Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-03-14 / 11. szám

4

EVAictí&nctrs Ét kt

PETŐFI SÁNDOR:

A SZABADSÁGHOZ

Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe! Oly sokáig vártunk rád epedve,

Annyi éjen által, mint kísértet, Bolygott lelkünk a világban érted.

Kerestünk mi égen-földön téged Egyetlenegy igaz istenséget,

Te vagy örök, a többi mind bálvány, Mely leroskad, egy ideig állván.

S mégis, mégis számkivetve voltál.

Mint a gyilkos Kain bujdokoltál, Szent nevedet bitóra szögezték, Érkezésedet hóhérok lesték.

Megszűnt végre hosszú bujdosásod, Sírba esett, ki neked sírt ásott. Bevezettünk, s uralkodás végeit Elfoglaltad a királyi széket.

Te vagy a mi törvényes királyunk, Trónusodnál ünnepelve állunk, Körülötted miljom s miljom fáklya, Meggyűlt szíveink lobogó lángja.

Oh tekints ránk, fönséges szabadság!

Vess reánk egy éltető pillantást,

Hogy erőnk, mely fogy az örömláztól, Szaporodjék szemed sugarától.

De, szabadság, mért halvány az orcád? Szenvedéseid emléke szállt hozzád?

Vagy nem tettünk még eleget érted? Koronádat a jövőtül félted?

Ne fél) semmit, megvédünk... csak egy szót, Csak emeld föl, csak mozdítsd meg zászlód, S lesz sereged ezer és ezernyi.

Kész meghalni vagy diadalt nyerni!

Aki öreg fejjel s fiatal szívvel térdelt oltár elé két lelkész felszentelése után

kell

S ha elesnénk egy szálig mindnyájan, Feljövünk a sírbul éjféltájban.

S győztes ellenségednek megint Küzdeni... kísértő leikeinkkel!

Pest, 1848. március 27-e előtt.

AZ EGYHÁZTÖRTÉNETBŐL:

A9 Paraszt a9 természetbeli dolgoknak nagy ob' esméretsége nélkül még job9 Keresztény sem lehet — írta Tessedik 1786-ban

Sí

Hí

Tessedik Sámuel, egykori szarvasi evangélikus lelkészt, parasztgyülekezete iránti szeretete vitte arra, hogy ahol csak tudott, segített tanácsával és bölcseségével földművelő híveinek. Szavából egyszerre árad az Isten igéjéből merített emberszeretet és a paraszti élet alapos ismeretéből fakadó szakértelem. Hosszú időn át folytatott kitartó tanulmányozással ismerte meg a falusi élet minden csinját-binját. Azt írja: »Én a' Parasztot figyelmetessen megvizsgáltam, az ő környül-lévő dolgainak leg belsőbb részéig követtem ötét, az ő mostani állapot- ját a’ tegnapival és holnapival öszve hasonlítottam. Az ö jó és rossz napjait esmérem 15 Esztendőbeli szoros tapasztalásom által. Majd azt mondhatnám: én magam részint Paraszttá lettem, hogy tsak valóban meg tudjam: Mitsoda a’ Paraszt.«

A nép életéhez egészen közel került Tessedik lelkipásztori kötelességének érzi, hogy ne csak megismerje híveit, hanem előbbre is vigye őket. A jobb és szebb élet útjára akarja tanácsolni a parasztokat.

Több, mint 500 oldalas, hatalmas könyye is ezt a célt szolgálja. Már a címe is jellemző: »A Paraszt ember Magyar Országban mitsoda és mi lehetne.« Ez már magábanvéve is, sejteti Tessedik szándékát, amely- lyel nemcsak leírást akar adni kora paraszti helyzetéről, hanem meg akar tanítani előretekinteni, tervezni, a jövőre készülni, a jobb életről álmodozni.

»Én ezt az álmot — írja — éppen azon tzélra nézve közlöm az én kedves Polgár társaimmal, hogy azon mind addig mulatozzanak álmodozva, míg az bétellyesedik, és az után mindenik olvasóval azon nagy különbséget az álom és valóság között éreztetni — olly reménység, amellynek bé teljesedésére minden 1-Iazáfijának bizonyos jussa vagyon.«

Természetesen a Tessedikkel való álmodozás egyáltalában nem vezet tétlenségre vagy lustaságra, hanem nagyon is fellelkesíti az olvasót mindannak a megvalósítására, amit Tessedik olyan vonzóan és meggyőzően ír le a jobb és szebb falusi élet kialakításáról.

Mindehhez először is az szükséges, hogy széles körben elterjedjen a legfejlettebb mezőgazdasági szakismeret: -.»Én bátorkodom bizonyos fundamentumokba azt erősíteni,

hogy

a' Paraszt a' természetbeli dolgoknak nagyot)’ esméretsége nélkül sem értelmesebb ember, sem tehetősseb’ gazda és polgár, sőt még job’ Keresztény sem lehet. Mert gyakorta munkája, szorgal- matossága, sőt még hite. Istenben 's gondviselésében való bizodalma, ezen esméretség nélkül nem egyéb, hanem tsupa babo- naság.«

A teremtő Isten kinyilatkoztatott akarata az, hogy az ember uralkodEVANGÉLIKUS ÉLET

A Magyarországi Evangélikus Egyeteme» Egyház Sajtóosztályának lapja

Szerkesztőség é* kiadóhivatal: Budapest. Vili.. Puskin-u. 12. Telefon: 142-074

Szerkesztésért és kiadásért felel: Dezséry László szerkeszt* Budapest. 111.. Dévai Bíró Mátyás-tér 1. Előfizetési árak:

Egy hóra 5 — Ft. negyedévre 15.— Ft, télévre 30.— Ft egész évre 50.— Ft

Csekkszámla- 20 412—VIII.

10.000 példánvbsn nyomatott

5-S40919. Athenaeum (F. v. Soproni Bélái

jék a természeten ’ s uralmát az emberiség javára fordítsa. Ezzel az isteni paranccsal áll ellentétben az a magatartás, amely nem törődik az emberek jólétéről való gondoskodással, hanem önmagának is, de az egész országnak is elmaradottságával és rossz gazdálkodásával kárt okoz: »Minő virágzó állapotban

volna most Magyar Ország — írja —, ha azt mindenkor meg-esmérte és véle hasznosan élt volna, a' mi az ő gyarapodására vala.« Hozzáteszi ehhez: »Bizonyos, hogy Magyar Ország természet-szerémt igen jó, termékeny, gazdag és áldott föld. A’ merre tsak az ember tekint, min« de-nütt a’ természetnek mérsékel- hetetlen gazdagságit találja.«

Ez a drága föld, hazánk földje, megérdemli a leggondosabb munkát. Tessedik éppen olyan korban élt, amikor a mezőgazdaság megújulása életszükséglete volt az egész országnak. Az Alföld hatalmas vidékeiről még egy évszázada sem volt, hogy elűzték a török hódítókat s nyomukban lakatlanná váltak egész vidékek. Azután lassah megkezdődött a földművelés. Eleinte a föld kitűnően termett s nem sok munkát kívánt. Később azonban a régi termelési módok nem elégítették ki a szükségleteket, sokkal fejlettebb mezőgazdasági módszerekre volt szükség, mint abban a korban, amikor még újonnan vették művelés alá a földeket.

Tessedik felismerte az új és haladottabb földművelési módszerek nagy jelentőségét, s mindenütt ezek bevezetésére és hűséges elvégzésére biztatta a parasztokat:

»Midőn még ez a’ tartománnyá Magyar Országnak, ez a’ természetiül olly igen megáldatott gabona termő föld az olly hosszan-tartó háborúság után a' keresztény és Török vértül hizlaltatván, pusztán és mí- veletlenül állott, és a’ Paraszt mindenkor fris földet foghatott fel, mélákkor egy szántásra is bőven lett a’ gabona; ugyan ekkor kapott gyökeret a’ föld-mívelésnek rósz módja, mellyet a’ sovány termés és a’ gabona héjánosságá még most sem irthat ki.«

Tessedik rajnavidéki mezőgazdasági és csehországi állattenyésztési eredményekre hivatkozik, amelyekkel szemben nem lehet versenyképes a magyar parasztság, ha a régi módszerekkel dolgozik. Abban a történelmi .helyzetben tehát, amelyben nagy nemzeti érdek fűződött a magyar mezőgazdaság megújulásához, Tessedik minden erejével azon volt, hogy ezt a megújulást szolgálja.

Könyvének egyik fejezete ezt a címet viseli: »Öszve hasonlítása a vagy tulajdonságbéli látatja az ó és ujj rendbe vett faluknak.« Ebben a fejezetben egymás mellé állítja a régi falunak, azaz a meglévőnek és az új falunak, azaz az általa kívántnak a képét. Sorra kimutatja, hogyan lehet jobb munkával, célszerű- sített beosztással a mezőgazdaság minden ágában sokkal jobb eredményt elérni, mint addig. Ezenkívül olyan nagyjelentőségű dolgokra hívta fel a figyelmet, mint az Alföld fásítása, a selyemhernyótenyésztés, méhészet, új kerti vete- mények, rétek, legelők gondozása, tervszerű állattenyésztés stb.

Tessedik jól tudja, hogy az általa megrajzolt új falunak a megvalósulása elé az ő korában még nagyon sok akadály állt, hiszen a jobbágyfelszabadítás követelményét is még csak óvatosan említheti meg könyvében, de rendületlenül bízik erős és szorgalmas népe győzelmében s ha akkor még csak álmodozásnak is

tűnt, mégis papírra veti, hogy képzeletében már ott jár az új faluban, az övömnek, a jólétnek a falujában, ahol az erőfeszítések meghozták már gyümölcseiket:

»Ügy tetszik, hogy elmémmel látnám az ujj falunak víg ’s I örömmel teljes lakóit felderült

j homlokkal állani, vidám ábrázolttal szemeit az egekre emelvén az Istent hathatósan dicsérné, mondván: Áldott légyen az a’ szempillantás, az a’ boldog óra légyen áldott, a’ mellybcn iá- bomat elsőben ebbe a faluba tettem;

minő szép sorban áll az én házam; az én fáim, mellyeket kevés esztendőkkel ez előtt e puszta földbe ültettem; hol talán soha fa sem állott. már szép gyümöltsöket hoznak, a törpefák olly rakva kellemetes gyümöltsökkel, hogy az ágai a’ földet érik; az én földem, mellyet én most, az előbbi dologhoz képest, fele fáradsággal míveltem, bőven termett; a’ marhám ollya-n, mint ha hizlalt volna; az én adómat, hálá Istennek, ki fizettem; az én gyermekeim örö- mim, segedelmim, vigasztalóim, és ha az Isten őket meg-tartja, az én gyámolim lesznek.« Majd szent lelkesedéssel ezt fűzi hozzá Tessedik: »Oh! akkor fog a’ szegény Paraszt is életének örülni; és akkor fogja tapasztalni, hogy az élet: jótétel!«

Ezt az új falut: a céltudatos munkának és a természet törvényei bölcs felhasználásának drágaköveiből akarja felépíttetni Tessedik! Addig pedig, amíg a Tessedik által megálmodott új falu kialakul, ezzel a szeretettel helyezi olvasói szívére a falu megújulásának ügyét: »Vegyétek szívetekre, Hazámfiai, a' Parasztnak állapotját.« Mintha csak a Szentír,ás szavait hallanám: »Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét!«dr. Ottlyk Ernő

Ritka ünnepségre készült az elmúlt héten a kőbányai gyülekezet. Március 7-én, az első böjti vasárnapon, istentisztelet keretében a kőbányai templomban D. Dezséry László püspök lelkésszé szentelte Dömötör Tibor és Szimon János végzett teológiai hallgatókat.

Nagy várakozással készültek erre az alkalomra, hiszen a legtöbben

A gyülekezet legidősebb presbitere, a 86 éves K. Sándor bácsi is meg- illetődötten indult le az Ö-hegyről feleségével. Délceg válltartásából kissé előre szegte dús bajusszal ékes fejét s hívta az asszonyt:

— No, gyere, utóvégre ilyet még nem láttunk, pedig amióta ez a templom áll, én itt vagyok.

A templomban már éppen csak hogy helyet kaptak. Nemcsak a helyi gyülekezet töltötte meg, élén a presbiterekkel a templomot. Szép népviseletükben csömöri hívek ültek élő díszként a kóruson, a papné vezetésével, s a szülőkkel a csikóstöttösiek is elküldték imádkozó együttérzésüket. Bennük itt van tehát a lelkészi szolgálatban most meginduló fiatal Timótheusókat kibocsátó két gyülekezet is.

Az Erős várunk hatalmas dallamára vonult fel a püspök, Benczúr László püspöki titkárral az oltárhoz. Mögöttük a két felszentelendő lelkészt az Alma Mater szárnyrabo- csátó szeretetével vezette dr. Pálfy Miklós dékán, aki szintén az oltárhoz lépett.

A vasárnap levélbeli textusából Krisztus igazságának szent elköté- lezése szólt a püspök ajkáról a két i szolgálatba lépő felé s a gyülekezet felé egyaránt: »Fiacskáim! senki el ne hitessen benneteket: aki az igaz- ságot; cselekszi, igaz az, amiként Ő is j igaz: aki a bűnt cselekszi, az ördögtől i van: mert az ördög kezdettől fogva bűnben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.« (1. Ján. 3:7—8.)

A szolgálatra indulók kérdésekre adott vallomása, a lelkészi eskü klasszikusan súlyos szövege, a Con- firma Deus ősi dallama, a dékán útrabocsátó v szavai, püspöki csók, kézfogás és áldás, a kőbányai énekkar éneke mind valami magasztos ragyogással kavarog K. Sándor bácsi csillogó szeme előtt s nem is lehet máskép, minthogy a két fiatal lelkész után a gyülekezet nagy tömegével együtt ő is úrvacsorához járult, s nem egész liturgikus a mondat, de félhangosan megszólal:

— No, most segíts!

Szeresd a hazát! Boldog leszesz, ha a férfikor napjaiban e szavakat úgy fogod érthetni, úgy fogod erezhetni, mint kell. Hazaszeretet egyike a kebel tiszteletre legméltóbb szenvedelmeinek; de sok kívántatik, míg annak tiszta birtokába jutunk.

Kölcsey Ferenc

Szólhat ez bűnbánó szívéből Isten felé is, most azonban mégis inkább az asszonynak szól, mert hiába tartja széles válla délcegen a 86 esztendőt, letérdelni már nem könnyű. így térdel karonfogva a két öreg: férj és feleség az oltár előtt. Feloldozó püspöki szavak, ostya, bor, jelenlévő Jézus Krisztus, mind ott hangzik és vonul el megkönnyesedő szemük előtt s amikor az' elbocsátó áldás is elhangzik, felnéz s újra megszólal:

— Köszönöm.

Ez sem volt éppen liturgikus hang, de szívből jött. Egy pillanatra mintha megállt volna minden: hangok, mozgás és idő. Van Dyck kereszten szenvedő Krisztusa mozdulatlanul nézett felfelé az oltárképről.

K. Sándor bácsi nem tudta, hogy a két fiatal lelkész s az egész ünneplő gyülekezet nevében szólt.

*

A kőbányai gyülekezet presbitériuma meleg szeretettel köszöntötte I>. Dezscry László püspököt a gyülekezet meglátogatása alkalmával. Koren Emil lelkész köszöntésében rámutatott arra, hogy a kőbányai gyülekezet hálás annak a bátor és friss egyházkormányzatnak, amely elvezette ezt a gyülekezetei is az évtizedek óta hordozott és táplált célhoz, az önállósuláshoz. Amióta a nagy pesti egyházközség önálló gyülekezetekre oszlott, ezek között a legkisebb, a kőbányai gyülekezet is örvendezve tehet arról bizonyságot, hogy ez a munka jó munka volt s mind lelkileg, mind anyagilag meghozta a maga jó gyümölcseit.

A gyülekezet ünnepi szeretetven- dégségén D. Dezséry László püspök tartott előadást a magyar evangélikus egyház nemzetközi, ökumenikus- és békeszolgálatáról. Előadásában különösképpen kitért a szlovákiai evangélikus egyházzal kiépült történelmi jelentőségű kapcsolatra.

A gyülekezet feszült figyelemmel hallgatta az előadást, amely jelentősen hatott reménységére és a maga helyén felelős szolgálatára.

Koren Emil

A szeretet mindig nevetséges azoknak, kik benne nem égnek, ellenben nincsen c világon nagyobb dolog nála azok előtt, kiknek szívekbe ül s buzog.

Bessenyei György

Templomi hangverseny

a fasori evangélikus templomban (Bp., VII., Gorkij-fasor 17.)

1954. március 21-én, vasárnap este 7 órakor »NAGY MESTEREK — NAGY MÜVEK« c. sorozat V. hangversenye

Megemlékezés J. S. Bach születésnapjáról

(1685. március 21.)

Műsoron Bach művei. — Orgonái: Peskó Zoltán. MŰSOR:

1. Fantázia és fuga c-moll

2. Korálelőjátékok: a) istentől el nem állok.

b) Készítsd mapad kedves lélek.

3. Preludium és fuga e-moll (tölcsérfuga).

4. KorálcIőjátékok: a) örömteli nap

b) Ő Jézus mi üdvösségünk,

5. Tokkáta—Adagio—Fuga C-dur.

A műsort-bevezeti és ismerteti: Gyöngyösi Vilmos, fasori lelkész.

Belépődíj nincs. Szíves adományokat kérünk.

VI. hangverseny: Romantikus mesterek. 1954. április 11-én.

CSAK KÍSÉRT AZ ISTEN ÉS NEM ÜLDÖZ

(Runeberg finn költő — Györy Vilmos fordítása)

Sasrijärvi fennsikú avarján Fagyviselt tanyán élt Paavo gazda, Fürge kézzel műveié a földet,

S várt reá az ég urától áldást.

Ott lakott fiástul, asszonyostul, Izzadással élve gyér kenyéren,

Árkot ásogatva, szántva, vetve.

Jött a tavasz s elolvadott a hóviz S elmosá felét az a vetésnek.

Jött a nyár. Mtört a jég viharja S elverő felét az a kalásznak.

Jött az ősz s a fagy vévé el a többit, Paavó nője szólt haját kitépve:

»Paavó, Paavó gyászszülött öreg. te, Jer, vegyünk botot, ha Isten üldöz:

Kin a koldulás, kinosb az éhség.« Megfogd kezét a férj s viszonzá:

»Csak kísért az Isten és nem üldöz: Végy fatkérget a felényi lisztbe,

Kétszer annyi árkot ások én majd,

Várni kész az Istentől a termést.«

Es az asszony vett felényi kérget Nyáját eladja, rajta rozst vesz és vet. Jött a tavasz s elolvadott a, hóviz,

S elmosá felét ez a vetésnek.

Jött a nyár, kitört a jég viharja,

S elverő felét a kalásznak.

Jött az ősz, s a fagy vévé a többit. Verte mellét, szála most az asszony: »Paavó, Paavó ffyászszülött öreg, te,

Jersze halni, mert az Isten üldöz:

Halni kín, de élni még kínosabb.«

Megfogd kezét a férj, s viszonzá:

»Csak kísért az Isten és nem üldöz: Kétszer annyi kérget a kenyérbe,

Kétszer annyi árkot ások én majd,

Várni kész az Istentől a termést.«

S vett az asszony kétszer annyi kérget, Kétszer oly nagy árkot ás az agg is, Tehenét eladja, rozst vesz és vet.

Jött a tavasz s elolvadott a hóvíz,

Ámde mit sem hord el a vetésből:

Jött a nyár, kitört a jég viharja,

Ámde mit se vert el a kalászból:

Jött az ősz, s fagy, ámde távol innen; Meghagyá a termést színaranynak. Paavó erre térdre hulla szólván:

»Csak kisért az Isten és nem üldöz.«

S térdrehullt az asszony is rebegve: »Csak kísért az Isten és nem üldöz.« Szőlő, most örömmel az öreghez:

Paavó, Paavó, menj aratni vígan.

Itt az óra élni már vidáman,

Itt az óra félre vetni kérget,

S kenyerünket sütni tiszta rozsból.« Paavó megfogd kezét s viszonzá: »Asszony, asszony, az kísértetik csak, Más szegényt, ki el nem. űz magától, Végy te csak felényi kérget újra:

Most meg a szomszédunké fagyott, el.«