Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-10-16 / 42. szám

4 EVANGÉLIKUS ELET „A szombat Ion az emberértc tt Ä vasárnap evangéliumi szentigéje (Mt 12, 9—14.), olyan történetet mond el, amely az evangéliumban gyakori kérdésre ad feleletet. A kér­dést mai nyelven így lehet megfo­galmazni: mire való a vallás? A Biblia szóhasználatában ebben az igében a szombatról van szó. Ez a nap a «-hetedik«, az Isten napja, amely pihenésül, megnyugvásul és erőgyűjtésül rendeltetett. Az Isten népének, a keresztyéneknek a szá­mára ez a szombat szent nap, amely­re Isten kötelességet is ad övéinek. Azt parancsolja ugyanis, hogy a szombatot meg kell szentelni. E kö­rül a megszentelés körül van eltérő nézeté igénkben Jézusnak és a fa­rizeusoknak s azóta is mindig az igazán keresztyéneknek, az egyház­nak és a kegyeskedő, rajongó embe­reknek. V I Az ünnep megszentelése összefügg Isten igéjével, az igével való foglal­kozással. Ezért helyes az, hogyha ennek az igének a kapcsán voltakép­pen azzal a kérdéssel nézünk szem­be, hogy helyes-e a mi vallásossá­gunk, »ünnepszentelésünk«, Isten igéjével való foglalkozásunk. A kegyeskedő ember lítszólag na­gyon komolyan veszi a dolgot. A farizeusok a Biblia szerint több al­kalommal is csapdát állítottak Jézus elé éppen ebben a kérdésben és egyébként is lesték az alkalmat, hogy megfoghassák öt. Számukra a szombat igen fontos volt, amint hogy az isten dolgaival való törő­dés minden kegyes embernek szív­ügye. Csakhogy az ilyen gondolko­dás nem egyezik Isten akaratával, mert túlságosan rövidlátó, szűkkeblű és — önző. A kegyes ember úgy igyekszik az Isten dolgaival törődni, hogy csak azzal foglalkozik, hogy se lát, se hall, hogy felőle aztán bármi történhetik bárkivel. Az emberek betegeskedhetnek, az éhes ember éhezzék, a szenvedő kínlódjon, a sze­gény maradjon az, általában minden maradjon a régiben, a kegyes em­ber ilyesmivel nem ér rá foglalkoz­ni. Neki csak az Isten dolgával sza­bad törődni, véli, és nem veszi ész­re, hogy az Isten dolga éppen az em­berekkel való törődés. A rajtuk való segítés. A gyógyítás. A megelégités. A kegyeskedő emberek mindig is úgy tekintettek az egyházra, mint valami külön testre az emberek kö­zött, ahol maguknak-valóságukat kiélhetik. Az ilyen emberék szá­mára a gyülekezeti élet ríeth más, mint a saját »lelki« ügyeik táplálga- tása, dédelgetése, boncolgatása. Sze­rintük az egyházi élet elevensége a templomban ülő emberek főhajtásá­nak mélységén mérhető le, az egyes hívők keresztyénsége pedig azon, hogy milyen sokat imádkozik, »bib- liázik« és ájtatoskodik. Ha Jézus is ezt a fajta vallásos­kodást, »szombatozást« tartotta vol­na helyesnek, akkor állandóan bent ült volna a zsinagógában, feltűnően, hajlongva imüdkozott volna, arcán áhitat ült volna állandóan és sze­mét az égbe függesztette volna. Jézus azonban mind ennek éppen az ellenkezőjét tette. Fáradhatat lanul vándorolt, hogy megkeresse az embereket és segítsen raj­tuk. Amikor emberekkel volt együtt, tanította őket az élet dol­gaira. Világosságot árasztott feléjük, hogy maguk is megvilágosodjanak. Szemével azt kereste: hol, kin se­gíthetne és arcáról, kezéről, szívé­ből áradt a segíteni kész szeretet. Szavaiban megértés tükröződött és általuk az embert kereste, hogy ta­nítsa és vezesse. Mindezt azért tet­te, hogy Isten dolgát végezze, azaz hogy megkeresse, megtalálja és megsegítse az embert. Így szentelte meg Isten akaratát. Jézus tanítása szerint tehát az igazi vallásosságot azon mérhetjük le, hogy az képes-e segíteni az em­bereknek. Minden hivő vallásossága, hite megmutatkozik abban, hogy a vele együtt élő, dolgozó emberek szeretik-e őket, vagy sem, örülnek-e a jelenlétüknek vagy kerülik őket, mosolyognak-e ha rájuk gondolnak, vagy irtóznak tőlük, hálásak-e nekik vagy talán emlékezetbe se jutnak. Minden gyülekezet életének eleven­sége azon mérhető le, hogy vannak-e ilyen tagjai s hogy tud-e ilyenekké formálni embereket. A gyülekezeti ölet nem befelé irányul, hanem ki­felé. Nem a saját »lelki« problé­máink tenyésztése, hanem az em­berek problémáinak megoldáshoz segítése. Nem lehajtott fej, hanem cselekvő kéz. Nem ájtatoskodó arc, hanem segíteni kész szív. Nem mennybe függesztett szem, hanem a felebarát szükségét, kívánságát, gondját megkereső és megoldást ku­tató meleg tekintet. Az egyház élete azon fordul meg, hogy miként fordul az emberek kér­dései felé. A mi magyar evangélikus egyházunkat maga Isten elevenítette meg arra, hogy hitének megváltásá­ban és megélésében nyitott szívű és készséges legyen a mi népünk, a mi hazánk, s az egész emberiség nagy kérdései felé. Isten nem en­gedte. hogy igehirdetésünk megelé­gedjék a sajátmagunk lelkének bon­colgatásával, az ún. lelki életünk körül forgolódással. Építésre indított fel bennünket Isten, hogy az ige erejével segítsünk embereket önző egyedüllétből tevékeny közösségre, tétlen közönyből a másokért, a nép­ért, a békéért való felelős munkára. Az alapigénk által felvetett kér­désre a legegyszerűbben és legvilá­gosabban egy másik bibliai ige adja a feleletet: A szombat lön az em­berért (Mk 2,27.). A vallást, a ke­resztyén hitet azért adta Isten, hogy jót cselekedjünk. Megáldott, hogy áldássá legyünk. Magáévá tett, hogy a másokért való áldozatvállalásra méltókká tétessünk. Megújított, hogy a megújulást munkáljuk. Magával megbékéltetett, hogy egymás között is békességre jussunk. S mindezt szeretetből, ingyen, nem cselekede­teinkért, hogy ne magunkért, hanem másokért cselekedhessük a jót. Vizsgáljuk meg tehát magunkat, a magunk, a gyülekezetünk keresz­tyén életét és Isten segítségével le­gyünk abban elevenek, hogy hasz­náljunk az embereknek. Zay László Gyóni Mátyás (1913—1955) Fájdalmasan búcsúzunk egy em­bertől, aki a magyar szellemi élet egyik európai rangú képviselője volt. Váratlanul, tragikusan távozott kö­rünkből. Fájdalmunkkal épp azért a megdöbbenés párosul. Az elvégzett s a még elvégzendő munkával szembe­állítva tűnik fel tragikusnak Gyóni Mátyás korai távozása. Gyóni Mátyás Budapesten szüle­tett 1913-bán, Édesanyja Gyóni Gé­zának, a költőnek a húga, édesapja, Gyóni Ferenc, gimnáziumi tanár, a Gyóni-versek ismert gyűjtője és ki­adója. Gyóni Mátyás már a gimná­ziumban megszerette az ókor két klasszikus nyelvét: a latint és a gö­rögöt. Egy évet töltött a soproni ev. teológián. A budapesti egyetemen ta­nári diplomájának megszerzése mel­lett már szaktudóssá képezi magát. Moravcsik Gyulának a tanítványa. Egy gazdag anyagú, de rendkívül pontos és komplex kutatómunkát igénylő tudománynak, a bizantinoló- giának, képviselője. A középkori ma­gyar történelembe belenyúl a kései ókor s a középkor Bizánca. Bizánc hatása ott látszik déli és keleti szom­szédaink történetén is. A bizantino- lógiába belemerülő Gyóni Mátyást doktori disszertációjától kezdve e tudományágnak magyar és szomszéd népi vonatkozásai érdekelték. E vo­natkozásoknak szentelte egész tudo­mányos munkásságát. Mindössze három évig gimnáziumi tanár (Aszó­don, az egykori ev. gimnáziumban), már 1943-ban a budapesti egyetemen magántanárrá habilitálják, mint Mo­ravcsik Gyula tanársegédjét. Meste­rével együtt fáradhatatlanul dolgozik a magyar bizantinológia világhírének öregbítésén, Disszertációja: »Magyar­Otthontalan, társtalan Préd 4, 8—12. Van, aki egyesegyedül él és nincs mellette senki, se fia, se atyjafia, de bajlódásának sincsen se vége, se hossza s szeme sem telik be semmi gazdagsággal. (Pedig el kellene gondolkoznia:) Miért is töröm magam s vonok meg minden jót magamtól? Ez sem ér semmit, rossz dolog. Jobb annak, kinek társa van, mint a magánosnak — ők fáradságukkal sokkal jobban járnak: ha el is esik az egyik, felemeli társa — de jaj annak, ki egyedül van, ha elesik, s nincs, ki felemelje! S ha ketten együtt feküsznek, egymástól megmelegednek, de a magános hogyan melegszik meg? És ha az egyiket erőszak gyűrné le, melléáll a másik — a hármas kötél nem egyhamar szakad! Fordította: Bodrog Miklós ország és a magyarság a bizánci for­rások tükrében« után egymást köve­tik hazai és külföldi folyóiratokban idevágó tanulmányai és közleményei. Páratlan kritikai érzéke volt Gyóni Mátyásnak. A bizantinológia agyon- filológizált területén úrrá tudott vál­ni a szilárd adatok s a cáfolhatatlan összefüggések felett. Közben hihetet­len nyelvtudásra tett szert. Külföldi tanulmányutakon ismerkedett tudo­mánya korszerű módszereivel és mű­velőivel. Mindig a megfelelő helyre tudta állítani a legkisebb filológiai adatot is ,mely munkája nyomán fel­merült. Délkelet-Európa X—XIII. századi történetét komplex ismere­tekkel felszerelve kutatta át. Rop­pant tervszerűséggel s hihetetlen szorgalommal gyűjtötte az anyagot a román történet bizánci forrásairól. Ez a nagy műve, melyről itt-ott kö­zölt részletek sejtették velünk a ki­bontakozó arányokat, befejezetlen maradt. Tudományos munkásságá­nak elismeréseképpen Gyóni Mátyást a Magyar Tudományos Akadémia le­velező tagjává választotta. Örömmel dolgozott a volt Keleteurópai Tudo­mányos Intézetben. 1955 október 5-én temették el Gyóni Mátyást a Farkasréti temető­ben. Az egyházi szertartást az el­hunyt barátja, Bottá István ev. lel­kész végezte. A ravatalnál a Magyar Tudományos Akadémia nevében egy­kori professzora és barátja, Morav- csík Gyula, búcsúzott el tőle, az egyetem nevében I. Tóth Zoltán dé­kán, tanítványai nevében pedig Ri- toók Zsigmond tanársegéd mondott búcsúszót. Munkája nem vész el! Szalatnai Rezső. KÜLFÖLDI EGYHÁZI HÍREK A KONSTANTINÁPOLYI görög ellenes tüntetések alkalmával az uralkodó reakciós körök által felizga tott tömeg megtámadta a keresztyén templomokat is. A Church of Eng­land Newspaper tudósítása szerint Konstantinápoly hetven görögkeleti templomából alig öt maradt sértet­len. Számos templomot felgyújtottak, berendezését összetörték. A lelki- pásztorokat is súlyosan bántalmaz ták. — A különböző keresztyén egy­házak és egyházszövetségek rendre fejezik ki együttérzésüket az üldözést szenvedett görögkeleti egyházzal. Az Izvesztija az orosz ortodox egyház­nak a konstantinápolyi pátriárkához intézett alábbi táviratát közli: »Meg­ütközéssel értesültünk a szeptember 6-án végbement fájdalmas esemé­nyekről, amelyek során templomokat pusztítottak-el és az ökumenikus pát- riarkátus tiszteletreméltó lelkészeit bántalmazták és megsebesítették, görög újságok szerkesztőségeit le­rombolták. Az orosz ortodox egyház testvéri együttérzését fejezi ki a konstantinápolyi ökumenikus pat- riarkátusnak és a görög népnek. Az orosz egyház mindenkor mély és el nem múló szeretetet táplál a kons­tantinápolyi egyház iránt, amely sok századéven át lelki atyja volt. Éppen ezért mélységesen együttérzünk a szenvedő görög ortodox egyházzal. Reméljük, hogy Isten kegyelme — a mi erősségünk és pajzsunk — álljt parancsol azoknak, akik ezeket a gyötrelmeket felidézték és megsegíti a görög testvéregyházat, hogy tovább vezesse a görög ortodox népet szent hite megőrzésének útján.« — Távira­tilag fejezte ki az anglikán egyház részvétét G. Fischer canterburyi ér­sek. — Az Egyházak Világtanácsa nevében Visser’t Hooft főtitkár üze­netet küldött a konstantinápolyi ökumenikus pátriárkának, amelyet Raymond Maxwell a Világtanács se­gélyügyi osztályának az ortodox egy­házak ügyeivel foglalkozó titkára személyesen vitt el Konstantinápoly- ba. Az üzenet hangsúlyozza, hogy az Egyházak Világtanácsa mélyen együttérez a pátriárkával, a jelen helyzetben kész minden segítséget megadni és felkérte a tagegyházakat: imádkozzanak azért, hogy a görög or­todox egyház békében élhessen és a bölcsesség győzedelmeskedjék az erő­szak felett. A konstantinápolyi pát­riárka táviratban fejezte ki háláját a gyors segítségért. 9 a németországi Gusztáv ADOLF-WERK, a szórványegyhá- zaknak ez a háború után létrejött segélyszervezete, a régi Gusztáv Adolf-Egyesületnek utódja ez évi nagygyűlését Osnabriickben tartotta. A gyűlésen megjelentek Németország mindkét részének képviselői, vala­mint kiküldöttek az osztrák, holland, belga, argentin, brazil, chilei és ausztráliai szórványokból. Az ünnep­ségek a város összes templomában több napig tartottak. Az összejövete­leken és istentiszteleteken a messzi­ről jött vendégek szolgáltak az igé­vel. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemei Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vili.. Puskin-u. 12. Telefon: 142-074. Szerkesztésért és kiadásért felel: D. Dezséry László szerkesztő. Előfizetési árak: Egy hóra 5.— Ft. negyedévre 15.— Ft, félévre 30.— Ft. egész évre 60.— Ft. Csekkszámla: 20.412-VIII. ___10 000 példányban nyomatott 2­554614. Athenaeum (F. v. Soproni Béla) „Egy hatalmas, erős sereg menetel így..." Délnógrád lankáin, a Mátra vo­nulatától nem messzire fekszik Egy- házasdengeleg. A falu túlnyomó ré­sze evangélikus. 600 lélek tartozik gyülekezetünkhöz. Ez a gyülekezet is belekerült a nagy gazdas*"' átalakulás sodrába és megérteti- . idők szavát. A na­pokban falunk termelőszövetkezeti köz­ség lett. Híveink hittel és bi­zakodással léptek rá az új útra: a fejlődés útjára. Ma már há­rom termelőszövetkezet műkö­dik a faluban 115 családdal, 1470 holdnyi területen. Ez a szám egyre nagyobbodik, mert mind többen látják be, hogy ez a jövő útja. Egyházunk népe is ott van azok között, akik szakítottak a régi, el­avult gazdálkodási módszerekkel és a közös gazdálkodás előnyeit és korszerűségét felismerték. Az egy­ház felügyelője, gondnoka és a pres­biterek túlnyomó többsége remény­kedve és bizakodva indult el az új úton. A napokban indult meg a szántás és a vetés a legújabban meg­alakult téesz-ben. Az elnök, aki szintén egyháztanácsunk tagja, lel­kesedéssel mondta el, milyen nagy­szerű látvány volt, amikor 30 pár ló húzta az ekéket. »Olyan volt, mint mikor egy ha- _ talmas, erős sereg menetel — ilyet még nem láttak Dengele- gen. Több mint húsz hold föl­det felszántottunk. A jó munka­kedv megvolt, senki sem vonta ki magát a közös munkából. Fog ez menni, én bízom benne, hogy sokkal többet tudunk így ter­melni és senkinek sem kell megbánnia, hogy közénk állt« — mondja bizakodással. Nagy dolog történt közöttünk. Emberek belátják, hogy Isten nem légüres térbe helye­zett minket, hanem emberi kö­zösségbe és ott kell keresztyén hitünknek testet öltenie az egy­másért való felelősségteljes mun­kában nemcsak a magam, ha­nem a másik embertársam ja­vára is. Istennek ezt a nagy leckéjét tanul-, gatja most gyülekezetünk népe, hogy ebben az új közösségben példa­adó szeretetben szolgálva együtt és egymásért végzett jó mun­kánk által kell becsületet sze­rezni és megállni Isten és em­berek előtt. Nagy dolog az, hogy az egyéni, ön-, ző érdekéket félretéve, leküzdve minden gátló és hátráltató körül­ményt, meg tudták látni híveink, hogy felebarátunk sorsa is össze van kapcsolva a mi sorsunkkal. Ebben a nagy átalakulásban sok tanúim való van, amit Isten gyü­lekezetünk népének szívére helyez: becsületes, keresztyén ember­hez méltó helytállás a munká­ban, a közös vagyon megbecsü­lése, a munkatársak iránti be­csület és bizalom megteremtése, a közösség életének problémái­ban erre tanít bennünket Isten igéje. Az újnak izgalma és a jövőben való bizakodás tölti be ezekben a napokban evangélikus népünk szí­vét Dengelegen. Nagy döntések ide­je volt az elmúlt három hét a fa­lunkban. Évszázados, megszokott és szinte vérükbe szívott eljárásokkal és módszerekkel szakítottak, belát­va, hogy az összefogásban hatalmas erő van és ez az út járható. Istennek szolgálunk akkor, ami­kor életünkkel, erőnkkel és munkánkkal a közösség javát és boldogulását előmozdítjuk. Van jóakarás a gyülekezetünk­ben. Tud összefogni és együtt dolgozni nagy és nemes célok­ért. Istenbe vetett hittel és bi­zakodással indult az új úton, amely most előtte áll. Garami Lajos Jobb adni, mint Tenni Dél apostol búcsúzik az efezusi 1 gyülekezettől. Mielőtt elindulna Jeruzsálembe, úgy cselekszik, aho­gyan a messze vidékre utazó ember szokott: mégegyszer visszatekint, hogy mit hagy hátra, utoljára vissza­néz, hogy mindén rendben maradt-e utána. A távozó Pál a gyülekezetei hagy­ja maga mögött. Azt a gyülekezetei, amelyet Krisztus igéjével gyűjtött össze, sok fáradsággal, sok küzdelem­ben és nagy vesződséggel. Legutolsó szavai (Csel 20, 31—35) — szinte váratlanul — mégsem a gyülekezet hitéletéről, az igehirde­tésről szólnak, hanem a mindenna­piak kérdéseiről. Nem büszkeséggel, hanem csöndes szavakkal, megfon­tolt mondatokkal emlékezteti övéit a köztük eltöltött időre és arra, hogy ez idő alatt nem kért. nem várt senkitől semmit, hanem két kezének munkájával kereste meg kenyerét, gondoskodott saját szükségleteiről. De nem azért cselekedett így, hogy meglegyen a betevő falatja, hanem azért, hagy másokon segítsen, hogy másoknak is jusson abból, amit két dolgos kezével meg tudott szerezni. Jézus egy mondatát idézi mintegy indoklásul. Azért élt így közöttük, azért cselekedett így: »mert jobb ad­ni, mint venni«. Mi a tanítás ebben a néhány, de különösen az utolsó mondatban? Mert, hogy nem dicsekvés, hanem útmutatás akar lenni ez a szentírási szakasz, az bizonyos. ■j Nem lehet munka nélkül, he- nyél ve élni. Ezt Pál mondja. Az az apostol, aki mindenképpen meg­érdemelte volna azt, hogy szolgálatá­nak némi viszonzásaképpen hívei, gyülekezeteinek tagjai eltartsák és munka nélküli megélhetést biztosít­sanak neki. ö mégis arról beszél, hogy soha mástól nem fogadott el a maga számára semmit, mert aho­gyan másutt mondja, az a véleménye, hogy: »Aki nem dolgozik, az ne is egyék.« Ez kizár minden olyan élet- folytatást, amely úgy próbál mozgo­lódni ebben a világban, hogy a sült­galambot várja, akár vallásos, akár más megokolással, vagy pedig má­sak munkájának eredményein élős- ködve henyéljen. (A tesszalonikaiak azért nem akartak dolgozni, mert azt hitték, hogy Krisztus még az ő ide­jükben hamarosan visszajön és nem akarták »elfecsérelni« napjaikat a munkával. Ezeknek szól az előbbi, az azóta közmondássá lett mondat.) O A keresztyén ember nemcsak azért dolgozik, hogy saját magát ellássa, hogy mindene meglegyen, amit csak kíván. Más ember is él ezen a világon, akiért szintén mun­kálkodnia kell. Nemcsak a családom, tágabb értelemben vett környeze­tem, hanem népem és hazám is vár­ja tőlem két kezem munkáját, hogy nemcsak én, hanem mindenki meg­elégedetten éljen, hogy általam, munkám által is szebb, gazdagabb legyen az élet. A »jobb adni, mint venni« tehát nem alamizsnái kodásra való felszólítás, hanem egész ember­ségemnek mások javára való bocsátá­sára szóló felhívás. Kifejezése annak az igénynek, hogy a keresztyén em­ber másokat, másoknak szolgál hité­vel, munkájával. Ezt pedig nem lehet részleges módon megcselekedni, kü­lönösen pedig úgy nem, hogy önző módon csak a magam javát keresem, hanem csak ügy, hogy egész akarato­mat, minden erőmet mások szolgála­tába állítom. Így int bennünket az efezusiaktól búcsúzó Pál apóstól napról-napra va­ló munkára és arra, hogy munkánk­kal építsük a magunk és népünk szép és boldog jelenét, jövendőjét. Vámos József ISTENTISZTELETI REND Budapesten, október 16-án, vasárnap Deák-tér de. 9 (úrv.) Hafenscher Károly, de. 11 (úrv.) Hafenscher Károly, du. 7, Dóka Zoltán. — Fasor de. fél 10 Dulcz Pál, de. 11 (úrv.) Gyöngyösi Vilmos, du. 7 Dulcz Pál. — Dózsa Gy. u. 7. de. fél 10 Sülé Ká­roly. — Üllői út 24. de. fél 10, de. 11. — Rákóczi út 57/b. de. 10 (szív.) Szilády Jenő dr., de, háromnegyed 12. — Karácsony S. u. 31. de. 10. — Thaly K. u. 28. de. 11 Bonnyai Sándor, du. 6. Kőbánya de. 10 Koren Emil. — Utász u. 7. de. 9 Bolla Árpád. — Vajda P. u. 33. de. fék 12 Bolla Árpád. — Zugló de. 11 (úrv.) Scholz László, du. 6 Muntag Andor. — Gyarmat u. 14. de. fél 10 Szuchov- szky Gyula. — Rákosfalva de. fél 12 (úrv.) Muntag Andor. — Fóti út 22. de. 11 (úrv.) Gádor András, du. 7 Rimár Jenő. — Vác! út 129. de. 8 Gádor András. — Újpest de. 10 Blázy Lajos, du. 5 szeretetv..: Bonnyai Sán­dor. — Dunakeszi de. 9 Matuz László. — Vas u. 2/c. de. 11 Szimonidesz Lajos —' Pesterzsébet de. 10. — Soroksár-Üjtelep de. fél 9. — Rákospalota MAV-telep de. fél 9, — Rp. Nagytemplom de. 10. — Rp. Kis­templom du. 3. — Pestújhely de. 10. — Rá. koskeresztúr de. fél 11. — Rákoshegy de. 9 — Rákosliget de. 10. — Rákoscsaba de. 9* du. fél 7. — Cinkota de. 9 (gyerm.), de. 10, du. fél 3. — Mátyásföld de. fél 12. — Ke­repes- Kistarcsa de. negyed 10. — Pestlő­rinc de. 11, du. 5. — Pestlőrinc Erzsébet­telep de. 8. — Kispest de. 9. de. 10. du. 6. — Wekerle-t2lep de. 8. — Rákosszentmihály de. fél 11, du. 5. Bécsikapu tér de. 9 Juhász Géza, de. 11 Várady Lajos, du. 7 Juhász Géza. — To- roczkó tér de. fél 9 Várady Lajos. — Óbuda de. 9 (eyerm.) Sárkány Tibor, de 10 (úrv.) Sárkány Tibor, du. 5 Sárkány Tibor. — XI», Tarcsay V. u. 11. de. 9 Danhauser László, de. 11 Muncz Frigyes—Ruttkay Elemér, du. 7 Danhauser László. — Pesthidegkút (Szent István u.) de. fél 11 Groó Gyula. — Diana u. 17. de. fél 9. — Budakeszi de. fél 10. — Nagykovácsi du. 3 Groó -Gyula. — Kelen­föld de. 8 (úrv.) Bottá István, de 11 (úrv.) Bottá István, du. 5 teológus. — Németvöl­gyi út 138. de. 9 Rezessy Zoltán dr. — Csepel de. 11, du. 7. — Budafok de. 10 Vi- sontai Róbert. — Nagytétény, de. 8 Vison- tai Róbert. — Kelenvölgy de. 9 Bodrog Mik­lós. — Albertfalva de. fél 11 Bodrog Mik­lós. — Csillaghegy de. fél 10, du. .7.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom