Evangélikus Élet, 1953 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1953-09-13 / 37. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET A káté gyermekének és tanítványának kell maradnom, és az is maradok szívesen " v. v Luther Kiskátéjának jelentősége az egyházi tanításban Egyházunk jelenlegi helyzetében szükség van tanításra. Ez' az első té­telem.­Számon kell tartanunk azt, hogy az élő hit nem él meg keresztény ta­nítás, vagy az írás szavával: »egész­séges tudomány« nélkül. Tapasztalat bizonyítja, hogy ahol az ébredés nem járt együtt egészséges egyházi tanítással, ott az csakhamar érzelmességbe, el­tévelyedésbe, szektáskodásba, a mindennapi élet számára termé­ketlen kegyeskedésbe sodródott. Viszont ahol egészséges az ébredés, ott az ébredés népe igényli, sőt éhezi az egészséges egyházi tanítást. Szükség van tehát egyházi taní­tásra, mert van ébredés egyhá­zunkban. De nemcsak ezért. Keresztyénsé- günlcet ma alapjaiban változó, forra­dalmi világban éljük. Benne nem igazodunk el, ha nem kapunk egy­szerű és világos tanítást arról, hogy hogyan nézi Isten ezt a világot és mit vár tőlünk ebben a világban. Meg kell kapnunk azt az »egészsé­ges tudományt«, amely Krisztus felől, de évszázadoknál és kontinen­seknél is nagyobb távlatban: a vi­lágmindenség és a kezdet és vég táv­latában tudja látni a mindennapi élet kis és nagy dolgait. Ezért is szükségünk van ma egyházi taní­tásra. Olyan egyházi tanításra van ma szükség, amely egyszerre fordul egyházunk egész népe felé. Ez a má­sodik tételem. Ennek megértéséhez röptében vé­gig pillantunk az egyház tanítói munkájának történetén. Csak a nagy vonalakat emeljük ki az elnagyolás veszélye árán is. Jézus missziói parancsa az alap és a kiinduló pont. »Tegyetek tanítvánnyá minden népet!«: ez azt jelenti, hogy az egyház tanítói fel­adata nemcsak gyermekekré vagy áttérőkre vonatkozik, hanem egész népekre minden megszorítás nélkül. »Tanítsátok őket, hogy megtart­sák ...«: ez azt jelenti, hogy az egy­ház tanítói feladata nemcsak az em­ber értelmére, hanem cselekvésére is irányul. Krisztus parancsa tehát kettős értelemben átfogó feladatot ad az egyháznak: midden emberre és az egész emberre tekint. Az Uj- testámentom bizonysága annak, hogy az első keresztyének komolyan vették Krisztus parancsát és tanítot­tak. »Tanították Jézust« minden népnek: zsidónak-görögnek, férfi- nek-nőnek, felnőttnek-gyermeknek, szolgának-szabadnak. Elég »könnyen« kereszteltek: nem gok tanítás történt előtte, mert ma­gától értetődő volt, hogy a kereszt- ség nem zárja le, hanem inkább megalapozza a keresztyén ember élete végéig tartó tanítást. Megváltozott azonban a helyzet az első keresztyé­nek üldözése alatt és még inkább utána. Az üldözések alatt az elesés ve­szélye miatt, az államvallássá létei idején pedig az érdekkeresztyénség veszélye miatt megnehezítették a keresztyénségbe való belépést és megnyújtották a keresztségelőtti ta­nítás idejét. Fénykorát élte a betérők tanítása, de az egyház tanítói mun­kája majdnem egészen erre szűkült le. E miatt az egyházat készületlenül érte az az új helyzet, melyet a kö­vetkező korszakban a népvándorlás teremtatt. Mint tudjuk, a népvándorlás ko­rában egész népek keresztelkedtek meg számottető előkészület és taní­tás nélkül. A keresztséget megelőző keresztyén tanítás lehetősége is összezsugorodott, a keresztség utáni tanításra pedig a keresztyénség nem volt berendezkedve. Nem papi em­ber, hanem Nagy Károly látta meg és ragadta meg az új helyzetből adódó nagy feladatokat. Törvények­kel és rendelkezésekkel kényszerí­tette a papokat és a népet arra, hogy tanítsák és tanulják legalább a Tíz- parancsolatot, a Hitvallást és a Mi- atyánkot. Lehetőség szerint gondos­kodott a segédeszközökről is. Az egyházi tanítás érdekében ké­sőbb sokat tettek szerzetesek és re- formátori mozgalmak is, de az egész középkorban nem volt egyetlen egy ember sem, aki Nagy Károlyhoz ha­sonló éleslátással és határozottság­gal .fogta volna meg az egyház egé­szére néző tanítói feladatot. Igaza van Luthernek, mikor megállapítja, hogy az egyház ezt a feladatát elhanyagolta. Luther viszont páratlan energiá­val ragadja meg ezt a feladatot. Szinte reménytelen a helyzet: tudatlan papok, a keresztyénségben járatlan felnőttek és még olyanabb gyerme­kek! De Luther mégsem szorítkozik csak egy részletkérdés megoldására, hanem egyszerre az egészre megy. Ezért szorgalmazza a kátéprédi­kációkat, majd megjelentett a Kis és Nagy Ká­téját, s ezeket adja a lelkészek és a családfők kezébe, hogy ta­nítsák a háznépet, s fgy egy­szerié tanul lelkész, családfő és háznép. Továbbtanulásba késztetik a lelkészt az egyházlátogatási kérdőpontokkal is, melyek nem népmozgalmi statisz­tikára, hanem az egyház tanítására vonatkoztak. Ebből kellett egyház- létogatasakor vizsgáznia a lelkész­nek. Az egyház népét pedig ott fog­ták meg, ahol lehetett. Az úrvacsora Vételét előzetes jelentkezéshez kö­tötték, s ekkor számot kellett adni a káté ismeretéről. A házasulandókat is kikérdezték kátéból, mert nem vál­lalkozhat keresztyén család alapítá­sára az, aki nem ismeri az egyházi tanítás alapjait. A gyermekek szá­mára minden vasárnap katekizáció volt a gyülekezet jelenlétében: egy­szerre tanul itt is pap, gyülekezet és gyermekek. A reformáció elképzel­hetetlen e nélkül az egész népre ki­terjedő egyházi tanító munka nél­kül. Nem részletezem a további fej­lődést. Tény az, hogy az egyház ta­nítói munkája majdnem egészen le­szűkült azóta a gyermekekre. Egyházunk tanító munkáját azonban ma már nem foghatjuk Ilyen szűkre: ma újra meg kell fognunk az egyház egész népét ' tanító munka nagy feladatát. Egyházunk ilyen tanító munkájá­ban ma Is jelentős helyet kell kap­nia a káténak. Ez a harmadik téte­lem. Sokaknak talán furcsán hangzik ez az állítás, hiszen nemcsak a’szak- irodalomban vitáznak Luther Kis­kátéjának használhatóságáról, ha­nem a gyakorlatban is egészen el­lentétes tapasztalatokra hivatkoz­nak. Tudjuk, hogy az amúgy sem mindig érdekes hittanórák között legunalmasabbak szoktak lenni a kátétanítások és tudjuk, hogy lelki- ismeretes szülők és hitoktatók meny­nyit vesződtek a kátészövegek emlé- keltetésével. Viszont csak nemrégen hallottam egy nem evangélikus hit­oktató véleményét, aki mostanában olvasta a Kiskátét és kijelentette, hogy a legjobb hittankönyv, amit eddig látott, s jobban nem is lehetne írni. Ennyire eltérő tapasztalatok és vélemények esetén valószínűleg nem is a Kiskátéban, hanem hasz­nálatának módjában van hiba. A káté helyes használatát pedig csak úgy találjuk meg, hogy egészen az alapokig megyünk vissza és tisztáz­zuk azt a kérdést, hogy mi a káté, s csak azután foglalkozunk azzal a kérdéssel, hogy hogyan használjuk a kátét. Egyszerűség kedvéért Luthernek a címben idézett nyilatkozatából indu­lunk ki. Luther korholja . azokat, akik azt hiszik, hogy kinőttek a ká­téból és már mindent tudnak, mi­kor ő maga: a teológia doktora nem röstelli napról napra szavanként ta­nulni a kátét: a Tízparancsolatot, a Hiszekegyet, a . Miatyánkot, stb. és szívesen a káté tanítványa marad élete végéig. Luther itt nyilván nem a saját kátémagyarázataira gondol. Furcsa is volna, ha arról nyilatkoz­nék így! A káté: a Tízparancsolat, a Hiszekegy, a Miatyánk, a keresztség és az úrvacsora szereztetési igéi. Luther szövege csak ezeknek ma­gyarázata. Mégcsak nem is Luther válogatta össze a káté alapszövegeit, hanem az első három rész mór rég' tői, majdnem a keresztyénség kez­detétől a keresztyén tanítás fő anyaga volt, Luther — nagyon helye­sen és kitűnő érzékkel — csak ki­egészítette ezt a keresztség és az úrvacsora szereztetési igéivel. Ilyen értelemben a káté valóban a keresztyénség nélkülözhetetlen alapja. Isme­rete és naponkénti gyakorlása nélkül nem képzelhető el ke­resztyén ember. Mert a káté alapszövegei a keresztyén isten- tisztelet magva. Az istentiszteleti liturgiát fel lehet építeni akármilyen formagazdpság- gal és pompával, főrészei akkor is a Miatyánk, a Hiszekegy, az úrvacsora lesznek. Elképzelhető az istentiszte­let puritán egyszerűséggel is, de a Miatyánk, a Hiszekegy, az úrva­csora akkor sem hagyható el belőle, A káté alapszövegei a keresztyén tanításnak is alapja. Nemcsak az egészen egyszerű, alapfokú tanítás, hanem szinte az egész tudós teoló­giai munka is lényegében ezek kö­rül forog. A káté alapszövegei a keresztyén életnek is alapja. A keresztséghől és az úrvacso­rából kell újra meg újra a bűn- bocsánat evangéliumát kapnunk. Hiszekegyen kell tanulnunk hinni és hitünkről vallást tenni. A Tízparancsolathoz kell mér­nünk életünket. S a Miatyánkon kell naponként újra imádkozni tanulnunk. Hogyne volna a ká­tén tanulni valónk életünk vé­géig! A káténál tehát a hangsúly egészen az alapszövegeken van. A magyará­zat is csak ezek kedvéért van. Ezek után beszélhetünk arról, hogy f hogyan használjuk a kátét. Először: Nekünk magunknak kell a kátét állandóan gyakorolnunk és értelmét kutatnunk. Ez úgy törté­nik, hogy az alapszövegek egyes ré­szeihez összegyűjtjük és tanulmá­nyozzuk a Biblia megfelelő anyagát, s így próbáljuk megragadni annak értelmét számunkra és a ma szá­mára. Ebben pedig kitűnő szolgála­tot tesz Luther Nagy és Kis Kátéja. De ebben a sorrendben, és nem meg­fordítva. Mert élvezhetetlenül ke­mény az anyag,, ha Luther klskáté- mágyaráZataival -kezdem.’ Ellenben, ha felvetem azt a kérdést, hogy mi is lehet pl. az ötödik kérés értelme, és először összegyűjtöm hozzá a megfelelő bibliai anyagot, akkor csupa érdeklődéssel nyúlok a Nagy Kátéhoz, hogy Luther vájjon ho­gyan értelmezte ezt a kérdést, és végül élvezni fogom, hogy Luther a Kiskátéban ezt a hatalmas és nehéz anyagot milyen egyszerűen és talá­lóan foglalja .össze. Másodszor: A kátét tanítva kell tanulnunk. A »docendo discimus« — tanítva tanulunk, ősrégi elve a gya­korlatban eddig még mindig bevált. Sok mindenről azt hisszük, hogy tudjuk és értjük, de csak akkor vesszük észre, hogy mi mindent kell még tisztáznunk, amikor elkezdünk tanítani. És sok minden Csak akkor kezd érdekelni, amikor azt mások­nak kell továbbadnom. így van ez a kátéval is. Egyházunk tagjai részben azért közömbösek az egyház tanítása iránt, mert maguk nem ta­nítanak. Unatkozva hallgatják az igehirdetést és mindig újat s érde­keset szeretnének hallani, mert a régit — úgy gondolják — már úgyis könyv nélkül tudják, de sokan za­varba jönnének, Ma nekik maguk­nak kellene azt tanítani. Viszont meg is nő az egyház­tagok érdeklődése az egyház ta­nítása iránt, ha egyszer abba a helyzetbe jutnak, hogy maguk­nak kell gyermekeiket tanítani. Ezért valóságos mesterfogás volt Luthertől, 1 amikor az egész népre néző egyházi tanítást úgy valósította meg, hogy a családfőket is kötelezte tanításra. A reformáció tartalma iránti, sokszor nagyon komoly teoló­giai érdeklődés egyik okát ebben a tényben kell keresnünk. És ma sem haladhatunk más úton. Mert az, amit Luther meg akart valósítani, nem az ő találmánya, hanem Isten rendelése. Prőhle Károly Emerson emlékünnepély az unitárius egyházban Új fordításban megjelent! DOKTOR LUTHER MARTON IS K ÁT É J A Fordította és magyarázatokkal ellátta: ifj. Proliié Károly teológiai akadémiai tanár ­Ára 3 forint . Megrendelhető az Evangélikus Egyetemes Sajtóosztálynál, Budapest, VIII., Puskln-utca 12. — Csekkszámla szám: 220.278 Templom a második emeleten. Ki- I vülről lakóházat, látunk, vagy leg­alább is olyat, mint egy lakóház. Amikor azonban belépünk a temp­lom ajtaján, elfelejtjük, ami' kívül­ről látszott, és egy szép, meleg han­gulatú templomban találjuk magun­kat. Az unitárius egyház budapesti templomában sok vendég és nagy gyülekezet jött össze szeptember 5-én este fél hétkor, hogy megemlé­kezzék Ralph Waldo Emerson-ról, az unitárius papról, aki mint filo­zófus és költő az emberiség haladá­sának hősei közé tartozik. Születésé­nek 150. évfordulója adott alkalmat a megemlékezésre, és az a felhívás, amellyel a Béke Világtanács emlé­keztetett az évfordulóra. Ferencz József' unitárius lelkész üdvözölte a megjelent vendégek so­rában Veres Pált, az Állami Egyház­ügyi Hivatal osztályvezetőjét, Ligeti Lajos akadémikust, a Tudományos Akadémia alelnökét, dr. Nizsalovszky Endre akadémikust, az Országos Bé­ketanács képviselőjét és a protes­táns egyházak megjelent vezetőit, így dr. Vető Lajos püspököt, ’De- zséry László püspök megbízottját: Benczúr Lászlót, Grünvalszky Ká­roly egyetemes főtitkár-helyettest, és äz Egyetemes Sajtóosztály mun- k&társát * Az ünnepi előadást dr. Csiky Gá­bor, unitárius püspöki helynök tar­totta. Emerson a demokratikus gon­dolkodás és az emberi haladás lelki törvényének prófétája volt, — mon­dotta. Az igazság tudatában beszélt és dolgozott. Ezért volt meddő a vele szemben való hadakozás: _ az igazságot nem lehetett legyőzni. Amikor az akkori Amerikában ha­ladó és szociális eszméit hirdette, sok és súlyos váddal illették. Küzdött a vallási formalizmus ellen és az uni­tárius vallást a maga kora kifejezé­seivel fogalmazta újra. Ezért a hite- hagyás vádját kapta. Evangélikus szívvel figyelve Emer« son gondolatait, sokszor nem értünk velük egyet. De mi is egyek va­gyunk Emersonnal abban, hogy a keresztyénségünk nem merülhet ki Jézus személyének »imádásában«, ha »erkölcsi eszméjének gyakorlati kö­vetésében adós marad.« Kossuth Lajos barátságot kötött Emersonnal, mert becsülte benne az emberi szabadság és haladás nagy harcosát. Az evangélikus Kossuth nyomában egyházunk is tisztelettel adózik annak az embernek, akivel ugyan a hit dolgaiban sokszor kü­lönbözünk, de az emberiség szolgá­latában egyek vagyunk. Az ünnepély műsorában Emerson egy dalának előadásán kívül két szép versének szavalása is szerepelt. Érdemes megfigyelnünk az egyik vers (az egyes és az egész) néhány sorát: Minden egyesnek szüksége van az egészre. Semmi sem szép és jó önmagában. Azt gondoltam, hogy a madár hangja a mennyországból jö. Haza hoztam őt, fészkében, este énekli a dalt, de most nem okoz nékem gyönyörűséget, mert nem hoztam haza a patakot és az eget. Az ünnepély zárószavaiban Pethő István unitárius lelkész arról be­szélt, hogy »az igazi emlékünnepélyek, melyeknek hangulatától százak, ez­rek, vagy éppen milliók ébrednek öntudatra«. Az unitárius egyház — az ünnepélyt követő, vendégszerető fogadás baráti beszélgetései meg­mutatták — úgy emlékezik Emer- sonra, hogy követi az emberi hala­dás és az ember és ember közötti egymást megbecsülés szolgálatában. Zay László Szombat esti közös imádságunk I. Kir. 17, 8—16. ISTEN MEGTARTJA ÍGÉRETÉT Illés próféta megszólítja a sarep- tai özvegyasszonyt és kér tőle vizet és kenyeret. Az özvegyasszony visz- szautasítja a kérést, azzal, hogy csak egy marék lisztecskéje van és egy kevés olaja á korsóban, — hiszen tudhatja a próféta is, hogy Isten szá­razságot bocsátott egész Izraelre. Il­lés azonban az ellenkezés ellenére:is útnak indítja az özvegyasszonyt és az hisz Isten ígéretében, hogy »sem a vékabeli liszt el nem fogy, sem a korsóbeli olaj meg nem kévésül ad­dig, míg az Ür esőt ád a föld szí­nére.« VALLJUK MEG, hogy gyakran kételkedünk Isién ígéretében és nem látjuk meg életünkben az ő ígéretének beteljesüléseit és éppen ezért nem tudunk ezekbe bele­kapaszkodni. ADJUNK HALAT Istennek azért, hogy igéjében tanít bennünket és A hívő ember számára nincsen le­hetetlen dolog. Nem ismeri a re­ménytelenséget. A lehorgasztott fejű és orrát lógató hit: nem Igazi hí*. A hivő ember Isten Ígéretébe fogód­zik, már nem is csak olyan Ígéretbe, mint az Illésé, hanem Istennek a.. Jézus Krisztusban testet öltöttt ígéretébe’és ennek az Ígéretnek a birtokában felemelt fejjel és nyílt, őszinte szívvel jár a világban. Az ilyen hit számára Isten Ígérete élő és életet átformáló valóság. megmutatja kegyelmének megfogd ható megvalósulásait életünkben. KÖNYÖRÖGJÜNK Istenhez erő- ért, hitért; hogy mi is megtudjuk látni életünkben az ö ígéreteinek beteljesüléseit és nyíltan, becsüle­tesen és őszintén tudjunk járni az életben. BIBLIA-O LVASÓ Szeptember 14. hétfő. II. Krön. 20:20., II. Tím. 4:7 _8. VM° hit nem élet —, legfőképpen nem vagyonbiztosítás e fold1 létre nezve. Az istenhit vége nem földi jólét és' szerencse, bár O adhat a benne bízóknak földi javakat is, hanem az igazság koronája Ezért, aki mindvégig bízik Istenben és az ö igéjében, azaz futásában meg­őrzi hitet, azé az örök élet. ' s Péld. 30:4—9. és I. Tim. 4:1—5. Szeptember 15. kedd. Zsojt. gs-xo., Pét. 1:17. A keresztyén ember tudja, hogy jövevény ezen a világon, ezért öröm- teljes reménységgel varja a teljes váltság kinyilatkoztatásának idejét, az tévessze a S SZen* ^*e^ernrne^ halad a vándorúton, hogy el ne Luk. 16:9—13, és Tim. 4:6—11. Szeptember 16. szerda. ' Joei 2:j7m ján. 12:23. Isten másként értékeli az életet, mint mi szoktuk. Igazi élet csak az, örók é,et a folytatása; ennek az életnek azonban saját bűnét gyulolo etetnek kell lennie, az az élet azonban, amelyben »semmi kivetni valót-« nem lát az ember, elvész. .1. Kor. 7:20—24 és I. Tim. 4:12—5:2. Szeptember 17. csütörtök. Zak. 319., Kol. 2:14. Az O halálának napja az a nap, mikor Krisztus eltörölte a törvény­ben ellenünk szóló kézírást. Azt azonban, hogy a bűneink felett való íté- let rajta hajtatott végre, ma még csak hitben tudhatom. Mindenki előtt világossá lesz azon a napon, mikor Krisztus megjelenik I. Kir. 17:1—6. és I. Tim. 5:3:16. f Szeptember 18. péntek. Zsolt. 147:11., I. Pét. 2:9. Isten választott népe, a királyi papság, szent nemzet, akiben gyö­nyörködik, azok, akik kegyelmében reménykednek. Ez az egyház. Az pedig a bizonyságtétel és a szolgálat végett van e világon Ján. 4:31—38. és I. Tim. 5:17—25. Szeptember 19. szombat. Zsolt. 32:10., Rom. 8:13. Szemben áll az igében a test szerint való, gonosz élet és az Istenben bízó, a test cselekedeteit lélek által megöldöklő élet. Az egyiknek vége a halál, kárhozat, a másiké az örök élet. Jel. 22:1—5. és I. Tim. 6:1—5., valamint Jób 5:17—26. . Szeptember 20. vasárnap. Zsolt. 57:8., I. Kor. 6 S0. Van okunk bőségesen hálát ádnl és dicsőíteni Istent, hiszen naptól napra gondoskodik rólunk. Mégis összehasonlíthatatlanul legnagyobb cselekedete, amelyért dicsérettel tartozunk Neki, a Krisztusban szerzett váltság. Vájjon ezért is kész-e dicsérni őt a szívunk? Zsolt. 102:2—8., 13—28. és I.' Tim. 6:6—10. Bánfi Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom