Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-07-18 / 29. szám

✓ \ EVANGÉLIKUS ÉLET 3 Dr. PÁLFY MIKLÓS: JEREMIÁS ÉLETE ÉS KORA — Teológiai akadémiai előadásából — LUTHER MARTON 1532-ben Jere­miás könyvéhez írt előszavában mondja: »Jeremiás rendkívül szo­morú próféta volt, siralmas és nehéz időkben élt s emellett igen neihéz volt az igehirdető szolgálata, mert tybb mint negyven esztendeig kellett ví­vódnia gonosz és keménynyakú em­berekkel s amiből nem sok haszna volt, mert azt kellett látnia, hogy egyre gonoszabbak lettek: többször meg akarták ölni és sok csapással sújtották. S amellett meg kellett ér­nie és saját szemével látnia az or­szág elpusztítását és a nép 'fogsá­gát ...« Éppen ezen a réven lett Jeremiás az ÖT. egyik legrokon­szenvesebb prófétájává. De még több: az igehirdetők példaké­pévé, akinek élete és egész mun­kája legmeggyőzőbben mutatja azt, hogy a prófétai igehirdetés mennyire és mindig időszerű Krisztus gyülekezetében. Mert a prófétai ige — ahogyan általában minden isteni ige — támadás ős vigasztalás egyszerre az ember egész létét átfogóan. Olyan, a vi­lág eseményeit, népének, ember­társainak, a gyülekezetnek egész létét Isten igéjének a mértéke alá állító próféta volt Jeremiás. Népének legválságosabb perceiben hívta el Isten, hogy a bűnösöket, a pártütőiket' l«*rlelhetetlenül leleplező és megtérésre hívó, a nyomorúság­ban vigasztaló és az elkerülhetetlen isteni ítéletben ugyancsak az Isten­nek népe iránti szeretetét és kegyel­mét hirdető próféta legyen. Csak akkor értjük meg Jeremiás prófétát, ha életét beleállítjuk korá­nak az eseményeibe. Jer. születése előtt mintegy két emberöltővel (722. K. e.) foglalták el az asszírok Sámá­nét, Ésaaik-Izráel fővárosát. A ki­csiny Juda még 100 évig maradt fenn Asszíria vazallusaként. Szargon asz- szír király el tudta foglalni Samáríát, de Szanlierib neon bírt Jeruzsálem­ISTEN SZENTLELKE bizonyság­tevő keresztyénségre késztette az első gyülekezetei. Egységessé tette őket a hitben és a szeretetben, hogy a Krisztus által nekik ajándékozott új életet valóságosan megélhessék minden nap. Ezért nem hagyhatták figyelmen kívül azt, hogy voltak kö­zöttük szűkölködők és segítségre szo­rulók. Ezért nein késlekedtek ebben a dologban a bizonyságtevő keresz- tyénséggel annyira, hogy igénk már ezt mondhatja: nem volt közöttük senki szűkölködő. Ök egészen komolyan vették, hogy mindenük, amijük van, Isten aján­déka (1. Kor 4, 7.). Minden tulajdo­nukat a hitben Isten rendelkezésére bocsátották s ö az apostolokon ke­resztül arra használta fel. hogy sze­retettéből juttasson azoknak, akik az élet javaiból kevesebbet kaptak. ISTEN SZENTLELKE bizonyság­tevő keresztyénségre készteti a mi egyházunkat is. Tanúi vagyunk an­nak, amint ö ezekben az esztendő«: - bem gazdagon reánk árasztja kegyel­mét, hogy életet adó Szentlelke len­dülettel és lelkesedéssel hassa át egy­házunk életének minden területét. Zsinatunk Isten engedelmes eszköze­ként voltaképpen azt foglalja tör­vénybe, amit Isten egyházunk meg­újulásában feladatul vagy _ útként már megadott. Ennek az igének az üzenetét egyre inkább tanulságul kaptuk Istentől és a Zsinat — amikor az egyháztörténetben először alkotott diakóniai törvényt — egyházunk bi­zonyságtevő keresztyénségét iktatta törvénybe. EZ AZ IGE újra egységbe hív ben­nünket, hogy erősödjünk meg az Is­tennek mindannyiunkat átölelő^ sze- retetében. Az egyház egysége lénye­gében engedelmesség. A Krisztus­ban való kegyelemnek vagyunk en­gedelmes követői a hit egységében és a Krisztus adta új életet járjuk en­gedelmesen a szeretet egységében. Ez a kettő szorosan összefügg. Ami­kor Zsinati törvényünk megalapozza az egyház szeretetszolgálatát, ezt mondja: »A keresztyén szeretetszol­gálat az egyháznak az a munkája, amelyet az egyház a keresztyén hit gyümölcseként Krisztus felebaráti szeretetre intő parancsára és példája nyomén végez.« (1953. VIII. te. 1. §) Az egyház Krisztus láthatatlan tes­te. így egyúttal megelevenítője an­nak, amit Krisztus érettünk tett. A hivők élete a szegények evangéliuma — mondhatnánk a régi egyházi mon­dással és ez azt jelenti, hegy az egy­ház szeretebmunkája hirdeti az evan­géliumot, hogy Krisztus széjjel jár­ván segített, gyógyított és ajándéko­zott mindenkit, aki erre rászorult. mel. Vissza kellett vonulnia, mert hadseregében kitört a pestis. Betelje­sedett tehát Ezsaiás jövendölése: Sión megmenekült és a Dávid-friáz meg­tarthatta trónját. Igaz, hogy ez nem jelentett valóságos szabadságot és függetlenséget, mert Asszíria adófize­tőjévé lett. AZ ASSZÍR BIRODALOM Szen- herib utódai: Asszarhaddon (681— 668) és Asszurbanipal (668—626) alatt érte el hatalma csúcspontját. Egyip­tomot is elfoglalta és bekebelezné az asszír birodalomba. Ki tudott volna most már szembeszállni a hatalmas Asszíriával?! Csak természetes, hogy Juda is teljesen Asszíriától függött Manassé uralkodása alatt (698—643). Uralkodása alatt született 650 körül Jeremiás, Anatótban, papi családból. A 700—650 évek politikailag arány­lag nyugodtak voltak, de a VII. szá­zad közepén megváltozik a világ ké­pe. Amikor 640 körül Júdeábán Jó­slás király lépett trónra, Asszíria lassú gyengülése volt érezhető. S ez­zel egyidejűleg mind erősebb mérték­ben jutott szóhoz Júdeábán a függet­lenségi párt, amely Egyiptom segít­ségében akarta Judeát Asszíriától függetleníteni. VALLÄSERKÖLCSI SZEMPONT­BÓL megdöbbentő képet kapunk. Jeruzsálemet az asszír csillag! stensé- gek szobrai és oltárai díszítik. Sión hegyén az idegen istenek bálvány­képeinek hódolnak, elől maga a ki­rály és nyomában az előkelőségek. Meleknek, az Ég királyának elsőszü­lött gyermekeiket áldozzák fel. Az egész pogány bálványimádás csatta­nója pedig az a balga hit, hogy mind­ezzel az igaz Istent tisztelik. A széles néprétegek Baált, a ka- naáni termékenység-istenséget tisz­telték. Vallásuk tele volt érzéki er­kölcstelenséggel. Ezek a eltévelyedé­sek adtak az emberek minden egyéb magatartásának is a sajátos veretét: AZ EGYHÁZNAK SZERETET­BEN VALÓ EGYSÉGE azt jelenti, hogy a Krisztus felebaráti szeretetre intő parancsa és példamutatása nem a kiválasztottak ügye. Igaz, a szolgá­latokban különbség van (1. Kor 12, 5.) és kit ezzel, kit azzal bíz meg kü­lönösképpen is az Isten (Ef 4, 11— 12.). De vájjon egyeseknek az ige hir­detésére való elhívása mentesíti-e az egész egyházat a tiszta és hatékony igehirdetésért való felelős gondvise­lés alól? Bizonyára nem! A szeretet­szolgálat is a mi egész egyházunk ügye és nem néhány emberé, vagy közösségé. Az egyes szeretetintézimé- nyek is az egész egyházé, nemcsak azért, mert az Egyházegyetem Dia- kóniai Osztálya a gondozójuk, hanem mért az ige a szeretet egységében az egész egyház lclkiismeretére helyezi — a többi között — ezt a kötelessé­get is. Ezért mondja törvényünk 7. §-a: -A Magyarországi Evangélikus Egyház abban mutatja meg szeretet­ben való egységét, hogy minden egy­házközsége részt vállal a fennálló és működő evangélikus szeretetintéz- mények fenntartásában.« EZ AZ EGYSÉG nemcsak országos, hanem gyülekezeten belüli is. Hiszen az egyház a gyülekezetekben Isten által összegyűjtött hívőkből áll. Ez aq ige is az embereket, a hivő keresz­tyéneket, bennünket hív arra, hogy szívvel-lélekikel (azaz hitben és szere­tetben) egyek legyünk és Istentől ka­pott ajándékainkét felhasználjuk a másokon való segítésre, minden tu­lajdonunkat, hogy juttassunk belőle annak, akinek kevesebbje van. így is mondhatnánk: a szeretetszolgálat mindannyiunk ügye, a tiéd és az enyém is. A zsinati törvény is a lel­készeket, a felügyelőiket és az egy- háztanácsosokat együttesen teszi fe­lelőssé. hogy »tiszta igehirdetéssel és keresztyén magatartással neveljék a gyülekezetét egymás terheit hordozó szeretetközösséggé« (2. §). AZ IGE HALLGATASARA KÉ­SZÜLVE Isten színe előtt figyeljük meg, vájjon valóban szívvel-lélekikel egyek vagyunk-e gyülekezetünkkel, egyházunkkal és az egész keresztyén- seggel? Gondoljuk meg, hogy min­dent megtettünk-e — akár mint a gyülekezet vezetői, akár mint tagjai —, hogy Krisztus felebaráti szere­tetre intő parancsa és példája nyo­mán a mi gyülekezetünk és minden gyülekezetünk szeretetközösséggé le­gyen és ebben megerősödjék? Kérjük Isten Szentjeikét, hogy a vasárnapi igehirdetésben újra indítson fel ben­nünket a hit és szeretet egységére és az egyház szeretetszolgálatában váló öntudatos és felelős részt vállalásra. Zay László nyereséghajhászás, erkölcstelen ki­csapongás stb. uralkodtak. ILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖ­ZÖTT lép fel Jeremiás 627-ben. Ag­godalmak nyomják, mert sejti, tudja, hogy a kicsi Juda nem tud megállni a világhatalmiak ütközőpontjában. Azzal azonban tisztában kell len­nünk, hogy egy közelgő veszedelem előrelátása nem tudta volna a prófé­tai hivatás végtelen terhének vállalá­sára indítani, bármennyire szerette is népét. Mint minden próféta, Jeremiás számára is az Istennel való talál­kozás jelentette a prófétai tudat kialakulását, amikor a szent Is­ten igéjét szájába helyezte: »Igéi­met adom most a te szádba«! És felövezi prófétai hivatásra, mert »Még mielőtt megalkottalak az anya­méhben, ismertelek s még mielőtt ki­jöttél az anyaméhből, megszentelte­lek és a nemzetek egyik prófétájává tettelek«. Odaállítja népe elé, hogy bizonyságot tegyen róla, hirdesse akaratát, mely ítélet és kegyelem: »Most, a mai napon nemzetek és ki­rályságok ellen rendellek ki téged, hogy rontsál és bontsál, pusztíts és rombolj, építs és plántálj!« Ezek az igék jelölik meg Jeremiás igehirdetés sének tartalmát. Isten nem retten vissza saját népe elpusztításától sem. ha gonosz lett. De a2 ítélet mellett mindig ott van szerető jobbja is, mely kegyelmet osztogat: »Térjetek meg eltávozott gyermekek, meggyógyítom eltérésteket« (3, 22). Az ifjú. költői lendületű Jeremiás­ra nehéz órák szakadnak, de engedel­mesen megindul az Isten által kije­lölt úton. Szülővárosában, Anatótban, lép fel először, de a nép bűnös ellen­állása menekülésre kényszeríti. Jeru­zsálembe megy és Att mondja el első nagy beszédét. Szemére veti népének és a vezetőknek, hogy az igaz Isten tiszteletét bálványimádással, telhe­tetlen érzéki vágyaik arcpirító szol­gálatával váltották fel. S ezt betető­zik azzal, hogy Isten helyett saját erejükben és pogány hatalmak ere­jében bizakodnak. »Engem elhagy­tak, a folyóvíz forrását, hogy víztar­tókat vájjanak maguknak — repe­dezett víztartókat, amelyek nem tart­ják a vizet«. Lehet-e megtérés ilyen nagy elhajlás után? És ha nincs, mit cselekszik Isten választott népével? A FIATAL EMBER RAJONGÁ­SÁVAL hiszi és reméli, hogy a nép és vezetők meglátják bűneik nagysá­gát és megfordulnak a pusztulásra vezető úton. Ezért kiáltja: »Térj visz- sza elpártol Izráel, azt mondja az Űr és nem bocsátom reátök haragomat, mert kegyelmes vagyok én. nem ha­ragszom mindörökké« (3, 12). Ennek a megtérésnek azonban igazi bűntu­dattal és bűnbánattail kell párosul­nia, mert különben felgyűl Isten ha­ragja, mint a tűz és olthatatlanul ég. De a nép elpusztulása, a bűnös em­ber magára hagyása csak akkor kö­vetkezik be. ha a nép és minden tag­ja Isten képére teremtettségének leg­csekélyebb nyomát is elveszítette. Ezért keresi, kutatja az igazakat. Igazi lelkipásztorként és lélek- vizsgálóként járja Jeruzsálem ut­cáit. Beszédbe elegyedik a polgá­rokkal, szemébe néz egyiknek is, másiknak is. S minél mélyebbre ás, annál elszo­morítóbb az eredmény. Isten szám­adás elé állítja: »Vizsgálóvá tettelek népem között Te önálló, hogy megis­merd és megvizsgáld útjokat!« A számadás eredménye: »... mindnyá­jan elvetemültek... gonoszok... ki­selejtezett ezüstnek hívják őket« (6, 28 kk.). Közben megváltoaik a politikai helyzet. Babilónia elszakad Asszírjá­tól. Júda is elszakad és Jósiás király a függetlenségi párt vezetőivel meg­tisztítja az istentiszteleti életet az idegen elemektől. Jeremiás örömmel vette ezt, bár jól tudta, hogy a szíve­ket nem lehet ilyen külsőségekkel megjobbítani. Mégis abból, hogy 622 —609-ig majdnem teljesen visszalé­pett a nyilvános működéstől, azt kö­vetkeztethetjük, hogy jó kezekben tudta Judea sorsát. Amikor azonban 612-ben Ninive elesett és Asszíria el­pusztult, Nékó egyiptomi fáraó pedig megindult seregeivel, hogy elfoglalja Palesztinát és Szíriát, megint elérke­zettnek látta az időt Isten igéje hir­detésére. FEJÉR-KOMÁROMI EGYHÁZ­MEGYE Görög Tibor esperes egyházlátoga­tást végzett a száki és szendi egyház- községben és a vérteskethelyi leány- egyházfközségben. Megvizsgálta a gyülekezetek anyagi teherbíró képes­ségét, megbeszélte terveiket és kér­déseiket. Mindhárom helyen igehir- . de lessel is szolgált. AZ IGE HALLGATASARA Szentháromság u. 5. vasárnap — Csel 4, 32—37. ELSŐ A KÖTELESSÉG — mondja a régi mondás és a mi népünk ennek az ősi igazságnak az alap­ján cselekszik akkor, amikor termésének zsengéjét odaadja az államnak, s benne a népnek, hogy a neki adott isteni ajándék mindannyiunk minden­napi kenyere legyen. A kötelességet elsőnek teljesítők között ott van a mi evangélikus népünk is, mert hiszi, hogy ez a kötelességteljesítés keresz­tyén cselekedet. Isten ajándékai nem önző magunkhoz-szorításra, hanem szolgálat céljából adatnak nekünk, amint hogy a hitünk is csak akkor igazi, ha a jó cselekvésében a szolgálattal párosul. Az Ótestamentum népé­nek ezért kellett minden terméséből először az oltárra vinnie és ezért tanítja Isten a keresztyénséget éppen a mai vasárnap igéjével arra, hogy minden Tőle kapott ajándékunkból először a keresztyén szeretet oltárára kell vinnünk. A hit szavára hallgat evangélikus parasztságunk tehát és eleget tesz kötelességének. Hálás szívvel veszi a bő aratást és tudja, hogy ezért ‘kapta: az egész ország, minden magyar ember asztalára bőven jus- son ebből az áldásból, a mindennapi kenyérből. Ez a kötelességteljesítés voltaképpen viszonzás. Viszonzása az állami az ország, az ipari munkásság és az értelmiség felé annak a megbecsülésnek és_ szeretetnek, amellyel az elmúlt évben parasztságunk segítségébe siet-1 tek. A mezőgazdaság fejlesztését szolgáló Programm nemcsak egyik leg­főbb feladatunk volt a téli hónapokban, de benne az ígéret valóra váltását kapta parasztságunk. Éppen ezekben a napokban egy esztendeje, hogy országépítésünk új szakasza kezdetét vette s egy esztendő mérlegét most állítjuk fel. Az a munkakedv és lendület, amellyel parasztságunk azonnal válaszolt az őt segítő intézkedésekre, mostani aratásunkban termi gyümöl­csét. Hogyne tetézné ennek az évnek lelkesedésben és munkában megmu­tatott köszönetét minden földművelő mostani kötelességének jó és gyors teljesítésével. Az is segíti ebben, hogy tudja, mit kell cselekednie. Kormányunk tt mezőgazdasági termékek beadásának méltányos és több évre szóló rendjét alkotta meg s ez a rend a mi hazánkban törvény. Senki sem zaklathatja a parasztságot ezen túlmenő követeléssel. Régi igazság az is, hogy jobb szívvel cselekszik az émber, ha szíve szerint cselekedhet és ha ezt a cselekvését méltányolják is. Aki megteszi kötelességét, jutalmat is kapt Es a mi népünk jó szívvel viszi gabonáját a gyűjtőhelyre — nem a juta­lomért pusztán, hanem szívből. Az evangélikus parasztok hite és lelki- ismerete mutatkozik meg abban, hogy ők is jó szívvel és szeretettel tel­jesítik kötelességüket. Előre tekintve — Lk 9, 62. ¥ STEN ORSZÁGÁBAN mindennek a kiindulópontja az Ö bűnbocsátó . sze~etete, amit Jézus Krisztusban adott nekünk. Azt tette akkor, hogy háta mögé vetette minden bűnünket és gonoszságunkat, hogy azok ingyen se emlífctessenek. De ez a szeretet egyáltalában nem negatív dolog, mond» juk szemet húnyás a bűnös múlt felett: felejtsük el — és minden marad» jón a régiben. A BÜNBOCSANAT egyben kezdet is. Talán azt is mondhatnánk, hogy ■rm' igazában kezdet, mert amikor véget vet bűnösségünknek, akkor is voltaképpen megkezdi az igazat, a helyeset, az újat. Isten országa közöt­tünk, ma ez az új élet, amit Isten ajándékoz az Ö keresztyénéinek és egy­házának. A mi keresztyén dolgunk az, hogy ebben az új életben járjunk Istennek engedelmeskedve, akaratát cselekedve, Neki dicsőséget adva* ¥TJ ÉLETET ÉLNI csak előre lendülve lehet. Aki ide-oda tekintget, a ^ bűneire, a gyengeségére, aki tétovázik és bizonytalankodik, az lemarad a Krisztus követésében. Bűnösségünk mindig visszacsábít — Krisztus mindig előre hív. Ha nyomában akarunk maradni, akkor előre kell tekintenünk: Rá. i.«» ■„. VALLJUK MEG, hogy sokat bizonytalankodunk Krisztus köve­tésében és az űj életben, mert bűneink még mindig nagyon fogva tartanak. ADJUNK HALAT azért, hogy az új életben Krisztus Urunk mindig előttünk jár, hogy egyházunkat és mindnyájunkat végtelen szeretettel irányít az engedelmesség útján, a bűnbocsánatban és az új életben. KÖNYÖRÖGJÜNK lelkes keresztyén hitért, mely a mögöttünk lévőnek hátat fordítva, lendületesen lát hozzá a kapott feladatok jó elvégzéséhez — az aratás és begyűjtés munkájáért, a gyenesi lelkész­konferenciákért és békés holnapunkért. ____ il fillAOLVASÓ HETI IGE: »...Aki az eke szarvára veti kezét és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.« y Luk. 9, 62. Július 18. Vasárnap. — 1 Pét. 3, 8—15a. Istennek a szívünkben való megszentelése alapmagatartásunk meg­változását jelenti. Az öröklött áldás a jó cselekvésére és a békesség kere­sésére kötelez. Ezt figyeli és várja tőlünk az Isten, de az ilyen keresztyén kedves és megbecsült a világban is. Július 19. Hétfő. — Lk. 9, 57—62. Jézus háromféle keresztyén magatartást ítél meg. A szalmaláng mód­jára lelkesedét lehűti. A mérsékelt, magát »józan«-nak tartó vonaködót figyelmezteti, hogy a Neki való engedelmességet nem lehet halogatni, azon­nal indulni kell a hívó szóra. A »hátra tekintgető«, félszívű tétovázót pedig inti, hogy az Ö követése feltétlen és teljes odaadást kíván, Július 20. Kedd. — Fii. 3, 12—16. Pál józanul látja a keresztyén életet. Tudja, hogy amíg a bűn kísérti* nem lehet tökéletes. Ennek a tudata mégsem teszi kétségeskedővé és tét­lenné, hanem annál inkább törekszik — a múlt bűn-terhétől megszaba- dúltan — egész életével a Krisztus Jézusban való hitben megmaradni* hogy elnyerje az örökélet teljességét. Erre a szent igyekezetre szólít fel minket is. Július 21. Szerda. — Lk. 9, 51—57a. A hamis buzgóságtól és az emberek elleni »szent« gyűlölettől óv ben­nünket Jézus. Akiben a könyörületesség és mentő szeretet helyett még ilyen indulatok uralkodnak, az nem alkalmas az Isten országára, mert még nem igazi követője Jézusnak. Július 22. Csütörtök. — 2 Tim. 4, 1—5. Az ige hirdetése felelősségteljes dolog. Nem mesefűzés, nem lelki szórakoztatás, nem bizonytalan szóbeszéd, hanem Isten országának üze­nete, mely ebben az életben int. fedd, buzdít és erősít, hogy már itt alkal­mas légy az ő országának a szolgálatára. Július 23. Péntek. Lk. 9, 18—26. A sokat szenvedett, megvetett és megöletett, de feltámadott Ember Fiának — Jézusnak — csak az lehet a követője, aki önmagát megtagadva* öérette a keresztet vállalva, nem szégyenli sem öt, sem a Róla való bizonyságtételt. Július 24. Szombat. — Lk. 14, 25—35. Aki Jézus követője lesz, annak meg kell vizsgálnia magát — mint ahogyan a toronyépítő ember számot vet erejével —, hogy mindenre fel- készülten kész-e követni Öt. Családja, az anyagiak vagy akármi más nem választják el Jézustól, s kész-e a kereszt hordozására. Aki hátra tekin­getve, csak félszívvel Jézusé, olyan mint az ízét vesztett só, ami semmire sem alkalmas. ' . Sárkány Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom