Evangélikus Élet, 1953 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1953-02-01 / 5. szám
EVANGÉLIKUS ÉLET ff ' \ Minémű lélek van bennetek Dezaéry László püsp&k pfédikációja fan. 25-én, a Deák-téren. Lk. 9:51—56. Keresztyén Gyüjötezet! .Testvérek: ez Ur Jézus Krisztusiban!. Ahogy járom a gyülekezeteket, ügy találkozom mindig újra azzal az emberrel, aki megragadja az alkalmat, megfogja a kezemet -és ezt mondja: »Psüpök ur, m3 még evangélikusok vagyunk, úgy mit régen. Mi a régi setyvel ragaszkodunk vallásunMioz.« Van, aki ezt így mondja: »Mi megmaradtunk az egyházunkban és készek vagyunk a 5 ■egyházat támogatni, azért, hogy az egyház erősödjön és megmaradjon.« Legtöbbször hozzáteszik* hogy ök befizetik az adójukat és Járnak a templomba ~ ha más 'dolguk nincs, de ez nem túl lényeges, a lényeges az, hogy ».belül a szívükben őrzik a iceresztyénséget«. Legutóbb már megkérdeztem egy ilyen testvértől, hogy az egy* házban maradt-e meg vagy az ür Jézus Krisztusban? Ezt nem valami pietista különbségtétel okából kérdeztem meg, hanem azért, mert • mindig jobban látom, hogy ezeknek a testvériknek a szívében nem ugyanaz ez a kettő; megmaradni az egyházban és megmaradni Krisztusban. Azt akartam kérdezni, hogy az egyház támogatása az ö részük-roj azt jelenti-e, hogy készek Jézus Krisztusban megmaradni. Jézus Krisztust követni, vagy inkább valami egészen mást jelent-e ez? Arra a kérdésemre, hogy vájjon ez a testvér Jézus Krisztusban maradt-e meg, homályos választ kaptam, de a kézszorítás erősödött s az a hangulat is, amelyből az látszott, hogy ö nem annyira Krisztushoz van kötve, mint inkább azt tartja fontosnak, hogy az egyház valamilyen általa megjelölt cél érdekében megmaradjon. Az látszott, hogy ő nem tudja egészen pontosan, hogy kicsoda Jézus Krisztus, de azt pontosan tudni vélt, hogy micsoda az egyház, s úgy gondolja, hogy az a valami, amit ő egyháznak vél. fontos, hogy megmaradjon »mindenek ellenére«. Mondjuk ki egyszer. hogy ez: »régi szívvel megmaradni az egyházban«, egyáltalában nem jeJ-enti azt, hogy keresztyénnek lenni és megmaradni a hitben — Jézus Krisztusban. Azt hiszem, igen közel van hozzánk az a lehetőség, hogy ilyen kifejezéseket, hogy »hiszek úgy mint régen«, bizonyos evangélikusok túlságosan sokká értékeljenek és azt hiszem, közel van az a feladat Is, hogy az ilyen kifejezéseket, »úgy mint régen«, vagy a »régi szívvel« felülvizsgálat tárgyává tegyünk, Sok a szentiinentűlizmus, tehát az átgondolatlanság az Ilyen vallomásokban. Az atyáinktól «>rökölt szent hitre esik ezekben a mondatokban ez utalás s benne nem egy olyan önelégült és érzelgős gondolat is, Jhogy »ml, vagyis én, a családom és a gyülekezetem ezI- \ lárdati állunk oia is a vallásunkban, az egyházunkban«. Ma is éppen úgy mint régen. Aki így Részéi, az $em arra nem gondol, hogy mit jelent ina .»a régi szívvel« keresztyénnek lenni, sem arra, hogy mit jelent »úgy mint régen« keresztyénnek lenni, mert természetesen arra sem gondol, hogy milyen volt az a - keresztyénség akkor, amikor az a bizonyos »úgy, mint régen« volt. tizek a jóindulatú bejelentések «zt a kérdést vetik föl bennem, hogy milyen is volt az a keresztyénség, abban a bizonyos múltban, amire itt hangsúly esik. Nagyon jó volna megvizsgálni «zt a bizonyos »régi szivet«. Abban nz időben, amikor a Kereszténységgel még dicsekedni volt szokás, abban a bizonyos »régenben«, hogy festett az ilyen evangélikusok kc- resztyénsége? A családjuk keresztyén élete, a gyülekezetük keresztyén hite abban a környezetben és azok között a viszonyok között, amelyekre ő gondol. Ml yolt akkor ’a ^keresztyén bizonyságtétel ereje, mi volt a keresztyénség küldetése és mennyi vplt tíz engedelmessége Krisztusnak? Jó volna mindezt megvizsgálni. Lehet, hogy gondos vizsgáját után nem Is nagyon hasonlíthat- . fiánk a mai egyházhűségünket tárhoz a bizonyos »úgy mint régen«-!iez. Talán éppen szégyen len íink kellene azt a »régi szivet«, amire hivatkoznak azt a régi magatartást, amiben -való megmaradásról mpst a hűség jeleként nyilatkoznak. De íic tartsunk most kortörténeti vitát és főleg ne hasonlítsuk össze a korokat. Az a kérdés, hogy mit mondunk és mit cselekszünk ma. Még inkább az a kérdés, . hogy mit követel Jézus Krisztus ma. Röviden összefoglalva: meg vagyok róla ^ győződve, hogy Jézus Krisztus nem a íni régi szívünket, hanem a mi megújult szívünket kéri és általában az a meggyőződésem, hogy Jézus Krisztust csak megváltozott szívvel, megújult szívvel követhetjük ée semmi esetre sem »úgy, mint régen«. A mai igénkből fény esik erre a kérdésre. Az bizonyos; hogy a tanítványok egész szivüket odaadták Krisztusnak, amikor el kezdték őt követni. Egész szívvel álltak oda Krisztus mellé, amikor egy szavára elindul, lak követni őt. A döntés úgy történt bennük, hogy különbséget teltek Jézus Krisztus személye ős a maguk személye^ között. Krisztus személyét, életét és beszédét szépnek és igaznak találták. De különbséget lettek egyrészt Jézus Krisztus és másrészt a farizeusok, az írástudók, Merodes és a gazdagok között, s mindezekkel szemben adták a pálmát Krisztusnak. Az volt a világosságuk, hogy Krisztus «számukra az élei a jó példakép s minden egyebekkel szemben fogadták el Krisztus elsőbbségét. De úgylátszik a Bibliából, hogy egyáltalában nem volt elég odaadni Krisztusnak az »egész szívüket*. Az egész szív sein ér semmit, lia az a »régi szív«. Azt hiszem, hogy Jézus Krisztus követésében (eltöltött harmadik évükben már ez világossá lett. Amikor Jézus Krisztus már az 5 »Fel- rí tetőséről« prédikál közöttük, akkor már három év telik el a Krisztus követésben és úgylátszik, hogy a tanítványok is ilyen szemtimentális átgondolatlansággal beszéllek erről az igen rövid, három esztendős Krisztus-hívő múltjukról. Követünk téged, bármerre mégy, úgy mint régen, amikor első szavadra felfigyeltünk $ neked adtuk rgész szívünket. Most azonban három esztendő után egymásután jönnek a botrányok, a nagy megütközései-:, amelyek méretükben éppen most kulminálnak, ^ amikor Krisztus már a közelgő szenvedéséről és haláláról beszél, amiben egyik sem vállalja vele együtt a szenvedést. Megtorpannak és megrettennek Krisztus messiási tevékenységének végső 'nagy csattanója előtt, a halál és a lezárt sír ténye előtt. Sohse felejtsük el, hogy Krisztust egyetlen tanítványa sem kísérte el a kálváriára. Az utolsó éjszakán Péter már olyanok közölt óJáJkodik nklknek Krisztus semmit sem Jelent, s boldog, hogy kélszer.háromszpr ** is elhiszik neki. hogy semmi köze nincs Krisztushoz. A most felolvasott ige körül a Lukács evangéliuma Ü. részében döbbenetes világossá % vetődik a tanítványok igazi belső helyzetére, arra, hogy a Krisztus egész szívvel való követése bizony azt jelentette, hogy követik őt a régi szívvel, s a szentimentális Krisztus-rajongás bizony meg nem újult és meg nem tisztított szívet takar. Akárcsak a mi mostani egész, keresziyénségünk lelkivilágában» amelyben meg nem tisztított szívvel vagyunk »készek arra, hogy az egyházat tá- mogassttí;«. Lukács evangéliumának *9. fejezetében a felolvasott ige előtt beszámolót találunk a tanítványce< rangvitájáról. Kii •nagyobb közöttük? S Krisztus akkor, ezt az egész vitát átvágva, a gyakorlati, tevékeny hitet követeli tőlük, amivel ».befogadják az Ő kicsinyeit.« Még előbb esik szó'arról, hogy , a közelgő szenvedéseiről beszélt, s keserű beszámoló van az evangéliumban arról, hogy nem értették « mondást: »El vala^ rejtve előlük«, sőt még az is itt van, »fél-" tek őt megkérdezni e mondás felől.« Rögtön a felolvasott történet után az <$ követésére hívja a tanítványokat, ezek pedig sorban arról beszélnek, hogy ml mindent kell nekik itt még, most gyorsan elintézniük, mielőtt követnék Jézust. Régi szívüket cipelő emberek Krisztus körül. A felolvasott igében pedig a maga legmeztelénebb valóságában áll előttünk ez a kérdés. A Jézus Krisztus támogatására és védelmére kész tanítványok leplezödriek itt le olyanoknak, akik maguk , sem tudják, hogy még mindig »micsoda lélek van bennük«. Jézus Krisztus szavaiban velük szemben az Istenfiának egész csalódása tükröződik. Mintha mindezt egyszerre mondaná: Igen, ti velem vagytok há- rpm esztendeje, együtt tapossátok velem az evangélium útját, de szörnyű, hogy milyen lélek van bennetek. Szörnyű mégis, hogy nem Js tudjátok, Jiogy milyen lélek van bennetek. Itt mondja ki Krisztus azt, hogy mit sem ér ez a nagy lelkesedés, amelyben ők egész szívvel támogatják Krisztust, hogyha ez a nagy segftűkészség a régi szívvel történik. De mi is történt a tanítványokkal Samáriában? Jézus Krisztus tanítványaival együtt menetel a samárvai országú ton. Együtt van velük egy idegen világban. Samáriában tő! üli idegen, eőt ellensége« nép lakik. A samaritánus kiköpött, ha zsidót látott és fordítva. Samáriában nem tértek be a zsidók a sam ária iák házába, és a határon leverték a port a lábukról. A két nép vetélkedett és vitatkozott egymással. Hitbeli vitájuk volt. Az a bizonyos samáriai asszony is ezt a kérdést vetette fel: »Hol leéli Istent imádna?« Ezen a hc- gyen-e, vagy pedig a Sio.n hegyén?« Krisztus azonban éppen ezzel az asszonnyal kap. csolatban mutatta meg, hogy kell a »samá- riai kérdéshez« nyúlni. Ö nem tekintette .azt az asszonyt idegennek és nem folytatta a légi vitát, ö az élet kérdéseit vetette íel a samáriai asszony felé. Feltárta előtte a bűnét s a gyónásban és {eloldozásban teremtette meg a közösséget közte és maga között. A tanítványokban még a régi léleik dolgozik. Pedig /ézus Krisztus azért volt közöttük, hogy bennük fény áradjon minden előítéletre, minden gyvílöiségre és azért, hogy feltáruljon bennük elszigetelt, nyavalyás életük alapvető bűne, hogy összeütközésben vann ak ein berekkel. Azért, hogy számukra vannak »idegenek«. Az történt, hogy a tanítványok régi szívükkel készek voltak arra, hogy Krisztust támogassák egy idegen világban s készek voltak arra. hogy meghivassák Krisztust a samáriai Tahiba vendégnek. Az volt a felfogásuk, .hogy Krisztus ide is való. a &a- márjalaknak is kötelességük Krisztusban felismerni a Mestert? s kifejezést adni annak, hogy elfogadták őt.. Ok azonban nem sflzal az új szívvel kínálják Krisztust &z embereknek, amellyel «élniük kellene, nem a szeretet cs ,a bŰnfelettl isteni győzelemnek az eníbenek felé fordult Irgalmas és -Jóakarat ú szívével, hanem a régi szívvel. Ezzel a régi szívvel Játják ők Samarát -s.rohannak végig a if»Hin mindig idegesebben zörgetve végig az ajtókon, Jiogy hebocsát- laíást találjanak ftamáriiba, Az ajtók azonban becsapódnak előttük: »Nincsenek itthon,« Az-«gyík ablakon valaki lenéz és közli, hogy képtelen a vendéglátásra. A másik udvariasan. ki-tér az idegenek kérése elől. A harmadik egyszerűen kimondja: »idegen nép vagytok, nincs helyetek a házamban.« Ez történt végig az egész faluban. Egyik házból kidobták őket, a másikban udvariasan kitértek előlük, vagy kedves szóvá! elhárították a vendéglátást. A tanítványok azonban régi szívükkel azt gondolták, hogy a samáriaíalc tartják őket Idegeneknek. Pedig ők (ártották régi szívükkel idegeneknek a samárlaiakat s magukból vetítették az ellenségeskedést. A faluban való szálláskeresés az Idegeikre ment. Képzeljük el. Ezek olyan emberek voltak, akik felbuzdult lélekkel rohantak a faluba és feltétlenül segíteni akartak Krisztusnak. Támogatni az ü ügyét, ti* ezek az emberek mindenütt visszautast* tásra találnak. Ez a gondolatuk van; Iiogy lehet Krisztust fgy kezelni, ahogyan ezek? Végül idegesen cs csalódva visszafutnak Jézushoz. Megbeszélik vele a dolgot. Nagy a felháborodásuk és nagy sértődöttség van a szívükben. A dologba belelovalják magukat és végül kimondják azt a szót, amit a régi szívvel egy »igazi« »Krisztus-támogatónak« ki is kell mondania. Tudják, hogy Jézus Krisztus hatalmas úr és a mennyből kérhet tüzet a földekre. Ezzel a kérdéssel akarják Krisztust belevonni a maguk felháborodásába; »Uram, akarod-é hogy mondjuk, hogy fűz szálljon alá az égből és eméssze meg ezeket, mint Illés Is cselekedett?« Ez volna a legegyszerűbb megoldás, ami tisztázhatná a helyzetet köztük és a «amáriaiak között. ** Pusztuljon az egész falu, ha Istentejen. Krisztus azonban nem veszi át az idegességüket és nem Igyekszik semmit sem cselekedni annak érdekében, hogy ebben a faluban a sokaság felé forduljon.- Az Illésre való utalás Illés próféta életéből két ugyancsak igen Jellemző eset arra a témára, amit most feszegetünk. így kért Illés tűzet kétszer is ötven-őtven emberre, akiket a király küldött Illéshez és a begyre, az a király, aki nem akarta elfogadni Illés tekintélyét. (II. Klr. 1:10—12.) Krisztus azonban a samáriai falu határában egyáltalában nem találja helyénvalónak ezeket az «»testamentum! idézeteket és Illés emlegetését. Egyáltalában nincs felháborodva a samáriai közönyön és idegenkedésen s meg sem mozdul, hogy bosszút álljon a falun. Nincs idegesítőbb dolog, mint mikor Jézus tanítványai olyan valamit kémek Jézustól, amit ő nem akar megcselekedni. itt ez történt. Krisztus szelíden rájuk néz és ezt mondja: »Nem tudjátok, minémű lélek van tlbenneteb. Mert az Embernek íla nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa.« Ezek után a tanítványok nem tehetnek egyebet, minthogy elhallgatnak s tudomásul veszik, hogy nem sok érdemet szereztek Krisztus előtt, a régi szívükkel « a Krisztus támogatására való nagy lelkesedésükkel. Gondoljuk át tehát most azt. mit jelenthet manapság IJyanféle tanítványnak lenni, ilyen lelkes Krisztus-támogatónak lenni s így »teljes szívvel«, de sajnos, a »régi szívvel« követni Krisztust. Jgy festhet az egész keresztyénség. am-ilcor a régi szívvel toézi a világot. így festhet pl. a nyugati keresztyénség, amikor úgy gondolja, hogy az égből veit tűzzel kellene tisztáznia a nagy világnézeti kérdést, pontosan azt,! hogy kinek van igaza, a keresztyéneknek, vagy a nemkeresztyéneknek. Jézus Krisztusj .előtt most is ott idegeskedik egy nagy .tö-i meg a világban, azokból, akik készek 1el-; kesedéssét támogatni az egyházat. Ezí& újabb és^ újabb és mindig feltűnőbb izgalommal számolnak be Urunknak arról, arai velük Samáriában történik. Készek volnának arra, amire valaha a keresztes vitézek voltak készen, Bouillon 'Gottfried idegén. Csukj éppen arra nem gondolnak, hogy »minémű lélek« lakozik bennük, hogy »minóraü Jelek, kel« nézik az embert, akinek I-sten nem a lelkét akarja elvenni, hanem megtartani -azt — qz embert, akihez Isten fia eljött. Krisztus egészen más indulattal van az emberek felé, mint ahogyan mi vagyunk, Krisztust nem izgatják az egyházért ag- fíódók Iiadijelentései afelől, hogy hogyan is áll az egyház az elvilágiaso- dott világban. Krisztus megőrizte ezekben a kérdésekben a fölényét. A fölényét az egyház felett, ami az ő kegyelméből él, ment nem ő él az egyház kegyelméből és támogatásából. Krisztus ma is azt mondja: Ez a ml fő dolgunk, hogy szeressük az embert. Szeress ük az embert, ahogyan Krisztus mondta & ahogy ezt János -evangélista kifejezte: »Nem úgy mint Kain, aki a gonosztól vala és meggyilkoló az 6 testvérét.'« A legfőbb parancsolat ina is az: »Szeresd n te Uradat. Istenedet, teljes szivedből, lel- jes lclkedböl és teljes elmédből s szeresd felebarátodat, mint önmagádat.« így állunk tehát azzal, amikor azt ondjuk, hogy a régi szívvel vagyunk az egyházban. Az nem elég és az végikép nem jó, ha úgy szeretitek az egyházat és Jézus Krisztust »mint régen«. Medináit szívvel kell benne maradnunk az egyházban, a megújult szív pedig azt jelenti, hogy Krisztusnak az emberek félé való indulatával kel! szeretnünk az emberi Samáriában. E napokban, testvéreim, jelentős dolog történt a világ kercsz- tyénségének éleiében. Tatám éppen ebben a tekintetben történt fordulat a vHágkeresztyénség életében. A messzi Indiában. Lucknowban gyűlésedéit az Egyházak Világtanács-a Központi Bizottsága. Az a hatalmas keresztyén szervezet, melynek központja Géniben van s mely macában foglalja a nem római katolikus fe'e kezetek minden valamirevaló egyházát. Anglikánokat, lutheránusodat, orthodox oik at, reformátusokat, methodístákat .és baptistákat és még sok feJekezefet szerte a világon. Az Egyházak Világtanácsának ezt a központ, iát a magyar protestáns egyházak, de infö egyházak is három-négy esztendeje ostromon áik abból a célból, hogy az Egyházak Világtanácsának Genf ben székelő vezetősége ejtsen 6zót a világ emberiségének mai központi kérdéseiről és szóljon az emberiséghez Krisztus indulatával .és Krisztus nyelvén. Három esztendeje folytattuk ezt .az ostromot, hogy zz Egyházak Vilá-glanácsa vezetősége vegye rá a többi egyházakat is erre a felelősségteljes megszólalásra. E há. rom esztendőn keresztül csak elhárította ez a központ a magunkfajta egyázak felszólalásait és próbáit Jiülönps .»tárgyilagossággal« fogalmazott FVilafkbzatckat termi 3 világ emberiségének ügyire nézve, ezeávbeq azonban nem volt benne a Krisztus lelke. Az Egyházak Világtanácsa központi vezetősége most leuiazott Indiába és ott gytíiésezett. Ott akarta megmutatni magát az egész világnak és kétségtelenül úgy gondolta, hogy ő ott »teljes szívvel fogja támogat»!« Krisztii« ügyét a földön. A teljes szív és a Krisztus-támogató készség azonban megbfráltalott abban a konkrét helyzetben, amibe a konferencia került. A konkrét helyzet India lakosságának, százezreinek és százmillióinak képtelen nyomorát mutatta meg a magabiztos nyugatiaknak és felvetette a forrongó Ázsia minden konkrét kérdését. Felvetődött a keresztyénség világ- missziójának egész problematikája. Krisztus befogadásának problematikája. De egészen más volt erről itt beszélni, mint ahogy azf Genfben gondolták. Kibontakozott előttük a gyarmati világ s a keresztyénség vUágmisszlójának viszonya a gyarmati kérdéshez. Mindez állásfoglalásra Jtényszerítette a központi vezetőséget. Három olyan nyilatkozat született meg, ami forradalmi természetű, mert szinte előz- ményeknélktili. Nyilatkozat az ázsiai népek kérdésében, egész népeknek, mint fajoknak elnyomása ellen és a béke ügyének kérdi sében. Ezeket a nyilatkozatokat nem a magunkfajta egyházak többsége erőszakolta ki, mert hihetetlen kisebbségben voltak ott a magunkfajta egyházak. Mit gondoltok mi történt ott? Nekem az a meggyőződésem, hogy nem egy irányzat aratott ott politikai sikert, hanem Jézus Krisztusnak egyszer sikerült végre, hogy szemébe nézzen ennek a Samáriában futkározó tanítvány! seregnek és megkérdezze tőlük, igen konkrét helyzetben azt, hogy »minémű lélek van bennetek?« mert az embernek Flát nem azért küldte Isten a világba, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa azt.« Mindez nem könnyű helyzetben történt. Nem rózsás viszonyok között. A te szívedben mindez sokkal könnyebben mehet. Jézus Krisztus indulatainak kell meggyökereznie a szívedben. A Samáriában szállástkereső tani ványoknafe mondóit krisztusi szó nyisson benned világosságot arranézve, hogyan néz- eél a nem keresztyénekre, hogyan nézzél a többi emberre. Az egész keresztyénség lényege ez: szeresd a te felebarátodat, mint önmagadat. Jézus Krisztus ezekben a napokban arra int jnJnket. hogy hangulatainkat, egyház- támogató lelkesedésünket mélyítsük el yz ő igazságán. Arra Int. hogy meggyőződéseinket az ö kinyilalkoztatásához mérjük. Arra, hogy egész egyházi tevékenységünket az ő leikéből folytassuk. Ráíüggesszük a ml szemeinket és engedjük, hogy dolgozzék bennünk az ő Szentlelke, a békét teremtő Szentlélek. Akik azt mondják ina, hogy »megmaradtunk az evangélikus egyházban a régi szívvel«, azok gyorsan hallgassa nak cl. Beszéljenek azok, akik úgy beszélnek, hogy élünk az evangélikus egyházban megújult szívvel « a Krisztus indulatából származó lelkesedéssel. Az a dolgunk, hogy könyörögjünk az egész keresztyén cégért, adjon Isten nekünk új szivet, hogy ne mondjuk azt többé: »Követlek Uram, úgy mint régen.« Hanem mondjuk ezt így: követlek Uram, úgy amint most akarod. No mondjuk azt többé, megmaradtam az egyházban és támogatom az egyházat a régi szívvel, hanem mondjuk azt; új szivet adj nekünk Urunk, amit a Te Szentlelkeddel szentelsz meg a ml új keresztyén é!e- % lünkre és új feladatainkra, * Amen, A Déli Egyházkerület presbHérnina . január 29-én gyűlést tartott, melyen a többi között a pesti egyházközségeik SBÖtaá; aszlásáaak ügye, az egyház- községi háztartási vizsgálatok eredménye és más íolyóügyek szerepeltek. RADIOS ISTENTISZTELET Február 1-én, vasárnap reggel háromnegyed 10 órától evangélikus vallásos félórát közvetít a fMöíi-rádió. Igét hirdet Koren Emil kőbányai lelkész. Énekel a Lutheran;,-, Énekkar, Weltler fenő karnagy vezetéseve!. Énekek a Dunántúli Enekeskönyvből; 24. 1—3. vers. ANGYALFÖLD X gyülekezet február 8-árí tartja szokásos havi ezeretetvendégségét. RÁKOSPALOTA A gyülekezetben ifjúsági szeretetvén elégségen vendégül látták a kőbányai és újpesti ifjúsági Wbiiaórák részvevőit, frásmagyarázatot ’Kökény Elek, előadást Korén Emil lelkész tartott. PAPNÉ-GYÜLÉS A tiagybudapesii papnek február 3-án, délután 5 órakor tartják szokásos összejövetelüket a Puskin-utcai püspöki székházban. Igét liirdet Csep- regi Béta lei-kész. Kérjük a minél nagyobb számban vaió részvételt. C1NKOTA A cinkofa i templomban . február 5-—8-ig esténként sorozatos igehirdetés fesz, Józsa Márton lelkész szolgálatával. GYÜLEKEZETI HÍREK Következő' vasárnap: Február 1. Hetvened vasárnapja, tgékí d. e. Kd. 1:15—19., Máté 14:22—23., d. u. Ezs. 45:18—25. Liturgikus szín: zöld. KAPOSVÁR ; ■*! A gyülekezet'január 18-áu müsöíce? gyülekezeti est keretében megtartott ünnepi közgyűlésen beszélte meg az 1952. évről szóló ielikészi jelentést, valamint a.zárszámadást,és. a költeég- vetést. -, ÖBUDÁ-Mezősi György mezőtúri ségédfeb készt, akit Dezséry László püspök a déli evangélikus egyházkerület kötelékéből az északi evangélikus egyházkerület kötelékébe átengedett, dr. Vető Lajos püspök február 1-i hatállyal Óbudára helyezte segédlel vésznek. KELET-BÉKÉSI EGYHÁZMEGYE A kelet-békési evangélikus egyházmegye lelkészi munkaközössége január, 9-én ülést tartott. Az ülésen megvitatásra ikerüit az ülést megelőzően bemutatott béke-film, valamint-az*egy-- ház sajtószolgálata is, LELKÉSZCSERE Alföldi nagy gyülekezet lelkészé cserélne elsősorban Pest környékére vagy Nógrád vidékére. Tót tudás szükséges. Cím a Déli Egyházkerület püspöki hivatalában. HALÁLOZÁS Jéger József ny. békéscsabai-, gimná»' ziumi tanár életének 83. évében meg« tért Istenhez. — Üzv. Borbély Béláné, néhai Takács Gyula rábca-kapi-i evangé« likus lelkész leánya, január 16-án, éle« tének 75. évében csendesen elhunyt Az elhunytban Borbély Sándor, a bezi egyház felügyelője édesanyját gyászolja. Gazdag eredmények Elkészült a Központi Statisztikai Hivatalnak az egész 1952. év eredményeit összegező mérlege. Hogy mit végeztünk, mennyit fejlődött népgazdaságunk, hogyan emelkedett ^ a dolgozók anyagi és kulturális _ színvonala; azt csak a azámadatokból láthatjuk meg tisztán! A ’ gyáripar 1952. évi teljes termelési tervét 100.7 százalékra 'teljesítette s ezzel 23.6 százalékkal termelt többet, mint az 1951. évben. Az alapanyagiparok termelési eredménye az 1951. évihez képest a következő: szén 122.8, viliamosenergia 1Í9.3, -acél 113.1, vasőntvény 126.7 százalék. De ezekbő I az a datokbó! még nem vonj ük le a végső következtetést. A nehézipar fejlesztésétől nem választható et a könnyűipar s a mezőgazdaság fejlődése — megnézzük ezeket is. 1952-ben üzembe helyezték a Diósf yőri Nagyolvasztót, a Sztálinvárosl űzálióiéglagyárat, a Tíszamesiti Vegyiműveket, a Mályi Téglagyárat, a Hajdúsági Gyógyszergyárat, a Szolnoki Tejüzemet, é» még számtalan új üzemet. Ugyancsak hatalmisan fejlődött a mezőgazdaság is; 1952-ben a I géppel aratott terület az -1951. évinek kétszeresére emelkedett. A fejlődésnek ugyanez n törvénye vonatkozik a kultúra területére, is: 1.1 millióra növekedett az operalátogatók száma, 8500 tömegkönyvtár 4.3 millió kötet könyvvel áll az olvasók r.éítdétkezésére, pt 'uj rádióadó létesült és -a rádióelöfizetők ■ száma 26 százalékkal növekedett. Mindezekből az : adatokból«k&vetke« zik az, amit a íervjelertté* < zárómon- data fogtál össze, legjobban 1932-ben a nemzeti jövedelem, mely 47 százalékkal meghaladta az 1951. évit, mintegy három- negyedrésze a lakosság személyes szükségleteinek kielégítésére, szociális és kulturális juttatások fedezésére, egynegyedrésze a termelés bővítésére szolgált. Bennünket, evangélikus híveket bol« dog örömmel tőit él -az a tapasztalat, hogy mi is ennek a hatalma« mértékben fejlődő népgazdaságnak építői le* hetünk és élhetjük annak boldog életét. Kérjük Isten áldását a tovább! fejlődésre, hogy alkotó munkánkkal, mi is valamennyien a békét erősítsük. BECSÜLD MEG A HELYEDET ! örök kísértésünk, hogy nem becsűI- j'ük meg a helyünket. Talán a másik jobb, kényelmesebb, szebb, Izgalmasabb, hozzánk illőbb, csak ez nem, ahol vagyok, ahol élek.. .1 Különösen akkor nagy a kísértés, ha bajok érnek minket. Szemrehányások, vádak és gondok súgják a fülünkbe; máshol bizonyára jobb lenne. De nem is kell hozzá baj, elég az is, ha önmagunkról téves véleményt alkotunk és beképzeljük, hogy míreánk más helyütt nagyobb szükség van. Mi mindent tudtunk volna alkotni más környezetben, más munkahelyen. Mennyire vittük volna más családban és milyen hitünk lenne más gyülekezetben — mondják sokan. Valijuk meg őszintén, mennyi nyugtalanság jár ezzel a kísértéssel, mennyi elkeseredés, elégedetlenség, örömveszlctt napok, lelassult munka, elrontott évek és alkotások jelzik ezt a vergődést. Sok a felesleges álmodozás, sok a csalfa reménység. Meg kell tanulni megbecsülni a helyünket. Hányszor jöttünk már rá, hogy mily jó, hogy olt voltunk, mert ott isten különös kegyelmi ajándékkal ajándékozott meg. Másutt nem tanulhattuk volna meg, ezt ai leckét, csak itt, ezen a helyen. Az élet egyik titka ez Is; megtudni, mit bízott rám az Isten ezen a helyen, ahol most élele És ne akarjak erről a Helyről előbb elmenni, mielőtt erre Isten nem indít. Kinek van jobb helye? Erről beszélgetett egyszer négy gyertyaszil. Az én helyem az oltár és ai keresztre világítok — szólt a vastag oltár! gyertya-—,- -nálam, fontosabb helye nincsen senkinek. Dehogynem — feleselt visz* sza a kis karácsonyiagyerlya. — Nem láttatok még sohasem karácsony este ragyogó gyermekszemeket? Én varázsolom ezt az örömet az ő sze-: műkbe — szólt büszkén a fehér fás gyertya. — No az én hivatásom sem az utolsó — szólt az a vastagabb gyertyaszál, mely az orgonán a kántornak világított akkortájt. — Ha én nem egek, nem énekelhettek. Nincsen gyülekezeti ének és hozsanna. Mit év az élet énekszó nélkül? Emellett valóban eltörpült a kis mécses, mely be* tegszobákba-n vkrasztott, míg feljött- a reggel. Én csak virrasztók — mon* dotta ~, hogy ne legyen oly sötét a betegszoba, többet én nem tudok cs nem tehetek.;. És egy nagy kéz összecserélte ege* szer a gyertyák helyéi A nehéz oltárt gyertyát a karácsonyfára helyezte. És lehúzta az ágét. A kis mécsest az oltárra tette, de nem látszott belőle 6emirii. A karácsonyfagyertyát az orgonára helyezte, de nem ment az ének és az orgona fényes gyertyáját a be* tegszobába vitte. »Vigyétek Innen ezt az erős fényi! Art. Nem tudok szuny* nyaidni — sóhajtott fel a beteg. —-» Hozzátok vissza a kis mécsest nekem ...« És megtanulta mindegyik gyertya, iiogy az a hely az övé, ahová állíttatott, mert csak ott tölti be jóba maga hivatását. Becsüljük meg helyünket! Fogadjuk el Isten kezéből és csal; arra vigyáz* zunk, hogy ahbl élünk, abban a »gyér* tyatartóbanc fényt, világosságot terjesszünk mások üdvösségére, Isten- dicsőségére. Danhauser - László