34, 8.) azok körül, akiktől naponként megbántatik, s akiket Krisztusért mégis méltóztat meghallgatni. Régi ének, de a munkában megfáradt ember ma is szívesen énekli családban, gyülekezetben egyaránt. Benczúr László Készülj az ige hallgatására ! 1956. június 3. — Szentháromság ünnepe utáni 1. vasárnap. Lk 16, 19—31 — 1, Jn 4, 16—21 — Liturgikus szín: zöld. Ha meg akarjuk érteni, mit mond Jézus ezzel a példázattal, akkor végig kell olvasnunk, az egészet figyelembe kell vennünk és nem szabad meg« állnunk egyik vagy másik apróbb részleténél, mert a végén van a csattanója. Jézus ezzel a példázattal az ige meghallgatásának és megtartásénak döntő jelentőségét hangsúlyozza. m Üdvösség és kárhozat felől. Isten igaz ítélete felől semmi más nem győzi meg az embert, csak az Isten igéje. Isten nem is akar más eszközt felhasználni arra, hogy akaratát és ítéletét tudassa az emberekkel, csupán az egyszerű, mindenki által megérthető igehirdetést. Nekünk is van Mózesünk és vannak prófétáink: van Bibliánk. Ezenkívül vannak igehirdetőink, akik világosan prédikálják nekünk Isten igéjét. Ezekre kell hallgatnunk s nem jövendőmondókra, szellemidézőkre, csalókra, akik a »túlvilágról" titokzatos üzeneteket közvetítenek; nem is csodákat, vagy látomásokat kell várnunk, amelyekből talán valamit megtudhatnánk a halál utáni dolgokról. Aki Isten igéjére nem hallgat, azt nem győzi meg senki és semmi más. Ezért tartja fenn Isten az igehirdetői szolgálatot az egyházban. E Isten igéje tanít meg minket az élet értelme felől. A gazdag ember saját bevallása szerint is azért jutott kárhozatra, mert nem hallgatott Isten igéjére (27—31. v.). Ennek volt a következménye a földi életben az. hogy csak magával, a maga jólétével törődött s embertársának nyomorúsága nem indította meg a szívét. Aki hallgat Isten igéjére, az megtanul bánni a földi javakkal, az tudja, hogy Isten azért adott nekünk pénzt, erőt, értelmet, ügyességet, hogy mindezeket embertársaink szolgálatába állítsuk az ő javukra; s az nem is tud elmenni embertársa nyomorúsága mellett részvétlenül. Hiszen Isten igéje adja tudtunkra és hozza számunkra Istennek irántunk való szeretetét és ez az ige indítja szívünket igazi felebaráti szeretetne is. E Jézus ezt a példázatot nem a halottakért, hanem az élőkért mondotta el; a példázat szavaival szólva: az öt testvérért, akik még élnek. Nekünk szól ez a példázat, akik még hallgathatjuk Isten igéjét. Jézus arra a komoly alkalomra hívja fel figyelmünket, amit számunkra ez a földi élet jelent. Nekünk még megvan a lehetőségünk arra, hogy ne jussunk a »gyötrelem helyére". Itt és most kell hallgatnunk s megtartanunk Isten igéjét; Most kell komolyan vennünk Istennek közöttünk hirdetett, hozzánk szóló igéjét. Most kell megtalálnunk bűneink bocsánatát a Krisztusban s most keÜ rátalálnunk a szeretet cselekedeteinek útjára. Mikor eljön az Ítélet, akkor már minderre nem lesz lehetőség. Vajon ml hogyan élünk azzal & lehetőséggel, amit a kezünkbe adott Biblia és a sok igehirdetés jelent számunkra? »Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti sziveiteket!« (Zsid 3, 15.) ________________ Muntag Andor Közös imádságunk SZOMBAT — A hét vége — Halál, számadás, ítélet — Üj ég és új főid —« Örök szombat DE SZABADÍTS MEG MINKET A GONOSZTÓL! Mindent összefoglalva azt kérjük ebben az imádságban, hogy a mennyei Atya szabadítson meg testünket és lelkünket, javainkat és becsületünket fenyegető mindenféle bajtól és majd ha eljön a halál órája, adjon üdvösséges véget és vegyen magához kegyelmesen e földi nyomorúságból a mennybe. PÁL LEVELE A RÓMABEL1EKHEZ t, 21—31. — Bűnösök szabadulása TVf incs mentsége, mert nem is le* hét a bűnös embernek. »Mindnyájan vétkeztek ...« s ezért nincsen részük Isten dicsőségében. Csak szégyenkezhetnek öelőtte. Nincsen mentség —, de van szabadulás! Ez a nagy újság, a hallatlan híradás, amit Pál szinte lelkendezve tudat. Most megjelent — mintha szent rikkancsként kiáltaná világgá a »rendkívüli kiadását*: megjelent Isten igazsága. A bevezetésben megpendített (1, 17) nagy téma jut itt első kifejtésre. Isten azt üzeni, hogy neki törvény által nem lehet tetszeni. Vagyis nem lehet úgy tetszeni neki, hogy betölt- jük a törvényt, hogy járunk annak cselekedeteiben. Nem lehet, mert ez számunkra lehetetlen, ez az út járhatatlan. Hanem igenis úgy lehet tetszeni, ha »Isten elfogad bennünket ingyen igazakul, az ö kegyelméből a Jézus Krisztusban lett vált- ság által" (24. v.). S ez más szóval azt jelenti: mi magunk nem tudunk semmit sem tenni azért, hogy tessünk Istennek, hogy Ó kedvét lelhesse bennünk. Ezt csak ő maga tudja megvalósítani és ő ezt már meg is valósította — így. Éppen azért jött el Jézus Krisztus, hogy ezt valóra váltsa. A mit Isten »most Jézus Krisz- ** tusban elvégzett, azt Pál a »megigazulás« szóval jelöli. Megkopott ez a kifejezés, nem érezzük a hallatlant és óriásit, ami benne van: hogy Isten igaznak fogadja el a bűnös embert. S hogy ez nem egyszerűen a nagylelkű hitelező elegáns mozdulata, amivel eltépi az adóslevelet, a jókedvében talált haragos legyintése: vessünk fátylat a múltra, azt mutatja az a két kép, amivel Pál Isten cselekvését szemlélteti. Az egyik a váltság. Isten váltsá- got szerzett nekünk a Jézus Krisztusban. A kép az ókori rabszolgaság világát idézi. Akkoriban szereztek váltságot a rabszolgának, ha felszabadították. El sem tudjuk már képzelni, mit jelentett; adható-vehető portékából, kényre kiszolgáltatott leltári tárgyból, emberré lenni! S ennek mindig nagy ára volt! Az én szabadságomnak, emberségemnek Krisztus az ára, nem kevesebb! »Nem arannyal, nem ezüsttel, hanem az ő szent és drága vérével, ártatlan szenvedésével és halálával...« 'p'z már átvezet a másik képre: engesztelő áldozat. Izráelben az áldozati szertartások megkövetelésével tartotta ébren Isten a bűntudatot. A bűn büntetést érdemel, a haragos Istent meg kell engesztelni. Évente egyszer a nagy engesztelési ünnepnapon különös ünnepélyességgel szerzett a főpap engesztelési a maga és az egész nép bűnéért: belépett az egyébként elzárt szentek szentjébe és áldozati bárány vérével meghintette a szövetség ládájának fedelét. Ilyen engesztelésül rendelte Isten Jézust »eleve«. Így mutatja meg az ő igazságát, hogy ő igaz egyedül és azokat fogadja el igaznak, akik Jézus Krisztusban hisznek. TJit által igazul meg tehát az em11 bér! Amikor Luther ezi a 28. vemet fordította, úgy érezte, hogy hozzátartozik az a szócska is: egyedül. Tehát kizárólag, csak hit által, minden egyéb hozzátétel nélkül. Igaza volt. Mert ez azt jelenti: az embernek le kell raknia a kezéből mindent, amit mentségére felhozhatni vél, amivel magát ékesíteni, fogyatékosságait takargatni iparkodik s ki kell nyújtania üres kezét Isten felkínált ajándéka felé. Ezt jelenti az »egyedül hit által«. S azt is, hogy minden bizodalmát, reménységét abba a Jézus Krisztusba veti, aki Isten megfoghatatlan szeretetének megfogható valósága, egyszerű csodája, emberi szóban szóló, kenyérben, borban, vízben megmutatott jelenléte közöttünk. »Nincs dicsekvés«, vallja az apostol. Igaza van. Egészen nem rajtunk múlik és tökéletesen nélkülünk valósul meg az, hogy tetszést nyerünk Isten szeme előtt. Hit által. Ez a római levél közepe. Groó Gyula Szeressük egymást! JÁNOS, Jézus szeretett tanítványa, a szeretet hirdetésének apostola. Ha figyelmesen végigolvassuk leveleit, megkapó az a derűs, meleg, bizalmas és szeretetteljes hang, ahogyan ír szeretteinek, »fiacskáinak«. De nemcsak a levelek tónusa ilyen, hanem tartalmuk is. Minden mondata így foglalható össze, ebben a felhívásban csúcsosodik ki: szeressük egymást. A meleg, szeretetteljes, sze-í líd hang ugyanakkor nagyon határozott is: Aki az Istent szereti, lehetetlen, hogy felebarátját ne szeresse; és viszont: aki nem szereti felebarátját, lehetetlen dolog, h.ogy valamit is meglátott, megismert volna Istenből. Megfellebbezhetetlen és határozott az a mondata is, amelyik a mai vasárnap epistolai igéjéből való; »Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyafiát, hazug az ...« Mintha evvel azt mondaná: legkönnyebben azon mérhető le, hogy valaki mennyire szereti Istent, mennyire szereti atyafiát. Keményen hangzik a »hazug« szó és úgy látszik, hogy meg nem érdemelt ítélet van benne. Mert végeredményében evvel azt mondja ki, hogy nem igazi a keresztyén élet akkor, ha nincs benne az emberek iránti szeretet. Ezt pedig nem minden további nélkül tudjuk elfogadni és magunkra érteni. Ott van az ellenkezés sok keresztyén emberben. »Az élet gondjai, megoldásra váró kérdései, a magunk ki- sebb-nagyobb ügyei sokszor háttérbe szorítják a mások iránti szeretetet. Legyünk őszinték: vannak emberek, akiket nem is lehet annyira szeretni.« így vélekedik az a keresztyén, aki nem tudja elfogadni Jánosnak ezt a megállapítását. NAGYON VILÁGOSÁN tovább is folytatja János apostol: » .. .mert aki nem szereti a maga atyafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát?« Ez a megállapítás nem akarja visszájára fordítani az igazságot, hanem azt mondja ki, hogy a szeretet nem elvont, elméleti igazság, ami láthatatlan, hanem nagyon is gyakorlati, gyakorolható valóság. Elképzelhetetlen a nem látható Isten iránti szeretet gyakorlása, ha azok iránt nem tudjuk gyakorolni, akik velünk együtt élnek, esznek, isznak, terveznek, örülnek, bánkódnak, akikre rá vagyunk szorulva, akikkel beszélhetünk és közölhetjük gondolatainkat. EBBŐL KÖVETKEZIK az, hogy a keresztyén ember Isten-szeretete akkor valóság, ha fémjelzi, igazolja azt az emberek iránti szeretet. A keresztyén embernek meg kell tanulnia, hogy a hite nem olyasmi, ami csak rá és Istenre tartozik és nincs kapcsolatban másokkal. Az igazi hit nagyon is cselekvő, lendületes és nemcsak felfelé irányuló, hanem széles távlatok között magához tud ölelni mindenkit és közel tud jutni mindenkihez itt a földön is. Isten avval, hogy — mint ahogyan igénk is mondja — előbb szeretett minket, evvel az előbbvaló szerete- tével maga mutatja az utat az emberek felé a látásra, cselekvésre — szeretetne. Juhász Géza MERT TIED AZ ORSZÁG ÉS A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG MINDÖRÖKKÉ. AMEN. Mit jelent az Ámen? Azt jelenti, hogy legyek bizonyos abban, hogy a mennyei Atya ezeket a kéréseket szívesen fogadja és meghallgatja, mert Ö maga parancsolta, hogy így imádkozzunk, és megígérte, hogy meghallgat minket. Ámen, Ámen azt jelenti: Igen, igen, úgy legyen! Luther Kiskáté LUTHER IMÁDSÁGA Urunk! Szabadíts meg minket minden bajból és nyomorúságból, főként pedig ments meg minket a haláltól. Ámen, SZOMBAT REGGEL Hálát adok Neked, örök Isten, hogy majd eltörlöd a gonosz hatalmát és új világot teremtesz az idők végén, hogy gyönyörködjél benne, mint kezdetben. Hálát adok Neked, örök Isten, hogy már most is gátolod a gonosz hatalmát. Szűkre szabod életünk határát, mulandóvá teszed az ember dicsőségét, hogy féljünk haragodtól és elforduljunk a gonosztól. Hálát adok Neked, örök Isten, hogy már most is készíted örök országodat. Szüntelenül hallatod hívó szavadat. Harcba állítasz bűneinkkel. Győzelmet adsz a gonosz hatalmán. Üj élet Leikével erősítesz minket. Kérlek Téged, örök Isten, munkám közben is emlékeztess életem végére, hogy ne tékozoljam időmet, hogy ne bizakodjam múlandó javakban, 'hogy keressem az örök élet forrását. Kérlek Téged, örök Isten, munkám közben is emlékeztess a végső ítéletre, hogy cselekedjem akaratodat, hogy ne bizakodjam igazságomban, hogy keressem irgalmadat. Ámen. Bibliaolvasó HETI IGE: Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvét, engem vet meg; és aki engem vet meg, azt veti meg, aki engem küldött. — Lk 10. 16. Június 3. Vasárnap — Jer 36, 1—32. Istennek gondja van arra, hogy el ne vesszen az az ige, amit a próféták hirdettek, hanem még sok száz év múltán is a gyülekezet épülését, az ember üdvösségét szolgálja. Adjunk hálát, hogy Isten ma Is szól hozzánk az igén, a Szentírás betűin keresztül. Június 4. Hétfő — 2 Tim 3, 14—17. A Biblia az egyház könyve. Ez az Isten Lelke által megiratott könyv egyedüli forrása áz igaz hitnek, az egyház tanításainak. S ez a könyv ad indítást minden kor keresztyéné száméra az igaz életre, szolgálatra. Június 5. Kedd — Ez 2, 1—7. Isten minden korban küldött prófétákat, igehirdetőket az ö gyülekezetébe, hogy azok munkáján, szavain keresztül gyarapodjék azoknak a száma, akik öt vallják Uruknak. Ma a mi egyházunkban, a lelkészeket bízta meg az evangélium hirdetésével, az ő igéjének szolgálatával. Június 6. Szerda — Csel 8, 26—35. Isten igéjének hirdetése nem múlik el nyomtalanul. Ott, ahol hangzik, ahol hűségesen hallgatják és olvassák, emberek kerülnek közelebb Istenhez, emberek békéinek meg Vele és egymással. Június 7. Csütörtök — Lk 10, 1—11. Jézus Krisztus elküldi apostolait, hogy hirdessék az evangéliumot, hogy szerte a világon hangozzék az ige. Ennek az evangéliumnak első és legfontosabb mondata az, amit tanítványaira bíz: Békesség nektek! Június 8. Péntek — Ez 3, 22—27. A próféta az Isten szolgálatában áll. Ö irányítja szavait, mondatait, cselekedeteit, ö az, aki megbízza azzal, hogy mit mondjon és mit cselekedjen. Ezt a megbízatást, irányítást a Szentlélek által kapja meg az az ember, akit Isten az igehirdetői szolgálatra rendelt. Június 9. Szombat — Ézs 5, 1—7. Ézsaiás szavai szomorú fenyegetést tartalmaznak. Izrael népének hirdeti, hogy mivel nem hallgattak Isten szavára, elhagyja őket. Isten igéje elsősorban azonban nem azért szól, hogy büntessen, hanem, hogy üdvösségre vezessen. v. J.
