Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)

1956-04-08 / 15. szám

4 EVANGÉLIKUS ÉLET AZ EGYHÁZ ALAPJAI Az egyház élete az idő rohanó ár­jában folyik. Nemcsak azon látjuk ezt, hogy keresztyén nemzedékek tűnnek le és újak lépnek a nyomuk­ba. Hanem maga az egyház élete is állandóan változik, folytonos át­alakulásban van. Figyeljük csak meg, milyen átformálódáson ment keresztül a gyülekezet életformája az első keresztyének idejétől egy modem nagyvárosi gyülekezet éle­téig, vagy az ige tovább adása az olajmécses fényénél másolgatott bib­liatekercstől a rádióprédikációig! Isten világkormányzásába beletar­tozik a történelem folytonos hala­dása megszabott végső célja felé. Ebben a siető, rohanó időben élnek az egyház nemzedékei. Itt formáló­dik Isten örök tervei szerint az egy­ház élete. Hogyan épül tovább a letűnő régi és születő új generációk között, vi­lágkép és életformák átalakulásá­ban az anyaszentegyház? Hogyan maradhat mindig új s ugyanakkor mégis szervesen egy az apostolok, nagy egyházatyák és reformátorok egyházával? Most és még néhány alkalommal az egyház életének fel­színe mögé, mélyebbre próbálunk ■tekinteni és azt a kérdést vetjük fel: hol vannak az egyház ezerszí­nű, eleven, folytonos átalakulásban levő föleli életének maradandó alap­jai? Miképpen tartja fenn Krisztus az egyházat a múló időben? Hamis félelmektől, bizonytalanságtól és kishitűségtől szabadulhatunk így. Viszont talán jobban megtanulunk figyelni arra, ami az igazán lénye­ges az egyház belső életében. Amire ráépül az egyház jelene és jöven­dője. A bibliaolvasó keresztyén jól tudja, hogy az anyaszentegyház éle­tének végső alapja nem valami, ha­nem Valaki. »Más fundamentumot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus«, 1. Kor 3, 11. ó az egyház láthatat­lan Feje. Mint főből a testbe, úgy áradnak belőle az élet parancsai és erői az egyház eleven tagjaiba. Jé­zus Krisztus nem állít földi helyet­test maga helyett az egyházban, mint messzire távozott uralkodó. Személyesen van jelen megváltó, újjá teremtő kegyelmével az igé­ben és a szentségben. Az ige, a ke- resztség és az úrvacsora az a körül­határolt »hely« ebben a világban, ahonnan Isten ígéretei szerint a Szentlélek isteni erői szüntelenül áradnak az egyház földi testébe, a gyülekezetek tagjaiba. Ahol maga Krisztus van jelen és vezeti egyhá­zát. Az ige és szentség azonban ugyan­csak nem- valamilyen halott, élette­len dolog, hanem az ige lényege szerint élőszóbeli üzenet, a szentség pedig cselekmény, esemény. Körü­löttük tehát szükségszerűen ki kel­lett formálódnia a »testnek«, amely testi világunkban és a múló időben az ige üzenetét és a szentségi cse­lekményt mintegy magára veszi és tovább viszi, hordozza, fgy alakul­tak ki az egyház földi valóságában •— mint a Krisztus jelenlétét magá­ban rejtő ige és szentség körül emelt védő-falak — a Szentírás- kánon, az egyház hitvallásai, az egyházi szolgálat és az egyház lát­ható, földi szervezete. Nem ezek tartják fenn az egyházat. De rajtuk keresztül áradnak bele az egyház életébe Krisztus Lelkének megtartó erői; * Az egyházat Isten igéje teremtette. Az ószövetségi gyülekezetét, az egy­ház »ősét« éppúgy, mint az új szö­vetség egyházát. Isten üdvösség­szerző cselekedeteiről a próféták és apostolok szava tanúskodott a vi­lágban. S ahol ez a tanúságtétel el­hangzott, ott emberek hitre jutottak és gyülekezetek támadtak. Az egy­házat szemmel látható módon a »ke­resztről való beszéd«, az evangélium teremtette meg. Jeruzsálemtől kezd­ve mind a föld szélső határáig (Pé­ter apostol jeruzsálemi pünkösdi prédikációja, Csel 2,37kk; Csel 1,8). Ennek a »szállóigének« első he- roldjai az apostolok voltak. Közel fél évszázadon keresztül az egyház még írott Újszövetség nélkül, az élőszóban továbbterjedő evangélium­ból élt és növekedett. A modem bibliatudomány egyik legmerészebb vállalkozása annak a kutatása, mi­lyen lehetett formája és tartalma szerint ez az eredeti, élőszóbeli és egyházat teremtő evangélium? A múló időben azonban csak­hamar elkerülhetetlenné vált az egyház számára, hogy ezt az evan­géliumot írásba foglalja. Az élő szó­ban tovább szálló evangélium »tes­te« fokozatosan kialakul: Jézus éle­CSEKKLAPOT mellékeltünk ehhez a számunkhoz, hogy előfizetőink ese­dékes vagy hátralékos előfizetési dí­jakat beküldhessék. lének első tanúi és mások a későbbi nemzedékeknek rögzítik az evangé­liumot. így keletkeznek sorra az evangéliumok Máté, Márk, Lukács és János szerint, az apostoli levelek és a többi újszövetségi irat, mint Isten Szentlelkétől ihletett aposto­lok és evangélisták hitbeli bizony­ságtételei. Ugyanaz a folyamat ez, amely azelőtt mintegy ezer eszten­dőn keresztül (Kr. e. XIII—II. szá­zad) az ószövetségi szent könyvek kialakulására is vezetett! Az ős­keresztyén gyülekezetekben nem mindenütt használták ugyanazokat a szent könyveket. Mai bibliai ira­taink mellett sok más irat is gyüle­kezeti, istentiszteleti használatban állt. Mintegy három évszázad kel­lett hozzá, amíg az Újszövetség szent iratainak mai rendje — a karúm — végleges formában elrendeződött. Mind az ó-, mind az újszövetségi kánon kialakulása sok vita, küzde­lem és harc közt ment végbe. Vég­eredményben mégsem az ószövetségi gyülekezet és az ősegyház alkotta meg a Szentírás-kánont. Ellenkező­leg, az első gyülekezetekben hasz­nált őskeresztyén iratok közül a kanonizált szent iratok maguk bizo­nyították a használat éorán isteni tartalmukat és erejüket. Ugyanez vonatkozik az ószövetségi szent ira­tokra is. A történeti egyház a kano­nizálással már csak ráütötte a pe­csétet arra, hogy ezekből az iratok­ból valóban Isten igéje szól! Az egy­ház története azóta is tanúsítja, hogy az első keresztyén ség valóban nem önkényesen fogadta el éppen ezeket az iratokat bibliai kánonnak: ; az egyház évszázadaiban mindmáig rajtuk keresztül szólt hozzánk Isten. A Szentírás könyvei valóban fogla­lata és »-teste« voltak az igének, Is­ten élő beszédének. Az egyes bibliai iratok és a bibliai kánon kialakulása sem ment végbe Isten külön munkája nélkül. »A tel­jes írás Istentől ihletett«, 2. Tim 3,16. De talán még nagyobb és iz­galmasabb kérdés: hogyan lesz ez a kétezer éves könyv Istennek hoz­zánk intézett, személyes, mai meg­szólításává? A gyülekezet, a hivő ke­resztyén élő tanúja annak a meg­magyarázhatatlan ténynek, hogy a Biblia szürke, egyszerű szava — hallgatva vagy olvasva — egyszerre csak átizzik, megelevenedik és a két-háromezer éves mondatok mö­gül a szívünkbe hasít, elevenünkbe vág Isten személyes üzenete! Az a bibliai szakasz ugyan nem »lényegül át«. Nem szűnik meg Jeremiás, Márk vagy Pál tőlünk sok-sok év­századnak világképbeli különbsége, gondolkodása, nyelve és sok más ál­tal elválasztott szava lenni. És mégis — ez a megmagyarázhatatlan — a régi prófétai-apostoli szón ke­resztül Isten a mi életünkbe, mai kérdéseinkbe szól bele, minket hív bűnbánatra és a hit bizodalmában új életre! Minden hivő keresztyén ember sokszor átélte már ezt az ese­ményt, amelyet a teológia nyelvén a »Szentlélek belső tanúságtételé­nek« hívnak. A Szentírás Isten Szendéikének eszköze: rajta keresz­tül Isten mindig újra megszólaltatja a világban szent törvényét és bűn­bocsánata örömhírét. Így támaszt hi­tet és új életet, így tartja meg egy­házát az időben. A Szentírásra mu­tatva ezért mondja Luther: »Itt ta­lálod meg a pólyát és a bölcsőt, amelyben Krisztus fekszik s amely­hez az angyal a pásztorokat is utasí­totta. Egyszerű és szegényes ugyan a pólya, de drága kincs fekszik ben­ne: Krisztus.« Mindez megérteti velünk azt a középponti helyzetet, amelyet hi­tünk szerint a Szentírás az egyház­ban elfoglal. »Hisszük, valljuk és tanítjuk, hogy a Szentírás prófétai és apostoli iratai az egyedüli szabá­lyozó és norma, amely szerint bár­milyen tanítást le kell mérnünk, meg kell becsülnünk és meg kell ítélnünk. Egyetlen más irat sem ál­lítható oda a Szentírás mellé. Sem az atyáké, sem újabb egyházi taní­tóké. Ezek alávetendők az írásnak és csupán az írásban foglalt prófé­tai-apostoli tanítás tanúinak tekint­hetők.« (A Formula Concordiae be­vezetése.) Röviden: a Szentírás a ke­resztyén hit és élet egyedüli feltét­len zsinórmértéke és szabályozója. Ez a reformáció egyik alaptétele, az ún. Szentirás-elv. Ezzel elutasítjuk azt a római katolikus tanítást, amely • a Szentírással lényegében véve azonos tekintélyt biztosít az egyházi tradíciónak. így lehetett dogmává például Mária testi mennybemenetele, holott ennek a hagyománynak a Szentírásban sem­miféle alapja sincsen. A fenti taní­tással másfelől' elvetjük azt a szá­mos szektás irányzatnál megtalál­ható felfogást is, hogy Isten a Szent­írástól függetlenül, belső elragadta­tásban vagy misztikus élményekben is szól hozzánk és új kinylatkozta­tást ad. Az ilyen lelki élményekben a magunk érzéseivel, gondolataival, elképzeléseivel, de nem az élő Isten igéjével találkozunk. Jézus maga mondja: »A beszédek, amelyeket én szólok néktek, Lélek és élet!« Jn 6,63. A reformáció első dolga volt, hogy a középkor idején a gyülekezettől elzárt, latin nyelvű Bibliát a nép nyelvére fordítsa és odategye a ke­resztyén család asztalára, a minden­napi kenyér mellé. Az egyház tudo­mányos munkájának fő erőfeszítése ma is az, hogy a Szentírást törté­neti valósága és isteni üzenete sze­rint minél teljesebben feltárja és — ez legalább minden fél évszázadban aktuálissá váló feladat — a kor­szerű, élő nyelvre átültesse. Magyar evangélikus egyházunk valóban az egyház életének egyik legalapvetőbb kérdésével van elfoglalva, amikor hosszú évek óta ebben a munkában fáradozik. Egyet azonban sohase fe­lejtsünk el: nem a bezárt könyv maga, hanem a forgatásban meg­kopott, az élő szóban hirdetett és a hittel fogadott Biblia az élet könyve. A Szentírás az igehirdetés és ige­olvasás formájában válik az egyház életének tartópillérévé. Dr. Nagy Gyula ISTENTISZTELETI REND Budapesten, április 8*án. Deák tér de, 9 (úrv.) Hafenscher Károly, de. 11 (úrv.) Hafenscher Károly, du. 6. Cse- lovszky Ferenc. — Fasor de. fél 10 Dulcz Pál, de. 11 Gyöngyösi Vilmos, du. 7 Dulcz Pál. — Dózsa Gy. út 7. de. fél 10 Sülé Ká­roly. — Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák) Szilády Jenő dr. — Thaly K. u. 28. de. 11 Bonnyai Sándor, du. 6 Bonnyai Sándor. — Kőbánya de. 10 Bolla Árpád. — Utász u. 7. de. 9 Koren Emil. — Vajda Péter u. 33. de. fél 12 Koren Emil. — Zugló de. 11 (úrv.) Scholz László, du. 6 Scholz László. — Gyarmat u. 14. de. fél 10 (úrv.) Muntag Andor. — Rákosfalva de. fél L2 Muntag An­dor. — Fóti út 22. de. 11 (úrv.) Szilass Attila—Rimár Jenő, du. 5 szeretetvendégség. — Váci út 129. de. 8 Rimár Jenő. — Újpest de. 10 Blázy Lajos, du. fél 7 Blázy Lajos. — Dunakeszi de. 9 Matuz László. — Pesterzsé­bet de. 10 Madarász István. — Soroksár- Üjtelep de. fél 9 Madarász István. — Pest­újhely de. 10 Kürtösi Kálmán. — Rákos­csaba de. 9 Békés József, du. fél 7 Békés József. — Rákosszentmihály de. fél 11 Tóth- Szöllős Mihály, du. 5 Tóth-Szöllős Mihály. Bécsikapu tér de. 9 Várady Lajos, de. 11 Juhász Géza, du. 7 Benes Miklós dr. — To- roczkó tér de. fél 9 Benes Miklós dr. — Óbuda de. 9 (gyerm.) Sárkány Tibor, de. 10 (úrv.) Sárkány Tibor, du. 5 Sárkány Tibor. — XII., Tarcsay V. u. 11. de. 9 Ruttkay Elemér, de. 11 Ruttkay Elemér, du. 7 Dan­hauser László. — Diana u. 17. de. fél 9 Danhauser László. — Pesthidegkut (Szent István u.) de. fél 11 Groó Gyula. — Kelen­föld de. 8 (úrv.) Bottá, István, fél 10 (gyerm.) Bottá István, de. 11 Bottá István (úrv.), du. 5 Rezessy Zoltán. — Németvölgyi út 138. de. 9 Rezessy Zoltán. — Budafok de. 11 Vi- sontai Róbert, — Nagytétény de. 8 Visantal Róbert. — Kelenvölgy de. 9 Szita István. — Albertfalva de. 11 Szita István. — Cslllag­* hegy de. fél 10 Kaposvári Vilmos. GYÜLEKEZETI HÍREK A SOMOGY—ZALAI egyházme• gye lelkészt munkaközössége március 20—21-én Gyenesdiáson tartott érte­kezletet. Szolgált: Hegyháti János, Vértesy Rudolf, Szende Sándor, Dti- bcvay Géza, Molnár Lajos, Feiler Adám és Jakus Imre lelkész. A MÁTRASZENTISTVÁNI egy­házkerületi üdülő május 1-én kezdi meg az üdültetést. Az üdülőben csa­ládi elhelyezést biztosítunk. Jelent­kezni lehet Péter Lajos pénztárosnál (Budapest, VIII., Üllői út 24. Telefon: 130—886) és Rédey Pál igazgatónál (Budapest, VIII., Puskin u. 12. Tel.: 138—656). Kérjük, hogy a torlódások elkerülése céljából mielőbb adjuk be a jelentkezéseket. Akik iskolaköteles gyermekek nélkül tudnak üdülni, le­hetőség szerint május, június, illetve szeptember hónapokra jelentkezze­nek. Szép fekvésű üdülőnk jó ellátás­sal, szeretettel várja vendégeinket. A MEZŐTÚRI gyülekezetben vég zett szolgálatokat Zoltay Gyula espe­res. Március 11-én prédikált az isten- tiszteleten, este pedig gyülekezeti es­ten hirdette az igét a templomban. Ezután az egyháztanács tagjaival be- í szélgetett helyi problémákról, vala­mint a Központi Alap feladatairól. Harangállványok, koronák készítését válla­lom. Régi koronák átalakítását újrendsze- rííre. Durcsák István, harangszerelő, Buda­pest, XIII., Diós u. 2. BORNEMISZA PÉTER A SZÍNPADON NAGY TETTNEK voltak tanúi, akik hallhatták Bornemisza Péter Elektra című tragédiájának bemu­tatóját a kispesti Üttörőház ifjú ve­zetőinek »Déryné« színjátszó szak­köre előadásában. 1558-ban, tehát két év híján négy évszázaddal ez­előtt jelent meg ez a dráma, akkor elő is adták Bécsben magyar diá­kok; aztán feledésbe merült még az a tény is, hogy ilyen műve volt a nagy reformátor-prédikátornak; csak a XVIII. századtól fogva tör­ténik róla szórványosan említés, de lappangott, amíg 1923-ban meg nem találták eddigelé egyetlennek tu­dott példányát. Akkor is csak ke­vesek figyelme fordult felé. Móricz Zsigmondnak köszönhető, hogy for­gatott kinccsé lett a magyar szel­lemi életben, és nem került bele a napvilágra jött régiség a magyar irodalom múzeumának egyik — oly­kor talán nézegetett, de lezárt — tárlójába. Annyira megszerette, hogy mindenképpen újfent színpad­ra akarta vinni, de hogy még élőb­bé tegye a drámát, átírta és a Bor­nemisza által már amúgy is kor­szerűsített művet még közelebb hozta hozzánk, a XVI. századi ma­gyar élet drámájává tette. Az 1929- ben újra írt »Magyar Elektrát« aztán éppen 25 évvel ezelőtt, 1931- ben a budapesti Nemzeti Színház elő is adta néhányszor. Amikor 1940-ben Móricz Zsig- mond kiadta folyóiratában az ál­tala átdolgozott Bornemisza-drámát, még mindig tartott lelkesedése. »Most már tíz év óta foglalkozom vele, de nem tudok ennél nagyobb jelentőségű magyar irodalmi alko­tásról. Nem tudom eléggé hangsú­lyozni, mekkora jelentősége van annak, hogy valósággal beszélni halljuk ennek a kornak (ti, a Do­bók, Nádasdyak, az első Zrínyi Miklós korának) az embereit. S mivel ez a fiatal diák a legnagyobb beszélő zsenik közé tartozik, nem hétköznapi hangokat hallunk, ha­nem a lelki állapot felfokozott pil­lanatainak a megnyilatkozásait s mégsem túlzással.;; Ez az a könyv, amelyből magyar beszélge­tésre kell tanítani a magyart.« Mó­ricz Zsigmond azzal a megállapítás­sal fejezte be a színdarabhoz fűzött megjegyzéseit, hogy ezt a szöveget szeretnie kell az ifjúságnak. Ennek az óhajtásnak tett eleget a maga részéről az a lelkes szín­játszó gárda, amely most már az eredeti szövegben szólaltatta meg Bornemisza Elektráját. Többet ér­demelnek, mint dicséretet. Köszönet illeti meg őket a cselekedetért. Hi­telessé és érvényessé tették Móricz Zsigmond megállapítását a magyar ifjúságról; Az előadás kezdeményezője és rendezője Nemeskürty István volt. Bornemisza Péter Válogatott írá­sainak összeállítója, »Bornemisza Péter művészetének szerelmese«. Az Elektra egész szövegét felvette a Válogatott írásokba, és most még kö­zelebb hozta hozzánk azzal, hogy meg is szólaltatta. A betű még csak a le­hetőséget fokozta, a zengő szó va­lósággá tette Bornemisza Péter ma­gyar nyelvének hatóképességét. HUSZONHAROMÉVES diák volt mindössze Bornemisza Péter, ami­kor megírta, előadatta és megjelen­tette Elektráját. Ezzel az ifjúkori művével nyerte el azt a koszorút, amelyet Móricz Zsigmond font neki mint »a legnagyobb beszélő zsenik« egyikének. Külsőleg az a tény kész­tette erre, hogy Ferdinánd _ magyar királynak császárrá koronázásakor a bécsi magyar diákok is produkál- | janak valamit. Bornemisza a görög í tragédiát a maga magyar társadat- i mából értette és alakította. Nem- ! csak magyar nyelvűvé, hanem XVI. századi magyar művé tette a klasz- szikus tragédiát. Ezt a jó hagyo­mányt folytatta Móricz Zsigmond — annak a nézetének megfelelően, hogy »ebben a darabban olyan tit­kok rejtőznek, amelyek máig üt­nek«. Bornemisza a maga társadal­mának minél hívebb iükröztetése érdekében egy új alakot is beilleszt a drámába: a gyilkos trónbitorló Aegistus király udvaroncát, Parasi- tust, az udvarban lebzselő, ingyen­élő, Móricznál: Tányérnyaló, urá­nak hízelgő, de az urát a bajban cserbenhagyó nemes urak típusát. Hangot kapott a műben az elnyo- morodott, elkeseredett, szegény nép vágyódása az emberibb élet után. HELYÉNVALÓ azonban, hogy rámutassunk Bornemisza Elektrá­jának a prédikátori mondanivalójá­ra is. Melléfognánk, ha Bornemiszát ebben az összefüggésben reformá­tornak neveznénk, de olyan tiszta a prédikátori szó ebben a műben, hogy lehetetlen ki nem hallani be­lőle. A címlapra írt Lk 6, 21b: »Jaj néktek, kik nevettek most, mert még sírtok«, még csak elkönyvel­hető lenne mint mottó, de nyilván­való, hogy súlypont lett a darabban az ige: hu-.zútűrő az Isten, de nem hagyja büntetlenül a bűnt. Két vál­tozatban is hangzik: »Isten nem ké­sik, nem siet«. Valószínű, hogy a bűn és a bűnhődés közti időbeli tá­volság érzékeltetése érdekében vit­te véghez Bornemisza azt a szerke­zeti változtatást, hogv kivehetően Agamemnon meggyilkolásának ide­jére helyezi vissza és a darab élére teszi Sophokles drámájának egy ké­sőbbi jelenetét. Egy jelentéktelen részletet nem számítva, mitológiát- lanítva van az egész dráma; a Fel­séges Ür Isten büntető akarata a döntő tényező benne. Megint túllőnénk a célon, ha azt mondanánk, hogy Bornemisza a tel­jes keresztyén tanítást vitte bele a Tragédiába. A szeretet, a megbocsá­tás parancsa még halk szóval sem rezdül meg benne. De viszont azt sem mondhatjuk, hogy Bornemisza megtagadta a keresztyénséget, ami­kor Istennek azt az akaratát hirdette — a dráma cselekményével és köz­vetlen szóval —, hogy harmad-, ne- gyedizig bűnhődjék a bűnös. Éppen itt bizonyúlt már a 23 éves diák is prédikátornak, hogy határozottan tanította a törvényt. Ehhez mindig bátorság kellett. De egyenesen me­rész prédikátor volt, amikor az imádság meghallgatásának, a bűn- bocsánatnak és a valóságos új élet­nek az összefüggéséhez nyúlt hoz­zá. A férjgyilkos, parázna Clytern- nestra magabiztosan dicsekedik: »lám kegyelmes az Isten, essél egy­szer vagy kétszer térdre előtte, mindjárt megbocsátja bűnödet, mint most énnékem..; lm. csak egyszer könyörgék neki, mindjárt oly napv örömöt ada, kinél jobbat soha nem kóvánnék ...« Hamaro­san meglakol gyilkosságáért és pa- ráznaságáért, így mutatkozik meg, hogy hamis volt a bűnbocsánat felől való »bizonyossága«. Mintha kétfelé is vágna Bornemisza ezzel a taní­tással! Vág a babonás vallásosság felé, amely hamisan következtet Isten büntetésére vagy irgalmára. És vág a magabízó vallásosság fe­lé, amely az imádságról azt képzeli, hogy el lehet nyerni vele a bűnök bocsánatát, és így részben vagy egészben megtagadja a kegyelem­ből, Krisztusért való bocsánat egyen ! düliségét. Bornemisza Péter már ezen a ponton is nagy teológusnak, a re- íormátori egyházi tanítás kiválósá­gának bizonyult, de még inkább az éppen azon a réven, hogy Ismerte a határt a mondanivalók közt. Pré­dikált, de tudta, hogy egy tragédia nem arra való, hogy mindenáron belevigyék az evangéliumot. A já­ték után való hálaadásban és in­tésben ily szót intézett a bécsi elő­adás hallgatóságához: »... Nemcsak e világi jóba akarunk részesek lenni, de ez örökkévaló boldogság­ban is kévánjuk ő felségével együtt lakoznunk. De jóllehet az idvösség- nek fondamentomát nem innét, ha­nem másból kell megtanulnunk, mindazonáltal e mulatságot is en­gedje ő felsége, hogy legyen az ő neve dicsíretire és kigyelmeteknek idvösségükre.« Mintha csak előre mutatott volna Bornemisza diák a szószéken szóló és posztillairó Bor­nemisza prédikátorra, arra, aki az­tán majd megszólaltatja — a maga helyén — a Krisztus evangéliomát: az üdvösség alapját ott lehet majd venni. BORNEMISZA ELEKTRÁJÁNAK új kiadása és megszólaltatása me­gint elevenné tette azt a kérdést: hogyan is beszéltek magyar eleink a XVI. században, kiváltképpen azt a kérdést, hogy a mássalhangzóval kezdődő szó előtt miképpen ejtették a névelőt. Az Elektra új előadásá­nak emelkedett volna az értéke és nyelvünket gazdagító hatása, ha nem zavarta volna a ragaszkodás a gyakori és indokolatlan az-hoz. Oka is, célja is van annak, hogy itt is felvessük e kérdést. Dévai Má­tyás, a nagy magyar reformátor helyesírást reformáló munkásságát kisebbítjük azzal, hogy figyelmen kívül hagyjuk, ami nála nyilván­való: az ő magyar beszédében már nem hangzott a z a mássalhangzóé szavak előtt. Helyesírása arra utal, hogy a z akkorra már áthasonult a következő mássalhangzóhoz, vi­szont még hangzott valamiképpen; Az általa rögzített jelenséget ma­gunk is megfigyelhetjük az ahhoz szóban, amelyet ejthetünk akár egy, akár két há-val, de szabályosan még kettővel írunk. Azért, mert utóbb e tekintetben a szó/ejféstani elv fölébe kerekedett a szóejtéstani elvnek a magyar helyesírásban, kár mellőzni Dévai Mátyás merész, de hiteles helyesírását. Azért, mert talán reformátorsága vagy könyvei­nek kicsi példányszáma hatástalan­ná tette kezdeményezését, nekünk mulasztásunkká válnék az ő bizony­ságait elhanyagolni. Célunk pedig ennek szóvátételévei az, hogy fel­szabadítsuk XVI. és XVII. századi idézeteinket a csökevényes z-től — ott, ahol akadályozza mind az ér­tést, mind az igazi, hiteles régi ma­gyar beszéd érvényesülését. Sólyom Jenő dr. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes F.gvház Sajtóosztályának lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Puskin-u. 12. Telefon: 142-074. Szerkesztésért és kiadásért letel: D. Dezséry László szerkesztő. Előfizetési árak: Egy hóra 5.— Ft negyedévre 15.— Ft, félévre 3D.— Ft. egész évre 60.— Ft Csekkszámla: 20.412—VIII. 10 000 példányban nyomatott ________ "Í 5Í61558, Athenaeum (F, v. Soproni Béla) 1. A Szent írás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom