Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-03-13 / 11. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET

3

Tiéd is ez az egyház

Készülj az ige hallgatására

A gyülekezetek tagjaival való beszélgetések és a különböző Cikkek nyomán hozzám érkezett levetek olvasása közben, egyre jobban látom, hogy a gyülekezeti tagokban mennyi félreértés van az egyház-fogalom körül. Nem egy gyülekezeti tag él az ú. n. kettős egyház-fogalom gondolatában. Többen vannak, akik szembeállítják egymással a »gyülelee- sötét« a »közösség«-gel, a »lelki egyház«-at a »hivatalos egyliáz«-zal, az »igazi egyház«-at a »történeti egyház«-zal. És akik ezt a szembeállítást gyakorolják, rendesen elma úsztatják a gyülekezetei, a hivatalos egyházat, a történeti egyházat, a közösséggel és a lelki egyházzal szemben. Ez a jelenség nem is új és nem is jellegzetesen magyarországi, mert az egyház története folyamán ez ismételten jelentkezett és a külföldi egyházakban is állandóan tapasztalható. Viszont nagyon fontos, hogy ebben a kérdésben »egy-értelemre jussunk«, mert különben azzal vétünk egyházunk ellen, amivel előbbrejutását akarjuk munkálni.

Tied as egész gyülekezet

kozunk. Az apostoli levelek egyáltalában nem úgy állítják be az ós- gyülekezetélk rendjét, hogy azokban egyes szolgálatok, így pl. az evangé- lizálás, karizmatikus szolgálat lett volna, a gyülekezetek kormányzása pedig csupán adminisztratív jellegű szükséglet, hanem az evangéliz&lást is és a gyülekezetek kormányzását is kegyelmi ajándékoknak mondják. Pál apostol nem kevésbé volt az

E Egészem hamis dolog szembeállítani a »gyülekezeteit« a »közösséggel-«. Ebben a szembeállításban a közösség valami többletet akar jelenteni a gyülekezettel szemben. A közösség ebben a beállításban a gyülekezeten belüli »(hivő emberek« iki- sebb-magyobb, összeszokott csoportját jelenti, a gyülekezet pedig azokat a megkeresztelteket, akik között — mint mondják — sok a »nemhivő«, különböző bűnökben élő, csak formailag keresztyén ember. Ennél a szembeállításnál mindenekelőtt szembetűnik egy fogalomzavar. T. 1. a Szetttirásban a közösség soha sem egy csoportot jelöl, hanem az egyház tagjainak egymás között fennálló éjs fenntartandó viszonyát, Ilyen értelemben valljuk az egész Anyaszent- egyházat közösségnek, éspedig a Harmadik Hitágazat szerint a »szentek közösségének«. Ez pedig azt jelenti, hogy a »gyülekezet és közösség« nem szemben ál Inak egymással és a közösség nem valami többletet jelent a gyülekezettel szemben, hanem azok állítmányai egymásnak: a gyülekezet közösség és a közösség gyülekezet.

De azéjrt is helytelen dolog szembeállítani a közösséget a gyülekezettel, mert ezzel valamiképpen kísérlet történik arra, hogy a gyülekezeten belül széjjelválmszuk a hívőket a hitetlenektől, amennyiben a közösségben volnának — e hamis elgondolás szerint — az igazán hivők, a gyülekezetben pedig a fel nem ébredtek. Márpedig az egyház földi sorsához hozzátartozik, hogy a hívőknek együtt kell élniük a hitetlenekkel és az egyházat nem lehet emberi igyekezettel tisztává tenni. Ezt Jézus magának tartotta fenn az utolsó ítéletre.

Ha mindezt Magyarországi Evangélikus Egyházunkra vonatkoztatjuk, akkor azt kell mondanunk, hogy az is felébredt ép fel nem ébredt, kegyes és bűnös, gyenge és erős tagjaival együtt a »szentek közössége«. És ez altkor is igaz, ha ennek az egyháznak tagjai és lelkészei sokszor többféle fogyatékosságot is árulnak el. És ha valaki azt kérdezi, hogy szabad-e ilyen egyháztagofcból és lelkészeikből álló egyházat a »szentek közösségének« mondani, erre a kérdésre viszontkérdéssel válaszolok: Lehet-e valahol olyan egyházait találni, amely a »szentek közösségének« a tagok szentsége alapján mondható? Vajon itt a világban mindaz, ami az emberrel kapcsolatban van, nincs-e a gyengeség, a tökéletlenség, a bűn alatt? Vajon a legjobb szándékkal létrehozott »'hivő« csoportok idők folyamán nem azt kénytelenek-e tapasztalni, hogy tagjaik között minden ébredés és megtérés ellenére, ugyanazok a bűnök ütköznek ki, mint amik miatt a gyülekezetből kiváltak? Azért hát egyetlen gyülekezet sem »szent«, tagjai alapján. A gyülekezet szentsége egyedül abban valósul meg, hogy a gyülekezet Ura szent és hogy Krisztus az igében és a szentségekben ott van a gyülekezetben. Mivel egyházunkban hitem és tapasztalatom szerint az igét tisztán hirdetik és a szentségeket Jézus rendelése szerint szolgáltatják ki, ezért hiszem, hogy Magyarországi Evangélikus Egyházunk a »szentek közössége«. Meg kell tehát szabadulnunk minden olyan hamis felfogástól, amely egyházunkban itt is, ott is szembe próbálja állítani a »közönséget« az egyházzal, illetőleg a gyülekezettel.

Tied az egész egyház

rri De hamis dolog szembeállítani L“J a »lelki egyházat«, az úgynevezett »hivatalos egyházzal«. Ebben a megkülönböztetésben a »hivatalos egyház«-on a közigazgatási vagy adminisztrációs egyházat szokták egyesek érteni, amelyhez tartoznak az egyház vezetői, lelkészei és felügyelői és amely végzi a maga adminisztrációs munkáját a különböző gyűléseken, viszont a »lelki egyház« alatt ugyanezek az igazán hívők közösségét értik, akiknek mindezekre végső sorban nincs is szükségük. A »hivatalos egyházat« csak emlberi, történeti alakulatnak tekintik, amelyre a történeti élet alakulásálban van szükség, de a »lelki egyház« szerintük valahol mélyebben, van, ahol csodálatosan dolgoznak Isten erői. Ezzel a kettős egyházi ogalomma l az Újszövetségben sehol sem találegyház embere, amikor gyülekezeteket szervezett, vagy a jeruzsálemi szegényeiknek szeretetadományökat gyűjtött — tehát a »hivatalos« egyház szolgálatát végezte — mint, amikor igét hirdetett a már megalakult gyülekezetekben, vagy misszionált a pogányok között.

Magyarországi Evangélikus Egyházunkban sincs külön »hivatalos« és külön »lelki« egyház, hanem csak Magyarországi Evangélikus Egyház Van, amely mindenestül, tehát nemcsak lelki, hanem közigazgatási éjlétnyilvánulásaival is abban a Jézus Krisztusban hisz, aki meghalt és feltámadott és amelynek egységes és osztatlan szolgálatához hozzátartozik nemcsak az igének hirdetése és a szentségek kiszolgáltatása, hanem a szeretetszolgálat, a Teológia Akadémia munkája, a sajtó szolgálata, a különféle gyűlések tartása, a lelkészi hivatalok vezetéke, az anyagi ügyek intézése és így tovább. Végső sorban mindezeken keresztül maga Krisztus szolgál az ő egyházának.

Tied az egyház egész története

3

Végül hamis dolog szembeállítani »az igazi egyházat« a »történeti egyházzal«. Akik ezt a szembeállítást gyakorolják, azok gyakran úgy tekintenek az egyházra, mintha az itt és most született volna és nem lenne annak múltja, vagyis története, amely sóik tekintetben meghatározza jelenét is, és amely történet ismerete nélkül nem is tudjuk igazán megérteni jelenlegi helyzetét sem, Mivel az egyház itt a. földön él és nemzedékről nemzedékre Végzi szolgálatát az egész világon, azért annak története is Van. A történelem folyamán az egyház itt a földön külső, emberi szervezetet is épit magának és más emberi szervezetekkel, elsősorban az állammal is kapcsolatba kerül. És mindez az »»igazi egyházzal« történik, tehát az »igazi egyház« egyben »történelmi egyház« is.

Magyarországi Evangélikus ' Egyházunknak is van története, amelyet a magunkénak tudunk és amelynek ismerete egyik feltétele annak, hogy világosan megérthessük jelenét. Mi annak a Magyarországi Evangélikus Egyháznak vagyunk a tagjai, amelyben élt és dolgozott Dévai Biró Mátyás, a magyar Luther, Sylvester János, az Űjtestáimentom fordítója, Sztárai Mihály, a zsoltáraival hódító reformátor, Bornemisza Péter, az

evangélium rendíthetetlen hirdetője, Honterus János és Stöckel Lénárd nagyszerű egyházszervezők, Edvi Illés Gergely, a malomsoki gályarab- prédikátor, Magyari István, a nagy vita-író. Ács Mihály, a »Zengedező Mennyei Kar« szerkesztője, Szaniczei Bárány György, az igehirdetés tisztaságáért munkálkodó lelkész, Bél Mátyás, a nagyiudású tanár és lelkész, Székács József, a császári pátens elilen harcoló Deák téjri lelkész, Haufcner Máté, a hazafiságéért rabságot szenvedett püspök, Gyurátz Ferenc püspök és még sokan mások. Ezeknek az előttünk járóknak példája és életműve hat reánk és sokszor meghatározza állásfoglalásainkat. Drága nekünk egyházunknak története, vagyis drága a »történeti evangélikus egyház«.

Amikor a történeti egyház nagy jelentőségéit kiemeljük, hangsúlyozzuk azt is, hogy a különböző kisebb csoportok változóak és rövid életűek. Vajon a keresztyén hit öröksége hogyan maradt volna fenn napjainkig, ha annak továbbadása ilyen változó és rövid életű csoportokra lett volna bízva. Nagy kincs a történeti evangélikus egyház!

Számöljunk hát fel minden kettős egyházfogalmat és ezzsil is legyünk segítségére egyházunknak.

Káldy Zoltán

AZ ISTEN BÁRÁNYA

— Jn. 1,29—30 —

Izraelben a törvény előírta módon folyt a vallásos élet. Amikor itt volt az ideje, megtartatták az ünnepeket, bemutatták az áldozatokat. Az imádság óráján Istenhez_ fordultak és megadták a tizedet. Úgy látszik, Izraelben a vallási élet terén mégsem volt minden rendben. A pusztában felállott egy ember és prédikálni kezdett a bűnökről, a megtérésről és a Jordán vizéből merített vízzel keresztelt a megtérés keresztségével. Az embereik szívesen jöttek hozzá, mert olyasmiket mondott, amelyek igaznak látszottak, a bűn és az igazság dolgában. Sokan voltak Keresztelő János körül, de ő a sokaságból most csak egy embert látott és erről az egyről beszólt. Amit mondott, szinte korszakalkotó szó volt.

Ami eddig nem volt rendben, az most már igazzá lehet. A bűnösök számára van szabadulás. Új élet kapuja nyílik meg. A keresztelő mindezt csak így mondja: »íme, az Isten Báránya, aki elveszi 'a világ Ijűnét.«

Hogy Keresztelő mire gondolt, amikor ezt mondta és honnan vette az indítást, nem tudjuk, nem mondja az evangélista, de nem is lényeges. Hiszen számunkra ez a szó több, mint Keresztelő János egy prédikációja, ez Isten Szendéikének hozzánk szóló, üdvözítő szava. Amen az Ígéretekre.

Milyen Ígéretekre? Ézs. 53,7 szerint Isten szenvedő szolgájára ►►vetette az Úr mindnyájunk .vétkét«. Ez a szenvedő szolga — Jézus Krisztus —, aki magára veszi, magáévá teszi, magára vállalja az ember, minden ember bűnét.

De nemcsak magára vállalja, hanem el is ragadja. Benne tejesedül be az áldozati bárány ígérete, aki engesztelésit szerez a bűnökért. (3. Móz. 16.) De benne teljesedik be a páska bárány Ígérete. Az Egyiptomból való kivonuláskor ez mentette meg Izrael gyermekeit. Jézus, ami igazi húsvéti Bárányunk, sokaiknak, az egész népnek, minden embernek ad védelmet kiontott vérével s nem egyszerűen a földi halál, hanem a bűneink zsoldjakémt reánk nehezedő önök halál-kárhozat ellen.

Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy Krisztus az Isten Báránya. Őbenne úgy teljesítette be Isten minden régebbi ígéretét, hogy azokat szinte még túl is szárnyalta. Ezúttal ő maga adott engesztelő áldozatot, hogy végetvesisan minden bizonytalanságuknak, minden gyötrelmünknek. övé ez a bárány és nekünk adta, hogy az ő halálából nekünk élet, öröikóleit sarjadjon. Bárcsak a hitben ezen a böjtön is újra a miénk lenne az Isten Báránya! ________ Z. L.

KÜ

LFÖLDI EGYHÁZI HÍREK

A Német Demokratikus Köztársaságban évek óta szokásban van, hogy évenként kitüntetik a legszebb kiállítású könyveket. Ez esztendőben a berlini Bibliatársulatnak nyújtottak át egy kitüntető oklevelet, mely szerint a kiadásukban megjelent Újszövetség és Zsoltárok az

1954. év egyik legszebb könyve, ösz- szesen húsz könyvet tüntettek ki. A díszoklevél átadásakor hangsúlyozták, hogy ez a kiadás az utóbbi évek legszebb újtestamentoma Németországban.

MEGHALT PAUL CLAUDEL. Az

európai irodalom szegényebb lett egy nagy költővel, meghalt a francia Paul Claudel. Szép öregkort ért meg, 8? éves volt éppen. Még a halála előtti napon résztvett egyik színművének próbáján. Claudel foglalkozása szerint diplomata volt, éveken át Franciaország nagykövete különböző or-* szagokban, sokáig Japánban. Költészete, ezek a ritmikus prózához közeljáró szabad versek, a modern katolicizmus reprezentáns lírája. Ódákat, kisebb költeményeket, drámákat és misztériumokat írt. »Angyali üdvözletét« Gyergyal Albert fordította magyarra. Fordított tőle Kosztolányi Dezső is s mások is. Néhány versét mi is bemutattuk lapunkban. Claudel a szó igazi érteimében katolikus, azaz egyetemes keresztyén, nem egyházi lírikus. Szeretetet érez az egész emberiség iránt, verseiben a francia emberiesség egy változata él, melyet mindenkinek értékelnie kell. Cikkeiben Claudel foglalkozott, nem egyszer, Magyarország és a magyarság helyzetével is.

— 3. Móz. 16, 15—22. —

I Az ótestamentum idején nagy nap volt az, amelyről textusunk be- “ * szél. Egyedülálló, amelyen olyasvalami történik, ami más alka- Icmal nem történnék. Áz esztendőben máskor is áldoztak az izraeli templomban, de itt, a Szentek Szentjében, egy esztendőre szóló hatállyal csak ezen a nagy napon. Az esztendő többi idején felajánlott kisebb-nagyobb áldozatok hatálya, bűnbocsátó ereje akkor teljesedett be, amikor a nagy engesztelési ünnepen a főpap a megölt bárány vérével meghintette a bűnbocsánat és engeszteflés szent láda-fedelét, és amikor az élő bárányt a pusztába űzte.

O Az új testamentum népét Isten felvilágosította arról, hogy ez az ótestamentuml gondolkodás és áldozás csak előkészítője és előképe az igazi, nagy és örökkévaló áldozatnak, a Krisztusénak. Mégsem járnánk el azonban helyesen, ha az ige hallgatására készülve azzal áltatnánk magunkat, hogy ilyenformán ennek az igéinek a mondanivalója számunkra csak történeti erhlékeztetés. Bátran tanulhatunk belőle mi is, Megtanulhatjuk mindenekelőtt azt, hogy a bűnnel komolyan számolnunk kell. Igénk szerint ennek terhe a legszentebb dolgokra is ránehezedik, Egyháztagságunk sem vérted fel ellene, mart az egyház szent ugyan a Krisztusért és az egyház tagjai is azok a hitbén, de mint testben élő emberek mindig újra rászorulunk arra, hagy bűnbocsánatért kiáltsunk. Ez a mostani böjt is késztessen arra, hogy szembenézzünk bűnösségünkkel és felvegyük a harcot az életünkben meglevő bűnökkel.

O Megtanulhatjuk azt is, hogy a bűnökkel konkréten is kell foglal- kozni. A böjti szent idő különösen is alkalmas arra, hogy bűneinket megváltjuk Istennek, de Ö ilyen alkalmat készít számunkra minden egyes úrvacsoravétel előtt és a lelkipásztori beszélgetések mindenkor készen kínálkozó alkalmán.

A A mi törekvéseink és akarásaink elégtelenségét Isten nem akarja felhasználni, arra, hogy végképp elveszítsen bennünket. Ezért küldötte el Krisztust, aki egy személyben főpap és az áldozat. Az Ö —> nem egy esztendőre,' hanem egyszarsmindsriikorra elegendő áldozata takarja be bűnbocsátó erejébe ä mi bűnösségünket és életünkét. »Senki sem szégyenül meg, aki Őbenne hisz« — mondja az Irás.(Rm 10,11).

Igénk nem egy, hanem két bárányról beszél. Az egyik megöletett, a másik él. Az egyik vérét ontja a bűnökért való elégtételért, a másik magára veszi és megbocsátottá, elfeledetté teszi bűneinket. Az ótestamentum előképe mindig csak tökéletlen tükröződése az igazinak. Ez^ a két bárány eggyé lett az Isten Bárányában. Ö »"halott volt és él örökkön örökké« (Jel 1,18), vére cntásával szerzett bűneinkért bocsánatot, és ma- gáravette minden bűnünk terhét. E.

Az Ürra nézek — Zsolt 25,15

Isten azért adta a látást, hogy Öt magát, az Ö akaratát és igéjét figyeljük. Ö az élet útjára állított minket. Ezen az úton nem elég nézni, hanem látni is kell, hogy el ne tévedjünk. Kire nézel napról-napra keresztyén életutadon? Ki a te vezetőd, akire nemcsak felnézel, hanem akitől tanácsot is elfogadsz? Bárcsak tudnánk igaz hittel mindig az Úrra nézni!

Mindig az Ürra nézni! Krisztusra, aki meghalt a kereszten miéret- tünk s ezáltal lett a mi bűntől szabadítónk. Az Úrra nézni: drága lehetőség, szent elkötelezés. Ez az örök élet útja.

ADJUNK HÁLÁT Istennek, hogy az Igében megmutatja nekünk az ö nagyságát és mi a hit által láthatjuk az Ö hatalmas cselekedeteit.

VALLJUK MEG, hogy nem mindenkor figyelünk Őrá és az ö szavára, s ezért vétkeztünk ellene és felebarátaink ellen, hogy gyakran levettük hitünk tekintetét az érettünk szenvedett és meghalt Krisztus arcáról.

KÖNYÖRÖGJÜNK tiszta látásért, hogy mindenkor felismerhessük Isten szeretőiét és csodatételeit, amit velünk és érettünk tesz, a böjti önmagunk-előkészítéséért, a böjti igehirdetésekért.

Jeszenszky Tibor

HETI IGE: »Az embernek Fia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon és adja életét váltságul sokakért« — Mt 20,28.

Március 13. Vasárnap — Ef 5, 1—9.

A keresztyén szent élet a szeretetből önmagát ajándékul és áldozatul adó Krisztus kereszlhalálának gyümölcse. Sötétségből világosságra hívott ki, a világosság fiaihoz pedig szeretet, tisztásáig, józanság, hálaadás, hűség illik. Jóság és igazság a szentek Istennek kedves szolgálata.

Március 14. Hétfő — 1. Pét 1, 13—21.

Jövevénységünk ideje, földi életünk a tökéletes reménység ídejo abban a kegyelemben, melyet a Jézus Krisztus hoz. De csak akkor, ha ezt az időt félelemmel töltjük. Ha megszabadulunk öntudatlan kívánságainktól és az atyáinktól örökölt hiábavaló életünkből, ha a hibátlan és szeplőtlen Bárány vére által való megváltatásunkat komolyan vesz- szük. »Szentek legyetek ...«

Március 15. Kedd — Mk 6, 7—13.

Az élete odaáldozáséval szolgáló Krisztus szolgálata hív, küld és képesít. A legszentebb szolgálat a megtérésre való biztatás és bátorítás. Ehhez a szolgálathoz az Űr hatalmat, készséget és fedezetet ad. Krisztus szolgálatának hozzánk közvetítői az apostolok voltak, akiknek szolgálatát maga Krisztus hitelesíti.

Március 16. Szerda — Lk 22, 24—30.

Emberi hiúság kérdése: ki a nagyobb? Mögötte hatalmi vágy, uralkodási hajlam húzódik meg. Az emberi mértéket az Úr tanítványait illetően megfordítja: »Aki legnagyobb, olyan legyen, mint aki legkisebb és aki fő, mint aki szolgál«. Maga járt elől a szolgálatban, tanítványait pedig asztalhoz ülteti, hogy egyenek és igyanak az ő országában. Nekünk is követnünk kell őt ebben az önmogtagadó szolgálatban.

Március 17. Csütörtök — Lk 4, 38—44.

Ma Jézus ül az asztalnál és Péter napa szolgál neki. Szolgál a Szolgálónak. Szolgálattal a szolgálatért, mert ezt csak Jézus megelőző szolgálata tette lehetővé. Hiszen az imént még hideglelésben fetrengett nyoszolyáján. Ha szolgálhatunk másoknak, mindig annak köszönhetjük, hogy Jézus szolgált nekünk, bűnbocsánatban részesített, újjászült és hirdette az Isten országát.

Március 18. Péntek — 1. Kor 4, 9—16.

Az apostolok a szolgálat minden terhét magukra vették Krisztusért; Azért, hogy a Krisztus szolgálata az ő kezükön meg ne erőtlenüljön, semmit, önmagukat sem sajnálták, — amint Krisztus is önmagát adta értünk.

Március 19. Szombat — Ézs 49, 1—6.

Az Űr Szolgája az Úrtól nyer elhivatást, alkalmatosságot és megbízatást. Olyan, mint az éles kard az Ur oldalán, mint a fényes nyál az Úr kezében. Munkája, szolgálata nem lehet hiábavaló, hiszen általa maga az Úr szolgál népének. Nemcsak Izraelnek és Jákobnak, hanem minden embernek, hogy az Úr üdve a föld végéig terjedjen. Ez az Úr kegyelmes szolgálata, Ruttkay-Miklián Gésa