Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)
1956-08-05 / 32. szám
„Hosszú idő telik el, amíg otthon mindazt el tudom mondani, amit itt láttam” — mondotta Dibelius püspök Nyír egyházán Július 20-én Dibelius püspök, Pope dékán és D. dr. Vető Lajos püspök Nyíregyházára utazott. A vendégeket az egyházközség vezetői szeretettel köszöntötték. Nagy haragzúgás között a nyíregyházi lelkészek kíséretében a zsúfolásig megtelt nagytemplomba vonult be Dibelius püspök és Pope dékán. Dibelius püspök igehirdetésében többek között a következőket mondotta: »•Nagy öröm számomra, hogy a nyíregyházi nagy gyülekezetben szolgálhatok. Itt is ugyanúgy szól az orgona, mint nálunk s ugyanúgy éneklik az énekeket, mint nálunk. Hosszú idő telik el, amig otthon mindazt el tudom mondani, amit itt láttam.« Délután egy nyíregyházi tanyabokorban gyűlt össze a szórványgyülekezet, ahol ugyancsak Dibelius püspök végezte az igehirdetési szolgálatot. Mindkét helyen végzett szolgálatod Pope dékán is. Az Elnöki Tanács ebédje a központi bizottsás tiszteletére Augusztus 5-én, vasárnap délben 1 órakor a Elnöki Tanácsa ebédet ad a Parlamentben az központi bizottságának tiszteletére. Magyar Népköztársaság Egyházak Világtanácsa Belföldi ösztöndíjasaink munkájáról JÚLIUSBAN ért véget egyhá. zunk első belföldi tudományos ösztöndíjasainak munkaéve. Aki olvasta az Evangélikus Élet híreit, az tudja, hogy e szokatlan elnevezés mögött annak az öt lelkésznek és segédlelkésznek feladata rejlik, akiket egyházunk vezetősége egy tanulmányi évre felmentett az egyházi szolgálat alól azért, hogy alaposabban belekóstolhassanak a teológia tudományába. Most a munkaév végén Isten és gyülekezeteink színe előtt válaszolnunk kell arra a kérdésre, hogy megérte-e egyházunkmaik öt munkaerő kikapcsolása a szolgálat döntó frontjából, hogy íróasztalok mellé, könyvtárakba vagy poros levéltárakba küldje őket. Az első önkéntelen válasz azoknak, akik azonnal szeretnének kézzelfogható hasznot látni: nem. Mert hagy kísértésünk, hogy a vetés után azonnal aratni szeretnénk. Az aratásig azonban meg kell érnie a gabonának. Az egyház tudományának, a teológiának művelése hosszú, türelmes, sokáig eredménytelennek látszó munka. Hogy Isten igéjének fénye eljuthasson mindenüvé, ahhoz nem egy sereg prédikációt kell a lelkésznek bemagolnia — ahogy valaki gondolta — hanem évezredeken át kellett hivő tudósok seregének szinte észrevétlenül gyűjtögetnie Isten igazságának ismereteit, amit nekünk lelkészeknek életünk végéig tanulnunk és gyarapítanunk kell, hogy amit szólunk és cselekszünk, az Isten szava és munkája legyen. Ebbe a nagy seregbe áll be az öt ösztöndíjas is. Mindez többnyire névtelen és hűséges munkát jelent, amelynek talán most nincs is látszatja, de annál inkább meg fog látszani rossz szolgálatunkon, ha elmarad. Ha ezt a hűséges, tudományos teológiát műveltük, akkor megérte gyülekezeteinknek, hogy áldozataik lehetővé tették az ösztöndíjas munkát. Ugyanekkor azonban nem eshetünk áldozatul annak a kísértésnek sem, hogy öncélú tudóskodásba merüljünk. Hiszen egyházunkban mindennek azért kell történnie, hogy Isten szava eljusson az emberekhez. Ennek pedig mindig vannak döntő, időszerű feladatai. BIBLIÁNK egyiik legnehezebben érthető könyve a Jób könyve. Mun- tag Andor, mióta lelkészi szolgálatban áll, minden szabadidejét Jób könyve megértésének és magyarázatának szenteli. Ebben az évben fejezte be munkáját, melynek eredményei nemcsak Isten igéjét hozzák közelebb a gyülekezetekhez, hanem azt is bizonyítják, hogy az Ótestá- mentum elsősorban a mi könyvünk, mert igazán megérteni csak mi keresztyének tudjuk. Munkája nemcsak a magyar, de az egyetemes teológiai tudománynak is értéke. UGYANCSAK az ótestámentumi teológia tárgykörében dolgozott Bodrog Miklós is. Jelenleg használt Bibliánkban kevesen veszik észre, hogy a Zsoltárok könyve nemcsak Isten igéjének egyik drága mozaikja, hanem a világirodalom egyik legszebb venseskötetc is, a régi, keleti költői szabályok szerint. Bodrog Miklós elkészítette mind a 150 zsoltár fordítását. Közben arra törekedett, hogy fordítása annyira hűséges legyen az eredeti szöveghez, hogy az az igehirdetés és olvasás alapja lehessen, de ugyanakkor megmutassa a zsoltárok költői szépségeit és értékeit is. MIT JELENTÜNK egymás számára mi, akik megismertük Krisztust? Madocsai Miklós ezt a kérdést, a keresztyén közösség titkait kutatta a rendszeres teológia területén, miközben állandóan arra tekintett, hogy miképpen lesz ez a közösség erővé a világ életében és sok közös feladatában. A SZOLGALAT első vonalából hozta magával a témát Cserháti Sándor. A gyakorlati teológia feladata, hogy felkutassa és megvizsgálja azokat a törvényszerűségeket, melyek szerint Isten egykor elhangzott szava a mai ember zsámára is elutasíthatatlan szóvá lesz. Ebben a sokrétű kérdésben arra az egyre kereste a választ, hogy Isten igéjének miképpen kell betörnie emberi gondolatvilágunkba, s miképpen kell azt újjá formálnia, hogy a prédikáció ne váljék pusztába kiáltó szóvá. Pass László nyugalmazott lelkész évtizedek óta foglalkozik a tudományos világ egyik izgalmas kérdésével, a sumirok régi és titokzatos népével, elsősorban a nyelvükkel. Ehhez a tudományos értékű munkához nyújtott segítséget egyházunk az ösztöndíj juttatásával. Írásban és szóban kell majd számot adnunk arról, hogy az ige intése szerint gondunk volt-e a tudományra, mégpedig Isten tudományára, a teológiára. Azonban jó nekünk újra meghallanunk Luther figyelmeztetését, hogy erre a tudományra nemcsak a lelkészeknek kell gondot viselniük, hanem a gyülekezeteknek is. Igényelje minden gyülekezet a papjótól, hogy állandóan kutassa Isten titkait, mert különben emberi szócsépléssé válik szolgálata. Legyen gondja a gyülekezeteknek arra is, hogy ne szűnjék meg a teológia tudományának művelése egyházunkban, mert igaz az, hogy Iha jó az igehirdetés, a halott egyház is megelevenedhet, de ha hamisan cseng az Isten szava közöttünk, még a legelevenebb élet is halottá sorvad. Ösztöndíjasaink munkájukkal egyházunk megelevenedését szolgálták. Köszönjük, hogy ezt gyülekezeteink áldozatvállalása is lehetővé tette. Cserháti Sándor Miért tartják a központi bizottság ülését Magyarországon ? Galyatetőn napok óta folyik az Egyházak Világtanácsa központi bizottságának az ülése. Az ittlevő kétszáz külföldi vendég ismerkedik a magyar egyházi viszonyokkal, az országgal. Ma már lehet látni, hogy a gyűlés legtöbb részvevője mélyen egyetért az Egyházak Világtanácsa azon döntésével, amellyel elfogadta a magyar meghívást. A közvéleményt hűen fejezi ki Günther Wirth eikke a Neue Zeitben. A vezércikk több pontban sorolja fel, miért került arra sor, hogy a központi bizottság Magyarországon ülésezzék. A következő érveket sorolja fel: Evanston óta az Egyházak Világtanácsa nem ismeri el az úgynevezett »vasfüggönyt«. A magyar és csehszlovák delegátusok az amerikai Evanstonban sokat segítettek abban, hogy az Egyházak Világtaná- csának olyan egyházakkal is mélyebb és életszerűbb kapcsolata legyen, amelyekkel ezelőtt kapcsolata nem volt. Ezek között elsősorban az orosz ortodox egyházra kell gon- j dőlni. A magyar protestáns egy- \ házak teológiai munkája ismert a [ világkeresztyénségben. Különösen ] azt hangsúlyozzák, amikor erről a teológiai munkáról szólnak, hogy egy egyház sincs> amely Evanston után olyan alaposan feldolgozta vol- volna az ott hozott határozatokat, mint a magyar protestáns egyházak. A továbbiakban Günther Wirth hangsúlyozza, hogy a népi demokratikus államok különösen alkalmasak ilyen gyűlések lefolytatására, mert ezekben az államokban az állam politikai befolyása nélkül tudnak találkozni az egyházak vezető emberei. Párhuzamként említi meg, hogy a német Kirchentag mindig akkor sikerül jól, amikor a Német Demokratikus Köztársaságban van. Ott fejtheti ki igazán igazi funkcióját. GYÜLEKEZETI HÍREK — A győr-soproni egyházmegye gyülekezetei 35 ezer forintot gyűjtöttek ez idén a Gyülekezeti Segélyre. — A Rorsod-hevesi egyházmegye lelkészi munkaközösséty: július 23-án tartotta legutóbbi ülését Miskolcon. Igehirdetéssel Nikodémusz János, Vi- rágh Gyula és Breuer Oszkár, elő- j adással Moravcsik Sándor, dr. Wei- 1 szer Elek, Solti Károly és Pásztor Pál • szolgán. — A puínoki gyülekezet július 15-én szeretetvendégségét rendezett a megújított parókián. Előadást tartott i Németh Ferenc ózdi segédlelkész. Az offertórium a toronyépítés célját szolgálta. — A esabacsüdi egyházközség nemrég épült templomában az új orgonát Koszorús Oszkár espereshelyettes avatta fel. A templom fűtőbe- 1 rendezése is elkészült és most vezetik be a villanyt. — Az egyházmegyei határok rendezése során Komódihoz több szórványhelyet csatoltak. A gyülekezet a ; megnövekedett szolgálat ellátására motorkerékpárt vásárolt. — Az arnóti gyülekezet felügyelőjévé dr. Sömjéni Miklós egyházmegyei ügyészt, mósodfelügyelójévé pedig Barcsák Péter egyházmegyei presbitert választotta meg. Július 29-én iktatta őket hivatalukba Vi- rágh Gyula esperes. — A szarvasi evangélikusok két gyülekezete az ejt évi Gyülkezeti Se* gélyre 15 ezer forintot adományozott. — Nagyszénáson, az egyik tanyai körzetben — Tarajon — július 22-én a templom renoválása javára szere- tetvendégséget tartottak. Előadást tartott Tusák Pál gondnok és Tóth Lajos presbiter. Szavalatokkal és énekszólóval közreműködtek: Fecske Katalin, Földes Éva, Ifj. Csizmadia István és Tóth Magda. — A hegyeshalmi gyülekezet új felügyelőjét, másodfelügyelőjét és presbitériumát gyülekezeti nap keretében iktatta be Weitler Rezső esperes. — A battonyai gyülekezet egyhangúlag meghívott lelkészét, Keveházi Ottmárt augusztus 12-én iktatja hivatalába Mekis Adám esperes. — A Kőszeghez tartozó Németzsí- j dány németajkú gyülekezetei július i 15-én meglátogatta Fülöp Dezső esperes és igehirdetéssel szolgált. — CSALÁDI HlR. — Id. Illés László nyug. igazgató-tanító, volt hegyháthodászi lévita-tani tő 76 éves korában Kemenesmagasiban meghalt — Harangállványok, koronák készítését vállalom. Régi koronák átalakítását újrend- szerüre. Durcsák István harangszernlS. Budapest, XIII., Diós u. 2. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, augusztus hő 5-én Deák tér de. 9 (úrv.) Dóka Zoltán, de. 11 (űrv.) D. D. Hans Fuglsang-Damgaard és K. H. Ting du. 7 Cselovszky Ferenc. — Fasor de. fél 10 Mezősi György, de. 11 Hermann Müller és G. K. A. Bell. du. 7 Mezősi György. — Dózsa Gy. út 7. de. fél 10 Sülé Károly. — Üllői út 24. de. fél 10. de. 11. _ Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák) Szllády Jenő dr., de. háromnegyed 12. — Karácsony S. u. 31. de. 10. — Thaly K. u. 28. de. 11 Bonnyai Sándor, du. 6 Bonnyai Sándor. — Kőbánya de. M (úrv.) A. T. Nikolainen és dr. W. Nlemczyk. — Utász u. 7. de. 9 (úrv.) Bolla Árpád. —* Vajda Péter u. 33. de. fél 12 (úrv.) Szita István. - Zugló de. 11 J. Cullbe^g és H. R. Weber. — Gyarmat u. 14. de. fél 10 Muntag Andor. — Rákosfalva du. 6 Muntag Andor. — Fóti út 22. de. 11 (úrv,) Rimár Jenő, du. 7 Riiinár Jenő. — Váci út 129. de. 8 Rimár Jenő. — Újpest de. 10 Blázy Lajos, du. fél 7 Blá2y Lajos. — Dunakeszi de. 9 Matuz László. — Pesterzsébet de. 10 (úrv.) Bencze Imre. — Soroksár-Üjtelep de. fél 9 (úrv.) Bencze Imre. — Rákospalota MÁV-te!ep de. fél 9 Kökény Elek, — Rákospalota de. 10 Kökény Elek. — Rp. Kistemplom du. 3 Bolla Árpád. — Rákosszentmihály de. fél 11 Tóth*Szöllős Mihály, du. 5 Tóth-Szöllős Mihály. Bécsikapu tér de. 9 Várady Lajos, de. 11 J. Noth és dr. D. Hentrich. du. 7 (úrv.) Benes Miklós. — Toroczkó tér de. 8 (úrv.). de. fél 9 Benes Miklós. — Óbuda de, 9 (gyertn.) Sárkány Tibor, de. 10 (úrv.) Sárkány Tibor, du. 5 Sárkány Tibor. — XII.. Tarcsay V. u. 11. de. 9 Ruttkay Elemér, de. 11 Ruttkay Elemér, du. 7 Ruttkay Elemér. — Pesthldegkut (Szent István u.) de. fél 11 Groó Gyula. — Kelenföld de. 8 (úrv.) Bottá István, de. fél 10 (gverm.) Bottá István, de. 11 (űrv.) dr. H. Johansson, du. 5 Bottá István. — Németvölgyi út 138. de. 9 Rezessy Zoltán dr. — Csillaghegy de. fél 10 Kaposvári Vilmos, du. 7 Kaposvári Vilmos. — Vecsésen: D. Hans Lilje és A. Mobbs. — Irsán: H. F. Schuh és R. M. Maxwell. Imáitságolí az egyház egységéért Proliié Károly professzor gyűjteménye Ára: 2,— Ft Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály Budapest, VII!., Puskin utca 12. Csekkszámlaszám: 220-278. Isten, világ, felebarát Karner Károly professzor igetanulmányai Km 18—15 alapján Ára: 8,— Ft Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály Budapest, VIII., Puskin utca 12. Csekkszámlaszám: 220-278. Készülj az ige hallgatására ! 1956. augusztus 5. — Szentháromság után 10. vasárnap. Lk 19,41—18. — 1 Kor 12,1—11. — Liturgikus szín: zöld. m Jézus Krisztusban Isten nem »deus ex machina«-ként nyúlt bele a világ életébe. Nem úgy, mint aki felülről, magasságos szentségéből, »isteni« módon akarja elrendezni a világ rendetlenségeit, és nem ilyen módon akarta a bűnt tisztasággá változtatni. Ilyen módon cselekedhetett volna Jézus Krisztus nélkül is. Éppen az a nagyszerű Isten szeretetében, megváltói munkájában, hogy azt az emberré lett Istenfia által vitte végbe. így lett egyszerű, emberi, mindenki által megtapasztalható, megérthető és érzékelhető az a szeretet, amellyel Isten cselkedett az embervilágért. Jézus emberként szólva, emberi cselekedetekkel közli velünk isteni hatalmát, isteni küldetését. A legtökéletesebben »fordítja le« életével és halálával azt, ami az ember számára érthetetlen, megfoghatatlan. ® Mi lenne az emberrel, ha Isten ezt nem tette volna meg? Hiszen éppen ennek az igének első fele mutatja azt, hogy még a Jézus Krisztusban nyilvánvaló, és kijelentett isteni kegyelem is süket fülekre, vak szemekre és hideg szívekre talált Jeruzsálemben. Ennek az igének két különálló és látszólag ellentétes része (az elsőben Jézus tehetetlensége, a másikban Jézus haragos aktivitása mutatkozik még) mégis ugyanazt az egy tényt hirdeti nekünk. Mégpedig azt, hogy Jézus mennyi mindent megtesz emberként azért, hogy azok, akikhez küldetett, felismerjék benne a küldőt, és ezáltal a felismerés — más szóval a hit — által megújúljon az életük. Int, figyelmeztet, előremutat, erősít, csodákat tesz, bűnbocsánatot hirdet —, de ha kell, szemrehányást is tesz és korbáccsal űzi ki haragosan a hitetlenséget. ® Jézus azért jött, hogy a tisztátalanságot tisztává, a bűnt és a rosz- szat igazzá, bűntelenné változtassa. Ezt teszi ebben az igében is. Ez a megigazító munkája mindig eredményes. Ebben az elszomorító igében is éppen az a vigasztaló, hogy a megszokott rosszat cselekvők megzavarodnak, a nép pedig reá hallgat. Az ige azért adatott az egyházban élőknek, hogy hallgassák azt: Jézus ma is azért tanítja az ő egyháza népét, hogy* reá hallgatván, megtisztított nép lehessen. Ma az ige hallgatására éppen akkor készülhetünk fel igazán, ha úgy megyünk a templomba, hogy ott reá hallgatunk. Nem azért, hogy jól érezzük magunkat, hogy a magunk kívánsága szerint formáljuk az ő szavát, hanem azért, hogy az ige hallgatásából élet fakadjon. így lesz igaz a mi éneklésünk: »örül mi szívünk. Mikor ezt halljuk: A templomba megyünk, Hol Úristennek Szent igéjét halljuk.« Juhász Géza Közös imádságunk SZENTHÁROMSÁG UTÁN 10. VASÁRNAP 1. Kor 12, 1—11. Ür Isten, mi mennyei szerelmes szent Atyánk, ki e világon különféle hivatalokat szerzettéi, és azt akarod, hogy kiki mind az ő hivatalában járjon el: kérünk Tégedet, hogy a Te s2ent Lelked által úgy vezérelj és igazgass minket, hogy mi a Te szent Fiad által Tebenned bízzunk, Tégedet szeressünk. Tégedet féljünk, és a mi hivatalunkban a Te istenségednek neve dicséretire és felebarátunknak előmenetelére híven eljárjunk, és eképpen az örök boldogságnak részesei lehessünk, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen. Monyorókerék 1589. Lk 19, 41—48. Örök Isten, irgalmas Atyánk! Élők és halottak Bírájává tetted Fiadat: nekünk is meg kell Jelennünk Öelőtte. Ébressz bennünk eljövetele napjára tekintő szent félelmet, hogy áron is megvegyük az alkalmat és felismerjük azt, ami békességünkre való. Segíts meg, hűséges Istenünk, hogy gazdagon teremjük az igazság gyümölcseit a Jézus Krisztusban való hit által, egykor pedig engedd, hogy jobbod felől álljunk és örököljük azt az országot, amelyet nekünk készítettél a világ kezdete óta. Ámen. Mathesius János 1563. Könyörgés hitért. Jól tudom, Or Jézus Krisztus, hogy az igazi keresztyén hit és a nevedbe vetett őszinte bizodalom Isten jó és tökéletes ajándéka, amelyet megad azoknak, akik engedelmeskednek igédnek. Hálát adok Néked, hogy az én szívemben is meggyújtottad igédnek ezt a szent világosságát és megengedted, hogy sok nagy gyengeséggel, de mégis, gyenge hitemmel is egyedül csak Benned bízzam. Tartsd meg és növeld hitemet, én Megváltóm! Hiszek, Uram, de segíts meg gyengeségemben. Ne engedd, hogy a megrepedt nádszál eltörjön és a pislákoló mécses elaludjék. Add, hogy hivő szívvel ragaszkodjam Hozzád szüntelen, őszinte bizodalommal igazán bízzam Benned, mindenkor élvezzem kegyelmed mennyei ajándékait, békességet és vigasztalást merítsek belőlük, Benned gyönyörködjem és örvendezzem napról napra életem végéig. Ámen. Brandenburgi imádságoskönyv 1595. Bibliaolvasó HETI IGE: At igazság felmagasztalja a nemzetet; a bűn pedig gyalázatára van a népeknek. — Péld 14,34. Augusztus 5. Vasárnap — Zsolt 33. A világot teremtő és fenntartó Istent dicsőíti a zsoltáros. Néki ad hálát mindazért, amit alkotott és amit naponként cselekszik. A mi dicséretünk is Hozzá száll az Öt váró lelkünk imádságával és ajkunk új énekével. Augusztus 6. Hétfő — 1 Tim 2, 1—7. i A keresztyén ember nem csak n maga üdvösségével, a maga életének boldogságával és jólétével törődik, hanem gondja van mások lelkére és boldogulására is. Ennek a gondoskodásnak egyik eszköze a másokért való imádság. Augusztus 7. Kedd — Neh 4, 1—15. Akik a pusztítást, rombolást, a háborúskodást akarják az építés, az élet normális előrehaladása helyett, előbb-utóbb kudarcot vallanak.- Szanballat és társai hiába gyűlölködtek az építők maroknyi seregére, mert Isten az utóbbiak mellett állt s mindenben megsegítette őket. Isten pedig ma is a békesség Istene. Augusztus 8. Szerda — 1 Kir 21, 1—21/a. Szörnyű bűn az, amit Nábót és Jézabel elkövetett. Nábőt tulajdonának megkívánásából gyilkosság lett. Tanúsága e történetnek, hogy a másik ember felé csak akkor fordulhatunk igaz és keresztyéni módon, ha nem irigység, gyűlölség, harag, hanem szeretet van. Minden egyéb indulat bűnös és bűnre vezet. Augusztus 9. Csütörtök — Rm 13, 1—7. A keresztyén ember Isten rendelésének tudja az állami felsőbbséget s Isten akaratának hiszi azt, hogy engedelmességgel tartozik neki. Ez az engedelmesség azonban nem valami kényszer, hanem Isten akaratának a beteljesítése. Augusztus 10. Péntek — 5 Móz 32, 3—12. Isten, akinek minden velünk való cselekedete igaz és hűséges, engedelmességet vár tőlünk. .Engedelmességet kíván a kicsiny és nagy dolgokban, a hit dolgában és a mindennapi élet dolgaiban. Augusztus 11. Szombat — Rm 9, 1—5. A féltő aggodalmaskodás, sőt a szomorúság és fájdalom szavai ezek Pál apostol népének sorsa, üdvössége miatt aggodalmaskodik s mindent készségesen megcselekedne azért, hogy az a nép, amelyből Kriszus származott, elismerje Mesterének a Megváltót. Ez a felelősségtudattal összekapcsolt szolgálatkészség belőlünk, mai keresztyénekből sem hiányozhat. Vámos József