Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-11-21 / 47. szám

4 EVANGÉLIKUS ÉLET (6. (folytatás.) A nagygyűlés nagy, reprezentatív ] ökumenikus istentiszteletein és val- ' lásos alkalmain kívül a delegátusok istentiszteleti élete csendesen, de bensőségesen és hatékonyan folyt a reggeli és esti áhítatokban. Reggel fél 9-kor és este a teljes ülés után voltaik ezek az áhítatok és könyör­gések, mindig az Első Methodista Egyház templomában. Az esti tel­jes ülés sokszor fél 11-ig is tartott, azután következett a 20 perces autóbusz-út a templomig, majd az esti áhitat valóban csendesí­tenek és frissítőnek a lelkek számára, akiket a viták heve s a teológiai és a politikai problémáik nagysága épp­úgy fárasztott egész napon, mint a számtalan beszélgetés, melynek va- j USszír.űen világcsúcsa született j Evans Ionban. Utazások alatt, pro- ! áramszünetekben és étkezésekkor, mindenki arra igyekezett, hogy j mindig új és mindig több emberrel beszélgethessen a világ minden tá­járól. A nagy napi hajsza után csen­desen és meigbókólten borultak le az egyházi férfiak Isten színe előtt. Egy ilyen késő esti, csaknem 11 órakor kezdődő esti könyörgé­sen szolgáit D. dr. Vető Lajos püspök is, mint egyetlen, akii a keletiek közül ilyen szolgálatra felkértek. A szolgálatot angolul végezte igehirdetés nélkül, mert ez egyszer sem volt ezeken az alkalmakon. A templomi gyüle­kezetei mélyen érintette, hogy a záróáldást magyarul mondotta. Bosiey, a methodista egyház lelké­sze külön kérte őt erre s emlegette, hogy a konferencia delegátusai vá­gyakoznak arra, hogy hallják a ma­gyar beszédet is olyan szövegben, amelyet mindannyian ismernek. A nagygyűlés istentiszteleti életé­hez tartozott az is, hogy a feleke­ze tele külön úrvacsorákat is tartot­tak. Szinte minden napra esett egy. Ez, érdekes volt azért is, mert az úrvacsorái közösségben részt nem vevő más felekezetek is megfigyel­ték a másik egyház liturgiáját., Délutánomként a delegátusok és a sok külföldi, és amerikai érdeklődő számára orgona-hangversenyeket rendeztek az Első Methodista Egy­ház templomában. Neves amerikai és európai orgonisták adták itt dél­utánonként átlagban egy órás mű­sort. Az egyházi zene is helyet ka­pott tehát a nagygyűlésen. De helyet kapott az egyházművé­szet is. ChLkágóban - egyházmüvé- szeti kiállítást rendeztek, mely'aión- ban úgy látszik, nem nagy sikert aratott, mert a nagygyűlésen állan­DEZSÉRY LÁSZLÓ: EVANSTONI RIPORT dóan hirdették és panaszkodtak a részvétel gyér volta miatt. Szép fénykép-kiállítás is volt az egyik evanstoni nagyteremben, melynek anyaga főleg az ökuméni- kus mozgalom különböző osztályai­nak tevékenységére terjedt ki. Legnagyobb sikert az ilyen egy­házi megnyilvánulások közül az egy­házi könyvkiadás érte el. Nagy egy­házi és teológiai könyvkiállitás és egyben könyvüzlet működött a McGaw-Hall előcsarnokában, de a konferencia más színhelyein is. Az egyházi irodalom nagy gazdagsága mutatkozott meg itt, és a teológiai témák között feltűnő volt a leg­maibb kérdések teológiai földolgo­zásának sokasága. Az amerikai egy­házi irodalomból ebben a »világ­méretű iratterjesztésben« elsősorban az írásmagyarázati segédkönyvek és a képes vallástamtási könyvek tűn­tek fel. Az európai teológiai iroda­lom híres és kevéssé ismert köny­veinek nagy száma szerepelt itt amerikai fordításban. Ez egyrészt mutatta az amerikai teológiai ér­deklődést a kontinentális teológia felé, de másrészt mutatta azt is, hogy az amerikai egyházi élet még alaposan rá van szorulva az európai hittudományra. Az egyház tehát sokoldalúan és Bokszor színvonalasan mutatta meg magát ezen a világgyűlésen és vé­leményem szerint alaposan kell egy­szer azzal ás foglalkozni, hogy az ökumenikus mozgalmat az Egyházak Világ tanácsa külön­böző gyűlésein kívül mennyire előmozdítja a különböző egyhá­zak közötti tapasztalat- és vé­leménycsere, egymás lelki és szellemi kincseinek mindig szé­lesebb cseréje, mely megmutat­kozik az egyházi sajtónak, az egyházi könyvkiadásnak, az egy­házi zenének, az egyházművé­szet különböző ágainak ma már valóban hallatlan méretű nem­zetközi érintkezésében. Külön sokat lehetne írni az egy­házi sajtónak nagy ökumenikus sze­repéről is. Ma már nincs számot­tevő felekezeti újság, mely ne kí­sérné állandó figyelemmel a világ valamennyi egyházának hírszolgála­tát, sőt szak-sajtóját is. Mindig többet és többet tudunk egymásról és a mindig jobb tá­jékozódás építi az egyházak kö­zötti barátságot, a feszültségek leküzdése érdekében működő egyházközi szándékot is. A megnyitás Augusztus 15-én délután teljes ülés kereteben nyílott a nagygyűlés. J. Hoacoe Miller, a North-Western University rectora üdvözölte a nagy­gyűlést, majd a nagygyűlés főtémá­jának bemutatását végezte el egy- egy híres európai és amerikai teoló­gus. Az európai evangélikus volt, a német Edmund Schlink professzor, aki faképpen az utolsó időkre vo­natkozó keresztyén hit teológiájá­nak kidolgozásával tette ismertté a nevét ma már világszerte. Schlink professzor érdeme, hogy a nemzet­közi és a feleikezetközii egyháza be­szélgetésbe bevitte az eszhatológi- kus szempontokat. De jórészt ugyan­csak ő a forrása annak is, ha eze­ket a szempontokat ma már nem­egyszer túlhangsúlyozzák. Az utolsó időkre, a Krisztus visszajövetelére való teológiai összpontosítás azt az igazság-mozzanatot vonta be a teoló­giai munkákba, hogy a keresztyén hit végső reménysége Jézus Krisz­tus teljes győzelme az ö visszatéré­sekor. Viszont éppen az eszhatoló- gikus szempontok túlhangsúlyozása miatt lesz elsősorban a német pro­testáns teológia bizonyos fokig érteti lenné a mai keresztyén szolgálatok iránt, lesz pesszimistává és ei- vonttá. Schlink professzor figye­lemreméltó előadást tartott a főté­máról: »Krisztus a világ remény­sége.« De előadása még érdekesebbé vált, amikor utána elhangzott dr. Robert L. Calhoun amerikai pro­fesszor előadása is ugyanerről a té­máról. Calhoun az európai teológiai gon­dolkodás jó ismeretével fejtette ki az amerikai teológiai gondolkodás jellegzetes módján a maga állás­pontját. Benyomástkeltöen indo­kolta az amerikai teológiai gondol­kodás jellegzetességeit az amerikai történelem és társadalom hátterének megrajzolásával. Egészben véve a két előadás a teológiai gondolkodás két szélsőségét mutathatta, együtt azonban jó kiindulópont volt egy ilyen világra szóló ökumenikus gyű­lésen, ahol senkinek sem volt célja elfedni a különbözőségeket, sőt ahol senkiinek sem lett volna módja sem ahhoz, hogy az egyházak és vi­lágrészek közötti különbözőségek előtt szemethunyjon. A nagygyűlés tulajdonképpeni megnyitása azonban mégsem ez a teljes ülés volt, hanem a következő. Hétfőn reggel dr. George Bell chi- chesteri püspök, az Egyházak Világ­tanácsa Központi Bizottságának el­nöke és dr. W. A. Visser’t Hooft. az Egyházak Világtanácsa főtitkára terjesztette be jelentését az Egyhá­zak Világtanácsa első hat évéről. Dr. Bell püspök röviden summázta a valóságot, mely a nagygyűlést mindenestül befolyásolja. Őszinte és jól megtalált tényeket sorolt fel. »Hat év kevesebb, mint hat má­sodperc Isten távlatában és elég kevés az egyház történetében. De ha visszatekintünk Evans- tonból Amsterdamra, mégis úgy tűnik, hogy sok minden történt ez alatt. A világhelyzet még e rövid időszak folyamán is romlott. (1948. óta). Nö­vekvő feszültség állott be a Kelet és Nyugat nemzetei között. Ez elkerül­hetetlenül befolyásolja az egyházak helyzetét... A fajok közötti össze­ütközés azóta kiélesedett. A mene­kültek még mindig megoldatlan problémáihoz a hidrogén-bomba problémája és sók egyéb is járult. Viszont megnőtt az érzék világ­szerte Ázsia népeinek helyzete iránt és az érzék jól rendezett poli­tikai élet és őszinte világközösség iránt. Így hát a szüksége annak, hogy az Egyházak Világtanácsa megerősítse az egyházak közösségét és megerősítse azok bizonyságtevé- sót Krisztusról, éppen olyan nagy, mint volt, sőt még nagyobb lett.« Bell püspök ezzel világosan mutatta a nagygyűlés számára adott világ­helyzetet, de világosan mutatta az egyházak feladatát is. A világhely­zet ezzel a szóval jellemezhető; fe­szültség. Feszültség nemcsak abban a tekintetben, amely a világban uralkodó két nagy társadalmi rend­szer között vagy a világ nagyhatal­mai között fennád, de feszültség ta­lán még inkább abban, hogy egy­részt az elmúlt hat esztendő alatt bizonyos politikai, 'hatalmi, társa­dalmi, faji különbségek kiéleződtek s ugyanakkor az emberiségben és a világ nemzeteiben erősödött az el­szántság és a reménység is arra- nézve, hogy ezeket a kiéleződött problémákat békésen, az emberi jó­akarat erőfeszítésével meg lehet ol­dani, Mi, magyarok azzal a meggyőződéssel indul­tunk Evanstonba, hogy azokat erősítsük, akik a problémák bé­kés, jóakaratai megoldásában bíznak. Minket Isten igéje arra tanított, hogy a feszültséget ne Nyugat és Kelet viszonyában keressük, hanem ott, ahol az va­lóban van, a jó és a rossz kö­zött. A világot nem »vasfüg­göny« választja ketté, hanem az a közbevetés, amelyet a bűn támaszt az embervilágbara jó­akaratai, békés és rossz­indulatú, az egész emberiség ártalmára való emberek és gondolatok között. Az Egyházak Világfán ácsa nagygyűlésének igazi felelőssége abban volt, hegy Krisztus keresztje alatt lássa a mostani feszültségeket és érvényes, az egész emberisé­get lelkesítő bizonyságtételt tud­jon adni Isten törvényéből és evangéliumából. Beil püspök voltaképpen szemé­lyes beszámolót adott az elmúlt hat esztendőről, melynek valamennyi ökuménikus eseményében szemtanú lehetett. A Központi Bizottság a maga jelentését »Az első hat év« (»The First Sex Years«) című, ter­jedelmes kötetben már a nagygyű­lés előtt kibocsátotta. Beil püspök csak utalt erre és feltételezte, hogy a delegátusok ismerik. Nekünk is feladatunk, hogy később a magyar protestánsokat érdeklő módon több cikkben foglalkozzunk ezzel a könyvvel. Bell püspök beszámolt arról, hogy a Központi Bizottság az elmúlt hat esztendő alatt évenként összejött, egymástól olyan távoleső helyeken, mint Anglia, Kanada, Svájc, India, Egyesült Államok. A Végrehajtó Bizottság, mely a Köz­ponti Bizottság része, tizenkétszer ülésezett. A Világtanács központja pedig Genfben nagy apparátussal tiapról-napra dolgozott az ökumeni­kus mozgalom előrehaladásán. A Központi Bizottság és a Végrehijtó Bizottság ülései Bell püspök beszá­molója szerint gyakran válságos vi­tákat hoztak, de hasznosak voltak és előre vezettek. »Hála a keresz­tyén közösség hatalmas erejének, a határozottan kényes vita-tárgyakat is meg lehetett tárgyalni teljesen őszintén és biztosítani lehetett a vitatott szempontok megértését, néha még a teljes egyetértést is, ami alig, vagy egyáltalán nem lett volna elérthető más összefüggésben. Merem állítani, hogy az egyházi em­bereknek ez a közössége Kelet- Európából nyugata egyházi embe­rekkel s Ázsiai és afrikai egyházi embereké európai, amerikai és ausztráliai egyházi emberekkel. — mind igen értékes és nagyjelentő­ségű a nemzetek jövője számára.« Emlékeztetett Bell püspök az 1950- ben Torontóban (Kanada) tartott köz­ponti Bizottsági ülésre is, mellyel kapcsolatban a nemzetközi hely­seire vonatkozó határozat ellen Be- reczky Albert püspök és rajta ké­rőstül az egész magyar protestan­tizmus, majd később Csehszlovákia ás Franciaország protestánsai is protestáltak. Bell püspök nem tért vissza a torontói hibás és káros ha­tározatra, amely a Koreában in­dított szennyes háborút és az Egye­sült Nemzetek Szervezete zászlaja alatt az amerikai erőszakot jóvá­hagyta. Ez ellen tiltakozott akkor a világ protestantizmusának lelkiis­meretes része. Ma már ez a toron­tói határozat a múlté. 1953-oan Lucknowban (India) a Központi Bi­zottság már felülvizsgálta ezt a té­vedést és a koreai gyarmatosító há­ború megszüntetése mellett szállott »ikra. De megemlékezett Bell pQ»- pök a »torontói-vita« kísérő jelensé­géről, mely lényegében előre vitte az ökuménikus mozgalmat. »Testvér szólított meg testvért megindító szavakban és kölcsö­nös _ engedékenységben. Nem annyira az, ami elhangzott, mint inkább az a légkör, amelyben a vita lefolyt, hagyott maradandó benyomást. A tagok megérez­ték, hogy a vita olyan légkörben történt és a nyílt, megértő esz­mecserének, a személyes közele­désnek olyan készségével, hogy abban a legjobb lehetőség mutat­kozott a keleti és nyugati szem­pontok védelmére és megérté­sére.« Mi, magyarok fájdalmasan gondol­tunk a torontói határozatra, melyet akkor a világkeresztyénség szégye­nének tekintettünk. Annál meg­nyugtatóbb, hogy ma már Istennek tetszett jóra fordítani azt, amit el­lene az ö egyháza elkövetett. Luck- nowfoan már tisztábban csengett a keresztyénség bizonyságtétele, Evanstomban pediig Bell püspök szavaiból ez tűnt ki, hogy a világ­keresztyénség Isten kezében neve­lődött az ötouméndcitás felé, még a súlyos tévedés következtében is. »Nem habozom kijelenteni, — mon­dotta Bell püspök —, hogy a luck- nowi gyűlés korszakalkotó volt tör­ténetünkben. Sok tagunk látóköré­nek teljesen új tájékozódását ered­ményezte.« A lucfcnowi gyűléssel kapcsolat­ban Bell püspök még egy jelentős nyilatkozatot tett előadásában. Az ázsiai népek problémáival kapcso­latban ezt mondotta: »Segítenünk kell az Ázsiában küszködő emberek millióit... elviselhető életszínvonal elnyerése érdekében, hogy közben modus vivendit találjanak a Kelet és Nyugat között egymás mellett élésre háború nélkül. Csatlakoznunk kell az ázsiai keresztyén egyházak kiáltásához is az ottani egyházak egységéért — késedelem nélkül.« Bell püspök érdekesen tárta fel az ökuménikus mozgalom gazdasági hátterét is. Az amsterdamd első nagygyűlés óta az egyházak áldo­zatkészsége megnövekedett a moz­galom iránt Akkor a genfi központ nem egészen ötezer dollár tartalék­összeggel rendelkezett. Ez a tarta­lék hat év alatt 125 ezer dollárra emelkedett. S közben a mozgalom elvégezte, sőt kiterjesztette minden munkáját. Az evanstoni nagygyűlés 450 ezer dollárba került, de megvolt hozzá a fedezet. Az ökuménikus mozgalom ma már megvásárolta, sőt átépítette a svájci Bossey Intézetet Genf mel­lett. Bell püspök bejelentette, hogy minderre alapítva a Központi Bi­zottság bizton reméli, hogy az Egy­házak Világtanácsa , költségvetését az evanstoni gyűlés után 25 száza­lékkal emelni lehet. Bromley Oxnam amerikai methodista püspök, a Pénzügyi Bizottság elnöke, később az új Központi Bizottság ülésén és azt megelőzően a Pénzügyi Bizott­ság ülésén hangsúlyozta, hogy ezen­túl már az európai egyházak is, ki­hevervén a háborús nyomorúságo­kat, nagyobb részt vállalhatnak az Egyházak Világtanácsa fenntartásá­ban. Az európaiak szívesen meg is Ígérték ezt. Bell püspök előadása végén kö­szönetét mondott az ökuménikus mozgalomban az elmúlt hat esz­tendő alatt kimagasló munkát vég­zett egyházi férfiaknak és nőknek, közöttük Ruth Rousenek, aki egy bizottság irányítása mellett nagy művet szerkesztett. Az ökuménikus mozgalom története« címmel. Ez a munka is igen figyelemre­méltó a magyar protestantizmus számára is. Bell püspök így fejezte be előadá­sát: »El kell készülnünk a legkü­lönbözőbb nehézségekre. De, ami az elmúlt hat óv alatt világosan belénk vésődött, az a kölcsönös bizalom­nak állandó növekedése, a mély megértés s nem kevésbé a fejlődő érzék ügyünk sürgőssége iránt. Ügyekben, amelyek rendszerint sú­lyos okot adnak vitára, akár politi­kai, akár teológiai jellegűek voltak, tökéletes szabadság, nyíltság és szeretet uralkodott. Még a gondo­lata sem merült fel annak, hogy akár a legnehezebb kérdésekben is tömb sorakozott volna fel egy má­sik tömbbel szemben. Mindig az a szellem érvénye­sült, hogy az egyházak világ­tanácsának eszközei nem a Nyu­gat vagy a Kelet, Észak vagy Dél tanácsáé. Közös a vágy Krisztus akaratának megismeré­sére, vezetésének elfogadására, minden dolgunkban, a legjobb képességünk szerint. Igen nagy kiváltság volt keresztyének ilyen testvérközössége elnökének lenni« — fejezte be előadását Bell püspök. A hang, az előadás végkicsengése talán túlzottan optimista volt, de ez az optimizmus jól esett. Az optimista hangot az élesebb fülűek úgy fogták fel, mint Bell püspök igen udvarias formában megszólaltatott követelését arra- nézve, hogy az Egyházak Világ- tanácsában mindez így is le­gyen . . . Dr. Visser’t Hooft főtitkár a be­számolójában különösen két dolgot méltatott. Az egyik az a tény, hogy a nagygyűlést egyáltalában meg le­hetett rendezni. Itt halványan bí­rálta az Egyesült Államok kormá­nyának politikáját »egyes« delegá­tusoknak adott vízum-korlátozások és féléjük megnyilvánult politikai nehézségek alapján. Szavai bátrab­bak is lehettek volna, de a bátorta­lanságát bíráló delegátusok »megór- tőék« maradtak iránta. A másik nagy tény, amelyet hangsúlyozott, az volt, hogy a világ egyházad a nagygyűlésre széles körben és ala­posan felkészültek. Jól esett, hogy a főtitkár e sza­vai során a német egyházaké mellett egyedül a magyar egy­házak munkáját emelte ki nyo­matékosan és dicsérőleg. A nagygyűlés tehát megindult két hetes nagy útjára. A konferencia beszédeit németül, franciául és an­golul tolmácsoló asztali fülhallga­tók most már jelvényünkké lettek és jelképekké arranézve, hogy meg­próbálunk egymásra őszinte szívvel figyelni,. § (Folytatjuk.) Egy gyülekezet életéből A I.UTHF.R-ÉNEKEK Zalánfy Aladár orgonakíséretével Ara: 20.— Ft Nem mindennapi ez a gyülekezet. Egy estére »összeverődő«, sok-sok gyülekezet tagjaiból összetevődő, al­kalmi gyülekezet. És mégis élő, tag­jaiban is élő, mert mindegyik, ma­gával hozott otthoni gyülekezetének életéből valamit. Az egyház, az egy­ház élete iránti szeretetet. Az egész ország evangélikusságánaík képvise­lőit meg lehet találni ezen az estén a templomban. A zsúfolásig megtelt templom arról beszél, hogy nem o helyi gyülekezet ügye az, ami itt fo­lyik, hanem az egész ország evangé- likusságának szíve itt dobog most eb­ben a templomban. Látni itt Fótról csizmás parasztbácsit, csengődi és szekszárdi hívőt, budapesti munkást és diáklányt, egyetemi professzort. És mégis: a maga sokszínűségében is ez a gyülekezet egy. Eggyé ková­csolja az Isten háza, ahol összejöt­tek. Eggyé teszi az, amiért itt ró­náik. Bach János Sebestyén, az »ötö­dik evangélista«, a maga, Istent di­csőítő és az ö kegyelmét hirdető »evangéliumával«, H-moll miséjével, egy gyülekezetté teszi a tarka hallga­tóságot. A zene csodálatos igehirde­tését hallgatja a templom gyüleke­zete. Lehet, hőgy közülük sokan ze­nekedvelésből jöttek el, mint akik »csemegézni« alkartak. A másik kö­telességből, a harmadik talán »miké­ből. Bach zenéje feloldja ezeket a különbségeket. Egy gyülekezet lesz belőlük, istentiszteleten részt vevő, templomban lévő gyülekezet. Érdemes végignézni az arcokon. Több van rajtuk, mint a zene vará­zsának hangulata és érzése. A hátsó pódban egy nénike lehunyt szemmel hallgat. A csizmás bácsi feszülten fi­gyel. Szinte issza a zenét. A 'két pad­sor között állók hátrafordulnák a kó­rus felé — mintha csak a szószék felé fordulnának —, hogy jobban halljanak. Hátul az egyik sarokban két összebújt diákfiú álldogál, kezük­ben partitúrával. Másik kezükben ak­tatáska — úgy látszik, az egyetemről egyenesen ide jöttek — éppen ezért nyaktörő mutatvány számukra a la­pozás, és mégis mindig ügyesen, csendben elvégzik, A másik sarokban egy kecskeszakállas, professzor-}ciné- zésű, idős bácsi, ugyancsak partitúrá­val a kezében. Először lassú, nyu­godt mozdulattal simogatta szakállát és úgy lapozgatta a kottát, de később már szinte mozdulatlanul figyelt, ö is megérezte, hogy amit itt hall, az több, mint egy klasszikus zenedarab, hiszen belőle valamennyire Istent is­merhetjük meg. ő is megérezte, hogy a H-moll mise hallgatása több, mint élvezet: istentisztelet. Ez a bácsi az első negyedóra elteltével már bele­tartozott a gyülekezetbe. Beletartozott a gyülekezetbe az a két kis katona is, akiknek magatar­tása nagyon meghatott. A terpplom oldalfalánál állottak, úgy középtájon. Én már csak akkor vettem észre őket, mikor a kijárat felé tartottak. Ép­pen a Credo-tétel kórusrészlete hang­zott, tehát még elég sok volt hátra a műből. Dehát tízkor a laktanyában kell lenni még az újoncnak is. Ezért hát megindultak nagy óvatosan ki­felé. Lehetetten volt fel nem figyelni mozgásukra, amint nagy igyekezettel és kedves ügyetlenséggel, csöndben, a többieket nem zavarva, igyekeztek kifelé. Nehéz, vaspatkós gyalogsági csizmájukat úgy emelgetik, mintha hímé sió jósokon lépkednének. Köz­ben meg-megállnak. Nem olyan köny- nyű ittlmgyni... Testvérek vagyunk a Jézus Krisztusban! Ügy van, testvérek vagyunk a Jé­zus Krisztusban. Abban a Krisztus­ban, akihez könyörögtünk, akiről val­lást tettünk, aikinek hálát adtunk ezen az estén a H-moll misében ... Juhász Géza EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vili.. Puskin-u. 12. Telefon: 142—074. Szerkesztésért és kiadásért felel: Dezséry László szerkesztő. Budapest. III. Dévai Biró Mátyás-tér l. Előfizetési árak: Egy hóra 5.— Ft. negyedévre 15.— Ft, félévre 30.— Ft. egész évre 60.— Ft Csekkszámla: 20.412— VIII. 10.000 példányban nyomatott 2*545098. Athenaeum (F, v. Soproni Béta}

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom