Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-06-12 / 24. szám

XX. ÉVFOLYAM 34. SZÁM 1955. JÜNIUS 13. ARA: 1,40 FORINT Egy név as Isten ssívén Wsv életen át olyan sokan vannak, akik leírják a nevünket vei ahová, az anyakönyvtől a fejfánkig. Többnyire idegen emberek, akik min­den meghatódottság nélkül végzik el ezt a hivatalos és megszokott moz­dulatot. Számukra a nevünk nem jelent többet, mint egy unalmas tételt, egy szürke számot a milliók közül. Amikor leírják, bizonyára nem érez­nek mást, mint azt a hideg közönyt, amivel pl. a karórákon a percmutató végigsétál a körben álló számok közt. Bizonyára .nekünk sa jelent valami különösebb örömöt, hogy valahol egy idegen kéz papírra ráírta a nevünket. Egyszer azután talán egy édesanyái csók, vagy egy forró szívdobogás boldog muzsikája mellett megtudjuk, hogy valaki szeretettel a szívére írta a nevünket és ez a ragyagó írás eldönti a sorsunkat. Rájövünk arra, hogy akit szereinek, az már nincs egyedül. Tartozik valakihez. Annak érdemes élni, dolgozni, jónak lenni és szeretni, mert a nevének varázsos visszhangja van valahol egy másik ember szívében. J ézus éppen erről beszél, amikor azt mondja: »örüljetek, hogy a ti nevetek fel van írva a mennyben!* — Jézus éppen ezért jött, hogy ezt a boldog hírt elmondja nekünk. Hogy nemcsak az emberek szeretnek, nemcsak az emberekhez tartozunk hozzá, hanem az élő és örök Isten is a mi Hozzátartozónk, Aki szeret és számontart és aki a hűség örök betűivel a szívére írta reá a nevünket, az életünket és a sorsunkat. Milyen jó lenne ezt elmondani a szegénynek, hogy te a gazdag Istenhez tartozol. Milyen jó lenne ezt megmondani a könnyben úszó szemeknek, hogy te a szeretet Istenéhez tartozol. Milyen jó lenne ezt megmondani a bűn felé induló gyönge léleknek, vigyázz, hiszen te az igazság Istenéhez tartozol. Milyen jó lenne ezt megmondani azoknak, akik békét, boldogsá­got rontanak, hogy te az ítélet Istenéhez tartozol. — Mennyi vigasztalás és mennyi erő, mennyi békesség és mennyi bűnbánat születik ebből a boldog felfedezésből, hogy én Istenhez tartozom, hogy a nevem a szívére van írva. T\e nemcsak azt kellene elmondani mindenkinek, hogy Isten szivére írta a nevünket, hogy Hozzá iartozunk, hanem azt is, hogy mindent tud rólunk. Tudja örömeinket és boldog álmainkat. Küzdelmeinket és kísér­téseinket. Jobban ismer, mint mi önmagunkat. Nemcsak azt az arcot látja rajtunk, amit mások szeme és földi tükör mutatnak, hanem azt a könnyet is észreveszi, ami magányos arcunkon lepereg. Látja minden jóságunkat és minden szolgálatunkat. A másiknak adott kenyeret, a jószót és hallja a csendes esti imádságot, amivel'az Ö kezén pihen el minden este megfá­radó életünk. De látja bűneinket is. Az irigy és ütésre emelt kezet a go­noszság szándékát, az eltakart bűn arcát. Mindent tud rólunk. Milyen meg­nyugvás a hívőnek és milyen rettegés a bűnösnek, hogy olyan Istenhez tar­tozunk, aki mindent tud rólunk. Mégis szeretettel van a nevünk a szívére írva. Nem akkor írt rá min­ket a szívére, amikor felbőszítették a bűneink, hanem már jóval előbb, a születésünk előtt az örökkévaló szeretet boldog betűivel. Nem akkor írt rá minket a szívére a kiábrándulás keserűségével, amikor csalódott bennünk, hanem már jóval előbb az atyai szív bocsánatra, kész arcával. Nem akkor írt rá minket a szívére, amikor könnyekből kellett volna összerakni a ne­vünket a ni’ hitetlen, kem-'ny kőszívűní miatt, hanem jóval előbb, amikor Jézus megváltó vére rajzolt rá minket <i szívére. ,Tsten sokszor, talán minden pillanatban elolvassa szívén a nevünket. Különben hogyan történne meg máskép az a furcsa dolog, hogy még nem mondott le rólunk. Ha vasárnap ott leszel a templomban, hallani fo­god, hogy hívogat magához, hogy vár téged, hogy meg akar bocsátani, hogy szeretni akar. Ha kinyitod a Bibliádat, minden sor arról beszél, hogy azért küldte el a Fiát, hogy te a gyermeke lehessél. Ha ma este imádságra kul­csolod kezedet a saját szívedből hallhatod, hogy Ö a mi Atyánk. Ha nem lennél vak és nem lennél süket, akkor minden pillanatban megtudnád as életed millió ajándékából, hogy otthonná teremtette néked ezt a világot és otthonná teremtette néked az örökkévalóságot. Ide akar elvezetni és ide akar felemelni. Hogy az övé légy, hogy öröme teljék benned és a te üd­vösségedben. Jj'gy régi karácsonyestén egy alföldi templom karácsonyfája alatt ott maradt egy fenyőfaágas nagy szeretetcsomag. Hideg, havas télben új cipőt, meleg ruhát, karácsonyi örömöt készítettek benne valakinek az »angyalok-"'. Hiába hívták, hiába olvasták fel többször is egymás után a nevét, nem jelentkezett. Ki tudja hol volt, ki tudja merre járt. Ki tudja, hol didergett, pedig várta és hívta, nevén szólította a szeretet. — Isten is igy vár téged mindennap. Így mondja ki a nevedet. Minden igehirdetés Isten hívása, Isten vallomása ... Vajon meghallod-e egyszer, vajon utolér-e még ez a csodálatos, ajándé­kozó, hazaváró — Szeretet! _________________________ Friedrich Lajos ERDŐTARCSA D. Di‘. Vető Lajos püspök megbí­zásából pünkösd másodnapján adta át rendeltetésének az erdőtarcsai gyülekezet imaházát Gartai István espereshelyettes. Az imaház, amely műemlék, a múltban már szolgált is­tentiszteleti célokat. Ötven évvel ez­előtt azonban az imaház környékén lévő telek egy katolikus földesűr ke­zébe került, aki megtiltotta az ima­házba való bejárást. így a műemlék­számba menő kápolna lassú pusztu­lásnak indult. A gyülekezet nem használhatta, ellenben a katolikus földesűr profán célok szolgálatába állította. Népi demokratikus államunk most visszaadta az épületet és a közvet­len hozzátartozó telket. A gyüleke­zet nagy szorgalommal állott neki a kápolna helyrehozásához és a mun­kát pünkösdre be is fejezte. A 62 lel­kes szórványgyülekezet örömünne­pén a környező falvak evangélikus hívei 11 egyházköségből majdnem ötszázan gyűltek össze. Az első ige­hirdetést az egyházasdengelegi anya­gyülekezet lelkésze, Garami Lajos tartotta. Gartai István espereshelyettes az imaház átadásakor igehirdetésében a következőket mondotta: »Ezen a szép örömünnepen ne csak a múltba nézzünk, ne csak az elmúlt idők templomnélküli valósága fölött ke­seregjünk, és ne csak a visszanye­rés öröme fölött örvendezzünk, ha­nem bizalommal és felelősségérzettel nézzünk a jövőbe is! Isten templo­mának a szolgálata nincsen négy fal közé szorítva. Isten azt akarja, hogy amit itt az igében ád nekünk, azt vigyük magunkkal az életbe. A templomban az Isten kiönti az Ö Szentlelkét a gyülekezetre, hogy az­után az ö Szentlelke végezze tovább a maga munkáját az egyes emberek életében. Azt, hogy most már van imaházatok, ne csak ez a megújított kápolna mutassa, hanem életetek is hirdesse. Legyen, a mai naptól fog­va, még több hitetek, legyen még nagyobb a szeretetetek, legyen még erősebb az örökéletbe vetett re­ménységetek, legyen még tisztább és boldogabb családi életetek, legyen még hűségesebb mindenfajta köte- lességteljesítéstek! Legyetek még há- lásabbak az Istennek és bízzatok benne még erősebben. Hadd lássa meg maga az Isten is, de hadd lás­sák az emberek is, hogy ti szereti­tek az Úr házában való lakozást. ..« „A keresztyén hit üzenete a népek számára nem a harag szava9 hanem a jóakarat és békesség üzenete44 — mondotta Salomies érsek a finn egyház 800 éves emlékünnepélyén Turkuban, az ősi finn városban, mennybemenetel napján ünnepelte a finn egyház és a finn nép a szerve­zett finn egyház 800 éves jubileu­mát. 800 évvel ezelőtt valamelyik nyár- eleji napon kötött ki a finn parto­kon Erik svéd király hajója, fedél­zetén főként svéd halászokból ver­buvált kis sereg s a király mellett Henrik uppsalai püspök. »Keresztes- hadjárat« volt ez a partraszállás a pogány finnek ellen. A király, még amikor a trónnak csak várományosa volt, ígéretet tett a pápa követének, hogy meghódítja a finneket a ke- resztyénség számára. A pápa az ak­kor folyó kereszteshadjáratok során a kultúrvilág peremén élő népek­től a szentföldi feladatok helyett a környező pogány népek hadak .se­gítségével való megtérítését kívánta. Ilyen vállalkozásban járt Erik is s ezért vitte magával Henrik püspö­köt. A finnek körében ugyan ekkor már nem volt ismeretlen a keresz- tyénség. A Novgórodot nyugattal összekötő ezen útvonalon utazóik el­szórták már a hit magvait — erről ásatások bizonyítékai is tanúskod­nak —, de szervezett egyházi élet nem volt. A legenda szerint Erik harcban le­verte az ellenálló pogány finneket, a megmaradtakikal bókét kötött, en­nek feltételeként azok megikeresztel- kedtek s elfogadták Henriket püspö­küknek. Erik templomokat építte­tett, Henrik pedig erős kézzel szer­vezte az egyházi életet. Három­negyed évi működés után mártír­halált halt. Eddig a legenda. Haláláról egy a legendával majd­nem egykorú népének, szól. Ásatások azt bizonyítják, hogy a 800 év előtti években — tehát a le­gendákból ismert Henrik püspök ide­jében — döntő lelki átalakulásokon mentek át a finn törzsek: pogány népszokások gyorsan eltűntek, a ke­resztyén hit rohamosan terjedt s a törzsök egy néppé szerveződtek. Nyilvánvaló tehát, hogy a közép­kori módszerekkel terjesztett ke- resztyénség magával vitte az evan­gélium hódító erejét is. Ezért tekin­tik a finnek a 800 év előtti esemé­nyeket olyan történelmi fordulat­nak, amely a lelki hatások mellett a történelem Urának kegyelmes kezenyomát is mutatja. Nem csak a nap, de az év sem teljesen kétségtelen. Mennybemene­tel napjához azért kötötték most az ünneplést, mert ezen a napon adott Jézus a térítésre parancsot tanítvá­nyainak. »A felemeltetett Krisztus — mennybe szállott Megváltónk — előtt folyt le a finn egyház nyolc évszázados emlékünnepe.« így kezdődik az ünnepi híradás. Az ünnepség előestéjén Martti Simojoki. Mikikeli püspöke hirdette az igét Ján. 11,52 alapján, ahol Jé­zusnak az elszáledtek összegyűjté­sére irányuló áldozatáról van szó. »Isten Fiának emberré létele — mondotta a püspök — annyit jelent, hogy az emberi élet min­den szenvedéséért és szükségéért jött. Minden bűnös tartozásun­kat magára vette. Nem csaik egyes emberekét, a kegyesekét, az imádkozókét, a hivőkét, a bű­neik ellen harcolókét,. hanem mindnyájunkét. Ebben vagyunk mi igazán egyek. Nem úgy igaz tehát, hogy az egyház építi az egységet az emberek között, ha­nem úgy igaz, hogy Jézus már megépítette ezt az egységet a Golgotán.« Ugyanakkor svéd nyelvű istentisz­teleten Yngve Brilioth, a svéd evan­gélikus egyház érseke beszélt az örökségért való hálaadásról. A nagy ünnepség mennybemene­tel ünnepén délelőtt a turkui dóm istentiszteletéin folyt le. Az oltár! szolgálat fényképén tizennégy érse­ket és püspököt számolhattunk meg, közöttük Brilioth svéd érsek, Fugl- sang-Dammgaard H., a dán evangé­likus egyház prímása, Smemo norvég püspök, a Canterbury érsek képvi- letében — aki az ünnep estéjén sze­mélyesen rádión köszöntötte a finn egyházat —, Allison anglikán püs­pök, Ben.pt Jonson svéd püspök s a Lutheránus Világszövestég képvise- tében LUnd-Quist főtitkár. Az ünnepi igehirdetést Ilmari Salomies, a finn evangélikus egyház érseke tartotta. Prédikációjában Jé­zus főpapi imádságából vett monda­tok s az ünnep üzenetének textusa alapján szólt. v . »Az evangélium üzenete — mondotta többek között Salo­mies érsek — Krisztus paran­csának a nyomán indult el győ­zelmes útjára a világon, Judea i hegyeitől és Galilea halmai­tól a Földközi tenger partjain és Germánián át a Keleti tenger partvidékére, ahol először ta­lálkoztak vele őseink s ahon­nan 800 évvel ezelőtt döntő lép­tekkel a mi földünkre is elér­kezett. Az üzenet hordozói meg­számlálhatatlan tömegek voltak népeken, nyelveken és nemzet­ségeken keresztül. Ebben a tö­megben apostolokat, gyülekezeti pásztorokat s névtelen híveket egyaránt találunk. A sokfélesé­gen és emberi tökéletlenségen, sőt tévedéseken túl munkálkodik a hatalmas egységet teremtő erő: az üzenet mögött áll Krisztus.« »Az igen nyomán — folytatta Salomies érsek — amely bizo­nyossá tesz afelől, hogy a hit­nek nem csak áz eljövendő vi­lágra nézve, hanem erre az élet- re in van ígérete, népünk épít­hette a keresztyén hit erejével ezt a mi jelen életünket is. Isten szeretetének és igazságának erejéről és hatásáról szólt tovább az igehirdetés, valamint arról, hogy milyen küzdelmes körülmények kö­zött lett a keresztyénség ható erő a nép között Henrik püspök, »Finn­ország apostola« működésén keresz­tül, majd így folytatta az érsek: »Bárhogyan is értékeljük azt a messzi történelmi eseményt, kétségtelen, hogy a keresztyén hit üzenete a népek számára nem a harag szava, hanem a jóakarat és békesség üzenete. Krisztus nem úgy tette ismertté az Atya akaratát a népek szá­mára, hogy meghagyta őket a babona, gyanakvás és keserű­ség hatalmában, hanem úgy, hogy szeretetet adott nekik, amely az egymás közötti meg­értést hozza s hidat épít az elvá­lasztó örvények fölött.« Az ünnepi istentisztelet után az állami kormányzat által rendezett ünnepség következett, amelyen mű­vészi zeneszámok, többek között Sibelius Andante festivo-ja és Gulin püspök üdvözlő szavai keretében Jalmari Jaakola professzor tartott előadást a finn nép »leiki életének történelmi megalapításáról«. Az egy­házat üdvözlök sorában elsőnek az .államelnök szólott azokról a mély nyomokról, melyeket az egyház a finn nép életében és kultúrájában hagyott, kiemelve, hogy a finn nem­zet történelme az egyház szervező munkájával kezdődik. Kekkonen miniszterelnök pedig bejelentette és átadta a kormány jubileumi ajándé­kát: az Etelä-Pohjanmaa területén szervezett új egyházkerületet. Külföldi üdvözletek következtek ezután: az angol egyházak, a Lut­heránus Világszövetség, az ameri­kai lutheránus egyházak s az ame­rikai Finn-Synodus (amerikai finn egyházak szervezete) üdvözletei után az északi államok egyházainak kö­szöntései. Az állami ünnepség, amelynek a hálaadás volt az alaphangja, Rosen- quist püspök zárószavaival ért vé­get. A turkui egyetemen tartott ünne­pi ebéd keretében a töbl t között Eino Sormunen püspök mondott po­hárköszöntőt finn, francia, svéd, né­met és latin nyelven. »Amikor Isten teremti szavával a kosmost előhívta u káoszból — mondotta Sormunen — részt adott az embernek i* teremtő munkájából. Ez a rész a kul­túra. Ha ezt Isten nem tette volna, ha a próféták szavai sze­rint Isten nem volna á törté­nelem Istene, a kis finn nép immár nem is létezne. A köny« nyék völgye népünk számára a kegyelem völgyévé vált.« »Más lesz nyilván a helyzet —* folytatta Sormunen püspök — amikor majd a nép s az egyház a 900 éves jubileumát ünnepli. A paraszti társadalom ipari tár­sadalommá fog válni. De az ember maga még egyszerűbb lesz s á lelkigondozás még szükségesebb, mint most. Er- deink érintetlen csendje meg fog szűnni. De Krisztus egyháza, Is­ten helye őseink földjén meg fog maradni és vinni fogja Is­ten kegyelmének és békességé­nek a Krisztusban megjelent üzenetét az élő és küzdő ember­nek.« Az ünnepség a turkui történelmi várban tartott ünnepi fogadással fe­jeződött be. Hullámai azonban szét­gyűrűznek szerte a finn erdők, ta­vak, templomok, gyülekezetek és csendes otthonok felé s nyomában számtalan helyen emlékeznek meg a történelmi eseményről. Koren Emil KÜLFÖLDI EGYHÁZI HÍREK AZ AMERIKAI Egyházi Békeunió (amelyet még 1914-ben A. Carnegie alapított) Eisenhower elnökhöz le­velet intézett s kérte: tegye megfon­tolás tárgyává egy bizottság felállí­tását, amely a nemzetek békésen versenyző koexisztenciójának meg­valósításán fáradozik. Kérik az elnö­köt, hogy keményen álljon ellen a »megelőző háború« kísértésének és kövessen el mindent a nemzetközi feszültség csökkentésére. A »ver­senyző együttélés« az egyetlen alter­natíva az atomháborúval szemben. A RAJNAI LELKÉSZEK találko­zóján, mintegy 350 lelkész előtt, előadást tartott H. Gollwitzer bonni teológiai tanár az egyházi hitvallá­si iratok jelentőségéről. Különbsé­get keli tenni Isten kinyilatkozta­tása és a hitvallási iratok között. A katolikus egyházzal ellentétben, amelyik az emberi hagyományt egyenlő értékűnek veszi Isten igéjé­vel, a reformáció tanítása szerint az egyházban a kinyilatkoztatás, vagyis Isten igéje áll első helyen. Az em­beri hitvallások csak értelmezhetik és magyarázhatják ezt. Nem az em­beri hitvallásokat hirdetjük, hanem az isteni evangéliumot. Ezért az egyháznak mindig meg lehet és meg is kell bírálnia saját hagyományait. A PRESBITERIÁNUS Világszö­vetség múlt év nyarán Princetonban tartott közgyűlésén elhatározta, hogy nemzetközi segítséggel helyreállíttat­ja a genfi Calvin Auditóriumot. A terv az, hogy ez a történelmi hely legyen a világ református egyházai­nak nemzetközi központja. A külön­böző nemzeti egyházak gyűjtenek erre a célra. Az ökumenikus sajtó- szolgálat szerint eddig az olaszorszá­gi waldens-egyház, az afrikai arany­parti presbiteriánus egyház és a ju­goszláviai református egyház kül­dött ajándékot az újjáépítéshez. Svájcban elsőnek a zürichi kanton reformátusai adakoztak tekintélyes összeget erre a célra. ff • • • A TI NEVEITEK FEL VANNAK ÍRVA A MENNYBEN" (Lukács io, 201b.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom